Egy nehéz nap éjszakája

Job : Üzletvezető Posts : 164

Dr. Jake & Nyda

*Ha soha nem létezett volna Clark és nem történtek volna velem azok amik megtörténtek, most azt mondanám, minden olajozottan működik, jól haladunk és a kezdethez képest már Jake is el tudott lazulni. Annak ellenére is, hogy bevallottan gyakorlatlan a randik terén. Ám minél jobban tetszik, annál inkább érzem, hogy szorul el a torkom. Kellemetlen érzés, nem csak fizikailag hanem lelkileg is. Bosszantó, haragot szül bennem olyan akár a bőr alá szorult szálka. A felszínen azonban mosolygok, már csak azért is, hogy magamat bátorítsam, elvonjam a figyelmemet saját magamról. Belekortyolok a borba, stikában két nagy kortyot is letolok, hátha a fejembe száll és ellazít. Közben elmélázok Jake-en és mert kíváncsi vagyok, rákérdezek a randijaira. Emlegette, hogy gyakorlatlan, naná, hogy érdekel mikor gyakorolt utoljára. Lisát is felemlegetem, mert teljesen biztos vagyok abban – őt ismerve – hogy a dokit sem hagyta békén, ahogy engem sem. Azon csodálkozom, hogy csak most hozott össze minket és nem két éve. A hosszú csend kezd kínos lenni és ékesen beszámol arról szavak nélkül is, hogy Lisa nem véletlenül nem szervezett kettőnk között korábban randevút, hanem mert Jake ellenállt. Izeg-mozog, torkot köszörül, borozik, leteszi én meg egyre inkább kezdem sajnálni. Telibe találtam, egyenesen a szívét célozva meg, azonnali halált okozva ezzel. Végül is ez tőlem borítékolható volt, valahogy mindig sikerül a legkényesebb részbe beletenyerelnem, mintha kifejezetten a férfiak tökeit szorongatnám meg. *
-Sajnálom, ne haragudj, hogy megkérdeztem. *Muszáj közbe szólnom, de láthatóan kezdi összeszedni magát és mielőtt még előrehajolva a kezemet az övére tenném, vagy a vállára amit éppen még elérek és nem túl…bizalmas vagy intim, bele is kezd. *
-Nem, dehogy. *Elnéző mosollyal rázom a fejem és remélem olyan őszintének tűnik, mint amennyire komolyan gondolom. Bár én nem tudok években számolni, mert Lisa gondoskodott róla, de egyik sem volt a kedvemre való, és nem is igazán akartam. Tulajdonképpen féltem, hogy mi lesz a vége. A szellemek, ugye. Az egyetem említésekor azonban nagyon meg kell erőszakoljam magam, hogy ne látszódjon az arcomon, mennyire elképedek. Ez azért elég…régen volt tekintve, hogy Lisa elmondása szerint mennyi ideje dolgozik végzett orvosként. *
-Nem is volt akkor olyan régen. Különben sem a tapasztalat számít. *Mármint a randizásban. Az első mindig egy kicsit feszélyezett, egy kicsit kínos, egy kicsit…izzasztó. Mi máris mindet letudtuk a második bornál. Innen már csak feljebb vezet az út. *
-Végül is mindegy, csak kíváncsi voltam hol szoktak randizni mások. Nekem sincs túl nagy tapasztalatom, de Lisa nem ismeri a nemet. *Ezzel mindent el is mondtam, majdnem. *
-Szerintem ez a hely sokkal jobb, mint egy fagylaltozó és az egyetlen kivétel az összes, katasztrófával végződő randim közül. *A zene elhallgat, eddig tökéletes aláfestője volt a beszélgetésünknek, most azonban csak a taps és a zsibongás hallatszik. Közelebb is kell ülnöm Jake-hez, hogy hallja is amit mondani akarok.*
-Mit szólnál hozzá, ha a saját kezünkbe vennénk a dolgot? Mihez lenne kedved? Egy séta, egy fagylalt, esetleg kaszinó? *Abból még nem lehet baj, ha elmegyünk innen máshova és esetleg kettesben maradunk. Bár Vegasban elég nehéz, hacsak nem szobára megy az ember, de az még elég távoli. Talán meg sem történik, de nem Jake miatt. Szeretném hinni, hogy a kedves és kisfiús zavar mögött nem egy határozott, nárcisztikus ember áll, aki minden apró vélt vagy valós hibára üt. *

Megjelenés•

Job : Neurológus Location : Las Vegas Posts : 99

Elnevetem... Lehet talán ez is zavart reakció.

- Nem, semmi baj.. - még mindig. Mint egy idióta... óvodás, mégse tudok féket tenni a jelenetre, csak az eltelő néhány másodperc után. Egy kisss... KOMOLYSÁGOT!

Szóval aztán beszámolok. Az igazságot, nincs miért takargassak, nem is igen menne... A hazugság mindig kiderül, vagy nem?? Előbb.. vagy utóbb, na meg nem vagyok jártas a vetítésekben, így inkább nem élek ilyen eszközökkel.
Lesz ami lesz! Mindent egyetlen lapra teszek fel, és ha kihátrál...

Mégse tűnik úgy, mintha zavarná ez a részlet.
(vagy csak remekül leplez.)
A mentésén viszont hamar elmosolyodok.

- A kegyes hazugságok mindig megmentik a partit. - mosolygom tovább, egyenest a szemeibe, de tudom én, tisztában vagyok vele, mintha évezredek választanának el.
A normális élettől... És most már én is belátok a "függöny mögé."

