Egyre lejjebb és lejjebb kerülök ebben a mocsárban és már lassan nem csak a derekamig ér, hanem a nyakamig és nem lesz belőle menekvés, pedig... Pedig kellene. Itt kellene hagynom mindent, és felgöngyölíteni ezt az ügyet, de nekem nem Belvedere kell, hanem az akinek ő jelent. Őt viszont nem ismerem és nem jutok közelebb bármennyire is próbálkozok persze a józanság keretein belül, és jelentést sem írtam már egy ideje, mert egyszerűen felesleges.
Megtámasztom a fejem a whiskym felett, ahogy elnyomok egy cigit, csak hogy egy újabbra gyújthassak rá. Még egy óra és elindulok bezsebelni a hasznot a fogadásokról, és elszámolni az utolsó centig Vinnie-nek. Mindig, hajnalban viszem neki, mielőtt lefeküdnék aludni....
Minden nap ugyanolyan.
Kényelmes hazugság.

Végül napokkal - hetekkel - fogalmam sincs már hogy mikor, ismét egy ilyen kör után viszem neki a vaskos borítékot a zöldhasúakkal. Döntésre kell jutnom, és nyilvánvaló hogy nem mondhatom el neki hogy ki vagyok, mert megölne, efelől nincs kétségem. Másfelől, én is elveszítettem önmagam miatta.
Már nem tudom ki vagyok én. Johnaton vagy Jamil? Mindkettő? Egyik sem?
- Vins... jöhetek? - kopogok kettőt az ajtaján. Sosem magáztam, de nem is igényelte, és nem fekszem le ennyire senki előtt. Tisztelem amennyire kell, mert akármilyen is.... mégsem csak rossz ember. Van benne más is. Persze ez nem férne össze a törvénnyel, de.... Megmasszírozom a homlokom.
Pokoli ügy ez....
- Vége a mai éjszakának. Itt a teljes bevétel amit összeszedtem, zsíros meccsek voltak, pedig ma én se szálltam ringbe - sóhajtok fel, ahogy leteszem az asztalára. Becsületesen, mint mindig.
- Nos, ha más nincs akkor én lefekszem - fordulok meg hogy magára hagyjam. Ismerem ezt az elgondolkodó fejét már, ilyenkor nem igényel társaságot magának.

Bekopogok Vins-hez mert csak úgy senkire nem szoktam rá törni az ajtót csak ha olyan a feladatom hogy valakit álmában lepjek meg. Voltak ilyen feladataim, amik nem voltak összeegyeztethetőek a rendőri mivoltommal. Már ha még.... rendőr vagyok, mert nem vagyok benne biztos. Elvesztettem valahol önmagam és fogalmam sincs meg akarom-e találni még.
Leteszem a borítékot az asztalára, ahogy megfordul és felhúzom a fél szemöldököm. Ma nagyon nyugisnak tűnik, gondolkodónak. Mintha valami nagyon mélyen foglalkoztatná és  ilyenkor nem szoktam zavarni, még másokat is elzavarok hogy máskor fárasszák minden apró faszsággal, ami olyan azt úgyis kézben tartják az illetékesek. Nyda, Heinz, jómagam.
- Ja, bármikor - hagyom annyiban mint mindig, tudja hogy én nem kérdezek feleslegesen.  Nem az én tisztem. Csak teszem a dolgomat, mikor mit kér tőlem. Sosem vágytam feljebb és sosem nyaltam be senkinek tövig. Talán emiatt is nem egy magasabb posztban vagyok, elvégre én csak egy verő ember vagyok némi extra kiváltsággal amit kiharcoltam magamnak.
- Gondolkodtam  - válaszolok csendesen ahogy visszalépek az ajtóból, és a néma kínálásra töltök magamnak a jóféle italból, bár ő is tudja, hogy ritkán iszom. Józannak kell maradnom hogy ne áruljam el magam idő előtt vagy.... soha. Még nem tudom.
- Nem tudom Vins... Ha lennének céljaim, nem biztos hogy most itt lennék veled - emelem koccintásra a poharam ahogy leülök az egyik fotelbe vele szemben. Nehéz válaszolni, mert kicsit kiégtem. Felemésztett ez a kettősség.
- Te mit akarsz az élettől? - kérdezem meg, mert ha nem akar válaszolni úgysem fog válaszolni, ennyire ismerem már. Vakmerőség ez talán, mégis... kíváncsi vagyok. Őszintén.

