Az oldalon korhatáros, erotikus tartalom és durva szövegek találhatóak. A később esetlegesen kialakuló lelki defektekért és a fejlődésben való visszamaradásért felelősséget nem vállalunk.
♦ ♦ ♦
Az oldal alapötlete a „Passion in Las Vegas” nevű fórumról származik. Annak folytatásaként jöttünk létre.
És beszél... Szeretném azt hinni, hogy ma jutunk valamire. Hogy ezzel jutunk valamire... És még ha nem is egészen... szabályos, hogy én végzem ezt a pszichósok helyett, mégis láttam számtalanszor ahogy dolgoznak, pláne tekintve, hogy nem akarok újabb pár órát várni, amíg ideérnek. Éjjel... Talán ezért is remélem inkább, hogy lesz gyümölcse a kis beszélgetésünknek. És bár egy darabig úgy tűnik nem hangzik el semmi új, vagy különleges, a történet végeztével a nő megakad, én meg... Nyelés akad a torkomon.
Amint kipattan a név, azonnal jegyzetfüzetet veszek elő a bal belső öltönyzsebemből, és mellé húzva a tollat lekörmölöm. Igazából nem tudom miért hordom, az akták nem szoktak előállni újdonságokkal, mégis talán a régi időkből maradt velem, a szokás. És most éppenséggel a legjobbkor jön.
- Roger.. - ismétlem el utána, de csak a papíromat figyelem. - Roger...- tekintek fel aztán rá. - ..mi!?? - tartok a szemeiben, de nem tudhatja éppenséggel mi jár a fejemben. Így muszáj vagyok, korrigálni. - Hallott esetleg vezetéknevet is?? Talán... - óvatosan kérdezem, és még véletlenül sem mondom ki a Walsh nevet, nem is közelítek, mert az azonnal kettőbe vágná - manipuláció címével - az elhangzó vallomást. Mégis bármit megadnék hogy kimondja. Mondd csak ki.. MONDD KI! A szemem talán beszédes, de arra vigyázok, hogy semmi baj ne történjen. Semmi olyan, amivel magam alatt vágom a fát. Így.. ha meglenne az a név.. ha csak elhangozna... máris lenne esélyünk hogy átkutassuk Walsh otthonát, aki eddig soha nem bizonyíthatóan a Juarez kartell helyi verőembere. Hogy ez mivel jár a nőre nézve?? Mondd csak ki... MONDD KI!
Ez jelenleg semmit se számít...
_________________
don't forget what you've sworn
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 811
#27Tárgy: Re: Zsaruvér és Csigavér Csüt. Ápr. 07, 2022 11:56 am
Zsaruvér& Csigavér
*Látom ám, hogy a névre elakad. A pillanatnyi törés egészen jól látható, mielőtt továbblendülne. Aztán előkerül a jegyzetfüzet és nekem az jut eszembe, hogy milyen cuki már, hogy kézzel körmöl, pedig nem is olyan öreg. Tulajdonképpen egészen fiatal, bár sok tűz már nincs benne, vagy nagyon jól palástolja. Megtörte már a zsarulét. Az, hogy lekörmöli Roger nevét, tutira jelent valamit, de az arcán nem látom a feszült figyelmet, nem látok örömujjongást, sem apró mosolyt, olyat amivel kárörvendően nézhetne a világba jelezve, hogy; Elkaptalak! Mármint nem engem, hanem Rogert. * -Ez most jó? Látom, hogy jelent valamit ez a név. Beletrafáltam? *Talán ennél a pontnál bizonytalanodik el. Beletrafáltam. Mintha csak tippeltem volna, pedig nem. Bámulatos, hogy ennyi mindenre visszaemlékeztem és a név is elhangzott akkor és ott. * -Roger….nem tudom. *Leengedem a Rogert szólító hangját morzsolgató kezem és nagyot sóhajtok. Nincs még vége, nem mehetek haza, hogy beletúrjak Diablo bundájába, ami mindig megnyugtat. Damoklész kardja még a fejem felett lebeg arra várva, mikor sújthat le rám a bevándorlásügyiek súlyos erejével. Sean Walker Holmes hadnagy láthatóan nagyon vár még valamire, egy névre, Roger családnevére, fontos lehet. Úgy néz, mint aki szuggerálni akar, de szavakban nem segít. Még egy árva hangot sem. * -Magának nagyon szép szemei vannak. *Jegyzem meg azt ami eszembe jut őt nézve. Tényleg szépek, beszédesek, csak most éppen egy névért könyörögnek. Megszánom. Lehunyom a szemeimet és újra indítom a filmet. Megint felébredek a csattanásra, csitítom a szívemet, az ajtó mellé tett baseball ütővel szemezek, majd fellélegzem amikor az ajtó nem enged a sürgető kéznek. A hangok összekeverednek, Csin bácsi, a felesége, a vendégek kiabálása, további csattanások és a Rogert szólító. Sokan vannak. * -Az üvegnél állok és érzem az adrenalin fémes ízét a számban. Mindig is utáltam. Próbálok kilátni, szétfeszítem a roló lapjait és Csin bácsi néz velem farkasszemet. Benézett a szalonba. Nem tudom miért. Utána megint léptek. Sietősek. Aztán megint egy hang, nem Louis Armstrongé, hanem egy másik. Fiatalabb, simulékony. Azt mondta váljanak szét, mire Louis Armostrong azt dörmögte, hogy….*S kinyitom a szemeimet, döbbenten nézve a hadnagyra, még egy kicsit előre is hajolok az asztal felett, rátámaszkodva a lapjára.* -Hihetetlen, hogy mennyi minden beugrott amiről azt hittem, hogy nem láttam és nem hallottam. Pedig ott volt minden a háttérben. *Tócsányira kerekednek a szemeim és csak nézek a hadnagyra, várva, hogy örüljön. Aztán eszembe jut, hogy nem mondtam még semmit arról, mit hallottam a végén. * -Ja, Louis Armostrong valami Walshnak beszélt. Azt mondta, hogy „oké Walsh”. Aztán csend lett, amíg maguk meg nem jelentek és fel nem verték megint a környéket. *Vádlón nézek a pasira és hátradőlök a széken, karjaimat összefonom magam előtt.* -Most már hazamehetek? Meg kell etetnem a macskámat.
Zavarba jövök... Pedig nemigen szoktam az évek alatt, de rég volt már hogy utoljára kihallgattam egy tanút, pláne egy ilyen csinosat. Mégis leplezem a zavaromat. Valahogy. Talán csak pár gyors pislogás.. ami terel, de holistartottunk?
Ő az aki kiment végül, mármint a nő, mert nem kell újra megkérjem, megint lehunyja a szemeit, és én csak ekkor.. igen, bevallom, ekkor azért átfuttatom rajta a szemeimet. Persze csak lopva. Érdekes minden minta, de nincs időm hogy megfejtsem. Mert már indulnak is a következők.
Feszülten figyelek, minden egyes percben. Mintha valóban, minden egyes elmondottnál változna a történet, bővülne.. Kiteljesedne.. és most értem csak meg igazán, mennyire is fontosak tényleg a körülmények. A kihallgatás körülményei. Körülvesz a néma csend.
A történet halad, ám amikor azt gondolnám hogy semmi nem lesz a végére, a nő megakad. Nem mozdulok, igazából nem is tudnék. Nem lenne törvényszerű. Vagy indokolt, amikor jön az a következő mellékszöveg. Először azt hiszem hogy megint gúnyolódik velem. Hogy ez csak újabb játék, de AZTÁN...! Úgy csapódik az a név a légtérbe, mintha parancsot teljesítene! Az első gondolatom: MEGFOGTUK!!! Az első látszólagos reakció: maximum egy villanás a szemeimben, de nem beszélhetek, így csak marad a néma csönd. Legalábbis látszólag.
