♦ ♦ WELCOME TO FABULOUS LAS VEGAS ♦ ♦

Where the world can be your playground.... or You can be the toy

 
HomeHome  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
FIGYELEM!
Az oldalon korhatáros, erotikus tartalom és durva szövegek találhatóak. A később esetlegesen kialakuló lelki defektekért és a fejlődésben való visszamaradásért felelősséget nem vállalunk.

♦ ♦ ♦

Az oldal alapötlete a „Passion in Las Vegas” nevű fórumról származik. Annak folytatásaként jöttünk létre.


Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat

Latest topics
» Ilyen a box
Néha jó... néha rossz... - Page 2 Icon_minitimeby Nyda Marshall Hétf. Júl. 18, 2022 8:21 am

» Nyda otthona
Néha jó... néha rossz... - Page 2 Icon_minitimeby Nyda Marshall Pént. Júl. 15, 2022 10:51 am

» Zsaruvér és Csigavér
Néha jó... néha rossz... - Page 2 Icon_minitimeby Gloria "Sapphire" Salinas Pént. Júl. 15, 2022 9:43 am

» Oliver Reynolds - aka. Oliver S. Sullivan
Néha jó... néha rossz... - Page 2 Icon_minitimeby Gloria "Sapphire" Salinas Kedd Júl. 12, 2022 10:32 pm

» P.S.: Some things are worth the trouble
Néha jó... néha rossz... - Page 2 Icon_minitimeby Benjamin Alexander Sawyer Kedd Júl. 12, 2022 3:52 pm

» Peter Pan és Csingiling
Néha jó... néha rossz... - Page 2 Icon_minitimeby Gloria "Sapphire" Salinas Pént. Júl. 08, 2022 8:54 pm

» Backstage - Hol vagytok jótündérek!??
Néha jó... néha rossz... - Page 2 Icon_minitimeby Troy Filemon Csüt. Júl. 07, 2022 8:41 pm

» rave in the grave. George & Keegan
Néha jó... néha rossz... - Page 2 Icon_minitimeby George Andrew Goodwin Csüt. Júl. 07, 2022 5:25 pm

Top posting users this month
discord
Discord
Regisztrálj az oldalra
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (35 fő) Hétf. Szept. 20, 2021 8:20 pm-kor volt itt.

Share
 

 Néha jó... néha rossz...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet

Benjamin Alexander Sawyer

Benjamin Alexander Sawyer

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Job : Játékszer...
Location : Aranyketrecben
Posts : 215

#26TémanyitásTárgy: Re: Néha jó... néha rossz...   Néha jó... néha rossz... - Page 2 Icon_minitimeKedd Május 24, 2022 10:26 am






2018. szeptember 22. - Mi a helyzet a titkokkal?

