Vannak azok, akikre szállodát hagynak. Vannak azok, akikre adósságot. Vannak azok akik arra születtek, hogy megváltság a világot. Vannak azok akik csak meghalni születtek meg. Én örömöt hozok ebbe  világba. Közvetve, illetve személyesen. Hiszen ki ne vágyna egy gyengéd cirógatásra, vagy éppen egy gyönyörű szempárra, amin megakadnak a tekintetek és azonnal fellobban valami... a féltékenység. Az irigység. A zöldülő harag.
Lehetek a barátnőd. Lehetek a menyasszonyod. Lehetek a testvéred. Lehet valaki, aki nyélbe üt egy üzletet, mert elsiklanak az apróbetűk felett. Lehetek a pajzsod, lehetek a csalid. De ha véget ér a buli, akkor te se legyél rest leszámolni a százasokat, mert engem olyanok fedeznek, akik még azelőtt elvágják a torkodat, hogy éjfélt ütne az óra.
Sokan akartak már megmenteni. Felszabadítani, de drágám én vagyok a madame... a lány akit a haverod mellett láttál múlt éjjel és a nevét sikoltozta nekem dolgozik. A milf, akit te döngettél egy hónappal ezelőtt ő is nekem dolgozik.
És ha megkérdőjeleznéd, hogy hogyan jutottam ilyen fiatalon idáig, akkor kérdezd az anyámat. Mert ez egy családi vállalkozás. Én nem tisztasággyűrűt kaptam. Nem egy szép antik vázát.
A Ballantines művek élvezettel kereskedik.

Halvány vörös fényben úszik az egész lakosztály. A Ballantines család mindig a prémiumot szolgáltatta, így az elithez tartozik az a kör, aki minket látogat. Marley Mohle rühes szukái még csak meg sem közelíthetik a mi lányainkat. Így mi megtehetjük, hogy a rangos szállodák felső emeletén bérelünk helyet a lányainknak.
Hosszú fekete ruhát húzok fel, aminek a szoknya része egészen a csipőmig fel van vágva. Pántnélküli ruha.. szív alakú dekoltázzsal, a felső részt pedig fekete gyöngyök ékesítik. Külön kérés volt az a ruha. Anyám sminkel. Talán egy másik életben lehetett volna tehetséges művész, de ő másmilyen vásznat választott.
-Gyönyörű vagy.
Szemei büszkeséggel mérnek végig, én pedig elmosolyodok.
-Köszönöm.
Még egy pillantást vetek magamra a tükörben majd távozok.
Lent egy fekete kocsi és egy jéghideg kék szempár vár.
-Miss Ballantines.
A keze talán lejjebb siklik a kelleténél, de én csak egy derűs mosollyal pillantok rá.
- A Ceasars Palaceba megyünk.

Előrehajolok és magam felé fordítom a középső tükröt, amikor leparkol a kocsi. Még egy utolsó pillantást vetek a sminkemre. A rúzs kevés, így azt megigazítom. Ő pedig néz. Szinte felfal. Ráemelem a tekintetemet.
-Kívánj szerencsét.
-Nem kell az neked.
- 1-re értem jössz?
-El se megyek.
-Helyes.
Még kinyitja nekem az ajtót, de már nem ér hozzám. Szó nélkül távozom. Partnerem bent vár. Timothy Scott Evans egy igen komoly tőzsdecápa. Fiatal kora ellenére igen komoly hírnévre tett szert, de sajnálatos párkapcsolati botrányai miatt nem talált magának kísérőt a céges prémium estére Vegasban. Mi pedig természetesen a rendelkezésére álltunk. Ő dupla pénzt fizetett, hogy én legyek a kísérője, így én is boldogan vállaltam a munkát.
Semmi komoly. Néhány óra kockafujkálás... néhány vodka... néhány szerelmes pillantás. Csak, hogy a felvágósak közé be tudjon illeszkedni. A társaság nagy része valószínüleg fizetős partnerrel érkezett. Néhányukat ismerem is... de szinte biztos vagyok benne, hogy a férfiak legtöbbjét otthon várja az asszony. Én nem ítélkezem. Azért nem fizetnek.
Alig múlik el éjfél, amikor Mr. Evans át akar öltözni és megkér, hogy kísérjem fel. Összeülnek zártkörben pókerezni és szivarozni a férfiak, ahhoz pedig már nem fogok kelleni.
Fent a lakosztályában az előszobában várok. Hiába kínál itallal azt már nem fogadom el. Ha nincs rám szükség nem rontom tovább a levegőt. Borítékban kapom a pénzt, de amikor érte nyúlok az ujjai rákapnak a csuklómra.
-Maradhatnál még. Olyan jól éreztük magunkat.
-Azért fizettél, hogy ezt a látszatot keltsem. De ne legyél naív. Én végeztem. Tőlem ennél többet nem kapsz... még pénzért sem.
Ekkor vetettem el a sulykot. A boríték a földre hullik, én pedig a falon csattanok. A hajamnál fogva szorít a falhoz miközben az arcom már a hideg felülethez nyomódok.
-Nem a nevetgélésért fizettem ennyit.
Szétrúgja a lábaimat nagyobb terpeszbe miközben már az övével bajlódik.
Becsukom a szememet. Ez fájni fog.
Alig bírja lejjebb gyűrni a nadrágját, amikor az ajtó nagy csapódással nyílik.
Az ökölnek az arccsontján jellegzetes hangja van. Én csak veszek egy mély levegőt. Ellépek a faltól és behajtom az ajtót, amíg Timothy Scott Evansból a kék szempár még a szart is kiveri. Egy könnyű mozdulattal ülök fel az előszobában a fiókos szekrény tetejére. Már elfáradt a magassarkúban a lábam. Néhány perc alatt csend lesz.
Amikor visszatér hozzám már a farzsebébe rakja el a borítékot.
Odalép hozzám és egy könnyű mozdulattal húzza szét a lábaimat majd húz magához közelebb. Halk nevetés szökik ki belőlem.
-Nem bántott?
-Nem ért hozzám.
Kicsit megigazítom a haját, hogy jobban lássam a szemeit. Sosem hagyna magamra.
Közelebb hajol hozzám.
-Otthon megduglak.
-Reméltem is.
Már csak az ajkai közé suttogom.