Korán érkezek... Legalábbis nyitási időhöz mérten. Leteszem a kelletlen utánfutóim a pultnál, akik az üzleti vacsora alatt elsajátították tapadókagylók ragaszkodási képességét. Nehéz kicselezni a bankár féléket, elvetemültebbek, mint a gangsterek. Nagyot szusszanok, mikor hátra érek a művész bejáróhoz, és hálát rebegek, hogy a fejvesztett készülődésbe itt legalább senki nem szeretne lefelé taposni, oldalra könyökölni, felfelé nyalni a látványomtól. Minek szerénykedni... Ezt teszi a személyes varázsom...
Kipattintom a felső két gombot ingemen, már attól lehiggadok, hogy automatikus mozdulattal húzok elő egy cigarettát, elfúló sóhajjal emelem a számhoz, és már érzem a zazen karnyújtásnyira simít majd a maró füst ismerős rutinjával....
Khm... Kiköpöm az öltözők mocskát prüszkölve, mikor képen töröl egy cicababa fordultában a jelmeze tisztes kellékeivel, azaz egy komplett struccfarmmal. Kell néhány pillanat, mire az öngyújtót fixírozva realizálom, hogy elvarázsolódott a számból a cigaretta. Pislantok párat. Pedig a jó életbe, fél éve szinte tiszta vagyok! El kéne múlnia a back-flasheknek...
Előveszek egy újabb szálat, és a küzdőtér felé veszem az irányt, itt a színfalak mögött annál kihaltabbak a folyosók, minél közelebb a színpad... Milyen ironikus... A security negyed pillanatig úgy magasodik felém, mint aki menten kipenderít, majd felismeri személyem, és méretéből adódóan groteszkül meghúzza magát, hogy elférjek. Jó kutya...
A színpad takarásába támaszkodok le, Albert, - vagy Alfréd, vagy tudja fene hogy hívják Mark e-heti lótifutiját - hebegve makog rám, hogy itt tilos a dohányzás. Cinikusan pillantok körbe, hogy kihez beszél, és végre talál magának jobb elfoglaltságot. Ha ahhoz van gusztusom, akár grillpartit is szervezhetek ide... Neki az a dolga, hogy a színpad tulsó fele zavartalan maradjon. Cöccentve fordítom pillantásom a műsor felé. Ha szerda, akkor a csípőben erős barna, buta boci szemekkel... Sokaknak a zsánere.
Az ódivatú burlesque kötelező elemei nem igazán csigáznak fel. Egyrészt, mert aki annyiszor próbált már kihámozni nőt a szexis, ámbár agymunka hiányát igénylő tevékenységek közben az abszolút praktikátlan darabokból, az nagyra értékel egy sztriptíz táncost... Másrészt mert ébredtem is már ilyen mellett, és... Mit szépítsük. Reggel nincs arca. Ami a vakító reflektorba, vagy füstös félhomályba izgató, az reggel a párnán felejtve már cseppet libidógyilkos sminktelen masszává olvad. De este tizenegy előtt kell a jelmezbál a népnek...
Viszont a bocim... Ez nem a boci. Nem csak a szöszi üstök piszkálja a kételyem, hanem az untig látott langy előadás melegedése. Francba Mark... Tíz előtt ezt nem! Ezerszer megbeszéltük. Felbuktatom Andrew-t vagy Adam-et, hogy méltóztasson hozni egy üveg agyzsibbasztást, különben én méltóztatom megjegyezni a nevét...

Halkul a zene, a feszültségem elpárolog, és azon kapom magam, hogy nagyon is sikerül belefeledkeznem a hullámzó idomok látványába. Hogyhogy nem láttam még ezt a bártündért eddig? Talán elcsípem pár szóra később még. Mindig jól jön a motiválás a főnökség nevében...
Reflexből kapom el az előttem elsuhanó tüneményt. Nem, mert annyira sürgős lenne a mézesmázos mondandóm, hanem mert a gravitáció nálam is nagyobb úr.
Komoly dilemma... Lovagiasság, vagy alkohol? Egyikből sem engedek, így alakul, hogy a karjaimba érkező tündér szembe találja magát az üveggel, és mire megáll a lábán, gondolkodás nélkül meg is szabadít ettől a tehertől idegességében. Innen látszik, hogy lehengerlő személyiség... Semmi kétség.
- Kisasszony... - veselkedek neki, miközben majdhogynem újfent magamba buktatom, ahogy zavartan ráeszmél, hogy igen, itt állok, teljes életnagyságba. Lelépek a bolyhos rikító holmiról, megadva az esélyt a talpon maradására, magamnak pedig a lovagias méltóságra...
- Ön rendkívül.... Miért nincs cipője? - szegezem neki, meglepettségem közönnyel palástolva.

