A vaskos ajtó, melyen kovácsoltvas mintából formált indák kúsznak felfelé, a kopogtatást követően nyikorogva tárulnak fel. Egy magas, vékony női alak tűnik fel mögötte, tetőtől talpig fekete latexba bújtatott ruhában, mely egyfajta macska jelmezre hajaz, csak éppen nem az a verzó, amivel kisiskolások Halloweeni buliján találkozhat az ember. Zöld szempár néz vissza a maszk mögül, mely teljesen a fejére simul a nőnek, hajzuhatag helyett csupán két kis hegyes macskafül meredezik a helyén.
- Már vártuk biztosúr. –  búgja a nő, mondhatni ismerősként üdvözölve a férfit, ami nem is csoda, hiszen nem ez az első alkalom, hogy megfordult itt A Kastélyban. Legalábbis szerettem, ha így hivatkoznak rá, hiszen a robosztus ház elhelyezkedése, jellegzetes külső jegyei és belső elosztása éppen ezt a benyomást keltette az emberben. De ahogy azt megszokhattam már az eddigi életem során, nem minden úgy alakul, ahogyan azt elsőre elképzelem. Voltak elképzeléseim arról, miféle támadásoknak leszek kitéve, amiért egy BDSM clubbot üzemeltetek de az utóbbi napok történései minden képzeletemet felülmúlták. A hátráltató tényezők legkisebbike azonban a szomszédjaim irántam érzett gyűlölete, mégis éppen annyi kellemetlenséget okoz, hogy az már irritáló legyen. Ennek következményeképp számítottam arra, hogy a hatóság ismét felbukkan. Nem volt nehéz kikövetkeztetni, hiszen nem egészen egy órával ezelőtt Mrs. Jones személyesen jelent meg az ajtóban, éppen úgy, ahogyan Mr. Haynes is. - Jöjjön, elkísérem az úrnőhöz. –
Amint a férfi belép az ajtón, az ajtó becsukódik, és a nő könnyed léptekkel halad előre. Az előtérben egy két oldalt elnyúló dupla lépcsősor vezet felfelé az emeletre, ezen egyikén indul meg. Annak ellenére, hogy a lépcsősor között áthaladva az épület hátsó részébe vezető boltíves ajtó irányából szűrődnek ki hangok, hangos zene és emberi zsivaj  egyvelege, hozzá párosuló villódzó fények. Mr. Haynes és Bella kettőse mégis egy másik, valamivel csendesebb részleg felé veszi az irányt.
- Megérkeztünk. – a lépcsőn felérve a bal oldali folyosóra kanyarodva, egészen a végéig tart ez a séta, ahol egy vörös, piros bőrrel fedett, szemmel láthatóan hangszigetelt ajtó elé érnek, melyen nincs kilincs, kívülről nem nyitható. Azonban a falra épített számkódos beléptető rendszernek köszönhetően a megfelelő kódot beütve kinyílik az ajtó és feltárul ami mögötte van. Vérvörös falak, melyeken sejtelmesen pislákolnak a lámpák. A falakra különféle eszközöm kerültek fellógatásra, bilincsek, maszkok, szájpeckek, ostorok. A helyiség középen egy X alakú BDSM kereszthez oda bilincselt férfi, fekete bőr maszkban és alsó nadrágban. Ott állok mellette én, fantáziára nem sokat bízó latex ruhában, magas tűsarkú csizmában. Ahogy nyílik az ajtó, abba az irányba fordulok.
- Mr Haynes. – jelenik meg feketére festett ajkaim szegletében egy mosoly. Az elmúlt alkalmak során mindig az irodámban találkoztunk, ezúttal azonban akkor toppant be a férfi, amikor éppen dolgozom.   - Minek köszönhetem a látogatását? –
Teszem fel a költői kérdést, hiszen mindketten tudjuk, miért van ismét itt.
- Örömmel venném, ha arról lenne szó, hogy meggondolta a legutóbbi ajánlatomat, de van egy olyan sejtésem, hogy ez nem így van. - már a legutóbb is felajánlottam neki A Kastély szolgáltatásait, és a legjobb alkalmazottamat – az összeférhetetlenség elkerülése végett -, hogy saját maga is megismerje mi folyik a clubom falai mögött, de határozottan nemet mondott az ajánlatomra. Jobbomban lévő korbáccsal játékosan körözöm a levegőben, majd a következő pillanatban a X-re feszített férfi mellkasára csapok, aki erre egész testében megrándul.

A döcögősen induló társalgásban nap mint nap van részem, így a férfi kissé akadozó köszönése a legkevésbé sem lep meg. Éppen ellenkezőleg, azzal válna számomra gyanússá, ha a mostani jelenet, melynek a kellős közepébe sétált be, nem zökkentené ki a mindennapos magabiztosságából.
