A kocsiajtó mellett állva némán fürkészem a helység bejáratát. Bentről hangos zene árad, a szemem pedig majd' szikrát vet, ahogy az éjszaka sötétjét felzavarja a villogó fények.
Pár perc múlva már bent vagyok én magam is a helyen, ahol figyelem a szőke teremtést aki éppen jópofizik valami selyemfiúnak kinéző fickónak. A fószer van vagy ötven éves, de rongyá szoliztatta magát és a képét elnézve, valószínűleg rendesen fel is varratta a képét. Próbálkozik fiatalnak tűnni, de nem megy neki.
Én nem is próbálkozok rejteni a koromat. A hajam ugyan még gesztenyebarna, de a szakállam és a bajszom már az őszülés vonalait követi. Ettől függetlenül fitten tartom magam, feszesen mint a felhúzott íjhúr.
A benti fények között csak csendes árnyékként ballagok végig, a társaság észre sem vesz. A szőke lány tudja, hogy itt vagyok és az elég. Követem a mozdulatait, ahogy bájolog a fickónak. A probléma, hogy a kecsessége megjátszott, betanult, nem úgy mint...
Mélyet szippantok a levegőbe és futva az órámra tekintek. Még tíz percet adok neki, ha nem jön, én magam rángatom el. Erre végül nem kerül sor, miután felém vet egy pillantást majd pár perc múlva elégedett vigyorral ballag oda hozzám.
- A legjobbkor, Dwight!
- Hölgyem. - biccentek fagyos udvariassággal.
Kikísérem a kocsihoz, besegítem majd elindulunk vissza. Út közben be nem áll a szája.
- A fószer gusztustalan volt. Úgy nyomkodta nekem azt a löttyedt gilisztáját, hogy...
Oda se figyelek rá. Nem azért kísérgetem, hogy jópofizzak neki. Némán vissza vezetek a szállodához. A lány kiszáll és pár pillanat múlva eltűnik.
Este hat körül jár az idő mikor a kocsival a bejárati ajtó elé gurulok és várom a mai napi utolsó munkám.
Sose volt jobb melóm.
Anna kilép az ajtón, én pedig a nyugodt arcommal ellentétben, falom a szememmel. A mély dekoltázs, a felvágott ruha és ő maga teljes valójában elég, hogy egy pillanatra kirázzon a hideg.
A lány egyre közelebb ér, én pedig a vizslató szemek elkerülésének érdekében, szobor merev arccal nézem. A külső profizmust mutat, a mozdulatok kifinomultságot, de az agyam mélyében már a ruháinak nyoma sincs és nem egy kliens kezében látom, hanem magam alatt...
- Miss Ballantines. - üdvözlöm formálisan, a magamra erőltetett fagyos hanggal.
Az ajtót kinyitom neki, ahogy elsuhan mellettem. A saját testemmel takarom magunkat, legalább is a kezemet, ami egy pillanatra elkalandozik rajta. Ő pedig visszanéz és nem úgy fest mint akit különösebben zavar.
- A Ceasars Palaceba megyünk.

Az arc keményfaszú csávónak hiszi magát. Körülbelül száz kilónyi izomtömeg, olyan állkapoccsal amivel egy fél szarvast feltudna zabálni nyersen. A szemei vérben forognak és a drága öltöny ellenére, ő most nem több egy ösztön lénynél.
A válla felett átnézve, az elegáns nő még mindig engem néz. Nem úgy mint aki fél, a szemében inkább kíváncsiság villan mint sem félelem. Pedig ez a colos állat még az előbb fél centiről üvöltött az arcába.
Én pedig mint lelkiismeretes biztonsági őr, a szart is kiverem belőle.
A kaszinó egy csendesebb felén állunk, de most a szemek ránk vetülnek, ahogy befeszülve figyeljük a másikat.
Végül az ürge nekem vetődik.
Kellően lassú ahhoz, hogy egy apró mozdulattal félre táncoljak előle. Megtorpan majd visszafordul.
Fél szemmel a nőre pillantok.
- Nem esett baja, hölgyem?
A nő még mindig kíváncsian mered rám, az arcára nyugodt mosoly ül.
- Minden rendben.
Némán bólintok majd visszafordulok, mikor a fickó újabb rohamra indul. Az ökle egy légkalapács erejével sújt le. Hárítom, de az alkarom belesajdul.
Nem mondom, hogy elönt a vörös köd, de azért felcseszi az agyam. És én még azt hittem nyugodt estém lesz.
Az ürge szerencsére nem profi bunyós. Sőt, ha tippelnem kéne isten igazán nem is verekedhetett soha, a majdnem két méteres magasságával elég lehetett csak csúnyán néznie, hogy valaki összecsinálja magát.
Esetemben mellé fogott.
A lomha ütések elől olyan gyorsan kitérek, hogy hamar a háta mögött bukkanok fel és egy elegáns mozdulattal, rúgom tökön a segge felől.
Itt vége is lehetne a harcnak, de félmunkát nem végzek. Miközben térdre esik és elfúvó hangon nyögdécsel, az öklömet nekicsapom a jobb szeme aljának. Megszédül és négykézlábra roskad.
Már hallom a kollégáim cipőjének a zaját, de még nem végeztem.
A nő szeme belemered az enyémbe, mintha csak azt üzenné, hogy "mutasd mit tudsz, még nem végeztél".
És mennyire igaza van.
Az ürge a kezével tesz valami védekező mozdulatot, vagy talán elakar hessegetni, de nem hagyom neki.
A térdemet belemélyesztem az álla csúcsába, ő pedig kinyúlik mára.
Pár perc múlva a kollégáim a hóna alja alá nyúlnak és kirángatják a kaszinóból. A vendégek lassan visszatalálnak a saját asztalukhoz, csupán a nő az aki elkapja a kezem mikor távozni készülök.
- Megbocsásson!
Visszafordulok és ezúttal kicsit jobban végigmérem. Nálam kicsivel idősebb, rendkívül elegáns hölgy, aki ragyogó, ragadozó mosolyt ereszt rám.
- Szépen elintézte azt a férfit!
- Ez a dolgom, hölgyem. - válaszolok neki kimérten. - Felügyelni a vendégek nyugalmát és biztosítani, hogy minden rendben legyen.
- Igazán? - mosolyodik el a nő és a vállán pihenő kis táskába nyúlva egy névjegyet ad át. - Hasznát vennénk az ilyen első osztályú szolgáltatásoknak. Ha érdekli egy kellően jól fizető munka, keressen fel!
Átveszem a kártyát, elolvasom a nevet majd udvarias mosolyt eresztek vissza.
- Köszönöm a lehetőséget, Mrs.Ballantines!