Mi ketten megéreztünk valamit abból, amit a lélek folyója kimos magának. Út. Ezt ismerjük és ezt követjük. Sapphire lefesti, én lejátszom, a lényeg pedig, hogy ugyanoda vezet mindkettőnk útja. Meglepő és kellemetes. És mivel külcsín is tartozik hozzá, olyan ez az egész számomra, mint a kedvenc lemezem díszdobozos csomagolása. Korábban ki nem adott extrákkal.
- Az igazihoz pedig nem ér fel egyetlen mismásolás sem.
Hisz számítógépen is lehet csodákat alkotni, de a lenyomott billentyű varázsa nem a ctrl-alt-akármi kombinációkban keresendő, hanem a zongorán. Én ott találom meg. És úgy ropjuk, mintha itt, élőben csendülne fel minden tüzes, ropogós dél-amerikai dallam. Úgy kopogunk a sarkunkkal, hogy az emlegetett szamár, a falra festett ördög hamar elő fog bújni odvából és megosztja velünk az elmaradhatatlant. Test a testhez ér, megoldásokból rejtvények lesznek és kérdések születnek válaszokból. Etűd négy lábra és négy kézre.
- Nos, ezt a két kisasszonyt és két úriembert nem ismerem, de ha lehet egy életre szóló kérésem: elképzelhető, hogy Mrs. Mary betoppan, ez esetben pedig ne említsd meg neki, mert félő, hogy éhen halunk, mire hajlandó befejezni a legújabb évad ismertetését.
Fogalmam sincs, élő vagy most rögtönzött szereplőkről van-e szó és ez olyasfajta muzsika, ami elrepül mellettem, mint morzsára áhítozó galamb az utcazenész mellett.
- Mindenkinek van egy rozsdás szege és az a nagy kérdés, hogy harapófogót talál hozzá avagy kalapácsot? Egyes hangok mélyebbre hatolnak, mint gondolnád, mások kirángatják a dugót a palackból és a szellem szabadjára engedtetik.
Nem szeretnék Sapphire pénztárcájában mélyre hatni, de az alapelveket tisztáztuk. Mind ismerjük az említetteket és minden attól függ, kinek hogy szól a hangszere, mekkora közönség előtt és mennyit dobálnak a kalapba?
- Teljes nyuvasztás. Zenében is az az igazi, amit a csontvelőddel is érzel.
Kihámozzuk egymást a gátlásokból, amikből egyébként sincs sok. A tennivalóból viszont van. Macskarandi, grilleződő csirke és a lemezjátszó. Elfoglalt emberek vagyunk, bizony ám!
Ha már a hölgyike megragadott, én diszkréten, de szintén magamhoz húzom. Mellkasomra feszülhetnek a tekintélyes lökhárítók, érzem őket és mögöttük a hevesen dobogó szívet, ami olyan ütemre jár, melyet én is szívesen követek. Egy a tempónk.
- Ha kalitkába is kerül, az ajtó mindig nyitva áll. És üdvözöl a bár!
Hisz ott találkoztunk. Nem tudom, nem akarom tovább türtőztetni magam, egyszerűen csattannia kell annak a szájból szájba történő élménynek, amit gondosan előkészítettünk. És ez még nem is a csúcspont, valahol a dal első harmadánál tartunk.
Míg Sapphire a félfánál tartja szemmel kedvenceinket, a szétválásra röviden válaszolva átkarolom őt, így lesem a másik párocskát:
- Az pedig nagy úr és ki kell elégíteni...
Csalódnék Judy-ban, ha csak úgy odafeküdne. A maga természetességével reagál, körbesomfordálja a textilt és Diablo mellett megállva hirtelen fúj rá, hátat domborítva, hadd lapuljon le a másik füle. Lehet, hogy a hímmacska erősebb, de Judy bizony ért a lelki terrorhoz.
- Csingiling, száncsengő, kész a csirke, egy-kettő! - konstatálom, hogy a sütő bejelzett. - Néha, mikor megkérdezik, melyik hangszer hangját szeretem a legjobban, azt felelem, hogy a sütő csengőjénél nincs ízletesebb.
Ez pedig sok mindent elárul, most viszont nyílhat a kis készülék ajtaja. Ami kiárad rajta, mindent megelőz és nem léphetek oda oly gyorsan, hogy törülközőt, hatalmi harcot, vendéget és házigazdát elfelejtve ne álljon mindkét bokámnál egy macska. Előbb még dobálták magukat, most viszont a has egész más szerepet vállal.
- Szerintem...éhes vagy...
Dupla hatásszünettel játszom és tudom, hogy a szőrmókok nem azok. Csak kell nekik egy falat abból, ami nekünk is jut. Nos hát...szerintem nekik is jut abból, amiből nekünk.

