HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
FIGYELEM!
Az oldalon korhatáros, erotikus tartalom és durva szövegek találhatóak. A később esetlegesen kialakuló lelki defektekért és a fejlődésben való visszamaradásért felelősséget nem vállalunk.

♦ ♦ ♦
Az oldal alapötlete a „Passion in Las Vegas” nevű fórumról származik. Annak folytatásaként jöttünk létre.


Admin hírek

2017.05.03.
KÖSZI-KÖSZI, örök HÁLA! :)
Mert nem vagyunk HÁLÁTLANOK!(klikk) :)


2017.01.25.
Mert megújulni KELLL! ;) Részleteket ITT.. találtok.


2016.11.02.
Jfyi - biztonsági mentegetőzés. ;) klikk :D
Amy

2016.09.05.
És ELHISZITEK!?? :D
Nemcsak hogy végre elkészültünk, de ÚJ.. embert is köszönthetünk soraink között! ;)
NYITÁÁÁÁÁÁÁÁÁS!!! :D

Részleteket ITT... találtok! ;)


2016.07.15.
RÁTOK van szükségünk!!! Részleteket ITT.. találtok. ;)


2016.05.20.
Éééééés vannak már unaloműző játékaink is! ;)
Let's play! ;)
Amy

2016.04.11.
A mai naptól "Média" részlegünk is megkezdte a működést, használjátok egészséggel! :)

Bővebb információért ->> KATT..


2016.04.04.
Csini, friss és ropogós új dizájn ;)
Amy

Egy kis kiegészítésért.. ->> KATT..


hangulat
♦ ♦ ♦
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
Chat

a város
Latest topics
» Cordelia Webb és Nick Lane - Az első találkozó...
by Nick Lane Today at 12:26 am

» Danny & Danielle - LA útjain
by Danny Doyle Haynes Today at 12:21 am

» My way - my moves
by Dr. Jake Gryzminski Today at 12:16 am

» Öreg kocsi, nem vén tragacs...
by Héctor "Hero" Perez Today at 12:10 am

» Call me maybe
by October Soininen Yesterday at 5:06 pm

» Hiányzások
by Ville Deadman Wallow Yesterday at 2:36 pm

» Az előző részek tartalmából...
by Ville Deadman Wallow Yesterday at 1:03 pm

» Lélekjáték
by Nick Lane Szer. Jún. 21, 2017 11:03 pm

Weather


walkin’ in

♦ ♦ ♦


Top posters
Ville Deadman Wallow
 
October Soininen
 
Elizabeth Jensen
 
Don Heckley
 
Gabriel Sadik
 
Johanna M. Riley
 
Danielle C. Portland
 
Amy Lynn Cooper
 
Raina Maddox
 
Nick Lane
 
just write
Vegas FM
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

nincsen

A legtöbb felhasználó (24 fő) Kedd. Márc. 28, 2017 9:57 pm-kor volt itt.
Just feel it..

♣ ♣ ♣


Come back soon
♦ ♦ ♦

Drága Vendég!
Köszönjük hogy voltál.. hogy vagy, és gyere is vissza minél hamarabb!

Találkozunk méég! ;)


Share | .
 

 Műsoron a kávé

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Tyler Christiansen

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Job : Solve problems.
Location : LV
Posts : 66

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTéma: Műsoron a kávé    Hétf. Feb. 20, 2017 1:40 pm

Befékezek a Summerhill és a Sahara sarkán, útban a kiadóhoz. Egy pillanatig még elszöszölök a menetszél kócolta tincseimmel, de veszett ügy. A fejtetőmre tolom napszemüvegem. Ha már az ember késik, akkor már nem engedheti meg magának, hogy leizzadva lihegve essen be, és az Avery's verhetetlen a reggeli ébresztők terén. Még így délután magasságában is...
Egyszer már jártam itt, és vannak azok a dekorelemek, amik képesek törzsvendéggé tenni az embert. A dögös pultoslány egyike ezeknek. Belejtve nincs kifejezetten nagy tömeg, de az ég szerelmére! Vegasban nincs élet este hat előtt, csak az olyan rettenetes embereknek, akik irodistákkal kényszerülnek tárgyalni.
Ehhez kell...
Végszükség az a fél literes latte, amire még fahéjból a nevemet is rákanyarítják. Ha valamivel, az egészséges ego-cirókkal szintén kenyérre lehet kenni. Ezt a kávézót pedig a pokol is ideális helyre teremtette a Red Rock illegális goa-party-ja, és a belváros közé.
Lehengerlő mosollyal könyöklök le a pultra, de a vár fogadtatás elmarad. A dekoratív bio kávé adagolóm ezúttal el van merülve valami felszínes csajos csevelyben. Na ilyet nem játszunk. Határozottan köszörülöm meg a torkom, ujjaimmal türelmetlen dobolva a pulton.
- De sietős, egy pillanat, várja ki a sorát... - mosolyog zavart műiességgel a kishölgy, akinek akarva belegyalogoltam az eheti pletykatémájába. Pillanat? Magasba szalad a szemöldököm, ez egy olyan szakzsargon, amit ha meghallok, harapok. Ugyan már, egy hibám se legyen?
- Tudja bogaram, "a malis vituperari laus est". - nem lep meg a pillantás amire méltat, kevesen hódolnak a döglött nyelvek szenvedélyének.
- Ez annyit jelent tündérem, hogy bevághatja nekem a sértett durcit, de nem vagyok a raktározó típus, nem azért jöttem be, hogy holnap reggelre legyen kávém. Véleményem szerint előbb végzek, mint a maguk szappanoperája, úgyhogy legyen oly' kedves... - néha nem is értem, ki akar egy kávézóba dolgozni, amikor oda kávé előtti ingerült vendégek járnak, és mi a franctól vannak meglepve a koffein dealereim, hogy verem az asztalt ha visszatartják az anyagot, mikor nyilvánvalóan az elvonási tüneteim csillapítandó szobrozok munkába menet előttük.
Vissza az elejére Go down

Gloria "Sapphire" Salinas

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Posts : 84

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTéma: Re: Műsoron a kávé    Kedd. Feb. 21, 2017 6:17 am


