Az oldalon korhatáros, erotikus tartalom és durva szövegek találhatóak. A később esetlegesen kialakuló lelki defektekért és a fejlődésben való visszamaradásért felelősséget nem vállalunk.
♦ ♦ ♦
Az oldal alapötlete a „Passion in Las Vegas” nevű fórumról származik. Annak folytatásaként jöttünk létre.
Belépés
Chat
Legutóbbi témák
» Zenedoboz... by October Soininen Wallow Tegnap 10:53 am-kor
Napok.. hosszúra csúszó percek, de inkább csak órák voltak. Már nemtudom... Azt se, mikor végezte a telefon valahol az utcakövén csattanva a falon. Talán akkor amikor az az érzés túúl hangos..! Az a hang.. túúl éles térhódítással szőtte be a fejemet, és a szám, ami megadhatta volna, túl kecsegtetően ígérte a megváltó képletet. És én nemakartamtöbbé...
Újabb lépések, beleveszve a sötétbe. A távolban fények, vele röhögések hangja nem is olyan messze, én meg a kapucnimat mélyen a fejembe húzom. Nem kell hogy pont most felismerjenek. Most.. nem! Tovább lépkedve tovább száguldom az utcakövét. A lábaim visznek.. előre, és én nem akadályozom őket. A környék nem ismerős.. fogalmam sincs merre tartok, nem is érdekel, csak megyek, engedelmeskedve az erőnek, és harcolok minden egyes lépéssel. Megharcolom azt aki vagyok.
Az idő nem tudom mikor áll meg a fejemben. És hogy én.. mikor állok meg. De megteszem. Az egyik sarkon. Akkor, amikor meglátom ŐT! Ott a túloldalon, és az érzés amivel küzdöttem, hirtelen vág fejbe. Döntök. Újra megindulnak a lábaim. Előre.. Oda, szemben velem, és pont ott, az orra előtt állok meg.
- Egyet. - köpök ki csak ennyit nem többet, és már alig várom.. már ki se bírom épp ésszel amíg az anyag ott végzi a kezemben. Fogalmam sincs milyen tisztaságú heroin.. Lehet kevert.. vagy meg is ölhet. De ez.. most... egyszerűen nemérdekel. Kicsengetem a lét, és már el is tűntem. Valahol mélyen a kukák mögött, ahol a többiek... koszosak és bűzlenek, de engem nemérdekel. Engem meg hányásszag leng körbe. Lerakom magam az egyik kuka mellett, az egyik... fogalmam sincs ki ez itt mellettem, de egy percig se érdekel. Csak kitartóan veszem föl a kezéből kiesett fecskendőt. Csak MIELŐBB!
A kanál... a tűz.. az elszorított erek, régi jól bevált emlékű. Rég találkoztunk mi ketten, utoljára, én és az Istenek, és az az elsöprő, mindent letaglózó érzés. Megmenkülök! Tűz lobban, az anyag forr... Mocskos a tű, de nemszámít... Csak mielőbb bevégezzem... Az a néhány utolsó lélegzet.. az édes íz a nyelvem alatt, a régen kikapart érzések, és...
Pokolirég láttalak....
A Mennyország... Igen, még mindig ugyanolyan csodás. Bár évek teltek el. Hossszú.. kihagyással töltött évek, és messze volt a megváltás. A kényelem... a szabadság, az Éden. Szárnyalsz... bár nem is tudtad hogy repülni tudsz, de megérte. Minden.. átkozott cseppje megérte. És én vele tudtam volna maradni...
ÖRÖKKKÉ....
Az ébredés pillanata aztán mégis újra magával ragad. Mindig magával ragad, és kiköp magából mint egy megrágott, rosszízű csontot. Elnyel.. ha újra próbálod, ha megint.. és mindig csak egy kicsivel több... De nekem nem volt többre szükségem... MOST.
Feltornázom magam a falmellől, sokan még most is kiütve reszketnek. De nekem elég volt.. most.. elég, ezért feltolva magam a hideg falon a kifolyó nyálamat a kabátom ujjába törlöm. Valószínű ott a taknyom is.. sőt, kitudjamimég, de akkrois, valahogy talpra kecmergek, két kézzel kapaszkodva meg a kövön. De nem hat meg. Csak kitapogatom kézzel a részeket, és lassan realizálva a még homályos képeket, megint megindulok. Talán a nap is világít már a fejembe rejtett sötétben...
Nem tudom hova, és nem tudom merre. Csak megyek. Baktatok.. kecmergek, néha mászom... Hol egy oszlop.. hol egy kapu van segítségemre, néha csak a retkes járdaszegély. De újra kelek. Fel, és tartok előre, ahová még magam se tudom miért is megyek. Az egyetlen út.. az egyetlen lehetséges.. ..és valami azt súgja ott megértenek. Az egyetlen...
Valahol hosszú órák múlva ott.. az ajtóban fekve ébredek. A fülembe csengve valami mennyei hang...
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 819
#2Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Vas. Feb. 26, 2017 8:36 pm
Deadman& Sapphire
*El sem akartam menni, most meg el sem akarok jönni. Így van ez az olyan bulikkal ahova nincs kedve elmenni az embernek, de aztán a sors furcsa fintoraként marha jól érzi magát. A szomszéd srác aki állandóan cukorért jön át hozzám – szerintem már cukorbeteg – finoman célozgatott arra, hogy ki kellene mozdulnom, hosszú rábeszélés után megadtam magam. Nem én lennék ha nem készültem volna rá, egy ilyen bulira muszáj, elvégre nem minden nap jutok el egy karneválra. Magán buli volt, nem pedig városi rendezés, de attól még piszok jó volt…míg tartott. El kell telnie jó néhány percnek, hogy lenyugodjak, a fülemből kipihenjem a hangos zene csengését, hogy a szívem a normális ritmusra álljon vissza. Csak ülök hátrahajtott fejjel, lehunyt szemekkel és azt képzelem, hogy a tengerparton vagyok, lágy hullámok csobbannak neki a szikláknak, más hang nem hallatszik és lenge szellő nyaldossa az arcomat. Most még Beethovent sem kívánom, csak a csendet. Ez mindig használ, az ajkaim lassan mosolyra nyúlnak, elégedett vagyok és laza mint a kinőtt nadrág. El ne felejtsem Bradleynek megköszönni, hogy kirángatott a kuckómból. A néhány percből sok lett, kezdett világosodni, azt hiszem picit el is aludtam. Valami nem oda illő hang ébresztett fel, de nem tudom mi volt az, az órámra nézve viszont minden eddigi próbálkozásom a szívem helyreállítása végett feleslegessé vált. Atyaéég! Diablo, a szalon, reggeli kávém! A fejem is belefájdul a kapkodásba mire elérek a második kanyarig, sorra veszem a teendőimet és rájövök, hogy a felére sem lesz időm. Szelektálok. Elmarad a reggeli zuhany, a kávé szeánsz és Diablo etetése. A reggelem úgy fog kinézni, hogy hazahajtom az öreg Chevym lovait, felvágtatok a lakásba, lenyomok egy pohár maradék, hideg kávét, betuszkolom a macskámat a kutyahordozóba és vissza a kocsihoz, majd megpróbálom kifacsarni a kocsiból a végsebességet és padlófékkel megérkezni a szalon elé. Ha ez sikerül még időben, veszek magamnak egy új cipőt. Francokat, Diablo kap tonhalat, mert a rabszolgatartót ki kell engesztelni. Hétágra süt a nap mire megérkezem a szalonhoz, ugyanabban a bordó színű, ötvenes évekbeli ruhában és vörös parókában amit a bulira vettem fel. A reggeli rutinomnak lőttek, bár időben érkeztem, az első vendég még nem érkezett meg, de valaki más igen. A csatakos és koszos ruhában hajléktalannak nézem, vagy egy betépett srácnak akit pont az én szalonom előtt ért az utolsó fázis. Ez az átka annak, hogy a külvárosban van a szalon, egy eldugott utcában, ahol még a napfény is csak óvakodva tekint le. A biztonság kedvéért magamhoz veszem a telefonomat, a másik kezembe – mivel a legutóbbi kocsi lopásból nem tanulva még nem szereztem be borssprayt – a dezodorommal felfegyverkezve szállok ki a kocsiból. Kinyitom az ajtót hátul és kiengedem Diablot, bízva a kisebb oroszlán nagyságában. Óvatosan tipegek a tízen akárhány centi magas sarkú cipőmben közelebb, előretartva a deot, készenlétben a telefont. Még nem tudom kit hívjak, a rendőröket vagy a mentőket. Diablo, miután a kocsiban (!) megette a kiérdemelt tonhal reggelijét, már jóllakottan és sértődésmentesen lépked a pasi felé, mert az látszik, hogy pasi. Nála még egy igénytelen hajléktalan is tisztább, van azon a ruhán minden csak tiszta felület nem, el sem merem képzelni a foltok eredetét, Diablo viszont bátor mint egy oroszlán, végül is kimerne belekötni…az lesz gyanús amikor egészen közel megy az utca mocskához és beledorombol a fülébe. Addigra már én is közelebb kerültem és érzem a tisztes bukét is. A dezodoros flakonnal emelem fel a pulcsi kapucniját. *-Oh, que el culo sucio lamer el diablo!*Hát ez kiszaladt. Diabo csak a neve hallatára néz fel rám szomorúan,mintha tudná, hogy nem odaillőként használtam.* -Bocsi.*Elteszem a dezodort, a telefont még nem, Deadman láthatóan ki van ütve. Életre kell pofoznom, a szaga alapján akár hulla is lehet, de még lélegzik, hunyorog. Párszor megpaskolom az arcát, Diablo korábbi ellenszenvét félredobva, vagy kihasználva a helyzetet finoman beleharap Deadman fülébe.* -Hahó! Élsz még? Mit csináltál magaddal? *Nem vagyok orvos, fogalmam sincs mit kezdjek vele, de itt sem maradhat az utcán. Előhalászom a kulcsomat, most már remeg a kezem is az idegességtől, és nem azért parázok, hogy itt fog nekem elpatkolni az ajtómban, hanem szimplán, hogy elpatkol.*
#3Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Kedd Feb. 28, 2017 2:18 pm
- Neee.. ne..nee.. - nyökögöm, csak halkan ahogy csiklandoz az a dög, de jól tudom, jó helyen vagyok. Vagyis nem tévesztettem el a címet. Aztán mégis egy vörös mászik a homályos képbe. Nem látom tisztán.. de hirtelen ütések érnek. Aztán az a nyálas...
