Felvon szemöldökkel hallgatja cinikus nevetését, majd nem bírja ki, hogy ne forgassa a szemeit erre a reakcióra. A férfi olykor túldrámázza a dolgokat, oké… természetesen főfelügyelő, szóval evidens, hogy ilyennek kell lennie. De azért mindenkinek jár a pihi meg a szórakozás, főleg valaki olyannak, aki ilyen megerőltető munkát végez… vagy igen hamar végzi diliházban. Esetleg a lány lenne túl negatív, ki tudja, de az biztos, hogy Sean-nak szabadságra, kikapcsolódásra lenne szükség, legalábbis egy pár nap mindenképpen, nem is érti miért olyan makacs, bár biztos nem esik jól ha egy tizenéves ad tanácsot egy idősebb férfinek, pláne ha még igaza is van a tetejében.
-Tudod, nem olyan bonyolultabb dolog, minden csak akarás kérdése, és a kapitány sem omlana nélküled, nem te vagy a világ közepe, a tetejében üdén, frissen vághatnád magad bele a munkába…- válaszol ő is neki szintén ugyan olyan cinizmussal, még csak most kezd bele jönni, de Sean máris félbe szakítja, azonnal belé fagyasztva a szót. ajaki nyitva maradnak, majd pár pillanatig csak némán bámul rá, végül dacosan csukja össze száját, arcáról semmiféle kifejezést nem lehet leolvasni, íriszei keményen csillannak meg, mikor megszólal hangja hűvösen, ridegen cseng, mint a téli, csípős hideg a hóesés után, ami sikamlóssá varázsolja a földet.
-Oké… elnézést, nem szóltam, semmi jogom bele ütni az orrom mások dolgába,- böki ki vállvonogatva, majd inkább szótlanul tér vissza amit addig csinált, vagyis valami kaja félét varázsoljon a férfinek, mielőtt éhen veszne. Semmi köze hozzá, ez az igazság, csak hogy nem bírja nézni ahogy tönkre teszi magát, a pihenés mindenkinek kell akit nem Clarck Kent-nek hívnak, vagy nem Robotzsaru… ez az igazság, akár fáj neki, akár nem.
Kicsit olyan a helyzet, mintha a felesége lenne, a gondolatra bibor vörösbe borul tejfehér arca, szerencse, hogy hátal áll neki, így a férfi semmit sem vehet észre az egészből, még csak az hiányozna. Viszont a levakarhatatlan vigyor ami a képére mászik felengedi a lány fagyos hangulatát, már épp utat engedve kíváncsiságának rá kérdezne, de közte és a kutya között kirobbanó balhé következtében ki is megy a fejéből. Keresztbe font kezekkel, nevetve nézi őket, mikor felötlik benne, hogy mi lenne ha felvenné videóra és beküldené a kandikamerába, biztos egy marék pénzt nyerne.
-Ugye tudod, hogy marha nevetségesen festesz, és úgy nézel ki mint egy öt éves gyerek akitől elvették a játékát?- vonja fel a szemöldökét évődve, mikor meghallja kitörését most nem gubózik be, a kutya a szívéhez nőtt, ezért egy pillanatra mérgesen villannak a szemei.
-Hát tudod az a különbség köztettek… gondolom, hogy míg te emberi lényként gondolom normál, felnőttviselkedésre is képes vagy, míg ő, szegény kutya… csak kutya ezáltal neki elnézzük az ilyesmit.- mosolyog haloványan.
-Azért ne ess túlzásba, nem valami gasztronómiai különlegességet csináltam,- alig észrevehetően pirul el a bóktól, jól láthatóan jól esett neki azért. Mikor felajánlja hogy csatlakozzon hozzá, pár pillanatig csak áll, végül helyett foglal mellette, gonosz módon tudva, hogy az utolsó szál cigarettája a farzsebében össze fog lapulni. Teketóriázva veszi el tőle a villát, és szúr rá egy kis darabot, miközben ajkaihoz emeli, halvány mosoly ragyog az arcán, szürke szivárványhártyáit a férfiéba fúrja és ott is felejti.
