Az oldalon korhatáros, erotikus tartalom és durva szövegek találhatóak. A később esetlegesen kialakuló lelki defektekért és a fejlődésben való visszamaradásért felelősséget nem vállalunk.
♦ ♦ ♦
Az oldal alapötlete a „Passion in Las Vegas” nevű fórumról származik. Annak folytatásaként jöttünk létre.
Belépés
Chat
Legutóbbi témák
» Zenedoboz... by October Soininen Wallow Tegnap 10:53 am-kor
Ééééééés KIÜTÉSSEL GYŐZÖTT!!! - Jamal a magasba emeli az öklömet és egy orbitális oroszlánüvöltéssel megdobva a tudtára adom a világnak, hogy MÉG MINDIG én vagyok a legjobb!!! Még mindig beledöglik aki kiáll velem, de legalábbis kinn végzi az orvosiban vagy már egyenesen az INTENZÍVEN ha egy percig is azt hiszi BÁRKI, hogy beverheti a képemet!!!
A nyálam folyik... pedig nincs a számban fogvédő. A vérem is, de ez most nemérdekel. Már nyugodt vagyok. Végre NYUGODT! Már nem zakatol a fejem, kiadott magából MINDENT... Minden szart ami benne kavargott az elmúlt időszakot tekintve, a napokban, a héten, az egész HÓNAP! És most olyan üresnek érzem magam, mint egy mennyei szűzlány hamvas puncija, mégis energiával töltve. Féktelen energiával!
Kitépve a kezem Jamal kezeiből, a környező üdvrivalgásra egy szemernyit se figyelek, ahogy kimászok a kötelek közül. Odalenn Ted, az orvos kap el, rohan utánam és dumál a fülembe, hogy vérzek, le kell csillapítani, le kell fertőtleníteni, de CSESSZE MEG! - félrelököm a filigrán kis alakját, de nem vadbarom módjára, nem élesen, csak hogy tisztában legyen vele a harci düh még tombol bennem, és perpill nem tartok igényt a szolgálataira.
Kinn a ringből Gilermo is előkerül végre, ő tudja mi a szitu, vagyis nem beszél, csak felé nyújtom az öklömet és csinálja ami a dolga. Leszedi a kesztyűket, vágja fel a bandázst, én meg megmozgatom az itt-ott véresre dörzsölődött kezeimet, de még mindig nem hat meg. Ennyi még bele kell férjen. A mai, nyakkendős és öltönyös, műbuzeráns alvilági létbe, néha nekem is ki kell eresztenem a gőzt. Úgy igazán, és úgy igazi... régimódi mértékkel.
Nem figyelem az időt, nem is érdekel. Félúton valamelyik beleduruzsol a fülembe hogy senki nem halt meg, ami azért nem árt a jó híremnek, ahogy arra is csak alig egy fél pillantást vetek ahogy Jamal beszedi a pénzeket. Bízok benne. A legteljesebb mértékig, ezért csak egy könnyed fejbiccentéssel köszönve tőle, - miután Ted is csak elkapott legalább egy fehér törölközővel megdörzsölve a fejemet hogy legalább a pofámba a vér ne száradjon bele - megindulok kifele. Itt már több dolgom nincs. Magától halad a gépezet, a ketrecharcok még hátra vannak, de Jamal intézi ezeket, így csak intek Heinznek, a kocsi előáll, én meg berakom magam a hátsó ülésre és egy kellemes szivarral békésen karöltve csak csendben és halkan, némi klasszikus zenével a háttérben figyelem az ablakon túli nyüzsgő várost. Szeretem ezt a helyet. Mára már szeretem... És ahogy továbbra is csak a fényeket figyelem, teljes csöndbe burkolózom, amíg el nem érjük a klubbot.
...
Heinz leparkolva a klub hátsó ajtaja előtt már nyílik is az ajtó az oldalamon. Kiszállok, a harc heve már teljesen elcsendesedett nem volt hosszú az út, de épp elég ahhoz hogy megérkezve már teljesen üresen, a régi formámban lépjek ki. De most nincs kedvem az irodához. Ahogy a találgató tekintetekhez se, nem mert egy percig is érdekelne, de jobb elejét venni az újabb pletykáknak miszerint mi is történhetett, hány ember látta kárát vagy épp ki lehet az a nagyobb hal aki így elintéztetett.
A szivar füstje már a halkan dübörgő személyzeti folyosókon gomolyogva tölti be a terepet, amikor egy – gondolom – újonc kis féreg lazán nekem jön.
- Nem tudsz vigyázni!? – csak ennyit szólok, nem többet. Már nem fűt a düh heve ezért nem is törődöm vele, csak lépkedek tovább az eltervezett csendes kis zúg felé. Majd ott rendeződnek a kedélyek.
Nyílik az ajtó a folyosóról, de nem csukom be a hátam mögött. Csak elheveredek, a pihenőszobában fekvő díványon, és most nemegészen érdekel máskor kik és mit csinálnak ezen, most csak ejtőzöm néhány percet.
- Csak néhány perc... – sóhajtom kellemesen és a homlokomra csúszik a karom. De alig.. tényleg csak néhány perc telik el, vagy legalábbis annak tűnik, amikor hirtelen csattanás ráz fel, és én automatába készen ülésbe ugrok!
Nyda áll ott.. Nyda és egy a földön szétterülő papírtömeg..
