Minden titkom a bőröm alá rejtem,
és bűnömbe temetve bánom mit tettem,
csak jót akartam tenni mi segíthet,
de ez az érzés most mélyre temet.
Szóval ha nem kell amit adok,
elmegyek és tovább nem maradok.
Minden könnyed a kezembe felfogom,
lelkem kincsébe elzárva eldobom,
azt kívánom csak, hogy jobb útra térj!
De tőlem segítséget már ne kérj...
Minden lélegzeted a fülembe suttog,
de itt bennem nincs már mi dobog,
a szívem már nem számít kincsnek,
nem tudom megváltoztatni ami nincsen.



Minden úton követ,
a sarkadba jár ő,
gonosz tervet szövöget,
nem akarod, de eljő.

Szerelem, szerelem,
mindenki akar téged,
szerelem, szerelem,
ha megtalállak, véged.

Fenevadként harapós,
karmait villogtatja,
szíved húrjain tapos,
s véredet felitatja.

Szerelem, szerelem,
mindenki akar téged,
szerelem, szerelem,
ha megtalállak, véged.

A szerelem egy rohadt tolvaj,
tűzbe mártott karddal,
csendes vadász mint egy karvaly,
s végül csendben hallgat.

Ő minden számomra,
róla éneklek álmomba,
Ő minden és annál több,
az életembe a legfőbb.
Miatta az ég is elborul,
Tőle vagyok örökké szomorú.

Minden lábnyomod kerestem,
én a féreg vagyok, te a mesterem.
Álmomban te vagy a hölgy,
én a véres, csúf szörny.

Le kell téged rombolnom,
muszáj sötétbe tombolnom,
álmomban alszom a neveddel,
hisz tény: te nem létezel.



A hajnallal együtt érkezem,
a napot csúf arccal követem,
a tested megtört, de elméd tiszta,
fényed viszont nem tér vissza.

Ó, hisz Ő gyönyörű!
Szépsége mily feltűnő!
Illatát hadd érezzem!
Túl szép, hogy létezzen!

Követem fénybe és a csúf sötétbe,
édes mosolya mélyedt szemembe,
Arca szépe romlott lelkem földje,
csúf énem mérge kárhozattal ölte.

Ó, hisz Ő gyönyörű!
Szépsége mily feltűnő!
Illatát hadd érezzem!
Túl szép, hogy létezzen!



Változik a világ széles húrja,
Én vagyok a hazugságok ura,
Voltam és leszek a Sötét Nap,
bűnös lelkem ajándékot kap.
Ágyam sötétje poros kén,
A Hazug Álmok és Én.
Nem kérünk uralmat,
az élet csak egy fuvallat.

Gyere nézd meg ezt az idiótát,
törd meg és szeresd kínzóját,
túl részeg a könyörgéshez,
lélektelen a megvetéshez.
Miért teremt a rothadás felől,
Pusztulj el és menj a szemem elől!
Értsd meg, hogy nem tudok érezni!
Végzet és sors előtt kell fékezni!
Úgy érzem magam mint egy fegyver,
hagyom a tárom gyűlölettel teljen,
Ebben a forróságban megfagyok,
te nem leszel az ami én vagyok!
Mindenki gyűlől, de már leszarom!
Elragad a sötétség, most már hagyom,
Én állok most már minden fölött,
hogy mit csinálok, ahhoz nincs közöd!
Érzed?
Éled?
Kéred?
Nézed?
Ez már nem számít neked,
hát elpusztulok veled!

Az emberek szarok!
Mit vársz, mit tegyek?
Az emberek szarok!
Mi vagyunk az ellenségek!
Az emberek szarok!
A világnak már meszeltek!

Nem vagyok túl boldog,
de örömöt érzek,
Fényes napfényt kapok
de még többet kérek.
Hasztalan vagyok,
de nem olyan sokáig,
hosszú jövőt kapok,
nem jutok a halálig.
Nem vagyok túl boldog,
de örömöt érzek,
Fényes napfényt kapok
de még többet kérek.
Hasztalan vagyok,
de nem olyan sokáig,
hosszú jövőt kapok,
Nem jutok a halálig...
Nem jutok a halálig...
Nem jutok a halálig...

