A Slaves of Hell... - egy balul sikerült dedikálás esete

- És fiúk és lányok.. A SLAVES OF HELL!!!

Se fények, se csillogás. Se színpad, se zene. Nem is egy fellépés, egy szimpla.. marketinges retek amit Grid szervezett már megint a buli előestéjére. Fasza.. – lépkedek be, mint egy kisiskolás, a megkövetelt vigyor mégis hiányzik a fejemen. Hallom én a sivítást.. A kis csitrik.. ütik az üveget, ököllel, felkenik rá egymást, a csapat meg vihog rendesen ahogy elkenődik egy mell.. egy sokat engedő bugyi.. egy segg.

Gyerekek...
Sosem kedveltem az ilyet. A csöpögést meghagyom Grid-nek, sose érdekeltek a tizenévesek, mégis bevonulok azon az úton. Mint egy zsoldos.. csak a helyemre lépek és végignézek a tömegen. Kevesen vannak. A biztonságiak, és egyre kevésbé bírja az üveg.

- Szerintem baj lesz. - jelentem ki mélyre szívva a cigimet, aztán kiengedem a füstöt. Az egyik kis rohadt kínai azonnal ugrik felém, kikapja a kezemből a szálat, és rajta vadul ugrálni kezd. „ Itt.. nem dohánozni.. Ez a Sony.. itt nem.. dohánozni”. – vakerál valami lényegtelent, mégsem éri meg felhúzni magam. Grid csak kombinál. Mint egy igazi szarrágó, játssza a kiskirályt, te ide menj, te oda. Te ezt erősítsd meg, te azt.. én meg csak nézem.

- Egyesével jöhetnek! – megint az ő hangja, én meg belekapaszkodva a támlába kihúzom a székemet. Fémes hangja van. Végigkarcolja a seggfényes padlót, valahol érdekelne a kis hülye kínai mit is szól hozzá de nem törődöm vele. Aztán mégse jutok odáig hogy leüljek. Egy pillanat.. és robban az üveg. A sok kis picsa meg...

- A kuva életbe..!!! – Grid megint. Még elég távol vagyunk de a káosz szaga közeleg – A kurva életbe PUCOLJUNK INNEN! – hallom a szokásos higgadtságot tőle, és Greg.. Vespa lohol már előtte, pedig lefogadom, egészen más esetben ők se vetnék meg a zsenge pipihúst.
Aztán megtorpan.

- Hol a picsában van Ville. – idáig hallom, ahogy csikorognak a fogaskerekek, aztán visszanéz. Meglát engem. Én még mindig a tömeget figyelem, ahogy hömpölyög… ahogy egyre közelebb jön, többen és többen.. az a pár dagadt seggfej se tudja már visszatartani. Lemezbolt?? Vágóhíd! Teljesen, ahogy egymáson másznak át, tapossák egymást, nem számít kin gázolnak át, csak meglegyen…

- Ville a kurva életbe meg akarsz dögleni!?? Ha ezek elkapnak, még a pöcsöd se marad meg belőled! A golyóidat viszik először emlékbe! – még jár a pofája amikor én már felé lépkedek. Nem sietek. Bízom benne. Hogy miben? Nem is igazán tudom megmondani, de most nem is ez a lényeg. Greg és Vespa már a liftben resztáznak. Grid tartja az ajtót, jól tudom hova visz, a mélygarázs kettőbe, ahol a másik.. még néhány kis mitugrász faszfej, próbálja visszafogni a másik rohamot. Kurvára nem volt kedvem most ehhez…

- VILLE! GYERE! - hallom a sürgetést, már ott vagyok előtte, a csengő csöng, a lift csukódik, én meg belépnééék... ha nem gondolnám meg útközben.
Egy intés. Ennyire futotta át az üvegen, és még látom ahogy tapos a gombokba, beletenyerel keményen, de azt is tudom az a szar már nem fog megállni. Irány a mélygarázs.

- Bassza meg.. bassza meg.. – egyre elkorcsuló hangok és lefogadom mint mindig, a keze izzad abban az izében. – Ha elkapják.. baszhatjuk! Szétkapják! Széthordják! Semmi nem marad belőle. Egy marék haj? Még az se. De van egy szám! Igen, amit még pár hónapja vettünk fel! Kiadjuk! In memorian… Hozza majd a lóvét! Egy darabig… Ezt a hülye.. FASZT!!! – vág az ajtóba, de ahhoz valószínűleg már túl gyáva, hogy vigyorogva adja elő az egészet. Lefogadom, hogy Greg-nek és Vespának már nem annyira tetszene…

Én viszont már egy lépcsőn tartok lefelé. Nem tudom mi ez.. nem tudom hova visz, hogy újabb kis tyúkok közé keveredem, tényleg széttépnek e, vagy csak az orromat kapják le.. talán elfognak.. megkötöznek.. és újra és újra ráülnek a farkamra útközben, csak hogy tőlem legyen a gyerek. Még nem tudom eldönteni hogy ez a verzió tetszik e.

Az ajtó mégis egy sikátorra nyílik. Egy csendes.. - még - zavartalan.. sikátorra. Hallom még a visításokat, az üvöltéseket, még talán mentőt is. Zsaruk? Ők a másik akivel nem kéne összemelegedjek, elvégre induláskor toltam egy-két adagot. Grid tuti örülne ha híre menne.. – vigyorog a pofám, talán órák óta ez az első vigyorom, de inkább.. sétálok.