Feljegyzem az előző mögé a nevet: Walsh. Csak hogy szabályos legyen, és hogy ne köthessen semmibe, a bíró a házkutatási engedélyhez, így csak jóval később ér el hozzám, az az utóbb befutó megjegyzés. Amiiii...
- Azonnal kinyomtattatom a vallomását, kérem az aláírását, és szabad mint a madár.. - most mosolyodom el először - talán másodszor? - az együtt töltött idő alatt, de nincs mit szépíteni. ÖRÜLÖK! És azonnal az első dolgom lesz, még ma, felhívni a bírót.
*Vagy a kihallgatás menetét zavartam meg, vagy egyenesen a hadnagyot azzal, hogy leszépeztem a szemeit. Csak egy átlagos nő vagyok, abból is éppen űzött és kissé talán különc is, nem tudok sokáig ugyanarra a dologra figyelni, a képzeletem és a megfigyeléseim mindig eltérítenek. Kimondom azt amit gondolok, ami éppen az eszembe jut, másrészről a hadnagy szemei tényleg megérnek egy misét. Na jó, egy misét talán nem, de egy ajtócsapkodást igen. Azért is szánom meg és vetem bele magam újra az estébe, a történésekbe és hagyom, hogy magával ragadjon megint az a félelem amit akkor éreztem. De persze közben megint elakadok, nem mintha a válasz ne lenne ott a nyelvem hegyén, de muszáj elmondanom, mennyire meglepett a technikájának a sikere. Legközelebb ha nem találom a kocsikulcsot is inkább leülök és elmélkedem, ha kell lemegyek alfába is, és tutira megtalálom a mélyhűtőben a jégkockák közé fagyva. Ott volt legutóbb. A kérdéseimre nem válaszol, legalábbis szóban nem, de azok a szemek…villannak egyet és tudom, hogy most vallottam valaki ellen, aki megölt egy másik embert. Francba! Kellett nekem belekeveredni, ezt is Csin bácsi számlájára írom, bár nem olyan széles a válla, de talán még elbírja. Azonban a következményeken nem gondolkodom el, az agyamat teljesen lefoglalja Sean Walker Holmes hadnagy utolsó felszabadító mondata és elmosolyodom. Megkönnyebbülten. Annyira egyszerűnek tűnik az egész. Hoz egy lapot, átolvasom és ha az van rajta amit mondtam, akkor csak alá kell írnom és mehetek is. Nem lesz itt semmilyen számonkérés, zöldkártya, letelepedési engedély, meg ilyenek. Remélem soha többé nem kerülünk egymás szeme elé, legalábbis hivatalosan nem. Azért elég nagy pocsékolása az életnek, hogy egy ilyen pasit rendőrnek csinált. * -Remek! Hozza azt a papírt és már itt sem vagyok. *Mosolygok rá százkarátosan és most először dőlök hátra a széken nyugodtan, gyönyörködve abban a mosolyban, amit kapok. * -Többet kellene mosolyognia, még a bűnözők is jobban vallanának. Jól áll magának. *A teáért nyúlok, igazából nem sokat ittam eddig belőle, de most belekortyolok és míg itt van, a pohár pereme felett stírölöm. Tényleg kár érte.*
Talán mégsem volt annyira rossz ötlet addig ütni ezt a vasat amíg meleg! Most érzem csak IGAZÁN.. kifizetődni a részleteket, a befektetett energiát, minden egyes túlórával töltött órát, és az embereink elhivatottságát az ügyünkben, mégis egyetlen apró láncszem az, ami végül megad(hat)ja a megváltást... A kulcsszó: még a kérdőjel. A remény, meg maga a bizakodást rejtő próbatétel, mégis több mint egy orrhosszal előrébb vagyunk most, mint bármikor az elmúlt 2 évben. És ez reménykedésre ad okot. Igen.
Már indulnék, hogy azonnal teljesítsem is amit ígértem, amikor nem várt válasz szakít ketté. Vagyis csak megakaszt. A velem szemben ülő nőre nézek, beleakadok a szemeibe, de aztán ugyanolyan hirtelen tépem is ki magam, hogy meginduljak az eredetileg tervezett ütemben, és a géppel ki is nyomtassam a vallomástételt. Vagyis mielőtt még kilépnék az ajtón, még egy pillantásra "méltatom", de aztán néhány percre magára hagyom.
Csak a tükör mögül figyelem... Aprólékosan... felmérve.. mégsem a szavainak igazságértéke az, ami hagy bennem némi megingást. Mégis.. Amint kiköpi a nyomtató a vallomástételt, én vagyok az első aki először átolvasom. Tesztüzemű a gép, és volt már olyan hogy lejegyzett olyan blődségeket ami több mint megalázó lett volna a rendőrségre nézve. Már ha hivatalosan kikerül. Így..
Elsiklom a dolog felett, a szememet illetően, de ez max majd az őrsön okoz némi derültséget, vele az elkövetkező néhány hónap húzásait is, mégis elmosolyodom. Én is. És ahogy egy pillantást azért még vetek, a bent ücsörgő nőre -már ha ücsörög még- hamar alá szignózom a vallomást, és kilökve az ajtót, már a másikon lépek be.
- Parancsoljon. - csúsztatom elé a papírt.. és kis fáziskéséssel a tollat is.
*Azért meg kell hagyni, Sean Walker Holmes hadnagyot is meg lehet akasztani valamivel. Úgy tűnik, olyannyira régen belemélyed és elveszett a bűnözők kajtatásába, hogy elfelejtett élni. Ha mondta is egyáltalán neki valaki, hogy szép a mosolya, azt mér régen elfelejtette és most az újdonság varázsával hat rá. Mikor még utoljára visszanéz az ajtóból, szélesen és ragyogón rámosolygok, nem tagadom egy csipetnyi pimaszság is van abban a mosolyban, de csak gondolati szinten. Magamra maradok és sajnos semmit nem hagyott itt az asztalon amivel elüthetném az időt, ilyenek ezek a szaruk, vigyáznak nagyon. Jobb híján előveszem a telefonomat a táskámból és megnézem jött-e üzenet. Nem jött. Pedig legalább két teljes percet eltölthettem volna aktívan és nem csak nézve ki a fejemből. Elfojtok egy ásítást, majd a tükör felé fordulok, mely mögött minden bizonnyal valaki figyel. Saraim egyike, Freddy bá miatt alakult ki bennem ez a képesség, a tarkómon érzem a szúrósan fürkésző pillantást. Hangos csikorgással tolom ki magam alól a szélet és indulok el a tükör felé, cipőim sarkai ütemesen koppannak a padlón. Egy lépéssel az őszinte ablak előtt állok meg, de nem magamat nézem. Próbálok bármit felfedezni mögötte, legyen az egyetlen kis hiba, megkopott foncsor, ami átengedi a tekintetem. Közben oda képzelem mögé Sherlockot és elmosolyodom, s mintha valóban látnám, hogy ott van, még integetek is. Ha mégis lát engem, higgye csak azt, hogy elromlott a tükör. Ha lenne nálam rúzs, még az ajkaimat is kirúzsoznám stégyentelen módon, de nem hordok magamnál semmilyen szépészeti terméket, legfeljebb kézkrémet és naptól védőt. Bohóckodnék még számolatlan ideig, de mögöttem felharsan a hadnagy hangja és mint akit rajtakaptak perdülök meg a sarkaimon, hajam lobonca késve követ, majd egy tincs az arcomba csapódik. Egyetlen kézmozdulattal söpröm el s ugyanezzel a lendülettel indulok meg az asztalhoz. * -Remek. Köszönöm. *Ejtek meg egy újabb csillogó mosolyt, majd úgy álltomban hajolok a papír fölé. Ahova kell, kanyarítom a nevem, igaz némi észrevehető hezitálással, mert majdnem azt írom, hogy Gloria Sapphire Salinas. A harmadik betűnél jövök rá, hogy ki kell hagynom a hivatalos aláírásból az ékköveset, és ez a pici elmebeli korrigálás fedezhető fel kezem elakadásában. Végül azért csak aláírok és mosolyogva emelkedem fel, hogy kezet nyújtsak Sherlocknak. * -Részemről volt az öröm, hogy ilyen gyorsan végeztünk. Minden jót Sean Walker Holmes hadnagy! *Ha megfogja a kezem, picit megszorítom és kacsintok is hozzá, majd ellibbenek mellette magam mögött hagyva a már fakuló virágillatot. *
Unalmas estének nézett ki a mai... Az, hogy végül ilyen hihetetlen nagy fogás ígéretévé változott az egész helyzet, bár mondhatnám hogy az én érdemem, de sokkal inkább közös munka volt. Közös meglátások, és igen, nem hagyhatjuk ki a képletből ezt a pimasz, ám szemrevaló tanút se, akit meg kell valljak, hiába a hivatalos keret, nem szívesen engedek ki a látókörömből. (talán egy védőőrizet is szükségeltetne! De amíg nincs kézzelfogható bizonyítékom rá, nem rendelhetek el ilyet. Így...)