-Nem lett olyan rossz…- suttogja miközben farkasszemet néz vele, majd a következő adag tojást felé nyújtja a villán.

Sean hallgatása egyértelmű, és leginkább válasz a lány szavaira, többek között az, hogy nem akar vitába szállni egy tizenévessel, bár miért is tenné? Holott mindketten tisztában vannak azzal, a lány most igaza van, de Lacey azt is nagyon jól tudja hogy igazából nem szólhat bele, nem osztogathat tanácsokat senkinek sem, legfőképpen az idősebbeknek nem. Habár az anyja az más, ő ki szokta kérni a véleményét, mióta az apja meghalt felnőtt, kénytelen volt hiszen az édesanyja nagyon sokat dolgozik, alig van otthon, éjjel nappal dolgozik, hogy fent tudja tartani a lakást, és megélhessenek. Lacey ezért gondolta úgy, hogy besegít a háztartásba, ezért vállalta el, hogy takarítja Sean lakását némi pénzért illetve azért, hogy  segítsen a házinál olykor.
Végül valami kandikamerába illő jelenet szemtanúja lesz, mikor a férfi elkezd veszekedni a kutyájával, Spockkal, és nem akar, de akaratlanul is mosoly költözik az arcára, amikor látja, felvont szemöldökkel nézegeti őket, azon morfondírozva, hogy egy felnőtt ember hogyan képes valaminek a rabjává válni ilyen módon, hogyan képes leállni veszekedni a kutyájával, csak, hogy azt az egy szálat vissza szerezze, kezeit a mellkasa előtt keresztbe fonja, és az ajkába kell harapnia, hogy nehogy kitörjön a nevetés belőle, bizonyára nem tetszene neki. Általában a sziporkázó humorával mindenkit jó kedvre tud deríteni, de ahogy látja ez most nem jön be, Sean arcán a mosolynak még csak az árnyéka sem fut át az arcán, állja a pillantását ahogy lassan megszólal.
- Egyáltalán nem annak szántam, de most hogy mondod, Kevin, az unokaöcsém biztos, hogy nem kezd el harcolni egy kutyával…- feleli halkan csöppnyi szarkazmussal megfűszerezve  a szavait. Aztán ujjai gyengéden cirógatják meg a kutya füle tövét ahogy védelmébe veszi akaratlanul is, a szívéhez nőtt ez az állat, úgy szereti mintha a sajátja lenne, ha nem áthatná többé, biztos nagyon szomorú lenne, nem is érti Sean hogy képes vele civakodni, olyan aranyos mindig.
-Én nem is fogom a …- kezdené ismételten megvédeni önmagát, meg a kutyát, mikor a férfi ismételten neki ütközik, olyan hirtelen jött, hogy majdnem elvesztette az egyensúlyát, szerencse, hogy ott volt a konyhapult.
-Izé… én vagyok láb alatt ma úgy néz ki,- -jegyzi meg motyogva, fülig vörösödve. -Köszönöm,- feleli mosolyogva, azért jól érzéssel tölti el, hogy valamit amit készített, legyen az bármi is, úgy örülnek neki, mintha valami hét fogásos vacsora lenne a Hiltonban. Bekapja az leső falatot, és habár nem valami nagy dolog, de nem égette oda, és ez jó pont, ehető legalábbis.
-Mi az, kajás lettem?- kezdi el törölgetni az ajkát, mikor megérzi a férfi pillantását magán, kissé megsértődik mikor azt mondja, hogy nem.