*Fáradtan dörzsölöm meg az orrnyergemet, lehunyt szemeim már égnek a monitor fényétől. Órák óta otthon kellene lennem, de nem sikerült befejeznem időben sem a rendelést, sem a havi könyvelést, és az új fiú is ma kezdett először. Nem az én dolgom lenne százszor a szájába rágni, hogy milyen elővigyázatossági intézkedések kötelezőek a vendégek beengedésénél, de tanulva a legutóbbi esetből, személyesen intéztem. Rid is elmondott neki mindent, és bízom abban, hogy nem hagyott ki semmit, de úgy gondoltam, bebiztosítom a „tanult anyagot” főnöki személyiségem varázsával. Az idő pedig galádul elsompolygott mellettem. Még a székben ülve nyújtóztam egy nagyot, összekészítettem a papírokat, hogy átvigyem Vincentnek, de már felállni is nehezemre esett. Újabb nyújtózkodás után kihúztam a széket az asztaltól és kihalásztam a cipőimet, amiket úgy egy órával ezelőtt rúgtam le. Nem mondom, hogy pocsék érzés volt visszabújni, de azt sem, hogy élveztem. Karomba rendeztem az újabb paksamétát és lassan, nagyon lassan és megfontoltan elindultam a folyosón Vincent irodája felé, ami épp a másik végben volt. A klub bejárattól legtávolabbi csücskében, míg az enyém elől. A pihenő középtájt lett kialakítva, hogy mindenki könnyedén elérje, mindenképpen elhaladtam volna előtt, csak míg a legtöbbször az ajtaja zárva szokott lenni, az odabent folyó „pihenés” címén, most nyitva volt. Ez már önmagában is felhívta volna a figyelmem, önkéntelenül néztem be a nem kis résen át, pont a kanapéra láttam. Vincentet lehetetlen nem felismerni, még úgy is, hogy a fejét kitakarja az ajtó, és a pihenőben ejtőzése egy olyan alkalom, ami szökőévben egyszer ha megtörténik. A paksamétát egyik kezemmel magamhoz szorítottam, míg a másikkal beljebb nyomtam az ajtót, így már premier plánban láttam a szétvert arcát. Egy pillanat alatt rázott ki a hideg és vert le a víz egyszerre, a szívem kalapálni kezdett és a karjaim is elerőtlenedtek. A paksaméta nagyot csattant a padlón, a papírok szétszóródtak, azokon keresztül szeltem át a szobát. Láttam már Vincentet sokszínű foltokkal tarkítva, és pontosan tudtam, hogyan nézhetett ki frissen, de az akkor már nem volt olyan ijesztő, most viszont…eszembe jutott én hogyan feküdtem szétvert állkapoccsal, a felettem álló Vincenttel. Szemeim tócsányira kerekedtek a döbbenettől és az ijedtségtől, csak egyik kezemet emeltem fel és vettem nagy levegőt, hogy megszólaljak, de nem jött ki hang a torkomon. *
Hogy a szívroham közeli állapot?? Így is mondhatnám. De szeretem inkább azt mondani, hogy a felkészültség az ami hirtelen ülésbe rántott, hisz minél gyorsabban reagálsz, annál tovább maradsz életben. Csakhogy ezúttal... nincs veszély. Senki nem késsel vagy fegyverrel közelít, és még csak nem is kesztyűkkel, de ekkor veszem csak észre, hogy valószínűleg.. elaludtam. A fenébe...
- Nydaaaa... - nyökögöm egy cseppet sem méltóságteljes mértékkel, ahogy hirtelen kapva a helyzetre jobb kezem ujjai végigdörzsölnek a szemöldökeimen. Ettől a sebem persze újra felszakad, és megint vérezni kezd. Remek...
Nagyot sóhajtok. Csak mintegy leengedve a harci élt.
- Ne haragudj... Nem akartalak megijeszteni. - már hogy én, őt. Igazából azt sem. - Egyáltalán hogyhogy Te még ittvagy?? - rázom értetlenül a fejem, hisz tényleg. Aláírom, nem a legjobb ómen, de tényleg azt hittem már rég otthon az igazak álmát alussza. Nem kellett volna hogy mindennek szemtanúja legyen. Így is elég a másnapok.
* Nehezen szedem össze magam a kezdeti döbbenet és ijedelem összegyúrt motyójából. Tény, hogy láttam már Vincentet összeverve, de már csak a sokadik napon, vagy a bár haloványan megvilágított sarkaiban, ahol több árnyék vetült az arcára mint fény. Ám frissiben, a pihenő fényei alatt, melyek inkább mutatni hivatottak semmint takarni, egészen más a látvány. Nem szoktam rosszul lenni a vértől, de ahogy Vincent szemöldökén lévő sebből újra elkezd vékonyan csordogálni…na attól rosszul vagyok. Nem fizikailag, hanem lelkileg s nincs az a jelenlét ami összeszedetté tenne. * -Mégis megtetted. *Nyögöm ki azt ami először eszembe jut, s talán vádlón hangzik, jelen pillanatban mindent szívesen megtennék csak épp nem vádolnám semmivel. A képtelen indok, vagy kifogás, képtelen gondolkodásra sarkall, miközben elindulok a kis hűtő felé, melyben néhány palack víz és üdítő hűsöl, fentebb jégkockák fagynak csinos sorokba rendeződve a tálcában. * -Azért veretted össze magad mert azt hitted nem vagyok itt? *Annak idején, amikor összekapart s aztán hagyott regenerálódni, azt kívántam, bárcsak egyszer igazán meghálálhatnám neki azt amit értem tett, de nem erre gondoltam. Nem arra, hogy majd én is törölgethetem róla a vért. Kiveszem a fagyasztóból a jégkockatartót, majd jobb híján a ruhám zsebéből egy textil zsebkendőt, valószínűleg az egész bárban én vagyok az egyetlen aki utálja a papírzsepiket. De most jól jön, néhány kockát kiborítok a kanapé előtti asztalra és belepakolom a zsepibe, Vincent mellé ülve nyomom a legrondább részre…már amit az arcán látok. A többiről egyelőre nem akarok tudni. A kezem még mindig remeg, tanúskodva arról, hogy korántsem nyugodtam meg, s valószínűleg falfehérre sápadtam. Az, hogy teszek-veszek csak a látszat, amivel saját idegességemet próbálom elűzni, vagy legalább a minimálisra csökkenteni. Eddig sikertelenül. * -Össze kellene varrni. Beviszlek a sürgősségire. *Mondom ezt úgy, hogy teljesen biztos vagyok abban, Vincent ha nem is dalolva de önként jön majd. *
Oké, kezd elfajulni ez az egész. Nem mintha készakarva akarnám mutogatni neki az összevert képemet, mert tudom.. még mindig tudom milyen mély nyomokat hagyott benne az a bizonyos éjszaka. Akárcsak bennem. Csakhogy.. ki a fene gondolta hogy még túlórázik itt benn?? Ez meg se történik ha én is óvatosabb vagyok.