Silence is the most powerful thing

Can you see that? The beauty, in the dark?

Nem nagyon tudok mit válaszolni hirtelenjében a kérdésére. Sok tervem volt, és sok célom, amiket lassan felőrölt a való világ és így nem sok mindenem maradt és ami igen, azt is eladtam. Mert mindenki kapható csak az árát kell tudni. Mint kiderült... nekem is van áram.
- Értelek.... - sóhajtok fel ahogy elveszek egy felkínált szivart és szakértő mozdulattal gyújtom meg, és nem szívom meg azonnal. Hagyom kicsit parázslani a végét.
- Én... egy jobb világot akartam. Ahol nem ölik meg az ember szüleit éjszaka és nem árvul el a gyerek a szülő ostobasága miatt. Akartam pénzt is hogy gazdag ember legyek és megtehessem amit akarok... Akartam élni és meghalni is - válaszolok az első szippantásom után ahogy letelepszem kényelmesen. Nem érzem magam veszélyben, az ösztöneimben mindig is bíztam és most sincs ez másképpen. Vincent tart valamire és néha engem is meglep hogy ez.... érdekel, és valahol mélyen jó érzéssel tölt el. Nem kellene, nagyon nem...
- Mindig van és lesz is. Biztos vagyok benne hogy én sem párnák közt fogok egyszer megdögleni - hagyom rá egy kis füstfelhővel. Minőségi szivar, el kell ismernem. Ahogy a nevemet mondja és problémát jelez, eltűnik a kis mosolyom és figyelmesen hallgatom, hiszen apróságokért nem hívna ide engem. Biccentek mert félig meddig hallottam, de nem kellettem hozzá, így nem ütöttem bele az orrom a kelleténél jobban. Most viszont... az az érzésem hogy az a bizonyos töréspont most érkezett el hogy döntenem kell.
Súlyos szavak.
Súlyos tettek.
Kifújom a füstöt, mintha az bármit is segítene. A meccsek szervezése és felügyelése nem nagy dolog számomra, de biztonságosak és rendezettek mióta én csinálom. Félre billentem kicsit a fejem és a rasztáim hogy mire is gondol, de végül kimondja. Megteszi azt az ajánlatot ami.... egyszerre tölt el örömmel és ugyanakkor... mással is.
- Tudom Vins. Nehéz rászolgálni a bizalmadra - értek vele egyet és néha magam sem értem nekem hogy sikerült. Egyszerű kémnek szántak ide de végül... elvesztettem önmagamat és két világ közt őrlődöm.
- Nos én.... - kezdek bele de aztá tartok egy kis szünetet a mondandómban mert nehezen jönnek a villás nyelvemre.
- Természetesen elfogadom. Nem a pénz miatt, tudod hogy épp elég folyik be így is, de megígértem neked amikor alkalmaztál hogy ott fogok segíteni ahol tudok. Ha most itt kell, akkor itt... A meccseket tudom felügyeltetni másokkal is, a nagyokon meg ott tudok lenni. Igényel azért egy két napot de meg tudom oldani... - gondolkozok el ahogy befejezem a gondolatmenetem, és magamban alaposan pofon vágom magam. Ráléptem hát az útra...
Egy olyanra ahonnan csak a koporsó vezet ki.... és kínhalál ha kiderül az igazság. El kellene mondanom neki. Illene, főleg most de... Egyszerűen.... gyáva vagyok hozzá.
Gyáva vagyok fájdalmat okozni neki.
Milyen szánalmas Jamil, milyen szánalmas....