Henrik& Sapphire

-Azt mondod? Én sem szeretem a másolatokat. *Már nem tudom honnan indultunk és hogyan jutunk el oda amiben biztos vagyok. De – bár jelen esetben nagyon is fontos a végcél – az oda vezető útban rejlik az izgalom és a szabadság. Mindig az vési be magát az emlékkönyvbe, az hagy mélyebb nyomot maga után. Ha romantikus alkat lennék azt mondanám, hogy megtaláltam a lelkem másik felét, de tényleg! Mi volt rá az esély, hogy ebben a hatalmas, színes forgatagáról, mocskos szennyéről, csillogásáról és piszkos üzelmeiről híres városban összeakadok egy olyan pasival mint amilyen nő én vagyok? Habos leányálmok jeleként öltött testet, tud főzni, zenélni, táncolni és macskája van! Meg humora. És ennek ellenére kész pasi. Naná, hogy tapadok rá mint légy a ragacsos papírra. Mindez a táncban formálódik, azt is együtt ropjuk, kéz a kézben, láb a láb mellett, egy ritmusra kopogunk és nem vétünk lépést. A kérésre, mi a közös lelkületű szomszéd nénit illeti, felcsillannak a szemeim. Nem mintha arra vágynék, hogy tönkrevágja az esténket holmi szappanopera meséléssel, de a csillogás eléggé boszorkányosra sikerül. Gyanút kelthet benne, hogy hiába minden ígéret, már csak a poén kedvéért is bele fogok mélyedni a Lucindák és José Armandók regényes életébe. *-Jól van.*Mondom nem túl nagy meggyőződéssel, ami szintén csak játék, de nem kell tudnia. Azért persze remélem, hogy Mrs. Mary nem jelenik meg, bár csendben azt nem tudok lenni és tekintve, hogy elég hangosan szól a zene ahhoz, hogy mi még halljuk egymást de a szomszéd se nyugodjon, esélyes, hogy betoppan, már csak azért is, hogy megnézze mi végre ez a csendháborítás. Na és azért, hogy legyen mit mesélnie a másik szomszédasszonynak. Egy hétig én leszek a téma, meg a csirke és az „oroszlán” . A rozsdás szeg esete nagy kérdés valóban, nem tudom, hogy nekem kalapácsot vagy harapófogót osztott az élet, egyelőre a kalapácsra teszem a voksom, de én tervezek a jövő pedig végez. Remélem nem velem. A rozsdás szeg mellett tehát simán ellibbenek, ám a „teljes nyuvasztás” mellett nem tudok. Henrik a Zongorista olyan átéléssel képes kimondani, hogy a szívem dobog belé, hogyan képes ezt ilyen szexin közölni? Lehet, hogy csak én vagyok erre fogékony, más nő inkább fintorogna.* -Teljes nyuvasztás. Ezt mondd ki még egyszer. *Még a szemeimet is lehunyom a hallgatáshoz, de rájövök, hogy a teljes élvezethez látnom is kell a száját, ezért, hogy a káposzta is megmaradjon és az a rohadt kecske is jóllakjon, az egyik szemen át leskelődöm….és elalélok. Össze is borulunk, nem mintha eddig távol lettünk volna egymástól, de a levegő szisszenve távozik kettőnk közül, kezemben a férfifenék meg-megfeszül. *-Madárbár. *Nem képzelem el a madarakat felvonultató bárpultot, de biztos, hogy ha később bármikor abba a bárba tévedek, így emlegetem majd. A csók…nos az külön fejezetet érdemel amit majd egy későbbi regényemben említek meg, ha lesz olyan. Az biztos, hogy a technikáját tanítani kellene.* -Jó úton haladsz.*A mai este a dugig evésről szól majd, akkor is ha az a fránya csirke teljes egészében megmarad, bár kétlem. Judy otthonosabban mozog, hamarabb reagál a kis csengőre, Diablo csak azért éri utol, mert nagyobbakat ugrik, én meg csak nézem a szemtelen macskámat ahogy Henrikhez törleszkedik, majd kihasználva nagyságát, felkapaszkodik a csípőjéig, még a konyhapult/asztal peremébe is simán bele tud kapaszkodni. *-Áruló!*Sziszegem a macskám felé, de rám se hederít, pedig nem rég tömte tele a pocakját, persze nekem kell hazavinnem. *-Úgy látom Judynak is a sütőcsengő jön be.*Nekem az illatok, a nyálam majdnem elcsorran, a gyomrom pedig….mire Henrik kimondja azt a két szót a hatásszünet után, már kordul/mordul. *-Bingo! Nekem ugye nem kell rád másznom mint Diablo, hogy kapjak valamit? Vagy…játsszunk macskásat? *Közvetlenül a papás-mamás előtt. Meg sem várom, hogy kiszedjen tányérra, rossz kislány módjára csípek bele, persze ha nem elég gyors és húzza el előlem. És megégetem az ujjam, jön a szisszenés, bűnbánó tekintet, és mert a tévhit szerint enyhül a fájdalom ha bekapjuk a fájó testrészt, hát megteszem. Tényleg tévhit. *

És isten, bármelyik a tanúm rá, hogy ez a nő sem másolat, hanem maga a tűzben fogant eredetiség. Én se tartom magam kópiának, így eléggé megfogtuk a harmóniánkat, egyik a másikét, másik az egyikét. Ámulatba ejt, milyen váratlan összezendülés volt ez és a finálé még nagyon messze van. Maradjon is messze, hisz egész addig élvezhetjük a négykezes zongoraetűdöt.
Dermesztő, hogy mozdulnak a lány szemei Mrs. Mary említésére. Képes lenne sorozatok és csöpögős telenovellák vermébe dobva kínozni engem, ahogy a szomszédasszony már túl régóta teszi?
- Teljes...nyuvasztás...hmhmhm - ezt még mélyebben és még lassabban, szinte álomba merülve mondom és élvezem, hogy hallja.
A közönséget is szeretem, nem csak a hangszeremet és a zenét, ami csatornát jelent a művész és a hallgatóság között. Sapphire ritka hálás publikum és több is annál. Ahogy kukucskál, nevethetnékem támad, de erős maradok, mert egy ilyen masszív élményt nem szabad elviccelni. Nyúzzuk akkor egymást!
- Az, csőrtől csőrig...
És nemsokára magamba is fojtom a szót, száj a szájra tapad. A kis mexikói szemeibe vigyorogva konstatálom a két tényt. Az első, hogy jó úton vagyok. A másik, hogy még haladok is! Nem mondom ki, de egyfelé megyünk és ugyanaz a tempónk.
- Türelem, kisördög! - intek a macska felé, aki természetesen az egészből annyit fog fel, hogy az ujjam milyen izgalmas, ahogy itt közelít.
El is akarja kapni, utánamar, ahogy gitáros a boruló hangszere után. És ha nem lenne elég mókás a jelenet, a lemez egyetlen kakukktojásából kel ki a kínosan káráló, oda nem illő fióka és kezdi azt, ami miatt nem bírom ki a rekeszizmok megtornásztatása nélkül. A hűtőnek támaszkodom és könnyeim folynak ettől a komplex élménytől. Judy közben már a derekamnál jár, bátrabb, mint valaha. Meg akarja mutatni, hogy nem akármivel érdemelte ki azt, hogy itt lakhat. Hogy az a bizonyos fekvőhely is őt illeti.
- Tudod, az örök kérdés: mi volt előbb? A tyúk vagy a macska, ami megette?
Vagy a gazda, aki ugyanabban a hangnemben táplálkozik, mint a lapozója.
- Sokféle hangot kedvelek, de az ilyesmi azt jelzi, hogy kell az ínyedre való.
Megbököm a kis lapos pocikát, aztán tenyérrel simítok rajta egyet. Felhevült gyári munkagépeket idéző nyávogás sértegeti a fülünket, úgyhogy tépek a csirkéből egy-egy kilógó darabkát és két apró tányérkán leteszem...letenném, ha nem érne kettős támadás, olyan, amire semmilyen krav maga tanfolyam nem készíthet fel. Onnan nézek Sapphire szemeibe és megveszekedett nagybőgő hangját idézve kacagok a bélpoklosokon.
- Aki nem bírja kivárni a kapunyitást, az még csak a csendet hallja koncert helyett. És időnként fájdalmas a hallgatás, úgyhogy üvöltsünk a fülébe.
Ezzel pedig felállok, a nő ujját kikapom a szájából és az enyémhez veszem. Lenyomok rajta egy puszit, a társa Sapphire bájos arcán csattan. És...tányér. Egy-kettő. Az asztalra készítem, amit a gyomrunk kíván, a hűtőből egy kis uborkával vadítom meg.
- Addig üsd a vasat, amíg meleg, de szerintem csak az ételt hagyjuk kihűlni...
Öleléssel támadok és Sapphire nyakát kezdem heves csókokkal ostromolni, a kezem pedig olyan területekre téved, ahová engedélyezettnek érzem. A formás hátsó dombokon vándorlok, a másikkal pedig az egyenes gerinc húrjait keresem, hadd pengessem őket szépen muzsikálva.

