Vegasban minden is megvan bár túl sok eredetit nem lehet találni a városban. Minden a másolat másolatának másolata. Persze ennek is megvan a maga előnye. Példának okáért ha valaki szeretné egyetlen nap alatt körbejárni a világot, majd elbukni az összes pénzét egy kaszinóban ugyanaznap estéjén mégiscsak Vegas az ideális választás. Turistaként legalábbis minden bizonnyal az. Ha pár évet lehúztál már a világ legnagyobb és legcsillogóbb cirkuszában akkor viszont még a hiperaktívan vibráló neonfények is veszítenek kicsit az izgalmukból. No nem mintha ez olyan hihetetlen nagy problémát jelentene… Sőt!
Viszont az is vitathatatlan tény, hogy az egész világon talán Vegas kínálja a legtöbb lehetőséget, ha egy telibecseszett hosszú hét után kicsit ki akarja engedni az ember a fáradt gőzt… A Chateau itt Vegasban nevével ellentétben egyáltalán nem egy francia kastélyt takar.. bár a francia rész legalább hellyel közzel megállja a helyét. A Chateau Nightclub & Rooftop három emeleten terül el, és több mint 45 000 négyzetmétert ölel fel az Eiffel-torony tövében. A buli a főteremben és a tetőteraszon folyik, ami pedig igazán pazar helyszínné teszi, hogy szabadtéri teraszai egyike azon kevés éjszakai kluboknak, amelyek közvetlenül a Strip-en találhatók, így aztán hajnal 3kor innen lehet a legkiválóbb rókákat dobni a város szívére. Mindemellett ha Vegasi vagy és történetesen még lány is akkor ingyenes a belépés. Hát kell ennél több egy kellemes szombat estéhez?

A zene lüktet, a tömeg pulzálva követi a ritmust én pedig már legalább az ötödik koktélomon vagyok túl, de meg sem érzem igazán. Bőven kiugráljuk magunkból az alkoholt. Amúgy is elmúlt már az az idő, hogy albán csacsira igyam magam… A tánckarból páran összefogva úgy döntöttünk muszáj kicsit kiszabadulni és mást is hallgatni az operaház fantomján kívül… Nem mintha nem lenne őrülten jó a darab, de olykor meg kell adni a lehetőséget a változatosságnak, hogy gyönyörködtetni tudjon. Éjfél óta alig tettük le a fenekünk mégsem érzem magam fáradtnak. Sokkal inkább felszabadító ez az este. Ahogy vált a zene és Zack karon ragad, hogy aztán egy könnyed mozdulattal emeljen a levegőbe…. élvezem! Piszkosul élvezem a szabasdágot, a kötetlenséget és jóízűen nevetek fel. A többi vendégnek lassan már fel sem tűnik a különcségünk… három órája szórakoztatjuk magunkat és a környezetünket, de így legalább van elég helyünk mozogni. Zoe érkezik két újabb lilásan csillámló és émelyítően édes itallal, én pedig nyomok egy cuppanósan Zack arcába ahogy oldalra indexelve a csajszi irányába eszkuzálom magam és megindulok a terasz felé.
-Szóval.. Milyenek a próbák Tudjukkivel?  - kérdi ahogy átnyújtja a poharat.
-Ohh. Fantasztikusak! - affektálom túl a választ majd belekortyolok az italba. Kényelmesen sétálunk a terasz széléhez. Kikönyöklök a korlátra és onnan figyelem a várost. A mindennapok része, de még mindig elbűvölő látvány.
-Szóval még mindig fújtok egymásra? Vagy csak ő rád? - a csípőjével támasztja be a korlátot. Persze, tudom..én hessegettem el a témát azzal, hogy majd később. De akkor sincs kedvem Nardiniról fecsegni. Nem ezért jöttem.
-Nem hiszem, hogy valaha is én leszek a kedvence. De legalább az érzés kölcsönös. Hülye, fennhéjázó segg. - összegrem az eddigi pár próba élményét, majd újabbat kortyolok az italból. - Muszáj kiszaladnom pipilni. Vigyázol rá, kérlek? - nyújtom át felé a poharat, s csak megrázza a fejét ahogy átveszi. Én pedig már fordulok is és utat török a tömegen át. Legalább keresgélni nem nagyon kell..azért nem ez az első esténk a Vegasi Párizsban… Kifelé menet csak egy pillanatra ragadja meg a figyelmem egy feltűnően hangos kölyök, aki körül elég szép kis csoport gyűlt már össze.