-Szerinted leprás vagyok vagy mi?- vágja oda neki szemtelen hangon, pimasz mosollyal a szája szegletében, kissé oldalra billentett fejjel fixirozza, és csak most tűnik fel neki, hogy tulajdonképpen milyen jóképű, hogy milyen szép sötét íriszei vannak, hogy milyen jó illata van a parfümjének, ami elkábítja… keményen rázza meg a fejét, atya isten, hogy jutott ez az eszébe, és miért, Sean…. Az apja is lehetne, nem gondolhat róla ilyeneket. De egy kisördög azt suttogja, hogy lehetne, de nem az, valami ma nagyon nem stimmel vele…
-Izé… mi? Öhm, először egyél aztán majd megmutatom, és ezt nem magamnak csináltam, hanem neked, szóval edd meg mielőtt kihűl.--játékosan ráparancsol ahogy a tányér felé biccent.

Ez a mai nap nagyon fura, - fut át a lány agyán a gondolat, olyan dolgok tűnnek fel neki amik eddig soha nem tűntek fel, de legalábbis nem nagyon izgatták. Barátnője mindig azzal piszkálja, hogy hogy a fenébe létezik az, hogy még mindig nem esett át a kereszttűzön, hogy a fenébe létezhet, hogy még mindig nem lett nagy lány olyan téren. Amanda már tizenöt, vagy tizenhat éves korában lefeküdt a hapsijával, viszont Lacey eddig nem nagyon érdeklődött a másik nem iránt. Nem igazán érdekelte, ráadásul a korabeli fiúk az összes éretlen és idióta. Meg amúgy is az sokkal fontosabb neki, hogy bejusson a megfelelő egyetemre, hogy rendőr válhasson belőle.
-Talán nem ártana ha el lazulnál néha,- kacsint rá viccesen,- tudod talán mégis meg kellene fontolnod azt a bizonyos szabit, biztosan te is élveznéd a tengerparton süttetni a hasad miközben a tengerbe lógatod a lábad, én tuti,- kuncog fel halkan, egy pillanatra elképzeli ahogy valami divatos bikiniben fekszik a meleg homokban,  a nap bizsergetve cirógatja a hátát, közben pedig egy napernyős piát iszogat. Hmm, ez az az álomkép ami talán sose fog beteljesülni, anyagi helyzetüket tekintve semmiképpen, hacsak valami csoda folytán nem pottyan az ölébe az ötös lottó nyereménye.  Bűntudat kezdi mardosni az előbbi gondolataiért, amik ki tudja hogyan is juthattak eszébe? Zavarában piros pozsgás pír lepi el tejfehér pofiját, inkább pimasz szavaival próbálja elhessegetni a dolgot, és leplezni.
-Akkor talán büdös vagyok?- mosolyog még mindig vidáman,- előfordulhat, három napja nem kerültem víz közelébe,- viccelődik vele tovább, miközben feltűnik, hogy változik meg a férfi viselkedése, és.. mintha kicsit feszélyezve érezné magát, de inkább nem foglalkozik, ilyen baromságokkal. Lehet megsütötte a nap? Felvont szemmel nézi, hogyan is kezdi el szó szerint Sean tömni magába azt a dolgot, amit ételnek aligha lehetne nevezni. De most legalább érti, hogy anyja miért szokott attól olyan boldog lenni, ha evés után megnyalja még az ujját is, annyira élvezi a dolgot. Akaratlanul is csillogva bámulja a látványt, sőt nem bírja ki, hangosan, csilingelő hangon nevet fel, mire a kutya felkapja a fejét és elkezd figyelni, hogy mi történhetett ismét.
-Jó… oké, elég  a dicséretből, igazán örülök, hogy ennyire ízlik, de nyilván főztek neked már jobbat is,- pillant el róla zavartan, feje el is vörösödik, mire szégyenlősen bámulja a kutya fejét.
-Ez nagyszerű,- vigyorodik el újfent, majd amikor ismét felhozza a témát az amit annyira utál, mert sík hülye hozzá, lehet utcaseprőnek kéne mennie, ahhoz biztos nem kell atomfizikának az agya, hogy felvegyék. Nem mintha olyan nagyon vágyna rá, mert egyáltalán nem, csak hát ami nem megy azt nem szabad erőltetni, ugye?