Henrik& Sapphire

*Pici elégtétel, nem tudom miért, amikor átsuhan az arcán a kétely. Inkább élvezet, az egyik fajta, hogy látom mennyire aggódik a talán megvalósuló, szappanopera részeredményeinek közzétételétől. Meghagyom ebben a hitben, tetszik ahogy a vonásai játszanak egymással, nem szeretnék egyet sem kihagyni, ám ha ez egy kisebb csíny, én a másikkal a saját csapdámba esem. Senki az eddig leélt életemben nem tudott ekkora élvezettel és ennél szexibben kimondani egy olyan szót aminek semmi köze a testi kapcsolathoz, sőt hovatovább a valóságban igen fájdalmas lehet az elszenvedése. Engem azonban több lépéssel visz közelebb a csirke utáni elfoglaltsághoz. Meg is engedek magamnak egy apró, kéjes nyögést a hallatán, kedvem lenne megkérni, hogy ismételje még…még…még…de az már megadás lenne. Nem, ilyet nem teszek, erős leszek, összeszedem magam és…elalélok a csóktól. Madárbár, csőrtől-csőrig, hol van már? A sütőcsengő és a macskák újabb – igazi? – éhsége miatt meg kell torpanjunk azon a jó úton amelyen haladunk. Diablo csak nyújtózkodik, Judy már mászik is felfelé a nadrágba bújtatott lábon, szerencsére a zenétől nem hallom az anyag nyöszörgését-sírását amit az éles, hegyes karmok csalnak ki….vagyis, inkább azt hallottam volna meg semmint a muzsikát, bár azt ami akaratosan és szemtelenül kúszik a fülembe, döngeti a jó ízlés kapuját, korántsem nevezhető muzsikának. A hűtőnek támaszkodva síró Henrikre nézek, először csak tátott szájjal, aztán már tócsányira kerekedő szemekkel, hitetlenkedve és akkora kérdőjellel a szemeimben, mint a Hoover gát. A nevetéstől nem tud válaszolni, én meg a döbbenettől nem tudok szóhoz jutni. Inkább az eszközhöz megyek és lekapcsolom mielőtt újabb komplex élményben részesülök. A hirtelen támadt csendet már csak mi törjük meg midőn képesek vagyunk szavakat hangosan kimondani. A macskákat persze semmi sem érdekli, nem szenvedtek sírva a zenének nevezett valamitől, és fegyverszünetet is kötöttek a törölközőharcban a csirke kedvéért, most versenyt másznak-nyújtóznak érte. Diablo még Henrik ujja után is kap, hogy visszahúzza magához.* -Sosem tudjuk meg. Szerencsére mindkettőből maradt bőven. *Bár most kétkedő pillantást vetek az áruló macskámra. *-Kell hát. *A mosolyt nem, a nagy sóhajt ami a hasam simogatásából ered visszafogom. Azt hiszem hevültebb vagyok mint a frissen kisült csirke, kell a józanítás, hogy ne nagyon szaladjak előre, a végén még ki leszek tiltva a Madárbárból. Kihasználom az alkalmat, hogy a Zongoristám elfordul és macskákat megszégyenítő ügyességgel csenek el egy falatot és ugyanúgy szenvedek is a forróságától. Mikor felém fordulva rajtakap, bűnbánó képet vágok és beledermedek az ujjam gyógyításába, ám hamarosan a magáévá teszi a fájó testrészt és az érzékiség hullámvasútjára ültet fel. A padló felől dorombolós nyammogás hallatszik, ez zenébb füleimnek mint az előző károgás, ám mielőtt magam is hódolhatnék a csirkének, várandós kismamák kedvencének, vasütés címén el leszek foglalva mint a meghódított ország. Az ujjamra adott puszi kutyafüle volt ahhoz képest amit most kapok, sőt! Meg merem kockáztatni, hogy a „teljes nyuvasztást” is felülmúlja. Következnek a: -Hmmm…..mmmmm….ó!...Hát ez…..igeeeen! *Végül nem bírom tovább, két tenyerembe veszem az arcát és amennyire a magasságkülönbségből adódóan lehet, mélyen a szemeibe nézek. Hangom galambul búgó és kissé rekedt, nem csoda.* -Az én vasam nemhogy meleg, egyenesen forró! Ha tovább folytatod az egérjátékot vulkánkitörés lesz. Tényleg ki akarod hagyni hűlni, hűlni hagyni, válaszd ki a helyes sorrendet. A csirkét.

Káröröm a legszebb öröm, pedig irigység is van benne. Ha Sapphire szomszédai nem ilyen problémásak, akkor csókoltatom a szerencse istennőjének kacsóját. Engem nem hordoz a tenyerén, ha ezt nézzük.
Nemsokára kéjgyilkosokat és mazochistákat meghazudtolóan kezdünk társalogni, ami mégis szórakoztató, mivel ez csak egy paródia, édes paródia.
- Hé! Ez fájt, kislány! Tekerd lejjebb a volumét!
A kétértelmű szavaktól nem félek, Judy rá szokott érezni, mit akar a gazdi. Másrészt pedig megkapja, amit szeretett volna, az új barátjával együtt, szóval...
Nem tehetek róla, Sapphire angyalian csodálkozó tekintetétől csak még eufórikusabb állapotba kerülök és hiába állítja le a szennyáradatot, a könnyeim csapját nem zárta el. Hangtalanul nevetve folytatom, szemeimet törölgetem és végül az zökkent vissza a cseppet sem szomorú valóságba, hogy teszem a dolgom. És megérintem azt a finom kis hasat. Teljes nyuvasztás. Neki is kezdek, a bűnbánó tolvajt puszival fegyelmezem és az emocionális töltet, ami a szájából árad, csak jobban csábít. Nyugodt hevültséggel mosolyogva hallgatom végig, majd megragadom a kezét. A csirke valószínűleg áldozatul fog esni a másik párosnak, de hát...
- Az a helyzet, hogy nem a Vezúvval akarok csókolózni. Egérke, bújás a lyukba!
Ezzel pedig szám újabb csókra irányul és karmesterként veszem kezembe az irányítást, ám a pálcát majd Sapphire kezelheti. Elvezetem őt a kék dominancájú háló felé, amit szépen magunkra is csukhatunk, hogy illetéktelen, szaftos és gyaníthatóan még szaftosábbá váló szájú és bajszú házikedvenceink ne zavarjanak meg. Odabent pedig elfelejtem a kimért stílust és kezeimet a lány két vállára helyezve hanyatt lököm őt a precízen bevetett ágyon. Repül a zakóm és az ing heves gombolódás után lekerül. Szinte állatiasan szőrös felsőtestet villantok, majd kezdem becserkészni a nőt. Menjen, aminek mennie kell és jöjjön. Ahogy mászok fel, egy kis kitérőt azért teszek. Lehet, hogy perverzió, de mikor én itthon élek át ilyesmit, nem érem be az általunk kiadott hangokkal. Kell a kellemes aláfestő zene. Oldalra nyúlok és az éjjeliszekrényre kitett kis magnóba berakom egyik kedvencemet, az ösztönök ösztönét megragadó lemezt, hadd izzítsa azt a vulkánt!
- Bocs. Nem fogod megbánni, ígérem.
Deréktájról mosolygok és bárhol is tart a nő, elkezdem csókolgatni. Ha a lábát érem, ott, ha a hasát, akkor az kapja a finom érintéseket. Kezd puhulni és összeolvadni, amit együtt játszunk itt, szájjal és kézzel. Hamarosan ez kevés is lesz, hiszen teljes testünkkel szállunk be a nagy ütközetbe. És eposzi csatához epikus muzsika kell, így szabadjára eresztek mindent, szó szerint mindent, ami jöhet. Az úriember most változik igazi ösztönlénnyé, a gentlemanre inkább az emlékeztet, hogy a másik ösztöneit igencsak figyelmesen követi. Hisz közönség nélkül nincs koncert és koncert nélkül nincs közönség.

