Hétköznap lévén ma nincs nagyon buli. Meg ha már itt tartunk, valahogy kivételesen nincs is annyira buli hangulatom. Még mindig nem hevertem ki a tegnapit. Mondjuk nem is csoda, ritka durva parti volt. De cefetül jó. Bár sokra nem emlékszem belőle, ha őszinte akarok lenni. De amire igen, az sejtetni engedi, mennyire jó lehetett az a része is, ami kiesett. Viszont otthon maradni nincs kedvem, meg másnap úgysem kell most fotózásra mennem, aludhatok. Elugrok hát egy közepes hírű bárba. Nem valami okos dolog mondjuk ilyenkor erre ráinni, de kit érdekel? Az alkohollal sosem volt gondom. Na meg, hátha addig mégis alakul valami estére. Sosem lehet tudni.
Az aránylag késői óra ellenére elég kevesen ülnek a helyen, leginkább csak a törzsvendégek, talán a hétköznap estére tekintettel is. Érzem magamon bámész tekinteteiket, ahogy belépek az ajtón és a pulthoz sétálok. Pedig most direkt nem is öltöztem ki annyira. Bár tisztában vagyok vele, még így is jobban nézek ki, mint az átlagos csajok nagy része. Nem foglalkozom a rám tapadó szemeikkel, mikor kitalálom, mit igyak, leadom rendelésem a pultosnak, majd mikor megkapom a söröm, kortyolgatni kezdem, közben előveszem a telefonom és a közösségi oldalam hírfolyamát tanulmányozom, jobb híján. Inkább, mint hogy farkasszemet nézzek valamelyik alkoholistával itt. Még a végén bátorításnak venné esetleg. Csak akkor pillantok fel, mikor valaki mellém lép és megszólít.
Tekintetem egy pillanatra összeakad a kissé szakadt, negyvenes fazonéval és valahogy ki is ráz tőle a hideg. Nem tartom sokáig a szemkontaktust, gyorsan visszakapom pillantásom a mobilom kijelzőjére, de így is érzem, ahogy szinte fixíroz, még egy jó darabig. Mintha meg akarná jegyezni minden egyes arcvonásom. Kicsit ijesztő. Bár ne emlékeznék rá, ki ez! Azonban aligha van akkora szerencsém, hogy itt hagyjon és visszamenjen az asztalához. Pedig jó lenne nem foglalkozni vele tovább, végtére is épp olyan érdektelen ember, mint itt az összes többi. Mégsem hagy nyugodni. Legszívesebben most azonnal felállnék és elrohannék erről a helyről, de elnyomom magamban ezt a paranoiás hangot. Végtére is mi baj lehetne? Csak egy jelentéktelen fickó a sok közül, nem árthat nekem, semmi közöm hozzá. Valahogy mégsem tudok a továbbiakban annyira nyugodtan a gondolataimba mélyedni. Nyugalom, Lillie, megoldod, ügyes lány vagy! Ideges mosolyt erőltetek az arcomra.
- Helló... - más esetben kiakadnék a "deszka" megszólításon (megjegyzem, szerintem nem is szolgáltam rá semmilyen szinten), de most nem érzem magam ennyire nyeregben. Ami legutóbb ezzel a taggal történt a lakásomon... Azt finoman szólva is szeretném kitörölni az emlékezetemből. Legalább az anyag jó volt, az megérte. De egyébként... Annyira, annyira reméltem, hogy soha többé nem látom. Miért pont ma és pont itt kell töltenie az idejét? Hát mit tettem én, hogy ezt érdemlem a sorstól?