A rögtöni válaszon elvigyorodom. Ilyen hamar?
- Oké. Legyen holnap. – bazsalygom széles mosollyal Ville szemeibe. Én simán benne vagyok, de kíváncsi vagyok, mikor un meg.
Aha, isteni volt. bólogatok nagy egyetértve. Ezt az estét nem is lehet máshogy minősíteni.
Akkor, amikor közelebb lép, és belekezd valamibe, érdeklődve vonom feljebb a fél szemöldökömet. Még mindig a motoron ücsörgöm. Mintha ránőttem volna. Úgy érzem, jobb, ha nem szállok le, különben egészen más végkifejlete lesz a dolgoknak, mint amilyennek lennie kell.
A tenyere meleg. Teljesen elveszik alatta a kézfejem, ahogy megérint.
Ville mindeközben közelebb hajol hozzám. A pillantásom leplezetlenül esik a szájára, majd felvándorol vissza a szemeire.
- Én sem. – suttogom halkan. A leheletem ott táncol az ajkain. Pontosan ugyanaz jár a fejemben, ami az övében. Meg is kapom tőle, amire vágyom. A gyengéd csókot.
Mint mindig, amikor ez történik, lehunyom a pillámat, hogy átadjam magam ennek a melengetve bizsergető pillanatnak. Nem kapkodom el. Élvezem a csók finomságát, amíg lehet, de egyszer, ki tudja mennyi idő múlva, mégis abba kell hagynunk.
Lassan válik le a szám Ville-éről, s innen, milliméternyi közelségből pislogok azokba a mágikus lélektükreibe.
- Akkor?... Még egy kör a sivatagban, vagy Carlos-nál? – dünnyögöm kérdőn a szájára. Huncut somolygás trónol az arcomon.

K ábán válok le a férfiúi ajkakról. Csak lassan nyitom fel a szemeimet, mégis találkozik a pillantásunk. Ville marka szinte perzseli a bukón fekvő kezemet. Nem húzom ki alóla. Jól esik.
A baritonja… a szavai bekúsznak a fülembe. Kitartóan visszhangoznak ott. Megpróbálnak megigézni. Fel… Hozzá.
Nagyot nyelek. Hirtelen összeugrik a gyomrom, és pánikszerűen elönt a forróság tetőtől talpig.
Alaposan meg kell gondolnom. Vagyis nem. Dehogy. Egyértelmű, mit teszek. Vagy épp mit nem. Nem mehetek föl. Az... Az… esélytelen. És nem a fent uralkodó kupi tart vissza. Csöppet sem. Ilyesmire nem adok.
- Ha felmegyek... – szólalok meg, a hangom enyhén rekedtes. Valamiféle rémület cikázik bennem. - …akkor... – néhány másodpercre elhallgatok, és merengve elfordítom a fejem Ville-től, majd mégis visszanézek rá. Szabad kezemet lassan felemelem, és gyengéden megérintem az arcát. - Ahhoz… adj egy kis időt. – szinte könyörgöm a tekintetemmel.
Erre még nem vagyok kész.
Ismét beáll a rövid csend kettőnk közé, hacsak ő nem mond valamit.
- Jobb, ha most megyek. – döngöm halkan aztán, lágy mosollyal.

♪ ♫ Music ♫ ♪

Nem kért tőlem semmit. Ez igaz. Szelíden elmosolyodom. Részben ez teszi Őt számomra vonzóvá. A türelme, az a finomság, amivel velem bánik.
Csiklandozza a lehelete a tenyeremet. A hátamon is végigzongorázik tőle a jóleső borzongás.
Még nem hagyja abba. Nem hagyja annyiban. Beszél. S ahogy a tenyerembe fekteti az arcát, hüvelykemmel megcirógatom. Szeretem a bőre tapintását. Szeretem tapintani.
Látom rajta mennyire akarja, hogy maradjak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én meg nem.
Még nem válaszolok. Csak gondolkodom, hogy tényleg neki kéne durálnom magam az indulásnak, a bukó az ölemben pihen. Közben az éjszakai szellő egy kósza tincset lebbent az arcomba. A fejemet csak egy gyors pillanatra félrefordítom, és a fuvallat már űzi is tovább, ki onnan.
A tekintetem visszatalál Ville-re. Tudom, hogy őszinte. Alig van ember, akiben jobban bíznék nála. Egy kezemen összeszámolom őket.
A mosolyom szélesebbre húzódik, de a lágysága mit sem változik.
- Ahogy magamat ismerem... – töröm meg a csendet. - …Ha most el is mennék, félúton meggondolom magam és 10 perc múlva úgyis az ajtódon kopogtatok. – magyarázom halkan a szemeibe. - Oké... – bólogatok apró fejmozdulatokkal. - Maradok.
Ez az ajánlat így csöppet sem ijesztő. Sőt, a tegnap éjszaka is emlékezetes volt a maga egyszerűségében. Hiába nem történt semmi olyan, csodálatos volt. Azt hiszem, nem kérdés, hogy visszajönnék hozzá. Úgy érzem, ezt tenném. Akkor meg minek lépjek le?
A kezemet már elemeltem Ville-től, s ha ad egy lépésnyi helyet, végül leszállok a motorról.
Ahogy ismét ránézek, felsóhajtok.
- Te aztán tudod hogyan kell megfűzni... - döngöm most már somolyogva. Amit kihallhat a hangomból, az valamiféle elismerés. Bizony érti a nyelvemet. Amit nem sokan.