A hosszú, több órás repülőutak nem tartoznak kimondottan a kedvenceim közé. Már csak az a tény is kellően elborzaszt, hogy egy helyben kell gubbasztani egy ülésen és hallgatni a melletted helyet kapó szuszogását, horkolását, nyögdécselését és a legrosszabbat még meg sem említettem, élete szomorú históriáját vagy éppen kérkedését, hogy ő mennyire gazdag vagy sikeres. Utóbbi ugyan elkerülhető, ha nem a Business Classra, hanem a turista osztályra szól a jegyed. Az itt felgyűlő népség hasonlóan panaszos, mint az előbbi de kétséget kizáróan érdekesebb figurák. Így hozott össze a sors mostani utamon egy amatőr baseball csapattal és a teljes stábbal. Úgy Atlanta felett ismert fel egyikük, onnantól nem volt megállás. Jókat sztorizgattunk. Szépen sorban jöttek szelfizgetni. Páran a térdemre ülve, még páran a cerkámat fogva. Persze mellényzsebem is gazdagodott két ütő játékos, az edzőbá és három pompom lány nevével és telefonszámával, akik magukban isten adta tehetséget éreztek, hogy akár egy snittre is, de ledobhassák ruháikat egy filmben. Első látásra nem jósolok nekik sokat, persze be lesznek hívva mindannyian. Egyetlen dolog maradt ki a gépről és jó okkal, az általam csak vérhas-büfének csúfolt repülős kaja. Ennek megfelelően farkas éhesen keveredek ki a gépből és szállok taxiba.
Hajnali fél három. A szálló casinója felzavart méhkasként lüktet. Annyi ember rohangál fel és alá, mint szép zöld mezőn a nyúlszar. Fáradt vagyok ma már ehhez, persze valamelyik este jómagam is megkísértem a szerencsét, de ez az este nem most van. Jelenleg egy dologra vágyom. Egy kiadósat zabálni és aludni másnap, vagyis aznap délig.
Bejelentkezem a recepción és felvitetem a csomagjaim. Nem hoztam sok cuccot. Egyrészt nem egy évre jöttem. Másfelől ha valamire szükségem lenne, itt annyi bolt, butik, mindenszar van.... annyi portékájuk van, hogy még el is adnak belőle. Kérek egy útba igazítást az étterem felé. No nem a casino vendégei számára fenntartottba, hanem a nyugisabb másikba. Itt már közel nincs annyi ember, mint odakinn de azért vannak rendesen. Nem hiába, Vegas éjszakai város. A kölök a bejáratnál posztol, majd az asztalomhoz kísér. Busásabb borravaló reményében még a széket is kihúzza, hogy helyfoglalásom megkönnyítse. A pincér sem várat sokat magára. Rendelek egy palack vörösbort és egy steak-et. Azzal biztat az ipse, hogy csupán húsz percet kell várnom a kajára. Na ehhez se most vágják tarkón a tehenet, és még fikáztam a repülős kosztot.
Amíg várok figyelem a többi vendéget. Kései üzleti vacsorák amolyan bankárforma nyálgépekkel. Velemkorú vagy idősebb vén szivarok oldalukon huszonéves macákkal. És ott balra... azok meg szerintem nászutasok. De kit izgat ugyebár. Még gyorsan kimegyek a slozira, talán a kaja is megérkezik mire visszaérek.....