- Jólvagyok.. - rántom félre a fejem, a szemeim szűkülnek, de ez inkább automatikus. Muszáj nyelnem... Újra próbálom. Kinyitom. - Te kia.. tököm vagy.. - a szám száraz. Nyúlik, és porzik a nyál, na meg szétbasszák a cserepek. - Én Sapphire-t keresem.. - lököm fel magam, hirtelen, vagy legalábbis a próbálkozás, az izmok nem készültek fel a műveletre, ezért hamar visszaesek. A fejem koppan a kövön.
- Bassza meg.. - nyökögöm, inkább nem próbálkozom. Mégegyszer. A kibaszott nap.. az a kibaszott nap kiégeti a szememet. Ezért megint hunyorítok.
- A picsába.. - és a szemeim elé szorítom az ökleimet, megadva azt a rövid megváltást. Muszáj lesz összeszedni magam. Összeszedni... MOST!
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 819
#4Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Pént. Márc. 03, 2017 5:37 pm
Deadman& Sapphire
*Az első hangokra megkönnyebbülök, legalább beszélni tud, érzékel valamit a külvilágból, az jó. A paskolás is jót tett, ha értelmes életre nem is húzta fel, a vegetatívnál már jobban állunk. Diablo is kiveszi a részét a munkából, mintha érezné, hogy most baj van, hogy ez több annál mint Deadman sima megjelenései és én is tudom, hogy most nem szimpla lélekápolásra jött. Mondjuk még a vak is látná. *-Jobban, egy b-vel. *Borzasztó ahogy kinéz, ha nem számítom a mocskot a ruháján, akkor is. Az arca nyúzott, a szemei karikásak és árnyékoltak, sőt mi több füstösek mint aki elkente a szemfestékét, a szemei zavarosak mint az iszapos pocsolya. Ebben az állapotában nem is gondolnám, hogy felismer, de annyi eljut az agyáig, hogy nem úgy nézek ki ahogy szoktam. El is felejtettem, hogy a paróka még rajtam van, hiába ennyit tesz ha az ember lóhalálában siet. *-Ha a hangomról sem ismersz fel, megsértődöm. Fel tudsz állni?*Nem sokáig kotorászok, megtalálom a kulcsot, már csak nyitnom kell, rácsot, zárat. Kár volt kérdeztenm a felállásról, mert megpróbálja de nem megy neki, odakapok a karjához de későn és kicsúszik az ujjaim közül, ám a reflexeim kiválóak és mielőtt a feje a kövön koppanna aláteszem a lábam. A cipőm nem annyira kemény.* -Ahogy elnézem magadat már megbasztad.*Francba, csak rosszabb ne legyen. *-Maradj lent, majd segítek csak kinyitom az ajtót.*Nem kérdezem mit szedett be hogy így néz ki, van egy fogadásom. Majd bent tisztázzuk. Kulcs csörren, zár kattan, felemelem a rácsot ami az ajtót védi, majd belököm a keretes üveget. Diablo addig ébren tartja Deadmant, fél pillantások között látom, hogy az arcához nyomja a fejét, érdes nyelvével nyalja ahol éri mit sem törődve a zajos ellenkezéssel és legyező kezekkel. Végül bedobom a táskám a padlóra és a végzetem karja alá nyúlok.* -Ne állj fel, ne is próbálkozz.*A ruhájának már úgy is mindegy, ahogy van, behúzom a földön, csíkot hagy maga után. Mondjuk a küszöbnél picit megakadunk, de aki totálra kómálja magát az ne panaszkodjon. Leteszek a rendőrségről és a mentőkről is; egyelőre. Otthagyom a szalon közepén és magunkra zárom az ajtót, a rolót is lent hagyom, kellemes félalkonyi homály borul ránk.* -Most mit csináljak veled? Kávé, igen és narancslé, sok narancslé. Vagy a víz is megteszi. *Arra később térek rá mi vitte rá erre, mert történt valami az biztos, különben nem jött volna ide, ám még fél tudattal is eltalált hozzám.*
#5Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Szomb. Márc. 04, 2017 3:51 pm
A hangja... A hangja még most is édesen cseng. Ugyanaz a masszív, tökös lány aki mindig is és most ér csak a tudatomra. TÉNYLEG!
- Miazistentcsináltál a hajaddal.. - az oldalamra fordulok. Csak mert úgy könnyebb, és mert tanultam az előbbiből. Már évek óta tanultam. Hallom ahogy matat, a háttérben... de bennem még mindig dolgozik az elhatározás. FEL! De az a kibaszott dög egyre csak nyalogat.
- Húzzinnen! - kapálózok, valamerre, de hogy be e találom, nem hallom a nyivákolást. Aztán megint Sapphire az aki megjelenik.
- Nem kell.. felállok.. - már másodikra nyökögöm, és mit tesz a gyakorlat, ha segít.. az ajtó keretébe kapaszkodva felhúzom magam. Aztán már csak két lépés beljebb.
A szag.. ha lehet most kevésbé simogat. A belőlem áradó se, és ahogy rövid időre összeszorítom a szemem, jólesik ez a nyugodt, tompa körülmény. Talán elszalad, talán ott szaladgál. De én belövök egy első helyet. Egy szék. Odalépkedek - mászok- és lerakom magam. A fejem lóg.. félig, a hajam csatakos, és bűzlik, de jól tudom mire van szükségem. Már túrom is ki a zsebemből a dobozt.
- Nem tudtam hova menni. - a hangom torz.. mély, és karcos. De a szál már ott is figyel az ajkaim között. Viszont nincs.. GYÚJTÓM! A legnagyobb hiba a képletben - Ne haragudj... - kiköpöm, vagyis kiköpnéém, ha nem akadna bele a kezem a kabátom zsebében. Lassan hajolok le hogy felszedjem a cigarettát. Második próbálkozás. És végre lobban a láng.
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 819
#6Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Hétf. Márc. 06, 2017 7:43 am
Deadman& Sapphire
-Én is szeretlek.*Az orrom alat stikában mosolygok, hogy végre felismert, persze ezt is sajátos stílusban tette. Nem mesélem el, hogy magán karneválon voltam, álarcosbálban ha úgy tetszik, álarc nélkül, de parókában. Nem is fogom levenni, hogy őméltóságának jobban tetszen a látvány, a vörös haj alatt harisnyával van leszorítva a sajátom, irtó idétlen. Végre sikerül kinyitnom az ajtót, Deadmannek meg oldalba taszítania Diablot aki hangos vernyákolással adja tudtára, hogy ez így nem volt fair. *-Ne bántsd a macskámat mert én karmollak meg.*Nem vagyok ideges és nem is haragszom rá, bármi is lökte őt a mostani fertőbe, sokkal rosszabb lehetett mint egy kis legyintés, de azért tudja hol van. Ráérek majd odabent pátyolgatni, legalább összeszedi magát addig egy kicsit és lesz elég agya elmondani mi az istennyilának tépett be ennyire. Nem engedi, hogy bevonszoljam pedig elbírnám, a kő eléggé csúszik, mintha csak egy szánt húznék a havon, bár olyanban nem volt még részem, csak láttam a filmekben. Azért ott vagyok és támogatom, hátha útközben mégis úgy döntene a teste, hogy feladja a harcot, ki sem néztem belőle, hogy ennyire kemény legény, persze aki éjszaka úr az nappal is legyen az. azért eléggé elszomorító, hogy egy ismert ember, akiért nagyon sokan rajonganak, feltételezhetően vannak barátai, nem tud hova menni amikor gondja van. Másrészt kitüntetve érzem magam, hogy én lehetek egy ilyen barát és nem azért mert a nagy Deadmané, megelégszem az úgy egyáltalánnal. *-De igen, ide. *Közlöm már egészen halkan és simogatóan. Odahúzom a saját székem vele szemben és leülök, előrehajolok, hogy a szemeibe tudjak nézni bár azok épp csak résnyire vannak nyitva. Nézem ahogy szerencsétlenkedik a cigarettával és most az egyszer nem teszem szóvá, hogy még mindig utálom a cigifüstöt. Nem segítek, nem kapok a leesett cigiért, hagyom, hogy megőrizze a maradék méltóságát, bár ahogy elnézem abból épp csak egy morzsányi maradt. Diablo fittyet hányva arra, hogy az imént a nevébe kívánták, újra lábhoz törleszkedik, felváltva az enyémhez és Deadmanéhez. *-Mesélj, addig hozok vizet akármit.*Felállok, bezárom az ajtót és azon is leeresztem a rolót, majd a hátsó helyiségbe megyek felszerelkezni. Jeget, vizet, zsepit pakolok egy törölközőbe, utolsó gondolattal még az asztal fiókból kihalászom a vésztartalékot, egy csomag nedves törlőkendőt, jázmin illatút. Kicaplatok és mesmeg leülök vele szemben. Ha eddig beszélt is, csodaszámba megy, mivel Deadman irtózatos fáziskéséssel szokott válaszolni, akkor sem arra amit kérdeztem. Összeérintem a térdeinket és rápakolok mindent, felé nyújtom a vizes palackot, kihalászok egy kendőt és ha hagyja, nekiállok legalább valami illatot rácsempészni.*
#7Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Hétf. Márc. 06, 2017 4:43 pm
"Én is szeretlek.." Más esetben kurvára vigyorognék. De ez most annyira és kibaszottul mindegy... A macska... A macska mégis betalált. "Bocccs.." - mondanám egyéb esetben, de most nagyobb kitűzött cél, hogy végre felhúzzam magam. A kibaszott kurva életbe, hol basztam így el!??