Mondjuk úgy, hogy ezen az estén nem alszom túl sokat és talán ez látszik másnap rajtam, amikor a változatosság kedvéért ezúttal Daniel szobájában ülünk össze a srácokkal. Nem mintha bárkinek igazán feltűnne a hallgatagságom. A titkom hetek óta itt lebeg közöttünk és szép lassan mérgezi meg a barátságunkat.
Tudom.
Érzem.
Ők is.
Próbálnak berántani egy-egy beszélgetésbe, de nincs meg a lendület és képtelen vagyok elengedni magam. Félek attól, hogy elszólom magam, akár csak egyetlen szóval vagy mondattal. Ha pedig ez megtörténne, biztos vagyok benne, hogy a világom odaveszne.
Szóval hallgatok, és teljes kívülállóként figyelek mindent, ami körülöttem zajlik. Azt, ahogy Paul már a sokadik pohár kólát önti magába olyan laza mozdulattal, mintha feleseket inna, és azt, ahogy Danny két eszmefuttatás között beüzemeli a konzolt. Tudom, mi következik, és általában élvezem is, de most, ahogy percekkel később felcsendülnek a zene első taktusai, csak én nem lelkesedek. Marad a néma tekintetem.
Figyelem, ahogy Danny kezébe veszi a szobájában kallódó dobverőket a hozzá legközelebbi falon ütni kezdi a ritmust, majd mire áttér a különböző bútorokra Paul lehúzza a maradék üdítőt és az üres poharat mikrofonnak használva együtt nyomja a szöveget az énekessel.
- ...you'll never make everyone happy, it just won't happen...
Hamarosan Danny is csatlakozik, csak én ülök a kanapén, kissé összehúzva magam, mintha nem is akarnék itt lenni. Talán tényleg nem akarok itt lenni.
- And they said, fuck my morals! I'm drinking away my sorrows. I'm living life and I'm happy, I ain't thinking about tomorrow - olyan duettet nyomnak, akkora beleéléssel, hogy lassan túlkiabálják a zenét. De láthatóan nem zavarja őket.
Csak hárman vagyunk, mint mindig, nincs miért szégyenlősködniük. Teli torokból énekelnek, ugrálnak, rázzák a fejüket. Felszabadultan és boldogan. Valahol irigylem őket.
- Gyerünk már Benji! Most jön a legjobb rész! - hajítja hozzám a két ütőt Danny, Paul pedig hozzám lép, hogy felrángasson a kapanéról. Nem kérdez, csak cselekszik. Gondolom megunta a morcos képem... vagy talán sem fel tűnt neki igazán.
Mi más választásom van, mint engedelmeskedni a nyomásnak? Szóval hagyom. Talpon vagyok és valami hirtelen ötlettől kifolyólag a feje tetején kezdek dobolni, csak lassan, valamivel lemaradva a tényleges ütemtől.
- Then slowly I grew up and the fairy tale quickly vanished - kezdem motyogni a szöveget, majd mind a ketten becsatlakoznak, a fülem mellett kiabálva. Ekkor már én sem tudok csendes maradni.
- Realized that life is a bitch and shit, you gotta be able to stand it!
- Fiúk! Hogy beszéltek?!
- Biztosak lehettek abban, hogy a szüleitek tudni fognak erről!
Danny szülei, az ajtón keresztül. Egy lélegzetvételnyi ideig csendben vagyunk, majd mindhármunkból kitör a nevetés. Innen már nincs megállás. Valamiféle gát bennem is átszakad és pont úgy, teli torokból üvöltöm a szöveget, ahogy a barátaim. Ugrálunk. Életünk legnagyobb koncertjét nyomjuk le. Magunktól, magunknak.
Amikor áttérünk Hodgesra, Paul a kanapén adja elő magát, Danny kifulladva önt le egy pohár üdítőt, én pedig... állok ott, mosolygok és dobolok a zene ritmusára.
- So what is a home? It's a place in your heart that you miss when you're gone.
Hiányoztak a barátaim. Ebben a percben érzem. Valahol ők az otthonom és a szívem piszkosul hiányolta őket az utóbbi időben.

