Kiérve az irodából betámadom az asszisztenst. Hűdehülyénnézrám.
Merreamosdó? Arraegyenesen,aztánamásodikajtó. Köszike. Futokmintállat, tenyéraszájon. Nemiskellhányni. Rájátszok. Lássákacsaj kurvárarosszulvan. Havalakikérdezné. Megtutikameráznak. Szembejönatakarítónő. BiztosGridhezmegy.
Demégiskellrókaróka. Gridtől megazidegtől. Megvanamosdó. Gyorsberongyolok. Nincsbennsenki. Jajdejó! Meglátomatükörbenmagam. Aztakurva! Deszarulfestek. Áhmindegy. Sietésvan. Beegyfülkébe. Zárbezár. Úúúúúúú!!! Mélylevegő. Nyugszikacsajszi. WCdeszkalehajt,rácsüccs.
Szerintem közben Grid meg rohan a pasibudiba zuhanyozni. Nyehehe. Eddig is imádtam ezt a gyereket, hát még ezután.
Fekete kis oldaltatyómból előkapom a mobilomat, ami eddig ott figyelt az egyik rekesz félrehúzott zipzára alatt mikrofonnal felfelé. A rekeszek fölé ráhajolt egy fekete fül, ami takarta a zipzárokat, és amit lazán rögzítettem a tépőzárjával. Reméltem, hogy jól beszűrődik alá a hang.
Feloldom a képernyőt, és leállítom a diktafon appot, amit még felfelé jövet a liftben kapcsoltam be, miután írtam Allennek.
A rögzített hanganyag hosszából látom, hogy felvette az egész benti beszélgetést. Izgulásvan.
A táskám egy másik rekeszéből kapkodva előrángatom a fülhallgatót, és összecsatlakoztatom a mobillal. Dugókafülbe,playgombmegnyom. Mostugrálamajomavízbe.
”Szia Grid! Neked is. Megkaptam az üzeneted. Utólag… Miután kibéreltem a lakást...”
Minden ízemben reszketek. Tisztán és érthetően hallatszik minden egyes szó.
Beletekerek: ”Hinds már a múlt. Ezzel ne legyen többé problémád, a dagadt seggfej...”
Hinds önérzete vajon mit szólna, ha eljuttatnám hozzá ezt a kis részletet, és megtudná, hogy Grid ledagadtseggfejezte? Én a helyében megorrolnék, és elkezdenék erőt fitogtatni.
A hanganyag végére tekerek, az egyik kedvenc részemhez; ”Fogalmad sincs róla mi AZ.. amiben árthatok neked. Ha akarok.”
Yessss! Fenyegetés, nemazelső. Devanittmásis. Majdkésőbbokoskodok. Mostnincsidőörülni.
A kábé 5 MB-os mp3-at azonnal átküldöm Allennek a Messengeren keresztül egy röpke villámüzi kíséretében:
Kérlek mentsd el, pill és lent vagyok.
Aztán a nénikémnek is átküldöm, ki Finnországba. Szintén online van. Azonnal látja. Ő tudja mi a teendő a fájllal. Már várta. Előző este ugyanis értekeztünk, hogy lehet, ez idő tájt kapni fog egy ilyesmit, és biztosított, azonnal átmenti egy pendrive-ra, a Messengerről meg eltávolítja. Tudja ő miről van szó. Nemörülhogyittvagyokvegasban.
Hatalmas lélegzetet veszek. Csak most vagyok nyugodt. Részben. Ez az épület fojtogat.
És zavar a kellemetlen szájíz is. Ezagyerekkikészít.
Visszarámolok a kistáskámba, és kilépek a fülkéből, hogy kiöblítsem a számat a csapnál.
Az ujjaimmal nagyjából helyrefésülgetem a hajam, és uccu. Sietős léptekkel távozom.
Irányalifthez. Türelmetlenácsingózás. Hamarjön. Beszállásanépekközé. Lefelétartanak.
Odalent viszlátarecepciósnak, átsuhanásabiztonságikapun, ami kussolmertnincsfegyver.
Már bentről látom Allent, a bejárat előtt várakozik, fenékkel nekitámaszkodva a fekete Jaguárnak. Kilépve az utcára megcsap a friss levegő. Nagyokat szippantok az édes szabadságból.