Végül valaki kienged,
a ketrecemből engem,
Még a Föld is berengett,
Hogy a semmiből születtem.
Most nem tudtam ott lenni,
De semmitől se félj,
Mindenre fogok felelni,
továbbra is élj!
Fogadok nem hitted,
hogy parancsolok neked,
ez az alap szinted,
az agyad már csak selejt.
Vedd és válassz!
Ülj le és veszíts!
Hogy mi a válasz?
Bármi, ne segíts!
Levált egy képet, képcsőre,
megváltva a bűntől.
Fáradtan ül a lépcsőre,
és elválik a tűtől.
Mit jelent egy tisztább kép?
Talán te vagy az őrült?
Egy fő vezér és ezer nép,
Ajtód előtt egy őr ült.
Tudod mi az élet definíciója?
Egy szar reklám csupán,
Létezésünk eme fikciója,
elkezdődött túl korán.
Igazságos pisztolyfüst,
Korhadt igazsággal,
Hazugság és futótűz,
Az élet gyönge parázsával.
Azon hazug lelkiek között,
egyszer úgy is birtokollak,
én vagyok minden fölött,
Eljön az is, hogy elkobozlak!

Nem vagyok túl boldog,
de örömöt érzek,
Fényes napfényt kapok
de még többet kérek.
Hasztalan vagyok,
de nem olyan sokáig,
hosszú jövőt kapok,
nem jutok a halálig.
Nem vagyok túl boldog,
de örömöt érzek,
Fényes napfényt kapok
de még többet kérek.
Hasztalan vagyok,
de nem olyan sokáig,
hosszú jövőt kapok,
Nem jutok a halálig...
Nem jutok a halálig...
Nem jutok a halálig...

Az alapok a lényeg,
enélkül csináld mind,
követnek majd a fények,
a hideg vár odakint.
Engedd meg, hogy megtegyem!
Olyan vagyok mint a természet,
Sok ötlettől repedt fejem,
ez a világ egy tenyészet.
Te vagy ez a megtévesztés,
Minden gyerek egyenként,
Olyan ez mint a szereplés,
Egy szó jut minden felekig.
Te fényt látsz mindenhol,
én halált és pusztítást,
Az agyad messze barangol,
én veszem a realitást.
Korrupció álruhában,
ez egy elbaszott válság,
meggyulladok a máglyában,
az élet már csak így áll.
Most elszívom az igazságot,
Egy barátodon keresztül,
eltüntetem a baromságot,
és világ nem szégyenül.
Én mint egy vezető,
Láthatsz a szemeddel,
Én vagyok a levegő,
tapints meg a kezeddel!
Érzékeld az elméddel,
E rejtett üzenetet,
Tedd fel lelked tétednek,
És csak nézd a jeleket!
Szóval maradok én a mentor,
ti pedig kis rohadékok,
ez már egy veszélyes szektor,
most már tényleg lekophattok.
Emlékezz, hol a gondolat!
Én hoztam mind magammal,
Gyűjtsd a törvény pontokat,
és hozd törvénytelen kalappal!
Érzések és érzelmek,
egy ketrecnyi haragban
Szavaimat ne feledd:
Ez mind a fejedben van!

Nem vagyok túl boldog,
de örömöt érzek,
Fényes napfényt kapok
de még többet kérek.
Hasztalan vagyok,
de nem olyan sokáig,
hosszú jövőt kapok,
nem jutok a halálig.
Nem vagyok túl boldog,
de örömöt érzek,
Fényes napfényt kapok
de még többet kérek.
Hasztalan vagyok,
de nem olyan sokáig,
hosszú jövőt kapok,
Nem jutok a halálig...
A jövőm!
Nem vagyok túl boldog,
de örömöt érzek,
Fényes napfényt kapok
de még többet kérek.
Hasztalan vagyok,
de nem olyan sokáig,
hosszú jövőt kapok,
nem jutok a halálig.
Nem vagyok túl boldog,
de örömöt érzek,
Fényes napfényt kapok
de még többet kérek.
Hasztalan vagyok,
de nem olyan sokáig,
hosszú jövőt kapok,
nem jutok a halálig.
A jövőm!
Nem vagyok túl boldog,
de örömöt érzek,
Fényes napfényt kapok
de még többet kérek.
Hasztalan vagyok,
de nem olyan sokáig,
hosszú jövőt kapok,
nem jutok a halálig.