Az egész nap ezzel telik. Egyik zenét indítjuk a másik után akkor is, amikor már hullafáradtnak érezzük magunkat. Izzadva, kifulladva fekszünk elnyúlva, ahol éppen sikerült összeesni. Valami szól a háttérben, de már nem igazán figyelünk oda. Danny lába persze még így is ritmusra jár, a padlón dobolva, Paul mesél valami csajról, aki amúgy állítólag egy távoli unokatestvére, de olyan dögös, hogy nem érdekli a rokoni kapcsolat, ha lenne esélye nála...
Én pedig hallgatok. Hallgatok, amikor Daniel rákérdez, hogy velem mi a helyzet. Megvonom a vállam és becsukom a szemem. Mintha itt sem lennék. Mert továbbra sem tudom elmondani nekik, mi történik velem. Az rendben van, hogy Paul most aktuálisan az egyik unokatestvérére csorgatja a nyálát, ahogy az is, hogy Danny évek óta Lara Croft után olvadozik, de az, hogy én egy fiút csókolok...
Itt lenne a határ, amit már nem fogadnának el, vagy egyszerűen... szépen, de biztosan, saját magam őrjítem meg?
- Fiúk... Ugye nem baj, hogy meghívtam még pár embert? - dobja be a kérdést a semmiből Danny.
- Házibuli?
- Persze, Paul. Öt fős házibuli. Alkohol és drogok kizárva. A hangos zenét is szüneteltetnünk kell, különben a szüleim kicsinálnak. De persze. Házibuli.
Szinte végszóra nyílik az ajtó. Lizzie lényegében berobban a szobába, mint mindig én pedig még ha magamnak sem ismerném be, de fejben számolok. Öt főt említett Danny. Ő, Paul, Lizzie, én... Reménykedni sem merek igazán, amíg meg nem látom Dereket is felbukkanni az ajtóban.
Az arcomon akaratlanul is megjelenik egy mosoly, ami abban a pillanatban eltűnik, amikor a hirtelen jött kényszer közben, hogy felüljek - és talán Derek nyakába akaszkodjak? - a tekintetem összeakad Dannyével. Merthogy ő is mosolyog. Úgy, mint aki mindennel tisztában van és mindent szándékosan szervezett úgy, ahogy.
- Mi a helyzet, fiúk? Elmondta már a nagy titkot a szépfiú va... - abban a másodpercben húzza magához Derek a húgát és simul a keze a szájára, lényegében a fél arcát kitakarva.
- Nézzétek el a húgomnak... Nem tudja, hogy kell viselkedni. Túl sokszor ejtették a fejére gyerekként - veszi át a szót azonnal Derek, éppen csak rám villantva a tekintetét. Süt belőle a kimondatlan bocsánatkérés.
- ...és nem tudja mikor kell befogni, mert nem az ő dolga mindent kifecsegni - ez már csak halkan jön, de mégis tisztán cseng a két zene közötti váltás csendjében.
- Mit nem szabad kifecsegni? - kapja észbe Paul. Eddig teljesen lefoglalta, hogy bámulja Lizziet és az igencsak szűk felsőt, amibe beállított, de most... most már figyel. Először Lizziet és Dereket, majd engem.
Hatalmasat nyelek, amikor rájövök, hogy már mind a négyen engem néznek.
Danny kíváncsian, Paul teljes értetlenséggel, Lizzie sértetten, amiért el kell hallgattatva, Derek pedig... Derek pedig azokkal a csillogó szemeivel és halvány mosolyával próbál bátorítani, hogy beszéljek.
- Lehet, hogy Derek párszor megcsókolt - kezdek bele egészen lassan, már talpra állva. Valahol készülve rá, hogyha kell, egyszerűen csak... lelépjek.
Vagy elbújjak Derek karjaiban.
- Lehet...?
- Hallgass, Paul!
- De hát hogy lehet csak...?
- Hallgass már!
- Aztán én is megcsókoltam őt. Sokszor - a kezem a tincseim közé siklik. Minden eltelt másodperccel idegesebb vagyok, míg végül azon kapom magam, hogy még csak oldalra sem merek pillantani a barátaimra.
- ...és élveztem... élvezem... - lehetséges, hogy egy kicsit szétcsúsztam beszéd közben. Még úgy is, hogy most már semmi mást nem látok, csak Derek tekintetét, ahogy fogva tartja az enyémet.
- Én vagyok az egyetlen, aki ebből eddig kimaradt? Hahó? Ne már! Miért én tudok meg mindig mindent utoljára? - Paul lényegében beugrik elém a képbe, arcán a legőszintébb sértettséggel.
Kénytelen vagyok elszakítani a tekintetem azokról a gyönyörű szemekről és a barátaimra figyelni. Egyikről a másikra nézek... és semmi olyat nem látok rajtuk, amitől annyira féltem, hogy ott lesz. Nincs ítélkezés, nincs utálat vagy undor.
- Rendben vagytok a ténnyel, ugye fiúk? - segít be Derek, ahogy végre elengedi Lizziet és hozzám lép, a karját a lehető legszeretőbb mozdulattal fonva a derekam köré.
- Még szép - jön Dannytől a válasz azonnal.
- Én nem! Nem vagyok rendben semmivel! Beszélhetnénk arról, hogy soha nem tudok semmiről?
Nem is tudom, miért, de elnevetem magam. Annyira tipikus az egész jelenet! Annyira... mi vagyunk.
- Most, hogy tisztáztuk... - kezd bele Lizzie, ahogy összecsapja a két tenyerét, de őszintén fogalmam sincs, mi a folytatás.
Mert Derek maga felé fordít.
Az ölelésében tart.
Mindent átjár a mentolos cigaretta mámora.
Megcsókol.
Itt és most, a barátaim előtt.
...és láthatóan ezzel mindenki teljesen rendben van.