Henrik& Sapphire

*Nem kell szólni, magamtól is elhalkulok midőn eltelik pár másodperc a kimondott szó után. Nem ismétli többet, nem kérem, hogy ismételje. Előjátéknak bőven elég volt ennyi. Sőt! Mindezt a cicusaink – még mindig hihetetlen, hogy agy pasinak macskája van – olykor berzenkedő, olykor doromboló hízelgéssel átitatott kunyerálása sem tudja elrontani, viszont ami a zenedobozból jön és más emberek meglehetősen tévesen macskazenének hívnak…nos, közel jár ahhoz, hogy lelohassza az imént csúcsra járatott vágyaimat. Naná, hogy elcsodálkozom. Ebben a házban, ahol minden ami zene az ZENE, a jó ízlést derékba törő kornyikálás hallatszik? Mi ez ha nem a szomszéd néni ellen készülő merénylet féltve őrzött fegyvere? Nem, gyorsan lemondok róla és a Zongoristám még időben korrigál a sírva nevetősből has simogatóba. Igen, ez már sokkal jobb. A cicusok is megkapják amit akarnak és nyammogva vonulnak háttérbe, hogy minket ne zavarjanak. Meglehet hasonlóan élvezetes hangokat adok ki én is, pedig még csirke nem nagyon érintette a számat, ami mégis az megégetett. A gyógypuszit nem hagyom szó nélkül és még élénken él bennem a „nyuvasztás” ezért igen forró a hangulatom.* -Sosem…*Belém fojtja a szót, de nem olyan vagyok aki hagyja. Na jó, a csókot hagyom, de nincs sok időm elmerülni benne, csak ízelítőt kapok, kóstolót a csirke helyett. Mit mondjak, azt hiszem jobban jártam mint a macskák, bár ezzel meg ők vitatkoznának. Kezem a kezében s mikor megindulunk befejezem amit hallatni akartam.* -…láttam még kandúrt madaras naciban. A csizmád hol van?*Kuncogva követem, nincs messze a tenger háló amin elámulok. Imádom a kéket, mindig is oda voltam érte, nem véletlen a két nevem közt a harmadik amit anyám adott anyakönyvön kívül.* -Zafír. *Lehelem mielőtt hanyatt leszek döntve. Az én szobám, az én ágyam, legalábbis színben és ez a kék most forrón izzik. A repülő zakó után nézek, rajtam már nincs kabát, és a blúz is simán lerepül, hogy megmutassam a hasonlóan sötét színű nem csipkés de csodát, ami néminemű tartó, de inkább csak takaró funkciót lát el suttyomban, ám a lábbeli…lenézek a tűsarkú, fűzős akadályra. Nem ilyen befejezésre készültem a mai este. Pici nyűgös hangot hallatok hogy miért nem gondoltam erre korábban? Tíz körömmel esek neki a pertlinek, de csak a lazításig jutok el. A Kandúrom bámulatosan ingerlő mozdulatokkal jut el a derekamig, onnan pedig a kinti zenedoboz kistestvéréig. A zene…*-Öööö…ha te mondod.*A farmeromról leszakadt gomb jelzi mennyire igyekszem, hogy minél előbb belevessem magam a páros csatába. Éééés….tényleg nem bánom meg. Jobb is ez mint a My Heart Will Go On, hiszen nem süllyedünk el hanem emelkedünk, egészen az égig, sőt! Megkockáztatom, hogy a mennyországig meg sem állunk. Úgy illünk egymásba mint kulcs a zárba és többször is elforgatjuk. Végigjátsszuk az összes zenei fogalmat és kifejezést, bár a felének a nevét nem tudom, de az allegro és az appasionato eszembe jut. *

Hát ha sosem, akkor sosem és most nem mondom azt, hogy soha nem illik sohát mondani. Az izgalmak a tetőfokunkra hágnak, a macskák meg egymás lábára. Mindkét páros érzi, hogy ideje átmenni a süketszobába, mert két zenekar egy teremben előbb hoz káoszkavalkádot, mint testet-lelket gyönyörködtető esztétikai élményt.
- Kétlem, hogy arra tennél panaszt, mi nincs rajtam...
Én sem fogok róla hiányolni semmit, inkább csak kicsomagolom az ajándékot. Magamat neki és őt nekem. Ahogy egy szóval összegzi a látványt, röviden leírja, hogy tükröződik lelkében az a hely, ahol álomra hajtom a fejemet, hogy új energiákat gyűjtsek, meg kell csókolnom.
- Te vagy a neve.
Ez bizony ő, őt várta a hely. Ma este mindenképp és kezdek azon gondolkodni, hogy a folytatás mennyire lesz hosszú? Úgy vélem, ez nem egy kivételes koncert, hanem egy új felállás megalakulása. Ahogy megpillantom a blúz alatti világot, a csipkézett hegyormokat, végig kell simítanom a hozzájuk vezető völgyön. Kézzel és szájjal illetem azt a karcsú, íves hasat.
Okozok némi kellemetlenséget, ahogy egyszerre nyúlunk és így nem oldódhat le a láb rejteke. Míg a magnóból varázsolom elő az ördögi taktusokat kiverő transzzenét, Sapphire-nek is van ideje szabaddá tennie magát. Figyelmemet megragadja a repülő gomb, ami áldozatunkká vált. Egy mosolyt ér meg, apróság nem állhatják útját a folyónak, aminek medrét ketten ássuk, hogy szétáradjon, mint a hangszóróból a szaxofonmuzsika. A pillangóhatás itt van velünk, érzem a bőrömön, hogy minden hatással van mindenre.
Kezemmel lassan lebontom a textilt és az alatta égnek álló ikertornyokat kezdem kényeztetni. Ujjaim tiszta bluesköröket írnak le az udvarokon, hogy aztán megérintsék a zenei csúcspontokat. Madárra vadászó erdei nagymacskaként lopakodom rá Sapphire-re és számat szájára olvasztom. Nyelvünk vassal megégetett, türelmetlen kígyóként köröz a másikén, időnként belemarva, hozzásimulva. Úgy harapok, hogy későbbre is maradjon, csak ajakkal, egyik irány, másik irány. Fűtésre pedig semmi szükség, mert úgy érzem, már a szemgolyóm is ég és ahogy Sapphire-ét látom, az övében is a kemencék lángja játszik. Kisütjük hát a pillanatot. Egyik kezem övtájékra vándorol, hogy ledöntse az utolsó gátat is. Az életnek nincs megállás, örökké tartó folyamának mennie kell, mennie kell tovább és tovább.