Allen már napok óta gyanította, hogy készülök valamire. De akkor még nem voltam biztos magamban, csak érlelődött bennem az ötlet és az elhatározás, és csak annyit mondtam neki, hogy jó lenne valahogy további bizonyítékokat gyűjteni Grid ellen, hogy megvédhessem magam.
Szóval Allen már sejtheti mi pittyent nála; a menedzserúr emberi és alanyi jogaimat sértő magatartása. Direkt módon kísérletet tett az azoktól való megfosztásomra.
Az éttermes videórészlettel és ezzel a hangfelvétellel annyi szarság felhozható ellene, hogy pár év börtönt ránézésre is begyűjtött.
Az étteremben rángatott és taszigált (testi sértés), prostitúcióra akart kényszeríteni (jócskán dereng a szitu), igenis túllépte már a menedzseri hatáskörét, ráadásul úgy próbált meg önhatalmúlag lemondatni a jogaimról, hogy (1.) nem ügyvéd, (2.) nekem és Villének is ő a menedzsere. Ha Gridnek írásos meghatalmazást is adtam volna (amit nem tettem, de még csak szóban sem), akkor sem képviselheti ugyanaz a személy az ellenérdekelt feleket, Villet meg engem, pont a részrehajlás és az érdekütközés lehetőségének fennállása miatt. Grid legfeljebb kirúgja az ügyvédet, amiért elsiklott ezen apróság fölött.
Ha Grid nem lenne annyira lekezelő és arrogáns, nem becsül alá. Nem gondolta, hogy szőrszálhasogatásba kezdek. Ha az életemről és a jogaimról, illetve most már a gyerekem életéről és jogairól van szó, igenis éber vagyok.
Volt időm tudakozódni jogi fórumokon, és persze Allennél is kíváncsiskodtam, Gridnél már alapfokon kiművelve tettem látogatást. Mint világossá vált, zaklatást az követ el, aki az áldozatát rendszeresen megfélemlíti („elintézem, hogy elvegyék a vízumod”, „Mindig elérem amit akarok, akár teszik ez neked akár nem”, „Fogalmad sincs róla mi az, amiben árthatok neked.”) vagy magánéletébe beavatkozik („Ismerek egy kiváló orvost, vetesd el szépen a gyereket.”), illetve tartósan vagy rendszeresen háborgatja. Hát ez már rohadtul nem az első eset, hogy Grid zsarol és fenyeget, vagy valami undormányra akar rákényszeríteni. Amit művel, vegytiszta háborgatás.
Ráadásul a bűnösségi körülmények körében a zaklatás kiváltott hatásának is jelentősége van, amennyiben az áldozatnál – vagyis esetemben – pszichés zavart okozott. Ez mindenképp súlyosító körülménynek számít. Konkrétan balesetet szenvedtem a zaklatása után, kómába estem, és amnéziás lettem. Veszélyeztette az én és a leendő gyerekem életét.
Ha tovább macerál, esküszöm feljelentem, és magam nyomom a kezébe az értesítést.
Óóó, tudom én, hogy vannak kapcsolatai, de még milyenek… Ezt a játékot viszont nem csak törvénytelen módon lehet játszani. Nekem is van egy Allenem, aki talán ki tudna segíteni annyival, hogy elintézze, hogy Grid egy olyan kemény bíró kezei közé kerüljön, aki 10000%, hogy nem korruptálható. Nekem csak ez a kívánságom. Persze ez a szitu csak akkor él, ha idáig fajulnának a dolgok. Ez a hanganyag egyelőre jó lesz biztosítéknak a videóbejátszás mellett. Abból is megszerzem majd a teljes filmet.
Már messziről mosolygok Allenre. Fogalma sincs arról, mennyire jól esik, hogy vár rám a bejárat előtt. Kész felüdülés lesz vele New Yorkban eltölteni egy kis időt. Távol mindentől; a gyűlölködő, pénzéhes acsargóktól és a problémáktól.
Azt a kis lényt, aki bennem növekszik, amennyire csak lehet, ki akarom vonni az utálat mezejéből. Még meg sem született, de már neheztelések céltáblája. Grid elpusztítaná, Ville meg tudni sem akar róla. Úgy kerül, mint egy leprást.