-Szóval akkor előtte szerintem elmosom ezt, rend a lelke mindennek,- vágja rá gyorsan, ahogy máris felpattan, majd a tányérral együtt masírozik a mosogató felé, hogy így is tegyen.

Miután Sean haza érkezett, és látva sápadt arcát, valamint rossz kedvét, kimerültségét, valamint a hűtőszekrénye állapotát, jobbnak láttam, ha legalább egy kis rántottát juttat be a szervezetébe, talán ha evett is valamit, az is a fánk lehet. De lássuk be, az ember nem lakik jól az édességgel, pláne akkor nem lakik jól az édességgel, ha olyan munkát végezz mint ő. Miután sikerült hamar össze dobnom, még nem is égettem oda, és úgy láttam elég ehetőnek tűnt. Sőt, mi több a férfinak ízlett, szó szerint ízlett. A dicsérete lassan viszont kezdett terhessé válni, hiszen… azért nem lett jó annyira, hogy agyon keljen dicsérnie.
-Úgy látszik, hogy ma nem vagy vevő a poénra, ezt viccnek szántam tudod, az emberek nevetni szoktak rajta, - jegyzem meg enyhén pimasz hangon ahogyan rápillantok. Azt hiszem itt be is fejezem próbálkozásomat, hogy felvidítsam, vagy legalábbis jó kedvre derítsem. Ha valaki nem vevőre, akkor nem lehet kényszeríteni a jókedvre, mert az már nem számít annak. Aztán végül olyan témára érünk azután az igazán fura pillanat után. Egy másik kényes kérdés, mármint oké ő ajánlotta fel, hogy korepetál belőle, és ha tényleg rendőrsuliba akarok menni akkor nem fog ártani… ha mondjuk nem bukok meg még idén, tehát igen meg kellene köszönnöm neki, és tényleg hálás vagyok is érte, csak hát ha valaki hülye valamiből akkor lehet nem kellene erőltetni, azt szokták mondani, nem?
Amikor rám pillant ahogy kitör belőlem  a nevetés, már igazából nem is tudom mi okból, de ahogy megérzem magamon a sötét pillantását, abból arra következtetek, hogy ő ezt nem így gondolja, inkább ezért megpróbálom elnyomni magamba. Sőt azonnal terelésbe is kezdek, hiszen tudom én, hogy kell a matek, meg nem ártana gyakorolni, d eközben még sem akarok még bele kezdeni, addig el akarom hanyagolni amíg lehet, egészen az utolsó pillanatig, mert ezzel így vagyok, nem is értem a barátnőm, hogy olyan okos és neki miért megy annyira, amikor köbö nem is érdekli az egész dolog.
-Ó… szóval csak azért olyan finom, mert szar a kaja menzán?- cukkolom felvont szemöldökkel ahogy elveszem tőle a tányért, majd a mosogatóba téve el is kezdem serényen mosni, ezzel is meghosszabbítva pillanatokkal  a szabadságom a matematika ellen. Miután azzal végeztem, az edényt is tisztára súrolom ahogyan azt kell, és újabb dolog után akartam nézni, ahogy meghallom Sean hangját. Ajjaj!
Felé fordulva döntöm hátsómat a mosogató kagylónak, arcomon átfut egy pillanatra a bűnbánat jele, de azonnal köddé is válik, mintha meg sem történt volna.
-Valóban?- fűzöm össze kezeimet a mellkasom előtt,- talán…. Izé, nem láttam,- elgondolkodva mélyednek fogaim alsó ajkam húsába amint valami épkézláb hazugság után kutatok,- talán Spock eljátszadozott velük, ő sem akarná, hogy a gazdája tüdőrákban haljon meg.- vágom rá komoly hangon, a mosoly ami az arcomra kívánkozik, megpróbálom eltüntetni, azzal a tudattal, hogy a cigarettája jelenleg a hátsó zsebemben lapul, talán össze nyomorodva, mert az előbb ugye rajta tehénkedtem.