Tyler& Sapphire


*Nem mondom, hogy hideg van, mert 20 fok az már egész jó, de otthon tutira nyolccal több van. Azért a kiskabát még elkel rajtam, még szerencse különben idén már nem tudtam volna felvenni a legújabb szerzeményem, vagy megkockáztatok egy beleizzadást. Most viszont picit boldogabban és elégedettebben rovom az utca kövét. Látszik is rajtam, révedező mosoly játszik az arcomon és ennek megfelelően merülök el a gondolataimban. Természetesen képek sora úszik el a retinám mögött, látva a körülöttem lévő embereket, olyan mint egy eklektikusan berendezett szoba. Van itt klasszikus, hippi fazon, kislányos, karótnyelt úriemberes és divatdáma…utóbbi leragadt a nyolcvanas években, de ott nagyon szuper. Időnként körbe nézek a városban ötleteket gyűjteni, nem mintha egy szimpla bevásárlás alkalmával ez nem menne, de most teljesen erre a hangulatra kattantam. Szóval az egész délelőttöm céltalan sétából fog állni míg el nem jön az ideje annak, hogy vissza menjek a szalonba. Friss és üde vagyok, nem csak úgy érzem magam hanem annak is látszom, kivételesen nincsenek karikák a szemeim alatt és képes fényévekkel többre vagyok képes mint a vegetatív létezés ami egyébként reggelente gyakran előfordul. Az, hogy látszólag csak nézek ki a fejemből azért van, mert közben ezernyi mintán, rajzon jár az agyam, még a magamba szívott illatokról is eszembe jut valami. Édes, porcukor illat keveredik a keserű de zamatos kávééval, karamell és tejszín; hihetetlen, hogy így külön tudom választani, pedig hétszentség, hogy egy pohárban van mind. A nyál is összefut a számban, rohadék üzletpolitika. Direkt szellőztetnek az utcára, így hatnak az emberek érzékeire, csak a náthás ember nem esik a csapdájukba, én viszont kicsattanó egészségnek örvendek. Muszáj bemennem. Nem vagyok törzsvendég, de már jártam egyszer-kétszer az Avery`s-ben, valószínűleg ők jobban emlékeznek rám mint én őrájuk, de persze kit érdekel. Azzal győzködöm magam míg átlépek a küszöb felett, hogy csak a hangulat kedvéért ülök be fél órára, de természetesen ez nem igaz, mivel már elkezd járni az agyam azon mit kérjek. Beállok a sorba, az újságtartóról leemelek egy magazint, időnként, amikor az agyam telítve van komoly és értelmes dolgokkal, le kell zsibbasztanom a bulvárral, na most ez fog jönni. Ki kinek az anyja lett, mikor ment vécére, fiúból lány és fordítva, kisebb-nagyobb színésznőcskék előkerült titkos élete, botrányai. A pasiknak miért nincs? Belelapozok és átkapcsol bennem az intelligencia fáradt agyú háziasszonyosra. Nem is néztem ki áll előttem, de arra már felkapom a fejem amit a fehérhajú lerendez. Ingerült a hangja, mint azoknak akik kora reggel térnek be ide sietősen és már kiakadt a kávé töltöttségi szintjének a mutatója. Pedig már délelőtt van, picit felhős de egyébként napos délelőtt. Nem beszélek konkrétan latinul de felismerem a szöveget, még agyalok azon kibe kössek bele.* -Biztos nem ezt jelenti pontosan, de igaza van. *Már csak a szöveghosszúságból és a holt nyelv szókincs gazdagságának a mai nyelvhez viszonyított korlátozottságából ítélve, de a reklamációnak helyet adok. Előrébb lépek, mögöttem még ketten így tesznek, gyanítom bólogatnak. *-Én pedig egy nagy kávét kérek, sok mézzel, tejszínnel és habosan…tudja mit? Legyen benne csoki is.*Szóval munka van, a sor torlódik és csak én nem vagyok ideges, mert szórakozásból jöttem, nem felébredni. Ha az előttem álló felém fordul, ő is kap egy üde mosolyt, hátha ragadós és a kávécsináló lányka is, hogy jobb kedve legyen. Ma nagyon pozitív vagyok. Ám jobban megnézve a méltatlankodót, rá kell döbbennem, hogy a ritka alkalmak a bulvár olvasásban milyen jótékony hatással lehetnek az ilyen helyzetekben. Felismerni vélem a nagyon fontos embert, Tyler…izéke, rohadjak meg ha ki tudom mondani a másik nevét, csak a külseje miatt ugrik be kiről van szó. Az tuti, hogy nem átlagos, amikor róla olvastam, nem tudtam eldönteni, hogy fiú vagy lány. Persze a neve, de volt már olyan vendégem a szalonban aki Tyler volt és százszázalékosan lány, csak az anyja volt vicces kedvében amikor született. Nem mintha bármi bajom lenne a nemek közötti elhajlással, felőlem aztán, én megértem és nem egy szuper okos van közöttük és remek humoruk van. A tudat idegesít, hogy nem tudom. Akaratlanul is lenézek egy pillanatra…nos, hacsak nem zoknit tett a nacijába, akkor pasi. A következő pillanatban sok minden történik egyszerre. A sokoldalú reklamáló kávéja koppan a pulton, kiérezhető a hangból a kávécsináló sértődöttsége, nyílik az ajtó majd hangosan becsapódik. Szerintem a keret is berezgett. Meg az ablakok. Egy szék felborul, gondolom nem magától, mert fáradt volt és egy karcos, borízű hang ordít bele a légtérbe.*-MINDENKI FEKÜDJÖN A FÖLDRE! GYERÜNK, LE A FÖLDRE! TE IS, TE IS! *Ó a fenébe, csak nem egy filmforgatásba csöppentem?*




_________________

Soha ne mondd, hogy soha
Vissza az elejére Go down

Tyler Christiansen

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Job : Solve problems.
Location : LV
Posts : 66

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTéma: Re: Műsoron a kávé    Szer. Feb. 22, 2017 1:45 pm