Ha majd felnő ez a csöppség, ne adja az ég, hogy egyszer megkérdezze, „Anyu, milyen ember volt az apám?”, mert fogalmam sincs, mit mondjak erre.
Allenhez érve, hálás mosoly költözik az arcomra.
– Köszönöm, hogy itt vagy, és nem egyedül kell túlélnem ezt a napot. Hatalmas erőt adsz nekem. – duruzsolom.

Allen biztos agyon aggódta magát, de nem mutatta jelét. Pont úgy nem, ahogy én sem mutattam a kedves menedzserúr előtt, hogy parázok. Nem annyira tőle, mint inkább az eshetőségektől.
Váratlanul ér a mozdulat, amikor megfogja a karomat és finoman magához ránt egy ölelésre, de egyáltalán nem bánom, és nem is szégyellem a jelenetet. Ő az egyik legjobb barátom, mintha a bátyám lenne. Sosem történt közöttünk semmilyen férfi-női dolog, mégis, ami köztünk van, nagyon mély.
Jól esik az ölelése, azonnal beleveszek, és viszont ölelem.
„Rám mindig számíthatsz...”
Elmosolyodom a karjai közt. Isten tudja mikor öleltek meg így utoljára.
Nagyot sóhajtok, és akaratlanul is beszippantom a parfümjének a kellemes, friss illatát. Erre egy különös gondolat fogalmazódik meg bennem. Sokkal jobb illata van, mint… Ekkor valahonnan a semmiből cigifüst fantomillata kezdi enyhén facsarni az orromat. Belülről érkezett az inger. Mintha valójában csak a fejemben jelent volna meg ez a kellemetlen, de annál ismerősebb aroma. Villenek mindig cigifüstöt árasztott a ruhája, de még a haja és a bőre is. Azt hiszem, sosem zavart.
Azonnal elhessegetem az emléket, mielőtt még megríkatna. Ville még azt sem érdemli meg, hogy rágondoljak, nemhogy bömbizzek miatta, mint egy ütődött tini fruska.
A jelen az igazán fontos. Itt van mellettem Allen. A világ egyik legcsodálatosabb embere. Semmi okom búslakodni. Ő aztán tényleg mindent megtesz azért, hogy helyre jöjjek fizikailag, lelkileg és szellemileg is. Sosem kértem tőle, mégis törődik velem. De olyan intenzíven műveli ezt, hogy kezd bűntudatom lenni. Meg tudom én ezt valaha eléggé hálálni neki?
– Köszönöm... – suttogom. Biztosan hallja.
Hogy fotóznak-e minket itt az épület előtt? Nem tudom. Talán. De nem is érdekel.
- Hát… Megütköztünk. El sem hinnéd, mi volt ott fent… Mindent dokumentáltam. Az első szótól az utolsóig… Ilyen hitvány ember, mint ő, még egy nincs. – dünnyögöm halkan, hogy csak Allen hallja.
Felpillantok rá, aztán lassan kibontakozom az ölelésből. Ha beszállunk a kocsiba, ott majd többet is mondok.

Bizony, bizony, teljesen új erőre kaptam Allen ölelésétől, meg egyáltalán a jelenlététől. A kisugárzása teszi.
„Sajnálom, hogy nem hagytad, hogy veled menjek...”
- Ha velem jössz, akkor moderálja magát és nem mutatja ki a foga fehérjét. Így volt a legjobb. Nem tudom mire lesz jó a hangfelvétel, de remélem elég lesz arra, hogy leszálljon rólam.
Amikor közli, hogy megkapta, megkönnyebbülten felsóhajtok.
- Aaaahhh… Hála annak a magasságosnak. Ha kíváncsi vagy rá, bármikor meghallgathatod. Deee… azt el kell mondanom, hogy a vége elég durva. Mert… Téged is megemlít, és nem épp... barátságos hangnemben. De ezt inkább tényleg a kocsiban. – magyarázom óvatosan, félve, nem szeretném, ha Allent ez megbántaná.
100%-ig egyetértek a javaslatával, húzzunk innen jó messzire. Vadul bólogatok. Erre Allen kinyitja előttem a kocsiajtót, de mielőtt beszállhatnék, behajol, éééés tádááám! Alaposan meglep a virággal és a bonbonnal. Tudja, hogy imádom az ajándékokat, de erre nem számítottam.
