Fehérségbe torkolló szőke alabástrom hajam játszadozik a szélben, a hó és a tél megalázóan lehengerlő tökéletességét öltöm magamra, miközben lélekfagyaztóan jegeskék szemeim minden büszkeséget kiölnek az előttem álló nőből. Határozott volt még néhány másodperccel ezelőtt, de most, hogy hegycsúcsként magasodom fölé egyetlen szó nélkül minden magabiztosságát darabokra téptem. Ritkán szólalok meg, mert ritkán van rá szükségem, de ha megteszem, akkor hangom édesen csilingel, dallamosan énekel, még akkor is ha éppen egy közeli szeretted hogy létéről érdeklődöm szarkasztikus félmosolyommal.



Álkapcsom és arccsontom lágy, de határozott görbülete babaszerű maszkként jelenik meg a világ előtt. Bőröm hibátlan festővászonként feszül meg csontjaimon, és mára már térképeket megszégyenítő festettsége bizonyos örökben népszerűvé tesz. Nem törekedtem a hírnévre. Nem vágyom rá. Nem tudom mit keresek még az életben, nem tudom merre tartok, de egy dologban biztos vagyok. Veszettül kemény utazás lesz, hiszen én vagyok a Kalapos, aki egy véget nem érő teadélutánon rekedt és még élvezi is.

Where is my prescription?
Doctor, doctor please listen
My brain is scattered
You can be Alice,
I'll be the mad hatter.

Összeráncolom kicsit a szemöldökömet miközben egyik cipőm sarkával próbálok a másikról levakarni egy rágódarabot. Ragadós, huncut kis teremtmény, ami előszeretettel kapaszkodik bele a cipőm bordázatába, hogy aztán hosszú napokon keresztül kísérgessen akárhova is vezessen az utam. A taxis fazon furcsán néz rám a visszapillantótükrön keresztül, de nem vagyok hajlandó különösebb figyelmet fordítani rá, hiszen az a kis álnok kosz nem hajlandó harc nélkül megadni magát. Sóhajtok, és kipillantok az ablakon. Megpróbálok felülemelkedni a helyzeten, de ott motoszkál a halántékom környékén a gondolat, hogy ezt a szintű pofátlanságot mégsem hagyhatom annyiban. Nem. Érett felnőtt leszek és nem állok le harcolni egy átkozott rágóval. Újra az ablakon kívüli világra szegezem a tekintetemet. Elmerülök a gondolataimban, a kifizetetlen számlák sorában és, hogy vajon mikor fognak kilakoltatni ha továbbra sem tudom fizetni a lakbért. Eddig elintéztem, elsimítottam, néhány vendég táskájából kiszolgáltam magam és meg volt oldva a helyzetem. De meddig élhet így az ember? A kibaszott ígéret földjén élek, Las Vegasban, ahol elvileg még a csillagos ég sem szabhatna nekem határt, de én mégis azon kell, hogy gondolkozzak, hogy mi a szart fogok enni másnap.
Mire feleszmélek már megint a cipőmet bámulom és vadul kűzdök a rágóval, mintha így megoldódhatna az összes problémám. De nem ma. A sofőr fékez én pedig fáradtan mérem végig a bárt, amiben pultosként dolgozom.
Fizetek. Kiszállok. Elengedett 2 dollárt a fuvar árából, mert nem szóltam be neki a bámulásért. Én egyszerűen bámulatos vagyok.
Megigazítom a felsőmet, hogy kellemesen előnyös legyen a dekoltázsom. Minden borravaló jól jön ma este. Átlépem a küszöböt és megcsap a kőkeményt partyszag. Egy kis fű, egy kis izzadság, egy kis alkohol, egy kis parfűm. A kedvenc kombinációm.
Félretúrom a hajamat az arcom elől és egy fél percre sem vegyülök el az emberek között, azonnal a pult mögé lépek.
Alice lilára festett haja vad vattacukor tornádóként örvénylik a szemeim előtt miközben egyszerre 5 vendéget szolgál ki. Hadar, de durván miközben 4 másik rendelést vesz fel. Én meg csak állok és próbálom feldolgozni a látványt.
Egyetlen rövid pillanatra megfordul a fejemben, hogy betegetjelentek és kisétálok innen amilyen gyorsan csak tudok, de Alice egy váratlan pillanatban tarkón ragad és ledugja a nyelvét a torkomon, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, de nem lököm el magamtól, mert érzem, hogy a nyelve hegyéről átlök egy tablettát a szádban.
-Szopogasd.-csak ennyit mond és már megy is tovább. Adok a cuccnak néhány másodpercet, de nem érzek semmit. Alice megint a semmiből kerül a szemeim elé, ráhúz a fejemre egy cilindert.
-Isten hozott Csodaországban Kalapos.-mondja és ráz egyet a fejemen. Mintha abban a pillanatban fejbevágtak volna. Meg kellett kapaszkodnom a pult szélén, hogy helyrerakjam a szétcsúszó képet a szemeim előtt. Indokolatlan mosoly jelent meg az arcomon. Ez egy idióta. Töltök, törlök, ismétlek. Mintha beakadt volna a szallag és ugyanazt az embert szolgáltam volna ki egész éjjel. Életünk legjobb teljesítményét nyújtottuk azon az estén.
Amikor kitisztult a kép megint a taxiban ültem. Kint pirkadt és az a rohadt szemét rágógumi még mindig ott szemezett velem. Kis rózsaszín bőre már szinte fekete volt az éjszakai hajsza után, de még ott volt. Én láttam. Én tudtam.