Henrik& Sapphire

*Gyöngyöző kacajt hallatok a válaszra és rázom a fejem. Igaza van. Nem reklamálok, épp csak megjegyeztem mi hiányzott az életemből, de csizmával vagy anélkül, ez a kandúr módfelett tetszik. Nem kérdés, hogy felavatom a szobáját magammal, hiszen mintha nekem készült volna. Tengerek ékkövének zafírja ölel körül és máris otthon érzem magam. *-Én vagyok a neve.*Ismétlem vágyat lehelve, mielőtt úrrá lenne rajtam az akut szívroham és kétségbeesés az eddig elfeledett csizmám fűzőit látva. Nekilátok, hogy elhárítsam a legfőbb akadályt, de könnyedén és szelíd erőszakkal leszek rávezetve, hogy nem olyan fontos azt gyorsan és minél előbb. Beadom a derekam és a hasam a közösbe, élvezem a simogatást és a nyalakodást, jól érzem, hogy egy húron pendülünk s bár olybá hathat, hogy sietetem, eszem ágában sincs mikor beletúrva a loboncba a tarkójánál húzom feljebb és feljebb. Csak lassan, nehogy kihagyjon egy négyzetmillimétert. S midőn már azon merengek, hogy vadul nekiesek mégis a fűzőknek, szabad kezet kapok és másik muzsikát. Első hallásra rég elfeledett indiánok termékenységi táncához hasonlít, de a trombita vagy mi a szösz, már egészen más ritmust nyújt. Pont jót ahhoz, hogy repüljön a gomb és mosolyra nyúljon az imént még csókos száj. A pertli is áldozatul esik, de most kell gyorsan, amikor visszaveszem már rá fogok érni fűzögetni. Úgy lélegzek fel mint aki a víz alatt töltött egy kis időt, vagy nehéz súlyokat dobott le magáról és hála a bűvös ujjaknak a fekete kis csoda észrevétlenül tűnik el rólam. *-Te egy varázsló vagy.*Suttogom bele az izzó levegőbe ami köztünk feszül, s míg ő virágokat szed én vaskemény lankákon szánkázom az ujjaimmal, művészi mintákat rajzolva a selymes bőrre. Hogy lehet ennyire bársonyos, mint a babapopsi?! Még a tekintetem is elcsúszik rajta. Kész jégpálya. Ennek ellenére minden forró. A bőre és az enyém, a lehelete és az enyém, a nyelve….a kis játékos, és az enyém. A levegő sercegve szorul ki kettőnk közül, a hasamon érzem a lankákat, és mintha csak kioltanánk egymást, az éltető elektromosság szinte robban bennem. Méretet veszek a feszes fenékről, két kézzel. Ne csak lássam, érezzem is és meg kell mondjam, túl sok rajtunk a ruha. Sőt! Az a legnagyobb bajom, hogy van rajtunk. Még. Csak addig engedem el az ajkait míg levegőt veszek, aztán újra kortyolok és megint elengedem, hogy elháruljon az utolsó akadály is, de mivel még mindig szomjazom és a muzsika is pergőbb, magamhoz hívom. Nyelvemet kunkorítom, mintha csak az ujjammal tenném, nem kétlem, hogy megérti. Gyere csak gyere! Olvadjunk el együtt a folyó lávában mint az Egy gyűrű, váljunk eggyé, döntsük romba a világot, szórjuk szét a koboldok szivárványát.*

Ilyen egyezés egyszerűen világszinten nem létezhet. A macskáink úgy találták meg egymást, ahogy Sapphire engem és én őt. Ma tudtam meg, hogy róla neveztem el a hálószobámat. Utána fogok nézni, milyen színű drágakövet rejt e név, amit rejt e személy, amit rejt e test. Az igencsak kívánatos és kívánós test.
A nyelvem megkapja az engedélyt, ott játszik, ahol szükség van a zenekarra és még meg is ragadják a fejénél. Ez nem az a helyzet, amikor nagyon ellenkeznem kéne, sőt ha rögtön mehetek a csúcs irányába, hát indulás! Nekem a háttérzene már régen berögzült és észre sem veszem, ahogy követem a ritmusát, dallamát, miközben a karácsonyi csomagomat oldom ki idő előtt.
- És a varázsló asszisztense csendben hagyta, hogy megfűrészeljék. Vagy az egy másik történet volna?
Nem várom el tőle, hogy némasággal vigye el a mai estét. Szinte csoda dolog, ahogy sikerült a kioldás, de én bizony a hangos életet kedvelem, azt az életet, ami nem tartja magában, ami pezsgést ad neki. A zene nem lehet mindig csend, a hangokat kell terelni és mi ketten képesek vagyunk rá, ezt zsigerből szagolom ki. Az ujjak olyat mutatnak, ami a szalvétán sem jelent meg és én pedig még olyanabbat akarok mutatni. Mindjárt fel fogok robbanni, ahogy az ágyastársam is. A visszatartó erő csak fogy rólunk, hamarosan már eltűnik, mint szürke szamár a szürke ködben.
Azt érzem, hogy eljött a kellő pillanat, amikor élvezni kell egymás csendjét és szavakra egyáltalán nincs szükség. Csak az kell, ami és aki ő, úgy, ahogy ami és aki ő. Rezegjen, rázzon és rázkódjon, amint én is teszem vele egyívású halként lubickolva az éjszakai boldogság végtelen tengerében. Kezeim is elindulnak, hogy a halmok csúcsra érjenek és meredő ormaikkal kiáltsák az égre boldogságunkat. A macskák kinti zaja apró mellékes tény. A lényeg köztünk történik, hamar, gyorsan, de nem rögtön feledésbe múlva. Egyáltalán nem. Gyors örömmé forrunk egymásban és mindketten tudjuk, ez csak a kezdet kezdete.

Henrik& Sapphire

*Úgy érzem pont idevaló vagyok. A szoba, az ágy, a pasi. A zenével még ismerkedem, de a többi…mintha régóta ismerném s bár nem vagyok híve az ilyen csöpögősen romantikus megfogalmazásoknak, el kell ismernem, hogy most megállja a helyét. Véletlen volna, vagy tényleg elkapott minket a sors szekere? Akárhogy is, belevetem magam az utazásba, imádom az ilyen hullámvasutat. Nevetésem a dallamok közé csúszik, remek aláfestő zene a virágszedéshez.* -Szerintem másik, én nem leszek csendben, de ha zavar már késő kidobnod.*Kétlem, hogy ez járna a fejében, az egész élete hangokból áll, miért pont most kívánná a csendet? Egyébként meg férfiember a nyitott kapuból nem szokott visszafordulni, ugye? Neeem! Henrik úgy játszik a testemen ahogy a zongorán, odaadással, virtuóz módon, nem előre megírt hangjegyek nyomán. Szeretem ahogy improvizál. Letűnt korok divatjaként vész semmibe s feledésbe minden ruhadarab, érezzük egymás bőrét, szívverését, leheletét magunkon, mely újabb és újabb cseppet ad vágyaink már kicsordulni látszó poharába. Megszűnik a világ, hogy a macskám mit művel odakint, az ő dolga, csak jót kívánok neki, s már a fura zenét is úgy hallom ahogy a szárnyaló szépségeket viselő pasi. Eggyé válunk végre s a lelkem szárnyal miként a testem is. Csodálatos utazás a végtelenbe és azon is túl, hiszen nem állunk meg, alig indultunk el. Csupán belekóstolunk a másikba, előétel minden egyes csók, és simogatás, minden mozdulat mely étvágyat gerjeszt. Alámerülünk az édesen bűnös és buja pokol bugyraiba, tűz éget mely úgy érzem soha nem hamvad el. Csak csitul majd, s tovább parázslik míg újra lángra nem lobbantjuk. *