Kapucni a fejemre, szürke.. megcélzom a másik kijáratot, azt ahol senki nincs, ahol semmi nincs, pár kuka.. meg egy tűzlétra ott felette, ami ha nincs mázlim visszavisz egyenesen oda. Pont a közepébe.
Viszont mázlim van. Fékcsikorgás, a sikátor másik felében, egy sötétkék coupé? Ráncolom a szemem, de ez inkább sima csodálkozás. Viszont mégis van egy ötletem.

- Hé..! Van egy cigid? – hajolok be a lehúzott ablakon, pont az anyósülés mellett, és ahogy az ajtón támaszkodok csak a nő szemeibe nézek. Fura egy szerzet! Egészen… egyedi. Már ha lényegretörő akarok lenni.

Las Vegas belvárosa éjjel. Megunhatatlan. A fények, az egymásba fonódó árnyékok, a vibrálás, az emberek, a tömegek, ahogy vonulnak, s felfedezik maguknak ezt a mesevilágot. Ahogy vigyorognak, biztatják egymást csillogó szemekkel, hajszolják a szerencséjüket, s ahogy vert seregként vonulnak egymás után. Lenyűgöző. Mind. Én pedig képtelen vagyok betelni ezzel a varázslattal. Kíváncsian s félve várom mikor lesz mindez unalmas, mikor lesz megszokott a valóság ezen apró szelete, mikor unok rá a nyüzsgésre, a zajokra, mikor nem leszek képes új színt felfedezni a kaszinók rikító neonvibrálásában. Fene sem tudja, de ma még biztos, hogy nem.

Kihúzom a fiókot s lassan öltözni kezdek. Egy neonrózsaszín necc combfix, aminek a párját már meg sem próbálom megkeresni, fekete-pink csíkos hosszúszárú zokni, harisnyatartó, bugyi. A fotelből előkotrom az egyik tüllszoknyát- a fehér, vörös és rózsaszín anyag alig éri el a harisnyám tetejét- majd egy melltartó és egy fehér trikó. A tükör előtt újabb tíz perc míg arcot rajzolok magamnak majd belebújok a bakancsba, vállamra veszem a táskám és a gépem s indulok is.... egyenesen a másodikra, majd bedörömbölök Zackhez. Nyílik az ajtó és Alex fejcsóválva mér végig nekem pedig megszólalnom sem kell. Túl jól és túl régóta ismernek már mindketten. Gyakorlottan kapom el a felém hajított kocsikulcsot, dobok neki egy csókot s megyek tovább vigyorogva. Le a lépcsőn, ki az épületből a kocsi felé. Beszállok és tökig letekerem az ablakokat, majd gázt adok, kifordulok a parkolóból s cirka 10 másodperc múlva már zúg a menetszél az arcomba én meg jólesőn dúdolgatok valami random dallamot.

Rutinból hajtok végig a megszokott, ismerős utcákon, nézelődök s keresek valamit ami ma új. Ami megfog. Ami magához vonz. A kaszinók ragyogása a távolban dereng, s a turisták sem hemzsegnek még az utcákon én pedig leparkolok, nem is igazán figyelem merre. Az ülésből kicsavarodva nyúlok hátra a fényképezőért majd ha megkaparintottam a szerzeményemmel újra előre fordulok. Bal lábam felhúzom az ülésre, beszorítom a kormány elé majd a géppel kezdek... kezdenék szöszölni, de épp csak bekapcsolnom sikerül. A pasi hangjára fordulok csak oldalra. Ha nem szól talán észre sem veszem. Szemeim az arcát fürkészik, ebből a szögből nem sokat takar el belőle a fejébe húzott kapucnija, s érzem ahogy a felismerés széles mosolyt csal az arcomra.

-A táskámban talán még van néhány szál. Szolgáld ki magad. –válaszolok neki teljes természetességgel s mutatok a hátsó ülésen heverő szimatszatyorra. Ha van elég elszánt és nekilát áttúrni a táskám valóban találhat benne egy félig teli dobozt benne a gyújtóval, s egyúttal kiérdemli minden elismerésem amiért sikerült bármit is megtalálnia a cirka 3 váltás fehérnemű, sminkcucc, harisnya, fotós cucc, váltás póló, koton, cipőfűző, csokoládé és a fene tudja mi között, ami az instant túlélőfelszerelés tartalmát képezi. A tekintetem nem veszem le róla, ha bemászna hátra akkor a visszapillantóból figyelem mit szöszöl. No nem mintha a cuccaimat félteném, -ha kedve támad lelépni a tangákkal hát tegye, sőt, azt a cirka 20 dollárt sem siratnám túl sokáig asszem. Az ölemben a gép viszont lassan megunja, hogy kikerült a figyelmem középpontjából s halk zúgás kíséretében kikapcsol.

A hátsó ülésre nézek. Pont arra ahová int, és mivel innen nem érem el...
Kihúzom a fejem és rámarok a kilincsre. Enged a zár, nyílik az ajtó, én meg ha nem lökdös ki, beülök mellé, és becsapva magam után csak rövidet szusszanok.