A nő ellép mellettem, de nekem az eszembe jut valami. És mondjuk azt, hogy csak túlzó óvatosság.
- Miss Salinas! - fordulok utána. De nem lépek előre. Megvárom amíg ő fordul hozzám, és ha nem teszi, majd rendezem a helyzetet. De ha mégis...
- Tudja mit..? - akad bele némi szünet. - Igazából....... nem értem el a bírót, így muszáj lesz személyesen felkeressem. Szóval ha gondolja.. - hezitálok újra, csak egy hosszúba nyúlt rövid ideig. - Hazavihetem ha nem lát rá más megoldást. És persze ha igényli. - hogy felajánlás?? Talán. Vagy csak jól esne még egy kis időt tölteni vele, a humora... a jókedve... Maga az egyénisége, felemelő változás. ( Azt mondják kiöli belőled ez a munka az életet, és néha én is pont így érzem... ) De sokkal inkább elfogadható indok az, hogy biztosra menjek, tényleg nem látta meg senki,TÉNYLEG nem tartják potenciális hibalehetőségnek, akinek otthon, csendben és sötétben, csak egy pillanat alatt vágják el a torkát. Talán csak a maximalizmusom az ami nem engedi hogy elengedjem, hisz hányan láthatták a szalagok mögül amikor engem követve beszállt a járműbe? Biztosra kell menjek. Biztosan...
*Visszafogom magam és nem sóhajtok fel látványosan, nem fújom ki a levegőt megkönnyebbülve, miután aláírtam és el lettem engedve. Megfogadom, hogy csak az épületből kilépve engedem meg magamnak, és van bennem annyi tartás, hogy ne szegjem meg. Babona? Talán. Van bennem egy kevés, addig ne örülj, míg nem biztos. Nem szoktam előre inni a medve bőrére, a sajátomra meg végképp nem. S a karma utánam nyúl a hadnagy hangján, belekap a vállamba, és visszafordít. Egyetlen hosszú másodpercre torpanok meg és rándulok össze, mintha fájdalmas lenne ez az egész procedúra, hogy megfordulok és felnézek rá. ~Mi a franc van még? ~ Teszem fel magamnak a kérdést, pengevékonyságúra préselt ajkaim mögött némán, de mikor a hadnagy felé fordulok, már mosoly játszik az arcomon.* -Igen? Elfelejtett valamit hadnagy…úr?....Mit? *Pillanatok alatt leizzadok, bár nem látszik én érzem. A félelem gyorsan kúszik fel bennem és szorítja el a torkomat, úgy kérdezek vissza a közbe akadt kérdésre. Mit akar még? A szavai aztán elérnek és tudatosulnak bennem, bár a távol lévő bíróval nem tudok mit kezdeni, a továbbiak már lég magyarázatot adnak arra, hogy mi az amit elfelejtett a hadnagy. Fogadalmat szegek, a bent rekedt levegő szétfeszített tüdőmből úgy távozik, hogy azt még a szomszéd szobában is meghallhatják. Eddig melegem volt, most hirtelen lehűl a bőröm, mintha egy marék jeget nyeltem volna le. Szemöldököm felemelkedik, újabb levegővel pótlom az elvesztegetettet, hogy legyen mivel megrezegtetnem a hangszálaimat. * -Á! Nos, mivel maga hozott el a szalontól, kénytelen lettem volna busszal hazamenni. *Taxira nem költök. Nem megy még olyan jól és Freddy bá is megsarcol, vagy most már nem is ő. Jó lenne tudni, ki jön legközelebb a pénzért és mikor. * -Megköszönném ha hazavinne, persze csak ha nem okoz gondot, nem szívesen tartanám fel, biztosan rengeteg dolga van. *Udvariasságból mondom ezt, de remélem ő nem udvariasságból ajánlotta fel, hanem mert tényleg van rám még egy kis ideje. Más meg sem fordul a fejemben. *
- Persze! - csak eseti zsigerből vágom rá. Úgy vélem. De a mozdulataimból is kilátszik, hogy végül is örömmel tölt el, hogy így határozott, de nem fecsérlek felesleges gondolati perceket, hogy kiecseteljem vajon a társasága az ami felvidít, vagy épp a tudat, hogy bármi baj lenne, még időben képes leszek reagálni. Hosszú idők óta húzódik ez az ügy.
- Kérem várjon meg a recepcióspultnál.- biccentek. Utána. - Még pár pillanat amíg elintézek néhány papírt, és ottvagyok. - elmosolyodom. Most először, úgy igazán, szabadon, felszabadultan. Persze nem örömködni vagyunk itt, mégis lekerült a vállaimról egy tonnányi teher. Úgy érzem.
Ha a nő kilép, és nincs egyéb hozzáfűzése, egy pillanatra még visszafordulok a papírjaimhoz. Ha van, válaszolok, de ha csak a nyomtatott betűket figyelem, akkor átvillan a fejemen néhány gondolat. A jövő vélt eseményei, a protokoll lépései, a lehetséges pozitív lezárás lehetősége, és végtelen áramlás száguld át a mellkasomon. A megkönnyebbülés eseménye. Pedig még messze nem biztos semmisem.
Az öltönykabátomat összegombolva végül felmarom a kezembe a papírdarabot. Bár a bírót nem hívtam - eddig - most a formalitásból adódóan megteszem, de persze hogy nem veszi fel - szerencsémre - így nem is lódítottam olyan nagyot. Tehát... Tiszta a lelkiismeretem....
Mos mosolyodok el másodszor, de csak a tükörből érzékelem. Nem törődök vele tovább. Lenyomom a kilincset, és ellenőrizve a telefonom, a jelvényem és a fegyverem, egy újabb pillanat múlva kilépek. Bízom benne valahol tényleg a recepcióspultnál érem utol a nőt. És nem szökött meg előlem.