Azt hiszem, ezekben a pillanatokban merő szarkazmusból alákanyarítanám a sajtó összes személyiségem inzultáló cikkét. Kivált azokat, amik a lehetetlen természetemről, a bukóságomról, és nyeglesegemről értekeznek hosszú oldalakat, döbbenetes, de ebből is van egy pár.
Már nyelvem hegyén, hogy elővegyem a gúnytól csöpögő, mégis nadrágba mászóan édes búgásom, amivel bemutatkozok a kisasszonynak, mint "a vevő", kegyes percemben megsegítve őt, hova is tegyen az egy bites kis idegrendszere... De a sorban előrébb csicsergi magát egyetértően valaki. Nem ez a legszociálisabb napszakom, alig egy pillantásra méltatnám, mégis egy magasba maradt szemöldöknyi mimikát méricskélem, kivált a derűs mosolyt.
Ha lenne névmemóriám - ami közismerten csapnivaló - talán még meg is szólítanám. Ennek híján egy aprót biccentek csupán, mielőtt visszafordulok a szemmelverés művészetét alkalmazni. Az a csoda, hogy személyesen nem találkoztunk még ebben a "kisvárosban" a feltűnő jelenséggel, mert az a sanda gyanúm, több ügyfelem varrja, mint amennyiről tudok.
Fejben már teljesen máshol járok. Össze kell passzintanom az adatokat, ellenőríztetni a minőséget, megadni a végleges borító tervekre az áldasom, és leszerződtetni valakit a kampányra. Nem is igazán jut át a tudatomon az iszonyat lárma, valószínű szokva vagyok hozzá, de a pisztoly dördülése kívül esik a komfortzónámon. Hát még ha mindjárt kettő lövés rezegteti meg a hatalmas ablaktáblákat, és csengeti meg a dobhártyám, csiklandozza meg a tüdőm, mint a túltolt basszus, és zökkent ki minden józannak tituált pillanatomból.
- Mondom le a földre!
- Akurvaélet... - csúszik ki a sikolyok, elvágódó szék csattanások, és nyikordulások közepette. Hihetetlen, hogy az extrém stressz mennyire felülírja az ember értelmi protokollját. Az első gondolatom, hogy áldassék a trehány életmód, és a reggeli hiánya. Nincs reggeli, nincs mit rókázni a hitelen adrenalinlökettől, ami amúgy fordit egyet a gyomromon. A második, hogy a jó büdös életbe, ez egy tervezői darab rajtam ahhoz, hogy hason csússzak benne, a harmadik, - és talán leginkább evolúció cafoló gondolatom - hogy akár itt és most megdögleni nem is olyan nagy dolog. Valószínű sok más helyzetben ezen a ponton realizálnám, hogy amivel asszisztensem bosszant, a "kiégés", már rég becsempészte magát az életembe... De jelenleg sem a hely, sem az idő nem alkalmas ennek a felismerésére.
Ha valamit köszönhetek a NoT-nak, és kedves unokabátyámnak, akkor az biztosan az a képesség, hogy az idegrendszerem el van látva stresszkezelési reflexekkel. Viszonylag hamar túljutok a kezdeti sokkon, és csak ez után válik egy igazi rémálommá az egész. A fegyveres pasas remeg, kishiján zokog, hogyaza...! Ez az ember holt ideg! Van rosszabb a hideg megfontolt terroristáknál? Persze... A kiborult ámokfutók, volt párhoz szerencsém, futószallagon hányja magából a showbiznisz őket...
Ha eddig nem éreztem értelmetlen agressziót a pultoslány irányába az időhúzásért, most szeretném kipipálni a listán ezt a tételt. Még csak kedd van... Itt hadonászik egy őrült egy fegyverrel, és mialatt nagyon lassan ereszkedek lefelé a pult mellett, hirtelen úrrá lesz rajtam az érzés, hogy én most azonnal felhívnám az asszisztensem, hogy szabadságra megyek.
Az egész csak attól lesz mégkuszább, hogy emberünk azon kívül, hogy középen toporog, nem rámolja ki a kasszát... Nem kell messze mennem, hogy levonjam ebből a következtetéseket, és amúgy is nyúzott idegeimen a pult túlvégén nyöszörgő nő sem segít. Az egész szituáció a félelmetes, kiborító, és bosszantó keresztmetszetében imbolyog, olyan fajta nem szokványos pánik reakció felé taszigálva, minthogy... Csak percek kérdésének érzem, hogy valamelyiküket megfojtsam.
Vissza az elejére Go down

Gloria "Sapphire" Salinas

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Posts : 84

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTéma: Re: Műsoron a kávé    Szomb. Feb. 25, 2017 10:39 pm


Tyler& Sapphire



*Abban a biztos és optimista tudatban nézegetem a fickót, hogy alig fél perc múlva a kezemben tudom a kávémat, a sok csokival, habbal és mézzel folyó Kánaánt. Kapok egy biccentést, a pult másik feléről értetlen tekintetet, némi hezitálást, mintha a kiscsillag nem tudná eldönteni kinek tegyen eleget elsőként. Pedig már rég elkészíthette volna morcos uraság mérgét ha nem traccsolással tölti az idejét kávéidőben. Mondjuk egy kávézóban mindig az van. A kellemesen indult napot és a még jobban alakult folytatást iszonyatos lárma csapja ketté, ami meglepődéssel jár esetemben, mert még nem volt részem filmforgatás kellős közepébe csöppenni, sem túszejtésébe. Az első pillanatokban még teljes bizonyossággal állíthatom, hogy az előbbi történik velem, mert nem hiszem el, hogy pont velem, pont ma, pont…miért??? Hallottam már jó pár extrém történetet miközben a kezem szorgosan varrta a kívánt mintát a kívánt testrészre – a válogatás jogát fenntartom – volt, hogy félbe is hagytam a munkát mert rém érdekes volt, vagy izgalmas, de volt részem családi drámában, vérfolyós balesetben, maffia ügyekben, köztünk legyen szólva a felét sem hittem el, és cuki dolgokban is amin még egy-két könnycseppet is elmorzsol az érzelmesebbje. Ám olyat még egy kuncsaftom sem mesélt, hogy túszul ejtették egy kávézóban sok más idegennel együtt. Hajlamos vagyok még mindig hinni abban, hogy ez csak egy pocsék időzítés és eltévedtem, a nagy robaj sem gyanús, a becsapott ajtó, a pisztoly dörrenés sem. Hiszen élethűnek kell lennie a jelenetnek, hogy színészek jobban át tudják élni az adott helyzetet. Ám a mennyezetről szomorúan hulló vakolat, a magát földre vetett vendégsereg már több mint sejtés. Fáziskéséssel kezdek görnyedni, felemelt kezekkel, mert ezt láttam és honnan tanuljon a hétköznapi ember ha nem a filmekből? Lassan, mert remélem, hogy a fickó meggondolja magát és még sem kell a földre nyúlnom az új kabátomban. Küzdök a szívemmel, ami az imént kihagyott ütemet próbálja lóhalálában behozni, mert már a torkomban dobog és némi légszomjjal ami ilyenkor szokásos. Hasonlóképp érezhet a kávéfüggő Tyler is, legalábbis ami a ruha be nem piszkítását illeti, mert ő sem igyekszik túlzottan a reggel felmosott kőpadlóra borulni. Jól megnézem magamnak ismét, elámulok. Tudom, hogy ilyen helyzetekben illik kocsonyásan remegni, de a sokk néha furcsán hat az emberre. *-Az csak nem egy Gareth Pugh?*Cirka másfél méternyire görnyedünk egymástól, még a suttogásomat is hallhatja, mások nyöszörögnek, van aki sír…a túszejtő is. Egyre hangosabban és remeg a kezében a fegyver. Ezt akkor látom amikor felrúg még egy széket és odakapom a fejem. Farkasszemet nézünk egymással, körülbelül ezekben a pillanatokban kezdem érezni ahogy minden végtagom kocsonyássá zsibbad, mintha szét akarnának folyni. Akár a kórházi zselé. *
-TE! PIROSKABÁTOS! Ereszd le a rolókat. Kérlek!
*Az erőteljes kezdet, gyorsan vált sírós, zokogós folytatássá. Csak azért tűnik határozottnak, mert még mindig az ő kezében remeg a fegyver. A kérést néhány szitokszó kíséri.*-A rohadt kurva, rongyos életbe! Kirúgtak, érted? Jelzálogom van bassza meg! Meg négy kölyköm. Négy, érted? Az asszony csak úgy potyogtatja őket én meg halálra gürizek, erre kirúgnak! *Tócsányira kerekedett szemekkel nézek rá. Nem értem mit tudnék én segíteni, hacsak nem fekszik le egy ágyra és meséli el az egészet előröl, de ahhoz nem én vagyok a legjobb hallgatóság.* -Sajnálom, tényleg.
-TEKERD LE A KIBASZOTT ROLÓKAT! *Na, ez már határozottan félelmetes volt. Indulok is, legalább nem kell lefeküdnöm, tutira azért pécézett ki mert kitűntem a tömegből. Akkor viszont a divatdiktátornak is lőttek, remélhetőleg nem szó szerint. Ellépek előtte, a magazintartó mellett és az ablak felé igyekszem. Odakint tisztes távolban tömeg gyűlt össze, már hallani a szirénákat is. Az ilyesminek hamar híre megy. Végig úgy hátrálok, hogy a fickót szemmel tartsam, nehogy hátba lőjön…szembe fog. Idegesen forgolódik körbe, elvégre egyedül van, neki kell mindenkit szemmel tartania. Nem profi túszejtő, különben mindenkit egy helyre terelt volna és a pénz sem kell neki, mi több, a pultos lány sem. Remélem van a pult alatt riasztó…vagy olyan csak a bankban van és az ékszerboltban? *
-TE! Fehérhajú! Menj a pult mögé…igyekezz, főzz egy kávét, jó sokat, abba a nagy pohárba.*Én nem akarom azt mondani, hogy „én megmondtam” de gondoltam rá. Szegény ember kedélye igen hullámzó. Néha sír és kétségbe van esve, néha összeszedi magát és észhez tér. Olyankor egész jó ötletei vannak. A pisztollyal integet a pult felé, terelgeti Tylert és aztán egy újabb világos pillanata következi, mert a másik kezével előkap a kabátja alól egy gránátot. *-Bassza meg! Tedd azt el ember, mindenki felrobban. Beszéljük meg, biztosan van megoldás! Ugye?*Fura a sírós, könnyező, gránátos ember. *




