A megjelenése tekintélyt parancsoló és figyelemre méltó is egyben.  Az arrogancia és önbizalom, önmagukban nem dominálnának benne, csakhogy ez az ördögi kettős kéz a kézben jár, s annyira összhangban állnak egymással, hogy nem léteznének a másik nélkül.  Nem szokása lakatot tenni a szájára, de miért is tenné?! Szónokokat megszégyenítő könnyedséggel és természetességgel csavarja a szavakat, legyenek azok bármilyen cifrák. Nem az a tipikus „csendben meghúzom magam, hátha nem vesznek észre” fajta úriember, inkább az események felgöngyölítésére törekszik fokozva a hangulatot. Ezzel megvillantja szellemi fölényét másokkal szemben, mégis leplezi azt egy csipetnyi szerénységgel. Na jó, az a fajta szerénység, amit mutat sem valódi, csupán még nagyobb hangsúlyt fektet önajnározására. Úgy gondolja, s vele együtt nők ezrei, hogy ez az, ami sármjának, karizmájának és nem kétséges, hogy szexepiljének egy igen nagy részét képezi. Megnyerő külseje miatt is, a nők általában megkörnyékezik, amit sokszor nem is utasít el, de elvi okokból nem vált szokásává ez az úriemberhez nem való viselkedésforma. Vannak olyanok, akik számára, ez antipatikus, és felfuvalkodottságról árulkodik.. nos nem vagyunk egyformák. Gyakran más szemszögből nézi a dolgokat és úgy is áll hozzájuk, nem úgy, ahogyan azt a többi ember tenné. Kétség kívül sokkal jobb ez a látásmód, amit a vele érintkezőknek el kell fogadnia. Nem egy alkalmazkodó típus ilyen téren. A feladatok alól nem keres kibúvókat, szimplán csak elvégezteti olyanokkal, akik legalább olyan kiválóan kiviteleznék, mint Ő. Nem biztos benne, hogy jó-e, vagy éppen rossz tulajdonság, ha az ember törődik másokkal.. persze személytől függően máshogy. Kiemelnék egy interjúrészletet, amit nem is olyan régen adott az egyik újságnak: „Felebaráti szeretetem kiterjed összes polgártársamra, ezért is…”. Megindító nemde?! Igen könnyen épít ki kapcsolatokat. Egyenes ember lévén, legtöbbször inkább negatív irányba forduló kapcsolatokkal kell számolnia, ami néha elgondolkodtatja arról, hogy vele van van-e a baj(?!) A válasz mindig ugyan az: NEM! Nem különösebben figyel az apró részletekre, mégis megragadnak a kis furcsaságok, egybeesések, s akaratán kívül állnak össze benne a következtetések, miknek legnagyobb része helyesnek bizonyul. Ámulatba ejtő virtuozitása ilyen formában mutatkozik meg. Határozottan nem az az ember, aki egykor volt.. számos dolog megváltozott körülötte, ami őt is változásra sarkalat, pedig a nyakát  tette volna rá, hogy képtelen rá. Úgy gondolja a változások időszaka mostanra lezárult, s mára már menthetetlenül az aki, ki-ki örömére, vagy inkább bánatára. Személyiségét rengeteg pikáns jellemvonás fűszerezi még, például, igen híres gunyoros humora, ami szinte védjegyévé vált. Akut önimádata különbözteti meg embertársaitól, ami képletesen szólva olyan, mint egy feneketlen kút.. képes elnyelni minden szitkot, megvetést és ellenszenvet, ahol aztán a homály szép lassan felemészti azokat.  A róla kialakított sztereotípiák hajlamossá teszik az embereket, hogy megutálják, amitől ugyan nem lesznek álmatlan éjszakái, de határozottan ront a médiával kialakított kapcsolata baráti jellegén.  Szereti, ha bálványként van feltüntetve, de az üzleti életben kifejezetten röhejesnek tartja a tenyérbemászást, és talpnyalást, bár gyakran előfordul. A történteket nem egyoldalúan bírálja, ha így tenne, hibát hibára halmozna.  Segítséget csak két fajta embertől fogad el: az egyik a csapos, kinek segítsége az italtöltésben nyilvánul meg, a másik pedig az igen szűk baráti köre, ha a helyzet megköveteli. Figyelme és bizalma néhány morzsáját itt-ott elhinti, de nem ostoba.. nem sétál csak úgy be az oroszán barlangjába. Ez nem bátorság kérdése. Sőt mi több, egyáltalán nem vallja magát bátor embernek, inkább a vakmerő szó az, ami igazán jellemzi. Egyszer egy olasz filozófus papírra vetette, hogy „Nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni.” Azóta rengetegen idézték tőle ezt a sort. Az Ő filozófiája szerint: Ne ess el, és nem kell a felállással küszködnöd! Sokkal rövidebb, könnyebben memorizálható, és ami a legjobb, hogy nem marad utána seb, ami emlékeztet a bukásra. Érdekes gondolatok cikáznak egy-egy lelki vagy fizikai sérelem közben elméjében. Céljai elérésének érdekében megpróbál mindenkit felhasználni, és úgy forgatni őket, hogy az kedvező legyen számára. A mai világban nincs becsület.. ez tény.. ő sem ringatja magát abban az álomban, hogy esetleg van. Ember embernek farkasa, ölsz, vagy téged ölnek, és hasonló finomságok. Ezzel a tudattal kell élni, jobban mondva túlélni!

"A börtön ablakába soha nem süt be a Nap!"