_________________
don't forget what you've sworn
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 811
#35Tárgy: Re: Zsaruvér és Csigavér Pént. Júl. 15, 2022 9:43 am
Zsaruvér& Csigavér
*Persze. Sok dolga van, vagy nem okoz gondot? Mindegy, a kérdés eldöntetett és úgy tűnik lesz egy fuvarom haza. Mosolyogva bólintok az „utasításra” ezen már tényleg nem múlik és nagy megkönnyebbüléssel lépek ki a kihallgatóból. Míg a recepció felé igyekszem, ami nem hasonlít egy szállodáéhoz, jobbára feljelentők és bejelentők, papírmunkára váró rendőrök várakoznak ott, hogy leadhassák az épp elfogott gyanúsítottat, számtalan gondolat fut át a fejemen a történtekkel kapcsolatban. Milyen következménnyel jár ez nekem? Vajon az, hogy kiadtam egy nevet, ami számomra nem jelentett semmit, kitudódik majd az alvilág berkeiben? Eljut Freddy báig? Vagy máshoz? Jelent ez annyit, hogy megbosszulják? Vagy csupán ennyi volt az egész és holnapra már el is felejthetem? Ha szimpla gyilkosság volt, akkor talán igen, de erős a gyanúm, hogy leszámolás. Miért kell nekem mindig belekeverednem valamibe? Miért kísért a múlt állandóan? A recepciónál aztán leülök egy szabad székre, de ha egy percig tudok ott maradni, akkor sokat mondtam. Némi bonyodalom keletkezik két letartóztatott és az őket behozó rendőrök között, közvetlenül mellettem és ijedten siklom el onnan és épp egy részeg hajléktalannak kinéző férfi háta mögé érkezem. Elég volt, kimenekülök a friss levegőre, mögöttem épp a földre nyomják a rendbontókat, kiabálás, káromkodás zaja kísér a rendőrörs kapuja elé. Nagyot szippantok az éjszakai levegő frissességéből, majd rögtön odébb is sétálok, hogy ne legyek útban. Két lépéssel a kapu mellett állok meg, karba fonom a kezeimet úgy, hogy a vállamról lógó táskám a karom alá szoruljon. Nem valószínű, hogy pont a rendőrség előtt rabolnának ki, de a környék ennek ellenére sem túl biztató és már zsigerből védekezem. Néha bekukkantok az üvegajtón, bár esélyem sincs, hogy a kavalkádban meglássam a zsarumat. Remélhetőleg van annyi esze, hogy a recepción túl is nézzen, lásson. Ha igen, rögtön azután csípem el, hogy kilép az ajtón.* -Túl nagy nyüzsi volt odabent, meg….büdös is. Nem is értem hogy bírja. *Mosolyt villantok rá és el is indulok arra, ahol a kocsiját hagytuk. *
- Hé, Stevenson! Mi már megint ez a kupleráj itt!? - széttárom a kezem, de tudja jól, hogy csak zsémbeskedem, megszokták már az utóbbi időben, ha épp.. rossz a kedvem, vagy pokoli fáradt vagyok. Most inkább az utóbbi, a kedvem nem is lehetne ennél rózsásabb, mégis a nehezemre esik kikerülni a bekerült kis perpatvart. Persze a nő sehol.. és először azt hiszem tényleg csak átvert, de nem lennék jó zsaru, ha nem járnék azért rendesen a végére a történetnek, így már az első pillanatban kutató szemeim kiszúrják, elég csak végignéznem az üveg elválasztotta terepen.
- Megijedt? - ez az első kérdésem, gyanúsan még őt megelőzve, de hagyom hogy a visszazáró üvegajtó csendben visszasuhanjon a jelentre.
- Meg lehet szokni.. - nem nemtörődöm módon rántok vállat, inkább csak beletörődő jellggel, ahogy a kocsi felé mutatok, mutatnék... de ő közben megelőzve elindul előttem. Hát tudja. Oké. Gondolatban biccentenék, de helyette csak kizsákmányolom a kocsikulcsot a zakózsebemben, és egyetlen pittyenéssel már nyílik is az ajtó. Feltételezem - mint ahogy jöttünk - a velem ellentétes oldalon száll be.
- Nos... merre megyünk..!? - persze tudom jól, bár kérdezek, mégsem felejtettem el az adatokat amikor kikértem a jegyzőkönyvhöz őket, mégis azt gondolom így diktál az illem. Talán én se örülnék ha minden jöttment, zsigerből vágná hol is lakom. Így... Szóval hová??
_________________
don't forget what you've sworn
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 811
#37Tárgy: Re: Zsaruvér és Csigavér Szer. Okt. 26, 2022 10:40 am
Zsaruvér& Csigavér
*Csak a fejemet rázom arra a kérdésre, hogy megijedtem-e, viszont máris van véleményem az odabent folyó világról, ami szöges ellentéte annak, amit én tapasztaltam a kihallgatóban. Bár a neve a szobának ijesztő – főleg a számomra – mégis kellemesebb volt, mint lent az aulában. Talán a társaság tette, amiről le kellett mondanom a várakozás idejére. Azt nem tudom, hogy a hadnagy bevitte-e már a nevem a rendszerbe, de majd kiderül milyen papírokat adott Freddy bá. Eddig a biztonságra játszottam és elkerültem minden összetűzést, a kávéházi robbantás után viszont simán megúsztam mindent, de lehet csak azért, mert elvittek a kórházba. Mielőtt bármi kiderülhetett volna, onnan is leléptem, nem egyedül. „Meg lehet szokni.” Válasza visszhangzik a fejemben de nem hiszek neki, ennek megfelelő pillantást is vetek rá, mielőtt elindulnék a korábban letett kocsi felé. Meg sem várom a pittyenést, nyitnám az ajtót, én nem ilyen biztonsághoz vagyok szokva, rendes körülmények között az én kocsim ajtaját is be lehet zárni, de csak kulccsal, ám a másik oldal általában nem működik. Azért nem lopták még el, mert minden tolvaj a vezetőülés melletti ajtóval próbálkozik, a fejüket vernék a falba ha tudnák, hogy megspórolhatnának maguknak néhány percet és munkát. Az ajtó azonban nem nyílik, így várnom kell a pittyenésig, de utána már be is ülök a helyemre. Mármint az utas oldali helyre. Szép autó, egyáltalán nem lelakott, mint az enyém, kényelmes a szék, el is helyezkedem benne. Sean Walker Holmes hadnagy azonban mindig okoz meglepetéseket, ilyen a lakóhelyemre feltett kérdése is, amiért megkapja a legcsodálkozóbb pillantásomat. Felé is fordulok ültömben a felsőtestemmel, fél fenekemre helyezve a súlyt, hogy jobban lássam.* -Nem tudja? Maga rendőr vagy nem? Most hallgatott ki, ott volt minden adatom maga előtt. Vagy csak nem tudja hol van az az utca? Nem hibáztatom, oké, megértem. *Emelem fel a kezeimet magam elé védekezve, és benne van a hangomban a bocsánatkérés is, ám szavakkal nem juttatom kifejezésre. * -Külváros, nem a lakóparkok. Majd mondom. A szalontól keletre. *Csak onnan tudom kocsival az utat, különben tömegközlekedéssel járok. Azért még így is előbb érek haza, mint egyedül. És igen, értékelem, hogy hazavisz, mielőtt előrefordulnék, el is mosolyodom, félredobva a korábbi meglepett arcomat.*
Hosszú mosoly csúszik az arcomra.. Nem olyan látható, de én tudom hogy szórakoztat a szöveg, így.. mégis belemegyek a játékába. Vagy valami olyasmi.
- Tudja, nem akartam hogy esetleg kellemetlenül érezze magát... - indul a kocsi, fordítom el a kulcsot, de csak az utolsó pillanatban pillantok rá.