Meglepetésemben és felvillanyozott örömömben rövid nevetést hallatok.
- Óh, te jó ég! Köszönöm!!! – talán meglepi, de a következő pillanatba a nyakába ugrom. Nem is gondolkodom. Mint egy gyerek, úgy örülök. Méghogy jókedvű leszek-e tőle? Viccel?
Aztán le is akaszkodom Allenről. Muszáj kimosnom magam.
- Történt egy kis baleset odafent, amiatt nem adok most puszit. Különben adnék. – hadarva magyarázkodok. Majd mindjárt tisztázom a részleteket, ne higgye, hogy tőle óckodom. Inkább… Mondhatni őt kímélem.
A csokoládé csodát fog tenni a gyomrommal, az biztos. Át is veszem az ajándékot tőle, és beülök a hátsóülésre. Beljebb csusszanok, így ő is be tud szállni mellém.
Mielőtt leteszem a csokrot, beleszippantok. Csodálatos illata van. Azt hiszem, a pocaklakó is díjazza, mert nem zavarja. De mintha már tüntetne is a csokoládéért. A kedvencemet kaptam, egy hatalmas doboz Celebration válogatást, amiben aztán van minden: Bounty, Mars, Snickers, Twix, Milkey Way és egyéb falatkák.
A csokrot félreteszem, de a bonbonos doboz az ölemben marad. Talán a kocsi közben elindul Allenék magánreptere felé, miközben a doboz felnyitásával foglalatoskodom.
- Na szóval… Van itt valami, amit tudnod kell Gridről. – pillantok fel Allen szemeibe a dobozról, miközben felpattintom. Még nem nyúlok bele. Előbb felé kínálom, és megvárom, míg kihalász belőle valamit, ami a kedvére való, aztán folytatom. Halkan, hogy csak ő hallja. - Tudja... – Allen szemeit fürkészem. A tekintetem kifejező, értenie kell, mire célzok. Nem fogom kimondani. A sofőr miatt. - Csak akkor hallgasd meg a felvételt, ha nagyon unatkozol… A lényeg, hogy nem kapta meg, amit akart, viszont megkapta, amit érdemelt… – ennél a pontnál kibukik belőlem a nevetés - Egyszerűen… eláztattam. – nem fogom kimondani a konkrét kifejezést arra, amit tettem, mert, mert… nem és kész. Nem illik. - Nagyban mondta a magáét, hogy blaaablablaaablablaaaa, én meg hümmm, és otthagytam. – újabb nevetés ráz meg. - Az a fej…  Pricelesss!!! – beletúrok a piros dobozba. A csokifalatkák papírcsomagolása szaporán zörögni kezd az ujjaim alatt. Nem is nézek oda, mit veszek ki.

A járgány megindul velünk. Közben megkínálom Allent, de ő nem kér csokit. Nahááát!
- Te kis anticsokista... – dünnyögöm vigyorogva, és kibontok egy cukrocskát. Kókuszos. Bekapom, aztán csak magyarázok és magyarázok. Az ominózus esethez érve pedig...
Jaaaaj. Nem hiszem el, hogy nem érted!
- Háttt…. Lehánytam na. – bököm ki végül. - Vagyis Ő.- topografálok erősen a mutatóujjammal a hasam felé. - Már most igazi rocker. Hehehe. – a következő csokoládéfalat után járnak az ujjaim. Kikapok egy Snickerst. Ez mindközött a legkedvencebbem. Mert mogyorós.
- Szóóóval? Mit fogunk csinálni New Yorkban? Mit terveztél? – tudakolom sanda félmosollyal az arcomon. Majd megesz a kíváncsiság, vajon Allen mit ötlött ki. - Vagy csak imprózunk?
Ahogy egyre messzebb távolodunk az irodától, egyáltalán Vegas szívétől, úgy érzem eloszlani a bensőmet szorító nyomást. Igaz, hogy ha csak napokra is, de végtelenül boldog vagyok, amiért hátrahagyok egy zűrös, problémákkal és fájdalmakkal teli kegyetlen világot.

