◆ pozitív tulajdonságok: Ha velem találkozol, egy tök közvetlen srácot fogsz látni, olyat, akiből árad a szabadság. Én nem kötlek gúzsba, legfeljebb csábítalak mindenfélére, ami jó. Ha velem bulizol, megkínállak mindenből és én is kérek mindenből. Unatkozni nem fogsz, az biztos. Esetleg még beszélek neked finnül is meg svédül, amit tanultam odahaza, de szerintem már a finn akcentusos angolomat is imádod. Fáradhatatlan vagyok, szóval foglak tartani, amíg meg nem unod vagy amíg nem találok ki mást.
Tudom, mit akarok: élvezni az életet, betölteni azt az űrt, amit az unalom képez és ezért roppant kreatív vagyok. Mindig elő tudok rántani a zsebemből pár ötletet, programot, vicceket. Ha van kéznél gitár, szinti, akkor kapásból elnyomok 10 dalt, slágereket, örökzöld rocknótákat és a dalszerzés is elég jól megy. A zenekarban is csak pár dalt hoztak a többiek, minden mást én írtam. Hoztak volna többet is, de mindent leszavaztam, ami nem tetszett, mert van egy határozott ízlésem és elképzelésem arról, hogy mit jó előadni és mivel leszünk sikeresek. A lényeg, hogy fel kell szántani a színpadot és ehhez a művésznek színes, változatos életet kell élnie. Mindent bevetek a belső unalom ellen.

◆ negatív tulajdonságok: A türelem és Birdie nem barátok. Ha a sorban előttem állsz, meg fogsz őrülni tőlem. A lábam vagy a kezem mindig jár, ha nem, akkor dudorászok, sose vagyok mozdulatlan és teljesen csendes. Beszélgetünk és egyszercsak otthagylak, kimegyek cigizni. Nem biztos, hogy figyelek arra, amit mondasz, de én sokat fogok beszélni arról, amiről épp akarok. Elveszítem a telefonszámodat. Elveszítem a telefonomat is, amibe be volt írva. Mindent ottfelejtek valahol, összekeverem a randi időpontokat, a csajok neveit, inkább csak "suna" legyen, az mindegyikre illik. Belevágok a szavadba, mert nekem épp más fontos. Nagyokat ásítozok. A képedbe füstölök és ha nem tetszik, csúnyán össze fogunk veszni. Az öklöm is előkerül, ha nem nyugszol. Máskor meg bűnbe viszlek, kínálgatom a cuccokat és erőltetem, hogy szívjál velem.

◆ egyebek: A világhírű Galactic Loveballs zenekar énekese. Ville Deadman Wallow által hirdetett karakter.

Azt mondták a pszichomókusok, hiperaktív lettem, mert anyám terhesség alatt is nyakalta a vodkát. Tudtam, hogy nem szabad, mégse maradt el az izgés-mozgás. Sose tudtam nyugton maradni az órákon, ráztam a lábamat, kiugrottam a padból, galacsint dobáltam, fúvócsövet sodortam és a radír darabjaival lőttem az osztálytársaimat meg húzgáltam a lányok haját. Muszáj volt, hogy ne unjam magam halálra. A szünetekben egy fél tesiórát teljesítettem a folyosón és az osztálytermekben. Nem verekedtem sokat, csak azokkal, akik meg akartak kupálni. Mert én nem hagytam magam.
Szóval az orvosok kurva okosak voltak, én meg poénból mindig elkértem a papírokat és olvastam azt a sok latin halandzsát. Innen jött később az első zenekarom neve, a Bazális Ganglionok. Hol beszedtem a gyógyszereket, hol lehúztam a vécén. Egyszer adtam a papagájnak is, megdöglött szegény. Pedig bírtam az öreg Füstös Jimmy-t. Kivénhedt nimfapapagáj volt, aki mindig ott rikácsolt az ágyunk között éjjelente, hiába takartuk le. Azt hiszi, éjszaka van, persze. A "kezelés" miatt néha én is úgy éreztem, olyan hülyének néznek, mint Jimmy-t.