- Remélem te nem valami firkász vagy. - lesem végig magam mellett, a fényképező nem kerülte el a figyelmemet, sose kerüli el, mégis meglepő ez a látvány.
Nem várom meg amíg válaszol. Elvégre nem véletlenül jöttem, egy negyed fordulat hátra, elkapom azt a táskának nevezett izét.. és előrerántva az ölembe turkálni kezdek benne.
A felét majdnem kiszórom. De nem vagyok paraszt, ennyire most épp nem, ezért csak a kezembe akad az a cucc, a maradékot meg fél karral visszaeteszem a helyére.

- Mit akarnál azért.. - kezdek aztán mégis bele, minden figyelmem a cigarettáé, egyetlen szál belecsúszik a kezembe, megkocogtatom a dobozon - megszokás - aztán betolom az ajkaim közé és megemelkedve kiráncigálom a jobb farmerzsebembe betuszkolt öngyújtóm - ha azt mondanám vigyél ki innen. - már a számban a szál, minden egyes szóra füstölve fityeg, de nem érdekelnek a részletek, az se ha a hamu az ölembe hullik. Hogy mit adnék meg érte??
Hát.. a lehetőségeimet tekintve egész sokmindent...

Kitart a mosolyom ahogy bemászik mellém a kocsiba, s türelmesen kivárom míg végigmér. Hozzászoktam már.

-Nem vagyok firkász. –felelem az igazságnak megfelelően, bár nem úgy tűnik, hogy különösebben érdekelné a dolog. Talán csak reflex, s az ölemben figyelő fényképező után nem is rossz a gyanúja. Visszakattintom a lencsevédőt a helyére, majd figyelem ahogy szétszórja a motyóimat. Én sem tudnám szebben megoldani. Hiába, a szimat nem egy tipikus női táska, s mint olyan a fekete lyuk sem szériatartozék benne. Én meg csurig tömtem az a szart.

Nézem a kis szertartást, amit produkál, majd ahogy lobban a láng és parázslik fel a cigi vége a szájában. A kérdésre szélesedik a vigyorom. Amy Lynn, trafikos és sofőr egy személyben. De... miért is ne? Leengedem a lábam, majd újra hátracsavarom magam az ülésben s a kamerát visszapakolom oda, ahonnan pár perccel korábban előszedtem. Fejemben pedig lázasan kattognak a fogaskereket. Tényleg, vajon mit is akarok érte? Ha visszaértem a helyemre újra oldalra pillantok rá. Tetszik ahogy terjed a parázs.

-Mondjuk egy uticél nem lenne rossz. –mondom, de a lábam már a pedálokon s fordul a kulcs is. Kíváncsi vagyok merre szeretne menni. -Vagy rám bízod magad? –teszem még hozzá, ahogy duruzsolni kezd a motor. Nem indulok, még nem, csak kérdőn keresem a tekintetét. Nyüzsgés vagy sivatag? Marad egyáltalán Vegas, vagy kapásból a reptérre menne? Talán ő sem tudja, de rajtam biztos nem fog múlni.

Megnyugtató.. Más se hiányozna most nekem, mint a pofámba villanó kattogás.
Miután hozzájutottam a lételemhez, előtérbe kerül valami más. Végtére is nem ártana meglépnem innen, és ha nem kell a kukákon átkelni érte, vagy belevetni magam az utcán egyre tornyosuló tömegbe, elég sokmindent megér. Gyorsan terjednek a hírek.

Tetszik ahogy a füst lassan tölti meg a kocsiteret, mégis csak azután hallom az indítást. Nem figyelek rá, csak az ablakon előre nézek és kihúzom a fogaim közül a cigarettát.

- Vigyél engem bárhova... - szippantok közben - Csak el.. ebből az állatkertből. - hatásos a rövid szünet, aztán mégis felé fordulva folytatom - És ha lehet, ne legyenek tinédzserek. - rándul meg a szám széle, de ha erőt kap a motor, csak megigazítom a kapucnit a fejemen, és méég kiadósabb füstöt fújva előttem az üvegre, magamtól várom a szabadulást...

A válaszra kissé elhúzom a számat. Nem is tudom miért, de valahogy egy konkrét kívánságnak jobban örültem volna. A bárhova olyan....semmilyen. A célhoz fűzött kikötésére viszont kíváncsian vonom fel a szemöldököm.

-Mit vétettek ellened a tinédzserek? –Ajkaimon pimasz mosoly játszik.
Nem is igazán figyelek az útra ahogy betolatok a sikátorba és megfordulok – ki a városból. Ki az állatkertből. A kocsi lassan telik a cigi illatával. Kellemes, bár a menetszél úgyis kiviszi lassan az egészet az ablakon. Kifelé még kisebb a forgalom mint a befelé vezető sávban, így a sebességkorlátozásra minimálisan ügyelve hajtok előre.

-Mondd, hogy nem üldöznek, mert be kellene ugranunk tankolni. –vigyorgok a szélvédőre, miután negyedjére is felvillan a a kis vacak a műszerfalon. Nem is figyeltem mikor elindultam otthonról, s nem is zavarna annyira, de a sivatagban mégsem szeretnék kinn ragadni, ha egy mód van rá.

Felsóhajtok. Hogy mi a jó válasz erre?? Léteznek. Mégse mondom ki, csak mert ártana az üzletnek, vagy mert nem is igazán őket okolom.

- Jobb ha elég távol vannak. Mondjuk egy másik bolygón. - ereszkedem lejjebb az ülésben, és jobban a pofámba hajtom a kapucnit, amíg áthajt a tömegen.