- ...Szóval a külváros. - sóhajtok, de inkább a már említett fáradtság miatt teszem, mégis sokkal.. inkább töltöm vele az alig szabaddá vált perceimet, mint hogy egyedül furikázzak éjnek évadján, felkutatva a bírói lakást. (oké, jó kibúvó, tudom jól. ) El si forgatom a kormányt, a beesettekhez méltón ugyanolyan vigyázva hajtok ki a parkolóból. És azután a szabad jelzésre váltott lámpa utáni kereszteződésből is, balra, ahogy nagyon is tudom jól, az az egy év... betéve ismerem már a környéket, jól tudom hogy hol az az utca, és azt is milyen a híre. Nem a legjobb.
- Mindig ilyen sokáig dolgozik..? - kérdezem aztán jóval később, a semmiből, csak úgy valamivel megtörve a csendet, habár kérdezhette volna ő is éntőlem, de valahogy adta magát, hogy én beszéljek. Ha már én teszek szívességet. Elvileg. (De az is lehet, hogy inkább ő nekem.)
-Attól, hogy tudja? *Hörrenek fel meglepetten, de a mosolya irtó aranyos, már-már szégyenlős, és ettől olyan gyermekien bájos. Azok a kis szarkalábak…meg kell zabálni. A visszakérdezés bár költői, ezt is udvariasságnak tudom be és bólintok,vagy ha már nagyon a szakmai zsargont akarom belevinni az egészbe;nyugtázom a célhelyszínt. Lassan kicsorgunk a forgalomba és hamarosan rátérünk arra az útra, ami a jelenlegi nem túl jó környékről – mert itt van a rendőrőrs – elvisz minket a lehető legrosszabb környékre. Olcsó. A főbérlő nem kérdez és mivel igyekszem pontosan fizetni, békén hagy. Van legalább egy jó szomszédom akiben meg lehet bízni, rá lehet bízni Diablot, cserébe mosolyogva viselem amikor az éppen aktuális szappanopera történéseit meséli. Néha azon kaptam magam, hogy érdekelne mi történt a főhőssel, sőt! Olykor rá is kérdeztem,s zóval tök jól elbeszélgetek Mrs. Kowalskival. Merengésemből a hadnagy kellemes, mélabús hangja rángat ki, és nem bánom. Érdekes, hogy eddig csend volt, én szoktam megtörni.* -Nem mindig. Most sem dolgoztam már. Az igazság az, hogy túl fáradt voltam és elaludtam a kanapén. Már rég otthon kellene lennem. A háziúr már biztosan nagyon vár, kések a vacsorával. *A háziúr jelen esetben Diablo, és tényleg képes úgy is viselkedni, ha mérges vagyok rá, mert megmakacsolja magát, elkezdem magázni. Nem mintha neki számítana, de nekem jólesik. Fél fordulatot teszek az ülésen, hogy felé fordulhassak, az arcélét nézegetem melyen az utcai világítás ütemesen festi meg a bőrét, hol világosabb, hol árnyékba borul és sötétebbek lesznek a vonásai, vagy el is tűnnek. Könnyed mozdulatokkal kormányoz, egyáltalán nem szorongatja a kormányt ahogy én szoktam. Nem olyan temperamentumos a vezetési stílusa és ezt akár borítékolhattam volna a kihallgatási módszerei után. Olyan volt, mint egy jóga oktató. Vagy egy relaxációs tréner. * -Maga gondolom sosem alszik. Mindig a terepen van. Mindig hazafuvarozza azt akit kihallgat? *Hirtelen ötlettől vezérelve dobom vissza a kérdést rászabva. Elmosolyodom mielőtt felém fordulna ha megteszi és mielőtt válaszolna. ~Most tényleg flörtölök vele?~ Nem tudom, azt hiszem sosem csináltam még ilyet, legalábbis ilyen finoman nem, szóval nincs összehasonlítási alapom. De ha igen, akkor remélem jól csinálom.*
#40Tárgy: Re: Zsaruvér és Csigavér Csüt. Nov. 03, 2022 12:15 am
- Attól hogy... - kezdenék bele, de mégis inkább félúton meggondolom magam, és csak egy szemöldökráncolásba futja.
- Nemszámít... - dünnyögöm, helyette vezetek, csakmert oda is kéne érni még ma éjjel, és... És elég sok dolgom van. Addig.
Szóval vezetek, és ránktelepedik az a néma csönd. Én sem szólok és ő sem szól, egész addig amíg kínosnak nem érzem a helyzetet, így bedobom az első gondolatom. Mert mi másra is kérdezzek.
A válasz... amellett hogy jelentéktelen(nek tűnő) csevegés két ismeretlen között, mégis tartalmaz némi meglepetést. Amin meghökkenek. Nem látványosan, de biztosan. Szóval együtt él valakivel.
A gondolataim közt ragadok, így el is felejtek ténylegesen is válaszolni, de a nő, úgy tűnik nem zavartatja magát, viszi is tovább a szálat. A... kötetlen csevegés szálát...
- Hogy mi..? - rajtakapott.(igazából nincs min.) -Dehogy! - kissé erőteljesebben is sikerül tiltakoznom, de csak a helyzetből adódik. Aztán hirtelen váltok állapotot.
- Tudja... - már valamivel nyugodtabban - azt gondoltam fő a biztonság, talán nem ártana biztosan tudni hogy senki nem látta meg hogy tanúskodik nekem, hogy biztonságos, de... - itt azért egy kicsit elakadok - ...de így, hogy nem marad teljesen egyedül, így azért sokkal megnyugtatóbb a helyzet.
Csak tudnám miket is beszélek, vagy legalább VÉGIGGONDOLNÁM! Ha lehet előre. Nem utólag, és pláne nem véletlenszerű kozmetikázásokkal, egész érthetetlenné téve az egészet. Mit is akarok!??
*Érdeklődve fordulok felé amikor megszólal, hogy magyarázatot adjon, szemöldökeim kíváncsian emelkednek feljebb, aztán mégsem érkezik semmi, csak egy „nemszámít”. Hát nem baj, annyira biztosan nem volt fontos és ennek meg a „nemszámítnak” megfelelően engedem el én is, és süllyedek vissza az ülésbe. A beszélgetést ő kezdeményezi, ha már rendőr, kérdezzen. Én fáradt vagyok most ahhoz, hogy bármiről érdeklődjem, legalábbis magamtól. Így viszont, hogy elkezdte és megadta a lendületet már egészen más, és visszakérdezek. Azonban közben nem figyelek arra, hogy mit mondok, számomra természetes, hogy a macskámat háziúrnak hívom, mert néha tényleg olyan makrancos és szeszélyes és tud csúnyán is nézni. Engem viszont az érdekel amit a teljesen egyedül nem létem előtt mond. Na arra minden jóérzésű tanú felébredne. * -Gondolja, hogy veszélyben vagyok? Mármint úgy értem ha megláttak és azt hiszik bármit mondtam akkor kicsinálnak? *Nagy szemekkel nézek rá, nagy és ijedt szemekkel és a kezem a combján csattan diszkréten, ujjaimmal meg is szorítom, mintha benne akarnák megkapaszkodni. Freddy bá, Beton és Dexter után már csak ez hiányzott. Pedig én csak nyugodtan akartam dolgozni, alkotni. Senkinek nem ártottam. Ezért arra már nem is reagálok, hogy „nem maradok teljesen egyedül” ahogy azt ő megfogalmazta. Szelektíven hallok és értelmezek, csak a mondata végére sikerül ráhangolódnom, az viszont nem tetszik.* -Mitől lenne megnyugtató?