Ígértem valamit, de megtenni nem tudtam,
elbukta e próbán és a porrba hullottam,
könnyel oltom száraz kínom-szomjam,
eltűntem a világból mégis itt maradtam.

Fáj ez az ígéret...

Hát itt vagyok most, letelepedtem.
E két sanyargó világ közt rekedtem,
a zord pokolban is már hó esik,
a mennyben a fájdalom könnyét nyelik.

Fáj ez az ígéret...

Elhagytam a helyem az életet,
lábam a poros útra térdepelt,
s még nyögve tápászkodok,
a Halál után újra kihunyok.

Fáj ez az ígéret...

Adj nekem egy vers sort,
míg lehajtom e pohár bort,
hogy folytassam még többel,
sértődj meg és dobálj kővel!

Igazán rühellek csakis téged,
mit adtál, most visszakéred.
Felborult e szerelem billenő,
dolgozik bennem a düh érlelő.

Azt hiszed, hogy arany a szarod,
gyűlöletet adtál, most visszakapod!
Talán illatozol mint a kelő rózsa,
utál mindenki, törődj sorsba.

Igazán rühellek csakis téged,
mit adtál, most visszakéred.
Felborult e szerelem billenő,
dolgozik bennem a düh érlelő.

Ez a helyzet most aranyom,
ha látlak a szemem kaparom,
hisz szép vagy mint a fos,
ez egy végtelen szép sors.

Igazán rühellek csakis téged,
mit adtál, most visszakéred.
Felborult e szerelem billenő,
dolgozik bennem a düh érlelő.

Fájdalom ha rágondolok,
hűs levegőért kapkodok,
ne félj kedves, találkozunk!
Egy szép élményt most megbosszúlunk!
Sajnos ez lett most az én végem,
imádkoztam az Istent kértem,
hogy elfelejtsem az arcodat,
elbuktam a harcomat.

Fájó szerelem lehet a pokolban,
feljegyzem fájdalmom sorokban,
elfekszünk most mélyre lapulva,
Hiányolom a fényed, drága Laura.

Óh, fáj a szúrós szívem érted,
mondd a lelkem miért kérted?
Csend van már, elvagyunk halkulva,
hiányzol nagyon... drága Laura.

Egy férfi ül egy hídon,
a messzibe meredve,
merengve a kínon,
nyúl az üres semmibe.
Teste megdől egyenesbe,
s zúg a beton felé,
kezét teszi keresztbe,
a talaj tárul elé.

Zuhanj hosszú álomba,
kövesd mit élet kívánt,
lépj életről-halálba,
mormold el az imád!
Csak egy pillanat az egész,
és a fájdalmad megszűnik,
ha csúcsra lassan felérsz,
tetted majd ünneplik.

A férfi betonra érve,
vérével a földet itatja,
fejét hajtja kezére,
meghallgatott imája.
Csak egy sikoly harsan,
s egy hölgy elájul,
lelke el van halva,
és élete elfásul.

Zuhanj hosszú álomba,
kövesd mit élet kívánt,
lépj életről-halálba,
mormold el az imád!
Csak egy pillanat az egész,
és a fájdalmad megszűnik,
ha csúcsra lassan felérsz,
tetted majd ünneplik.



Pszichiológiai Labirintus,
amiben régóta ténfergek,
nem vagyok mániákus,
zűrt és káoszt teremtek.
Nem tudok menekülni,
eltakarom az arcod,
kezdek lassan megőrülni,
hát feladom a harcot.

Tegyél be apró egy pincébe,
hogy mindentől megvédjen!
Követ-simogat a halál szele,
Testem áldozva megégjen.

Kezek az arcomon,
nem tudok kijutni!
Kezek az arcomon,
nem tudok...