Mégis meglep a következő ötlettel...
Talán mert nem erre számítottam, vagy mert... túúl jó irányt sejtet, és valahogy meglepődöm.
De ettől még cseppnyi zavar után - vagy lehet szimplán a csend kitartása volt az - mégis egyszeriben rávágom.

Talán túl hirtelen vagy csak gyorsabban mint alapesetben kéne!

- PERSZE! - hogy lelkes?? Talán... Azután viszont visszaveszek, és óvatosabbra véve, valamivel, már igyekszem.. át is gondolni azt amit mondok vagy teszek.
Nem ártana meg.

- Úgy értem... Szívesen eltöltenék Veled még néhány órát... - fura ezt így kimondani. Az elsőkben. De aztán.. - De mi lenne ha Te választanál!?? Tudod.... gyakorlatlan... - emlegetem fel a saját gyengeségeimet, de ezúttal már nem zavar. Talán lehet sportot üzök belőle.

És ezúttal... egyetlen kellemetlen érzés nélkül.
Ez meglepő.

Job : Üzletvezető Posts : 164

Dr. Jake & Nyda

*Elevenére tapintottam, de becsületére legyen mondva, nem hátrál meg. Eszemben sem volt, hogy kellemetlen helyzetbe hozzam, hogy feszengjen, hogy azt érezze, legszívesebben elfutna. Ezt látom rajta míg hezitál, míg azon mereng, hogy mit és mennyit valljon be és már-már visszakozom amikor belekezd. Nehéz az érzelmeimet kordában tartani, főleg azokat amelyek még mindig, ennek ellenére is kételkednek, de azt is amellyel szinte megsajnálom. Irtó aranyos ez a kisfiús szégyenlőség, bár nem túl férfias, de valahol a kettő között találja meg az egyensúlyt. Én meg kimondom az első dolgot ami eszembe jut, amit meg ő von kétségbe. Felháborodom, csípőből jön a reakció jóllehet soha nem gyakoroltam, de egyszerűen képtelen vagyok nem lecsapni a kiváló alkalomra. Nem haragszom, nem dühít, de lehet, hogy túl jól játszom.*
-Te most azt mondod, hogy nem vagyok őszinte? Ez most fájt! *Letéve a poharat, így felszabadult kezemet a szívem fölé kapom, de csak alig egy pillanatra mielőtt mindezt cáfolva fel nem ajánlom a lelépés lehetőségét. A zenekar úgy is szünetet tart, odakint meg kellemes az idő és valahogy jó ómennek tartom azt, ha Lisa mesterkedéseit – melyek nálam sosem jöttek be – a kukába dobjuk. Elmosolyodom, nehogy a végén még komolyan vegye a felháborodásomat, és megteszem az első lépést. Meglep, hogy szinte azonnal rávágja a beleegyezését és a mosoly tovább nyúlik az arcomon, annál inkább amikor úriember módjára helyesbít. *
-Detto. *S már a táskámat keresem a rövid válaszom után, nehogy meggondolja magát. Azonban amilyen könnyedén jött belőlem az ötlet, olyan nehezen jut eszembe bármi ami a gyakorlati megvalósítás mellett áll. Még hogy én találjak ki programot? *
-A kis gyakorlatlan. *Jegyzem meg minden él nélkül, inkább gyerekes cukkolásként és már állok is fel. Fizetni is kéne, de majd megoldjuk menet közben, a kezéért nyúlok, hogy megfogva azt magammal húzzam….mielőtt én meggondolom magam. Konkrétan fejest ugrom az egészbe, és bár Nick mindig is bátorított, ez idáig nem fogtam szaván. *
-Akkor legyen úgy, ahogy majd alakul. *Értem ezt úgy, hogy belevágunk az éjszakába és ami megtetszik, ahol megtetszik.
Odakint, túl a nem meglepett pincéren és a fogyasztásunk kifizetése után – ragaszkodtam ahhoz, hogy a magamét én fizessem – mélyen beszívom az esti fűszeres, mindenhonnan jövő illatot. Gyakorlottan kiszűröm a kellemetleneket melyek belekeverednek, és Jake-be karolva elindulok jobbra. Bérmi is legyen arra.*

A Bármi, a kockára bíztam

Megjelenés•

Job : Neurológus Location : Las Vegas Posts : 99

Elnevetem....
Talán most először igazán, igazán tetszik a kisss... játékosság a szemeiben, nemkülönben a színészete, de még így sem számítok az azután következőkre.
Pedig kellett volna....
Vagy talán illett. Ha már eljöttem... De bevallom, nem igazán számítottam egy kis kellemes Jazz muzsikánál többre, mégis jólesik a reakció.
De ELBÉNÁZOM!
MEGINT!
És mindez csak azután esik le, hogy kimondtam azt amit, így a jókedvű - jókedvű?? - mentése után igyekszem és inkább követem, egy szó nélkül, először csak felállok, de amikor értem nyúl a keze....

Vannak azok a napok, amikor minden tökéletes úgy ahogy van. Jó így. Reggel felkelek, irány a rendelő, emberek, néha egy-egy műtét, ebéd... van hogy az automatából, van amikor a megfelelő részlegen, és olyan is akad, néha... NAGYON néha, ha egy-egy nővérrel, csak néhány szót váltva, akkor is inkább a betegekről, orvosi.. ügyekről, megvitatva és elmélázva közben, de soha, soha SOHA....(!) nem kerültem ilyen szituációba, így ez teljesen új nekem.

Mégsem a legrosszabbak közül való...
SŐT!

A felém nyújtott kézre, csak némi - és rövid - hezitálás után nyúlok bele, de annál nagyobb bátorsággal. Azthiszem...
És annál nagyobb mosollyal, de csak a háta mögött, és kizárólag csak míg el nem érjük a pultot, bár meghívnám, így érzem illendőnek, ő mégis fizetni akar.
Így ráhagyom.