_________________

Soha ne mondd, hogy soha
Vissza az elejére Go down

Tyler Christiansen

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Job : Solve problems.
Location : LV
Posts : 66

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTéma: Re: Műsoron a kávé    Vas. Feb. 26, 2017 8:54 pm

A káoszba összetalálkozik tekintetem a nőével, és futja az elsuttogott meglepett kérdésre egy elismerő bólintás. Végre egy művelt ember! Nem sokan tudják kivívni az elismerésem egy kávé előtt, ez biztos, túszul ejtve kevesebb tapasztalatom van, de azt gondolnám, a nehezítő tényezők közé teszem ezt az egészet.
- TE! PIROSKABÁTOS! Ereszd le a rolókat. Kérlek! - kérlek. Ez az egy szó elég ahhoz, hogy nálam valami végeláthatatlanul elpattanjon.
- A rohadt kurva, rongyos életbe! Kirúgtak, érted? Jelzálogom van... - nem is figyelek szinte oda, átkerülök a már jól ismert távoli lebegésbe, mikor sikerül magam kiszakítani a jelen történéseiből. Senki nem mondja azt, hogy "kérem" mikor erőszakos akar lenni. Egyszerűen az ember elvesz ilyenkor. Már-már kifejezéstelen nézem az eseményeket, amíg valami kenyszerű dolog vissza nem cibál bele.
- TE! Fehérhajú! Menj a pult mögé…igyekezz, főzz egy kávét, jó sokat, abba a nagy pohárba. - feleségül ne vegyelek baszod? Rándul meg egy pillanatra szemöldököm, de teljes hidegvérrel egyenesedek ki. Átlépve a pultos lányon, megfordul a fejembe, hogy "óvatlan" leszek, visszonozva a gesztusait, de méltóságon aluli lenne... Majd egy szombat hajnali buli után beginázom, semmint, hogy rálépjek, ha már itt van. Te jó ég! Komolyan kihozza belőlem a rosszindulatot a stressz... Emelem az ég felé egy pillanatra a tekintetem, de ez elég is ahhoz, hogy minden átmenjen tébolydába.
- Bassza meg! Tedd azt el ember, mindenki felrobban. Beszéljük meg, biztosan van megoldás! Ugye? - ez az a pont ahol minden racionalitás ellenére elő kell kaparnom az empatikus felemet.
- KUSSOLSZ! Eddig nem vettek komolyan... Eddig nem! De azok a rohadékok! Csaltak a kaszinóban, érted? - állok a pult mögött tanácstalan, ki a fasz mondta, hogy nekem van képesítésem az ipari kávédarálóhoz?! De a hülyékhez sajnos van, így lassú mozdulatokkal kezdem előpakolni, azokat, amiket milliószor figyelmetlen végignéztem... Nem lehet olyan nehéz... De itt most nem is a kávé a lényeg. Szürreálisan nyugodt hangon kezdek el beszélni, miközben fél szemem a pasin, a másikat a kávéházi szemelyzet birodalmán tartom. Tegyük hozzá, a pult megléte ad hozhá némi biztonságérzetet, már amennyire az embernek van ilyesmije egy efféle helyzetben.
- Figyeljen rám Bob... Hívhatom így? Gondoljon erre úgy, mint egy baráti nick névre... - ha eddig nem felém remegett a fegyver fitos kis eleje, most egy parkinson kóros tekintélyével szegeződik rám.
- Kurvára fogd be! Nem értesz te semmit! - farkasszemet nézek a férfival, ugyan bogaram, ha valaki, én tudom mit tud az adrenalin művelni.
- Árulja el, mi a célja? - duruzsolom a megrendíthetetlen kőszikla nyugodtságával, pedig most már kezd elég közeli lenni az élmény ahhoz, hogy remegjen a kezem, bár ez még azaz önkéntelen fajta, amit az ember vasakarattal képes uralni.
- Engem nem fognak így kisemmizni basszameg! A kaszinó tulaja! Az majd felelni fog! - ollá' Robin Hood, a rossz hír az, hogy Vegasban egy kaszinótulaj kétszer is megveszi az egész rendőrséget, semmint neked csengessen. Basszameg, ez szar ügy... Ránk nézve mindenképp.
- Az előtt, vagy az után akarja kérdőre vonni ezt a bizonyos kaszinót, hogy magára robbantotta az egész saroktömböt? - állom keményen a tekintetét, de arra ami ez után jön, talán még én sem számítok. Közelebb kezd araszolni, a remegő pisztolycsővel rám fókuszálva, ez ijesztő, és amatőr. Ha ez lehetséges, az amatőrség jelen helyzetben felélmetesebb.
- MIT TUDSZ TE? MI?! Aki segget is pénzzel töröl! Nem tudod ez milyen! Te rohadt szemétláda! Neked fogalmad sincs! - arcomra fagy a mimika, de ez jó, ez... Nagyon jó. Idefigyel, és nem arra, hogy odakint egyre sokasodnak a szirénák. Nem arra, hogy mögé kerülnek az emberek, ahogy közeledik, és már ketten is vannak vészesen közel az ajtóhoz, nem arra, hogy mostmár az én térdem is beremeg, ha szégyen, ha nem...
- Azt tudom, hogy eltenném azt a gránátot. - kezdem lassan, de készen arra, hogy elugorjak, a lábam mellett valahol pedig rettenetesen irritáló hangon felzokog a pultoslány.
- KUSSOLSZ! - érzem a hangján, hogy határon van. Ennyi embert túszul ejteni, kibaszott nagy kockázat, és felelőtlen tehervállalás... Mi lehet a legrosszabb? Hamarabb húzza meg a ravaszt, vagy teljesen összeomlik és magatehetetlen lesz?
- Nyomorékká akar válni? Egy kisemmizett munkanélküli nyomorékká, aki kínjába a saját fejére robbantott három kibaszott emeletet?! Mit ér el ezzel?! Mi?! - a szimpátia keltés alapköve, hogy utánzod a másik gesztusait. Állitólag ez empatikussá tesz a szemében. Én ebbe nem hiszek, de zsigerből kezdem emelni a hangom, hogy verbálisan adjak egy pofont a hiszteriázó világát nem tudó embernek. Ez egy kicsit könnyebb illuminált rocksztárokkal, de ha ő ordít, én is, ezen ne múljon, remélem megkapja a szimpátiáját...
- HAGYD ABBA! - vált egyre magasabbra a hangja, és már azt is kinézem, hogy el se találna, úgy remeg.
- Ha már csinálja, csinálja jól basszameg! Magának a legnagyobb kincse az itteni emberek kibaszott értéke. Ezért nem nyitott még tüzet magára a hatóság! Ezzel üzletel maga szerencsétlen! Fel akarja robbantani az egész helyet?! Azzal csak bizonyítja, hogy tárgyalásra sem érdemes! Tegye el azt a kurva gránátot! Küldjön ki valakit a követelésével! - csattan a hangom élesen, a rohadt munkamániám, az... Ha ezt túlélem, be fogom írni az önéletrajzomba, hogy véletlen manageltem egy túszejtőt... Az izmaim pattanásig feszülve, a vérnyomásom az egekben, a kurva kávém sehol, de az elmeháborodotté is ugyan ott, és egy lélegzegvételnyi ideig megfagy a levegő, a hang, az idő...
Vissza az elejére Go down