A mosdókban mindig és mindenhol sor van, a női részlegen legalábbis, de talán kicsit el is szöszölöm az időt mielőtt visszaindulnék. Nincs kedvem ma este melóról beszélni, persze… na igen. Csak meg kellene mondanom Zoenak, hogy mára mellőzzük a témát. Nem is értem miért nem ezzel kezdtem alapból… Gyorsan megigazítom a sminkem és indulok is vissza a többiek felé.
-Mindenki a vendégem egy körre! - hallom kicsit odébbról a rikkantást, s csak vigyorogva rázom meg a fejem az iménti kölyök vagányságán. Nem csoda, hogy ennyien gyűltek már korábban is köré. És a tömeg csak sűrűsödik. - Én Philippe Armande Marius Mercer du Plessis-Bellière gróf minden jelenlévő hölgynek fizetek egy italt! - hangzik el újra a határozott kijelentés némi pontosítással, a én állam pedig valahogy ebben a pillanatban pottyan le a táncparkett padlójára. Philippe Mercer??? Ezúttal már rendesen megnézem magamnak a kölyköt és nagyon úgy néz ki egy eeez valóban ő lesz. A kis Philippe…. Nem is olyan kicsi. Vagy mégis?? Szalad össze a szemöldököm, s határozott léptekkel török utat magamnak a kölyök felé.
-Philippe? - érintem meg a vállát is, hogy a sok rajongó (pénzéhes ribi) között kiszúrjon engem is, de ha az első próbálkozás nem sikerül, hát szelíd erőszakkal fordítom magam felé. - Nem is tudtam, hogy Vegasban vagy. Fabrice is itt van valahol? - Közel sem számonkérő a hangom,vagyis… vele nem, de ha az a lüke Vegasba jött és nem is szólt róla biztos, hogy megharapom.
-Szösziii! - húzódik széles vigyor a képére ahogy lassan összepattintja a kirakós darabjait és fél kézzel magához ölel. - Áhh. Szőlőzik vagy csajozik valahol otthon. Neked viszont dupla ital jár! - vigyorog és legyint könnyedén és már fordul is vissza az újdonsült háreme felé.
Fabrice tehát otthon, öcsike pedig első ránézésre is kellően elázva igyekszik elherdálni a családi vagyont… Oké, hogy nem csóró a család, már amennyire tudom, de ez valahogy mégsem tűnik olyan fenenagy ötletnek.
-Héj, Phil - rántom vissza magam mellé - mennyit ittál ma? - nézek mostmár megrovón a kölyökre, de csak ráncolja a szemöldökét és eltolja a kezem.
-Ugyan, marajd már. Buli van! - rivallja a végét a pincérek pedig már veszik is fel a rendeléseket a kölyök számlájára.
-Szerintem te épp eleget buliztál mára. Gyere, hazamegyünk. - jelentem ki ellentmondást nem tűrő hangon, de ennyi bőven nem hatja meg a kölyköt.
-Megy a franc! Én gróf vagyok! Ez pedig egy szabad ország! Nem kényszeríthetsz! - háborodik fel de épp csak ki nem gáncsolja magát közben. Kiváló.
Az állítólagos titulust mindenesetre nagyvonalúan ignorálom. De akár gróf akár nem, kézen fogva mégsem rángathatom magam után, ráadásul én sem tűnhetek el egy szó nélkül, mert Zoe reflexből kapna szívinfarktust és ezt hallgatnám a következő fél évben.. Minimum. Visszasietek hát a lányhoz és elmagyarázom neki a szitut. Nem boldog, de felajánlja, hogy segít hazavinni a kölköt, ha kell, de ezt már inkább hárítom. Ha Fabriceal elbírtam egyedül akkor az öccse sem lehet akkora kihívás. Remélem. A következő kör viszont már az egyik biztonsági őrhöz vezet és épp csak annyit kell megemlítenem, hogy a haverom öccse még nem töltötte be a 21et, és már indul is el mellettem Philippe irányába. Rövid párbeszéd, némi fenyegetőzés a kölyöktől, de rövidtávon jutunk el a ruhatárig, majd landolunk a bejárat előtt én pedig már kalimpálok is egy taxiért.
-Ezt most miért kellett? - a morcos düh csak úgy süt a fiúból, de láthatóan alig áll a talpán, hát belekarolok.
-Kölyök vagy, részeg és még fél óra bent, hogy csődbe juttasd a családod… - mondom oda sem figyelve, de tekintetem a sárga kocsin ami pillanatk alatt húzódik le mellénk. Nem lakom ugyan olyan messze, de egyedül sem volna kellemes a séta, egy részeg kölökkel meg végképp kihagynám a lehetőséget.
-Elmúltam 18! - háborodik fel hevesen. - és egy év alatt sem tudnám kisemmizni őket, hidd el. 18 éve próbálkozom és a drágalátos bátyám sem épp a mértéktartás híve. - folytatja durcásan én pedig csak pillogok, de gyorsan elhessentem a gondolatot. Ezt nem most és nem vele fogom megbeszélni. Beülök az anyósülésre, és ha Phil is elhelyezkedett bemondom a címet.
-Szóval 18... Ez otthon talán jelent valamit, de itt 21 év a korhatár, Cicus. - szólok még hátra, de ennél többet nem beszélünk. Láthatóan rendesen elfoglalja, hogy lenn tartsa a gyomortartalmát legalább addig amíg hazaérünk.
Alig 10 perces az út, de a kölyök feje szabályosan zöldül mikor kiszállunk. Egy rövid séta csak az ajtóig és baromira imádkozom, hogy vagy előtte adja ki amit kell, vagy jusson el a wcig, mert ha a kanapét sikerül telibekapnia nem lesz őszinte a mosolyom.
-Jobb kanyar aztán egyenesen. - adom ki az utasítást, ahogy feltépi az ajtót s csak azért nem rohan neki a falnak, mert még időben sikerül villanyt gyújtanom. A slozi fedele csattan a kölyök pedig tökéletesen artikulálva igyekszik életet adni egy komplett rókacsakádnak. A hangokból ítélve legalábbis….
Az ajtót bezárom magam mögött, lerúgom a cipőt és zuttyanok a kanapéra. A telefon már a kezemben és csak röviden gondolkodom el, hogy hívjam e és hogy mennyi idő lehet vajon….de tudja pitsa merre is van most Fabrice. Így inkább a facsét nyitom és úgy pötyögöm be neki.