- A zaj a muzsika egyik fajtája és ez esetben imádni fogom, hogy kontrollálatlan és kontrollálhatatlan.
Ahogy nem csak szemlélem, de csatlakozom is hozzá. Amikor már úgy állunk, hogy állunk és fekszünk, akkor jöhetnek a hangok úgy, hogy a macskák is megszeppenjenek és a sorozatistenítő szomszéd néni még inkább. Akarom, hogy Sapphire lekiabálja az égről a csillagokat! Majd én visszahörgöm őket.
Minden leütésnek megvan a szerepe, gondosan felépített harmóniáról van szó, ami nem csak a végén katartikus, hanem már a kigondolás fázisában is az volt.
Immáron semmi nem áll közénk, egy darab textil sem véd meg minket az egymás okozta boldogságtól, ami nem pillanatnyi, több pillanaton ível át és még többet sejtet.
Egy villanásnyi gondolat az egész, hogy ha Diablo bekapja a legyet, akkor a picur cicusokkal mit kell majd tenni. Örömet szerezhetnek másoknak is, az apró macskák kedvelőinek, de mi van ha, hahaha? Akár ilyesmiben is lehet tervezni, abból születnek az igazán monumentális darabok.
Féktelen az élvezet, minden mozzanata a csúcsra visz és a mélybe dönt, hogy fényéveket utazzunk egymás útvonalán. Ha a tapéta ezek után nem fog kigyulladni, akkor rámondom, hogy éghetetlen. Túl vagyunk magunkon és egymáson innen, csodákat láttunk. És úgy érzem, még fogunk is, mert Óz birodalmába kéz a kézben sétáltunk be és jöhet bármilyen boszorkány, képtelen lesz olyan zenét kifőzni az üstjében, ami bántja a fülünket, ha együtt vagyunk.
Elterülök Sapphire mellett, némi plafonbámulás után lineáris ritmusra vált a légzésem. Elnyomás alatt állok, az álom már beköszöntött. És szeretném, ha az elmúltával megint Ő köszönne be, Ő, aki elhozta ide a Nevet és az igazi Életet. Meg a macskáját. A lemez pedig lassan felváltja az előző, ösztönösségében tehetetlen zenéjét tettelenségében eleven másikra.