A hirtelen légkörváltás már elárulja a tényt, hogy hibáztam. Ilyenkor szoktam a kormányba veregetni a fejem - már ha egyedül vagyok, és általában egyedül vagyok - de most eltekintek ettől. Egyedül a szám széle rándul meg.
(nem beszélve a szemeimről, amik egyből odakapnak, amint a lábamba mar.) De ettől még... nem fogok becsavarodni. Azthiszem.
- Nos...- igyekszem elővenni a lehető legmegnyugtatóbb hangomat, de igazából nem mozdulok. Mármint a vezetésen kívül. - Kicsi az esély rá, hogy az elkövetők, vagy valamelyik kifutófiújuk a helyszínen maradnának, legalábbis a tapasztalatok ezt diktálják ~ az ilyen kaliberű esetekben, ~ de menjünk biztosra. Mit gondol!?? - mintha nem épp a tanútól kérdezném meg, hogy hajlandó e/van e kedve játszani az életével. Ding-ding-diiiing! Ez a nyerő kérdés. És nem mentség, hogy fáradt vagyok.
Mégis az utolsó szavai köszönnek vissza.
- Tudja Miss.. Salinas - várok a megnevezéssel - az is lehet hogy eltúlzom. Hogy túl biztosra megyek, egyesek azt mondják maximalista vagyok, de nézze el nekem, nem szeretném ha bármi baja esne.
Ez így sem jobb. Na szép. Ezért ne dolgozz 20 órát egy nap, és EZÉRT maradj mindig szigorúan a formális keretek között! Mert a végén még túl őszinte leszel...
És ez most.... ...azt hiszem nagyon is (be)sikerült.
*Kapaszkodom benne, jobban mondva a combjába és ez ha egészen más helyzet lenne, még akár erotikus megmozdulásnak is látszana. Jelenleg azonban részemről nem az. Azt nem tudom ő minek érzi, mert ijedtemben ignorálom a kezemre odadobott pillantást, és csak a válasza érdekel. Lassan kezd bele, és a kezdeti akadozás hosszabb bizonytalanságba csap át. Hogy én mit gondolok? Kis költségvetésű, de annál csavarosabb szappanoperákon élek, mióta Mrs. Kovalski a szomszédom, néha még én is megnézek egy-egy részt, amikor céltalanul kapcsolgatom a tévét, mert arra is lusta vagyok, hogy felkeljek és bekapcsoljam a cd lejátszót. Olyankor ott ragadok, Diablo meg bánatosan horkol az ölemben. Nem túl izgalmas estéim vannak, de azért a tanú hidegre tétele túl sok lenne váltásnak. * -A tettes mindig visszatér a tett színhelyére! *Még mindig szorítom a combját és ujjaim jobban rá is fognak ahogy a szavak nyöszörgőn, csak a hangomban sírósan kibuknak belőlem. * -Meg fogok haaaalni! *Nagy szemeimet előremeresztve, nem is az utat látva, csak az elképzelt halálomat fordulok el tőle, és az ajkaim elnyílva is maradnak. Lelki szemeim előtt már vérbe fagyva látom magam, anyám könnyeket potyogtat a halálhíremre és végig üvölti az éjszakát, apám csitítgatja, összeül a rokonság és reggelig virrasztanak. Nekem már akkor nem lesz rossz, a halál csak annak rossz aki hátramarad. * -Mi lesz az én kis drágámmal? *Oda se neki annak amit mond, engem már nem nyugtat meg, halkan, mintegy magamnak teszem fel a kérdést, majd felhörrenve fordulok felé.* -Hát én sem szeretném! Védjen meg! De hát ez csak egy piti kis gyilkosság volt, nem egy maffia leszámolás, nem? Az alkalom szülte, erős felindulásból elkövetett. Ilyenkor a bűnözők nem gondolkodnak, ugye? *Teszem fel most én a kérdést és azzal a lendülettel fordulok is hátra, elengedve a combját, helyette az ülése háttámlájának a sarkát markolva. * -Nem követnek? Magának tudnia kell. Ilyesmire is kiképzik. *A mondat végét érezhetően nyitva hagyom, a kérdés nem hangzik el, de ott lebeg kettőnk között. Ugye? Mondja azt, hogy igen!*
- Hé-hé, Miss Salinas .. - próbálom először szavakkal, de talán tettekkel is kéne. Ha mondjuk nem lenne a kezemben egy kormány, és alattunk egy zsúfolt út. Így marad egyelőre a lélekjelenlétem, de amint sikerül, és a hisztéria is halmozódott lesz, már muszáj belenéznem a visszapillantóba középen, egy kisebb helyet keresve, csak úgy, egy gyors index, hopp, ott egy hely, és irány leparkolva az út széle.
Vészvillogó ki, általában nem élek az ilyen megtévesztő kicsinyességekkel, de a nehéz helyzetek nehéz döntéseket szülnek. És ez épp eléggé szorító helyzet.
- Hé-hé.. Miss Salimas.. - próbálkozom mégegyszer, immáron már a kezeimmel is, az ujjaimat próbálom, óvatosan, de azért szilárdan a felkarjaiba markolni. Már csak az kéne hogy (túlkapásért) feljelentsen! Más se hiányozna.
- Miss Salinas! Ne pánikoljon! Kérem.. - és csak ha figyel rám, ha csak.. CSEPPNYI jele van annak hogy tényleg felfogja a világot maga körül és ért engem, csak akkor a szemeibe nézve igyekszem megnyugtatni. Ha sikerül, elengedem.
- Nézze... Nem akarom hogy féljen. Nincs mitől tartania... Rendben!? A tanúvallomása itt van az zsebemben. - tapogatom meg az öltönyömet - Még senki nem tud róla. Csak Ön és én. Megértette? - ha bármi jele van hogy ért engem, vagy nem szúr közbe újabb monológot, -remélem- már tényleg eleresztve a karjait, folytathatom.
- Igen, bevallom, van némi veszély abban, ha a bíró elrendeli a házkutatást, vagy egyenesen az őrizetbe vételt, de higgyen nekem, ha bármi jel is mutatna arra hogy Ön, mint koronatanú nincs biztonságban, azonnal cselekdni fogunk. - biccentek.
- Nem veszíthetjük el magát... - és kimondtam. Lényegében kulcsszereplő a jelen ügyben, már hosszú évek óta csak topogunk egyhelyben, de most végre beérhet az a régóta dédelgetett és már fonnyadásnak indult gyümölcs. Muszáj lesz neki. (Csak épp ez a része nem kerülhet az ő füleire. Egyelőre.) Így hát maradok abban, amire lehetőségem van. Csak táncolok, azon a leheletvékony jégen.
Persze azért én se örülnék neki ha baja esne....