Csak figyelem és hallgatom Allent. Nem akarok közbe vágni. A gyerkőc anyja lánya lenne? Ezen elvigyorodom. Egy csöpp zavart érzek az erőben a baba kapcsán, de ez szerintem teljesen normális. Nem sokat beszéltünk róla. De Allen még így is többet érdeklődött a kicsi felől, mint Ville.
Aztán gyorsan témát vált. Ami NY-t és ezt a közös kiruccanást illeti, Allen roppant lelkes. Csak a hülye nem veszi észre. Mindenre részletre gondolt, és ahogy látom, azonnal és ügyesen meg is szervezett mindent.
- Igen, igen. Nagyon szeretném látni a stúdiódat. Kíváncsi vagyok rá. Legyen az az első, amit megmutatsz New York-ból, rendben? – bazsalygom. - Persze, miután lecuccoltunk a szálláson. És naná, hogy benne vagyok a végtelen filmezésben meg rágcsálásban! – nevetem el magam halkan. Ilyenbe ne lennék? Hát még a pici hogy fogja élvezni azt. Pláne ami a kaja részét illeti. Azt hiszem, most adta le a rendelését egy adag zöldséges-csirkemellfalatkás kínai sülttésztára.
Hogy mit szólok? Allen keze eközben rásiklik az ülésen az enyémre. A marka puha és meleg. Jól esik az érintése. Megnyugtat. A világ összes baja egyszerűen csak huss, elillant.
Rámosolyodom, a tekintetem az övébe forr, miközben az ujjaim az övére szorítanak.
- Tökéletes terv. – búgom. - Még sosem voltam New Yorkban, de mindig szerettem volna látni. Nálad jobb idegenvezetőt pedig még kívánva sem kaphattam volna, úgyhogy teljesen rád bízom magam. – szerintem fantasztikus napokat fogunk együtt eltölteni a Nagy Almában.
Pár pillanatra elhallgatok, és ha csak ő nem szeretne mondani valamit, folytatom. A kezem még a kezében pihen.
- Egyébként... – kanyarodok vissza egy fél pillanat erejéig a kirándulás előtti témára - Nagyon ráéreztél ezzel az anyjalánya dologgal, – erre cinkos fémmosoly bújik a számszegletébe. A szemem az ő hatalmas, kristálykék lélektükrein nyugszanak.- mert mi tagadás, szeretném, ha kislányom születne. - Véletlenül se hasonlítson arra az ütődött apjára.
Lassan kivonom a kezem Allen ujjai közül, és elrámolom az ölemből a csokoládés dobozt. A repülőn majd folytatom a szemezgetést.

„Bízhatsz bennem.”
Allen szavaira az ujjaim gyengéden rászorítanak a kezére, mint egy megerősítésként,
- Bízom. – mosolyodom a szemeibe. Ő azon kevesek közé tartozik, akik irányában így érzek.
„Valahogy lerí rólad hogy tökéletes páros lennétek.”
Ábrándosan felsóhajtok.
- Igen, az jó lenne. Akkor esek majd pofára, amikor kiderül, hogy fiú. – nevetem el magam. - De azért… nem küldeném vissza a feladónak. – de ha göndör haja lesz, tuti kivasalgatom minden reggel. Tincsenként egyesével.
Lassan megérkezünk a reptérre, és Allen ismét körbefutja a kocsit miattam. Értem én, hogy a lovagias férfiak így szokták, de igazán nem várom el tőle.
Nem felejtem a virágcsokrot, sem a bonbont. Utóbbit pláne nem felejtem. Felkapom őket, és azokkal szállok ki a kocsiból. Megköszönöm Jonasnak a fuvart, mire jó utat és kellemes időtöltést kíván nekünk.
Ha Allen elindul, csendben követem a repülőhöz. A stewardess már lépcső mellett vár ránk csinos egyenruhájában, elbűvölő és végtelenül kedves mosolyával, és amikor odaérünk hozzá üdvözöl bennünket. Megkérdezem tőle, hogy vázába tenné-e nekem a virágokat, és készségesen át is veszi tőlem a csokrot, miközben biztosít, hogy természetesen. A csokoládét viszont az életem árán is magamnál tartom.