Nevetésem hallom gúnyolodva,
egy imát még csendben suttogok,
az erőm már rég el van fogyva,
nem küzdök, hisz úgy is meghalok.

Egy sötét-poros ólban vagyok,
és segítségért üvöltök.
Semmit-hangot sem hallok,
Ordítok, kurvára megdöglök!!

Kezek az arcomon,
nem tudok kijutni!
Kezek az arcomon,
nem tudok kijutni!


Ti mind csak bámultok,
de nem tudjátok ki vagyok!
Ti mind csak bámultok,
de nem tudjátok ki vagyok!
Ti mind csak bámultok,
de nem tudjátok ki vagyok!
Ó, kurvára nem...

Vágj meg, ölj meg, lékelj meg!
Mutasd meg végre ki vagyok!
Lelkemen már forr a heg!
Egy sötét lyukban meghalok!
Fájdalom a tudás fája,
meríts a vérrel teli kutamból,
nincsen több félő hála,
Empátia, el az utamból!!

Nem halhatok meg!
Nem halhatok meg!
Nem halhatok meg!
Nem halhatok...

Ti mind csak bámultok,
de nem tudjátok ki vagyok!
Ti mind csak bámultok,
de nem tudjátok ki vagyok!
Ti mind csak bámultok,
de nem tudjátok ki vagyok!
Ti mind csak bámultok,
de nem tudjátok ki vagyok!
Ti mind csak bámultok,
de nem tudjátok ki vagyok!
Ti mind csak bámultok,
de nem tudjátok ki vagyok!
Kurvára nem!!



Nem emlékszem semmire,
hogy álom vagy valóság,
elmerülök a mély sötétbe,
ez nem az élet, csak gyarlóság.
Most, hogy a háború véget ért,
magamhoz térek és nem látok,
hogy a kegyetlenség hozzám fért,
a béke gondolatai bennem mások.
Alig maradt belőlem valami,
csak a csönd és a fájdalom,
beszél hozzám valaki,
de lehet ezt is álmodom.
Visszatartom a lélegzetem,
már csak a halálra vágyom,
összeteszem a két kezem,
az elmúlást már várom.

Ó, Istenem ébressz fel!

Mintha csak az elején lennék,
pumpálják belém az életet,
mintha csak először ébrednék,
a fény magához kéretet.
De alig várom, hogy megszülessek!
Életet akarok most már újra élni,
hogy majd puha földbe elvessenek,
hogy újra elkelljen majd temetni.
Most egy gép tart csak életbe,
neki köszönök mindent,
lélek van a húsba és bőrömbe,
de ezek ellopják a kincsem.
Halottan mégis létezve vagyok,
a fény magához miért kéretet?
Miért létezek ha mégis meghalok?
Vágják le rólam ezt az életet!
Visszatartom a lélegzetem,
már csak a halálra vágyom,
összeteszem a két kezem,
az elmúlást már várom.

Ó, Istenem ébressz fel!
A Világ megszűnt csak egy vagyok!
Ó, Istenem ébressz fel!

Sötétség!
Rabul ejt!
Amit látok,
Teljes horror!
Nem tudok élni,
se meghalni,
elfogok égni,
megakarok szűnni!
Testem a csapdám,
ez a véres cafat,
lelkem a cellám,
a halálra mutat!
Nincsen szemem!
Nincsen nyelvem!
Nincsen testem!
Nincsen kezem!
Nincsen lelkem!
Az életem elfelejtem!

Ó, Istenem ébressz fel...

Az egész világ az ellenségem,
két lábon járó célpont vagyok,
a szeretet most már felemésztem,
és a gyűlöletnek helyt adok.

Zéró, zéró, nincs más mint zéró...
Gyere és nézd meg a ketrecem!

Mutasd meg bőröd jegyét,
hisz körbe vagyunk zárva,
kínzásodból mára elég,
elhagylak, most te lesz árva.

Zéró, zéró, nincs más mint zéró...
Gyere és nézd meg a ketrecem!

Adj egy fél darabot magadból!
Széjjel tépnek ezek a karmok!
Dönts le egy téglát a faladból!
Most már a ketrecbe maradok...