Mégis halad. A hűtő fele, és először nemegészen tudom mire készül, lehet.. szomjas. Oké, a harci hév bennem hamar zéróra csökkent, így lehet azt mondanám én is kérek egy üveggel. Csakhogy valami teljesen mást emel ki.
- Nem, azért verettem össze magam mert... - igazából nincs indokom. Nyomós érv. Olyan ami neki is elég lenne, ezért inkább elnyelem. A végét. Csak amikor már ott ül mellettem, a szemeibe nézek, és akkor érzek valami magyarázatfélét. Amivel... hát tartozom.
- Csak muszáj volt egy kissé leengednem a gőzt.. - dőlök előre, fél könyékkel a térdemen támaszkodva meg. De hogy a jéggel jön e utánam..(?)
- De láttad volna a másik felet.. - elvigyorodom. Nem azért mert örömmel tölt el, vagyis.. nem mondom azért hízeleg az önérzetemnek, hogy még mindig én vagyok a legjobb. A környéken legalábbis. De amikor szóba kerül a kórház..
- No nem-nem-nem-nem-nem.. - felpattanok. Mellőle. Engem aztán nem visz sintértértelepre, és nem azért mert félnék. Vagyis...
- Egyébként te.. jólvagy!?? - veszem észre csak ekkor, mennyire világos is a bőre. Innen, teljes fényben, már egészen másképpen fest mint közelről figyelve, és lehet.. erősen sanszos hogy megijeszt. Nem szokott ő ilyen szint felvenni.
*Mikor kimondom, már tudom, hogy hülye kérdés volt. Vagy rossz megfogalmazás, Vincent nem arra bazírozik, hogy kitegyem a lábam a klubból, hogy rohanhasson összeveretni magát és gyanítom a cél sem ez volt. Csak késve tudom meg az indokot, amikor már mellette ülök és jegelem a képét. Előredől és kénytelen vagyok követni a mozdulatát, kissé kényelmetlen, de amíg nem veszi át a jeges batyut, muszáj vagyok én tartani.* -Egy bokszzsák püfölésével is hasonló célt érhetsz el. *Csak a miheztartás végett mondom, tisztában vagyok azzal, hogy pasi lévén legközelebb is a véres végét fogja meg a dolgok helyre…pofozásának. * -Szerencse, hogy nem láttam. *Még szemet forgatni sincs hangulatom a poénra. Ha az volt egyáltalán. Épp elég Vincent arcát látni, annak ellenére, hogy most már tudom, szándékosan mászott bele a verekedés közepébe, még mindig fáj a látványa. A vékony patakban csorgó vér sem segít a helyzeten és még nem jutott eszembe a lehetségesen eltört vagy megrepedt arccsontok lehetősége. Tovább borogatom, míg fel nem pattan a kanapéról, mint aki menekül. Kezem, benne a jeges kis batyuval tehetetlenül és tétlenül pihen meg az ölemben. Egy röpke pillanatra az jut eszembe, Vnnie most pont olyan mint egy kisgyerek aki fél a tűtől, fehér köpenytől…és sápadtságom ellenére ajkaim egyik szeglete oldalra nyúlik. Mielőtt megpróbálnám rábeszélni egy orvosra, sóhajtanom kell az érdeklődésére, kitalálnom a választ amivel megnyugtatom. Engem ki fog? * -Nem, nem vagyok jól. Még sosem láttalak ennyire…véresen. Legalább röntgeneztessük meg az arccsontjaidat. *Egy arccsont törés nem gyerekjáték és ezt én is tudom, Vincent is tudja…nem folytatom, alsó ajkamat harapom be és lenyelem a mélyről feltolakodni szándékozó emlékeket. * -Gyere vissza, jegelni kellene még. *Intem aztán magamhoz, még a kanapét is megpaskolom magam mellett. *
- Az nemugyanaz. - és mert nem. Nem ugyanaz ha nem egy élő és lélegző ellenféllel állsz szemben, ahol benne van a vesztés lehetősége. Nem.. kielégítő... Mondjuk ezt. De az hogy erről győzködjem... Az se kielégítő szempont.
Ahogy az se hogy orvoshoz akar cibálni! Hát teljesen megőrült ez a nő!?? Alkalmas ment(es)ség az hogy nagyon sápadtnak tűnik nekem. Oké, aggódok. Mindig aggódok érte. Hogy mióta?? Azóta. Már hosszú ideje. És ha nem is mondom neki folyton, attól még érdekel mi van vele. Hogy van..miként van.. Pláne ha itt akar elájulni előttem!