Az út befele, lassú és csupa ingovány. De ismerem ezt. Tudom.. "kezelni".. Ahogy azt a széket is, ott nem messze, az az egyetlen kitűzött cél. Lerakom magam. Minden tagom fáj.. de kurvára nem tudom mit-hol hagytam el, és nem is érdekel. Csak az a cigi... Hallom a guruló széket úgy a fejem fölött... A szálat kiköpöm, de aztán reszkető kezekkel nyúlok mégis érte. SIKER! Lobban a láng, és máris sokkal könnyebb. A fejemben...
Az a dög még mindig nem száll le rólam. Dörgölőzik.. mintha kötelező lenne, de még mindig nem vagyunk barátok. Asszem.. A lány hangjára elfelejtek bólogatni. Vagy csak attól tartok leesik a fejem, és még nehezebb lenne tartani az iramot. Pedig KELL!!
Nagyot szívok, ahogy eltűnik, most az oxigénből és a székben hátradől a fejem. Jólesik a plafont bámulni. Végleg. Megnyugtatóan hat, és tompít a remegésemen. A kurva életbe mikor lesz már ennek vége??
- Ne ijedj meg... nagyon.. - vagy a semminek szövegelem, vagy már ott van a közelemben mikor becsúszik. - Csak a tisztulás.. - még mindig a plafont fixírozom, talán közelítek. Próbálom.. próbálom beállítani élesre a képet.
- Elfogmúlni.- térek vissza hozzá amikor a térdét érzem a térdemen, és hogy valamit az ölébe szór. Csak lassú értelemmel nézek rajta végig.
- Ez jó lesz.. Kösz.. - nyúlok elsőre a felém nyújtott vízért, és tudom.. úgy könnyebb lesz beszélnem, de legalábbis rövid életet ad. Minél gyorsabban. A cigi még a számban, amikor lecsavarom a kupakot. A kezem még remeg, de egyre jobban képes vagyok uralni. A következőben már csorog a víz...
Kis híján kiürítem az üveget, és nem érdekel ha össze kell majd pisáljam magam.
- Kösz.. - mondom neki mégegyszer.. nem tudnám elégszer. A jég a másik ami odavonzza a kezemet. Éreznem kell.. Muszáj éreznem melyik is a valós világ.. Ezért minden előjel nélkül rászorítok. És akkor jön csak az a szagos.. izé..
- Haa.. azzal a közelembe jössz, harapni még így is tudok.. - és csak egy halovány mosoly. Inkább az árnyéka, ami kiütközik a fejemen, de most már legalább a szemeibe nézni tudok. Tényleg szar ez a vörös... De nemigazán érdekel..
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 819
#8Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Szomb. Márc. 11, 2017 7:22 pm
Deadman& Sapphire
*Ne ijedjek meg. Hát ez kurva jó, a frászt hozta rám. Lehet, hogy nem látszik, de enyhén szólva is remegek belül. Akkor is így tennék ha nem ismerném Deadmant, ha egy idegen lenne…persze akkor előbb a rendőrséget hívtam volna, csak aztán a mentőket és nem hozom be a szalonba. Nem lettem ugyan ápolónő ahogy anyám szerette volna, de az empátia bennem van és tombol. *-Jó, akkor csak kicsit ijedek meg. Azt szabad?*szólok vissza a vállam felett miközben pakolom a cuccot amivel legjobb tudásom és készletem szerint segíthetek neki. Elmúlik, persze, majd valamikor, de az nem most lesz. Ahogy a szemeit nézem, hát most nem sok értelem szorult belé, vagyis ami volt azt kiszorította az akármi amivel feldobta magát. A baj csak az, hogy leesett. Deadman össze van törve, lelkileg jobban mint testileg és csak a jó ég tudja hogyan lehet összerakni, mert én nem. Az mindenesetre biztató, hogy némileg együttműködik, elmarja a vizes palackot és lehajtja a folyadékot. Jó, az jót fog tenni…na és most mi legyen, hogyan tovább? Nekiállnék törölgetni róla a szart…~Te jószagú…izé, remélem _nem az_ ~…de nem hagyja. Ha elhúzza a fejét, visszahúzom.* -Ne kényeskedj! Most nincs jogod hozzá. Büdös vagy és nekem csak ilyenem van. *Tovább törölgetem.* -Egyébként megharaphatsz nagyfiú, próbáld csak meg.*Úgy sem fog, csak a szája nagy. Ha mégis, hát leöntöm egy vödör vízzel, azt hiszem még ott van a tegnapi felmosó víz a hátsó sarokban. Az is büdös, egy kis citrom beütéssel. *-Oké, akkor most meséld el szépen mi történt. Kezdjük úgy ahogy régen…Egyszer volt, hol nem volt…folytasd.*Rámosolygok az emlék miatt, de a szemeimben ott csillog az aggódás. Mi lesz ha rosszabbul lesz? Ha valaki látta így...ide bejönni...vagy itt feküdni az ajtó előtt. remélhetőleg nem és akkor fotó sem készült róla, és most nem a szalon hírneve érdekel, hanem az, hogy ne húzzák le a mélybe még jobban.*
#9Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Csüt. Márc. 16, 2017 8:34 pm
"-Jó, akkor csak kicsit ijedek meg. Azt szabad?" - visszhangzik a fejemben, de nem éri meg, nem válaszolok. Mintha ne szégyellném már így is kurvára a pofám..
Azt viszont érzem amikor megjelenik előttem. Jólesik a víz, és jólesik a hideg. A cigaretta sisteregve adja meg magát az olvadó víznek, nem figyelek oda, a következőkben leejtem. De elaludt..
És akkor támad be azzal azzz.. izével. Vagy legalábbis próbál..
- Ne! - kapom el másodszor is a fejem, ha nem túl erőszakos, sikerül. - Inkább.. Inkább megmosdom. - köszörülöm a torkom, és érzem biztos a tartás, felállok. Már élesben is. Tényleg. Nagyon jól tudom.. valahol az emlékeimben, merre a mosdó. Irányba állok.. baktatni kezdek. De hogy jön e velem... Akár ott a nyomomban akár nem, végre elérve a célt, belenézek - ha van - a tükörbe. Siralmas... Nem hazudott, de tudom tovább kell csinálnom. KELL!
Végignézek magamon, a pulóver tiszta retek. Hosszúnak tűnő rövid perc alatt lehúzom a fejemen... de lehet mégis hosszú volt... Elejtem, aztán a csapra térek. Megnyitom, jóó hideg. Odahajolok. A pofám.. A pofám az elsődleges, hogy kitisztítson, és azután jön csak a fejem. A homlokom.. a hajam... Ha befér, már az egész fejemet a hidegvíz alá tolom. Hatásos... Víztől csöpögő hajjal üdvözlöm újra a tükörképet. Valamivel már jobb. De csak valamivel... Ha van törölköző, érte nyúlok. Vastagon dörzsölöm bele az arcomat, vagy ha kapok. Ha nem, hát csak két kézzel törlöm meg, de a hajamból csöpögő víz így is úgyis végigfolyik a hátamon. (a pólón) Csak ekkor... valamikor ezután indulok vissza a korábbi székhez. Várt, vagy jött velem, nyeklik ahogy döccen rajta a seggem, és csak mégegyszer.. csak másodjára is végigfuttatva az ujjaim a vizes hajamon, ha ugyanaz a kérdés, csak ekkor válaszolok.
- Nem szeretem ha gyerekként bánsz velem.. - csak fintorgok... vagy mégsem, talán az egész csak a fejemben létezett. Helyette a hangom már tisztult. Tökéletesen fogom a képeket, és a bensőmben tomboló remegés lassan, de egyre halványulni kezd.
- Elvesztettem.. - csak egy szó. Csak egy nyögés.. Nem is igazán kontrollálom a helyzetet, csak hagyom hogy dőljön. Hogy folyjon, borítson fel, mindent, ezúttal jó helyen vagyok. Valamiért érzem...
És valahogy úgy tűnik ez az utolsó mentsvár.
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 819
#10Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Hétf. Márc. 20, 2017 7:58 am
Deadman& Sapphire
*Ki mondta, hogy a gyerekekkel könnyű? Deadman pedig most pont olyan mint egy gyerek, eltekintve attól, hogy inkább egy földbe döngölt, szakadt hajléktalannak néz ki. Hisztis és nyűgös, de ezt csak a fizikai állapota teszi vele, a háttérben egészen más van, a lelkében mintha ordítana a megsebzett férfi. Ilyet még nem láttam tőle, pedig pár oldalát már ismerem. *-Jó, mosakodj. *Adom meg magam, bár a tiszta víztől még büdös marad, de egye fene. Most nem ellenkezem vele nagyon, mert bezárkózik és hiányzik az a fenének e nem nekem és neki sem lenne jó. Valami belülről rágja és ki kell köpnie mielőtt teljesen felemészti. Felállok én is, figyelem a bizonytalan léptei, a koordinációja valamelyest javult, de ki tudja mikor dől el. Ha most látnám magunkat és nem ismerném a valódi helyzetet, biztosan röhögnék, anyuka járni tanítja a gyerekét, két karomat pont úgy tárom szét Deadman háta mögött, hogy bármikor elkaphassam. Ha viszont tényleg arra kerülne a sor, ketten dőlnénk, mert a lábánál fogva még csak-csak behúzom a padlón, de kizárt, hogy ha a tehetetlen test nekem esik, meg tudom tartani. Elnyúzott arca a tükörből fintorog ahogy szembesül az igazammal. Nem szoktam neki hazudni, a barátok őszinték. Törölközőt nyújtok neki, valójában odacsempészem a keze ügyébe, nem sokkal később vissza is kísérem. A kotlós megy a csibe után. Visszaülünk és várakozón nézek rá, valamikor válaszolni fog a kérdésemre, de türelmesnek kell lennem. Deadmannek veleszületett fáziskésése van.*-Néha úgy viselkedsz mint egy gyerek, de soha nem vetettem a szemedre.*Félős mosoly rándul a szám szegletében, nem tudom, hogy jót teszek vele vagy rosszat. Nem nevetem ki, csupán a hangulat egy röpke pillanatra derűsebb volt, aztán újra a sötétség. a válasz megérkezik, de nem értem. valamit elvesztett és ez kiborította. Ennyire? Nálam is beugrik a képbe a fáziskésés, aztán megérkezik a tudat vonat. A csaj akiről az újságokban írtak, vele...régen...fura neve van, olyan mint az Addams family emós csajának....csak nem nap hanem hónap. Ez az! October.*-Hogyan? *Remélem nem halt meg. Az is egy elvesztés, azon már nem lehet segíteni, a többin igen.*-Mondd el...várj, bezárok.*Nem emlékszem, hogy ráfordítottam volna a kulcsot a zárra, inkább megnézem, a zárva táblát is ellenőrzöm. Sietek vissza, újra leülök vele szemben, ha engedi megfogom a kezeit. Az ilyen könnyed kontaktus segít és tudod, hogy nem vagy egyedül, jólesik és már ez is levesz néhány súlyt a válladról. Nem gyakran csinálok ilyet, szinte senkivel. Most már én sem szólok, csak nézek a szemeibe ahogyan ő szokott az enyémekbe, nem nógatom és sürgetem, várok, hogy megnyíljon.*
#11Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Szer. Szept. 13, 2017 3:16 pm
...