A klubból kilépve a kellemesen közepes-meleg forró levegő hirtelen csapja meg az orromat.
Most mégis jóleső.
Az annál MÉGINKÁBB amikor belém karol, és most teljesen úgy érzem magam....

Igen, anyám mesélte így mindig.
Ő és apám....
Még Lengyelországban...

Elmosolyodok, de ha figyel, lehet épp elkésem, hogy elrejtsem ezt a momentumot, ha viszont mégis sikerül, igyekszem és valami teljesen másvalamivel nyitok.
Mintha az jobb lenne...

- Ma délután még nem gondoltam volna, hogy itt fogok sétálni... Veled. - és bár igaz, ettől még a kijelentés mellőz egy pár momentumot. Történetesen hogy korábban nem is ismertem, így alapesetben se tudtam volna elképzelni a jelenetet, és azt, hogy igazából az egész nem rajtam múlott. Most sem. Ahogy az ellentéte, taláááán.... lehet hogy nagyon is az én kezem van benne. És ez valahol elkeserítő.
(-kéne hogy legyen.)

Most hogy egyáltalán tudom, milyen érzés.

Felemelő.

Job : Üzletvezető Posts : 164

Dr. Jake & Nyda

*Magamat is meglepem azzal, hogy szinte teljesen felszabadulva nézek a következő programunk elé. Nem vagyok önmagam. Vagy ha őszinte akarok lenni, régen voltam már ennyire önmagam, elfelejtettem milyen az amikor felhőtlenül nevetek, viccelődöm, nem érdekel mi lesz a következő percben. Csak percek, órák és napok emlékei merülnek fel bennem, de mindig volt valami ami elnyomta. És félek, hogy elszabadul, hogy nem leszek képes kontrollálni és megint beleesek abba a csapdába amiből olyan nehéz volt kimászni. Jake szégyenlősége, jókedve, nevetése azonban egyelőre magával ragad, én pedig hagyom, hogy sodorjon a saját árjával. Ha csak ennyi jut, már akkor is megérte, holnap pedig ott folytatom az életemet ahol féleszakadt. A pillanatnak élek és élvezem, őt, a társaságát, az estét, a mögöttünk hagyott lágy jazz zenét.
Elcsípem a mosolyát, tulajdonképpen nem is nehéz, mert ahogy belekaroltam, félszemmel mindig őt figyelem, kutatom a reakcióit, be nem vallanám de kicsit az áruló jeleket, melyek Clark-ra emlékeztetnek….ő is tudott így mosolyogni. Azért elkeserítő és bosszantó is egyben, hogy még a halála után is kísért és nem hagyja, hogy élvezzem az életet. Egymással karöltve keringenek bennem a jó és rossz érzések, a felszabadult és a gyanakvó, de ez a mosolyomon nem látszik. Vagy csak remélem, hogy nem. *
-Ma délután én még azt sem hittem, hogy ide jövök. *Mit mondhatnék még? Annyira nincs ebben gyakorlatom és még Jake mondta ezt magáról. Egy cipőben járunk. Ez a gondolat megmosolyogtat. *
-Be kell vallanom valamit. *Mondom komolyan annak ellenére, hogy tudom, ezzel a kijelentéssel talán a frászt hozom rá. Meg is állok és szembe fordulok vele, de a karját nem engedem el.*
-Szóval, fogalmam sincs, hogy most minek kellene jönnie. Te sem tudod. Vak vezet világtalant. *Bocsánatkérőn elmosolyodom, annyira kínos ez az egész. Nekem. Egyébként, minden másban határozott vagyok, tudom mit akarok és gyakran azt is, hogy más mit akar, vagy mit kellene akarnia. Most viszont addig jutottam, hogy sétálunk. Remek. Gratulálok Nyda!*

Megjelenés•

Job : Neurológus Location : Las Vegas Posts : 99

Felnevetek.
És nem is mondhatnám őszintén azt, hogy zavart reakció.
Sokkal inkább valami más, valami olyan...

... De nem hagyom ki a következő szavait, hogy ezeket boncolgassam.

Mégis megijeszt. Valahol. Talán. Nem mintha számítottam volna bármi szörnyűségre, egyedül a testbeszéde. Megáll. Feszült. Érzem.
Ám ahogy folytatja aztán, egy jótékony - ámbár nem megütköző - mosoly bújik ki a szájszélemen.

Aztán valahogy szavakba öntve is ...

- Nyda, Te délután nem tudtad hogy idejössze e, én még alig két órával ezelőtt se. - mármár felnevetek. Megint. De nem eresztem. - Csak álltam ott a tükör előtt, figyeltem a tükörképemet, és azt mondogattam, ugyan ki is akarna megismerni engem. Minek ez az egész... - azzal ha lehetőségem van rá, és enged nekem, a másik kezem is ráfűződik az engem ölelő kézfejére, és amennyiben partner, mellé lépve újra, megintcsak lépkedni kezdek.
Csakúgy.... csakúgy előre.

- Aztán mikor megláttalak az ajtóból, igencsak az inamba szállt a bátorságom, kis híján visszafordultam, egy ilyen gyönyörű nő.... Ugyan mit is akarna tőlem. - nem folytatom. Csak egy könnyű - inkább könnyedebb.... nek megjátszott nyelést követően.

- De nem bántam meg. Hogy bátor voltam. - és már mosolygok. Igaz, előre, de ettől még egy cseppet sem von le az értékéből.
Nem teszem sűrűn, őszintén.

- Tudod, mi lenne ha csak úgy tennénk ami jólesik. - állok ezúttal én meg, csak hogy mégis alig engedve, de ezúttal én fordulhassak - részben - szembe hozzá.