Fent a gépen Allen hellyel kínál, és a vele szemközti fotelt foglalom el. Igazán kényelmes! Belesüppedek a bőrborításba. A bonbont, ami igenis aranybánya, az asztalra teszem, a narancslevet pedig megköszönöm, és elfogadom. Tessék te kölök, dőzsölj! De szerintem akkoris lány lesz, ha már így odavan a csokoládéért.
A pillantásom a folyosó felé fordul. Hirtelen egy másik repülőn találom magam. Az első osztályon. Az utasok között. Elnézést kérek Villetől, és kimegyek a mosdóba. Erre ő utánam jön. A mosdó előtt vár rám, és alig kilépek, meglepetésszerűen lekap. Aztán pedig… Sok jó rockert játszottunk kis helyen.
Húúú...
Fellüktet az ágyékom, mire keresztbe rakom a lábamat. Hogy a fejem vörösbe borul-e, nem tudom. Megköszörülöm a torkomat és kissé fészkalódni kezdek az ülésben. Ne már! Ezt nem hiszem el! Ville szelleme a gépen is kísért. Nem volt neki elég az erdő. Baszd meg te pöcs. Húzz innen, de gyorsan! Már fikarcnyit sem hiányzol!
Megborzongok, ahogy valamiféle forróság, a múltbéli élmény végigszáguld rajtam. Emlékszem arra a menetre a mosdókabinban. Vad volt és állatias. Piszkosul élveztem, kár tagadni. Ilyenbe sem mostanában lesz részem. Hogy bánom-e? Ha őszinte akarok lenni magammal, akkor igen. Bánom, hogy a Villével töltött idő elmúlt. Az isten verje meg, még magamnak sem tudok hazudni, hiába próbálkozom. Pedig ha beledöglök is, el fogom szakítani azt az érzelmi szálat, ami még hozzáköt. Méghozzá mielőbb. Mert nem hagyom, hogy gallyra vágja ezt a néhány napot!
Allen hangja hoz vissza a valóságba.
„Merre jársz??”
Felé kapom a tekintetemet. Talán kiül benne némi zavar.
- Öhmm… Csak eszembe jutott egy régi repülőút. Még a bandával. – felelem mosolyogva, aztán veszek egy mély lélegzetet, ami elég jól megnyugtat.
Ha esetleg Allen érzékelne valamit, és megkérdezné, hogy jól vagyok-e, biztosítom afelől, hogy igen. Semmi olyan nem várható, amiben a menedzseremnek volt része.

„Akarsz beszélni róla?”
Naná! Minden vágyam! Allen rátapintott a legzavarbaejtőbb kérdésre.
Pár pillanatra beharapom az alsó ajkam, kicsit elgondolkodom, aztán...
- Volt egy kis turbulencia... – felelem.
Peeersze. Méghogy turbulencia. Turbékolás volt, nem turbulencia. És nem is kicsi!
- ...és majd belepusztultam. – na ez mondjuk történetesen igaz. Ez az apró, ártatlan füllentés belefér, még barátok között is. Deh... majd pont a férjjelöltnek fogom elrészletezni, hogyan szexeltem magam hülyére a volt pasimmal egy repülő wc-jén.
Ville, lécci, takarodj ki a fejemből! Most azonnal!
Eddig azért vergődtem, hogy emlékezzek. Most meg már bánom, hogy emlékszem? Ahh… Mekkora esély van arra, hogy megkergülök és a bolondok házában kötök ki? Allen még ott is meglátogatna.
Inkább iszom pár kortyot abból a pohár narancsléből, amivel érkezésünkkor kínált meg. A fele lecsúszik, majd a pohár az alátéten koppan.
Inkább váltsunk témát.
- Van valami társasjáték a gépen? Elüthetnénk vele az időt. – 4 óra, az mégiscsak 4 óra.
- Most komolyan… Tényleg képes leszel rendszeresen ide-oda ingázni a stúdiód és Vegas között? – én tuti lebontanám a hajam egy idő után.

„Ha szerencsénk van most nem kell újra átélned.”
Hát ez az. Hogy nincs szerencsém. De ez legyen az én bajom.