_________________
don't forget what you've sworn
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 811
#45Tárgy: Re: Zsaruvér és Csigavér Hétf. Jan. 23, 2023 10:59 am
Zsaruvér& Csigavér
*Nem is figyelek arra amit mond, amikor próbál csitítani. Egy pánikoló nőt nem lehet, képtelenség! Ezt nem tudta? Csak mondom a magamét és teljesen belelovalom magam a halálfélelembe. El sem jutnak a tudatomig a csendességre és a megnyugtatásomra szánt szavak, de valahol ő is pánikol, csak más okból. Még az sem tűnik fel, hogy félreálltunk, hogy most már a kocsi nem halad előre, a szívem a torkomban dobog, több se kellett neki, amikor végre övé lehet a főszerep. Nem hiányzott még egy fenyegetés az életemben, eddig is volt bőven, csak a szürke hétköznapokon letagadtam saját magam előtt is. Csak akkor eszmélek és hallgatok el, amikor megérzem a karomon az óvatos szorítást. Eszem bogában sincs fellázadni ellene, épp ellenkezőleg. Az érintés biztonságot nyújt, legalábbis tőle, hiszen ő a rend őre. * -Meg. De ha senki nem tud róla, magát is megölhetik és akkor ez így is marad. *Kötöm az ebet a karóhoz, a tanúgyilkosságot a jelen helyzethez. * -Ó, tényleg? Van némi veszély? *A félelem tett gúnyossá mellyel közbe kérdezek és szemeim tócsányira kerekednek. De, érezze, hogy a megmozdulása pozitív volt, mert figyelek rá…..mindaddig míg el nem hangzik az a bizonyos mondat, ami kiveri nálam a biztosítékot. A „nem veszíthetjük el magát” olybá hangzik, mintha egy értékes kincs lennék, eszköz a cél eléréséhez, de ennél többet nem jelenten senkinek a személyem. Ha lehet, tovább nőnek a szemeim, először csak veszek egy nagy levegőt és magamban formálom a szavakat, de végül csak kibuggyan belőlem.* -Szóval csak ezért kellek magának?! *A hangom vészt jósló, de egy kicsit megremeg. Már nyúlok is az ajtókilincsért és szállnék ki, de a biztonsági öv visszaránt. Ez a hátránya ha valaki hirtelen, idegességében gyorsan akar valamit csinálni. Természetes, hogy kikapcsolni sem könnyű, a kezeim remegnek mind a felindultságtól, mind a félelemtől, és csak szerencsétlenkedek, miközben válogatott szitkokat szórok a fejére.* -Azt hittem tényleg aggódik értem, de persze maga is csak egy zsaru. Mit érdekli, hogy mi lesz velem, csak a vallomásom legyen meg. Bosszúról nem hallott? És ha lecsukják a gyilkost? A társai még megbosszulhatják rajtam, hogy segítettem lecsukni. Maga, maga átkozott fakabát, segítsen már ezt a szart kikapcsolni! Ki akarok szállni! Hogy száradtak volna le a kezei amikor bekopogott a szalonomba! Nem veszíthetnek el! Baszki! Csak arra gondol, hogy meglegyen a plecsnije, mindenáron! *Mindent egyszerre akarok, ezért nem tudom kikapcsolni az övet, csak rángatom kétségbeesetten, fél lábbal a kocsin kívül, mert az ajtót azt sikerült kinyitnom.*
És tovább szövegel, de jórészt.. nem érzem szükségét reagálni az engem kísérő szavaira. Csak pánikol... Nyilvánvaló. De aztán robban... És itt már az is nyilvánvaló, hogy újabb bakot lőttem. Aaaaa.. PICSÁBA!
- Hééé.. Miss Salinas... Ne értsen félre....- próbálkozom, de érzem a félelem szagát a levegőben, és a feszültség is tapintható. Pocsék lennék ha nem érzékelném a remegését, hiába az alig bevilágító neon a sötétben.
- Miss Salinas...! - próbálom újra, de nem megy. Ajtó vágódik ki, az öv rángat, én meg...
- VÁRJON! - kapok rá két kézzel a kezére, inkább szorítok, ahogy a biztonsági övön rángat, és közelebb ugorva próbálok bele, egyenesen a szemeibe. MEG KELL HOGY HALLGASSON!
- Csak nyugodjon... MEG! - igyekszem erőteljesen.
- Mindent elmondok, csak adna nekem néhány nyugodt percet!?? - ez már korántsem erőteljes, ettől még vészreakció. Orbitálisan elbasztam, már tisztában vagyok vele, és igyekszem... menteni ami menthető. Az ő élete is az.... Ez nyilvánvaló. De ettől még... Meg kell hallgatnia!
-Óóó! Nem értettem félre! *Mintha késsel vágtam volna a szavai után a bizonygatást. Pontosan értettem azt amit mondott és ennek okán akadok ki, hiszem, hogy jogosan. Közben próbálok szabadulni is, de csak addig megy, hogy kinyitom a kocsi ajtaját, az öv visszaránt és ezért a jelenetért Mrs. Kovalsky minden bizonnyal a komádia Oscarjára jelölne. A pánik nem jó tanácsadó, az idegesség szintúgy…sem, és a kettő kombója nagyban megnehezíti a szabadulásomat. Nem jut el a tudatomig, hogy ez nekem jó, mert onnan ahol megálltunk, hova is szaladhatnék? Bele a vakvilágba és most szó szerint vakon futnék a hadnagy elől. A szép szó nem használ, a határozott és hangosabb annál inkább, felé is kapom a fejem, érzem a karomon a szorítást, ami nem fájdalmas, de annyira azért szoros, hogy felfogjam a jelentőségét. Orromon szívom be a hatalmas levegő adagot és bent is tartom, míg az utolsó kérdés el nem hangzik. Aztán lassan, de korántsem nyugodtan fújom ki, ezzel együtt emelem az orra elé jobb kezem mutatóujját, s a fogaim között szűröm át a választ.* -Nagyon ajánlom, hogy olyat mondjon ami tetszeni fog, de nem olyat amit hallani akarok. *Férfiember ebből mit sem fog érteni, de hát ez már csak ilyen, ha egy vérmes nőszemély és egy agglegény pasi, ráadásul rendőr, összekerülnek. Durcásan vágom magam a széknek és nézek előre, karjaimat szorosan összefonva magam előtt, s még az alsó ajkamat is beharapom. Na, most mondhatja.*
#48Tárgy: Re: Zsaruvér és Csigavér Hétf. Jan. 30, 2023 12:17 am
A messzibe lobog a hajam,(hisz rámfújt) de ez most nemszámít. Az számít, hogy csak kirángatja az egyik kézfejét a tenyerem alól, és túúúl közel kezd mutogatni a szememhez. Hogy zavar? Nem ez most a legfőbb bajom. A baj az, hogy nemegészen értek az ilyesmihez ~már a megszédült nőkhöz~ és nincs esélyem főpróbára. Szóval itt most teljesíteni kell!
- Tegyen próbára.. - folyamodok az első eszembe ötlőre, amikor is szabadon engedem az övcsaton a maradék egy szem kezét is, és a magasba emelem magam mellett az enyémeket. Ha átvert, futni fogok. Sanszosan, nincs egyéb lehetőségem, de ha mégsem, valami ügyessel kell előállnom, és lehet hogy most ez lesz az utolsó lehetőségem. Vagy mehet a kútba az egész ügy. VIZSGAHELYZET!
Így amint hanyatt dől, egy kicsit én is leengedek, és megtámasztom a hátam rendesen az ülésen. A francba...
- Megtenné hogy becsukja az ajtót..?? Kérem.. - csak a fejtámlán gördülve a fejem nézek az irányába.
- Senki másra nem tartozik az, amit most mondani fogok. - és ezek tények. Ha megteszi.. vonakodva vagy sem, a vészvillogó még valamelyest lehetőséget ad hogy habozzak, időt... de lefogadom a nő nem. Így hát ráfutnak az ujjaim még mindig hanyatt dőlve a kormányra.
- Tudja... - még mindig habozok - lassan 2 éve hogy keressük ezeket. Folyamatosan hagyják hátra a nyomaikat, a testeket, de soha semmi olyat, ami segíthetne. Semmi hiba. Semmi beazonosítható, semmi olyan ami egy percig is árulkodna ki adja az utasításokat, vagy éppen mi rejtőzik a háttérben. - itt veszek levegőt először. Némileg elcsukló hangon. Piszkosul fáradt vagyok...