Akaratlanul is mosoly költözik a szám sarkába, amikor azóta, hogy belépett a lakásba talán harmincadszor sikerül elnézést kérnie, vagyis jó, kicsit túloztam, de öt percenként teszi, látom rajta, hogy valóban pihenésre lenen szüksége, és hiába ki vagyok én, hogy tizenhét évesen megmagyarázzam egy felnőtt embernek? Az oké, hogy amióta apa meghalt sikerült felnőnöm? Szüksége is volt anyának rám, és ha továbbra is olyan kislányos lennék, mint annak idején valószínűleg nem merne magamra hagyni olyan sokszor, pedig kénytelen, mert kell a pénz, sokat dolgozik, és a tetejében még beteg is, nagyon beteg. Ezért gondoltam úgy, hogy segítek neki a háztartásba, hogy legalább egy kis aprópénzzel be tudjak szállni a költségeinkbe. Az a heti pár alkalom amikor a főfelügyelő lakásán takarítok jól jön, plusz volt olyan kedves és felajánlotta, hogy ha szükségem van akkor korrepetál bármiből. Minden vágyam, hogy én is nyomozó legyek, hogy végre megbüntessem majd apa gyilkosait, de ahhoz hogy ezt elérjem először is nem fog ártani, ha szépen ügyesen eljutok az egyetemre, ahhoz pedig elengedhetetlen ez a hülye matek, valahogy abból a tárgyból mindig is rosszul álltam. Nem igazán csípjük egymást, és Sean előtt le a kalappal, hogy mégis van türelme hozzám, mert én legszívesebben felgyújtanám az ezzel kapcsolatos könyveimet.
-Ja, tudok róla,- vigyorodom el, látom rajta, hogy elkezd kutakodni keresgélni valami után, valami olyan után amire a dohányosoknak nagy szükségük van rá. Hát most nem fog az uraság rá gyújtani, ugyan is amikor éppen el volt foglalva Spock-el, akkor én gonosz, vagyis talán a szemeiben gonosz módon el loptam az orra elől azt az egy vagy két szél cigit ami még épségben maradt, és jelenleg is ott lapul a hátsó zsebemben, immáron össze lapulva és nyomorogva, annak köszönhetően, hogy eddig szépen, ügyesen rajta terpeszkedtem. Gondolatban vállon veregetem magam, amiért vigyázok az ő egészségére, meg mondjuk a sajátoméról nem is beszélve, pláne, hogy a cigarettától büdös lesz az ember, szóval igazából hálás is lehetne nekem, vagyis csak akkor ha tudná, hogy nálam van az amit annyira keresgél.
Amikor kiejti a nevem, nos  a hangsúlyból úgy tűnik, hogy mégis sejti, hogy bizony én vagyok a ludas a dologban, és nem csak elkeverte valahova a véletlen folytán. Keresztbe font kezekkel a mellkasom előtt dőlök neki a mosogató acélos szélének, ahogy felvonom kérdőn a tekintettem.
-Tessék, Sean?- mosolyodom el mézes mázosan, de kibuggyan belőlem a kuncogás, mikor Spock elterelő hadműveletként szépen ügyesen oda  megy a férfihoz simogatást kicsikarni belőle. Ügyes fiú, ezért később kapsz egy jutalomcsontot, haver. Habár nem az én kutyám, de annyira a szívemhez nőtt, hogy annak érzem, jó barátom lett azt hiszem, aminek csak örülni tudok, kevés ilyenem van.
-Csak… szeretetre vágyik a gazditól,- veszem védelmembe azonnal Spocok-ot, de aztán újból én kerülök a középpontban, hát tőlem aztán nem fogja megtudni, hogy nálam van, erre akár mérget is vehet.