Az a röpke 10 perc hamar eltelik, én pedig kissé kifulladva de boldog mosollyal, kecsesen hajolok meg a közönség előtt, akiknek láthatóan abszolút nem tűnt fel a lánycsere. Összességében elégedett vagyok magammal – a koreográfia nagy része eszembe jutott vagy ha nem, hát a legtöbbször sikerült rögtönöznöm valamit. Ha elég ideig foglalkozik tánccal az ember megtanul annyira előre gondolkodni a lépésekben, hogy ne jelentsen problémát a két pont összekötése.... valamivel. Ami viszont a legmeglepőbb, a tollas csodák sem akartak mozgás közben a lábaimra tekeredni és alattomosan elgáncsolni, egészen addig, amíg táncoltam. A színpadról még riszálva vonulok le, a lépcsőn is óvatoskodom, amint viszont visszaváltanák normál járásba máris a bokámon köt ki az egyik, majd a másik, s ezek a piszkok nem átallanak egymással is gubancolódni, nemcsak velem. Hogy én mennyivel jobban jártam volna azzal a plusz x centivel, ha egyáltalán Cassie cipői jók a lábamra! Mindkét vacakkal csakis riszálva lehet közlekedni. De mostmár mindegy, a bokáimra figyelve séta közben igyekszem szabadulni, de csak nem sikerül visszavonulásra kényszerítenem a tollakat, mi több, képesek és ellentámadásba lendülnek, s ennek csúcspontjaként látványosan kibuktatom magam. Apró sikkantás szökik ki belőlem, de aztán a padló mégsem csókol arcon. Karok simulnak a derekamra és akárki is az, veszettül hálás vagyok neki a reflexeiért. Lassan nyílnak a szemeim is, s az első amit meglátok az elém tolt üveg. Végre valami jó ötlet! Én meg gondolkodás nélkül húzom meg, s annyira nem vagyok egy nagy ivó, de most probléma nélkül csúszik le 2-3 méretesebb korty is. Lehet, hogy mégiscsak ideges voltam? Közben valahogy újra a saját talpaim tartanak, s csak ekkor kapok észbe és mérem végig a pasit aki elsőre- de még másodikra sem tűnik egy tipikus lótifutinak. Picsába! Döbbenten kerekednek a szemeim, bár nem a felismeréstől – halovány segéd elképzelésem nincs ki lehet a pasi. Még akkor sem sikerül teljesen eltüntetnem a meglepettséget a képemről, mikor visszanyújtom neki az üveget, s biztos ami tuti elmosolyodom.
-Köszönöm. – jegyzem meg egyszerűen, amit érthet akár az italra, akár az ölelő karjaira. Igazság szerint mindkettőnek szólt. Majd jön az a kérdés én pedig tökéletesen lefagyok pár szempillantás erejéig. Igaz... miért is nincs? Cassie-re eszem ágában sincs fogni a dolgot, az pedig, hogy cipő nélkül kevésbé esek el valahogy a jelenlegi szituációban nem tűnik a legtutibb indoknak.
-Maga próbált már 13 centis tűsarkakkal táncolni? –kérdezek vissza végül, amihez egy pimasz félmosoly is társul. Az első döbbenet elszállt, s így azért már jóval barátságosabbnak tűnik az egész szituáció. Persze még mindig megvan rá az esély, hogy valami helyi fejesbe zuhantam bele, dehát ami megtörtént megtörtént. Ezen már kár sajnálkozni. Különben is, mit csinálhat velem. Kirúg?