- Végtére is nincs semmi kőbe vésve, és ha csak eltöltünk néhány kellemes percet együtt, vagy akár órát.... csak most vagy akár többször is, ugyan ki szólhatna meg. - ez az őszinte véleményem. Azt hiszem. És azt is hiszem közben, hogy igazam van. Valahol. Hisz érzem... Miért ne tehetném azt, ezúttal ami jólesik. TehetNÉNK!
Csak most az egyszer...

Vagy akár többször is.

Job : Üzletvezető Posts : 164

Dr. Jake & Nyda

*Egészen jól fogadja a vallomásomat, ami megelőz egy újabbat. Nick minden bizonnyal elkönyvelne nekem egy piros pontot, mert ez valahol mégis egyfajta megnyílás a részemről, Jake viszont nem tud róla. Ő nem annak fogja fel, hiszen fogalma sincs az előzményekről, még a mostani feszengésem valódi okáról sem. S itt kapnám a piros helyett a fekete pontot, mert nem is akarom elmesélni, bár talán még nem is kellene. Túl korai és talán nem is találkozunk többé. A rossz dolgok közléséhez sosincs _jó_ alkalom, de még az alkalom sem jött el. Csak állok ott vele szemben és felnézek rá, egyre jobban érzem megint a megnyugvást, jóllehet ez most csupán a jelen percnek szól. Aztán elnevetem magam, röviden, könnyedén. Eszembe jut a tükör előtt állásról, hogy én egészen mást gondoltam.*
-Nos, a tükör előtt való dilemmázás nálam is meg volt. *Lisát átkoztam előre, ha esetleg megint egy randit kavar nekem, de olyan meggyőző volt, hogy nem is gyanakodtam amíg Jake meg nem érkezett. Most meg hagyom, hogy fogja a kezem, nem lépek el tőle, mert a mozdulat nem fenyegető és egyelőre semmi okom arra, hogy bármi mást beleképzeljek. Észrevehetetlenül rezdülök csak meg a másodperc töredékéig, de már fojtom is el magamban. Nem akarom azt érezni ami gúzsba köt, ami bilincsbe zár és lélegzethez sem enged jutni. Csak átfut az agyamon, hogy most meg én vagyok bátor. *
-Ez a bátrak estéje. *Vetem közbe mielőtt feltenném a kérdést, hogy most mi legyen. Tanácstalan vagyok. Lisa randijaival sosem jutottam tovább, mint egy ital, aztán elmenekültem. Hogy most miért nem tettem? Miért nem teszem ebben a pillanatban sem? Fogalmam sincs és ez ijesztő. Veszek egy nagy levegőt, gyorsan fogalmazom meg a mondatot ami aztán elhagyja ajkaimat. *
-Nem azért vagyok tanácstalan, mert érdekel ki mit szól. Akkor…sétáljunk bele az éjszakába. *Nem lököm el a kezét az enyémről, csak elfordulok, hogy újra irányba álljak, a karom marad a karjában és aztán…belefutunk a turistáknak kínált olcsó és túl csicsás szuveníreket kínáló boltok utcájába. Az I love Las Vegas feliratú pólók már-már puritánnak néznek ki a többi mellett, azok a legdiszkrétebbek, mellettük az Elvis parókák és az ikonikus ruhái másolata már giccses. Önkéntelenül is elborzadok. Évek óta itt élek, de még sosem jártam erre és ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül. *
-Ez…ez egyszerűen haláli, halálos, merénylet a jó ízlés ellen. *Sejtettem, csak nem tudtam, hogy mennyi mindennel igyekszenek a turisták pénzét megcsapolni, és mindez a kaszinókon felül. Jó, mi sem vagyunk különbek a bárban, de ott azért egészen mást kínálunk. *

Megjelenés•

Job : Neurológus Location : Las Vegas Posts : 99

- Legyen ez a bátrak estéje..! - ismétlem meg, mosollyal, és való igaz, hogy ő nem tudhatja, hogy az egész elmúlt.. éveimben ez szinte a LEGBÁTRABB cselekedetem - ami valljuk be, nem vetne rám túl jó fényt... Ha tudná. - de azért JÓ beleringatni magam egy valahogy közösnek tetsző ügybe. Még ha nem is pontosak a fogalmaim.
Mármint róla.

Az utána következő kis eszmefuttatás viszont már teljesen természetesen jön. Meg is lepem, még talán önmagam is, de ettől még nem szégyenkezem, mert ugyan, mit is számíthat ha ezúttal, - és esetemben szinte a legelső alkalommal - nem különböző elvárásoknak felelek meg, hanem igyekszem követni... hát úgy az elém kerülő impulzusokat.
Ugyan mi baj lehet....

A közbefutó kis intermezzo viszont, nem mondom hogy ne gondolkoztatna el.
Ám mégis 'beránt' magával, abba a bizonyos kis utcácskába, és ahogy a kezdet elég szolidan esik, a folytatás már annál töményebb...
Az ízlés határai már valóban veszélyben, de ettől még...

- A kapitalizmus már csak ilyen.. - alig mosolyodom el, de közben hajlandó, és hajlamos is vagyok kizárni a környezetet, valahogy magába rántott egy egész buborék világ.
Ahol a nőé minden figyelmem...

- De csak az meggyőzhető aki hagyja magát. - ez nyílt titok, még ha jelen esetünkben nagyon is jelentéktelen, hisz mi nem ezért vagyunk itt. Egyszerűen csak... jól esett.
Mármint sétálgatni vele. Valamerre.

Ám ha nem fűz hozzá, vagy nem jelentékenyen, a korábbi kis beragadt gondolat végig ott motoszkál a fejemben.