Gloria "Sapphire" Salinas

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Posts : 84

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTéma: Re: Műsoron a kávé    Kedd. Feb. 28, 2017 7:37 am


Tyler& Sapphire



*Van némi szűrrealitás abban, hogy a legnagyobb káoszban a pasi divatdiktátorának neve érdekel, de ez az egész helyzet olyan. Kellemesen lebegtem a délelőtti semmittevésben, szénhidrátbombára várakoztam, már ott éreztem a nyelvem hegyén az ízét és akkor képletesen robbant a bomba, ránk borítva a kávézó bódító zsongását. Azért a lelkem mélyén bezsebelem az elismerő pillantást, de többre nincs időm. Most úgy néz ki hamarosan nem csak képletesen robbanunk és ezen a ponton túl csak nézek ki a fejemből, kezemben a roló húzókájával/tekerőjével, mert a fickó olyan szépen kért. Érezhetően amatőr az ilyesmiben, és nem is tervezte el kellőképpen a túszejtést, vagy a jó ég tudja mi a fene akar ez lenni amibe belecsöppentem. Az már biztos, hogy sok sokkhatás érte egyszerre és bekattant, mint Michael Douglas az Összeomlásban és nagyon úgy néz ki, hogy a fehérhajú Tyler lesz ebben a valóságos mesében Robert Duvall figurája. Legalábbis a hidegvére erről tanúskodik. Rajtunk kívül mindenki más a földön fekszik, ostobamód a fejüket a kezeikkel betakarva és onnan kukucskálva ki az eseményekre. Természetes emberi reakció, sajnálom már, hogy nekem nem volt ilyen, most vígan feküdhetnék a földön, összekoszolva az új kabátomat, miközben más a rolóval pepecselne. Ezzel szemben célkereszttel magamon próbálok eleget tenni a _kérésnek_ ám a gránát előbukkanása egy időre megbénít, csak a szám jár, az sem sokáig. Nem vagyok képzett túsztárgyaló és nem is akarok az lenni. Tyler legalább félig biztonságban van a pult mögött. Azért persze megbeszélném mi a baja a világgal a pasinak, de egyelőre nem kommunikatív, csak az őrjöngő lángot látom csillogni a szemeiben, értelemnek híja van. Viszont tovább sorolja a bánatát, remek, már a kaszinó is benne van. Tiszta sor a képlet; emberünket taccsra tették négy kölyökkel, mire úgy gondolta, a maradék félretett pénzét nem éli fel hanem megteszi a Black Jack-en, ám mindenki tudja, hogy ott nem lehet nagyot kaszálni. Aprópénz amit nyersz az elején, akkor is ha nem keverik a lapokat szándékosan, aztán háromszor annyit veszítesz. Bob így járt. Nem ellenkezik, szóval egy időre Bob marad vagy tényleg így hívják. Tyler jól hozza a figurát, elbeszélgetnek, Bob néha rám néz és integet a pisztolycsővel, hogy „lejjebb”, de a figyelme végképp Tyleren marad. A rolót végül sikerül egészen leengedni, van még öt ha minden igaz, és ez azt jelenti, hogy körbe kell mennem az egész kávézón, a kijárat mellett is. A baj csak az, hogy más is erre gondolt, ketten fekszenek az ajtó közelében és kúsznak tovább, a végén összevesznek ki legyen az első. Közben megy a traccsparti, mindketten rámutatnak egymás gyenge pontjaira, mire elérek a második tábla ablakhoz, Tyler bedobja az aduászt. Várok a rolóval, mindenki vár, a kávézóban dermedtre fagy a csend úgy figyelnek Bobra. A türelem azonban, akárcsak Bob mély hangja lassan elillan.*
-Hallgasson rá Bob, tényleg küldjön ki valakit. Én szívesen kimegyek.*Na persze a legnagyobb ember szólt, akinek az agya helyén is izom van, egy másik mellette rákontráz.*-Miért te mennél ki? Majd én kimegyek. Hééé Bob, én bármit kialkudok magának, ügyvéd vagyok. Csak ne bántson senkit, az enyhítő körülmény. És engedje ki a nőket kezdésnek. Amíg nem ad valamit, el sem kezdenek tárgyalni magával. *Végszóra zuhan le a második roló, nagyot csattan, Bob felém fordul a pisztollyal együtt, én anélkül gyakorlom a természetes emberi reakciót, hogy a földre vetném magam. Az ablaktábla kirobban a lövéstől, a roló középen, valahol a fejem mellett pár centivel szétszakad. Sikoltás, kiabálás kakofónikus egyvelege tölti be a kávézót, amihez én is adok hozzá. A pult alatt pihegő pincércsaj könnyes szemekkel néz fel Tylerre, remegve nyújtja neki a csörömpölő, vezeték nélküli telefont a kassza alól. Emberünk Bob látva, hogy mit művelt, halálra váltan rogy le a legközelebbi székbe, potyognak a könnyei, zokog és motyog az orra alatt, ám a pisztolyt nem dobta el, talán annyira nem ijedt meg és a gránát is a kezében van. Így szorítja aztán a kezeit a füleire és kiáltja el magát.*-MINDENKI KUSSOLJON! CSENDET! CSEEENDET!Csendet akarok!