Silence is the most powerful thing

Can you see that? The beauty, in the dark?

Apró félmosollyal és biccentéssel méltatom hogy ezt elrendeztük. Elvállaltam a munkát, miszerint még kevesebb szabadidőm lesz mint eddig volt, pedig az sem valami sok. Ha szüksége van rám, akkor megteszem amit kér, noha a lelkem szakad meg hogy végleg hátat fordítok az eredeti kötelességemnek. Annak, aminek védelmére megesküdtem több száz másik emberrel együtt a baavatás napján. Milyen messzire jutottam onnan...
Milyen magasra.
Mégis milyen mélyre.
Kifújom a füstöt ahogy beszél, de tudhatja hogy minden figyelmem az övé immár. Minden kétségem magamba fojtom és majd az üres lakásban a négy fal között ráérek őrlődni a magam poklában.
- Természetesen, ahogy szoktam is. Nem megyek ész nélkül a falnak, és figyelni fogok hogy elég gyors és diszkrét legyek mint mindig - erősítem meg szóban is amire már rábólintottam korábban. Ismerem jól hogy miféle üzletek folynak a VIP részlegen és nem kicsit a hölgyeket is ismerem. Sejtem miféle népek járnak arra de vajmi kevés közöm van hozzá így nem is foglalkoztat igazán. Nem az én szintemen játszák azokat a játékokat.
- Kelleni fog pár ember, de figyelni fogok. Tudod hogy eddig se hoztam ide olyan embert, aki bajt hozott volna ránk, vagy keresztbe is tett volna - teszem hozzá, mivel ezt én is mindig fontosnak tartottam hogy ne okozzak se neki se a biznisznek gátat okozó problémát. Eleinte azért mert ez volt a dolgom, küldetésem, missióm. Később már magam miatt és mert elkezdtem tisztelni ezt az embert magam előtt.
- Természetes. Alapos szűrést fogok tartani a jelöltek között, és csakis jó minőségű embereket választok be. Nem fog kijutni semmi. Ha mégis valami gubanc adódna, a legkisebb jelre magam fogok véget vetni neki - paskolom meg az alkaromat, ahol a szokásos késeim rejtőznek. Mesterien bánok velük, és halálos párviadalra számíthat az aki belém áll. Nem éri meg, erre sokan jöttek rá igen nagy fájdalmak árán. Nem vagyok kedves de nem is vagyok teljesen következetlen. Ha valamit tesznek annak megvan a maga oka és a következménye. Igyekszem kimaradni a dolgokból, de nem azért mert félek tőle, hanem mert nem érdekel, és nem keresem a bajt. Ennek ellenére nem vádolhatnak gyávasággal, és néha ha eléggé nógatnak, akkor én is ringbe szállok. Sokszor Vinnie ellen is, mert én nem dőlök ki az első menetben.
- Jól van. Majd szakítunk rá időt valamikor reggel, olyankor még úgyis alszanak a lányok. Mondjuk nagy bemutatás nem kell, a legtöbben ismernek már valamennyire - mosolyodom el kifejezetten kajánul, hiszen kerestem már fel őket amikor annyira bekattant az agyam, hogy muszáj voltam levezetni a feszültséget. Kiadós maratont tartok olyankor, és kiürül a testem és a fejem egy kis időre és olyankor szabadabban lélegzem, akár napokig is. Segített amikor szinte elnyomott az álom, olyan fáradt voltam, és akadtak napok amikor az edzőteremben béreltem ki a helyem egy egész napra, amíg már az izmaim is remegtek a fáradtságtól, és alig bírtam felkelni.
- Mondd csak Vincent.... Te mi lennél, ha nem ezt csinálnád mint most? Mi volt a gyerekkori álmod már ha volt ilyened - kérdezem egy kis hallgatás után.
- Ugyanitt tartanál ha újrakezdhetnéd minden következmény nélkül? - kérdezem csendesen csak amolyan "Mi lenne ha" kérdésként. Őszintén érdekel a véleménye.