_________________

You're okay.
You're here, you're going to be fine.
Just try to get some sleep.
Everything fucked up is still going to be here tomorrow,
you can freak out then.
Vissza az elejére Go down

Benjamin Alexander Sawyer

Benjamin Alexander Sawyer

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Job : Játékszer...
Location : Aranyketrecben
Posts : 215

#27TémanyitásTárgy: Re: Néha jó... néha rossz...   Néha jó... néha rossz... - Page 2 Icon_minitimeKedd Május 24, 2022 12:15 pm






2021. június 25. - Talán holnap

- Jól vagyok! - állítom teljes magabiztossággal és hogy bizonyítsam az igazam, szépen ülő helyzetbe tornázom magam.
Nem mintha úgy maradhatnék. A tenyere máris simul a mellkasomra és finoman, de határozottan nyom vissza. Az utóbbi három napot a szobámba zárva töltöttem és még ma, a negyediken sem hiszem, hogy kimehetek innen. Egyszerűen süt Steven minden mozdulatából, hogy nem akar nekem engedni.
- Nem fogok veled veszekedni, szóval ne pazarold az energiád. Nem tudod kiprovokálni a haragom - bizarrul nyugodt a hangja. Talán őt is megrémítette a napokkal ezelőtti viselkedése?
Valójában kétlem, de valahogy mégsincs más magyarázat a csendes és visszafogott szavakra.
- Kérlek! Tényleg jól érzem magam!
- Fejezd be, Benjamin - pillant végre rám, egyenesen a szemeimbe. Nekem pedig eddig tartott a nagy merészségem. Félre kell néznem. A tekintete pont olyan fenyegető és tekintélyt parancsoló, mint mindig, én pedig alig viselem el magamon.
- Steven...
- Mondd csak, hogy érezted magad az elmúlt napokban? - szakít félbe, de nem kényszerít, hogy ránézzek. Figyel, de már nem ér hozzám. Anélkül ül az ágyam szélén, hogy akár egy ujja is a bőrömön járna.
Lehetséges, hogy ettől még kényelmetlenebbül érzem magam? Ha hozzám érne, legalább tudnám, mire számítsak. Akkor mondhatnám, hogyha ahhoz elég jól voltam, hogy bármit tegyen velem, igazán kiengedhetne! Muszáj kijutnom. A bezártság mindennél jobban fojtogat. Minden egyes nappal sötétebb van idebent a nemlétező rácsoktól. Legalábbis úgy érzem. Ami valahol jó... az első nap bántotta a szemem a fény. De most már akkor is jó lenne kimenni...
Így viszont, hogy nem ér hozzám, nincs mivel érvelnem.
- Csak szeretnék kimenni egy kicsit.
- Kérdeztem valamit, Benjamin.
Egy pillanatra be kell csuknom a szemeimet. Fogalmam sincs, mit kérdezett, és tudom, hogy ezúttal nem fogja megismételni.
- Azt kérdezted... hogy éreztem magam...
- Pontosan.
- Rosszul voltam. Fájt a fejem. Szédültem. Nem hagytál aludni... Az első este egy falat sem maradt meg bennem...
- Miért?
- Mert túl erősen ütöttem be a fejem.
- ...amikor...?