Odakinn már nincs ezzel gond. Az úton.. nagyot sóhajtva elkényelmesedem és kifelé bámulok az ablakon. Rühellem ezt a lepratelepet...
A hangja térít észre, és csak akkor figyelek megint rá.

- Nem probléma.. - szűröm ki a lényeget - Ha elmúltál 18, nem fognak lecsukni. - hamuzok le a padlóra, normálban kiszórnám az ablakon, de úgyis a pofámba fújná vissza a menetszél.

-Olyan messzire nem tudlak vinni. –nevetek fel jókedvűen. –Amúgy sem hiszem, hogy a mostaniak annyival rosszabbak lennének, mint amilyen te lehettél.

A következőre csak bólintok vigyorogva, abban én ugyanis nem lennék ilyen biztos, dehát fiatal még az este. Látom ahogy lentebb csúszik az ülésen, de szerencsére haladunk rendesen. Nem sok ideje van a kintieknek bepillogni a kocsiba, s ha mégis akkor sem lehet sokat látni Villeből. Szerintem. Hagyok elsuhanni magunk mellett pár benzinkutat is. Bőven ráérünk megállni egy kevésbé forgalmas részen, őt meg láthatóan feszélyezi a tömeg.

Erőteljesen a külvárosban húzódok csak le egy állomásra majd kiszállok s a kocsit megkerülve töltök valamennyit a tankba. Az anyósülés melletti ablakon behajolva kinyitom a kesztyűtartót s némi matatás után előszedek belőle egy pénztárcát. Tartalék direkt benzinre. Ha már benyúlom Alexék kocsiját az a legkevesebb, hogy ennyivel én is beszállok a fenntartásába.

-Rögtön jövök. El ne vessz! –kacsintok rá majd elindulok be a boltba fizetni s ha már ott vagyok hozzácsapok a számlához egy hatos rekesz sört is. Ha visszaértem a kocsihoz a pia is a hátsó ülésre kerül én meg visszaülök a kormány elé és kihajtok a benzinkútról.

Nagyot sóhajtok.. Akar fogadni? Na jó, nem jönnek vissza az emlékek, régről, hogy miket is tettem tacskóképpel, az egy erősen másik történet. Viszont soha nem akartam megtépni valakit!
Inkább szúrtam..
Megköszörülöm a torkomat, nem kell hogy feljöjjenek régen lezárt ügyek, ez most egy más világ. Egy félelmetes.

Amint kihajt a kútra, én is kiszállok vele szemben. Csend van. A fejemen még mindig ott a kapucni, plusz senki se jár erre, ezért seggel megtámasztom a kocsi jobb első sárvédőjét, és rágyújtok egy újabb cigire. Hogy rizikós?? Egyszer élünk vagy nem!?

Kifújva a füstöt csak a lányt nézem. Ahogy behajol, nem mulasztok el rápillantani hátulról sem, de egyelőre ő visz el oda ahova akarom. A másvilág tökéletes...

Tetszik ahogy kacsint. Egy kóbor mosoly árnyékát talán én is megejtem, azzal kifújom az utolsó füstömet, és ahogy meglátom közeledni a sörrel, elnyomom a csikket az egyik oszlopon, és eldobom a földre.

Akkor ülök be, amikor ő is berakja magát. Valamit tornázik a hátsó ülésre, az a dögös kis függöny a derekán eltakar elég sokmindent, de nem bánom. Nem ezért vagyunk itt.

- Az ellátmány... fontos. - ejtem ki egy újabb mosolyt megejtve. Talán... - merthogy hova is megyünk.. (?) - nézek fel oldalt a szemeibe, ahogy jobbra megkapaszkodom amint egy igencsak sportos kis manővert ejt meg. Az a kamion közel volt...

- A Mennyország jó hely, de sanszos hogy engem nem engednek be. - térek rá a tényekre, bár már nincs vész, szorítja a kormányt a kezeiben és nemigen látszik rajta ijedség. Higgadt egy csaj. Tetszik nekem!

Nicsak, mosolyogni is tud! Nem is rossz.

-Bárhova. –felelem fülig érő vigyorral, tekintve, hogy én sem igazán tudom még. A reptér sem lett volna rossz ötlet, de őt már veszettül körülményes volna beletuszkolni a táskámba, másképp viszont esélytelen, hogy észrevétlenülkicsempésszem az országból.

-Vagy már van valami konkrétabb óhajod? –fordulok felé. –Csak azt ne mondd, hogy haza kell érned villanyoltásra. –jót nevetek az ötleten. Valahogy nehét őt elképzelnem mackós frottírpizsiben.

-Nyugi, oda még én sem készülök. –húzódok vissza az útra rendesen. Mintha én tehetnék róla, hogy kivágott elém az a barom. Veszettül sietős lehetett neki, mert ennyire azért nem nagy a forgalom.

A következő nevenincs kereszteződés előtt aztán lassítok és lehajtok a főútról. Oldalra dőlve nézek ki az ablakon, de szinte semmit sem látok. Túl fekete. Még itt kint is túl sok a fény. Francba.

-Te mikor láttad utoljára a csillagokat? –teszem fel a költőit, bár még az is lehet, hogy érdekel a válasza. Nem mintha sokat számítana. Én már tudom mit akarok, ő meg legfeljebb kétszer is meggondolja kinek a kocsijába száll be legközelebb.