De aztán visszatámad! Röntgen... A nagy francokat...
- Semmi bajom. - kódorgok aztán vissza, felé. És lerakom magam. Hagyom hogy az arcomra nyomja azt a hideg köteget, ez azért jól esik, nem ellenkezem. - Ha komoly gond lenne azt tudnám. - hogyne tudnám. Gyakorlat. - Szóval ha az megnyugtat, akkor felhívom az orvosomat, kijön, megnéz. Ad egy képzeletbeli pecsétet, azt elhiszed?? - felé fordulok. Nem érdekel hogy a jég megint leesik, ez is csak.. szükségtelen pazarlás. Nőőők...
- Hidd el, Nyda. Nincs semmi bajom. - horzsolt ökleim megfogják a kezét. Vagy a felkarját, ahol érem, nem szorosan, csak kedvesen, az a szándékom hogy megnyugodjon. Tudom hogy ami igazán zavarja, az nem a jelen.
- A múlt elmúlt.. - csak alig hanggal engedem, végig a szemeibe. - Már senki nem bánthat.. vigyázok Rád.. - és alig bólintok egyet. Biccentek. Mert tudom jól, tapasztaltam mire képes, de azért soha nem árt egy kis.. biztosítás... Jó az ha az ember nincs egyedül.. Ezt mellette tapasztaltam meg.
*Miért is nem lepődök meg a válaszán? Előre borítékoltam magamnak, mikor kimondtam már ott lebegett arra várva, hogy Vincent ne cáfolja meg. Nos, nem is cáfolta. Ettől persze még győzködhetem, hogy menjünk orvoshoz, bár az erre adott válaszok lehetőségének nagyobb száma van, a végeredmény ugyanaz. Csak cifrázni lehet. Én meg egyelőre nem húzom ki a „te is ezt tetted velem” kártyát. * -Röntgen nélkül nem állíthatod biztosan. *Mintha elterveztem volna, hogy csak azért is rábeszélem valahogy, még kardoskodom az ellátás mellett, és néhány régi zöld, kék folt merül fel az emlékeimből, az ő arcán és a kérdés is joggal, hogy azok is ilyen véres előzményekről árulkodtak volna, ha véletlenül elcsípem? Na igen, a hirtelen felugrása, a járkálás erről árulkodik. Túl jó ismerem már őt. Visszakell parancsoljam, hogy tovább jegelhessem az arcát és ezzel együtt kapok egy…majdnem elfogadható alternatív kompromisszum javaslatot.* -Kezdetnek jó lesz. De ha nem adja meg a pecsétet, én magam viszlek be a kórházba. *Alkudozzunk akkor, velem lehet, de nem érdemes. Legalábbis ha Vincentről van szó. S talán még bele is mennék a következőbe ha nem a múlttal hozakodik elő. Hitetlenkedve nézek rá, jegelés sztornó, az olvadó jég utat talál a kendőn keresztül és a hideg víz a kezemen csorog le, de most valahogy nem érdekel. * -Rád meg nekem kell. Te tényleg azt hiszed, hogy ha téged látlak összeverve, magam miatt aggódom? Hülye vagy Vins. *Az elképedésemen az sem enyhít, hogy fogja a karom, mintha csak az érintéssel próbálna meggyőzni. Vigasztal? Áltat? * -Csak azért jutott eszembe, mert tudom mire képes egy kemény ököl. *Egy kicsit most dühös vagyok, az aggódó vonásokat összehúzott szemöldökeim tarkítják. *-Ha téged vernek össze, neked fáj nem nekem. *S aztán a képtelenségre nagyot sóhajtok, mert ez így, ebben a formában nem igaz.* -De, nekem is fáj. *Ezért is próbálom a jeges csomagot visszanyomni az arcára, másik kezemmel az övét keresem, hogy kicsit helyettesítse az enyémet, ha sikerül, rányomom a kezét a csomagra, hogy tartsa, akkor kereshetek egy törölközőt, amivel lemosom róla a vért. Jelenleg simán elmenne egy horrorfilm statisztájaként. *
Megfordulnak a szemeim a helyén. Nemfeltétlenül figyelek hogy ne lássa meg. Nem azzal van bajom hogy... aggódik, sokkal inkább azzal hogy nem hisz nekem. Tudom mit csinálok. Ha nem tudnám, már rég nem lennék itt. Persze még most is elvihet egy golyó bármelyik percben, de ezzel tudni kell együttélni. Nem egy jobbhorog fog a sírba vinni. Oké, pár. Legalábbis az olyan szégyenteljes lenne.
- Dehogynem. - kötözködöm, de már távolról. Aztán mégiscsak sikerül valamiféle kompromisszum, vagy legalábbis szeretnék hinni benne. Ez mindben amit adhatok. Nem ragadok le.. csikicsuki játékokon, mert értékelem hogy aggódik, de ebből nem engedek. Szóval itt meg kell egyezzünk. Max ebben.
- Jóóó... ez még belefér.. - engedem el, és talán.. igen, valahogy magától nyomom vissza a pofázmányomat. A jégre. Csak mert kellemesen hűsít.
Ahogy ott ülök mellette, mégis látok valamit a szemeiben. Valamit, ami a múltra emlékeztet, és lehet hogy én spilázom túl, de az is hogy nem, és akarom hogy tudja, hogy azok az idők már elmúltak. Már senki nem vehet rajta fogást. Számíthat rám. Mindenben. De amikor rákontráz, megzavar a megérzésben, pedig megesküdnék rá hogy volt ott valami.