"Néha úgy viselkedsz mint egy gyerek, de soha nem vetettem a szemedre."
Hallom.. de nem érdekel. Úgy értem most, nemérdekel. Máskor simán visszabeszélnék neki.
"Hogyan" - visszhangzik aztán vissza, de én még mindig csak magam elé bámulok. Alkarjaim támaszkodnak a térdeimen. Aztán....
"Mondd el...várj, bezárok" - jön utána, és ő eltűnik. Előlem. De a fejemből semmi nem tűnik el. Talán már akkor belekezdek amikor még vissza se ért. Vagy csak utána... Nem tudom.. Már semmit se tudok igazán...
Megdörgölöm az orromat, de csak mert viszket. Tudom hogy jönni fog. A sóvárgás. Hamar. De most kell cselekedjek. Amíg még megtehetem.
Fellököm magam, a hátam újra a szék támlájáé. Talán a szemeibe nézek, talán messzire, de mégis beszélni kezdek. Akarok...
- Emlékszel hogy kérdeztél a gyerekkoromról..? - fáziskésésben élek - Még régen. És én nem mondtam Neked egy árva szót sem. - újabb rövid szünet - Azért, mert nem akartam emlékezni... Soha nem akartam volna. - szabad ujjam már önműködően egy újabb szálért kutat, még mindig lapos, de megtalálom. De nem gyújtom meg. Tudom hogy nemszereti... Egyszerűen csak kell az érzet.
- Az anyám egy szívtelen asszony volt. Akinek valami 'nagyobb' sokkal többet jelentett mint a saját fia. És aki képes volt a saját vérét is feláldozni.. - itt beáll egy újabb szünet, de csak amíg fejemben előkaparják magukat a régen volt érzések. Soha nem akartam erre emlékezni.. Soha többé. - Az a nő volt, akinek többet jelentettek a jelképek.. a túlvilági mesék, mint az hogy egy ártatlan kölyköt szeressen. És én ártatlannak éreztem magam. Akkor. Vétlennek... De amikor belenézett a szemeimbe... - marad félbe a történet, valahogy önmagától térve vissza a jelenbe.
- Ma úgy nézett rám. - és most már biztosan a szemeibe. Célirányosan.. és eltökélten - Mintha csak egy senki lennék... - nyelek egyet, és talán a távolban, valahol a messziben létezik egy megváltó ígéret, de most jött el az idő hogy muszáj magamat feltolnom. Felállok és elindulok.
A járás stabil.. a fejem tiszta, már ha az anyag utóhatásait nézem, de valami más, egyre csak kavarog benne. Minden ami ittvan a nyelvemen, az eszemben, a lelkemben, és ami egyszerre akar kitörni. És én képtelen vagyok ellenállni neki. Már tudom. Mégiscsak lobban a láng, ahogy mint a megőrült bezárt vad, ide-oda járkálni kezdek. Nem olyan elvetemülten.. de ugyanúgy elural a kétségbeesés. Az elmúlt időkkel nézek most farkasszemet. Mégis... Tudom hogy ez elkerülhetetlen.
És... ..és... .. és AKAROM!
MOST!
Valahol biztosan...
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 819
#12Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Vas. Szept. 17, 2017 9:31 am
Deadman& Sapphire
* Elmarad a tőmondatos visszavágás, nem jó ómen tőle. Ha nem is beszél sokat, márpedig nem szokott, legalább a replikára futja tőle. Most ez hiányzik és kezdek aggódni, vagyis jobban aggódni, mert az alap már meg volt akkor amikor először megláttam az ajtó előtt ülve. Kuporodva, mint egy darab összegyűrt papír galacsin. Feszülten várok, hogy kiadja magából, a lelkéből nem a gyomrából az őt bántó valamit. Fogalmam sincs mi ütött belé, az elvesztésnél csak egy valakire tudok gondolni, de annak is számos formája lehet, szóval nem jutottam egyről a kettőre. Csak rövid ideig tudom fogni a kezeit, aztán elhúzza majd hátradől, most fog jönni a vallomás. Tudom mert ismerem minden rezdülését, legalábbis a fontosabbakat és ez az. Amikor belekezd már tudom, hogy hosszú reggel lesz ez, nem elég, hogy túl régről kezdi, még ellentmondásos is, hiszen nem emlékezhetek olyasmire amiről _nem beszélt_. Azért bólogatok, igen emlékszem arra a beszélgetésre amiben kikerülte a gyerekkort, jó érzéssel nem faggattam tovább, csak egy apával közös horgászatig jutottunk, anyáról egy szó se. Cigi kerül elő, pótcselekvés, hiánypótlásra füst nélkül. Reménykedem, hogy még sincs olyan nagy baj ha tudatosul benne, hogy utálom a füstöt és tekintettel van rám. Persze ez sem jelent sokat, hiszen olyan sokszor volt már nálam, hogy akár be is rögzülhetett a nem rágyújtás, de a remény hal meg utoljára. Szívszorongva és lélegzetvisszafojtva várom a szavakat és azok jönnek. Akadozva, kisebb-nagyobb szünetekkel és némileg kusza időrendben, de jönnek. Később sem tudok szólni, a lényeg félbe marad és én várok csak nem tudom mire, amikor azonban átkerülünk a jelenbe, már egészen más. Viszont nem tudom összekötni a kapott információkat Octoberrel, vagy csak nagyon nehezen. Próbálom dekódolni a hallottakat és rájövök, nem az anyjáról van szó, nem ő nézett rá úgy…mert akkor hozzátette volna, hogy „megint”. Akkor viszont….*-October nézett rád úgy? *Nézek fel rá de én most ülve maradok, nem megyek utána, nem járkálok vele. Maradok egy biztos pont ahova visszatérhet.* -Mi történt? Miért nézett úgy rád?*Hülye kérdés, csak October tudna rá válaszolni, de nem ismerem az egész történetet, csak a végét és a kiborulást. Mi volt a nézés előtt? Továbbra is aggódva figyelem, olyan mint egy időzített bomba, csak nem látom az óráját. Hagyom járkálni, csak a székkel fordulok felé és nézem ahogy minden egyes lépésnél megfeszülnek arcán az izmok, mintha csikorgatná a fogait. *
#13Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Pént. Szept. 22, 2017 2:27 am
"October nézett rád úgy?"
Bólintok. Ezt az egyet biztosra veszem, habár nem én rendezem, talán csak valami hátsó.. a messziben felfogó épeszű sugallat, ami a biztos, hogy nem tudatosan cselekszem. A tudatomat elvesztettem már régen... Vagy legalábbis itt valami egészen más maradt...
Újra kérdez, és én nem veszek mérget rá hogy egyáltalán ránézek. Hogy figyelek. Csak koncentrálok.. a füstre.. a lépésre... a múltra, a jelenre... Valahogy összemosódik az egész, és nem rendezem, magától indul meg, valahogy teljesen más az amibe végül belekezdek. Nem tudom miért...
- Tudod régen.. volt egy fiú.. - rövid a szünet - Thomas Johnsonnak hívták, egy teljesen átlagos fiú volt, az anyja szeme fénye, mindig azt tette amit kellett, amit elvártak tőle, és ő valahogy.. - akadok meg a beszédben - így volt boldog. - nyelnem kell, de aztán elnyomandó, újra szívok.
A füst.. lassan bicsaklik ki a torkomon, de a hangom nem remeg. Egy cseppet sem, egyedül a füstnek engedek. Aztán folytatom.
- Az a kölyök imádta az életet. Szabályok között élt, de akkor az úgy volt tökéletes, mégis valahogy mindig hiányzott... valami. - nyelek egyet - Amire aztán később egy véletlen során talált rá. - Újabb szünet.
- Vadászat volt, kinn az erdőben. Száguldott a vad, dördültek a lövések, hullottak a rókák, a szarvasok, az őzek, de csak a legutolsó volt aminek belenézett a szemeibe. Még élt... de már csak alig.. néhány rövid másodperc. A szemeiben mégis valami megváltozott. Valami látszott benne.. Tudta. Talán a halál lehelete.. - és megint szívok. Sose akartam volna felidézni azt az estét.
Megintváltás.
- Onnan a fiú hiányban élt. Már tudta mi az amire szüksége van, tudta mi pótolhatja az egyetlen egészet, mégis sokáig képtelen volt bármit is cselekedni. A vadászszezon elmúlt, beütött a néma csend, de az a késztetés.. - kezdem el önkéntelenül rázni a fejemet - mindig visszatért... - És megintszívok.
- Nem tudom mikor kezdődött. - folytatom aztán váratlan váltások közt. - Egyszerűen csak eltűntek.. Macskák.. kutyák.. néha nyulak. De látnom kellett... Egyszerűen újra látnom! És érezni az utolsó lélegzetüket..
- Amikor anyám rájött, mindenki azt hinné piszok mérges lett. És az is volt. Vagy 3 percig szórta rám a szitkokat, vetett vagy ezerszer keresztet és nevezett meg a Sátán utolsó mocskos fattyaként, de utána...
