Ipiapacs-tercsifercsi, ne írj reagot szétcsúszva.. ;)

Job : autószerelő Location : Las Vegas Posts : 96

Már nyitottam volna a számat ezekre a szavakra, de egy mosolyba fulladó sóhajtás lett csak végül, amit kiengedtem. Nem, nem fogom lerombolni ezt a pillanatot. Nem, nem fogom elutasítani, sem pedig ennyi év után kimondani mindazt, miért nem látja már ezt a mosolyt..
- Ne csináld - maradtam csak meg ennyinél, hangomból hiányzott a feddő él, a figyelmeztetés.. helyette a mostani jókedv formálta ezen szavaimat. Hogy komolyan gondoltam-e?! Igen, a lehető legteljesebb mértékben, úgy gondolva, hogy erre a mosolyra már soha többé nem lesz szükségünk. Sem neki, sem pedig nekem.
Nem mondom, hogy nem lepett meg ez a döntése, még ha reális, átgondolt is volt mindez. Épp, hogy csak felöltözik, és már mehet is. Spórolt. Energiát, időt, pénzt. Megforgattam a szemeimet a saját gondolatmenetemre.. Túúúlságosan is elüzletiesedtem hirtelen, amihez soha életemben nem fűlt hozzá a fogam.
- Oké, akkor hazaviszlek - nevettem el magam. Neki is jobb volt, hogy nem kellett még megkocsikáztatnia a pénzt. Tudta, hogy biztonságban hazaszállítom őt is, no meg a megérdemelt pénzét is. És ez volt a minimum. Ma mindketten megérdemeltük azt, hogy most nyugodtan itt ülhessünk. - Hacsak nem szeretnél máshova menni.. - szelídült mosolygássá az előző nevetésem, távol állva tőlem az, hogy bármit is kinéztem volna belőle. Ma túlságosan is jó kedvem volt, és egy-két kitérővel, kanyarral több, ezzel a géppel már nem számított.
- Van olyan nap, amikor nem dolgozol? Vagy még jobban belemásztál a munkába? - sosem szeretett a hátsóján ülni. Názni, ahogy peregnek a százasok.. a tízezrek a klubjában - a pultnál, a tánctérben, a hátsó részeken.. Mindig a profit volt a legfontosabb, a jó hírnév, a relatív tisztaság, és az a befolyás, amit az évek alatt épített ki a kapcsolatain keresztül. Mélységesen tiszteltem azért, amit elért, ahol tartott, még akkor is, ha akadtak néhányan, akiket személy szerint kitiltottam volna legszívesebben onnan, a klubból. De mindig is elismertem, hogy abban nagyon is jó volt, amit csinált. Lefogadtam, még mindig remekelt.
S csak egy fél fordulattal jeleztem a pincér kislánynak, hogy felkészültem a következő rendelésemre.. egy mentes víz.. Jót fog tenni.

"Ne csináld"

.. És igaza van. Mit ér felhánytorgatni a múltat, mit ér feltépni régi sebeket, és a jelenre hozni olyan kimondatlan tényeket, amik megmérgezik a pillanatot. Sosem mérgezném őt meg...

Csak egy alig láthatót bólintok, és folytatom. Tovább... Tovább a kérdésre, és tovább a csekélynyi kiruccanót is mellőzve.
Én sem kívántam belemászni jobban.

"Oké, akkor hazaviszlek"

Még mindig őt figyelem. A száját.. a nevetését... de csak gyönyörködöm egy emlékben. Semmi több.
Már épp kinyögnék egy köszönömöt, mire helyesbít, én meg nem bírom tovább a komolyságot.

- Nem.. a klubnál tökéletes lesz. Kösz..! - és mosolygom. Még mindig a szemeibe, de már nem célom semmit sem előhozakodni.
Eddig sem volt..

Az újabb kérdés már az újabb kávém kavargatása közben ér.
Ráfigyelek, és hátrahagyva a feketét megdörzsölöm a képemet.

- Ami azt illeti csak akkor tartok pihenőt ha leruccanok.. - bökök fejjel az ő is tudja melyik irány felé - A ringbe. - a biztonság kedvéért egészítem - Még mindig kell néha hogy kitisztítsam a fejemet.. - dőlök hátra egy kiadós sóhaj folyományaként.

- Gyengeség.. - mosolyodom el. És az volna? Nemhiszem. Talán.. Van hogy néha úgy gondolom mindennek a legolajozottabban kéne mennie. De olyan is hogy belátom, én se vagyok tévedhetetlen, néha hibáznom kell.. Néha korrigálni, és olykor szünetet is tartani. Kéne...
De mi lehet nagyobb pihenés egy kiadós meccsnél!??

Semmi nem emlékeztet jobban az elmúlt időkre...
És szerettem arra emlékezni..

_________________

Past
&
Present

Job : autószerelő Location : Las Vegas Posts : 96

- Oké - bólintottam, s ezzel lezártnak tekintettem a kit hova vigyek beszélgetést illetően. Magamat.. majd haza, bebújni Shane mellé, és magamhoz ölelni a kicsi, bújós testet. Másra sem vágytam jobban.
A kávé.. úgy tűnt, Vincent számára ez volt a második dolog, amit az életben ki nem hagyott volna egy nap sem. A szivarjai nélkül sem tudtam volna őt már elképzelni, és csakugyan, a kávé is hozzátartozott a mindennapjaihoz. Nem bántam. Inkább ez, mint az alkohol túlzott mértékű fogyasztása. Az arcának dörzsölése is csak egy kényszer momentum volt, egy olyan pótcselekvés, amit nem tulajdonítottam másnak, mint ami. Fárasztó napunk volt.
Bólintottam. Lassan. Pontosan emlékeztem azokra az estékre.. A múltban, amikor muszáj volt mennie. Amikor még egy tank sem tudta volna megállítani őt. Voltak alkalmak, amikor a gyomrom összeszűkült, de nem amiatt, hogy őt féltettem volna. Hiába tettem, amit kellett, őt sosem szerettem látni, ahogy péppé vert valakit. Vagy.. még rosszabb. Még ha ilyen is volt.
- Még mindig ugyanolyan gyors vagy? - élcelődtem vele, figyelmen kívül hagyva a gyengeség szót. Nem volt az. Szinte soha, és ha mégis, azt igyekezett olyan körökben kimutatni csak, ahol biztonságban érezte magát. Maga előtt. Most, elgondolkodva nem tudnám meghatározni azt az időt, amikor láttam volna őt elhagyni kicsit magát. Felsóhajtottam, elűzve a gondolataimból ezeket az emlékfoszlányokat. Nem volt szüksége egyikünknek sem arra, hogy nosztalgiázzunk. Veszélyes játék lett volna.
A kislány ezt a pillanatot választotta, hogy a kis köténykéjével megjelent az asztalunk mellett, ívesen rajzolt szemöldökével pedig engem méregetett. Egy mentes vizet kértem tőle csak, amit feljegyzetelt a papírtömbre. Valószínűleg túl sok lett volna megjegyezni azt a két erős feketét, egy vizet és egy cappuccino-t. Igen. Tényleg.
- Csak mert.. egy deka izmot sem vesztettél magadról. Látom - folytattam, ahogy a kislány ellépett. Igen, lehet, hogy most rajtam volt a sor, hogy egy kicsit dicsérjem. Igaz volt minden egyes szavam.