Beírattak gitárórára, zongorára, néptáncra, jéghokizni jártam. Imádtam ezt mind, nem éreztem, hogy csak terápia. Mindenhol akadtak barátaim, akiket lenyűgöztem, akikkel eljártam erre-arra. A többieket meg bosszantottam, átmenet nem nagyon volt. A kedvenc slágereimet meg a rock klasszikusokat énekeltem. Nagyon magas hangokat is ki tudtam adni, mentek a keselyűsikolyok és így kaptam a Birdie nevet. Sokat lógtunk, néha napokig nem mentem haza, másoknál aludtam. Vagy kint az erdőben, az utcán, olyan is volt egy-egy átrohangált éjszaka után. Bírtam ezt is, mindig sokat szaunáztam és erős volt a szervezetem.
Egyszer kipróbáltam, hogy piával veszem be a gyógyszert, na, az kurva jó volt! Onnantól egy szem gyógyszer se került a vécébe. Szépen összegyűjtöttem és mikor bulizni mentem, akkor párat bedobtam, rá egy kis pia, ami mindig volt otthon. és a tetőfokára hágott a hangulat. Az öcsém aztán beárult és eldugtak előlem minden vodkát. Behúztam neki, majdnem kiütöttem a szemét és megmondtam, hogy ha még egyszer ilyet csinál, hozzákötözöm a forró radiátorhoz. Szerettem a kiskrapekot, csak nem bírtam, ha korlátozni akar. Jött a szobafogság, tanuljak inkább, nem mehetek a haverokkal. Kifeszítettem az ajtót, meglógtam. Utána már figyeltek. Akkor se tűrtem, kiugrottam az ablakon az emeleti szobánkból. Na, utána pár hónapig nem tudtam sehova se menni, mert kitörtem a lábamat. Még jó, hogy nem a kezemet, mert a gitáron és a szintin muszáj volt gyakorolnom. Egy csomó dalt megtanultam önszorgalomból és később ez kurva jól jött. Csak előkaptam egy gitárt és kísértem magam, ahogy elénekeltem a Hotel Californiát.
Kamaszként ezzel már hódítottam a csajok között. Mindig odajött 2-3 lány, mikor produkáltam magam. Eldöntöttem, hogy énekes leszek. Akkoriban ismertem meg a komolyabb cuccokat is. Fűvel kezdtem, persze, hogy azzal, mindenki úgy kezdi. Aztán kipróbáltam sok mindent, de csak a vodka maradt az örök szerelmem meg a kokó. Minek igyak gyógyszerre, ha ilyen is van? Mert a gyógyszereket még kaptam, a hiperaktivitásom nem szűnt. Nem az a figyelemzavaros betegség volt, mert ha akartam, tudtam tanulni. Órákon át molyoltam a tabokkal és az akkordfogásokkal gitáron, szintin meg az éneklés pláne ilyen volt. Csak a rém unalmas töriórák meg a matek meg az összes többi, ülni egy padban nyugodtan, á, azt nem nekem találták ki. Ha magatartásból lehetett volna bukni, még most is iskolás lennék. Házit csak néha írtam, a memoritereket sose tanultam meg. Azt viszont zseniálisan műveltem, hogy mindig az utolsó pillanatban felkészültem valamiből és szereztem olyan jegyeket, amikkel elértem a kettest. A bogyókat meg inkább eladtam, nem szedtem be.
Az öcsémmel abban az időben lett fasírt. Az ellentétem volt, jófiú. Csak épp nem volt túl okos. Igyekezett, tanult, úgy tudta elérni azt, amit én trehánysággal. Aztán egyszer megint beárult. A szüleim elővettek és hatalmasat veszekedtem velük is. Megmondtam, hogy külön szobát akarok, nem bírom tovább az öcsémet. Hiába hisztiztem, nemet mondtak. Akkor kaptam meg a különszobát, mikor valóra váltottam a sokéves fenyegetést és megkötözött kezekkel, bokákkal, betömött szájjal a radiátorhoz rögzítettem az öcsköst. A jéghoki elég jó kondit adott, hogy legyőzzem, hiába volt termetesebb. Külön szobát kaptam és végre lemondtak arról, hogy megváltoztassanak. Tudtam, hogy rossz gyerek vagyok, de így éreztem jól magam és nem akartam szárnyaszegett madár lenni már gyerekként. A faterben pont ezt láttam. Favágó volt egész életében és többre vágyott, minthogy egy alkoholista nőt tartson el. Ő csak álmodozott, én végül valót csináltam az álomból.
