Victoria Sophie Swann
Unknown 1995. 05. 27 21 autószerelő/tanuló civil Freya Mavor | |
Amit jó ha tudunk...
* szeretem:
motorok, gyors autók, európai foci, boksz, kiadós ételek, puha ágynemű, csipke fehérnemű, állatok (főként macska és pingvin)
* nem szeretem:
viharok, családi sztorik, unalmas filmek, híradó, állatkínzás, diétás kóla, diétás akármi, nyafogás
* család, barátok és egyéb állatfajták:
Még egészen kislány voltam, amikor a szüleim egy nap úgy döntöttek vakációzás közben, hogy nélkülem mennek majd haza. Négy éves korom óta élek Vegasban, de igazán soha nem volt otthonom. Se családom. Állítólag, ha akarnám, felvehetném velük a kapcsolatot, valami gyámügyes maca keresett vagy fél éve, hogy a szüleim beszélni akarnak velem. Hát én a legkevésbé sem akarok velük! Kivert kutyának éreztem magam egész életemben, nevelő szülőtől nevelő szülőig pattogtam, sehol sem találtam otthonra. Régebben, minden vágyam volt az, hogy legyen otthonom, családom. Aztán benőtt a fejem lágya, és úgy döntöttem majd én megteremtem magamnak mindkettőt! Mindek a múltba bámulni és nyalogatni a sebeket, amikor előttem az élet!
*ami számomra a legfontosabb:
A tanulás. Erre az egyre nem volt panasza egyik nevelőmnek sem. Mindig is jól tanultam, de egy lelenc gyerek, mégis miféle ösztöndíjban reménykedhet? Nem valami fényes esélyekkel indultam hát neki az álmaim megvalósításának, de immár második éve járok a műszaki egyetemre, hogy gépész mérnök váljon belőlem. Meglepő? Szerintem egy cseppet sem. Úgy döntöttem, magamhoz ragadom a sorsom irányítását, és készítettem egy olyan kis gépezetet, ami egyenes útnak bizonyult az ösztöndíj felé. Jelenleg, a tanulás mellett szerelőként dolgozom, kocsikat bütykölök és motorokat babusgatok. Nem hiszem, hogy lehetne ennél jobb melóm, bár az álmom az, hogy egy szupergyors járgány tervező mérnökei közt lehessek.
*jó, ha tudod:
Akár Murphy is lehetne a nevem. Ami elromolhat, az el is romlik, ami összetörhet az tuti ripityára megy a kezem közt. Vonzáskörzetemben a gravitáció hiperaktív. A magánéletem se alakul sokkal jobban, mindig adok egy esélyt a pasiknak, és ők mindig átvágnak. Talán azért, mert nem azt kapják, amit elsőre gondolnának. Azt hiszik, hogy aki nappal mocikat bütykölget, az éjjel pornószínésznő módján hempereg és kelleti magát. Pedig, ha csak egyszer is valaki felemelné a motorházamat, láthatná, hogy a masszív kasztni alatt bizony egy kis bogár motorja lapul. Félénk vagyok, ha kettesben maradok valakivel, és kell némi biztatás mire megnyílok. Viszont ha a bizalmamba fogadom az illetőt, akkor nem lehet panasza! Kár, hogy a „lepedőakrobata” szintig még csak egy pasival sikerült eljutnom… ne is beszéljünk róla, kiderült, hogy ő is csak egy seggfej, mint a pasik többsége.
Ha van még mit mondanod...
- Vicky! Hányszor mondjam el, hogy állítsd már be rendesen azt a rohadt futóművet! – értetlenül pislogok. Beállítottam. Kétszer is beállítottam már ezen a héten, én nem tudom mit művel vele Josh, de ha szétcseszi a beállításokat, arról nem én tehetek. Próbálok faarccal nézni rá fel, nem kimutatni, hogy alapvetően nem ő a kedvenc ügyfelem.
