Elég akaratos nőszemélynek tartom magam, aki mindig eléri, amit akar. Nincsenek nagyravágyó céljaim, de amit kitűzök magam elé, azért igenis mindent megteszek. Szerencsémre, könnyen teremtek új kapcsolatokat, így viszonylag sok lehetőség nyílik meg előttem, azonban, mivel nem mindennapi foglalkozást választottam magam, ezért számolnom kell azzal, hogy a  viszonylag kevés vendég miatt más bevételi forrásokat is keresnem kell magamnak. Nem félek a kihívásoktól, sőt, mondhatom, hogy bizonyos szempontból keresem a bajt. Nagy a szám, ezzel pedig gyakran keltek feltűnést, de sosem zavartatom magam emiatt. Akinek nem tetszik, fogja be a fülét, nem igaz? Persze, ha egy adott helyzet megkívánja, akkor tudok viselkedni is, akár egy illedelmes kislány, de mindig van bennem valami csibészes, akkor is, ha épp a komoly nőt kell alakítanom, teszem azt egy interjú alkalmával.
Nem vetem meg a kivágott ruhákat, az igazság az, hogy imádom mutogatni az alakomat, ami bár talán nem teljesen tökéletes, szerintem éppen annyira formás, hogy felkeltse a férfiak érdeklődését. És amikor megtudják, hogy adott esetben szívesen meg is kínzom őket... Hát, van-egy kettő, aki képes lenne térdre vetni magát a kegyeimért, csak éppen kifizetni nem tudna egy ilyen szeánszt. Ja, és komoly gyűjteményem van magassarkúkból is... Mert sosem lehet tudni, mikor botlik az ember olyan fazonba, akinek ez a fétise, plusz, még jobban felhívja rám a figyelmet, hiszen olykor tizenöt centivel is megemelheti az amúgy 172 centis magasságomat.

Már megint alig van pénzem a lakbérre. Tegnap este ugyan volt egy vendégem, aki viszonylag sokat fizetett azért a másfél óráért, ameddig változatos kínzásoknak vetettem alá, de arra mégsem elég ez az összeg, hogy kiköhögjem a lakhatásom árát. Hát, ez remek. Az addig rendben van, hogy vannak nagyjából tizen, akik viszonylag rendszeresen járnak hozzám, de mindannyiuknál vannak időszakok, amikor akár hetekre is képesek felszívódni, akkor pedig, mint azt az egyszerűbb matekkal is ki lehet számolni, nem sok pénz fog csörögni a pénztárcámban, anélkül viszont én fogok éhen halni, ami annyira nem tűnik jó üzletnek.
Némileg tanácstalannak érzem magam, amikor leülök a laptopom elé, és böngészni kezdem a hirdetéseket… Na, nem azokat, amik ilyen adminisztrációs, irodában ülős állásokat kínálnak, hanem valami olyasmit kezdek el nézegetni, ami akár passzolhat is a domina életstílus mellé, ha jól össze tudom egyeztetni a kettőt. Amikor elköltöztem a szüleimtől - hirtelen ötlet volt, de egyszerűen már nem bírtam megmaradni otthon, abban az agyonbabusgatós környezetben -, volt hova mennem. Ahogy ez eszembe jut, érzem, hogy borzongás fut végig a karomon, és a jobb kezem óhatatlanul is a bal csuklómon pihenő ezüstkarkötőre siklik. Tizennyolc éves korom óta nem vettem le, jobban mondva, nem vehettem le, hacsak nem épp megtisztítottam. Azért, mert Ő így parancsolt. A lelkemre kötötte, hogy ameddig azt nem mondja, nem vehetem le magamról. Akkor sem szabadulhattam meg tőle, amikor kisétáltam a paplak ajtaján. Na, nem mintha eszembe jutott volna. Hiszen, megígértem neki, hogy egyszer visszatérek hozzá… csak azt kötöttem az orrára, hogy ezt mikor szándékozom megtenni. Elgondolkozva fordítom meg a kezem, és pillantok a láncot kapocsként megtartó bilincspárra. A két bilincsbe egy-egy betűt gravíroztak. Egy S és egy ø betű. Mintha valaha is el tudnám felejteni a nevét.  
Pár hónapig vetkőztem néhány férfimagazinnak… Meg mellette vettem egy rúdtánctanfolyamot is, mert eszembe jutott, hogy egyszer talán még hasznos lehet… Azt nem mondom, hogy kezdetben olyan ügyes lettem volna benne, de mára, a sok gyakorlás szerintem meghozta gyümölcsét. De, ez épp elegendő önbizalmat ad ahhoz, hogy olyan munkák között kezdjek el nézelődni, amiket nem éppen jókislányoknak találtak ki. Igen, a sztriptízre gondolok. Nem nagy ügy idegen férfiak előtt meztelenre vetkőzni, szerintem, már, ha az ember lánya elégedett magával, én pedig kimondottan vonzónak tartom magam. A szüleim nem sokkal a születésem előtt költöztek az Államokba, így voltaképpen finn lánynak számítok, és a hófehér bőrömmel na meg az édes kis szeplőimmel ártatlan kislányak tűnök… Aki nem fél attól, hogy mások előtt tolja le a bugyiját, és riszálja a fenekét.
És talán rá is találtam a megoldásra, ami kihúzhat a csávából. Az egyik régi ismerősöm, Laynie, akivel a tanfolyamon ismerkedtem meg, küldött egy e-mailt, miszerint az egyik sztriptízbárba - azt hiszem Kinky Pitbull a neve, ami azért elég fura név egy bárnak, de legyen - új táncost keresnek. Noha legalább másfél éve nem táncoltam egy rúdon se - a kidobott, seggfej exem farkát nem nevezném annak -, szerintem hamar felszínre hozhatom az ezzel kapcsolatos emlékeimet... Meg aztán, mi vesztenivalóm van, ha megpróbálom? Így aztán írtam egy igencsak szívhezszóló e-mailt a megadott címre, hogy amennyiben az önéletrajzom - haha, jó vicc, egy egészalakos pucér kép az valamelyik fotózásomról - alapján megfelelek, szívesen jelentkeznék a munkára. Mintegy mellékesen, azért a tanfolyamot is beleírtam, de egy sztriptízesnél úgyis a külső megjelenés az első, nem igaz?