_________________

Soha ne mondd, hogy soha
Vissza az elejére Go down

Tyler Christiansen

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Job : Solve problems.
Location : LV
Posts : 66

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTéma: Re: Műsoron a kávé    Szomb. Márc. 04, 2017 4:28 am

Megindul a licit futam, komolyan mondom, ezért utálom az embereket... Hol volt a szófosásuk mikor még csak szóval kellett volna tartani az őrjöngő fegyverest? Most bezzeg dől belőlük a szó, csak a legrosszabb módon...
A rohadt életbe, ha valaki én aztán kezeltem stresszes embereket, egy aranyszabály van: egy ember tásaság, kettő már tömeg.
Ott csesződik el a dolog, amikor elkezd az intelligensebbje felszólalni. Innentől már nem olyasvalakivel beszél emberünk, aki rá koncentrál, és meg akarja érteni... Hányszor láttam már ezt. Aki retteg, akinek minden mindegy, aki bedobná a törölközőt, az megalázónak éli meg, mikor egy kissebb tömeg kezd el felé beszélni, mintha mindenki tudná a megoldást, csak ő lenne hülye hozzá. A legrosszabb, hogy menten besokall a tömeg önzésétől. Szemeim előtt lepereg a forgatókönyv, pillanatokkal az előtt, hogy tényleg bekövetkezne... A kegyelemdöfést a művészasszony adja meg, de még ezért is összeteszem a kezem mélyen legbelül, mikor összerándulok az újabb ellőtt golyóra, és a robajra. Egyetlen pillanatig megdermedek, de csak addig, amíg realizálom, hogy a lány jól van... Eltekintve a nyakába robbant üvegszilánkoktól, de lehetne rosszabbul. Mindig lehet rosszabb...
És lesz is... Arra rezzenek fel az egyre tombolóbb haragom közepette, hogy a pult alól megcsörren egy telefon. Összeakad a tekintetem a pultoslányéval, és valahol megkörnyékez a szánalom érzete, látva a megannyi érzelmet, kétségbeesést és rettegést az arcán. Van azért határozottan jó része annak, mikor az ember olyan túlfeszített közegben dolgozik, ahol naponta omlanak össze életek, világok, vágyak és álmok... Engem ez már mind nem tud érdekelni, másé se, de tulajdonképp a sajátom se.
- MINDENKI KUSSOLJON! CSENDET! CSEEENDET! Csendet akarok! - csak nézem egy pillanatig emberünket, majd megköszörülöm a torkom, de a fickó keservesen zokog. Teljes harci díszben...
- Bob, felveszem a...
- Kibaszottul nem nyúlsz semmihez! - már lassan reked be, de arra még van kapacitása, hogy remegve újra rám fogja a fegyvert.
- Kurvára idegesít, pont annyira, mint magát. Kinyomom ezt a szart... - duruzsolom nyugtatólag, és lassan felé bólintok, de csak pislogja a könnyeket, valamifajta rémülettel...
Ó hogyaza...
- Bob... Magának nincs szabad keze. - világítok rá óvatosan a nyílvánvaló tényre, mielőtt rámlőne azért is, mert meg akarom szakítani az újabb lehetőségét. Teljesen indokolatlan a pillanat, és mintha ez emberünket is józanítaná egy kicsit. A térdemnél ekkor omlik össze más valami. A lány zokogva ejti el remegő kezével a készüléket megreccsenve a nyomás alatt, ami a félelemmel terhes sűrű levegőbe csattan a parkettán.
Bumm.
Azonnal mozdulok, és már engem is megszorongat a pánik, amikor újra elsül a kibaszott fegyver, és bele cseng a fülem is, mögöttem millió darabokra rörik az italpult tükre, polcai, üvegek vágódnak a földön, a lány fulladó zihálása sípoló tüdővel pedig undorítóan ismerősnek hat. Pánikroham... A legrosszabb kibaszott deja vu-im egyike...
Nem én vagyok a humanitáriusok képviselője, de valami ösztönös mozdulattal nyúlnék a keze után, amikor a pult túl oldalán elvágódik valami újabb robajjal, talán egy szék, de ez csak akkor válik valósággá, mikor a férfi megint talpon van.
- VEDD FEL! Azonnal! Hallod?! - nyelvem hegyén, hogy veszi ám a halál, nekem priuszom van, és kibaszott rossz bizonyítványt nyújt be azzal, ha engem meghallanak a zsaruk...
De vannak azok a pillanatok az ember életében, mikor bekapcsol a robotpilóta... Valamiféle félelemmel vegyes düh dolgozik bennem, fürgén a telefon után kapok, és meggondolás nélkül már nyomom is a gombot.
- Itt Christopher Woods nyomozó a Las Vegasi rendőrségtő. Kivel beszélek? - ó bogaram... Tekintetem a fegyverről a férf szemeibe fúrom várakozóan, és elborzadok a gondolatra is, hogy utoljáta akkor szemeztem ennyit egy pasival, mikor ágyba akartam vinni... Bob viszont homályosan érteni véli a gesztusom.
- GYERÜNK! - mint a sakál... Mély levegőt véve köszörülöm meg a torkom.
- Tyler Christiansen, - kivételesen ~ mormolom magamba - mint áldozat.
- Nyugodjon meg Mr.Christiansen, próbáljon meg minél pontosabban tájékoztatni a helyzetükről. - csendül a magabiztos tárgyilagos hang a túlvégen.
- Teljesen nyugodt vagyok - közlöm már csak Bob megnyugtatására is, aki most kezd idegesen topogni, és félő, hogy újra rámlő, amikor elszakad a cérna, hogy kimarad a beszélgetés fonalából. - Nézze, egy glock-kal szemezek.
- Mr.Christiansen, a telefon ki van hangosítva?
- Nem.
- Hall minket az elkövető? - egy levegőnyi szünetig nyugodtnak ható tekintettel nézem Bob-ot, aki a sírás határán nyeli a levegőt, és azt gondolom, képes vagyok őszintén válaszolni.
- Nem.
- Akkor nagyon figyeljen, és csak igen-nemmel válaszoljon. Az elkövető egyedül van?
- Igen.
- Tíznél több ember tartózkodik odabent?
- Igen.
- Harmincnál több?
- Nem.
- Tud bombáról?
- Gránát... - na baszki, elbasztam a fekete-fehér, igen-nem játékot, és ezt Bob is azonnal realizálja, mert ingatag léptekkel megint felém kezd araszolni.
- KUSSOLSZ! Mondd meg nekik! Mondd meg! - megmondom én, de mi a francot?!
Vissza az elejére Go down

