◆ Tulajdonságok:

- Felelősségteljes - a munkája megköveteli az éberséget
- Szigorú - betartja a törvény betűjét, és igyekszik ezt másokkal is betartatni
- Előrelátó - mert egy nyomozás sikere nagy mértékben függ az összetett és logikus gondolkodástól
- Remek megfigyelő - mert ezen múlik minden, néha a saját élete
- Erős hivatástudattal bír - mert az életét tette fel a Törvényre, és igyekszik ehhez is igazítani
- Megrögzött.. - mert ha valaki kifog rajta nem nyugszik amíg rács mögé nem juttatja
- Felfokozott.. - ha valaki kicseszik vele, a tehetetlenség néha kiszámíthatatlan dolgokat művel
- Mániákus.. - a cigaretta az élete részévé vált, bárhogyan is próbál szabadulni tőle
- Feszült.. - ha épp nagy dolgok forognak kockán és nem rajta múlik siker lesz e belőle
- És szabad.. - ha épp jut rá ideje, legyen az motor, nő.. száguldás vagy egy lazítással teli éjszaka. De a hivatás sokszor mindennél erősebb...


◆ egyebek:

~ Nyomozó volt LA-ben, kb fél éve Las Vegasba helyeztette át magát
~ Néha egy saját kézben lévő '74-es Norton Commando 850-es motorral szeli át a várost. Még az apjától örökölte.

Nem használom a liftet. Sose használom. A negyediken lakom mégse érzem soha szükségét hogy azzal jöjjek végül is a fittség része az életnek. És a munkában is jól jön néha...

A kulcs halkan csörren a zárban, hangos kutyaugatás tölti be a csendet, de csak egy-két vakkantás, sose volt hogy túlzásba esne, én meg óvatosan tolom be az ajtót.

- Hát sziaaa, Spock… - vakargatom meg a koromfekete eb feje búbját ahogy mint mindig, most is rajongva ugrál körbe vagy két percen át. – Jól van, Spock! Nyugodj már! Hallod?? – nevetek, de elég egy parancsszó és már tökéletesen tudja is hol a helye.
A kulcsot ledobom a komódon, egy papír vár a konyhapulton, ezért a kezembe veszem.
"A kutya megsétáltatva, a lakás kitakarítva, kaja a hűtőben. Kínai. Ugyan már Sean, hogy adhattál ennek a kutyának ilyen hülye nevet?"
Elnevetem, és csak ledobom a papírt vissza a pultra. Mindig megjegyzi az előbbieket, de Spock az Spock! Nincs mese. Mert ez a neve. És mert a fülei pont olyanok mint a filmekben..

- Ugye, öregfiú!? – nézek a doberman felé és megvakargatom a füle tövét. - Na  de akkor vacsora.. – eresztem el és térek a lényegre. Nyílik a hűtő, tényleg benne a kedvencem.
- Imádom ezt a lányt! – vigyorgok szélesen, de nem vagyok hajlamos elfelejteni a miérteket. Lacey, 17 éves. A szomszédban lakó idős nő lánya, és amikor az beajánlotta házvezetőnek, mondom miért is ne. Neki zsebpénz kell, nekem meg segítség. Kellemest a hasznossal, és én se tudok mindennap szaladgálni a munkából. Spock-nak séta kell, a lakásnak takarítás.. és ha úgy vesszük remekül megvoltunk mi ketten. Lelkiismeretes egy kislány, én néha segítek neki a leckében, na meg.. rendőr akar lenni. Szép pálya...  – veszem ki nagy sóhajjal a dobozt a frizsiderből, irány a mikró, addig meg.. egy újabb sóhajt megejtve szemezek a pulton hagyott kék cigarettásdoboz képével. Az eszembe jut, hogy ma reggel is megfogadtam: Le.. fogok.. szokni. Ma erős leszek. Ma, tuti megteszem! – hallom vissza a saját gondolataimat amit felkelés után minden nap ismételgetek, mégis ott az az ördögi kör.

- Majd holnap! – vágom rá olyan gyorsan hogy még végiggondolni sincs időm, de a kezem már nyúl is a dobozért, és ráfűződve a szálra már tolja is a számba, hogy lobbanva a láng, a füst olyan élvezettel töltse be a tüdőmet mintha legalábbis már hónapok óta nélkülöznöm kéne.

- Isssteneeem.. – nyögöm a kitóduló füsttel és egyetlen fordulattal lerakom magam a régi loftlakásban terpeszkedő franciaágy szélére.

Csak nézek ki a fejemből. Nem gondolok semmire, a mikró zúg, én meg csak úgy.. ülök. Fáradt vagyok. Élvezem a csendet. A nyugalmat, a békét, és úgy az egész nap végét, és amikor a mikró csenget, én még mindig nem mozdulok. Csak hosszú percekkel később veszem le a zakót, megbontom a nyakkendőmet és hosszú ívben terítem el az ágyon. Csak ekkor lököm fel magam..
Kihúzom a számból a cigarettát, a régi, kopott és elég mocskos ablakhoz lépek és csak nézem az éjszakai fényeket. Lámpák... mindenfele. Üzletek.. városi világítás.. kocsik.. emberek, minden olyan békésnek látszik. Ki hinné mit nem rejt el az éjszaka. – sóhajtok megint és kézzel megdörzsölöm az üveget, de felesleges. A mocsok kívülről lepi be.

Tisztában vagyok vele hogy egy dobozban élek. A nyugalom dobozában, minden egyes éjjel amikor átlépem a küszöböt megváltozik minden, de amikor a lábam kiteszem reggel, a világ megint arculcsap. Bármi megtörténhet… – mélázom el, ami több mint tíz év után nem kicsit felesleges, mégis még elkap néha az a hangulat. Néha. Ritkán… Máramikor elgondolkozom az életen, azonkívül hogy bejáratott robotként teszem a dolgomat. Gyilkosság.. drog, erőszak, rablás.. az én kezemen fut át minden, prostitúció, perverzek.. nap mint nap szembesülve a ténnyel, és ha valaki megkérdezné miért kötöttem ki itt, nem mondanám azt hogy mert szeretem.

Beleszívok a cigarettába és az ablak visszaveri a füstömet. Köhögnöm kell, habár megszokhattam volna már az utóbbi években, de mégis egy jel hogy az orvos nem mondott hülyeséget. Ideje lenne abbahagyni… – fintorog az arcom és elgyűröm a csikket az ablakkereten.

Visszatérek a konyhába, már vár rám az ebédem. Az éjszakai.. ebédem. A kutya csendes, én meg leülök és bámulok bele a magam elé dobott tál ínyencségbe. Szeretem.. Csak ezt az életet nem tudom hová tenni. Mégsem pattogok egy percig sem, hosszú volt a nap, ilyenkor előfordul az ilyen, ezért csak bedobálom gyorsban, villámgyorsan a zuhany alá és irány az ágy. Holnap megint korán kelek. Mint minden egyes reggelen. Mert szükség van rám. A városnak. Mert ki vakarná ki a szarból ha én nem tenném meg...