Nagyon vártam az érettségit, mert a szabadulást jelentette nekem. Úgy gondoltam, ez a papír bőven elég lesz az élethez és kell is. Szóval nagy nehezen meglett. Épphogy csak görbült, a töritanár meg a vizsgabiztos kurva rendes volt, harmadszor is adtak esélyt és kihúztam egy olyan tételt, amit megtanultam. A kettőből. Jah. Akkoriban már megvolt a zenekarom is, a Bazális Ganglionok. Pszichedelikus szövegeket írtam, a többiek hozták a klasszikus heavy metal alapokat. Aztán megakadtunk egy szintnél, én meg nem akartam underground maradni. Láttam, mik a trendek és mikre buknak jobban a csajok.
Jöttek a darkosabb szerelmes szövegek. Valahogy mindig meg tudtam fogni a sötét romantikát és voltak elképzeléseim a borítókhoz, látványtervhez, színpadi megjelenéshez is. Akkor csináltattam az első tetkókat is. Kitee-ből elköltöztem Helsinkibe, a fővárosba és ott kerestem társakat. Találtam pár arcot, akik benne voltak ebben a love metalban. Írtam teljes dalokat és partiztunk, mint állat. Megtaláltam a helyi forrásokat és durván nyomtam a kokaint. Nem csak kis adagokban. Néha paranoia is előjött nálam, emlékszem, karácsony idején attól féltem, eljön az emberevő mikulás és én fogok kelleni neki. Nem más, hanem én. Meg az izmaim begörcsöltek sokszor. De ez mind eltörpült a szabadság és a lángoló érzések mellett. Amúgy se voltam beszari, de a kokótól még kreatívabb és bátrabb lettem. Ugrándozás a kocsik tetején, pucér fürdőzés télen a tóban, külvárosi autóverseny beszívva és így tovább. Hetekig tudnám mesélni, miken vagyok én túl. A csajokat meg tömködtem szépen sorban, nem tudtam megállni egynél. Ragadtak is, mert kurva populáris zenét játszottunk.
Évekkel később gépezetté alakultunk, producer, menedzser, kiadó, stb. Befutott a Galactic Loveballs. Imádtam, hogy végigmentem az utcán és mutogattak, kiabáltak fiúk-lányok. Megtanulták a nevemet is, a zenekarét is. Ragadtak ránk a csajok, mint a sebtapasz a durva bulik után. Így kell zenével ingyen baszni, nem igaz? Isten lettem, szó szerint és élveztem, de kezdtem érezni valami ürességet. Évek óta nyomtuk, kellett valami új. Elkezdtem beszervezni sztriptízes csajokat is. Olyanokat, akiket nem zavar, ha én is meg a többiek is fogdossák közben. Jött a menedzser, hogy így a tiniket eltiltják tőlünk. Leszartam. Mások meg imádtak és mire jönnek az emberek, ha nem pucér ribancokat látni a koncerten? Még több tetkót varrattam magamra, mindenféle figurát, sárkányt, kalózt, hangyászsünt. Az a legtutibb, a köldököm köré csináltattam. Kitalálhatod, miben végződik az ormánya... Habzsoltam az életet, kerestem azt, ami betölti a hézagot. Találtam pár durva black metalos arcot meg gót csajt, akikkel elkezdtünk pengézni. A vérveszteség hatalmas élmény volt, soha nem éreztem még ahhoz foghatót. Nem meghalni akartam, hanem erősebb érzésekre vágytam. Chilipaprikát rágtunk, sót szórtunk a sebeinkbe, ordítottunk a fájdalomtól. Megjártuk a mennyet és a poklot, aztán lenyaltuk egymásról. Kirohantunk a hóba pucéran és vizesvödörrel locsolkodtunk.
Pont ebben az időszakban szerveztek egy jótékonysági rendezvényt, amire el kellett mennünk. Vegyigyümi volt, szolidabb és durvább bandákkal. A backstage-ban megismerkedtem azzal a Ville nevű csávóval egy amcsi bandából. Irtó laza gyerek volt, pont mint én, elfogadta a piát meg a kokót és csak úgy nyelte. Kurva nagy arc volt, azt kívántam, bárcsak eddig is ismertem volna. Rendesen betéptünk és mikor ők álltak a színpadon, nem bírtam ki, hogy ne menjek fel. A közönség éljenzett és addig nyüszköltük a banda tagjait, amíg találtunk egy feldolgozást. Mindenki ismerte és nyomtunk egy nagy duettet. Aztán megmondtam a srácnak, hogy ha nem jön fel az én bandámmal jammelni egyet, akkor szétbaszom a fejét. Szóval visszafelé is működött ez, sőt a két teljes bandát is egymás mellé raktuk. Tele volt velünk a színpad. Két szinti, négy gitár, kurva jól sikerült a koncert.