Gloria "Sapphire" Salinas

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Posts : 84

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTéma: Re: Műsoron a kávé    Hétf. Márc. 06, 2017 6:20 pm


Tyler& Sapphire


*Eskü, nem akartam a rolót leejteni, így sikerült. Sajnos a csodaszép tárgyalás elrontásához én adom hozzá az utolsó cseppet amitől a munkáját és vagyonát vesztett felnőtt óvodás pohara túlcsordul. Ösztönösen húzom be a nyakam a vállaim közé és védem a fejemet és az arcomat két karral, így is kapok a nyakamba a kabátgallér mögé néhány üvegszilánkot. Érzem ahogy megkarcolnak, a melegséget a bőrömön ahogy vékony patakban csörgedezik a vérem. Ettől ugyan nem fogok elvérezni, azonban van más félnivalóm. Magamban sikoltok egyet azon aggódva, mit fognak művelni az apró ám éles szilánkok a nyakamon lévő mintákkal. Más nők a letört körmükért aggódnak nekem a tetkó jutott. A zsebembe sem merek nyúlni zsepiért, a francot sem érdekli, hogy Bob ordibál és tovább hadonászik a fegyverrel, a tetkóimon túl a kabátomért is imádkozhatok, hogy kijöjjön belőle a bíbor szín…most még nem látszik de ha megalvad fekete lesz. A sikoltozás lassan abbamarad, de nem jön el a „pisszenés sem hallatszik” állapot, mert a telefon felsír, épp mint Bob. Leállnak vitatkozni, ki vegye fel, felvegyék-e egyáltalán, kinyomják ne nyomják, megy blabla. A családomban csak én nem vagyok vakon hívő, de most elkezdek imádkozni, eljutok a miatyánk feléig mikor újra elsül Bob fegyvere, Tyler mögött robbannak a poharak, üvegek, csészék, csörömpölés, újabb sikoltozás…és az a rohadt telefon még mindig tilinkózik, az, hogy közben leesett a padlóra meg sem kottyant neki. Tylerre nézek, most én kutatom, hogy megsérült vagy sem, ő azonban lefelé néz, gondolom a pultoslány miatt aggódik. Bob közben előrefelé indul, szemmel tartja a nagyszájú menedzsert, mögötte mozgolódás támad, többen – köztük az iménti két önkéntes is – az ajtó felé araszol mint egy nagy kupac kukac. Bob nem figyel rájuk, mondjuk magára sem mert beleakad a lába az egyik székébe és táncba kezdenek egymással, Bob veszít, elvágódik, a kávézóban meghűl a vér…mindenki az újabb lövést várja de az elmarad. Megemelkedett szemöldökeim alatt, tócsányira kerekedett szemekkel nézem ahogy Bob elejti a pisztolyt…~Tejószagúterminátor! Csak a gránátot ne, csak azt ne ejtsd el!~*A pisztolynak nincs túl nagy lendülete, csupán pár centire menekül el Bobtól mikor a pasi utánakap és mint Superman pattan fel. Komolyan, mintha semmi nem történt volna….aztán visszazuhan a korábbi sírós, kézremegős, elkeseredett emberbőrébe. Ezt használom ki, ezt a pár pillanatot, hogy én is araszoljak, ám Tylert szuggerálva nem az ajtó felé megyek hanem Bob után. Mondjuk elég nehéz és muris is tíz centis sarkakon tipegni hangtalanul, de megy ez csak oda kell figyelni. Úgy nézhetek ki mint a macska a Tom& Jerryből amikor a kutya előtt sunnyog el…lábujjakon. Tyler közben, némi noszogatásra felveszi a telefont és csevegni kezd, én egy székre pislogok, majd újra Tylerre, újra emelkedik az egyik szemöldök, most kérdőn. *~Szerinted? Csak beszélj, mondjad.*A kezemmel mutatom is, láthatatlan karikákat rajzolok a levegőbe, hogy húzza az időt.
Újabb tipegős lépéssel közelebb kerülök. Egyszavas válaszok repkednek, feltételezem a fekete-fehér, igen-nem játékot játsszák, Tyler veszít. Bob ordít, ma már sokadszorra fagyok vérileg halálra. Bob útmutatására mindketten értetlenül nézünk. Ha már lúd, legyen kövér, én is elszúrom.* -Most kussoljon vagy mondja meg?*Nem tehetek róla, ilyen szintű agymosott idiótaságot nem tudok szó nélkül hagyni. Bob megperdül, most én nézek farkasszemet a glock-kal, de legalább már ezt is tudom. A fegyver nem csak egyszerűen fegyver, hanem neve van!*
-NE GYERE KÖZELEBB! AZT MONDTAM ENGEDD LE A RÓLÓKAT!
-Oké, oké…*Hátrálok feltartott kezekkel, a telefonból a zsaru Tylert szólongatja.*-Megyek és leengedem a rolókat….Bob, mit mondjon Tyler a zsaruknak? Gondolkodjon Bob, mit szeretne?*Hátrálok és közben beszélek hozzá, úgy mint egy síró óvodáshoz, ha a termetét nem veszem számításba, pont úgy néz ki. A kezét a halántékához szorítja a fegyverrel együtt, dörzsöli, sír, dörzsöli és sír és nyöszörög. Úgy szűköl mint egy éhes kiskutya. *
-Nem tudom…fészkes francba…elszúrtam, nagyon elszúrtam…TE FEHÉRHAJÚ!
*Bob még mindig nem tudja hogy hívják Tylert, vagy csak egyszerűbb fehérhajúnak hívni, rá mutogat a fejétől elkapott glock-kal. *-MONDD MEG NEKIK! Mit szoktak kérni ilyenkor? Pénzt, kocsit, helikoptert és senki nem megy sehova! Mindenki itt marad! *Bob közben néhány pillanatra elkapja Tylerről a glock-ot és a kézfejével megtörli az orrát, fényes folt marad rajta ami jelzi, szegénynek tényleg taknya-nyála egybefolyik.*
-Mr. Christiansen! Mr. Christiansen, kérem mondjon valamit. Mindenki jól van? Megsérült valaki?  