Az egész kezd egy kihallgatásra hasonlítani, de most nem zavar. Így egyszerűbb kimondanom, amit hallani akar. Merthogy ez erről szól. Mindig is erről szólt. Ha tudom is, mi történt... ha azt hiszem, tudom... ez nem mindig egyezik azzal, amit hallani akar.
- Beütöttem a fejem, amikor rosszul estem. Őrült módjára viselkedtem. Megütöttél. Nem figyeltem, hova esek.
- Nem hagytál nekem más választást, Benjamin. Tudod, ugye?
Aprót bólintok, a kezeimet vizsgálva. A jobb tenyeremen ott a horzsolás, amit a küszöb okozott, amikor ösztönszerűen próbáltam fékezni magam. De még így is a konyhaszekrény sarka állított meg.
- Ha nem állítalak le, ki tudja, milyen kárt teszel magadban.
Talán igaza van. Nem sokra emlékszem arról a napról ő viszont mindenre. Persze addig tiszta, amíg meg nem említette, hol töltjük majd a július negyedikét. De onnan minden feketére váltott. Nem akartam hallani arról, hogy utazzunk és...
- Figyelsz rám?
- Igen.
- Haragszol?
Végre hozzám ér. Először az arcomhoz, aztán hátrafelé indul a keze, egészen a tarkómig, ahol ott van a fájdalmas nyoma, ahol a fejem találkozott a szekrény sarkával.
Összeszorítom az állkapcsom, hogy véletlen se hallja, fáj. Úgy is, hogy szinte remeg a keze, olyan szinten próbál óvatos lenni velem.
De azt hiszem, hiába fogom vissza a fájdalmas kis szisszenést, ami kikívánkozna, enélkül is tudja, hogy fáj.
- Szeretnék kimenni, Steven. Járni egyet a kertben. Hiányzik a levegő. A virágok. A fák. A madarak. A tó. Minden, ami odakint van - valahol utálom, mennyire könyörgő a hangom. De mi értelme is lenne tettetni? Bármit megtennék húsz... tíz perc friss levegőért.
- Kérlek, Steven! Kérlek, kérlek, kérlek...!
- Nem mész sehova! - ezúttal csattan a hangja. És a tenyere az arcomon.
- Látod, mit művelsz megint? - most már nem fogja vissza a hangját. - Jót akarok neked! Erre csak eléred, hogy megüsselek!
- Sajnálom...
Ösztön. Színtiszta ösztön vezérel, amikor ezek után fordulok, továbbra is fekve maradva és félig-meddig az ölébe kuporodok.
Talán tényleg igaza lehetett. Nem vagyok jól.
Pislogok párat, a fejem az ölében és érzem, ahogy erősödni kezd a zsongás, vele együtt a fejfájás. Mozdulatlanul, csukott szemmel hagyom, hogy lassan simogatni kezdje a karom, az oldalam. Utóbbit már a bő póló alatt. De nem tesz mást. És én sem próbálom rávenni semmire. Már nem akarok kimenni, csak feküdni.
Mire hosszú percekkel később, lehajolva egy csókot nyom a nyakamba és közli, hogy mennie kell, készségesen, jófiú módjára fekszek vissza. Fejem a párnán, a takaró a nyakamig húzva és próbálok aludni kicsit.
Nem lesz baj, ha még egy napot pihenek és kialszom ezt az egészet. Holnap pedig... holnap, ha jobban leszek, majd megint megpróbálom.