- rövid a beékelődött szünet.
- Nem emlékszem már mindenre. - és újra szívok. - Hogy mennyi volt. Papok.. szertartások és ördögűzések, újra és újra. Éheztetés... Aztán "Krisztus teste" letuszakolva a torkomon, talán még azt is jobban bírtam volna ha agyonver. Ha kékre-zöldre, ha egyszerűen csak elmetszi a torkomat, de nem tette. Ezt választotta. És azokat a közönyös hideg szemeket... - kúszik be egy újabb hosszúra nyúlt szünet, és megszívom az utolsó csikkemet.
- 12 éves voltam... - engedem vele el az utolsó füstöt.
- 14 mikor az egésznek véget vetettem. - engedem el a csikket és a padlóba taposom. Zsiger. Nem figyeltem, de amikor rájövök, megtorpanok és bocsánatkérő szemeket meresztek. ESKÜ! Föl fogom szedni...
Ha nem szedi le a fejem, újra engedett lélegzettel újabbat kapok elő a dobozból, de ezt most nem gyújtom meg. Most TÉNYLEG! Egyszerűen csak éreznem kell a fogaim között.
- Kifigyeltem. Kihasználtam hogy idővel már figyelmetlen lett. Egy nap aztán elfelejtette ráfordítani a kulcsot. Vagy csak ő is azt akarta hogy takarodjak el, megölni túl gyáva volt.. Mert akkor soha nem kerülhet a rohadt.. Mennyországába.. - fintorgok, aztán újabb rövid szünet következik. - Ma már nem tudom mi vitt rá. Nem tudom hogyan, de tudtam hogy mennem kell. Hogy lépnem kell. És életemben nem közlekedtem még olyan halkan... A nyílt, szabad levegőre érve rohanni kezdtem. Mindegy hogy hova, mindegy hogy meddig, de örökre innen el! A lehető legmesszebb.. - felgyorsul a lélegzetem, mintha még most is szaladnék, de talán a szavai.. talán a dög vernyákolása az amire észbekapok. Visszatérek a jelenbe. Nyelek egyet... és a szemeibe fordulok. Aztán mégis csak önállóan gyújtom meg... A cigarettát.. Erőt veszek.. közelebb húzódok, és vissza lerakom magam elé a székbe. Csak úgy nyekken a támla a hátam alatt. De...
- Hát.. ilyen gyerek voltam. - tartom az enyém a szemeibe.. És valahogy nyomja a szívemet a folytatás...
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 819
#14Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Vas. Okt. 01, 2017 10:12 pm
Deadman& Sapphire
* Csak bólint. Hát, ez is valami. October nézett rá _úgy_. Egyelőre nem tudok mit kezdeni ezzel az információval, mert nem tudom a miérteket, az előzményeket, hiszen _valamiért_ úgy nézett rá és ez a fontos nem a nézés. Nézem őt megsemmisülve, nem számítottam arra, hogy kiönti a lelkét és érzem én, hogy ez csupán a kezdet. Meg sem merek szólalni, félek, hogy visszazár, az meg senkinek nem tenne jót. Amikor meggyújtja a cigijét, csak ösztönösen veszem a levegőt, hogy szóljak, hogy eszébe idézzem, nálam a füst nem kellemes vendég, de aztán nem rezegtetem meg a hangszálaimat, dolgavégezetlen fújom ki, pedig már a mutatóujjam is emelkedett. És csak kibukik az a kérdés. Kíváncsi vagyok nem tagadom, de azt is tudom, addig kell beszéltetnem amíg önként jár a szája. Korábban is éreztem, hogy van bent valami a lelkében aminek ki kellene jönnie, de valahogy bezárta, ott ragadt, szándékosan eldobta a kulcsot, tudomisén. Belülről emésztette, olykor gondolhatott rá, olykor kibukott és ő maga sem tudta miért frusztrált, feszült, aberrált majom. Fordult a kocka, ki hitte volna. Most ő beszél és én hallgatok, őszintén meg kell valljam elég nehéz hallgatni, állandóan közbeszólnék, de gondolatban befogom a számat mindkét kezemmel, hogy még véletlenül se….akkor se szóljak amikor a padlómon landol a csikkje, a talpa alatt, sercegve lehelve ki az utolsó tüdőromboló füstjét. Hápogva nézem a mozdulatot, a fejemben visszhangzanak a szavai, esküszöm mindent megjegyeztem, de már a cigi meggyújtása is a lelkembe hatolt, hát még annak elszemetelése. Felnézek rá, becsukom a számat és összehúzom résnyire a szemeimet. Eskü! Ha még egyszer ezt csinálja leszedem a fejét. Bocsánatkérő pillantást kapok….ééés kísérti a sorsot, újabb bűzrudat kap elő, már készítem az ujjaimat, hogy megfojtsam, de végül csak a cselekvés hiányát pótolja. Persze gyanakodhatnék, mert az első is így kezdte, de adjunk egy kis bizalmat annak aki épp most önti ki a lelkét. Naná, hogy nem ilyesmire számítottam, nem a távoli múltra, a gyerekkorra, de minden pszichomókus azt mondja, hogy a felnőttkori frusztrációink mind valamilyen gyermekkori trauma eredményei. És tessék, Deadman az élő példa. Olyan képet kapok most róla cirka tíz perc alatt, amihez másoknak minimum fél év, több együtt töltött vörösboros vagy fehérrumos átivott éjszaka kell. Fogalmam sincs mivel érdemeltem ki, de örülök neki. Azért persze nem ugrálok sikongatva, nincs miért hiszen amiről hallok egy merő borzalom, még az állatgyilkosságoktól eltekintve is. Tócsányira kerekedett szemekkel figyelem, követem a tekintetemmel ahogy járkál ide-oda, a macskáknál Diablo felé nézek. Sosem tudnám bántani, és nem tudom elképzelni azt sem amiről Deadman beszél. Valahol meg kellene értenem, de nem tudom, ezt a részt nem, képtelen vagyok rá. Viszont ez is hozzá tartozik, az ő élete volt aminek véget vetett, azt nem tudom, hogy megbánta-e. Erről nem beszél, csak a megkönnyebbülést érzem amit ő is érzett amikor vége lett. Tizennégy. Ennyi idősen az első csókot kellene átélnie…és eszembe jut az amiről legutóbb beszéltünk, és a mi első csókunk. Deadman sok mindent átélt, nem csodálom, hogy nincs kedve beszélni róla. De most már egészen mást gondolok és már van merszem megszólalni mikor túl hosszúra nyúlik a csend. Megint rágyújtott. Oké, ennyi még belefér a barátságunkba.* -Én nem hiszem, hogy most is olyan vagy aki megérdemel egy _úgynézést_. Gyerekként sem érdemelted meg.*Felállok, óvatosan nehogy elriasszam a „vadat”, mesmeg a függöny mögé tolakszom, néhány lélegzetvételnyi idő múlva egy álló ventilátorral jelenek meg. Kezdetét veszi a bekapcsolási rituálé, majd kikapom a szemetesből Diablo halkonzervjének dobozát és Deadman kezébe nyomom hamvedernek. Ekkor már a széken ül megint én meg letelepedem vele szemben.* -Folytasd. Van ott még ahonnan ez jött, add ki most magadból. *Valamiért ide jött, valamiért bennem bízott meg a legjobban, valamiért tőlem vár választ a fogalmam sincs mire. Rajtam ne múljon. Sosem múlt. *
#15Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Csüt. Okt. 05, 2017 1:01 am
Hátradőlök.. Még mindig, mintha ki se mondta volna őket. A szavakat, mégis mindvégig csak őt figyelem. Mintha várnék tőle.. Valamit. Hogy kergessen el, vagy vágjon hozzám valamit, mondja azt, hogy egy utolsó mocskos aljadék vagyok, egy fékezhetetlen szörnyszülött!! Ahogyan régen... De nem mondja. Hogy még nem, vagy csak most keresi a szavakat, azt nem tudnám megítélni.. Ebben az állapotban nem, és tudom jól, mégtöbbet hoz az eljövendő... Még.. rosszabbat...
Nagyot sóhajtok, de belefojtom minden elvárásomat egyetlen néma percbe. Abba az egyetlenbe, ami jövőt adhat nekem. Megváltást, vagy akármi mást, csak érezzem hogy.. tartozok valakihez. Hozzá tartozok...
És nemigen tudnám megmondani hová veszett az a fél év...
Aztán feláll... eltűnik. Egy szó nélkül, és én mindvégig csak figyelem. És amikor visszatér...
.. a kezembe nyomja azt az izét, de a csikket egyszerre nyomom el benne. Nem kell.. nemérdekel, az egészcsak...
... színjáték...
Aztán megint azok a szemek.. Az övéi.
Rá nézek, és a szavait hallgatom. "Folytasd." - aztmondja. "Van ott még ahonnan ez jött, add ki most magadból." - és a szavak.. valahogy hirtelen újra nyomnak. Nyelnem kell...
- Sokáig bolyongtam... Mindenfelé. - már nem a szemeibe nézek. Nem is őt nézem, inkább valahol befelé figyel az a kaparó mindentbetöltő magány. Mégis beszélek. - Aludtam kukákban.. híd alatt, ettem szemetet. Senki se keresett, és jó volt ez így. Mégis sokáig ha csak egy neszt meghallasz, összerezzensz. Hosszú ideig... - újabb lélegzetvétel szünet, fejemben teret és képet kapnak az akkori emlékek. - Az idő eltelt, aztán egyre felnőttebb lettem, már nem igazán.. "gyerek", és megtettem az egyetlen dolgot amit tehettem. - itt a szemeibe nézek, de nem tartom ott sokáig a tekintetem. - Már nem érdekel.. - rántok vállat, megtettem már párszor azóta is.. biztosan, nememlékszem, de akkor... - .. akkor találkoztam először Griddel.
És itt vége. Vége az első résznek, magukra várnak a továbbiak....