- Josh, mind a kétszer amikor megcsináltam, rendben volt. Én úgy gondolom, hogy… szóval szerintem… - nagyot fújok, elbizonytalanodtam. Mindig megrettenek tőle, ha egy határozott fazon oktat ki a szerelésről. – Szerintem elvégeztem a munkát, és két napja még garanciában meg is csináltam neked újra. Rendben volt a próba körön is, nem tudom, hogyan ment félre a beállítás. - dehogynem tudom. Mert úttalan utakon mászkál, agyament vezetési stílussal. Egy sport motorral ne menjen ki terepre, vagy ne panaszkodjon amiért a gép nem úgy viselkedik mint a cross mocik.
- Mert nem értesz hozzá, azért nem tudod. – veti oda nekem foghegyről, mire az első reakcióm az, hogy lesütöm a szemem szégyenkezve. Mindig ez van, próbálom kerülni a konfliktust, nem keresztezni a nálam erősebbek útját. De nincs igaza, hát nincs igaza! Ő teszi tönkre, gyilkolja azt a gépet! Miért én fizessek az ő baromsága miatt?! Felemelem a fejem, és igyekszem összeszedni magam. A főnök már egészen biztosan néz, és ilyenkor nincs jó döntés.
- Sajnálom, én… ha belefér a mai napba, akkor megcsinálom neked, de Josh, nem mondhatod mindig azt, hogy én csesztem el. Látom az egész motoron, hogy ez nem egy hibás szerelés miatt történik, hanem mert egyszerűen…
- Hanem mert nem értesz hozzá. – vág a szavamba ingerülten, de a halántékán gyöngyöző izzadtságból már tudom, biztosan tudom, hogy igazam van. Csak nem akarja kifizetni a munkám, ezért megy a hiszti. – Vicky, ha nem vagy képes bármit is összerakni rendesen, akkor menj el az utca végére és állj ki a sarokra! Hátha abban valamivel jobb lennél. – egy pillanat alatt önt el a méreg a lekezelő hangtól és a gusztustalan vigyortól az arcán. Az arcom elvörösödik, állkapcsom megfeszül, és már épp azon gondolkodok, hogy bepancsolok neki egy nagyot, amikor jobb belátásra térek. Nem, nem. A felnőttek nem pofozkodással szokták megoldani a problémáikat.
- Férfi létedre, egy kereket nem tudsz kicserélni, azzal is hozzánk rohangálsz. Kilométeres számlád van már itt a műhelyben, szóval mielőtt engem sértegetnél! – emelem meg a hangom, hogy már szinte kiabálok vele – Virítsd a lóvét vagy keress másik marhát aki összekalapálja ezt a gányt, amit már teljesen tönkretettél! Világos voltam?! – és sikerült. Végre belemondtam az arcába a véleményem, ami már két hónapja fortyogott bennem. Roppant elégedett vagyok magammal, otthagyom ahol van, és bevonulok a raktárba. Hah! Na, ki a fasza csaj?!
- Vicky! … Bocs, de nem tudod kölcsön adni a jegyzeted? Az enyém olvashatatlan. – basszus! Már megint ábrándoztam itt a buszon. Mit is mondott? Jegyzet, ja igen, a jegyzetem. Előbányászom a táskámból, miközben azon morfondírozok, hogy tegnap mégis miért nem üvöltöttem így le Josh fejét, és miért nyeltem be első szavára az egész melót már megint tök ingyen. Mikor mindenki, de mindenki tudja már a srácok közül, hogy Josh egy idióta, motor gyilkos ingyenélő. Mégis hagynak vele megküzdeni, szerintem azt akarják, hogy egyszer tényleg elpattanjon a cérnám és elküldjem a búsba a fazont. De erre kár is lenne várniuk, beszari vagyok. Nem is kicsit!
- Tessék. Azért majd nézd meg, hogy jó-e, nem tudtam mindent leírni. – szabadkozok, miközben a srác kezébe nyomom a füzetet, és a busz lépcsője felé haladok. – Akkor holnap! Szia!