Elengedem, de csakmert ezt diktálja az ösztön. Sose fogj le egy nőt ha mérges! Az a legrosszabb amit tehetsz. Kivéveeee, ha... De aztán megadja magát. Az én kezemet préseli a jégre, nekem meg leesik, hogy vagy lelép, vagy valami szándéka van. Ezért rákapok, tartom, ő meg... nem egészen tudom mihez kezd. Vélhetőleg elsuhan, valamerre, de akárhol is, ha még mindig ittvan a szobában, féligmeddig megadón szólok közbe.
- Okééé.. bevallom, nem a legjobb ómen hogy rajtakaptál, inkább szólnom kellett volna Rainának... - na igen. Rainával az elmúlt hosszú években megtanultuk bekötözgetni egymás sebeit. Egy szó nélkül. Persze azért ő is volt hogy megijedt, benne is hagyott nyomot az elmúlt idő, de ő azért tudja miket éltünk már meg. Mi ketten. És húztuk ki életben, mégis jólesik ez a gondoskodás. Elmosolyodok.
- De esküszöm! Nem ez az első eset, és soha, semmikor nem volt baj belőle, és nem is lesz! A jövőben majd megpróbálok nem a szemed elé kerülni.. - oké, ez még vállalható. A teljes absztinencia már nem. Jó.. jó már az öltönyösök sorát gyarapítani - valamire biztosan - de azért néha még mindig erős a régmúlt szele. És kinek ártok azzal ha néha engedek. Teljesen lecsapol mindent.
*Makacs visszavágására olyan pillantást vetek rá, amilyet az anyukák szoktak a gyerekükre, aki próbálja megmagyarázni a lehetetlent. Már majdnem elmoslyodom erre a képtelen gondolatra, de elég ha ránézek az arcára és még az a kevés derű is visszasunnyog elmém hátsó rekeszébe. Végül csak visszaül és az arcára nyomja a jeges csomagot, még az alku ajánlatomat is elfogadja, bennem pedig szétárad az elégedettség. Egy kis ideig. A múlt felemlegetése azonban nincs rám jó hatással, midig eszembe jut valamiért, sosem tágít, sosem tudom elfelejteni. Kísért? Csak azért, mert tudom milyen amikor még az is fáj, ha megnedvesítem az ajkaimat. A hirtelen csendben rájövök, hogy talán mindketten túlreagáltuk, és nem tudok megmaradni egy helyben. Kezét a csomagra emelve állok fel, hogy keressek a törölközőt, hangja félúton ér be. Nagyot sóhajtok, s az iménti gondolat tartósan elfészkeli magát az agyamban. Raina említése azonban megállít és visszafordulok.* -Raina jót tesz a lelkiismeret furdalásodnak? *Ez most olyan volt mintha bujkálnia kellene előlem amikor összevereti magát s már vicces ahogy védekezik. Azt hiszem ő is érzi, mert elmosolyodik, én meg elhúzom a szám…nem mosolyba, hanem mert szinte én is érzem ahogy húzódik és fáj. Persze Vincent minden bizonnyal még ezt is hősiesen tűri. Az ígéret összerántja a szemöldökeimet és mutatóujjammal fenyegetem meg.* -Ne merészeld. Kihagynál egy ilyen jó buliból? *Némi irónia cseppen a szavaimból s aztán fordulok csak meg ismét, hogy kimenjek a szobából és szerezzek törölközőt, meg fertőtlenítőt…s remélem semmit nem hagyok ki amit Raina eddig bevetett. Na és Vincentnek is ajánlom, hogy ne tűnjön el. Maximum öt percig vagyok távol, de talán még annyi sem, tudom mi hol található és nem kell keresgélnem, addig remélhetőleg Vincentben is alábbhagy a macsóság. Törölköző, vízzel teli tál és fertőtlenítő amivel visszatérek és mindent lepakolok az asztalra. * -Oké, talán én is túlreagáltam. *Volt időm gondolkodni míg összeszedtem a hevenyészet elsősegély készletet.* -De tényleg pocsékul nézel ki. Mi lesz így a sármoddal? *Megnedvesítem a törölközőt és készen állok, hogy lemossam az arcáról a vért, de hagyom ha el akarja venni, hogy saját kézbe vegye magát. -A jövőben talán jobban védd az arcod. *Nézek a szemeibe nem is tagadva, hogy ez már derű és szándékos piszkálódás, a felett érzett örömöm, hogy ennyivel megúszta. Csak az első pillanat annyira lesokkolt, hogy kellett némi idő, hogy eljussak A pontból B-be.*
Nagyot sóhajtok. Azért mert... nemegészen tudom hogy bánjak vele. A kettőnk között lévő feszültség, a már-már szexuálisba hajló feszültség, néha tényleg okoz kellemetlen meglepetéseket. Mindketten tudjuk jól, egy bizonyos határ átlépése mindkettőnknek bajt jelenthet, de így... Sokszor tényleg úgy viselkedik mint a nejem.. És még nemegészen tudom eldönteni hogy ez szórakoztat e. (Vagy inkább bosszant.)
- Rainát nem érintik ilyen érzékenyen a történtek. - csak dünnyögöm. Inkább. Tudom hogy nemigazi válasz ez, és nem is igazán akarok válaszolni. Mármint nincs mit. Érdemben. Szóval csak egyszerű töltelékszöveg, a békesség megőrzése érdekében. (Mert abból vagy harc lenne vagy szex, és egyik sem jó végkifutás a jelen helyzetben. )
Az azt követő szövegére viszont már tényleg nem reagálok. Tudom milyen amikor ideges, és nem célom fokozni ezt a hangulatot, és talán jót is tesz, mindkettőnknek, ahogy egy időre eltűnik. Én hátradőlök, a kanapén, a jég meg leesik a kezemben, a szemem felől, de már az se vérzik igazán. Naugye hogy megmondtam.