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 819
#16Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Kedd Okt. 10, 2017 7:32 am
Deadman& Sapphire
*Deadman nem olyan mint régen, valami tényleg történt ami összetörte és úgy tűnik nekem kell összeragasztgatnom a darabokat. Megteszem ha ez kell, de jó lenne tudni mitől esett szét, még sosem láttam ilyennek, ennyire….izének. Nem is tudom megfogalmazni. Most is hallgatag, legalábbis megvannak azok a percek melyek a régi hallgatós-nézős Deadmannel telnek el, de a tekintetében egészen mást látni. Furcsa, némi képzavar jut eszembe, és Bukovszki hagymázas gondolatai. A sok fájdalommal és szarral teli üresség. Ne akarja senki, hogy megmagyarázzam. Ezért nem szólok amikor rágyújt, pedig a levegőm már meg volt hozzá, de hagyom és inkább alternatív megoldást keresek a füstmentességre, ám végül nincs rá szükség. A kezemben marad a hamvedernek kikiáltott konzerves doboz, érzem a tenyeremen ahogy az elnyomott csikk melege átsejlik. Melege…..két ujjal fogom meg a peremét, hogy ne égessen meg, de nem teszem le. Nem szabad hagyni, hogy megint mély hallgatásba burkolódjon, tudnom kell mi történt, hogy segíthessek, hacsak azzal is, hogy meghallgatom. Ám a jelen történésektől még igen messze vagyunk. Még mindig a múlt kavarog a fejében és nem hagyhatom veszni mert megint megkukul. A magány érzésének súlya az én vállamat is nyomja, ezt meg tudom érteni, tudom hova tenni magamban, noha egészen más miatt voltam egyedül, a szívemben nem voltam magányos. A szüleim szeretete elkísért bárhol is voltam, de mégis csak magamra számíthattam ott ahol voltam, ahova tartottam. Volt egy pont a mesélésben ami megválaszolatlan maradt. Grid a francot sem érdekelte.* -Mi volt az az egyetlen dolog amit megtettél? *Most mire gondoljak? Kell gondolnom egyáltalán valamire? Deadman lelkivilága még eléggé fehér foltos és az hiszem elérkeztünk az egyikhez. Hol van még ettől October és az „úgynézés”? Előrehajolok, felé és megfogom a kezét, ez nekem is jó szokott lenni. Az érintés bizalmi alapon működik, melengeti a lelket és megnyitja a szócsapot, könnyeket, sóhajokat amivel a terhet ki lehet fújni. A szemeibe nézek, noha ő most kerüli a tekintetem, de tudom, hogy csupán az emlékek után kutat, azok pedig nem az én szemeimben vannak. Hosszú lesz a mai nap, kell kávé sok, kaja és rum. Jó lenne ha kettő lenne belőlem, az egyik elintézhetné az ellátmányt, míg a másik szóval tartja Deadmant. Egyelőre éhezünk, szomjazunk.*
#17Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Csüt. Okt. 26, 2017 4:16 pm
Megdörgölöm az orromat, de hiányzik az a rohadt... CIGARETTA! Mégis jól tudom valami más az amire szükségem van...
Megszívom, és próbálok.. összpontosítani. Tovább. Vissza a múltra, vele a jelen, és valahogy.. egyetlen zagyva egésszé keveredik össze, mégis magától engedem. Úgy ahogy jön magától... Aztán beáll a néma csönd.. legalábbis nálam. Talán elveszek, talán csak egy mélyebb gondolat rántott magával és sodort el a messzibe, de a szavai azok amik észretérítenek. Újra ránézek.
Eltart amíg fel is fogom a hallottakat, de az értelem.. megvan az.. az értem nyúló keze mégis megakaszt. De nem rántom el. Az enyém. SŐT! Jólesik a kellemes meleg és ahogy a kezében fekvő kezeimre nézek, valahogy önműködően szorítok rá az övére. Nem emlékszem hogy valaki.. valaha is megtette volna ezt értem...
De csak röviden nyit kibúvót, eszembe jut hogy tartozom. Neki tartozom. Ezért újra a szemeibe nézek.
Alig 3 másodperc.. Vagy valamivel több, amíg vizslatom, aztán... hátradőlök. Kicsúszik az övéből a kezem, és már újra kutat. Cigaretta. Megint... És most nem engedem el a lángokat, akkoris meggyújtom.
- Pedofilok. - köpöm ki egyszerre, de nem egészen számít ez. Már.. - Volt pár belőlük a környéken, és mind egyhelyen kereste a törődést. - csak rövid a befészkelődő szünet - Ha enni akarsz, idővel megtalálod a boldogulást. - kis híján mosolyodom el, de nem bocsátkozom részletekbe. Annak a résznek már vége. Elmúlt.. Ki törődik vele??
- Később már minden egyszerűbb volt. - hozza magával a folytatás - Jöttek a gazdag özvegyek, és az élet maga volt a csoda! - dőlök újra hátra, nem törődve a részlettel, újra tüdőre kerül a cigaretta.
- Voltunk páran... afféle.. "testvérek" akik kisegítik egymást a szarban. - a hirtelen felszálló aroma, jókedéllyel tölti meg a tüdőmet.
- Valamikor akkor láttam meg azt a fickót is... Valami.. mutatványos volt, az egyik külszíni lepusztult parkban. - hallgatok el csak egy rövid időre - Ville... Wallow.. - mutatom magam előtt a levegőbe - ez volt a táblájára írva, valami külföldi volt a csóka, a vonatról láttuk meg, hogy megnézzük, egyenként ugráltunk le. - és megintszívok. Mélyet...
- Vezéregyéniség voltam, jöttek utánam a többiek. Az első aki beállt a fekete körbe, és csak bámulta, nézte a szeme előtt játszó káprázatot, és akkor... boldog voltam. - most már érzem hogy elmosolydulok.
- A következő percig.. - a hang elakad, a csend olyan zúgóan valóságos lesz.
- "A halál néz vissza a szemeidből, fiúúú.." - valahogy pont a hangján szólalok meg - Pont előttem állt meg. - és megintszívok. A cigarettából.
- Azt mondják a cigányok sokmindent látnak. - akadok meg - Vagy legalábbis ez a hír járta mifelénk, látnak egy életet, elég csak a szemeidbe nézniük és meglátják azt aki vagy... - és becsúszik az az újabb semmitmondó szünet. - Ők ezt látták bennem.. És igazuk volt. Én is érzem.. - szívom meg az orromat, de eszemben sincs elengedni a cigarettát. Pedig még nem remeg meg.
- A halál minden percben hívogat.. - és a szemeibe nézek...
- ... De nem engedek neki...
És hogy tényleg?? Volt amikor eljátszottam a gondolattal. Milyen... nemm-lenni. Nem létezni. Kitörölni magadat a történelemből, a közhiedelemből, a létezésből. Talán a létezés.. kínál neked más alternatívát?? Soha nem léptem meg hogy megtudjam. Még. De soha nem tudom melyik lépés lesz a következő...
- Onnan Thomas Johnson eltűnt a semmibe. - és megint vissza a szemeibe.
Hogy miért?? Nem veszek rá mérget. Úgy őszintén, rohadtul semmire nemveszek. Talán az egész csak látomás... Semmire nem tudok megesküdni..
Csak a drogok játszotta képzelet...
.. De én hiszek neki!
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 819
#18Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Vas. Okt. 29, 2017 8:23 am
Deadman& Sapphire
*Tudtam. Annyira tudtam, hogy ez kell neki. Mindenkinek jólesik az érintés, bizalmat sugároz, azt mondja: Ne félj, mondd el, nálam biztonságban van, segítek, szeretlek. Ezt mind, egyszerre vagy külön-külön. Levesz egy kis terhet a vállakról, bár nem biztos, hogy valóban tudok segíteni a gondjain. Neki a múlttal vannak problémái, azok árnyéka vetül a jelenére, a múltat pedig nem tudom megváltoztatni. A seb újra és újra felszakad, csak annyit tudok tenni érte, hogy meghallgatom és ez a hallgatás talán balzsam, kötszer a sebeire…ám a sebek még ott maradnak. Rászorít a kezemre, én visszaszorítok, bátorítok, noha nincs fogalmam arról milyen borzalmakkal borít majd be. És már nagy sóhajt sem eresztek meg amikor elengedi a kezem és megint rágyújt. Hagyom, szüksége van rá mint szomjazónak egy korty vízre. S a torkomon akad a levegő amit beszívok, ajkaim elnyílnak és úgy is maradnak, a szívem zakatolni kezd, elönt a melegség, de ez utóbbi nem kellemes. A bőrömet ennek ellenére hűvösnek érzem, vagy a szalon levegőjét, mindegy. Erre nem számítottam, mert azért gondoltam néhány dologra amit meg kellett tennie, önkéntelenül is felpattant pár kép a kisfiúról aki elszökött otthonról egy jobb világot remélve. Lopott, rabolt, rossz társaságba keveredett, alkohol, drog, még jobban kell a pénz; ördögi kör. De amit mondott nem fordult meg a legvadabb képzelgéseim között sem, pedig…az én hazámban is dúl a gyermekprostitúció. Ahol én nevelkedtem a család fontos, a gyerek fontos, a bűnözők is megvetik a pedofilokat. Néhányuk. A legtöbb, a nehézfiúk, a börtönviseltek akik nem riadnak vissza semmitől, mégis a gyerek biztonsága fontos. Lehet, hogy megverik őket, vagy dolgoztatják éhbérért, de köztük is a legmocskosabb dolog egy gyereket ilyen módon megrontani. Az a mosoly…nem tudom hogyan és miért kerül az arcára, az enyém leolvadt és próbálom megtalálni az övé mögött az értelmet. Szemöldök felhúzás, homlokráncolás a csodára. Milyen csoda lehet abban ha egy érett felnőtt piszkosmód megérint? Amikor tudja, hogy rosszat tesz de megteszi. Mi vehet rá egy gyereket erre? S aztán a pokol, a sötétség. A szívem egyre hevesebben dobog, nem tudom mit érezzek jobban; sajnálatot amivel nem megy semmire, dühöt amivel meg én nem. A szánalom megalázó…együttérzés. Képtelen vagyok beleképzelni magam az akkori helyzetébe. Csak hallgatok és nézem őt és a szemeim megtelnek könnyekkel, de még nem gördülnek ki, még tartom őket, csak felnagyítják a szemeimet, remegő tükör mint a szélfútta tó vize. Az én szemeimből vajon mi néz vissza? A nevek, mint a vegasi fényreklámok villódznak előttem. Thomas Johnson. A kisfiú és Ville Wallow a felnőtt. Van különbség? Az a segítséget kérő kisfiú mindig is ott volt a szemeiben, csak eddig nem tudtam hogyan nevezzem. Elfordítom a fejem, az ajtó üvegén át az utcára nézek de nem látok. Nyelek egy fájdalmasat, beszorítok még egy kis levegőt az eddigi mellé majd kifújom, vele együtt indul meg két könnycsepp az arcomon. A súlyos csend kettőnk közé ereszkedik de érzem, hogy nem választ el minket. Szavak kavarognak bennem de egyik sem méltó arra, hogy kimondjam őket, nem méltóak rá, hogy Deadmant traktáljam velük. Nincs jó szó amit kimondhatnék. Visszanézek rá, azóta sem mozdult, talán végig engem nézett, várt valamire. Nem tudok mást tenni mint felállni, odamenni hozzá és átölelni. Egyik karom a karja alatt csúszik a hátára a másik a válla felett. *
#19Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Vas. Okt. 29, 2017 2:32 pm
Csak figyelem... Csak nézem, mintha megállt volna az idő, és az a tengernyi érzelem benne... Látom.. nem kell beszélnie. Elmosolyodom... De csakmert képtelen vagyok mást tenni.. Aztán legurul az a két könnycsepp... Nagyot sóhajtok. Beleremeg az a mindent betöltő nappali éjszaka.. Az arcom mégis mosolyog. Még mindig.. Keserűen.. Aztán felé hajolok... És felemelve a cigarettát nem tartó kezem, lassan letörlöm az árulkodó könnyeket.