- Nem mondhatok el túl sokat. Vagyis.. - fordul a nő felé megint a támlán a fejem - Igazából semmit sem mondhatnék. Muszáj hogy az azonosításon pártatlan legyen. Különben a bíró megvétózza a vallomását, és mehet az egész a szemétbe. - megtehetné? Megtehetné. És valami azt súgja meg is tenné, SŐT! Talán fogja is, ha nem leszek elég meggyőző, ezért muszáj mindent elkövetnem.
- Miss Salinas, tudom hogy fél. Azt is tudom, hogy váratlanul érte az egész, egy ilyen soha nem jön jól, de nézze. - emelem fel most először a fejtámláról a fejem. Akarom hogy legyen biztosíték. - Ez egy fontos ügy. Sok ember halt meg, és ha nem állítjuk meg őket, mégtöbbnek kell. Soha nem fognak leállni. Ez az egy biztos. - igyekszem a szemeibe - Én csak arra kérem, hogy higgyen bennem. Ön nemcsak egy.. - akadok el - ..tanú. Ön a megoldás. Egy lehetetlen helyzetre, és bármit hajlandó vagyok megtenni, ha azt mondja segít nekem.
Hohoho. Egy kicsit mély elképzelések, de ettől még.. igen, egész sokmindenre hajlandó lennék. De azért persze nem mindenre. Ettől még nem ér kevesebbet a beszéd. Mert igenis KELL... hogy segítsen!
*Idegesen felnevetek bátor felajánlására. Nem ismer még, de ettől nem nyugszom meg, csak kevésbé látványosan pánikolok. Kezemmel intek, mint egy pingvin pincér a Four Caesars-ben, s várakozva tekintek rá, vajh mivel próbál majd meggyőzni. S még mindig várnom kell, mert nem kezd bele, baja van a nyitott ajtóval is. Kihajolok, de az öv visszaránt megint, ezért csak a harmadik, magamra erőszakolt lassúsággal hajolva érem el a kilincset és húzom magam felé a kocsi ajtaját. Hangosan csattan, szándékosan voltam galádul szemét, kicsinyes bosszú.* -Még valami? *Érdeklődöm, hátha le akarja mosatni a kocsit, vagy megelégszik a szélvédővel, esetleg kiüríti a hamutartót mielőtt tárgyalásra méltónak találja kerekeken guruló irodáját. De nem, csupán a külvilágot óhajtotta kizárni. Csípős hangulatomban vagyok mióta közölte, hogy eszköz vagyok a rend nem éppen éber őreinek markában, s még azon sem tudok elgondolkodni, hogyan volt képes egyetlen perc alatt szétzúzni a róla alkotott jópasi képet. Gúnyosan kérdezek vissza miközben körülnézek, az egyik oldalon csorgó forgalmon, a másik oldalon a nagy semmin.* -Mert olyan sokan vannak körülöttünk, ugye? És hallgatóznak. *Azért remélem érzi a helyzet iróniáját, még szemeket is forgatok, de aztán megkegyelmezek neki. Elhallgatok, karjaimat összefonva magam előtt felé fordulok, szemöldökeim megemelkednek jelezve, hogy végeztem és várok, figyelek. Hát, nem sikerül neki eleget tenni a kérésemnek. Csak záporoznak az elmémbe a szavak, úgyis mint; „nyomok, testek hátrahagyva” „semmi hiba” „semmi, semmi, semmi” utána meg, hogy nem mondhat semmit… Olykor kinyitom a számat, hogy mondjak valamit, de aztán becsukom. Magamban átkozom, nyúzom le róla a bőrt és a szenteltvizet, és átkozom a saját rohadt életemet, ami nem képes csak egyszer szerencsével megkínálni. Miért botlok mindig valami szarba? De komolyan? * -Nekem mondja? *Senkinek nem jön jól, de nekem kiváltképp nem, csak nem akarom elmondani az okokat, Freddy bát, Dextert, Betont…* -S velem együtt még több fog! *Most már nem maradok csendben, közbe-közbe szólogatok, amikor úgy érzem muszáj felhívnom a figyelmét arra, hogy az én bőrömről van szó és hiába akarja beadni nekem, hogy nem lesz semmi baj. A végén kérdőn és felháborodva nézek rá, ha már van olyan kedves, hogy mindezt a szemembe mondja. Még felé is hajolok, hogy jobban lásson.* -Én vagyok a megoldás?! De jó nekem! *Gyanakodva nézek rá mint aki nem hisz a fülének, az, hogy „bármit megtenne” nem hangzik túl jól. Mégis mit jelent a „bármi”?* -Bármit? *Megvárom, hogy bólintson. Ha hezitál, nem is tárgyalok vele tovább. Csak akkor mondom és kérem a magamét, ha egyből rávágja az igent. * -Védjen meg. Saját kezűleg. Mi van azzal a tanúvédelmi programmal? Tudja, védett ház, más név, személyazonosság, meg minden? *De persze eszembe jut, hogy azért én nem tennék meg mindent.* -Nem jó mégsem. Nem akarok elmenni Vegasból. Egyébként nem segítenék, itt szívesen megálltam volna. Ott a vallomásom és kész. Mit még bíróság, hogyne! Nem megyek bíróságra. Meg kell védenie, érti? Nem csak úgy mondja, hanem tényleg a sarkamban lesz és lelő mindenkit aki csúnyán néz rám! *Ennek még előnye is lehet…ha Freddy bá megjelenne, vagy Beton, vagy mindkettő és csúnyán néznének rám. Ezt még el is tudom érni. Hmmm….*
Nem válaszolok a szavaira, mert érzem én a cinkusságot. De megteszi, ami JÓ! Kezdő lépésnek, a többiben meg kénytelen vagyok majd útközben kibontakozni. SZÓVAL!
Elmondom amit lehet. Részben még azt is amit nem lehetne, de nem túl sokat. Hogy elég lesz? Tippelhetnék. De helyette csak csendben várakozom, jórészt a válasz lépésre ~mint maga egy kivégzőosztag előtti feszült várakozás~ és végül meg is kapom a kegyelemdöfést. Touché... A legingatabb szó. Meg is lepődhetnék amiért épp ez akadt a horgon. De nem teszem.
Visszakérdez, de nem bólintok mégegyszer. Kimondtam amit, nemigaz? Felelőtlenül. Könnyelműen, más se hiányozna mint hogy megerősítsem, de úgy tűnik ~ígyvan?~ talán feltalálja magát. És már záporoznak is a részletek.
- Miss Salinas... Miss Salinas.. - próbálkozom. Megint. Pedig korábban sem vált be. - Nyugodjon meg.. kérem.. - próbálom két kézzel is lassabb... Gondolkodásra?? csitítani. (csak a levegőben intve) De legalábbis, mindenképpen megfontoltabban kell megejtenünk ezt a beszélgetést. Megfontoltan... Vagy legalábbis rendesen átgondolva. Ami nekem sem ártana. Így...
- Miss Salinas... meg fogom védeni... oké? - újabb könnyelműség - Megesküszöm - ÁTOK! - ...hogy megvédem magát, csak nyugodjon meg, és hagyja hogy ezt megbeszéljük.
Nem tudom képes vagyok e még rontani a helyzeten. Ennél inkább. Az ahogy kapkodva egyre sorol és diktál, kimeríti a jelen képességeimet. Persze ettől még... Igen, ő a legvonzóbb nő akit csak láttam az elmúlt években, de ettől még... Nem hazugság az a latin vér. Veszélyes... És a veszélyes dolgok mindig kétesélyesek. Vagy belehalsz... ...vagy egyszerűen épp szerencséd lesz.
Kezdőlap
by 
Tárgy: Re: Zsaruvér és Csigavér 