- Nem zavar. - jelentem ki könnyedén, felvéve a szemkontaktust. Szinte biztos vagyok benne, hogy a részéről nem udvariassági kijelentés ez, sokkal inkább ki akar hátrálni az adott szituációból. Nem mondom, hogy nem fogom megadni rá a lehetőséget, de biztosan nem fogom megkönnyíteni a dolgát. Egyelőre még megszorongatom kissé, ahogy a vendégemet is, aki a kereszthez van feszítve. - Théot sem zavarja, ha nézik. Sőt, csak tovább fokozza az izgalmát. Igaz Théo? -
- Igen. - leheli a választ, azonban alig vesz levegőt, hirtelen emelem meg a kezem, és csapok ostorral egyenesen a mellkasára. - Igen, Úrnőm. Enyém a megtiszteltetés, hogy szolgálhatlak. -
Érkezik a válasz, jól kihallható francia akcentussal. Külön felszólítás nélkül korrigálja a válaszát, és mondja azt amit hallani akarok. Ellenben dícséretet nem kap ezért, hiszen ez az amit elvárok, és nem jutalmazok. Bár jelen esetben a jutalom is többféleképpen értelmezhető, hiszen a büntetés, a fájdalom, a megalázottság érzése az ami élvezetet okoz, tehát lehet éppen a hallgatásommal repítem a delikvensünket a kielégülés felé.
- Nem lehetne ennél alkalmasabb időpontot találni. - mosolyodom el halványan, majd a kifeszített embertől nem túl messze, a szemközti falnál húzódó fekete kanapéhoz sétálok.
- Jöjjön csak, foglaljon helyet. - a kanapén ülve simítom végig jobbom a bársony felületen, majd jelentőségteljesen megpaskolom nem túl messze magam mellett. - Nem harapok. -
A fekete ajkak között megvillannak a fogaim, ahogyan kétértelmű vigyorral pillantok a férfira. - Epekedve várom, milyen apropóból látogatott el újra hozzánk.  -

Mr. Haynes szemmel láthatóan kellemetlenül érzi magát egy olyan terepen, ahol a legkevésbé sem mozog otthonosan. Ellentétben velem, akié ismételten a hazai pálya előnyét élvezheti. Bár ebben az esetben ez nem tudom mennyire helytálló, hiszen a férfi eddig sem azért kereste fel az otthonom - ami egyben a vállalkozásom helyszíne is -, mert szeretné igénybe venni a szolgáltatásaink, éppen ellenkezőleg. Pengeélen táncolok, mióta megnyílt a club, és bár azt hittem felkészültem arra, ami vár rám, valójában minden eddigi elképzelésem felülmúlta a gyűlöletcunami, amit kaptam.
A kérlelést hallva mintha elégedett mosoly ülne meg az ajkaimon, de csak egy szempillantásnyi időre, lehet nem is tűnik fel a férfi számára. Nagy rá az esély, hiszen mindent megtesz annak érdekében, hogy kerülje a szemkontaktust, sőt, az egész jelenet látványát ki akarja zárni. Ha csupán egy filmvásznon vetített képek sorozata lenne, még talán sikerrel is járna. Ez azonban a kézzel tapintható valóság.
- Mr. Haynes. - ejtem a nevét egy lemondó sóhaj kíséretében. - Legyen kívánsága szerint. -
Nem kínzom tovább, hiszen láthatóan lehetőségem sem lenne rá, mert igen csak határozottan közölte a kérését. Én pedig nem szeretném azt a bizonyos határt átlépni, ami már a törvényes felszólítás kategóriájában esik. Nem hiányzik, hogy bilincsbe verve elvigyenek, mert nem működtem együtt.
Elnézek a férfi válla mögött, az ajtó mellett álló női alakra. Belle, aki eddig némán figyelte az eseményeket, most kilép a sötét zugból, és a keresztfára feszített férfihoz lép. A bilincsek oldódnak, a kezek és a lábak szabaddá válnak, majd a következő pillanatban egy póráz fém csatja kattan a férfi nyakában lévő bőr nyakörvre, miután az négykézláb ereszkedett. A pórázon vezetve távoznak mindketten, mi pedig kettesben maradunk.
- Most már négyszemközt vagyunk. Hallgatom. - emelem ismét a tekintetem a férfira. A kérését teljesítettem, a számára bizarr helyszín azonban maradt. A groteszk berendezést leszámítva akár még meghittnek is tekinthető a félhomályos hangulat. - Ezúttal ki, és mivel vádolt meg engem? -