- Nyugalom... már elmúlt.. - és csak suttogom. Talán... Talán csak így a könnyebb, hogy elfelejtsem. Hogy a távolban tartsam. Azt az életet... Aztán mégis meglep az ahogy felpattan!
Ahogy már ott van a karjaimban, hirtelen meglepődéssel ér el. Megfeszülök.. de csak idegenül ért a hirtelen helyzet. A kezeim széttárva hevernek, az egyikben ott az égő cigaretta. Énmegcsak...
Talán percekig is eltart amíg reagálok az érzésre, de sanszosan csak szűkös pillanatok játéka volt. A kezeim.. lassan tudják a dolgukat.. értik, és amíg mindvégig vigyázok hogy meg ne égessem, a hátára fonódik fel mindkét kezem. Csak óvatosan.. félszeg érintéssel... De aztán mégis az oldalára kapok. (Ha hagyja)
- Hé.. hé.. hé.. - húzom magam elé, előre. - Rendben van... - biccentek, érzéssel - Minden rendben van.. - a szemeibe, és ahogy reagál... sokmindenben eldöntheti a következő lépéseket. Jóóó érzés hogy valaki van itt velem... Hogy TÉNYLEG van!
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 819
#20Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Szer. Nov. 01, 2017 10:47 pm
Deadman& Sapphire
*Butaság, nevethetnékem támad amikor még ő vigasztal engem, mégsem teszem. Nem tehetek róla, valahol, valamikor lett ő olyan fontos, hogy most fájjon az ami vele történt, hogy ne legyen csak egy legyintés ahogy ő teszi; már elmúlt. Nem múlt el, hiszen most is ott ég a lelkében, és soha nem is fog elmúlni, az emlék mély nyomot hagy. Túl lehet lépni valaha is egy ilyen traumán, noha ő látszólag nem annak élte meg. Csodáról beszélt, gondtalan életről és ő törölgeti az én könnyeimet. Remegve veszek egy mély levegőt, hogy visszatartsam a könnyeimet, és nézek rá ahogy és ha a keze visszahanyatlik. Nem tudok mit mondani, inkább átölelem, felugorva a székről bár nincs köztünk olyan nagy távolság, mégis jobb mint előrehajolni. Csak épp így sem kényelmes de nem törődöm vele. Nyakatekerten, vagy inkább derékba törve ölelem meg és észre sem veszem vagy legalábbis nem tűnik fel ahogy a teste megfeszül, de ha tudatosulna bennem akkor is csak azt gondolnám, ami. Váratlan megmozdulásom keltette válaszreakció. *-Oké, oké, mindjárt elmúlik. *Mondom én is és már kezdem magam kellemetlenül érezni amiért én borultam ki. Talán a kialvatlanság és az a pár utolsónak benyakalt rum lehet az oka, elvégre mulatságból jöttem, most meg Deadman szakadékának szélén egyensúlyozok. És törölgetem a szemem valahol az arca mellett, s ahogy közelebb húz magához és már lazán átkarol a térdére tottyanok. Diszkréten, mert még erre is tudok gondolni, épp csak félfenékkel. *-Sajnálom….tudod, azt sajnálom, hogy nem volt melletted senki. *Húzódom hátrébb, hogy rá tudjak nézni, a szemeibe, de maradok még mindig félfenékkel a térdén. *-Ő tudja?*S már rázom is a fejem. Nem hiszem, hogy Octobert tud minderről, úgy érzem csak nekem mondta el, most valamiért kibukott belőle, de valamiért October _úgy_ nézett rá, azokkal a hideg szemekkel melyekkel az anyja. A történet ezen pontjához vajon mikor érünk el? Amiért valójában idejött, amiért akaratlan idehozták a lábai. Oké, csak vagyunk annyira jóban, hogy merjem megkérdezni és ne féljek attól, hogy végleg bezárul.* -Ígérj meg valamit, oké? Kérdezek tőled és nem kukulsz meg. Rendben?*Persze nem vagyok annyira bátor, hogy ne biztosítsam be magam. Csak ha megígéri kérdezek tőle.* -Mindez hogyan kapcsolódik ahhoz ami történt? Miért jutott most mindez eszedbe? Mi történt kettőtök között amiért kiütötted magad?*Ehhez nagy levegő kellett, be is szívtam és egy szuszra böktem ki ami a begyemet nyomta. És még jó, hogy rajta ülök, nem rohanhat el csak úgy, mint jó szokásához híven.*
#21Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Pént. Nov. 03, 2017 9:07 pm
Csak néz... És én visszanézek. Aztán az a hirtelen kitörés...! Nem mondom hogy nem éltem még át ilyet, vagy ezerszer volt hogy az egyik testőr túl.. lomha.. vagy a rajongó szemfüles, de azoknak a pillanatoknak akkor teljesen más jelentősége volt. Ez most valahogy.. Jólesik?? nem biztos hogy ezeket a szavakat használom, de mégis kellemes. Jóleső a szándék, amit közöl vele. Mégis...
Valahogy magától jön hogy visszaengedem. Húzom, vagy akár csak késztetem hogy a szemeibe nézzek, lényegében ez az egész már elmúlt.. nemm érdemes könnyeket pazarolni bele.
"Oké, oké, mindjárt elmúlik."
Hallom én.. és nem is siettetem, de akkor fordul.. és valahogy fogalmam sincs róla hogy csinálta, de máris ott ül az ölemben. Hoppá...
"Sajnálom….tudod, azt sajnálom, hogy nem volt melletted senki."
És csak beszél.. Nekem meg igazából most jólesik (őt) hallgatni.. De akkor elcsöppen az a következő szó...
"Ő tudja?"
és az előbbiekben messzibe lökött reakció, hirtelen erőteljes lendülettel vág mellbe. Valahogy újra megfeszülök.
Ő kérdez.. vagyis inkább beszél, de közben a szabad kezem már fűződik is újra az övébe, és ha nem áll ellen.. nem indulattal, de felállásra kényszerítem. Muszáj most szabadon gondolkozzak...!
Nagyot sóhajtok.. és ő akármerre is van, előre, a térdeimre dőlök. Két alkarom feszes lendülettel támaszkodik meg a két térdemen. És újra mélyre szívom a cigarettát.
- Volt egy.. - a hangom akadozott. Nem akarom, így rendezem. - baleset. - és nyelek. - Kinn a 95-ösön, ő motorral volt, és nem adta meg az elsőbbséget..- rövid a beékelődött szünet -Vagy legalábbis aztmondják... - muszáj megszívni az orromat, de csak a zaklatott indulat, mégis képes vagyok rajta uralkodni. Még..
- A doki aztmondja ütés érte a fejét.. Kemény ütés.. - szabad kezemmel megdörzsölöm a homlokomat, de muszáj valamit csak... csak CSINÁLNOM! Nem tudok megülni az emlékekkel..
- Amnéziás... vagy mi az isten, én nem tudom, a doki mint az őrült lökte a süket szöveget, egy kurva szót nem értettem belőle.. - kezdek véletlen hadarásba az egésszel, de képtelen vagyok, nem rendezem. Aztán csak megállok. A szemeibe nézek... és egy kiadós levegőt szívok be.
- Azt se tudja ki vagyok. - esik ki egyetlen levegővel. - Meg se ismer.. - és ráncolom a szemeimet. És hogy a többi?? A többi annyira tömény.. hosszú és egyenetlen, hogy képtelen vagyok (rövid) szavakban elmondani. Elmondani... Képes vagyok rá egyáltalán???