Kényelmesen fészkelődöm el a kanapén, egyik lábam magam elé húzva és igyekszem ignorálni a mosdó felől érkező zajokat. A lelki békém megőrzése érdekében egyelőre nem is próbálok Phil után menni ellenőrizni, hogy eltalálta e a vécécsészét, vagy egy alaposabb takarítás is beficcen még a mai hajnalra….
Nope. Ez most megmarad Schrödinger rókacsaládjának, még egy pár percig minimum…

Lágyan vibrál a kezemben a telefon, a válasz pedig…. Nem pont az amire számítottam.

Küldöm reflexből az üzit, és nem is tudom, hogy Fabrice emlékeimből felderengő, sokatmondó és önelégült vigyora csesz fel jobban, hanem hogy egyértelműen tudom kire is gondol… De nem. Őt most nem rángatjuk bele ebbe a buliba, az hózhiher.

Pár perc szünetet tart a kölyök is ahogy hallom, én meg csak sóhajtok egy nagyot. Miért is kellett nekem a komplett Mercer családot pesztrálnom? Hát nem vagyok én normális….

Küldöm el az üzit, mintha mi sem történt volna. Mintha nem lenne milliószor egyszerűbb elmesélni Fabrice-nak, hogy a drágalátos öccse az asztal alá itta magát, de most nincs hangulatom ennyire nyílt lapokkal játszani. Közben hallom ahogy Phil lehúzza a wct, ami jelen helyzetben meglepően nyugtatólag hat az idegeimre. Ezek szerint nem kell a teljes fürdőt lefertőtleníteni még ma este… Apró örömök az életben.