Holnapra meglesznek a papírok, a kaszinó előnyei és hátrányi többé nem támogatnak vagy bénítanak meg. A helybeliség megszűnik, ha fogalmazhatok így. Vitathatatlanul megváltozik minden. Jöhetnek más jellegű gondok, minden bizonnyal jönni is fognak, de mint mindig, azokat is megoldom, ehhez semmi kétség! Ezen felül, nem egy folyamatban lévő, hosszabb lélegzetvételű ügyem is étlapon van, "aktuális menü" néven. Itt van például Camille és a húga. A bájos Grace, aki megtestesíti mindazt, amit eddig csak a mesékben láttam, a kiszámíthatatlan Ivy, akit talán a süllyedő hajóra láncolok, de az is lehet, hogy megosztom vele a mentőcsónakom.. az idióta Morris, akivel sajnálatos módon még sok-sok tervem van, a vállalat gerincének összekovácsolása, az egészségi állapotom stabilizálása, és természetesen az örökös harc, az én szemem fényével! Ha pénzért adnák a gondtalanságot, az hét szentség, hogy én venném meg elsőként!
Szlalomozva nyeltem az utat magam előtt, miközben kielőztem az előttem tötyörgő autókat, és ráfordultam a fegyház kénköves útjára. Már messziről kiszúrtam a limuzint, mire megkönnyebbültem nyugtáztam magamban, hogy ismét rám várnak. Melengető érzés, ha a hölgyek türelme miattam oly kitartó. A körülmények és a szituáció viszont elkeserítő. Kiszálltam a kocsiból, a zsebembe süllyesztettem a slusszkulcsot, és biccentve a feketeség sofőrjének beléptem az ítélet földjére.. ahol ég a bűnösök talpa alatt a talaj, ahol sosincs vége a húsvétnak.. tojás mindenkinek!!
A folyosó falai csöpögtek a ki nem mondott szavaktól, gondolatoktól, gesztusoktól, cselekedetektől. Minden egyes hajszálrepedésbe beivódott a kétségbeesés, a lelki boldogság halála, a vádaskodások, a könnyek illata.  Mindegyik egy-egy története mesélt el a maga elvont módján, mit csak a hasonló érzelmi szinten lévő emberek láthatnak - de ami a legfontosabb- érthetnek meg. Ők viszont olyan hévvel, együttérzéssel, kínnal olvassák e sorokat, mint egy hitelesebb pap a Bibliát. És ez még semmi! Csupán egyetlen rövid folyosó, ami egy újabba torkollik, és újabbakat kapcsol össze egymással. Van ahol felújították a régi falakat, de szavukat nem nyomhatják el holmi vakolattal. Ragaszkodnak a szólásszabadságukhoz.. mindenkinél jobban. A legelkeserítőbb, hogy mindenhol ott az igazság, és ez csak még nyomasztóbbá teszi ezt a helyet.. Cseppet sem otthonos, még csak nem is barátságos.
Tíz év telt el! Ki hinné, hogy én is élveztem a sitt adta komfortot?! Emlékeimben ott él minden pillanat, és vetődik ki körém négy dimenzióban. Normális ez?! Minden bizonnyal nem. A téboly vicsorog rám, miközben nyálát a padlóra csorgatja, szemével pedig felfalja az elmém, kézzel tapintható vágyakozásával. Egy gyenge pillanat szükséges.. nem több, hogy leterítsen és bekebelezzen örökre. Cipőm kopogása nyomta el a ricsajt a fejemben. Habár egyedül is megtaláltam volna az irodát, az előírásoknak megfelelően kaptam magam mellé egy kísérőt, mint csitri koromban a szalagavatókra. Senki se keresse az összefüggést.. van, amit nem lehet megmagyarázni, ráadásul szerény személyem szerint a megkérdőjelezés joga, jogosan vitatott, hacsak az igazság nem a másik személy ajkán csüng, mint egy jó szerető.
Széles váll, ami nem csak tiszta izommal van kitömve, megtermett alkat, akaratlanul is görcsösen ökölbe szorult ujjak, sziklaszilárd léptek, verejtékfoltok a sötét pólón. A légzésében hallani a szuszogást és zihálást, és néhány visszafojtott köhintés halk morgását. Egy kisebb szakadás a nadrág jobb szárán, és a segédek az övhöz csatolva, ami egy bilincsből, gumibotból és egy szerény beretta elite ii co2-es pisztolyból áll. Újabban ezt terjesztik a hatóság és egyéb rendvédelmi szervek körében. Nem rossz! Meg is akadt rajta a szemem néhány röpke pillanatra, és mintha elméláztam volna.
- Parancsoljon! - torpant meg előttem az őr, és az ajtóra mutatott.
Visszarázódtam a jelenbe, újra pezsdült a vérem, a napszemüveg lekerült a fejemről, és talán még a nap is kisütött.
- Kösz nagyfiú. - paskoltam meg a vállát egy erőltetett mosoly kíséretében, majd magára hagytam, hogy zavartalanul folytassa eddigi kifogástalan szolgálatát.
Ahogy hallottam, idejében jöttem, még csak most kezdtek el hiányolni. Önelégült, ám visszafogottabb vigyor fagyott képemre, és magamévá tettem a pillanatnyi csendet, hogy szóra nyissam beszélőkém.
- Szép jó napot a hölgyeknek! Will bácsi itt van, ahogy ígérte. - intéztem szavaim inkább Camille-nek, majd tettem néhány lépést asszisztensem felé, hogy közelebbről is szemügyre vegyem. A megszokás hatalma, a tehetetlenség fogsága, az érzékek uralma... rémes trió.