Felsóhajtok, de csak hogy leengedjem a belül lakozó feszültséget. Miért tud feszültséggel eltölteni ez a nő?? Már évek óta.. amikor csak megjelenik mellettem, egyszerűen nem bírok magammal. Képtelen vagyok ésszerű keretek között tartani a beszélgetéseinket. Vagy így... vagy úgy. De képes belőlem előhozni a régi időket.
Amikor újra megjelenik viszont, már az ő arca is kisimult. Az enyém meg.. őszintén, nem tudom mit tükrözhet, de a lelazult lelkiállapot, már nálam is lazább kérdéseket vet fel. Hagyom magam.
- Kösz a tippet. - mosolyodom el a végén, mert bár nem mosolyog - elvileg - de a hangjából már idáig kihallom, hogy megváltozott a légkör. És ez bennem is más folyamatokat indít el. Hagyom hogy a keze dolgozzon, lemossa az arcomat, talán engedve is lecsukom a szemem. Igazából.. nem terveztem, a terv az volt, hogy egy kicsit pihenek, aztán felmegyek a lakásra, és némi forróvízzel veszek a fejemen jóleső elégtételt, de ez is, pont kellemes végkifejlet. Sőt, talán még jobban is tetszik.
- Amúgy.. - csak félúton kezdek bele, már amikor nem csorog épp a víz számba. - Te hogyhogy még bennvagy? Nem tudsz aludni?? - csak alibimértékkel kérdezem. Vagy csakhogy ne üljünk itt kukán, vagy oldjam a maradék feszültséget, attól még érdekel. Merthát ugye nemjellemző hogy ő még ilyenkor erre kóricál.
*Még sosem volt ilyen alkalom, hogy a fejemhez vágja, túl érzékenyen érintenek a vele való történések. Még nem lettem ezzel szembe állítva és persze a jelenlegi felfokozott hangulatomban ez is érzékenyen érint. *~Mert persze Raina kemény csaj~*…dohogom magamban válasz helyett, s vissza sem fordulva már menekülök a törölközőért. Mert valahol én is érzem, hogy az aggodalmam kissé túlmutat a néhány véres karcoláson, felpuffadt lila bőrön, de még ott tartok ha most visszaszólok, akkor az istennek sem tud meggyőzni. Vincent azonban jól ismer és tudja mikor ne álljon le velem vitázni, azért ezzel együtt nem gondolom, hogy házisárkány vagyok, végszóként még elröppen egy kis irónia…vagy szarkazmus. Vékony a határ a kettő között. Tőle távolabb kifújom magamból a bizonytalanságot és az aggódást…meg a kezdeti sokkot. Azt nem mondom, hogy új emberként térek vissza a pihenőszobába, de már nem vagyok síkideg akkor sem, amikor újra meglátom összevert arcát. Tisztább fejjel nem is olyan borzalmas, de a világért sem adnám meg neki a „na ugye” kezdetű mondat kimondásának örömét. Jót tesz a lelkemnek, hogy nem húzódik el az anyáskodó törölgetés elől, és a második óvatos mozdulat után már el is mosolyodom. Kissé mókás ha az eredeti helyzetet, okot odébb tolom. * -Szívesen, bármikor fordulhatsz hozzám. Adhatok pár órát önvédelemből grátisz. *Az ajánlat kizárólag a humort tartalmazza, a múltamat nem, s ez kicseng a hangomból is. Nem hagyok ki egyetlen kósza vércseppet sem, ha fájdalmas területhez érek és felszisszen, én is szisszenek. Önkéntelen reakció amire bűnbánóan elhúzom a számat…már ha megtörténik. Hogy mit is keresek még itt ezen a kései órán? Ritkaságszámba megy az tény, de évente kétszer előfordul, épp csak Vincent eddig nem akkor verette meg magát. S te jó ég! Még csak azt sem mondtam, hogy remélem az ellenfele rosszabbul néz ki. * -De tudnék, a szemeim már majdnem kifolytak. Könyvelés és anyagrendelés és az új fiú a régi új balfék helyett. Muszájnak éreztem, hogy én is a fülébe rágjam mit hogyan és miért lesz kirúgva indoklás nélkül ha elszúr valamit. Némelyiknek kisebb az agya mint a bicepsze. *Mire befejezem, Vincent arca is kész. Hátrahajolok picit és megszemlélem, a látvány…inkább az az keltette gondolat nyújtja mosolyba az ajkaimat. * -Olyan nem lett mint a régi, de határozottan jobb mint egy másodosztályú horrorfilm.
Job : Night klub tulajdonos/illegális mérkőzések szervezése
Location : Vegas külterülete
Posts : 306
#13Tárgy: Re: Nyda - Vins - Válsághelyzetek Pént. Május 15, 2020 2:09 am
És rákontráz. Küzdök a késztetéssel hogy elmosolyodjak. Egyrészt mert még baromira fáj a szám, most érzem csak lüktetni igazán, másrészt meg... nem akarom hogy nagyon is nyeregben érezze magát. Hosszú játszma ez kettőnk között! Nemkevésbé élvezetes. De aztán mégis erőt vesz rajtam valami mosolyféle.