-Igen…? Nincs nálam, nem tudom hova tetted, talán elszívtad csak nem emlékszel, tudod, az öregek hajlamosak erre,- válaszolom neki roppant szemtelen módon, ahogy játékosan mutatóujjammal megütögettem a halántékom, mintha azt akarnám jelezni, hogy kezd amnéziás lenni, pedig nyilván nem.

Azt hiszem kezdek lebukni, mármint zsaru, és nem is akármilyen, a legjobbak egyike, ami annyit jelent, hogy nyilván ért ahhoz, hogy kiszagolja, hogy ki az aki hazudik a szemeibe és ki az aki nem. De ahhoz bizonyítania is kell, hogy én voltam a tolvaj, és azt ugye nem tudja, szóval kedves rendőr bácsi, ez zsákutca lesz. Apám is mindig azt mondogatta, hogy ne játsszak a tűzzel, mert hamar megégethetem magam, én szeretem a tüzet. Meg amúgy is, azt hiszem most roppantul örülhet a fickó, ugyan is igazából védem az ő és nem véletlenül az én fejlődésben lévő szervezetemet. Nem mintha egy kis füst kár tudna tenni bennem, de azért szerintem ez egy kedves gesztus tőlem, nem? Ha Sean nem is, de Spock mindenféleképpen egyetért velem, hiszen nem véletlenül megy oda dörgölőzni a gazdájához, minthogy szép ügyesen elvonja a figyelmét rólam. Nem is tudom, hogy mi okból tettem zsebre azt az egy szál cigijét, talán mert féltem az egészségét? És ideje lenne leszoknia, viszont ezt egy felnőtt képébe nem vághatod, mert akkor aztán biztos, hogy neki fog feljebb állni. Én aztán tudom, anya is mindig azt csinálja, ha éppen valamivel kapcsolatban kifejtem a véleményemet. És nem mondom, hogy mindig, mert mindig nem, de legtöbbször, vagy inkább néha azért nekem is igazam szokott lenni. És mióta apa meghalt azóta igazán felnőttem, úgy értem,, muszáj volt érettebben gondolkodnom, anyának szüksége volt rám, marha sokat gürizik, hogy legyne hol laknunk, és legyen mit együnk. Éppen ezért próbálom meg némi pénzzel támogatni őt, konkrétan annyival amennyit Sean-tól kapok amiért rendbe teszem a lakását és vigyázok Spock-ra ha kell, nem mintha ez nekem kötelesség lenne, inkább szórakozás, kikapcsolódás, egyszerűen imádom ezt a kutyát. Szerintem nem is létezik, olyan ember a földön aki nem így vélekedne róla, ha mégis akad egy akkor bizony ő nem más, mint valami gonosz némber.
-Ő így mutatja ki, hogy mennyire imád téged…- kacsintok rá önfeledten amikor látom, hogy megvakargatja a kutya füle tövét. Mikor meghallom szigorú hangját egy pillanatra a magasba szalad az egyik szemöldököm, oldalra billentett fejjel vizslatom és próbálom nem elnevetni magam. Gondolom, ha ezt megtenném…. Biztos, hogy rosszabb lenne minden, ugyan akkor csokoládé színű lélektükreiben megcsillanó jókedv ront az összhatáson. Tudom, hogy nem gondolja komolyan, hogy csak játszik velem ő is.
-Úgy nézek én ki mint aki szórakozik veled?- vágom oda neki tettettet  sértettséggel, majd felé tartom mindkét tenyeremet, egyenesen a képébe nyomom.
- Talán látod itt ? Mert…. Én sem,- bököm ki dacosan felemelt állal. De tudja hogy igazából nem vagyok egy hisztis liba, sosem voltam, és inkább elmegyek egy kosármeccsre, mint nyávogni a barátnőimmel a legújabb divat, és  a suli állítólagos legmenőbb srácai után.
-Arra nem gondoltál, hogy legurult, vagy valami? És ez aljas rágalom…. -amikor közelebb lép hozzám orromat megcsapja fanyarú parfümjének kellemes esszenciája, és egy fél pillanatra el is akad a lélegzetem.