- Szóval azt mondod, Te mindig azt teszed amiben kedved telik!??

Visszaható kérdések, egyfajta remény... de azért tényleg érdekel is. Szeretném tudni.
Talán mert még az is lehet, hogy TÉNYLEG ő az én emberem!
És lehet tanulhatnék tőle....

Ki tudja!??

Job : Üzletvezető Posts : 164

Dr. Jake & Nyda

*Szóval most két bátor ember sétálgat Vegas utcáinak sűrűjében anélkül, hogy erről bárki is tudna rajtunk kívül. Mókás. Mellette ijesztő is, hogy mennyire jól érzem magam vele, pont az rémít meg, ami mást a fellegekbe repítene. Élvezem, szó se róla, de mindig ott van egy apró kis zugban a kételkedés. Azt nem mondom, hogy a pasi tökéletes, de már majdnem és nálam ez üti meg a gyanús mérce csúcsát. Ha valami túl jó, akkor annak a hátterében rossz van. Ez a tapasztalat, fájdalmas, gyötrelmes, hosszan tartó tapasztalat amiből nehezen vergődtem ki. Egyedül nem is ment volna, de azt a magam számlájára írom, hogy felálltam a földről….pedig rendesen bele voltam taposva, majdnem szó szerint.
Kart karba öltve sétálunk tovább a jó ízlés határán túl, mert a látvány nem csak a szemeimet bántja, hanem a lelkemet is. Ami már-már mulatságos. *
-Borzasztó. De legalább szép dolgokat árulnának sok pénzért. Mégis milyen lehet a lelkivilága annak az embernek aki megveszi mondjuk…ezt? *Kis szünet míg két lépéssel oda nem érek az egyik standhoz és rá nem tudok mutatni egy Elvisnek öltöztetett malacra. *
-Ebben az esetben nem hagyom magam. *Utalok vissza a megjegyzésére nevetve és igyekszem ugyanolyan gyorsan ellépni a malactól, mint ahogy odaértem. A kérdése bármilyen egyszerűnek is tűnik első hallásra, elég összetett, és egy pillanatra a régen látott Nick jut eszembe, de emiatt szigorúan csak magamban nevetve hessegetem el a gondolatot, majd rázom is meg a fejem.*
-Nem. Szerintem senki nem teszi mindig azt, amit szeretne, de törekszem a jobb arányra. Általánosságban. Miért érzem úgy, hogy most valamilyen konkrét dologra utalsz? *Talán egy szívdobbanásnyi időre felötlött bennem az érzés, de tévedhetek is, és ez majd kiderül Jake válaszából. Mindenesetre a két oldalon felsorakozott kirakatokat és standokat kizárom most már a tudatomból és az első lehetőségnél le is fordulok majd, remélhetőleg Jake-kel együtt. *

Megjelenés•

Job : Neurológus Location : Las Vegas Posts : 99

Kényszert érzek a nevetésre... Inkább csak mosolygásra. Persze nem kinevetem, csak épp... szórakoztat a ténye ahogy képes zsörtőlődni ezen, és már rég éreztem ennyire emberi reakciót...
Rég éreztem igazán embert.
Magam mellett...
És ezt be kell látnom.

Azután végül mégis kiengedem azt a mosolyt. Talán azért, mert ez a "BÁTRAK ESTÉJE"!
És igen.. lehet hogy aztán az egész átfolyik könnyű nevetésbe, már képtelen vagyok... a hivatalos hangnemhez tartani magam.
Valahogy nem ésszerű...

- Ezt a kérdést talán egy pszichiáternek tedd fel, én csak azt tudom, hogyan működik az agy, azt nem, hogy MIÉRT! - és még mindig mosolygom. Egyszerűen olyan természetes... Itt... És ha jobban belegondolok, csak pár évvel ezelőtt... Mennyi is volt?? Az új doktornő mellett éreztem ugyanezt...
Mintha fényévek is elteltek volna.....

Talán maga a kérdés, az az új, is ezt elterelni hivatott, vagy egyszerűen csak a jelenben tart.
Emellett a tökéletes pillanat mellett.
Mert nem hagynám egyetlen pillanatát sem ki.

- Nem... nem utalok én semmire. Csak épp észrevettem a különbséget. - és mosolygom. - Kettőnk között. - de valami azt súgja még valamit mondanom kéne, még mielőtt magára veszi, így...

- Tudod nagyon régóta elfelejtettem megkérdezni magamtól mit is akarok igazán... vagy mi esne jól... - kissé a messzibe révedek, de igazából ez nem is neki szól. Inkább csak önkutatás. Afféle...

- .. és feltűnt, hogy Te nagyon is tudod mi az amit akarsz. És úgy tűnsz mint aki el is éri. Ez inspirálló.

Hogy léteznek e szebb szavak az egyenességnél?? Nem hinném. És én mindig is szerettem.. az egyenesen kimondott értéket.
Sosem szerettem a mellébeszélést.
Így most se teszem.