Egyébként… Elnézem Allen vonásait; gyönyörű hatalmas kék szemei vannak, hegyes álla, és a szakáll meg a hosszú haj, vagyis ez a Jézus-fazon kifejezetten jól áll neki. Szóval szerintem egy kurva helyes pasi. Ha pölö elfogadnám Allen ajánlatát… az azért felvetne pár kérdést. Ha hozzámegyek egy meleg férfihoz, ott apácashow lesz, nem szex. TEATYAÚRISTEN!!! Már nem az, hogy az életem hátralévő részében nuku szex, hanem hogy már percek óta a dugáson jár az eszem. TETVES HORMONOk!!!
Egyszer érjek vissza Vegasba. Jól megverem Villet, és nem fogja érteni miért. Hát csak azért, mert ő tehet arról, hogy még fel sem szállt a gép, de már kívánós lettem.
Terhesen vajon lehet ilyet? A gyerek azt nem látja? Fúúúúúúj!
Na, inkább megint iszok.
Hallgatom Allent… És figyelem. Az arcán pihen a tekintetem. De a bánatba is! Csak elkalandozik a fantáziám.
Életemben először azt kívánom, bárcsak meleg pasinak születtem volna.
Bassza meg, inkább nyúlok a csoki után.
- Bevallom, mindig is vágytam egy szóló albumra. – felelem. - És kösz. – mosolyodok Allenre szélesen.
Valami nagyon érdekelne, ezért veszem a bátorságot, és...
- Mondd csak… Te hogy állsz a szívügyekkel? Van valaki a radarodon? Hm? – tényleg kíváncsi vagyok, hogy talált-e valakit, aki lázba hozza. Az én státuszomat már ismeri, én is szeretném az övét. Csak úgy. Baráti alapon.
Na ezzz, megint felvet egy újabb kérdést. Ha összeállnánk, a miénk vajon nyitott házasság lenne? Neki is biztosan vannak testi vágyai. Az, hogy nekem vannak, az már nem is kérdés. Ha egymással nem szexelnénk, akkor kivel? Nekem ugyan nem kell vibri.

Halkan zörög a bonbon papírja az ujjaim közt, miközben Allent figyelem szemközt.
A válaszából arra következtetek, mintha belenyúltam volna valamibe. Tényleg nem akartam zavarba hozni. Nem is akarom tovább feszegetni ezt a témát, ha kényelmetlenül érinti.
„Semmi konkrét.”
- Ühümm, nálam se sok. – vigyorodom rá. Hogy miért mondtam ezt, fogalmam sincs, hisz nagyon jól tudja mi az ábra a házam táján. Talán csak üdvözölni akartam a klubban, és jelezni, nincs egyedül az egyedüllétben.
Ville szelleme idő közben lekopott, és a felzaklató emlékképek is eltünedeztek. A hirtelen jött belső izgalmak szintén elcsendesedtek. Helyes. Ebben a pár napban hagyjanak is békén.
Én is inkább kifelé bambulázok az ablakon. Rövid időre, amíg Allen esetleg meg nem töri, betelepszik közénk a csend.

„Amiről beszéltünk. Tudod...”
Allenre hunyorítok. Ha már így mondja, sejtem mire akar kilyukadni.
Ekkor libben be a képbe a stewardess, de Allen kedvesen jelzi, hogy szeretnénk kettesben maradni.
Összerándul a gyomrom. Valamiért.
„Az hogy esetleg hozzámjössz... gondolkoztál már rajta??”
Felsóhajtok.
A szemeim belemerülnek Allen kék tekintetébe.
Úgy döntöttem, hogy nem fogok hebegni-habogni, egyszerűen őszinte leszek, és kimondom, ami bennem zajlik.
Bólintok.
- Igen. Nem telik el úgy nap, hogy ne agyalnék rajta. – egy lélegzetvételnyi szünet, aztán folytatom - És te jól végiggondoltad ezt? Hogy én lennék a legalkalmasabb kellékfeleségnek? A világegyetem leggázabb nője, aki egy másik férfitól terhes, és aki még nem jutott túl az exén? Aki… mondjuk ki; azért menne hozzád, hogy ne toloncolhassák ki?... Ha most még nincs is senki a láthatáron… mi lesz, ha egyszer szerelmes leszel valakibe, és szeretnél vele együttlenni és együtt élni? – nagyon sok kérdés fogalmazódik meg bennem.