Ezek az állatiasan ösztöni hangok a legőszintébb zenét alkotják meg, tisztábbak a legtisztább énekhangnál, kendőzetlenül fejezik ki a helyzet tetőfokára hágás érzéseit. Úgy kimozogjuk magunkból a koncertet, az italt és a mindennapi kenyerünket, ahogy az a lehető legkellemesebb.
Roppant nagy örömömre szolgál, hogy Sapphire pontosan annyira élvezi, ahogy én is, hiszen a hallgatóság élménye nélkül hiába jut a csúcsra az előadó. Ez az este a koprodukcióról szól, arról, hogy minden hangot együtt fogunk le, ha mégis különböznek, azt is harmonikusan teszik.
Láb a lábra, kéz a kézben, kacaj a...magányos horkantásra. Néha szoktam. Élettel álmodom, azzal, amivel az ébrenlét véget ért. Halk duruzsolás narrál be a szaxofonjáték alá, lázálmos állapotba kergetve engem. Remegően pislogok fel és éppen hogy érthetően mormogom oda:
- Reggel második felvonás. Ennek tudatában szunyókálj...
Én is készülök, rápihentetem testemet-lelkemet. A fordulást még érzem és viszonzom, de mire megláthatnám az egyébként is tüzes, most pedig már lángolóra pirult arcot, már elúszik a sötét éji képek között. Noktürnbe fordultunk, ahogy megmondtam, lesz folytatás.
~~~~~
- Éhenkórász jó reggelt...
Motyogósan köszöntöm a macskát, aki méltóztatott a mellkasom szőrét piszkálva jelezni, hogy momentán üres a gyomra és a tányérja is. Pedig elhasználták együtt az energiákat. Hirtelen azt se tudom, melyikük az, bár logikus lenne, hogy nem a vendég jön ide. Persze hogy ő Sapphire-t abajgatja, nekem Judy macskazenéje jutott. Másnapos dal az eltévedt reggeliről. Mindjárt odakormányozom a finom falatokat. Mindkettejüknek.
Csend üti meg a fülemet. Ráaludtunk a zenére, a lejátszó már rég kikapcsolt. Ahogy másnak a kávégép krákogása a megszokott ébredező hang, nekem a CD-tokok zörgése. Választok egy kellemes tételt, ami elindít minket a felélénkülés útján. Egy gyors kitérő a hűtőhöz, a szoba állapotának feltérképezése (csak kicsit dúlták fel) és mielőtt a hölgyemény szemei felnyílnának, a fülei már kapják az élményt. Utána pedig újabb szimfóniát játszunk szokatlanul. Matinéműsor felnőtt módra.

Ha hallanám, amit Sapphire mondott, akkor nem ezt mondaná. Sajnos nem hallom, a teste közeledését is már csak félig érzem, de mosollyal alszom bele az éjszakába. A drága csend alszik velünk, ha a nő sem horkol. Én nem szoktam, kifinomultabb hangképzéssel szórakozom inkább, méghozzá ébren.

Ahogy Sapphire kendőzetlen hátára pillantok és látom, hogy játszik vele a macska eggyé válósat, nem leszek féltékeny. Ez egész más, a hímmacska szívéhez is a gyomrán keresztül vezet az út és ő pont erre terelgetné a gazdáját. Én már az adagolásnál tartok és felhangoló zenénél, mikor tegnap esti partnerem az álom utolsó morzsáit sepri le magáról.
Judy már rég a tányérkánál van, mikor Diablo még Sapphire-t masszírozza. Sokkal alaposabb, mint én lennék, ebben tanulhatnék tőle. A zenei ízlésben viszont én nyerek. Ő a nagy fülei botját sem mozdítja a kellemes ébresztő hangokra.
- Szavak a hálószobából. Csipkerózsika ismét talpon van? - szólok hangosan.
Judy fel is emeli a fejét, hogy mit kiabálok. Töltök a másik edénybe is, utána pedig visszatérek, hogy megfordítsam az ajtóban a violinkulcsot. A hölgyhöz járulok, ajkára illesztem az ajkamat, átölelem, magamhoz húzom és mosollyal köszöntöm.
- Jó reggelt, kis rajzművészem! Szép dalok szóltak az álmaidban? Az enyémben csodásak, végig tülköltek és doboltak és pengettek. Már csak a fúvósszekció hiányzik.
Már ha van hozzá affinitása így korán reggel. Ha nincs, akkor egy ham & eggs is megteszi.

A macskák értenek az apró jelzésekből. Azokból is, amiket nem nekik, hanem a a gazdájuknak küldünk. Sapphire kisördöge úgy jön a reggelihez szólító hívószóra, ahogy a gazdinak kéne kelnie. Meg is nézem, hol tart az ügy. Fel kéne hangosítani a hölgyet, úgy lesz a tuti.
Ahogy ránézek az ágyon elterülő pőre és dús halmaira, az előző este emlékei felütik fejüket.
- Kávéval pedig még jobb rejtvényeket találok ki. Gyere, kotyogjunk együtt!
Én is mindig így indítok reggel, csak előtte még Judy-t ellátom. Saját, jól felfogott érdekemből. Amit kapnék ellenkező esetben, az nagyon rossz. Nem macskazene. Az már macskajaj lenne.
A csókos ölelés után kézen fogva húzom ki a nőt az ágyból.
- Rendben, már ismered a járást!
Tegnap este megmutattam, merre kell kiereszteni a fáradt...gőzt. Figyelem, mint libben tova ez a masszív, finom hús, hogy szólnak a léptei, milyen édes dallamot játszanak. És bizony bevetem azt, amivel alá szoktam festeni a kávéfőző mindent összerotyogó zaját. Ezeréves hangszínt, ami olyan tömény, hogy manapság már alig hallgatja valaki. Nekem ez kell a kávéhoz. Mikor Sapphire visszatér és megnézi a reggeliző macskákat, engem varázslás közben talál. Átélt arccal kalimpálok, akár egy karmester. És a gép fújja a koffeinszagú gőzhangokat a fúvós zajongásra.
- Fél pillanat és lefogom az ébresztő akkordot. Addig még Yehudi Menuhint játszom. Csatlakozol, drágaság?
Sose akadt még olyan vendég, aki beszállt a vezénylésbe. Lehet, hogy Sapphire lesz a kivétel. Több szempontból is az.

Henrik& Sapphire

*A reggeli maradás olyan ritka az életemben, mint a fehér holló, ezért nem is szoktam hozzá, bár alapjában véve nem volt az életemben túl sok egy éjszakás kaland. Viszont a Zongoristát már nem is számolom közéjük, függetlenül attól, hogy itt fogok reggelizni. Bármit. *-Nem győzöm kivárni. *És valóban, rejtvény ide vagy oda, az én fejemben is alakulnak a kis titkos gondolatok, elnézve Henrik pimasz mosolyát és kacsintásra termett szemeit, nem különben az egyéb testrészeit. Csak még tisztába kell tenni a számat, csókolásra szalonképesnek és ez az én igényem. Hagyom magam kihúzni az ágyból, a tegnap esti tornát még érzem a csontjaimban, izmaimban de ennek ellenére képes vagyok a fürdőszoba felé légiesen libbenni. Nekiesek csapnak és a polcnak szinte egyszerre, fogkrémet, szájvizet keresek, fogkefe híján – mert azért ilyesmire nem vagyok felkészülve – az ujjammal járom körbe a fogaimat. Ez is jobb mint a semmi. Félidőben ér el hozzám a zengő hang, ami megakaszt a tevékenységemben, olyannyira, hogy jobb és Henrik híján, döbbenve nézem a saját tükörképemet. Ajkaim lassan mosolyba görbülnek és így folytatom majd fejezem be a szalonképessé tételemet. Diablo is nekiesik annak amit kap, dorombolva, cserregve habzsolja a macskafalatokat, ezzel is hozzájárulva a konyhai koncerthez. Nem sokára a szemeimmel is láthatom azt amit eddig csak hallottam, a nevetés csiklandozza a torkomat, hagyom, hogy kibontakozzon. Amúgy nem vettem a fáradtságot holmi öltözéssel, egyébként sem tudom hol találom a hevességünkben szétdobált cuccaimat, csak egy törölközőt kapok a csípőmre, hogy ha leülök az asztalhoz, ne csupasz fenékkel tegyem. Az anyag jobbra-balra libben a lépteim nyomán, melyek alkalmazkodnak a muzsika ritmusához. Az invitálásra megemelt szemöldököm a válasz, de az este után érzem, hogy akár ehhez is van tehetségem. Egy forgás után Henrik mellé állok és leutánzom a mozdulatait.* -Remélem jól időzítetted a muzsikát.*Csípőmmel lökök egyet az övén. Imádom ezt a táncos, zenés reggelt.* -Ágyban reggeli?*Ott is lehet táncolni.*

Szoktak hajnali vendégeim lenni. Éjjel mindig rossz érzés, mikor arra gondolok, hogy reggelre már meg se ismernek. Sapphire fejéből nem megy ki a melódia, ebben biztos vagyok és az én fejemben is ott maradnak a harmóniák. A mosolya nélkül is tudtam.
A macskája nélkül is tudtam. Ahogy ellejt a fürdőszobába, végigkísérem a remek, nőies alakját. És finom reggelivel várom. Fogmosásra egy jó étek. Szerintem nem fogja bánni.