- Azért tudd hol a határ... - már-már vigyorgok, lefogadom, de ahogy megérzem az arcomat visszarántó késztetést, inkább azért még vissza, normálba sunyítok. Majd ha már kifekszem ezt az éjszakát. Akkor mehet az éles vidámkodás. És ahogy megy a művelet... a 'hadművelet', ha pontos akarok lenni, csakmert érdekel is hogy miért van még erre, nem terelek, megkérdezem. Amire meglep a befutó válasz. Oké, nem meglepő, inkább csak engem lep meg. Mert sose gondoltam volna hogy ennyire a szívén viseli a részleteket. Lehet hogy most is elmosolyodom. Hiába fáj.
- Mondtam én Neked hogy vegyünk fel egy asszisztenst. Az majd megcsinálja a kulimunkát. - oké, a könyvelést nem. Jobb is ha nem. Mindenkinek. De a beosztottakkal kapcsolatos részletek.. Kit zavar ha még egy csinos szoknya járkálna itt... Engem biztosan nem.
Aztán mikor úgy érzem végzett, nem kifejezetten a szemeire koncentrálok, de feltűnik hogy bámul. És mint kiderül, nem is véletlenül teszi.
- Mindig is tudtam hogy Te egyedi módon tudsz udvarolni. - elnyelem az újabb mosolyomat, és ha elég távol van ahhoz hogy fel ne lökjem, egyszerűen feltolom magam. Talán ideje lesz.. Ideje lenne útjára engednem. Ha már fáradt. Legalábbis erre engedett következtetni. Alig pár lépés megtétele után fordulok vissza.
- Köszönöm... aaa.. - mit is?? - részvételedet. - nem a jó szót használtam. Ez van. - Úgy értem amit értem tettél. - utat engedve egy gyenge mosolynak. - Viszont jól vagyok.. erről biztosíthatlak, szóval ha fáradt vagy.. - hagyom szándékosan nyitottan a mondatot.
- Majd Heinz hazafuvaroz! - teszem hozzá, mert miért ne. Úgysincs már rá szükségem ma éjjelre és Günter is csendben elálldogál az ajtónál. Vagy akad itt még valami más. Amit túl könnyen mondok ki. Még azelőtt hogy végiggondolnám.
- Vagy van egy vendégszobám... vészhelyzet esetére. - vészhelyzet... Amikor valamelyik lány.. egy kiadós numera után, könyörög hogy hadd ne kelljen hazamennie. Másnap úgyis korán kezd. Hát szőrösszívű vagyok én??
_________________
Past & Present
Nyda Marshall
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
Job : Üzletvezető
Posts : 164
#14Tárgy: Re: Nyda - Vins - Válsághelyzetek Szomb. Május 16, 2020 7:20 am
Vincent & Nyda
*Visszafogott vigyorgással teli, komolytalan fenyegetése egyfajta határvonal. Előtte volt az aggódó, ijedt és részéről a dacos rész, amikor próbáltam segíteni és túl lenni a kezdeti sokkon, ő meg a „hagyj békén” –t preferálta, most viszont már a megszokott, évődős hangulat uralkodik. Azért ez utóbbi sokkal kellemesebb, eltekintve, hogy a fájdalma nem múlt el és akad még dolgom az arcán. Muszáj elmosolyodnom, már csak azért is, mert láthatóan nem képes fülig húzni a száját és az aggódásomba némi káröröm is vegyül, hogy „na ugye, én megmondtam, hogy komolyabb” de persze ettől még nem kívánom, hogy az igazamat egy újabb fájdalomhullám tanúsítsa. A munkámat mindig is komolyan vettem már csak Vincent miatt is, és amennyire ő nem bízik meg senkiben, úgy én sem. Ezért nem is értem a korábban is már feszegetett téma felhozását, amit mindig egy legyintéssel intéztem el, de úgy tűnik végleg csak akkor zárhatom le, ha meg is magyarázom.* -Sosem tudnék megbízni benne, mindig leellenőrizném és ez neki sem lenne jó és nekem is ugyanannyi munkám lenne. *A végén nézek fel rá komoly tekintettel és várakozón, vajon rájön-e a lényegre. S most nem is gondolok a könyvelésen és más virtuális papírmunkán másra. Az új fiú eligazítása most kizárólag egyszeri alkalom, csak a múltkori eset emlékére és minden bizonnyal ezzel bele is tapostam Rid lelkébe amiért elismételtem azt, amit ő már egyszer elmondott, csak másképp. Mert a stílusa is más. Végzek a véres maszatok letakarításával és megszemlélem az eredményt amivel a történtek ellenére elégedett vagyok. Vincent szavai mosolygásra késztetnek, ami most már pusztán jókedvből kerül az arcomra. * -Igyekszem, hogy te is megértsd. *Szemtelenül emelem meg szemöldököm ívét, a következő pillanatban már hátrébb is hajolok, hogy elférjen tőlem. Összehajtom a nedves törölközőt, a tál mellé teszem míg tőle suta köszönet és magyarázkodás érkezik. Oldalra hajtom a fejem s úgy nézem szótlanul, azon merengve, milyen furcsa is ez tőle. Mindig is erős volt és határozott, ellentmondást nem tűrt, most mégis mint egy gyerek magyarázkodik és még ettől is zavarban van. Ennyire sárkány lennék? * -Nincs mit köszönnöd. Szívesen tettem. *Ez annyira kétértelmű, hogy nem is a legjobb szó ide, épp csak nincs más. Szívesen segítettem vagy enyhítetem a fájdalmán, tüntettem el a véres maszatot az arcáról, d eközben még sem szívesen, mert nem akartam ilyet tenni, épp csak rákényszerített azzal, hogy így került a szemeim elé. S hiába mondta azt, hogy legközelebb majd jobban vigyáz, nehogy meglássam, de már nem lesz egy este sem, hogy ne jutna eszembe. * -Kedves tőled de köszönöm nem. Még haza tudok vezetni, és kell a kocsim reggel. *Felállok s először az elfelejtett paksamétámat veszem kézbe, a legtöbb amit elfogadhatok tőle, hogy a véres cuccot a takarítónőre hagyom és ő pedig szemet huny efölött. Ha eddig Raina csinálta azt amit most én, nem lehet ismeretlen a mai este élőképe. Az viszont meglep, hogy felajánlja a vendégszobáját. Sosem tette még meg és úgy hiszem nem is arra való, hogy én kipihenjem magam. Másnap a mai ruhámban…és ez csak az egyik ok, hogy a fejemet ingatom, pedig nagyon csábító az, hogy két perc múlva már vízszintesen ejtőzhetnék. * -Ez még nem vészhelyzet, és Mazsola vár, ha nem megyek haza, reggelre szétszedi a lakást. Én meg elkönyvelem munkahelyi balesetnek, hogy felvehessem a kártérítést. *Könnyed és komolytalan fenyegetés a végére, de egy köszönő mosollyal értékelem. *
Nos... én megpróbáltam. Senki ne mondja hogy nem, de valahol azért érzem az igazát is. Nekem se könnyű megbízni valakiben, és ha az egész csak színjáték is - mármint a klub vezetése - mondhatom hogy miatta mesteri a produkció. Így hamar elengedem a témát, elvégre ő tudja neki mit mi ér meg.