-Lehet, hogy egy szellem volt,- vonok vállat vigyorogva,- nálam nincs…- ismétlem még mindig önmagamat, habár azt hiszem mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy hazudok.

Igazból fogalmam sincs, hogy miért kezdtem bele ebbe a játékba, már ismerem Seant annyira, hogy tisztában legyek vele. nem lesz könnyű dolgom, nem sokáig szokta bírni az ilyen játékokat, túl hamar adja fel. És, mint a cigarettájáról legyen szó, hajthatatlan marad. de ugyanakkor, azzal is tisztában vagyok, hogy mindig van egy második terve, ha az első nem jönne be. Tehát, tudtam, hogy nem sokáig játszhatom ezt a dolgot.
-Igen, tudod a kutyák képesek ilyesmire!- mondom neki jelentőségteljesen, olyan hangsúllyal a hangomban, mintha nem tudnám, hogy tisztában van ezzel gazdi létére. De nem tehetek róla, mióta ismerem, Spock-ot, azóta össze haverkodtam vele, már első pillanatól fogva megtaláltuk a közös hangot. Gondolom ahhoz lehet köze, hogy én is olyan játékos és pajkos vagyok mint ő. Olyan mintha az én kutyám is lenne, nagyon ragaszkodom hozzá, ami hülyeség a részemről. Hiszen ha ki járom a sulit és egyetemre megyek, vagy pedig Sean-t helyezik t máshová. Akár melyik is, sajnos a kutyától meg kel válnom, hiszen Sean-é ténylegesen. Nevetséges, hogy így gondolom, de nem tehetek róla, ha ilyen vagyok. De csak vele, más kutyával nem tudtam ilyen kapcsolatot kialakítani. habár a legjobb barátnőmnek is van egy kutyája, és vele is eljátszadozom, még se érzem magamhoz ennyire közel, mint őt.
Már azt hiszem, hogy hinni fog nekem, hiszen néha olyan remek színésznő tudok lenni, de van amikor sokkal inkább bele lovalom magam a dologba, és akkor átesem a ló túlsó oldalra. Azt hiszem ez is olyan pillanat, amikor megpillantom az arcát eszembe jut, hogy megesik rajta a szívem, és egyszerűen csak a kezébe nyomom, nem tudom mennyire tudná elszívni. Végül is, egy cigiből csináltam neki két szálat. Talán még örülhetne is, mégis tudom ő nem örülne neki úgy, ahogyan én. Sőt azzal is tisztában vagyok, hogy nem így gondolkodik, mint én. talán, mert ő dohányzik, én meg nem…
-Hékás, ne nézz rám, így tudod a tudósok is bebizonyították, hogy szellemek igen is léteznek, nem én találom ki.- kacsintok rá. Nem tudom hova vezet ez a játék, vagy miért is teszem. vagyis nem, azt tudom, hogy miért. annyira vicces, és annyira élvezem, hogy piszkálhatom, hogy szívhatom a vérét. Egy gonosz kis manó vagyok,- kezdem magam így érezni. Végül el lép tőlem, arcomon pedig győztes vigyor kezd kúszni, amit egyáltalán nem vagyok képes levakarni onnan. Még szerencse, hogy el lépett tőlem, és háttal vagyok neki, különben igen nehezen tudnám megmagyarázni a dolgot. Még ugrok is egyet a levegőben, amíg a szekrénynél matat. Irtó büszke vagyok magamra. Egészen addig míg meg nem szólal a fülemben, majd ki is rohan az erkélyre, hogy oly régóta áhítozott nikotinját beszívhassa a tüdejébe.
Már éppen kimennék utána, hogy az arcába toljam az összenyomódott, eltörött cigarettáját, amikor megszólal a mobilom. felkapva a készüléket ismeretlen szám villog a kijelzőn, egy percig gondolkodom míg fel nem kapom.