- Nem.. nincs. Tökéletesen rádbízom magam. - kóbor mosoly, megint, de rövid, aztán vissza a szélvédőre, ahogy sebtiben beficcan az az incidens. Végül is.. Soha nem fostam a haláltól, lehet hogy eljött az ideje.

Aztán mégsem. Tovább gyűrjük itt ezt a faszszopó életet, újra az úton, én meg csak az oldalról villódzó fényeket figyelem, amikor újabb kanyar. Csendesebb terület, és kezd tetszeni ez az egész...
A hangja térít észre.

- Nemmm tudom... talán amikor utoljára lefejeltem az ajtót. - vagyok őszinte. Most minek vetítsek. - Vagy az valami erősebb cucc volt?? - ráncolom a szemem, csak hogy emlékezzek, de nem így szokott ez történni. Csak úgy jön és megy. Az egész... Pirulák.. porok.. bélyegek.. A faszom se tudja melyik, milyen hatást keltett.

A vigyor lassan szelídül vissza mosollyá. Figyelem őt, bár a kapucnitól alig látom az arcát, hacsak nem fordul felém.

-És gyakran bízod vadidegenekre az életed? – igyekszem az úton tartani a figyelmem, mégis oldalra pillogok. -Ennyire nem lehetett pocsék napod. –hangom nyugodt, semleges. Nem mintha én bármi fenyegetést jelentenék rá, feltéve hogy nem hajtok bele egy szembejövő kamionba sem. Ettől viszont nem nagyon kell tartanunk – egyre jobban ritkul a forgalom ahogy lassan elhagyjuk a várost s haladunk tovább..... akárhová. Jobban rátaposok a gázra, talán túlságosan is, de csak nem fognak lemeszelni.

-Ahham. –nyugtázom a hallottakat. Nem lep meg a válasza, szimplán csak nem tudok hozzászólni a témához. Az viszont mókás, hogy láthatóan meg sem fordul a fejében hogy akár hazudhattam is volna a munkámról.

Nagyot sóhajtok...

- Az életem pocsék.. - hörgöm, de nem számít valamit hallott e belőle, nem is neki szánom. Talán a saját lelkiismeretem mondatja velem. Már ha akad még olyan, mégse az a fajta vagyok aki a saját lábára lépked, ezért nem igen folytatom.
Csak figyelem a tájat.. Ritkul.. minden ami odakinn körbevesz és beáll a sötét. Most kezd csak tetszeni ez az egész.

- Megesik, bár csak jókor voltál jó helyen.. - húzom le a kapucnimat, most már nincs veszély, senki aki rámtörhet, vagy aki miatt Grid egy szemvillanás alatt leszedi a fejemet. Így is kapni fogok a pofámra.

- Ha megengeded.. - önállósítom aztán mégis magam, már útközben nyújtózkodom hogy hátradőljek, és ha nincs ellenvetése, - vagy talán akkor is ha lenne - csak belekapaszkodom abba a hatos csomagba, hogy kikapjak belőle egy üveget.
A sör elől.. egyetlen csavarás, enged a kupak, én meg ne mondja hogy egy barom vagyok felé döntve az üveg nyakát, először őt kínálom meg.

Hallom a válaszát, vagy csak azt hiszem, hogy hallom? Mindenesetre nem felelek rá. Nem kezdek el kéretlen életvezetési tanácsokat osztogatni. Egyelőre. De mint tudjuk hosszú még az éjszaka, s úgy tűnik egyre érdekesebb is.

-Vagy épp te voltál jókor jó helyen. –pillogok felé ismét, ahogy felszínre tör az az egészséges egoizmus, amit sosem kellett sokáig keresgélnem magamban. A városon kívül jóval elszórtabbak az út menti lámpák, így annyit kiszűrök, hogy már nincs rajta kapucni, de sokkal többet nem látok belőle.

A kérdésre bólintok. Hogy ne engedném? Végülis többé kevésbé neki hoztam. A felét legalábbis. Elveszem tőle az üveget s úgy érzem ezzel meg is beszéltük mi a véleménye a vezetés és az alkoholfogyasztás kapcsolatáról. Iszom egy pár kortyot majd vigyorogva adom neki vissza az üveget.

-Köszi. –fűzöm még hozzá, de tekintetem az úton. Nem kell feltétlenül minden szabályt betartani, de azért annyira az útról sem szeretnék leszaladni. Véletlenül legalábbis semmiképpen.

Tetszik a lány szabad szája, mégis inkább az utat figyelem. Egy egyszerű rövid mosoly, ennyi amivel nyugtázom a helyzetet, aztán mégis...

- Lehet.. - dünnyögöm, sose árt az önbizalom.
Múlnak a fények, távolodik a város, és én egyre jobban engedek és adom át magam az enyészetnek. A sörökért nyúlok.. pontosabban csak egyért, megosztom vele, és amikor az üveg újra visszasimul a kezembe, én is meghúzom.

Aztán beáll a néma csönd. Ő se szólal meg. meg én se. Egy darabig. Talán elvesztem valahol a fejemben, kóstolgatom az üveget, és figyelem az elhaladó sziklák sorát. Aztán mégis megtelepedik valami fejben.

-Arizona túl messze van. Állj meg itt! - bökök fejjel az út szélére, de nem várom hogy beletaposson a fékbe, inkább csak lassan csorogjon ki az út szélén. Nekem is ideje kicsorgatnom valamit.