Kérdésem több mint zavarba ejtő lehet, mert lefagy szegény lány, már-már a markomba érzem, hogy tökéletesen meg is szorongathatom ezzel...
- Maga próbált már 13 centis tűsarkakban táncolni? – épp somolyogva emelném az üveget a számhoz, de szerencsére nem kortyolok elhamarkodva. Több mint kínos lenne visszaprüszkölni a hölgytársaságomra. Gúnyosan nézek le a szenvtelen teremtésre, közel a lesajnáló pillantásommal, de nem igazán sikerül lehervasztanom a kunkorodó mosolyt.
- Mindkettőnk lelkivilága érdekében, erre nem válaszolhatok őszintén és nyugodt szívvel... - megkomolyítom vonásaim eltökélten, de rendkívül jót szórakozok a zavartsággal vegyes döbbent ábrázaton. Túl tökéletes vagyok ahhoz, hogy bármi is kínosan érintsen, és sziklaszilárd a hitem, hogy ha valakinek, nekem aztán abszolút nem okozna gondot semmi olyasmi, mely' az egyszerű halandókat megtorpanásra készteti.
- Csak, ha hajlandó velem annyira berúgni, hogy méltóságom porba tiprását az alkoholra foghassam, akkor nyilatkozok. Addig ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem áll módomban. - az ügyvédem minden bizonnyal büszke lenne a diplomatikusságomra. Kár, hogy igazán komoly ügyekbe elfelejtem ezen képességem kamatoztatni.
Félreérthetetlen pillantással leplezetlen mérem végig, és szórakozott mosollyal biccentek a kinti küzdőtér felé, arra, ahol a bárpult józanabb napokon tanyázni szokott.

Gond nélkül prezentálom most is csupamosoly önmagam, a válasszal viszont sikerül meglepnie. Természetesen az első dolgom elképzelni őt tűsarkú szandálban, ami elég abszurd de határozottan röhejes is, s meg kell állapítsam, hogy úgy még a válláig sem érnék a pasinak.
-Ha annyit iszunk, akkor prezentációt is kérek. –vágom rá kapásból, majd kissé elhátrálok tőle.
-Előtte viszont átöltöznék, ha nem bánja. Tíz perc..... max negyed óra. –kacsintok rá, s abban ugyan biztos vagyok, hogy nem akarom mattrészegre inni magam egy vadidegennel, de egy pár ital simán belefér az estébe. Pláne, hogy megmentett egy orrtöréstől. A tollboákat felkapom a kezembe, hátha egy következő zuhanásnál már nem lenne ekkora mázlim, majd laza futásban indulok meg az öltözők irányába. Örömmel szabadulok meg a strasszos hacukától és kamikáze tollaktól, s veszem vissza a saját, jól bevált rucimat. Elnézve a törzsközönséget így sem kell attól tartanom, hogy beleolvadjak a tömegbe. A csajok többsége ahogy láttam jobban kicsípte magát az estére, dehát ez van, ha nincs ideje hazarohanni az embernek átöltözni. Mondjuk esélyesen ha lett volna időm sem vágom flancba magam, csak hogy beugorhassak Cass helyére. Legrosszabb esetben bukom az italt és mehetek megtépni drága barátnőmet, ami majdnem annyira jó program, mint maradni még kicsit.
Az átöltözés simán megy, a tükör előtt viszont jó sokat szöszölök. Színpadi sminket felpakolni az ember arcára sem kis teljesítmény, leszedni viszont sokkal bonyolultabb. Legalább fél tucat kendőt elhasználok, mire úgy érzem akár embere között is mutatkozhatok megint. A strasszokkal viszont valamit nagyon elcseszhettek a csajok. Az istennek sem akarnak lejönni, s miután nincs kedvem letépni őket így maradnak a maguk kis apró, fekete és piros mivoltukban a halántékom környékén elszórva. Legalább már messziről is látszani fog milyen ragyogó személyiség is vagyok. Szemceruzával és minimális festékkel újra rajzolok magamnak arcot, majd a többiektől elköszönve, táskával a vállamon lépek ki az öltözőből és indulok arra, amerre a pasit hagytam, s ha meglátom rámosolygok.
-Kész vagyok. Mehetünk.

Prezentá... A rohadt életbe! Lefagyott bájmosolyom nyoma még ott ül akkor is, mikor elér a mai nap második arculcsapására, amit a szöszi jelmeze oszt ki ezúttal, és szemérmetlen ágyék tájt teszi. Meghúzom az üveget, amíg tovasuhan az öltözők felé... Nők! Meg a női ügyeik! Ha van rosszabb a két kicsi kosnál ama bizonyos hídon, akkor az nyílvánvalóan az, ha az egyik nem is kos, hanem egy csinos kis bárányka. Pimasz csitri! Élete prezentációját kapja, abba mindig is jó voltam...
Pillantásom megakad a biztonságin, akinek ábrázatán olyan erős koncentráció ül engem bámulva, hogy empatikusabb pillanataimba hazaküldeném mielőtt stroke-ot kap az agymunkától. Azonban most elég a gúnyosan felvont szemöldököm is, hogy idegrendszere feladja az iménti jelenet értelmezését, és megkímélje magát a lábon kihordott összeomlástól.