-Igen?
-Halló, Miss Cromwell, sajnálom, de az édesanyját baleset érte, az állapota válságos….- először nem is akartam felfogni amit a nő gépiesen közöl velem. majd félbeszakítom a mondanivalóját annyival, hogy indulok azonnal.
-Sajnálom, Sean,- robbanok ki idegesen az erkélyre,- anyát baleset érte, az állapota válságos, azonnal be kell mennem hozzá.- közlöm vele halkan, nem merek a szemébe nézni, majd sarkon fordulok, hogy mielőbb eljussak a kórházba.

Tudtam jól, hogy nem igazán hitt nekem és hát őszintén szólva én sem hittem volna magamnak. De akkor is éreztem, hogy a kutyát a védelmembe kell vegyem. A szívemhez nőtt ez a kutya, és habár nem szabadott volna ennyire közel engednem magamhoz. Mégis megtettem, képtelen vagyok nem úgy viselkedni vele, mintha nem lenne fontos a számomra. Pedig Sean a gazdája, én csak amolyan bébicsősz vagyok neki amikor a nyomozó dolgozik. És ő elég sokat melózik… talán emiatt is van az, hogy így viszonyulok hozzá. Pedig tudom, ha egyszer elköltözik innen, akkor Spock is megy vele, nekem pedig el kell köszönnöm tőle. De ez a kutyus annyira hozzám nőtt, hogy olyan, mintha a legjobb barátom lenne.
lebukom, ha nem is mondja ki, de lebukom, és nem számítva rá, hogy van egy dugi cigije menekül ki az erkélyre. pedig… logikusan végig gondolva számíthattam volna rá. Hiszen ő nem csak amolyan néha rágyújtok féle dohányos, sokkal inkább az a láncdohányosok klubját erősíti, akiknek tényleg szükségük van a nikotinra. Éppen kilépnék utána az erkélyre, hiszen képtelen vagyok annyiban hagyni a dolgot, képtelen vagyok veszíteni, csak oda kell pörkölnöm valami cinikus mondatot. Pedig ő sokkal idősebb nálam, mégis úgy érzem, hogy vele lehetek szemtelen, ő érti a humoromat. Már amikor éppen nem nagyon fáradt, mint éppen most is…
De elvonja a figyelmem a telefon, ahogy felveszem ismeretlen hang szólal meg, majd gépiesen közli, hogy anyut baleset érte.
Olyan gyorsan hadarok, hogy talán nem is érti amit mondok, majd veszek egy mély levegőt, és lassabban, tagoltabban ismétlem el, hogy anya kórházba kerül és mennem kell.
De mielőtt leléphetnék már ki is jelenti, hogy elvisz. Nem kérdés, vagy kérés, inkább kijelentés amivel most képtelen vagyok vitatkozni.
nem marad más választásom, követem őt, én is felkapom a táskámat, és a sarkában loholok, még látom a kutya szomorú pillantását mielőtt Sean bezárja az ajtót rá.
Kiérve az utcára próbálok minél több levegőt juttatni a tüdőmbe, hogy valamennyire tudjak gondolkodni. De képtelen vagyok. Vajon mennyire súlyos?! Szó nélkül vágom be magam az anyósülésre, remegő kezekkel várom, hogy Sean induljon már.
-A St.- Johanban, tudod ahol anya dolgozik…- nyögöm halkan ahogy megpróbálom elrejteni remegő kezeimet,- nem… nem tudom pontosan, a nővér annyit mondott, hogy munkába igyekezett amikor egy motoros elgázolta a zebrán…- folytatom, a könnyeimet némán nyelem le. ha meghal… akkor mi lesz velem? Így is beteg, én pedig gyám hatóság alá kerülök, csak ez jár a fejemben…
-Igazán köszönöm, hogy beviszel, nem kötelességed engem pesztrálni ilyenkor,- mondom neki, amolyan köszönetképpen.