A mellettünk elsuhanó lámpák és autók fénye és a táj árnyai csak egy rövid ideig tudnak lekötni. Időnként oldalra tekintek ugyan, de nem tűnik túl beszédesnek a pasi, én meg lassan halálra unom magam. Némán dúdolok egy dallamot magamban – valahogy nincs kedvem rádiót kapcsolni. Ujjaimmal dobolom az ütemet a kormányon, újra és újra kezdve mindig ugyanazt.

A hangja ránt vissza az autóba. Fogalmam sincs mit akarhat itt, de legyen neki jó, lassítok és lehúzódok az útról.

-Igenis Főnök. –jegyzem még meg hozzá mosolyogva. Megvárom amíg kiszáll a kocsiból de nem megyek utána. Tökéletesen megfelel nekem idebenn, csak kicsit... kicsit nyújtózkodni kellene. Kifarolok az ülésem szélére, majd elnyújtózom oldalra. Hátam az anyósülésen, fejem épp még nem lóg ki a nyitott ajtón, de ezt kompenzálandó emelem a kezeimet s lógatom ki azokat a semmibe. Lábaim felhúzom az ülésen és veszettül élvezem, hogy automata a kocsi és nem áll egy sebváltó a bordáim közé.

Sötét van – a kocsi fényeit lekapcsoltam és az út mentén sincs a közelünkben egy lámpa sem. Mosolyogva pillogok fel az égre, és hát a semminél azért több, de még mindig alig látok pár csillagot. Lehunyom a szemeimet, s mostmár hangosan kezdem újra dúdolni előbb csak a dallamot, majd a szöveget is.

Lately, I've been, I've been losing sleep
Dreaming about the things that we could be
But baby, I've been, I've been praying hard,
Said, no more counting dollars
We'll be counting stars, yeah we'll be counting stars

Nincs a legtisztább hangom, sosem képeztem, de azért annyira nem is förtelmes talán. Bár tény, hogy annyira vájt fülem sincs, mint Ville-nek. És hogy ő hallja e? Nem igazán izgat. Az élet túl rövid ahhoz, hogy csak a zuhany alatt énekelhessek.

A kocsi megáll. Lassan engednek a kerekek, a motor meg elhal. Én csak kinyomom az ajtót és a sötétben szemrevételezem a terepet. Nincs szakadék. Semmi kedvem pofával landolni önként az egyik hegyen hogy örök életemre - halálomra - vezető hír legyek, mint a legkreténebben elpusztult híresség.
Ezért is tapogatom csak ki az utat a sötétben, idő amíg megszokja a szemem és nem is megyek messze. Csak megállok. Előveszem a cuccot, és mélyet szippantva a levegőbe könnyítek a dolgon. Elvégre amit muszáj, azt kell!

Nem tudom mennyi ideig tart. Csak tipp, hogy alig pár perc telt el, mire cipzár vissza, hangosan sivít a néma csöndben, aztán egy kiadós sóhajjal megfordulok.
A lány.. ott sikongat a háttérben. Vagyis nem egészen sikít…
Énekel? – emelkedik a bal szemöldököm élesbe, de ahogy közelebb lépek úgy néz ki tényleg elkényelmesedett.

- Most rádüljek vagy letáboroztunk. – kérdem szín komoly szemekkel elvégre nekem itt is jó. Csend van.. hűvös.. és nyugalom. Rég élvezetem ehhez fogható helyet..

Jól elszórakoztatom magam amíg Ville végez. Néhány pillanat elég, hogy a szemem megszokja a sötétet, bár nem igazán pillogok körbe megszemlélni a tájat. Annyira azért nem akarom kitörni a nyakam. Szemeim az eget fürkészik, de nem vagyok sokáig egyedül -hamarosan besétál a látóterembe drága útitársam is fejjel lefelé. A szemeit ugyan nem látom a hangjában viszont elég színtelen, én mégis szélesen elvigyorodom az ötletre.

-Meg ne sértődj, de szerintem elég szarul festene a segged az arcomon. –nyilvánítok véleményt a témában, majd röviden elnevetem magam. –Ééééééés ez pedig tőled függ Pocok. Kívánságműsor van. Menni szeretnél, vagy maradnál inkább? – hangomban jókedv csendül ahogy visszapasszolom neki a döntést. Nekem kellemes itt is, végülis sosem próbáltam még töksötétben hegyet mászni. Bár előferdülhet, hogy van más érdekes is a környéken.

Azzal mondjuk tényleg meglepne, ha mégis visszaülne, de esélyesen abba sem fogok belehalni. Én mindenesetre nem moccanok, bár akármi is a döntése úgyis kénytelen leszek feltápászkodni. De legyen az inkább utóbb, mint előbb.

Pocok.. – nagyjából ennyi ami megragad, de nem fecsérlek rá agysejtet hogy komolyan megfejtsem hogy tényleg rágcsálónak nézett.

- Nos.. – vezetem körbe a szemem, ami felesleges, mert minden ami van, a töksötét. – Nekem nincs bajom a hellyel. – bambulok vissza rá – Csönd.. van... Vagyis volt amíg kiabálni nem kezdtél. És amint látom sörrel se vagyunk híján. – nyugszom meg.

