Katt. Gáz. Szikra. Láng. Gyullad a bláz. Katt.
Szív. Lent tart.
-Szerintem jobban át kellene ezt gondolnod mielőtt cselekszel.
A világ kifordulni látszik a sarkaiból. Mióta kérdőjelezhet engem meg bárki. Rávillan a tekintetem.
-Tudod, hogy én ennyitől nem szarok be, ugye? Ezt tartogasd a szarosaknak. Nem állok az utadba... De szerintem ezt jobb lenne, ha átgondolnád.
Az orromon keresztül fújom ki a füstöt. Érzem ahogy az ér kidagad a halántékomon.
Ráverek tenyérrel az asztalra, majd diadalmasan széttárom a karjaimat.
-Erőszak.. legyen hát.
Majd megkerülve az asztalt az alagsorból felfelé veszem az irányt. Bánt a fény, amikor kinyitom magam előtt az ajtót, de nem lassítok. Sosem tettem.
-Na átgondoltad.... kölyök?-szinte rámköpi a szavakat az ogre. Kölyök. Sok embert téveszt meg a korom, az arcom. Hajlamosak elhinni, hogy csak egy nyálasképű fuckboy vagyok, aki apu pénzén gengsztert akar játszani.
Leülök vele szembe.
Szív. Lent tart.
-Tudod... öreg. Kurva szar ajtón kopogtattál be. Talán új vagyok itt. De egy percig se gondold, hogy visítva fogok pucsítani neked. Úgyhogy.. lenne egy ajánlaton. Minden hónapban minden kibaszott klubbodból tejelsz nekem 5000-et... és akkor nem hagyom hogy a fiúk szétdúlják a putri okádék lepratelepeidet miután végigbaszták a kurváidat... ez hogy hangzik?-felhúzom a szemöldökömet. Az első szavaknál még gomolygott a füst a számból. Tudnia kell. Peter Pannings nem szarral gurigázik.
Három másodperc csend, majd hangos nevetésben tör ki az ogre miközben a gorillái vállát ütögeti tágomatásért. Megvárom. Amíg mindegyikük kiszórakozza magát. Vane felsóhajt a hátam mögött.
-Ecc pecc kimehetsz.. meghalsz most ha nevetsz..-közben már végigropogtatja az öklét.
Mosolyra húzódik a szám. Akkor most jön az, hogy megjelöljük a területünket. Vérrel.
Füttyentek. Csend lesz. A nevetés a torkukon akad. A bár minden szegletéből előlép valaki. Sokan vagyunk. Kurva sokan... és ők mind az én kölykeim.
Aztán persze előkerül a fegyver. Amit jelzésképpen lehelyeznek az asztalra. A csöve pedig egyenesen rám néz.
-Gondold át nyugodtan még egyszer.-jelzi az ogre miközben elfehérednek az ujjai a markolaton.
-Én inkább.. a tettek embere vagyok.-egyenesen a szemébe pöckölöm a cigarettámat. Emeli a kezét. Elsül a pisztoly. Lyukadok. Számít? Aligha. Hiába nagyobbak. Mi többen vagyunk. Reagálnom se kell, mert a fiúk addigra már elkezdték a szart is kiverni belőlük.
-A faszkalap maradjon életbe. A többit felőlem meg is ehetitek.-vérzek.A karomat találta el. De csak súrolt. Biztosan nyoma marad. Átsétálok a pulthoz és töltök magamnak és Vanenek whiskeyt.
-Szépen bemutatkoztál.
Felnevetek.
-Inkább foltozz össze te barom. Mert én tartom egybe a csürhét... baszakodhatsz te velük, ha én elvérzek.
Lehúzom a piát.
-A nagy Peter Pannings. Ennél nyomorultabb halálod akkor lehetne ha egy rozsdás szög miatt vérmérgezésben kinyúlnál.
-Fogd be. Én kurvára nem döglök meg.
-De fel se nősz majd.. az egyszer biztos.

Nem sokat tudok mesélni nektek a gyerekkoromról, mert 6 éves korom előttről nem emlékszem semmire. A legendák és az orvosi dokumentumok alapján 2001.januárjának 23. napján találtak meg a Los Angeles-i közkórház várótermében. Az anyám még egy levelet is hagyott mellettem. "Bocs. Ez nekem nem megy. Tegnap született."
Az anyai ösztön nem mindenkinek adatott meg, de legalább nem a szemetesbe dobott. Ez egy komoly plusz pont a mai világban, nem?