Fogalmam nincs mi tarthat ennyi ideig... Az ember azzal még megbékél, hogy elkészülni egy élet, de hogy levetkőzni is az legyen, az már valami olyan művészet, amihez csakis azaz eltolt keresztbe álló kromoszóma érthet. Hogy a várakozáshoz a társaságom az üveg tömény, már csak hab a tortán...
Majdnem fél decivel, és a heti teendőim gondolatba szedésével végzek, mire ismerős hangon megszólítanak. Kritikusan meredek a lágy vonásokra, a strasszok tucatjaira, majd elismerően csettintek a nyelvemmel. Hála Fortuna kétarcú természetének, most a bájosabbik arcával mosolyog rám, a színpadi sminkből pedig kifejezetten helyes kis pofi szabadult ki ezúttal. A ruházat viszont... Fogalmazzunk jóindulatúan, megfelelő. Annyi baj legyen, szeretem a polgárpukkasztást.
- Tony - halászom össze esélyt se adva a kecses kacsóját, tekintetébe mélyesztve sajátom, és mielőtt elérne a mozdulat a várható kézcsókig, - amihez még eltökélten közelebb is hajolok - ujjait a másik kezemben dédelgetett üveg nyakára fonom egy pimasz félmosollyal, inkább visszaegyenesedve.
- Mondja, hogy van neve... Csapnivaló a névadó készségem. - kínálom oda karom, mikor már eléggé rákapaszkodott az üveg nyakára, hogy eleresszem azt. - Közel decis hátrányban van... - teszem hozzá kekecen, pedig már nyitná a száját.

A kezem a pasi - Tony kezében... de hogy hogy került oda??? És legfőképpen mikor? Pedig eskü nem is ittam semmi lélekerősítőt a fellépés előtt. Mondjuk akkor lehet, hogy még azt a plusz 13 centit is simán megkockáztattam volna. Legfeljebb az első sor karjaiba zuhanok két kecsesnek szánt pördülés között és nem csak az öltözőbe menet gáncsolom el magam. Variációk egy témára.
A meglepetés az arcomon több, mint nyilvánvaló, s még az alapvetően belém diktált jómodor is kiugrik inkább a hátsó sikátorba elszívni egy cigit, csak engem kerüljön el veszettül nagy ívben – így aztán a bemutatkozás is elmarad. Node a kézcsók is! Helyette újfent intim közelségbe kerülök az üveg nyakával, s inkább a meglepetés miatt kapom csak el stabilan. Fontosak kérem az automatikus reflexek. Kivéve mikor az ember egy méhecskére akar rámarkolni, pusztán csak mert ott repked a kis rohadék...
-Nos, ...- kezdeném ahogy karom Tonyé köré fonom kényelmesen, de láthatóan van még mondandója. Csak egy meglepett pillantás felé, de nem emelem az üveget, hogy ellenőrizzem igazat mond e.. Még nem.
– Noss... Tudja elég szegény családból származom. – folytatom inkább lefelé biggyenő ajkakkal. – A nővéremnek még éppcsak lett neve, de nekem már sajnos nem tellett rá. A szüleimnek így is el kellett adniuk az utolsó tehenünket miatta, szegény bátyám pedig már közel 10 éve hímez miniatűr terítőket műkedvelő orangutánoknak, hogy visszafizethessük az adósságunkat.
Érezhetően elmorzsolnék egy könnycseppet is hányatott sorsú felmenőim miatt, de mivel tele vannak a kezeim megmaradok pár szégyenlős, bűnbánó pillantásnál, majd őszinte rémület suhan át a tekintetemen.
-Viszont a világért sem szeretnék kellemetlenséget okozni Önnek, hisz... mégiscsak megmentett az előbb. Mit szólna mondjuk.... – kezdem látványosan elgondolkodva pár pillanatra.. már ha tökéletes lovagomnak még nem lett tökéletesen elege a játékból - ... Lily? Igen... ez azt hiszem megfelelő lesz. Kérem szólítson Lilynek. – ragyogok rá, s ha nem haladunk őrült tempóban még egy apró pukedlit is megejtek menet közben felé, s csak akkor játszik egy pimasz félmosoly az ajkaim szegletében mikor újra felpillantok rá.