Job : Üzletvezető Posts : 164

Dr. Jake & Nyda

*Mondhatni mindketten kikerültünk a saját kis kényelmes komfortzónánkból, csak épp visszafelé sült el, nekünk előnyösen, hiszen látható, hogy Jake sem küzd már a démonaival és én is jól érzem magam. Üdítő egy kicsit elfelejteni a bárt, az ott zajló dolgokat, a megszokott életem monotonságát és belemerülni Vegas zsibongó szívébe. *
-Szerintem pedig pont azt tudod, hogy miért működik, a hogyanra ezer más válasz van attól függően, hogy milyen kémiai folyamatok zajlanak le az illető lelkében. Nézőpont kérdése. *Nem is voltam olyan tudományos, de nem is akartam az lenni, kifordítottam ugyan a szavait, de így is van értelmük. Főleg akkor ha mindketten tudunk rajta nevetni, már-már felhőtlenül. Kezdem azt érezni, hogy Jake más formában mozgatja meg az agyamat, mint korábban, mint bárki más. Kezd elhalványulni a gyanús érzés és az azon való gondolkodás, kombinálás, míg a frappáns válaszok utáni kutatás szinte kigyúl az éjszakában. *
-Nocsak! Melyik különbségre gondolsz? *Cseppet sem érzem sértőnek, vagy megmagyarázandónak, hiszen nem egy és nem kettő különbség van köztünk azon túl, hogy ő férfi, én nő vagyok, ő orvos én meg könyvelő, a társadalom más-más szintjein tengetjük az életünket úgy, ahogyan tudjuk. Ám az amit mond egyszerre mókás és leng körül a bók édes érzésével s tesz büszkévé is, hogy valamit azért csak elértem, csak jól csinálok ha ennyire szembetűnő…mégsem érzem magamra igaznak. Furcsa ez az ellentmondás. Halkan nevetek is, magamra vetítve a lekicsinylést.*
-Ha megkérdeznéd magadtól, te is tudnád. Szerintem. Én sem érek el mindent amit szeretnék, olykor kénytelen vagyok kompromisszumot kötni…*Nos igen, nem is olyan régen muszáj voltam. Én sem tudom mindenre rábeszélni Vincentet, de úgy érzem a mérleg nyelve az én irányomba mozdult el és ez elégedettséggel tölt el, még ha a végeredmény nem is lett tökéletes. *
-Na és miben inspirállak? Ha régóta nem kérdezted meg magadtól, akkor most én kérdezem meg. Mit szeretnél igazán, mi esne jól? *Csapdába csalós kérdés, de nem Jake fog belelépni, hanem én. Persze csak akkor, ha azt válaszolja, amit ebben a helyzetben minden férfi válaszolna. Ettől függetlenül nem kötelez semmire. Eddig őszinte volt, nem tűnt olyannak aki csak megjátssza magát, hogy jobb színben tűnjön fel. Azért is volt gyanús, de talán ideje lenne egy kicsit félretennem ezeket a gondolatokat.*

Megjelenés•

Job : Neurológus Location : Las Vegas Posts : 99

Elnevetem....
Talán azért, mert tényleg szórakoztató a ténye, ám az is lehet hogy csak JÓ kedvvel tölt el (maga) a személyisége, igazából nem pazarlok most időt megfejteni.
Most egyszerűen csak érezni akarom...
Megélni.
A jelenben lenni...
És valahogy nem is habozok megadni, az első eszembe jutó válaszokat.

- Lehet hogy igazad van... - mosolygom. Kielemezni? MINEK!? Ezek most a szabadság kötetlen pillanatai, nem tékozlom felesleges okfejtésre.
Pláne mert azután valami sokkal érdekesebb következik.
Számomra érdekfeszítőbb, és bár egy leheletnyit még megenged az a bizonyos önérzet, nagyon messzire azért a szakmában, igazán nem megyek.

- .... bár a lélek fogalma eléggé vitatott orvosi körökben. - ezt viszont már csak a néma szélnek, a körülöttünk zizegő levegőnek, mert a figyelmem - és vele a kíváncsiságom - már egész másfele terjed ki.
És eszemben sincs nem engedni neki.
Merthogy kíváncsi vagyok rá. Ez kétségtelen. És noha ez még önmagamban is meglep, azt is be kell valljam mellette, hogy jól esik érezni.
Nagyon is jól esik egy teljesen másfajta kérdéskör.

Ám ami azután következik, egyben ér váratlanul, meglepetésül, és mellette még ki is zökkent.
De nem feltétlenül a rossz irányba.
Mindenesetre lassan megállok... talán ő is megáll velem/mellettem, és valahogy alig néhány rövid másodpercre, de elmélázok.
Csak azután engedem szabadon a gondolataim.
Szabadabban....

Miközben egy nagyot sóhajtok.

- Igazából..... ez most nagyon is jólesik. - engedem szabadon a mosolyom. "Szabadabban."

- ... És szeretnék még sok ilyen percet eltölteni Veled, már ha lehet, és minél később visszatérni a darálóba. - már-már elnevetem... Talán maga a hasonlat, vagy a felismert feltételezés, egyáltalán a vélemény, olyan lehetetlennek fest le mindent.
Mégis igyekszem a jelen perceket megtartani.
Olyan könnyed....

Jólesik.