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 819
#22Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Vas. Nov. 05, 2017 9:46 am
Deadman& Sapphire
*Magam sem tudom mit csinálok, csak azt érzem, hogy minden jó. Önkéntelenül teszek olyasmit ami megnyugtatja és bár megint csak én beszélek, a hallgatását jó jelnek veszem. Nem lök el és nem támad le, sikerült az egyensúlyt megtartani és bár még mindig pocsékul fest, mérföldekkel jobb a látvány mit amikor megtaláltam a sarokban ülve, fekve…ki emlékszik már arra? Az én érdemem? Ezen a ponton már merem hinni és tovább mondom, kérdezem, hogy ne kukuljon meg végleg. Van még ott ahonnan az a sok borzalom jött, a lassú megnyugvás ellenére érzem, hogy még nincs vége, ez csak a bevezető volt és az állapota java részt annak köszönhető amit még nem mondott el. Számítok arra, hogy egyszer majd két tenyérrel csapok a chilis babba, de jóval későbbre datálom a fazék, fedő nélküli földre pottyanását. Elég azonban egy pillanat, egy „jól” elhelyezett kérdés és már újra megfeszül akár az íjhúr. Felállok, mert kénytelen vagyok, az óvatos érintés arra késztet, de nem lépek el mellőle, hanem hátranyúlva húzom magam alá, hozzá közelebb a széket, hogy a térdeink majdnem összeérnek. Csak a cigaretta füstje tart távol. Az arcomba száll noha nem felém fújta. Kicsit hátrébb hajolok, hogy lássam az arcát akkor is mikor lehajtja a fejét, most nem néz rám és nem tudom, hogy ez jó vagy rossz. Akarom látni azt ami a szemeibe költözik? Kezeim az ölemben összekulcsolva, félek még megérinteni is nehogy a lassan és akadozva előtörő szavak árját megakasszam. Először a legrosszabbra gondolok…-Basszus!… és az elmémben kutatok szenzáció hajhász újságcikkek után, de nem…a halálhírét nem olvastam, nem láttam sehol, pedig biztosan írtak volna róla, ám a baleset sem rémlik most. Megkönnyebbülni is fájó, szinte szégyellem magam amiért felsóhajtok. A végén néz fel a szemeimbe, mint egy szomorú kiskölyök, kétségbeesett kiáltás az a pillantás. Két kezem közé szorítom azt a kezét amelyikben nincs cigaretta, feljebb húzom, az állam alatt támasztom ki/meg, el nem engedem most azt a tekintetet. *-Figyelj jól. Nem sokat tudok róla, de esélyes, hogy elmúlik. Annyi lehetőség van arra, hogy visszahozd az emlékeit, vagy újra kezdjétek. Egyszer már beléd szeretett, belőled pedig nem tűnt el az amiért imádott. Csak türelmesnek kell lenned és…*Ezt most hogyan lökjem az arcába? Tisztának kell maradnia, józannak, hogy legyen esze végigcsinálni, de kérdés, hogy tisztán lesz-e elég türelme. Keresem a szavakat, elég idő, hogy közbeszóljon, de azon nem változtat semmi amit mondani készülök.* -Én segítek.
#23Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Hétf. Nov. 06, 2017 2:59 am
Az ahogy hozzám ér.. visszaidézi azt a korábbi pillanatot. Azt amikor meglepett, és amikor az érintés... Egyetlen elnyomott, mélyről jövő sóhajt nyelek le, aztán csak figyelem. Engedelmesen.. mindenben partnerként, egyszerűen... .. Fogalmam sincs róla hogy csinálta..
Megakadok az arca előtt megálló kezemen. Aztán a szemei... Próbálom megfejteni mit tükröznek... Amit gondol.. De aztán nem kell sokáig próbálkoznom vele, mert beszélni kezd..
A szavai... Mindvégig a szemeit figyelem. Felváltva. Egyszer az egyik, aztán a másik, és újra váltva. Igyekszem kihámozni. Értelmezni.. felfogni, mindegy csak végiggondolni, de nemmegy. Nincs elég...
.. idő...
- Te ezt nem érted.. - húzom ki aztán a kezei közül a kezemet, pedig nem akarom. ESKÜ! NEMAKAROM! Előre dőlök, de csak amíg megtalálom... azt a szaros dobozt.. a földön.. azt az izés konzervet és csekélynyi mukkot se szólva eldörzsölöm benne a csikket. Csak aztán dőlök újra hátra a rozoga széken. Muszáj hátrafésülni a hajamat!
- Mindenem ami volt.. Vége. Nincs többé. Meg se történt, mindaz amit átéltünk... - és nem figyelem, nem figyelem ártok e vele (remélem nem, de) hirtelen fellököm magam a székről. Állóba. Aztán lépkedni kezdek. Nem olyan idegesen, de ugyanazokat a köröket írva le. Mint nem is olyan régen. Csakmost lefelé nézek a lépteimen..
- Tudod milyen az amikor kapsz valamit.. amid sohasem volt, és akkor egyszerűencsak.. - engedem el azt a féleszű szöveget - Kirántják alólad? - nem nézek rá, habár felé tekintek. Vagy mégis. - Mikor azt hiszed.. csak álmodtad. Meg se történt, ott se voltál, csak egy újabb.. kibaszott és fasszopó.. - kezdem el észrevétlenül ököllel ütni a homlokomat.. - RÉMÁLOM! - köpöm el - Egy kurva rémálom... - a hangom elhalkul.. megállok, és muszáj.. nyitott tenyereimmel megdörzsölni a szemeimet.. Muszáj éreznem hogy ébren vagyok...
Ébren vagyok?
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 819
#24Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Pént. Nov. 10, 2017 6:57 pm
Deadman& Sapphire
*Igaza van, tényleg nem értem. Vagyis értem, csak nem vagyok képes kellőképpen beleérezni, hiszen sosem történt velem ilyesmi. Honnan is tudnám mit érez igazán? Mégis….segítenem kell neki…valahogy. Kétségbeesetten figyelem ahogy kihúzza a kezét a kezeim közül, a csikk elnyomását, a kapkodó, kereső mozdulatokat, arcán a meg-megránduló vonásokat. A tehetetlenség érzése beborít, ahogy őt is, csak engem a másik oldalról….és még ebben a szörnyű pillanatban is fellobban bennem a megállapítás, hogy milyen jóképű amikor látszik az arca. Egészen kisfiús, szeretnivaló. A szavai azonban mindent elsöpörnek, akár egy hurrikán és őt is magával ragadják. Hátrahőkölök mikor hirtelen feláll, a szék lábai csikordulnak, Diablo felkapja a fejét, pislog értetlenül. Felállnék de felesleges, rója a hosszokat, köröket mint egy ketrecbe zárt vad; nem tudnék lépést tartani vele.* -Dehogy!*Tócsányira kerekedett szemekkel nézek rá és próbálok ellent mondani neki. *-Megtörtént, te emlékszel mindenre, nem tűnt el.*Jól jönne most egy dilidoki diploma, tudnék mit kezdeni a helyzettel, de lövésem sincs mit kell ilyenkor tenni. Nem tudom October hogyan éli meg ezt az egészet, nem tudom hogyan viszonyul Deadmanhez, de sok jó nem sülhetett ki a találkozásból. És mi lenne jobb? Ha mindez tényleg csak egy rossz álom lenne, vagy tudatosulna benne, hogy a valóság? Mikor megáll kapok az alkalmon és felállok, odalépek hozzá. Megérintsem? Vagy riadtan elhúzódik? A kezem megáll valahol az övé előtt, ahogy dörzsöli a szemeit….ujjheggyel érintem meg, csak azért, hogy érezze ott vagyok és rám nézzen.* -Figyelj! Megtörtént, de tudsz rajta változtatni. Te emlékszel mindenre, mondd el neki, mesélj az együtt töltött időről, járjátok végig ugyanazt az utat. *Keserűséget érzek magamban. Honnan kezdődött? Mikor? És az a nap…amikor mi találkoztunk? *-Talán ha beszélnél egy szakemberrel. Segíthetne, hogy segíthess és együtt megtalálnátok ami elveszett.*Laikusként nincs több ötletem. Ami van, azt is filmekből, könyvekből, szalonbéli történetekből merítem. De legalább elindultunk valamerre.*
#25Tárgy: Re: Végső visszaszámlálás... Kedd Nov. 14, 2017 2:14 am
"Dehogy!"
Hallom! Azthiszem hallom.. Vagy nem??
"Megtörtént, te emlékszel mindenre, nem tűnt el."
Énmeg nemhiszek neki. Miértnem hiszek neki!??? Aztán már ottvan... És megérint... De már meg se rázkódom. Nemérdekel.. Nem érzem.. Már semmit se érzek..
- Nekem ez nemmegy.. - vágom rá. A kezeim eltűnnek a szemeim közül - Én nemtudok.... B..BESZÉLNI! - vágom ki. - Vagyis tudok, csak... - marok a hajamba valahol a homlokom fölött, de kurvára nemtudok már semmit sem.. Kurvára nemtudok... De folytatja...
Ellököm magam. El, pedig nemakarom. Tőle. De szükségem van... Szükségem van LEVEGŐRE! És muszáj hogy ne legyen a közelemben. Valahol a helyiség másik végénél állok meg. Onnan fordulok vissza, és csak akkor beszélek.
- Nem kell kibaszott.. pszichomókus... Többé nemkell! - de aztán leblokkolok. Hogy merre?? Azt énis szeretném tudni, de két tenyeremmel préselem össze a halántékomat, hátha... hátha úgy nem akar majd szétrobbanni, hátha csökken a NYOMÁS!!! Kibaszottul szükségem van egy cigire....
Nem.. Nem cigaretta kell...
Észre se veszem ahogy beesek. Abba a mögöttem álló székbe, hatalmasat nyekken a seggem alatt. És már megint a térdeimen könyöklök... A kezeimbe temetve a fejemet...
- Azt mondják terhes... - csak motyogom. Félig bele a kezeimbe. - Eltudod ezt hinni? - emelem fel a fejemet. Automatikus.. nem rendezem. A hangom nyögvenyelős, rekedt, felüti fejét a kívánalom szele. Kurvára... kibaszottul megadnék most mindent ha kiléphetnék ebből a mocsok világból....
- Azt mondja megtartja. - és csak nézek a szemeibe. - Mégcsak meg se kérdezett... - a hang elhal, de a fejemben a zaj, kurvára nem múlik el. Csak kalapál.. és kalapál.. és kalapál, és én kurvárakibaszottul megtennék BÁRMIT! Csak hagyja már ABBA!!
Kurvára nemkellett volna idejönnöm.....
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Kezdőlap
by 
Tárgy: Végső visszaszámlálás... 