- Cigid.. van még? – hirtelen elhatározásból veszek neki hátat, és lecsúszva a kocsi kaszniján, a hátsó ajtónál lerakom magam. – Na meg van nálam valami hasznosabb.. – igazgatom a seggem, a farzsebemben turkálok, nincs vész, nem veszett el, a kis kínai odáig már nem látott, ezért előkapom azt az apró kis csomagot.
Szimpla fű… De néha nem árt meg egy kis kellemes…

Vigyorogva hallgatom, s nagyon úgy tűnik, hogy maradunk az isten háta mögött. Végülis egészen kellemes itt. Ami pedig az énekhangom illeti, az egy dolog, hogy egy dalospacsirtát sem ettem reggelire, node kiabálásnak degradálni azt.... Mégis felnevetek.

-Szóval azt javaslod mondjak le a profi énekesi pályáról? A lelkembe tiporsz, remélem tudod. –feleselek vissza, de hangomban még mindig nevetés bujkál. Oldalra fordulok ahogy végigcsúszik a kocsi oldalán, s csak nézem pár pillanatig, aztán mocorogni kezdek. Nem a legkényelmesebb így kitekeredve, úgyhogy nagy nehezen csak visszatornázom magam ülő helyzetbe. Kiszállok én is a vezető oldalon, s a kocsit megkerülve indulok felé –miután hátulról magamhoz vettem két sört is.

-Cigi annyi maradt, amennyit hagytál. – ülök le mellé, hátam a kocsinak vetve, lábaim kinyúlnak a sötétbe s egyik bakancsom orrán egyensúlyozom a másik sarkát, jobbra-balra döntögetve azt. Felé nyújtom az egyik üveget, a másikat kinyitom és iszok pár kortyot belőle. Nem tudom meddig maradunk, mikor indulunk tovább vagy éppen visszafelé, de nem is nagyon izgat. Ennyi még nem fog megártani.

-Mi van nálad? –érdeklődőm mégis ahogy matat majd előveszi a zacskót én meg vaksin hunyorgok a kezeire, majd az arcára.

- Legalábbis gyakorolj még.. - dünnyögöm már a zsebemben kajtatva - Mondjuk úgy tíz.. húsz évet. - rántom elő a kis zacskót, és megforgatva a kezemben csak tompán szagolok bele.
Aztán ajtó csapódik.. úgy veszem ő is megunta a fetrengést és meg is jelenik mellettem, kezében két üveg.. Na igen, hol is hagytam én el az előzőmet??
Aztán rémlik, hogy valahol a sivatag porában raktam le, amikor hugyoznom kellett, de most már csukott szemmel se találnám meg. Meg aztán minek...

- Úgy fél órára elég lesz... - egyezem bele és ekkor nyúlok bele a zacskóba - Vagy kicsit többre.. ezzel. - szagolom meg most élesben, és igen, nem hazudott a díler. Igazi.. ínycsiklandó termesztés.

Amikor felém nyújtja az üveget, visszaszórom a gazt a zacskóba és egy biccentés kíséretében inkább érte nyúlok.

- Egy kis lazítás. - jegyzem meg - Rám fog férni.. - tekerem inkább az üveget, és a zacskót az ölembe ejtve most a sört húzom meg.

- Kérsz? - bár az üveg van a kezemben mégis a fűnek szól. Ha igen, ha nem, az üveget leállítom kettőnk közé a porba és feltornázva magam a korábbi dobozért nyúlok a kocsiba. Tegyük legalább a mai napot egy kicsit élvezetesebbé...

Szóval tíz húsz év? Totál belefér, pláne hogy eszem ágában sincs profi énekessé válni. A kocsiba és a zuhany alá meg így is több, mint tökéletes a hangom.

-Fél órára? Másodállásban gyárkémény vagy, vagy mi? –fordulok felé döbbenten. Nekem legalább három hónapja kallódott a táskámban az a doboz. Na jó, főleg azért, mert lusta voltam kibányászni. Többnyire meg is feledkeztem róla. A válaszára felhúzom a szemöldököm. Lazítás?

-Ahham. Aztán majd keresünk egy szimpatikus pockot ami hazafuvarozza a seggünket a nagy lazítás után. – röviden, jókedvűen nevetek föl, de valamiért csak átnyúlok az ölébe s kivadászom a zacskót. Fél kézzel forgatom, de nem nyitom ki. Franc se tudja miért vettem el egyáltalán.

-De ha te kevésbé fogsz úgy kinézni tőle mintha tökön akarnád szúrni magad..... –kezdek újra fészkelődni. Törökülésbe húzom a lábaimat s veszek egy negyed fordulatot is, hogy jobban rálássak a kis búval bacott pofijára.

-Mit csináltál a sikátorban? –érdeklődom, majd újabbat kortyolok a sörből s figyelem ahogy ismét rágyújt. Veszettül jól néz ki a sötétben.

- Úgy is mondhatjuk.. - sóhajtok bele, de egy cseppet sem érdekel a véleménye. Ez a tisztes adag itt az ölemben viszont annál jobban! Íncsiklandó illat, a tapintása is kellemes, kellően szárított, mégis hiányzik itt még valami.
Fel is tolom magam, csak amíg a korábbi dobozt kajtatom, amit ha nem tévedek, elásott megint a hátsó ülésen, vagyis az égnek állva a seggem megint a kocsiban kutatok. Sötétben. Már ez megér egy kitüntetést. Női táskák...