Deadmanék még ott maradtak egy ideig és bevontam a fickót mindenbe. Az a 4 nap kibaszott tömény volt. Reggeltől estig szívtunk, ittunk. Leszartam a próbákat, az interjúkat, kinyomtam a telefont is. Aztán el is vesztettem valahol. Találtunk egy elhagyott gyárépületet és oda bevettük magunkat. Pizzát rendeltünk, kurvákat hívtunk, mikor a barátnők már nem jöttek, mert túl durva volt nekik az a mocsok, amit csináltunk. Bűzlöttünk a szartól is, komolyan. Aztán a pengézős buliba belerángattam a csajokat is. Duplaárat kértek, mondtuk, hogy oké. Vágtuk magunkat, egymást, fotózkodtunk. Nyaltunk ott már mindent mindenhonnan. Dugtam az egyik ribit, a másik hátára tettem közben a piámat. A seggükről szívtük a kokót, aztán beléjüknyomtuk a csikket is. Még egy adag uborkakonzervet is bevetettünk. Az egyik ribanc alig bírta kiszedni magából, úgy beszorult. Ráharapott a pinájával, hehe. A Winona nevű kurvának mániája volt az indiai kultúra, nagy jógás volt és azon az éjen a kokótól már fakírnak is érezte magát. Fogott egy kést és átszúrta a nyakát. Tapsoltam, ugráltam, mondom, ez kurva bevállalós. Aztán mikor elájult és folyt mindenfelé a vér belőle, akkor a többiek már észbe kaptak és kihívták a mentőt, meg rácsörögtek a stábunkra.
Kurva nagyot veszekedtünk, mindenkit elküldtem a picsába, a mendzseremnek be is nyomtam egyet. A kurvákat kifizettük, bőségesen, Winona-t is, aki túlélte. Én mondtam, hogy nem olyan durva az a seb. Ville-ék még aznap éjjel elhúztak, azóta nem láttam. Fingom nincs, mi lehet vele, az e-mailekre nem válaszol, a menedzsere meg csak mellébeszél. Én éltem az életemet továbbra is, az elmúlt 6 évben megcsináltunk két lemezt, vendégeskedtem egy csomó helyen, csajoztam, szívtam, mint előtte is. A pengézős haverok becsaládoztak, találtam másokat, de már unom azt is. Megint új dolgokra kaptam rá. Szóval vannak még mindig állat bulik és a mai napig imádom, mikor a teltházas koncerteken majd megesznek a tinilányok meg az idősebbek, akik velünk együtt öregedtek és már asszonnyal, férjjel együtt jönnek. A színpadon mindig meg tudok őrülni, ez szívből jön és a saját dalaimat persze, hogy lelkesen adom elő. Néha meg a pokolba kívánom és érzem az üzletszagot benne. Erre vannak a szerek, hogy ne gondoljak rá, mennyire üres is néha ez az egész. Azt mondják, öreg alkoholista van, öreg drogos nincs. Lehet, hogy így lesz. Sokszor szúr a szívem és gyötör a migrén. Nem baj, pörögjön az élet, legyen sűrű, mint a gleccser, gyors, mint egy jó szívinfarktus és tömény, mint a kedvenc vodkám.
Most meg turné utáni szünetet tartunk és kijöttem Vegas-ba, hogy személyesen pofánverjem Ville menedzserét a nagy hallgatásért és megnézzem végre, mi van ezzel a másik elmebeteggel. Előbb-utóbb vissza kéne mennem, de hát tudják, hogy engem lasszóval se vontatnak oda, ha nem akarok hazamenni. Amerika király hely, nem is tudom, miért nem jöttem ki eddig. A végén még itt leszek nagyobb világsztár. Nem is rossz gondolat. Na, lássuk, merre találom ezt az őrült havert...