Nevelőkhöz kerültem. Ez azonban nem azt jelentette, hogy nekem már sínen van az életem. Ez azt jelentette, hogy olyanok vettek magukhoz, akik boldogan nevelgettek egy bizonyos pontig. Ez a 6. születésnapom volt. Akkor kerültem be a rendszerbe. Azt gondolhatná az ember, hogy egy olyan nyüzsgő nagyvárosban hamar találnak örökbefogadókat egy kicsi gyereknek. Hát nem. A legtöbb tehetős gyermektelen család ázsiai gyereket akart, mert azokkal könnyebb. Jobban idomíthatóak vagy valami ilyen faszság lehet a háttérben. Én pedig a neveletlen világtalan szardarab nem kellettem senkinek. 8 éves koromra már igen komoly indulatkezelési problémákat állapítottak meg nálam, de segíteni.. na azt senki sem tudott. Így mindennapossá vált, hogy vagy megvertem valakit, vagy valaki jól megvert engem. Újra és újra és újra áthelyeztek abban reménykedve, hogy valahol be tudok majd illeszkedni.. a lófaszt. Csak lepasszoltak mert senki nem akart velem foglalkozni. Mindenki csak a támogatásokra hajt, de rohadt nehéz úgy adományozókat gyűjteni, ha az egyik gyerek azzal van elfoglalva, hogy minél messzebbről pofán tudja dobni az embereket száraz pogácsával.
12 éves voltam, amikor egy nevelőtábor felajánlotta, hogy átvesz engem. Állításuk szerint én voltam a tökéletes alany az átnevelésre. mármint referencia munka szempontjából. 2 év ott... és a tökéletesen örökbe adható gyereket ígérték cserébe.
Mojave Nemzeti Rezervátum.
Egy csomó síró gyerek, hisztériázó tinédzser. Nem volt áram. Nem volt fűtés. Nem volt tulajdon. Ha valamiért megdolgoztál még azt is elvették. Az első két hétben annyiszor vertek meg, mint még soha életemben azelőtt..
-Mond csak elveszett fiú... direkt vereted magad szarrá vagy tényleg ilyen ostoba vagy?-Vane. A kezét nyújtotta. Alig volt 1 évvel idősebb nálam.
-Vane vagyok.
-Peter.
Nem kellett, hogy én legyek a legnagyobb gyerek a homokozóban. Az is bőven elegendőnek bizonyult, hogy az én legjobb barátom volt az, aki a legnagyobbat tudott ütni az egész szarfészekben. Ketten már páros voltunk. Onnantól pedig sima ügy volt az egész. Minden elhagyott, elüldözött, elveszett gyerek csak tartozni akart valahova. Mi pedig ezt lehetővé tettük. Mire lehúztam ott egy évet már a legtöbb srác itta a szavaimat. Hogy majd lelépünk, a magunk urai leszünk, és többet egy felnőtt sem mondhatja meg, hogy mit tegyünk. Mert nem vállalt értünk senki felelősséget. Akkor mi miért tegyük.
Kitaláltam az egészet. Volt egy öreg farmer H papa. Ő hordott oda alapanyagokat. Azt mondta, ha meglépünk akkor ő elszállásol minket.. és ha melózunk neki, akkor jó dolgunk lesz. Hittem-e neki? Soha. Egy mocskos alkesz volt az öreg, de kellett egy búvóhely. Már minden készen állt. De valamelyik féreg köpött. A tábor felügyelők szinte halálra vertek. Azon az estén Vane mentett meg. Mert ő volt az, aki elhitette a kölykökkel, hogy nélkülem nem tudnak meglépni... hogy én pótolhatatlan vagyok a tervben. Feltörték a fészert és egy marék kölyök agyonvert két felnőtt embert. Mire magamhoz tértem már el is kaparták őket a sivatag homokjában. Még azon az estén megszöktünk és egy új fejezet kezdődött az életünkben.. H papa pajtájában.
Hetekbe került mire felépültem. Majdnem egy hónap volt, hogy lehúzódjon a pofámról annyira a monokli, hogy kilássak a szememen.
-Ideje felkelni haver. A csürhéd vár már.-Vane türelmetlen. Sose volt egy egyszerű eset. Ő nem akarta ezt az egészet. Ő nem akart bandát. Ő csak egy bajtársat akart, akit bennem meg is talált. Én szerveztem be a többieket... mert kettőnk közül én tudtam, hogy egy páros nem tudja megremegtetni a földet.