A következő pillanatban elvigyorodom, halkan fel is kuncogok. Ne legyünk már ennyire komolyak.
- Minden sokkal egyszerűbb lenne, ha vonzanának a nők, én pedig nem ismerném Villet. Azonnal belédzúgnék, mint a nagyágyú. Szóval igen. Iszonyú sokat rágódom. De egy biztos; nem akarlak elveszíteni. – mondom ezt Allen szemeibe végtelen őszinteséggel.

A kezeim üresek, a csokizást már abbahagytam.
Allen értük nyúl az asztal fölött, és biztosít arról, hogy nem veszíthetem el. Utálnám magam érte, ha így történne egy rossz döntés miatt. Rossz döntés... De melyik a jó?
Nem tudja tagadni, hogy valami talán bántja, látom rajta. Tisztában vagyok a körülményeivel és azzal, hogy micsoda nyomás és súly nehezedik rá.
Aztán lassan hátradől, a kezeim meg kicsúsznak kellemesen meleg, puha markából. Nem vonom vissza őket az asztalról, ott pihennek. Lebénultam, miközben tusakodom az érzelmeimmel.
Végtelenül megtisztelő, hogy rám gondolt erre a szerepre, hogy ennyire bízik bennem.
„Nem tudok elképzelni jobb helyet mint melletted.”
Csak bámulok rá tányérnyi szemekkel. Amikbe lassan könnyek gyűlnek. A szavai… Te jó ég… A szavaiban micsoda varázslat rejlik! Teljesen elérzékenyülök tőlük. Ilyen gyönyörűt talán még soha senki nem mondott nekem. A bőrömön is végigfut a bizsergés és a gyomromat is összerántja egy enyhe csiklandós érzés.
„A lányod...”
Erre önkéntelenül is elvigyorodom. Honnan olyan biztos benne, hogy lány lesz? De legyen igaza. Körülbelül egy hónap múlva már megállapítható lesz a baba neme.
„És a lányod is megkap mindent. Ha akarod... nevet.”
Mélyen a szemeibe nézek. Kicsit nehezen, de megtalálom a hangomat.
- Allen… Ha én hozzád megyek, azt nem a pénzedért teszem. Hanem azért, mert elképesztően csodálatos és különleges vagy… Igen... – bólintok a szemeibe.
Hatalmas, gondterhes lélegzetet veszek.
- Mielőtt igent mondanék, szeretném… Ville-vel lezárni, ami köztünk volt. Szemtől szembe. Hogy bűntudat nélkül léphessek tovább. A szájából akarom hallani, hogy vége és nem kér sem belőlem, sem a gyerekből. És akkor nemhogy lemondok a „követeléseimről”, ahogy Grid kérte, de én magam mondatom le Villet az apai jogairól. – magyarázom, majd elhallgatok. Csak fürkészem Allen tengerkék szemeit. Nem is tudom mit látok bennük.
Újabb sóhaj.
Nehéz ez. Néhány másodperc múlva aztán folytatom.
- Kaphatok időt arra, hogy ezt elrendezzem? – tudakolom. - Mégha csak kamufeleség is leszek, szeretnék tiszta lappal indulni. – és ez így is van.

Allen lénye olyan nyugalmat áraszt, amely eloszlatja a kellemetlen érzések szürke fellegeit bennem.
„Persze.” - feleli.
A hála nem méltó szó arra, amit most érzek. Időre van szükségem, és Allen ezt hajlandó megadni. Hihetetlen egy srác. Ha nem volna, ki kéne találni. Egyáltalán semmi baj nincs vele. Talán csak az, hogy… tökéletes. Bárcsak más körülmények közepette történne mindez kettőnk között.
- Köszönöm. – mosolyodom rá, és hátradőlök a fotelben, a kezeimet pedig az ölembe húzom.
„De azért ebben a pár napban csak az enyém leszel.”
Játékos rosszallással megcsóválom a fejem, miközben cinkos banditavigyor ül ki az arcomra.
- Igen. – bólintok - Csak a tiéd. – nevetek aztán Allenre.
Amennyire lehet, meg szeretnék szabadulni az expasi szellemétől. Legalább ebben a néhány napban hadd érezzem jól magam.