- Hát jó. - ennyivel engedek, pláne mert valamiért úgy érzem ideje ennek véget vetni. Szerény vigaszként - ellenszolgáltatás? - felajánlom a kocsit, vele az egyik nácit, hogy legalább vezetnie ne kelljen, de becsúszik mellé valami egyéb buktató is. Buktató nekem... és talán az lenne neki is, nem bízom a véremben - vagy a kitartásomban - , vagy egyszerűen csak fura lenne. Vagy annál rosszabb. Ezért is esik jól hogy végül nem él az ajánlattal, de úgy tűnik a kocsi se az ami betalált. Hát jó. Immáron már másodszor.
- Rendben van. - egyezem bele. Mi mást tehetnék. - Akkor... - csapnám össze a kezeimet, az ilyenkor szokásosan hogy összedörzsöljem őket, de még idejében észbekapok. Korrigálok.
- Akkor nem is tartalak fel tovább... Menj csak és pihenj. - már az ajtóból fordulok felé vissza, persze eszem ágában sincs hogy kilépjek, mindenképpen megvárom hogy ő távozzon előbb. Így ildomos, és nekem is van még gondolkodnivalóm. és persze így a jobb.
- És köszönöm... Mégegyszer... - a szemeim nyájassá szelídülnek, elvégre tényleg hálás vagyok. Valahol... Úgy mindenért. Kevés nő él akiben én megbízok, és ebből ő az egyikük. Kétségkívül.
*Mindketten tudjuk, hogy igazam van és mindketten tudjuk, hogy ez azért kellett most, hogy végleg lezárjuk, hogy biztosak legyünk a saját és a másik elképzeléseiben, és mindketten értékeljük egymás gesztusát. Két szóval enged és szavak nélkül mond áment a jövőben is ugyanúgy működő munkára, a hangszíne az ami végül mosolyt csal az arcomra. Megszokta, hogy senki nem mond neki nemet, de azt is belátja, hogy ebben nagyon is hasonlítunk egymásra, részemről azonban mindig is hálával tartozom neki és nem csak azért, mert kimenekített a pokolból, hanem mert munkát adott, mert megebízott bennem...a jó ég tudja, miért. Azóta sokszorosan bizonyítottam, de a tökéletes munkakapcsolatot nem lehet az első benyomásra alapozni. S a felajánlása talán ezért is lep meg, de értem is a mögötte húzódó indokot, amit értékelek is annak ellenére, hogy visszautasítom. * -De köszönöm, tényleg, aranyos vagy, hogy felajánlottad. * Ráhagyom a romok eltakarítását, amit valószínűleg továbbad, fogom a cuccaimat, melyek miatt tovább maradtam és az ajtó felé indulok. Furcsa, hogy néha apróságok képesek mélyebben megérinteni az embert, komolyabb témákat felhozni vagy épp beletenyereltetni valamibe, amit egyébként nagy ívben elkerült volna. Ez a mai apróság sem azzzal indult, hogy a szokásosnál tovább maradtam, hanem...talán ott amikor az ex újfiú hibázott. Kezdek hinni a pillangóhatásban. * -Nem tartottál fel. * Végül is nem tartott sokáig, és miatta akkor is maradtam volna, ha félig a halálomon vagyok. Az ajtónál fordul felém vissza, az újabb köszöneten elmosolyodom. Vincentnek tényleg lelkiismeret furdalása lehet. Kezem alig néhány szívdobbanásnyi időre az arcára simul, vigyázva, hogy lehetőleg ne érintssek érzékeny részt. * -Azért máskor jobban vigyázz magadra. Jó éjszakát! * Ellépek mellette és valószínűleg az ellenkező irányba indulok, mint amerre ő menne és talán nem csak a folyosón.*
Nem számítok rá. Hogy a keze majd végigfut az arcomon, és a meglepődés - lehet - ki is ül a szemeimben. De korrigálok. És ahogy köszörülök a torkomon, alig-pillanatot engedek, csak hogy élvezzem.
- Jó éjt.. - ezt már akkor amikor ellépett. MIUTÁN.. ellépett. És én nem mozdulok, csak nézek utána, ahogy a hangosan dübörgő háttérben elhagyja a folyosót.
Kezdőlap
by 
Tárgy: Nyda - Vins - Válsághelyzetek 
//