_________________

You're okay.
You're here, you're going to be fine.
Just try to get some sleep.
Everything fucked up is still going to be here tomorrow,
you can freak out then.
Vissza az elejére Go down

Benjamin Alexander Sawyer

Benjamin Alexander Sawyer

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Job : Játékszer...
Location : Aranyketrecben
Posts : 215

#28TémanyitásTárgy: Re: Néha jó... néha rossz...   Néha jó... néha rossz... - Page 2 Icon_minitimeKedd Május 31, 2022 11:13 am






2021. november 01. - Szégyen

Nem volt szándékos. Soha nem szándékos. Mégis túl sokszor sikerül bajt kevernem és... én nem is tudom. Próbálom csillapítani a haragot, ami a szemeiből sugárzik. Mert ott van. A düh és a harag. Mindezt anélkül is érzem, hogy ténylegesen ránéznék. A kezem ökölben, némán győzködöm magam, hogyha most lépek, az talán kevésbé fog fájni, mintha hagyom, hogy kitörjön és feltépje a tegnapi ütéseinek sebeit.
Igen... ez most ez nagyon rossz és hosszú hét...
-Meg akarsz ütni, Benjamin?
Olyan hirtelen kapom rá a tekintetem, mintha valami egészen mást kérdezett volna. Mondjuk azt, hogy biztos szeretek-e olvasni. Vagy, hogyha kinyitná most előttem a dolgozószobája ajtaját, kiszaladnék-e. Vagy...
- Kérdeztem valamit! Meg akarod harapni a kezet, ami enni ad és gondoskodik rólad?
- Nem... dehogy... én...
- Biztos vagy benne? Én még emlékszem, milyen harcias tudtál lenni eleinte. Milyen volt, amikor megpróbáltad és mit kellett tennem, hogy észhez térítselek - minden szóval közelebb lép hozzám, nekem pedig az utolsó utáni erőmre is szükségem van, hogy ne kezdjek hátrálni előle. Pedig az előbb már majdnem kész voltam közelebb lépni most mégis, egyhelyben állni is kihívásnak tűnik.
De maradok. Megfeszítve minden izmom állok előtte és hagyom, hogy a szavai magyarázataként a csuklóm megragadva kettőnk közé emelje a kezem.
A kezem... az erőlködéstől remegő, ökölbe szorított kezem.
- Nos? Meg akarsz ütni? Mert nekem nagyon úgy tűnik.
Nagyot nyelek és ráveszem magam, hogy ellazítsam az ujjaim. Ha pedig már ezt sikerült elérni, óvatosan az arcához emelem a kezem.
- Sajnálom - lényegében elsóhajtom az apró szót, miközben hagyom, hogy az arcán járjon a kezem. Úgy figyelem a simításokat, mintha nem is én tenném.
- Mit sajnálsz?
- Mindent.
- Ez nem rendes válasz, Benjamin - annyira halk a hangja, de én kihallom a nem tetsző élt.
- Sajnálom, hogy nem jöttem első szóra. Hogy eltörtem az üveget. Hogy úgy tűnt... az öklöm miatt...
- Tudod, mennyibe kerül egy ilyen üveg ital?
Némán megrázom a fejem, ahogy lényegében már hozzásimulok. Muszáj. Így vagy úgy, de mindenképp megbüntetne a viselkedésemért. Csak próbálom a kevesebb fájdalommal járót választani. Olyan nagy bűn ez? Olyan nagy bűn, hogy képtelennek érzem magam... nem tudnám elviselni, hogy a tegnapi után ma is megverjen.
- Nem tudom - felelem szavakkal is.
- Persze, hogy nem tudod. Semmiért nem fizetsz. Nem dolgozol. Nincs saját kereseted. Minden az öledbe hullik. Minden, amit csak ki tudsz gondolni! Nekem köszönhetően!
- Hálás vagyok érte, Steven. Mindenért.
- Nem úgy tűnik. Egy teljes, bontatlan üveg, Benjamin...! Egy üveg, amire szükségem lett volna a holnapi megbeszélésen.
- Bocsánat... sajnálom... nagyon sajnálom... - motyogom, ahogy közelebb lépek hozzá és a nyakába csókolok. Nem akarom, hogy elpattanjon nála valami.
Ma ne... kérlek, ma ne bánts... kérlek, kérlek, kérlek...
- Mit tervezel?
- Bocsánatot kérek... - a két tenyerem a mellkasán. Ha most ellök, miközben próbálom hátrafelé tolni, akkor végem. De ha enged nekem...
- Nem akarod, hogy megüsselek, igaz? Bármit megtennél, csak ne kelljen bántanom téged.
Nem is tudom, miért gondoltam, hogy majd nem látja át, mi a célom. Túl okos hozzá. Mégsem adom fel. Lehet, hogy nem érek fel hozzá, de azt tudom, hogy mivel csillapíthatom le. Tudom, mit szeret.