Job : Üzletvezető Posts : 164

Dr. Jake & Nyda

-Mindig igazam van. *Közlöm nemes egyszerűséggel, de némi mosollyal is, mert nem gondolom így, csak szeretném ha igazam lenne, meg mert kell egy kis móka. Abba már nem kötök bele, hogy mit gondol orvosként a lélekről. Szíve joga másképp gondolkodni, és még szórakoztató is felfedezni a kettőnk közötti különbséget…amiből van bőven az ő elmondása szerint is, de hát az ellentétek vonzzák egymást. Legalább van miről vitát indítanunk. Hogy ez az oldalam mennyire inspiráló, azt inkább tőle kérdezem meg, ha már megemlítette, de egészen másra számítok, mint amit végül kibök. Meg is állunk, egymással szembe fordulunk és én figyelmesen hallgatom. Kellemes csalódás, hogy _beszélgetünk_ és nem esünk egymásnak, noha a vonzalom ott van valahol a mélyben, de finoman és lassan alakul, aminek nem vagyok ellene. A válasza hízelgő és először az jut eszembe, hogy még nem is ismer igazán, hogyan gondolhat ilyet, főleg mert nem is akart eljönni erre a galádul megszervezett vakrandira….de végül nem azt mondom amit gondolok. *
-Reggelig ráérek. Nekem is új ez az érzés, még sosem kerekedtem felül a partnerem munkamániáján. *Picit elviccelem, utalva arra, amit korábban mondott magáról, és most a „darálóról”, de közben komolyan is gondolom. Üdítő érzés tudni azt, hogy több vagyok, hogy érdemes, hogy jobban lekötöm a figyelmét, mint az eddig mindent jelentő munka. Másrészről óvatosságra is int és bármennyire próbálom elhessegetni és bízni Lisa megítélésében, nem megy. A mélyből felfelé igyekvő érzés a tarkómat kapargatja, a szemeibe nézve viszont egészen másra vágyom. Arra, hogy szeressenek, hogy vigyázzanak rám, hogy biztonságban érezhessem magam….ahogy eddig Vincent mellett. Arra vágyom, hogy legyen egy másik Vincentem, egy másik életben.*
-Akkor igyekezzünk kihasználni az időt. *Nincs ötletem, hogy mihez kezdjünk most, hogy mivel lehetne még emelni az est fényét egy jazz előadás után. Mozi, séta, kései vacsora, még egy ital…..Ez van amikor vak vezet világtalant. A gondolat mosolyt csal az arcomra a tanácstalanságom mellé.*

Megjelenés•

Job : Neurológus Location : Las Vegas Posts : 99

Elmosolyodom. Talán szórakoztat a magabiztos önérzete, de ami a biztos, hogy lehetetlenül vágyom rá...
Mármint arra hogy ezt én is ilyen könnyedén kezeljem, de ettől még...
És ahogy a dolgok folynak tovább, szabadon és önkényesen, valahogy belekeveredünk egy egészen másfajta.. tőlem eddig teljesen független - vagy inkább szokatlan - kérdéskörbe.
De valahogy még ezt is jólesik boncolgatni.
Annál jobban...

És amikor válaszol.....

Elnevetem, de úgy igazán. Nem mosolygom, nem is visszafogottan vagy könnyelműen, egyszerűen....
Szívből.

- És még azt mondják nem elég néhány együtt eltöltött perc, hogy az ember megfejtse a másik attitűdjét. - még mindig ott játszik a jókedv a szemeimben, de már moderálom magam. Némileg. És persze az előbb sem kinevettem, sokkal inkább...
Magamon szórakoztam?? A szerencsétlenségemen?? Hogy mennyire is... átlátszó a semmit mondó életem? Talán ezeken mind együttvéve. De ettől még korántsem adom fel, SŐT! Egyenesen ő maga adott tüzet az elkötelezettségnek, így fogom magam és átveszem az irányítást.
Teljes vállszélességgel állok elé...

- Mi lenne ha vacsoráznánk egyet? - könnyelmű ötlet. De biztos vagyok benne. Legalább... - itt.. bárhol.. - nézek körül, szemeimmel csak futólag keresve - akárhol ahol találunk helyet, - vissza rá - éljünk a véletlen és a meglepetés erejének, ki tudja!?? Még akár kellemesen is csalódhatunk. - és mosolygok. És közben.. talán észre sem vettem, vagy egyáltalán nem is engedte, de ujjaim valahogy lecsúsztak a tenyerébe, maguk közé fogva az ujjait.
Már ha nem ellenkezett... Ha igen, azt egyből észreveszem.
És természetesen bocsánatot kérek.

Az ötlet még ettől függetlenül áll.
És ha ő is benne lenne...

Job : Üzletvezető Posts : 164

Dr. Jake & Nyda

*Szerencsére a könnyed, tréfás megjegyzésem telibe talál és nem okoz semmilyen megbántottságot, sőt! A nevetés felszabadult és nem csak a hangja, hanem az arca is valami olyasmit tükröz, ami tetszik. Átrendezi a vonásait, megváltoztatja az arcát, a tekintetét, mintha egy egészen más embert látnák. Ez a gondolat pedig tőrként hasít a szívembe, de igyekszem átlépni rajta és magam mögött hagyni. Nem, nem lehet, hogy megint ugyanabba a csapdába lépek, és tényleg hülye vagyok ha egyetlen kósza gondolat képes a földbe döngölni. Másrészt felszívom magam és azt gondolom, ha mégis így történik, akkor is képes leszek megvédeni magam. Mindez nem látszik az arcomon, ahogyan jött, úgy is megy; gyorsan és észrevétlenül. Igyekszem csak a felhőtlen nevetésére koncentrálni, ami őszinte, amit nem lehet megjátszani és a szavai….mintha megtalálta volna a saját humorát, vagy csak a mindig meglévő öniróniája kapott volna lángra. *
-Sok esetben nem is elég. *Mosolygok rajta és magamon, a helyzeten, a szavakon és rángatom vissza magam abba a néhány másodperccel ezelőtti kellemes hangulatba. Reménykedem, hogy minden visszatalál abba a kerékvágásba, melyben elindultunk és emlékeztetem magam arra, hogy a gondok nem az első randink szoktak kezdődni. Élvezzük hát ki, legfeljebb csalódom, de a lelki részét már tudom kezelni, már el tudom engedni. S ő aztán segít is ebben, mármint, hogy tovább menjünk azon az úton, melyre a jazz klubból kiléptünk. A vacsora ötlete remek, bár nem érzem magam éhesnek de ez nem lehet akadálya annak, hogy továbbra is együtt töltsük az estét, másrészt egy csendes kis étterem teret ad az egymás attitűdjének megfejtésére. Némi gond mégis akad, de csak az én részemről – gyanítom így van – amit azonnal közlök is, nehogy később kellemetlen helyzetet generáljon. *
-Vegetáriánus vagyok. *Ezzel aztán mosolyogva bele is egyeztem a felvetésébe, épp csak nagyobb körültekintést igényel az étterem választás, azonban újabb apró információt osztok meg magamról. Kérdés persze, hogy ez még belefér-e a kellemesen csalódás keretébe, amit emlegetett. Az érintés azonban….kizökkent ebből az állapotból. Nem rossz, csak váratlan és tényleg annyira újnak hat, hiszen mikor is volt utoljára? Idejét sem tudom és Clark óta senkinek nem engedtem meg, még Vincent sem fogta meg így a kezem. Átölelt és vigasztalt, simogatott de az más volt, ás érzés és mást közvetített, mint most Jake-től az ahogyan az ujjait az enyémek közé fűzte. Kicsit egy tapasztalatlan csitrinek érzem magam, másfelől viszont ott lebeg előttem Clark arca, a mosolygós, a házasság előtti….és átkozom amiért nem hagy élni még a halálában sem. Ezért is rezzenek meg egy picit, de mielőtt még Jake-ben tudatosulna mindez, megemelem az egymásba fűződött kezeinket és a másikkal ráfogok az övére, így mintegy bilincsbe zárva a kezét. Csak rázom a fejem, hogy nem baj, nem gond, nem kellemetlen….de mikor felnézek rá, már mást mondok.*
-Csak régen volt már….*S ezzel én is beállok mögé a sorba. A csitri feeling pedig zavart nevetést csikar ki belőlem, oda a magabiztos álcám amit úgy csodált bennem, ami megijesztette, most viszont én érzem magam úgy. Meg vonom a vállam, ilyen is van címszóval, lám, senki sem tökéletes.*