- Ne szarj be kiscsillag, nem sietünk. - rakom le magam vissza mellé - Vagy igen? - nézek fel a szemeibe, közel van, mégse látom a saját tükörképemet.
Nem válaszolok. Vagy ő nem.. Lényegtelen, de gyorsban rágyújtok egy újabb cigire, és ahogy a parázs már kellő fénnyel éget, egy újabb szálat egyszerűen kibelezek. A héja kell nekem. És a szükség.. törvényt bont nehezebb időkben...

- Menekültem. Vagy valami olyasmi. - beszélek a szállal a számban, de az ujjaim munkájáé minden figyelmem és csak a fülem van ott.. a zsenge kislányon, aki egyre ijesztőbb a sötétben. Még szerencse hogy nem szarok be akárkitől.

Nézem ahogy matat a kocsiban, gondolom megint a táskámmal birkózik. Hát hajrá. Korábban sem zavart, most sem fog. Emelem inkább az üveget s lehunyt szemmel kortyolok belőle párat.

-Nekem semmi dolgom..... –jegyzem meg, majd röviden felnevetek. –Itt meg szerintem térerő sincs. Nem tud senki levadászni minket. –kacsintok rá, manó se tudja miért. Figyelem ahogy játszik a cigivel. Nem elsőre csinál ilyet az is biztos, s én sem vagyok teljesen hülye, van egy halvány sejtésem miért ügyködik ilyen lelkesen. Visszanyújtom neki a zacskót amit lenyúltam tőle az előbb, s ha elvette én is feltápászkodom. Félig beesve a hátsó ablakon nyújtózom kicsit, míg el nem érem a fényképező szíját, s annál fogva cibálom magamhoz közelebb a kis drágát. Esélyesen egyszerűbb lett volna megkerülni a kocsit és a másik oldalról próbálkozni vagy szimplán csak kinyitni az ajtót, de abban ugyan mi a kihívás.

Visszatelepedek Ville mellé, vele szembe törökülésben, s én is belefeledkezem a saját játékomba. Rég nem próbálkoztam ilyen töksötétben kattingatni, kicsit próbálgatnom kell a beállításokat, hátha tudok valamit varázsolni vele.

-Mi elől menekültél? –kérdezek rá végül, bár nem fűzök túl sok reményt egy konkrét válaszhoz. –És elég messzire futottunk már? –emelem rá mégis a tekintetem, de nem látok belőle sokkal többet, mint korábban. A kijelző fénye úgyis inkább engem világít meg, mint őt. Persze ha egy kicsit forgatok rajta....

- Na ugye.. – mosolyodom el, de szemeim mindvégig az ujjaimat pásztázzák a sötétben, ahogy megoldva a dolgot, egy kellemes mennyiségű adagot a papírba beletekerek és elcsavarom mindkét végét. Nem vagyok elég felkészült.
Aztán a kislány tűnik el. Valamit matat, idáig hallom a hangokat, és ahogy belóg a hátsó ablakon, eszemben sincs nem felpillantani. Finom egy darab! Most valamiért mégsem az jár az eszemben, de amikor megjelenik már megint.. azzal a kuuurva fényképezőgéppel, magam is érzem ahogy megfeszülök.

- Ugye még mindig nem vagy riporter.. – pillantok fel rá, de kezem közben még mindig ügyködik a tökéletességen a térdemen.. aa.. combomon, de más se hiányozna nekem mint hogy lekattintson amikor egy adag füvön ügyködök. Holnapra szarásig lenne a bulvár vele…
Én meg hallgathatnám Grid.. torokszaggató üvöltözését, mennyire is vagyok barom meg idióta hülye, és neki mennyibe kerül ez az egész. Sorry! - rántom meg a szemöldököm, de ennyi. eddig foglalkoztatott a dolog, de fél szemmel azért a lányra is figyelek.

- Egy csapat kislány kergetett. – fújom ki hosszan az utolsó adag füstömet és adom át a korábbi cigarettát neki. Már ha elveszi és nem int hogy dugjam fel, kel neki az „eredeti”.
Ekkor lobban csak a láng a sodort alatt – na meg ha nem használja a kezében azt a nyavalyát- és kiadósat szívva meg, azért megemelkedett szemöldökkel még rákérdezek igényli e.
Aaa.. füveset..

- Szerintem idáig csak nem futnak utánunk.. – húzom kellemesen meg, az igazat, de aztán muszáj ráncoljam a szemöldökömet és egy kicsit közelebb hajolva beszéljek. – Bár Te isss… valami babafélének vagy festve, de inkább csípem a perverziót, mint a gyerekeket. – ha az előbb nem vette a lapot.. – a cigit - újra megpróbálkozom vele, kinyújtott karral tartom felé, és csak nézek a szemeibe, szerintem ő se bánná meg. Biztos vagyok benne. Igazi minőségi anyag! Ilyet nem kap akárhol az utcán.

» Heaven & Hell
» Welcome to my life... Now please go to hell.
» Ville Deadman Wallow és a "Slaves of Hell"
» A Slaves of Hell - avagy Egy banda emlékiratai...
» Chaos & Hell - Avagy Káosz a Pokol tornácán...

A Slaves of Hell... - egy balul sikerült dedikálás esete

A Slaves of Hell... - egy balul sikerült dedikálás esete

Similar topics

Similar topics