Ahogy asztalhoz ül, muszáj néznem őt, deréktól felfelé remek látványt nyújt.
- Időzíteni tudni kell.
Tánccal kezdjük a napot? A legjobb ötlet. Beszállok és még rá is teszek egy lapáttal a mozdulatokra. Ahogy erre lehet ropni, úgy lejtünk. Pár lépés és megint ott vagyunk a takarók és lepedők világában. Egy tálcával, amin frissen gőzölög a tojás. És a pirítós...
- Jó étvágyat, Sapphire!
Én is nekilátok. Ennyire jól már nagyon régen esett egy közös reggeli. Ennyire jó társaságban. Komolyan, melyik nő volt képes ilyenre úgy, hogy még a macskámnak is hozott társaságot? Sapphire példa nélküli. Nem mondom neki, mert még képes elszállni és azt inkább másképp szeretném.
- Ma újabb nap lesz a tetováló műhelyben? Elviszlek, ha gondolod - szólok két falat között, szemeibe ragyogó csillagszemekkel.

Henrik& Sapphire

*Sosem volt ilyen zenés reggelem, jobbára magamat hallgatom a tus alatt, de az inkább hajaz a csikorgatásra mint dallamra. Nekem jó, tusoláshoz jó, a többi meg nem számít. Ezt a mait viszont élvezem, szeretem, nem különben a társaságot. Bár nem vagyok oda a rózsaszínért, a kedvem most olyan és lebegős is kicsit. *-Te aztán tudsz a javából!*Zenét is reggelit is. Együtt ropjuk megint, mint tegnap este, és megint ő főz nekem….süt. Mindegy. Ez már olyan mint a házasság az első két hétben. El tudnám viselni még többször is, hosszú ideig, de kötetlenül. Fűszer a mindennapjaimba. Eltáncolunk az ágyig, s bár nem a kajával lettem ébresztve, mikor már a háttámlának dőlve nézem és szimatolom a finomságokat, nem veszem észre a különbséget. A korábbi gondolat még ott cikázik a fejemben s mivel mindig is szókimondó voltam, most sincsenek gátlásaim. *-Köszi, neked is Zongorista. Lennél a mindennapi fűszerem?*Talán nem érti, hiszen magamban kezdtem el fejtegetni a képességeit, csak a vége bújt ki belőlem hangosan. Egy falat pirítós és egy falat tojás, nyammogás jólesően, ezért ha kérdez, a válasz késni fog. Viszont nem kétséges, hogy a tegnap estéből és a ma reggelből repetát kérek, sokat. Egy falat neki is az én villámról, vagy ujjaim közül. S míg tovább lebegek a rózsaszín felhőn, nagy lendülettel telítve üresen korgó gyomromat, el kell merengjek azon is amit a munkáról kérdezett. Jelenleg nincs fogalmam milyen nap van ma. Erősen kell agyalnom hol hagytam abba tegnap és mi vajon a mai folytatás. Szívesen maradnék még ágyban párnák és a Zongorista közt, de a kegyetlen valóság elszakít tőle. Imádom a munkámat, de most elhúzom a szám.* -Azt hiszem igen. Még gondolkodom milyen nap van ma. De elég gyanús, hogy mennem kell. *Az a szerencse, hogy nem egy irodában dolgozom több másik nővel együtt, különben egy hatalmas pletyka parti kellős közepén találnám magam az első kávé után, miszerint az előző napi ruhámba mentem dolgozni, nem aludtam otthon, kócos vagyok és …blablabla. *-Elég a kocsimig. Köszi. *Viszont ha már itt tartunk, a sok frigid vagy mellőzött, meggyötört feleség arcába nyomhatnám a nyilvánvalót; Kurva jó éjszakám volt, földrengető, fenomenális, fantasztikus, buja és mocskosul bűnös. Utóbbit erősen megnyomnám. Élvezettel. Ez a gondolatfonal már széles mosolyt húz az arcomra. *-Nem győzöm kivárni, hogy a kezeim alá kerülj.*



//Ezer bocsánat! nem írtalak fel, nem is tudom hogy fordulhatott elő velem _megint_ ilyen. //

Egy magyarázat van: Sapphire-nek is mélyről, szívből jön az önfeledt önkifejezés, aminek a módja igazából mindegy is. Táncban vagy rajzban tör a felszínre, nálam muzsikálásban. Vagy egy jó ágyba reggeliben.
- Mindennapi fűszerünket add meg nekünk ma! Piktorka...
Mielőtt a reggelinek nekilátni, lopok egy csókot az ajkáról, zene a füleimnek, ahogy csattan és cuppan. Nem teszek meggondolatlan kijelentéseket. Az élet sójára szüksége van és a mindennapi fűszerre is. Az pedig kialakul, hogy ki milyen fűszerre szokik rá. Érzem, hogy jó úton haladok a függőség felé és azt is, hogy annak tárgya hasonlóakat fontolgat a bájos kis fejében...
A közös reggelizéssel nem sietünk, kényelmesen eszünk és etetünk. Ilyet nem nagyon játszottam mással. Sapphire esetében nem tartok attól, hogy ha a kisujjammal nyomok le egy billentyűt a zongorán, a fedele rácsapódik a karomra.
- Ha ilyen gyanakvós nap van, akkor nyújtsuk még a gondolkodást egy kis aláfestéssel.
Ehhez igazodó zenét kalibrálok be a lejátszóba, elmélyülősen északit, hűvösen romantikusat. A kocsi nyilván a tegnapi hangversenyemhez közel parkol, mivelhogy hozzám taxival érkeztünk.
- Meglesz a díszkíséret, egy kellemes bájséta az utca reggeli rohanó zajában. Szeretem a város hangjait, összeállnak egy képpé, sűrű, sötéten szürkéllő förgeteggé, ami ugyanolyan ihlető, mint az erdő nemes csendje.
- Ha holnapra van időpontod, készen állok a tű alá feküdni. Feltéve, hogy lehet lemezt vinni, ami bábáskodik a közös képünk születésénél.
Mert amit Sapphire rám fog varrni, az mi vagyunk. Ami ott lakik bennünk, ami egybeolvadt és kijutott a belső világból csak általunk érthető formában. Szalvétán már megvan, de az igazi napvilágra jövetel akkor lesz, mikor a bőrömön játszik a kottából. Arra mindig emlékezni fogok és az élet nagy pillanataihoz mindig tartozik egy dal is. Készülődés, kötelességtudat, szakmaiság ide-oda, csak ezek számítanak.

// Nagyon köszönöm a játékot! //

Henrik& Sapphire

* Diplomatikus válasz, de én értem. Nem hamarkodja el, nem kell neki sem kötöttség, ahogy én is fázom tőle. Nem benne nem bízom és nem más emberekben, hanem magamban nem. Ennyi. Egyébként sem lehet messzemenő következtetéseket levonni egyetlen éjszakából. Édesanyámmal ellentétben – bár sok mindenben hallgatok rá – a „mának élj!”-ben hiszek. Egyszerűen csak élvezzük egymás társaságát és ha összejön máskor is, annak külön örülünk majd. Bólintok hát és mosolygok, talán hálásan is, hogy nem rángatott bele valamibe és nem hagyta magát belerángatni. Pont jó ez így, ebben is rokonlelkek vagyunk. A közös ágyban reggeli is egyfajta fűszere a napomnak, hiszen még nem volt ilyen és kiélvezem minden percét, lassan és áhítattal. Az újdonság varázsa csábít, ám Henrik felkavarja bennem a gyanút, miszerint ma még más dolgom is lesz. Nem hagyom, hogy kedvem szegje. Ő sem.*-Nyújtsuk. *Mondom ezt még gyanútlanul, aztán megszólal a muzsika. Ez is mutatja mennyire sokszínű a Zongoristám világa, szemöldököm óvatosan emelkedik, a falat is megáll a számban. Meg sem próbálom palástolni a meglepődöttségemet. *-Nahát!*Hallgatom a lágyan csorgó zenét és elmém vásznára megannyi kép festődik hirtelen. Hogy csak engem szórakoztat vagy ihletet is merítek majd belőle, még nem tudni.* -Ez olyan…hajnali merengős. Magányosan sétálós, folyópart, hűvös, eső esik. Halkan kopog. *Halkan festem le a fejemben alakuló képet. Elmerülök benne, a reggeliben, Henrik szavainak tengerében. Hasonlót költ ő is a zenéből, mondom én, hogy rokonok vagyunk. Fel sem kapom a fejem mikor hajlandóságot mutat már másnap a kezeim közé kerülni, csupán az egyik szememmel pislogok rá, ajkaim mosolyából tudhatja, hogy tetszik a holnap.* -Ha olyan fekete korongot hoznál, lejátszót is csomagolj be, mert nekem olyanom nincs, de kisebb, fényesebb lemezt bárhova be tudok dugni. Várlak este, zárás után. Hozhatod Judy-t is. *A történet már meg van, csak a képét kell felvarrnom a még tetkószűz bőrre. Megtiszteltetés, hogy az enyém lehet az első karcolás. A különbség azonban óriási lesz a többihez képest. Az első kép amihez zene is fog tartozni és ez tetszik. Örökké emlékezetes lesz, bárhová is vesssen minket a sors, vagy a mindennapi fűszerünk.*

//Én köszönöm, imádtam minden percét!! //