-Ennyire nem bírod őket?-nevetek fel miközben a csipát piszkálom ki a szememből.
-A tieid.-vonja meg a vállát.
-Kelj fel! H is beszélni akar veled.
Felsóhajtok és végre tényleg felkelek. A pajtában 10 kölyök várja, hogy megmondjam mi a szar legyen. Őszintén? Én sem tudtam. De ez nem azt jelentette, hogy nem tudtam emelt fővel elsétálni közöttük, mintha a világ a lábaim előtt hevert volna. 13 éves voltam.
A következő 3 évben H papával melóztunk. Egy darabig csak a farmon segítettünk neki, aztán úgy döntött bevesz minket a másik munkakörbe is. Kábítószer. Az öreg anyagban utazott. Mindenki legyintett csak amikor 15 évvel ezelőtt az öreg kitalálta, hogy sose lehet tudni, hogy mikor üt be egy szaros apokalipszis. Mindegy, hogy vírus, tornádó, árvíz, zombik... neki kellett egy bunker. És épített is egyet. Igen ám, csak a sok bab és marhakonzerv mögött az öreg kendert, mákot és kokacserjét termesztett. Az öreg megtanította nekünk, hogy hogyan lehet növényekből drogot készíteni. Puszta jóindulatból? Faszt. Terjeszkedni akart.
16 éves voltam, amikor megvette azt a lepra gyárépületet Las Vegas külvárosában. Az öreg berendezte, de kevesen voltunk az üzemeltetéshez. Itt jöttem én a képbe. Megint. Nekem nem olyanok kellettek, akik arra voltak elrendelve, hogy majd egyszer megváltják a világot... nem-nem-nem. Nekem a söpredék kellett... nekem azok kellettek, akiket mindenki más eldobott, akik úgy érezték, hogy egyedül maradtak... akik meg akartak szabadulni haszontalan életüktől. Las Vegas pedig gyártotta az ilyen embereket. Nekem pedig csak össze kellett terelnem őket. Velem megfizethették az adósságaikat, velem kiszakadhattak a bántalmazó családjukból, velem nem kellett a felnőtt problémákon aggódniuk. Velem egyszerűen szabadok lehettek.
Csak egy szabály volt. Boys only.
Nem hagyhattam, hogy egy hamvas kis punci bekavarjon az ökoszisztémába. Nőzhettek. Dughattak. Csavaroghattak. Kurvára nem érdekelt. De a bandába ilyen ügyeket nem keverhettek.
Mire betöltöttem a 20-at már több ,mint 200 kölyök és fiatal dolgozott a kezem alatt. Vane csendes társ volt, de mindig mellettem állt. Az volt az első és egyetlen év, hogy megünnepeltük a születésnapomat. H papa vett nekem egy lepukkant csehót.
-Na?!! NAAA?! Ez a te helyed lesz kölyök. Mire kipofozod már elég idős leszel, hogy megnyisd.-aztán tarkón vágott, amit csakis tőle voltam hajlandó elviselni.
2 nappal később az öreg feldobta a talpát. Vane és én találtunk rá. Nem vette fel a telefont, ami rá sosem volt jellemző. A kanapén ült és egy marék szotyi a torkán akadt, amit sörrel próbált leöblíteni, de nem ment neki.
Nem akartunk szólni a hatóságoknak. Nem akartuk, hogy szimatoljanak a ház körül, de az öregnek túl sok kontaktja volt a közeli városokban.. keresni kezdték volna. Így nem volt választásunk.
Egy héttel később a bíróságon kiderült, hogy nincs élő rokona. Rajtam kívül. A vén szarrágó zsivány örökbefogadott. Még amikor 16 éves voltam. Mindent elintézett, nekem pedig egy rohadt szót sem szólt. De ő ezzel biztosította be a munkája folytatását. Mint kiderült évek óta harcolt a rákkal. Vodkával és cigarettával. Az utolsó leletei alapján már csak hetei lehettek hátra... de végül nem is a karma vitte el.. hanem a saját marhasága.
Mindent megörököltem. Az utolsó fűszálig, amit valaha birtokolt.
Ezután kezdődött csak az igazán kemény munka. Mindent elrendezni, mindent kézben tartani, meghúzni magamat a nagykorúságig.
A 21. születésnapomon volt volt a bár nyitóbulija. Azon az estén kapcsolt be először a zöld neonfény... Neverland .