Zéró, zéró, nincs más mint zéró...
Gyere és nézd meg a ketrecem!



Túl tragikus veled lenni,
túl nyomasztó elhagyni,
Halovány sötétség követ,
ez a szerelem engem megölet.
Túl tragikus itt maradni,
túl röhejes veled halni!

Áldozat!
Elvesztettem a Holywoodom!
Kárhozat!
Elvesztettem a Holywoodom!
Mélyen bennem!
Elvesztettem a Holywoodom!
Nincs esélyem!
Elvesztettem a Holywoodom!



A gondolataim öltöztették,
finom selyem ruhába,
Szemei gondjaim felejtették,
vízben lubickolt álmomba.
Szőke haja a szélel együtt táncolt,
Ruhája csak a napfény,
Édes hangján buján viháncolt,
keserédes vágyó emlék.
Hisz ő csak bennem van,
a világunk nincs neki,
ha elhunyok hát velem hal,
Szeretni senki nem meri.
Jelenléte már csak bánt,
el kell őt feledni,
minden szava fájt,
gyűlölök már szeretni.
Bárcsak ne lennél a barátom!
Mert fájdalmat okoztál,
beléd folytom minden bánatom,
szívem zúgába szaladtál.

Nézd csak nézd!
Érezd!
Nézd csak nézd!
Érezd!

Városok omolnak romokba,
szőkéből átszeretek barnákba,
sárral fedem be a szívem,
és eldobom a maradék eszem.
Sétagalopp egy törésvonal,
közeledik a szerelem vonat,
ha az egyszer elcsap: kampó,
ellenállok, elfogadom, na jó!

Nézd csak nézd!
Érezd!
Nézd csak nézd!
Érezd!

Te voltál az utolsó,
ami ide vezetett,
Tetted volt a végszó,
mindenek felett,
Te voltál az egy,
és én az utolsó...

Harag gyűlik fel már bennem,
nem értem, mégis mit tettem?
Miért gyűlöltök mind engem?
Az érzésem lesz a végzetem.

Üvölts velem ha neked úgy tetszik,
Ezt gyűlöletet majd beléd verik!
Bánts csak mert fura vagyok,
kit érdekel mi a faszt hallok!
Puncinak hívsz engem pedig nem,
kettőnk között én vagyok a keményebb!
Tetovált test mögé rejted magad,
de a lelked így is gyáva marad!

Nem fogok előled már elbújni,
Gyere, ha arcon akarsz baszni!
Nézz a szemembe, szabad vagyok!
Te ezt az érzést úgy is csak akarod!

Üvölts velem ha neked úgy tetszik,
Ezt gyűlöletet majd beléd verik!
Bánts csak mert fura vagyok,
kit érdekel mi a faszt hallok!
Puncinak hívsz engem pedig nem,
kettőnk között én vagyok a keményebb!
Tetovált test mögé rejted magad,
de a lelked így is gyáva marad!

Bassz pofán ha neked úgy tetszik,
Ezt gyűlöletet majd beléd verik!
Verj szarrá csak mert fura vagyok,
kit érdekel mégis mi a faszt látok!
Puncinak hívsz engem pedig de,
kettőnk között én iszok a véredbe!
Ha úgy gondolom meg is üthetlek,
hisz nem tagadom, kurvára gyűlöllek!!!




Anya kérlek bocsáss meg,
de bennem van ez a heg,
most vége a szenvedésnek,
minden titkot versben felfedek.
Emlékezz mindig szeretni foglak,
hisz én vagyok a fiad...

Apró gyermek,
nézd csak milyen ártatlan,
Gyűljenek a sebek,
megerőszakollak álmodba.

Megtetted és én sírtam,
szenvedtem és sikoltottam,
Mocskos lettem tőled,
Harag jön belőled.
Minden szavad hiú,
"Térdre, te jó fiú."
Sikoltottam, de ő elrabolt,
sírtam míg megerőszakolt.


(Itt a papír gyűrött és szakadozott)

KIBASZOTT KURVA!!!!! A KURVA ANYÁD!!!!