Pókerasztaloknál edzett arcmimikámnak hála, komolyan és eltökélten hallgatom a szöszit. Elég beteges ismerettségi körömnek tudható be, hogy ez cseppet sem esik nehezemre. Ez a nő nem komplett! Még jó, hogy szeretek veszélyesen élni... Mondanám, hogy szürreális a helyzet, de Vegasban ez a szó elveszti minden nemű létjogát, kivált este 9 után. Kivált a saját kuplerájomban...
Csak, mikor a pukedliig jutunk kezdi fodrozni ajkaim egy félmosoly. Azt hiszem, ha egy igazi úrinővel van dolgom - strasszokkal, ami csak növeli a piaci értékét, nyilvánvalóan - akkor kötelező kifogástalan gentleman-nek maradnom. Nem igaz? Kár hogy nem épp testhez álló szerep.
- Bocsásson meg az indiszkréciómért... - sóhajtok fel teátrálisan.
- Iganán nem is feltételeztem ilyesmit... Hova is gondoltam! - hüledezek szórakozottan, és ha hagyja, felsegítem a bárszék horribilis magaslataiba, elvégre két fejjel mélyebben élve, ez talán nem tűnik olyan magától érthetődő mozdulatnak.
-  Szóval kegyednek boralmas, nélkülöző és hányatott gyermekkora volt, a miniatűrök helyett pedig inkább azt választotta, hogy veszélyes lépcsőkön szegi a nyakát óvatlanul, puccos lebujokba. - gondolkozok hangosan, amíg két pohár kerül elénk, és arányosan - azaz megtisztelve Lilyt, neki duplaannyit - töltök ki.
-  Mi vitte erre a fényes karrierre? - cöccentek fel végre teljesen felé fordulva, felkönyökölve a pultra, és koccintásra emelve poharam.

Csak oldalra sandítva pillantok fel rá, hisz mégiscsak elvenné a helyzet varázsát, ha az acába bukva szuggerálnám, de Tony tökéletes faarca ... noss, fogalmazzunk úgy, hogy meglep. Szóval profival van dolgom. Semmi kétség. Vagy ügyvéd a szentem és megtanulta már pókerarccal viselni a komplett faszságokat is.
Lágyan sétálok át a vendégek tömegén, s bályos mosollyal jutalmazom a felém irányuló utálkozó női tekinteteket. Ezek szerint mégiscsak valaki lesz ez az ipse itt az oldalamon. Noss, jó tudni. Mindenesetre hagyom, hogy felsegítsen a bárszékre. Nem mintha szükségem volna rá, de hamár ily előzékeny a szentem.....
Mélyeket sóhajtva bólintok az összefoglalóját hallva. De hogy miéer is lettem táncos... Noss...
-Tudja.... igyekeztem én továbbvinni a családi hagyományt, de elég hamar kiderült, hogy a hímzéshez sajnos csapnivaló a kézügyességem. - pillantok rá pironkodva, s csak a szemem sarkából figyelem ahogy tölt..... nekem valahogy aránytalanul többet, mint magának. Persze le vagyok maradva állítólag...
- Azt hiszem mindig is szerettem táncolni. Ha néha sikerült befognunk a rádión valami adást és szólt a zene én azonnal felpattantam. Anyám persze rögtön igyekezett biztosítani róla, hogy az én szenvedélyem még haszontalanabb, mint a bátyámé, így aztán ha táncos akarok lenni csakis magamra számíthatok. Onnantól kezdve aztán az utcára jártam gyufát árulni a járókelőknek... Évekig gyűjtöttem és gyakoroltam és dolgoztam amíg sikerült bejutnom egy jelentéktelenebb társulatba. - Folytatom fenenagy átéléssel hányatott gyermekorom tökéletesen valósághűtlen előadását. S emelem is a poharat, mert valahonnan muszáj lesz ihletet meríteni a folytatáshoz. Koccintok, de mégsem vág szakmába a dolog..... húzóra csak a fele gurul le.
- Mindig is vonzottak viszont a nővérem meséi. Hercegnőkről, bálokról, csillogásról és varázshintókról. Nomeg a hercegekről! Szóval Vegasba jöttem, a szenvedélyemnek élek és várom, hogy ha a nyakam szegném egy puccos lebujban ott teremjen a szőke herceg hófehér Mustanggal és a segítségemre siessen. - pillogok rá bájosan, s olyan ártatlanul, mint a ma született bárány. Ha nem töltötte közben tele a poharam akkor fel is hajtom a maradékot, s még mindig kissé szényenlősem mosolygom Tony felé.
- Talán egyszer valóra válik az álom, és nem kell többé esténként borsót és lencsét válogatnom... - folytatom lemondó sóhajtással, mikozben a maradék Disney hercegnős tudásom is bedobom a latba. És őszintén, baromi kíváncsi vagyok, hogy Tony most hagy itt a retekbe, vagy bírjamég egy-két körig a mesét.