- Tudod, hogy sosem szándékosan teszem, ugye? Nem azért bántalak, mert élvezném. Így működik a világ. Ha rosszul viselkedsz, büntetés jut. Ha pedig jól...
- Tudom, Steven - anélkül válaszolom - és lényegében szakítom félbe -, hogy akár egy kicsit is komolyan gondolnám. Ezt mondom, mert így helyes.
- Azért teszem, mert muszáj. Rákényszerítesz. Mindig eléred... nekem pedig muszáj jó fiút nevelnem belőled. Érted, igaz?
- Igen.
Valamikor, két mondat között elértük a megbeszéléseihez használt bőrfotelt. Már ül, én pedig vele szemben az ölében vagyok.
- Nézz rám, Benjamin.
Megrázom a fejem, a nyakába rejtve az arcom. A kezem kettőnk között. Kattan az övcsat. Próbálom... próbálok mindent... kívülről szemlélni. Egy dolog elviselni, amit velem tesz és egy egészen másik, ha én kezdeményezek. Ha szinte könyörgök neki és süt minden mozdulatomból, hogy ezt akarom...
- Nézz rám!
Összeszorítom a szemem és tovább bontja a kezem a nadrágját. Mintha nem is hallanám, mit mond.
Valójában egyáltalán nem lep meg, hogy megunja a várakozást és ahogy az ujjai a torkomhoz csúsznak, hüvelykujját a puha részbe nyomva... menekülök. Elhúzom a fejem. Próbálom tartani a távolságot, hogy ne fájjon.
Máris elérte, hogy úgy legyen, ahogy ő akarja. Egyetlen pillanatnyi, könnyed mozdulattal. Szóval ránézek. Legalábbis felé. A szemeim nyitva. Láthatja, ahogy a szégyen megcsillan bennük és kénytelen vagyok kipislogni egy sós cseppet.
- Buta fiú... - sóhajt lemondóan, de mosolyog. Tetszik neki, ami elé tárul. Tetszik neki, hogy nem kell parancsolnia, hiszen továbbra is az ölében ülve, magamtól kezdem gombolni a rajtam lévő inget.
Csak érte.
Csak neki.
Végül leereszti a kezét a nyakamtól. Én pedig szép lassan lecsúsztatom a vállamról a drága anyagot, miután az utolsó gomb is engedett. Tudom, hogy ezt is szereti. Magát a mozdulatot.
- Főnök, van egy kis gondunk! - az ajtó másik oldaláról szól a sürgető hang, majd jön a megkésett kopogás is. De a kilincs nem nyomódik le. Meg sem próbál bejönni. Én viszont azonnal visszarántom az inget és Steven öléből is szeretnék kiszállni. De nem ereszt. A kezei olyan erővel nyomnak vissza, hogy felszisszenek.
- Maradsz - szól rám és csak miután látja rajtam, hogy megértettem, akkor enged el annyi időre, hogy ezúttal ő tolja le az inget a vállaimról.
Úgy érzem, itt leszek rosszul. Hogy az ölébe fogom üríteni az ebédem.
- Főnök...? - hallom a kissé zavarban lévő hangot, amikor az őr engedve az elvakkantott parancsnak benyit.
Esküszöm, érzem a tarkómon a tekintetét! De aztán megköszörüli a torkát és beszél. Valamiről. Valami biztonsági paráról. Nem tudok figyelni. Nem is kell rá figyelnem. Csak arra, hogy az ebéd bent maradjon és ne temessen maga alá a szégyen annyira, hogy fizikailag is rosszul legyek.
- Benjamin!
- Tessék?
Tudom a hangsúlyból, hogy nem először szólt, de nem... nem hallottam.
- Kifelé.
Bólintok. Felrángatom az inget. Beleburkolom magam, amennyire lehet. Összehúzom magam. Lesütöm a szemem. Kimegyek. Senkire és semmire nem nézve. Akkora távolságot tartva még az őrtől is, mintha égetne.
Csak érjek el a szobámba. Csak érjek oda...


_________________

You're okay.
You're here, you're going to be fine.
Just try to get some sleep.
Everything fucked up is still going to be here tomorrow,
you can freak out then.
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom



WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼




#29TémanyitásTárgy: Re: Néha jó... néha rossz...   Néha jó... néha rossz... - Page 2 Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 

Néha jó... néha rossz...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» Rosszkor-rossz helyen - avagy a szerencsétlen helyzetek következményei

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Las Vegas :: ∷ OOC ∷ :: játékkal kapcsolatos :: Saját bejegyzéseid :: Naplók-