Megjelenés•

Job : Neurológus Location : Las Vegas Posts : 99

- Ó. - a dolog meglep. És őszintén, eszemben sincs palástolni. Persze semmiben sem akadályoz meg... Így valamivel aztán, igazából észretérek.

- Nos... igazából ez semmiben nem akadályoz meg, szerintem simán lehet itt extrát is kérni. - persze ez igazából mindegy. Mármint... Biztosan akad mindenhol ilyen 'eset', felvilágosult világot élünk, már, így nem gondolom lehetetlennek a helyzetet, ám az útközben beakadó kis - számomra is meglepő - fejlemény, belerondít.
Vagy legalábbis így érzem felőle.

Mégis mielőtt cselekednék, mielőtt visszahúznám a kezem hogy bocsánatot kérjek, ő az aki előbb lép.
És a végkifejlet....

- Nézd, Nyda... - még mindig esetlenül akad a nyelvemre a tegeződés - nem kell semmit elkapkodni.. - most az én másik kezem ami fűz rá az övére, mintegy bilincsbe zárva -hasonlóképpen- a kettőnkét.

- Van időnk..... - azzal elengedem. Mindkettővel, egyben fűzöm ki az övéi közül a kezeimet, azzal megint elmosolyodom.

- Vacsora? - azzal az első logikusnak tűnő -próbálkozásra- irányba intek.
Fejjel.

Vagyis arra érdemesnek tűnik megpróbálni....

Job : Üzletvezető Posts : 164

Dr. Jake & Nyda

*Visszhangzik bennem a várt reakció. Sokan meglepődnek ezen, pedig a mai világban már nem kellene. Az is igaz, hogy a vegetáriánusok tábora jóval kisebb, mint a ragadozóké. Sosem voltak előítéleteim, nem számított, hogy az asztalnál ahol ülök, más húst eszik, sőt! Volt már, hogy el is készítettem a vendégem számára a marhasültet, igaz kis segítséggel. Az étkezési szokásom, életmód és nekem szól, nem pedig a ma oly divatos állatvédelemnek, jóllehet a másik oldalam az állatok mellett szól. De az egy másik történet. *
-Remek! Akkor lássunk hozzá. *Másodszor is, de most egyértelműen bólintok rá a vacsora meghívásra, de közben történik valami ami kettős érzést kelt bennem. Tetszik amikor megfogja a kezem, de zavarba is hoz, amit próbálok megmagyarázni, nem sok sikerrel. Félreért és amikor elengedi a kezem, miután mindkettővel beburkolta finoman, melegen, hiányzik. *
-Vacsora. *Túl gyorsan kérdez vissza, nekem pedig először arra van alkalmam válaszolni, amit utoljára kérdezett, s csak aztán, hogy egy bizonyos irányba int, mint feltételezhető cél, én fogom meg a kezét. *
-Nem…úgy gondoltam. Nem időre van szükségem. Nem hiszem, hogy egy kézfogással bármit elkapkodnánk, csak….szokatlan volt az érzés, de jóleső volt. *Ha nem húzta el a kezét, akkor most ugyanúgy egymásba vannak fonva az ujjaink, mint nem sokkal ezelőtt és én „ízlelem” az érintés puhaságát, a vele járó kellemes érzést. Ez pedig mosolyt csal az ajkaimra, várakozást az indulásra, és némi bátorítást is a folytatásra. Ez utóbbit csak remélem, hogy sikeres és nem olyan, mint az utóbbi megmozdulásom.
Igyekszem nem túl csillogó éttermet választani, inkább legyen eldugott, hangulatos és nem túl hangos. Egy kis sarokasztal, gyertyafény…bár talán túlzás az első meglepetés randevúra, de ha már csináljuk, akkor csináljuk rendesen. Mindegy mi lesz a vége. *

Megjelenés•