_________________

Soha ne mondd, hogy soha
Vissza az elejére Go down

Tyler Christiansen

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Job : Solve problems.
Location : LV
Posts : 66

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTéma: Re: Műsoron a kávé    Kedd. Márc. 07, 2017 12:02 pm

Nem én vagyok a macho archetípusa, ezt bármikor három példányban, azonnal írásba adom. Tulajdonképp a karizma és kiállás, mint olyan tanulható, és amennyivel rendelkezem, azt biztos, hogy utólag növesztettem. Legalábbis az a szakmám, hogy mások helyett legyen.
De eljön néha a katasztrófában a szürrealitás azon pillanata, mikor egyszerűen elpárolog a halálfélelem. Nem afféle kósza adrenalinlöket elmossa... Nem, ez olyan fajta nyom nélküli, mint amilyen randipartner vagyok. Az már más kérdés, hogy utólag kurvára haragszom erre a dologra, mert valahogy sosem a nekem tetsző pillanatokba toppan be.
Ez a pont nálam akkor jön el, mikor Bob hiszériázik, egyesek ki, mások befele araszolnak épp, Saffie, vagy Sofie, vagy a picsába a névmemóriámmal ninja hadműveletbe kezd... Én pedig makacs elszántsággal szegezem tekintetem a fegyveres roncsra, lassan fehéredő ujjakkal szorítva a telefont, melynek a túlvégén a mai ügyeletes túsztárgyaló cicereg. Peches fickó az is mert engem kapott a túlvégre...
Kissebb hálát rebegek, hogy a férfi nem lő zsigerből a lányra, mikor az megszólal. Kész katasztrófa, ami itt zajlik. Se a túszok, se a túszejtő nem tud a forgatókönyv szerint haladni, de még a rendőrséghez is lenne egy-két keresetlen szavam, ami azt illeti, az érzelmi hullámvasút amit az elmúlt kibaszott hosszúnak tűnő idő alatt bejártam, már nem humoros. Ha valami, a rendezetlen káosz felbasz. Az már csak valami homályos felismeréssel jut el hozzám, hogy a csinibaba még a nevem is tudja, mindig meglepődök másoknak milyen könnyen megy ez...
- Nem tudom…fészkes francba…elszúrtam, nagyon elszúrtam…TE FEHÉRHAJÚ! MONDD MEG NEKIK! Mit szoktak kérni ilyenkor? Pénzt, kocsit, helikoptert és senki nem megy sehova! Mindenki itt marad! - csak meredek emberünkre, mostmár abszolút hiteltelenül.
- Mr. Christiansen! Mr. Christiansen, kérem mondjon valamit. Mindenki jól van? Megsérült valaki? - meg, a kibaszott lelkivilágom!
- Jól figyeljen rám Mr.Stone, mert csak egyszer fogom tudni elmondani - kínos röhögés nélkül ~ teszem hozzá magamban.
- Mindenki jól van. A követelés pénz, és kérem, vissza ne kérdezzen mennyi, csináljanak valami átlagot, és vegyék a középérték tetejét... - tör elő a közgazdász, emberünk pedig kikerekedett szemekkel bámul rám, de én már elcsigázottan nyúzom a másik kezemmel halántékom, átlépve a pultoslányon.
- NE MOZDULJ! - a tekintetemmel ölni lehetne, Bob is meginogni látszik hitében, miközben lassan megkerülöm a pultot. Most kényszerű toporgáson kívül még mindig nem próbált meg újra rámlőni. Na... Csak haladunk valamerre...
- Kell egy kocsi is, ha engem kérdez én cadillac sport coupe alá nem adnám akkor már, de én egy elrugaszkodott ember vagyok. Gondolom bármi megteszi...
- ÁLLJ MEG AZONNAL! - válik halál sápadttá emberünk.
- Mr.Christiansen? Mi történik?
- ...És kell egy helikopter, maguk a zsenik, találják ki, hogy teszik le a Summerhill sarkán...
- MIT CSINÁLSZ?!
- Ha pedig eddig nem lett volna, szerintem az emberünknek kibaszott nagy szüksége lesz egy gyámügyes ügyvédre. - közlöm indulatosan, és alig két méterre megállva Bob előtt odanyújtva a telefont, látványosan lenyomom azt.
- Most pedig maga figyeljen rám.
- VISSZA! MONDOM...
- FOGJA BE! - emelem mostmár én is meg a hangom, és Bob remegve megtántorodik. - Mindenki kussol, és senki nem mozdul! - rivallok rá én az emberekre, csak annyi a különbség, egy lehelletnyit erőteljesebbre sikerül az én számból, és a bömbölés se csorbít rajta.
- Bob, maga még nem ölt meg embert. Még... De ez percek kérdése is lehet, ahogy magára nézek. Két útja van, folytatja ezt az orosz rulettet, és amikor kilép azon az ajtón, megy a sittre, vagy egy stresszesebb rendőr lelövi magát... A másik út, hogy ideadja vagy a pisztolyt, vagy a gránátot, elveszi a telefont, tárcsázza a 911-et, bemutatkozik, és megadja magát. Kisétálunk ketten együtt, a bíróságra kap egy csinos pszichológiai szakvéleményt arról, hogy maga egy jóra való polgár, aki csak besokallt. Enyhítő körülmény, hogy bedobja a törölközőt, fél év, egy év, az sem biztos, hogy kap letöltendőt... Kereshet valami rehabilitáló programot, tanulhat egy új szakmát, és a gyerekeinek marad apja... - nyújtom ki a másik kezem is felé - Maga választ...
Vissza az elejére Go down

Gloria "Sapphire" Salinas

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Posts : 84

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTéma: Re: Műsoron a kávé    Hétf. Márc. 13, 2017 7:37 am


Tyler& Sapphire



*Ahogy elnézem Bobot, nem kell félni tőle, csak véletlenül nyomkodja azt a kis pöcköt amit a pisztolyon – sosem fogom megérteni miért – ravasznak neveznek. Ha valaki egyszer elmondja nekem úgy, hogy még el is hiszem és meg is értem, csinálok neki egy egész hátas tetkót grátisz, vagy ha nem akarja a bőrére, egye fene sima vászonra is hajlandó vagyok festeni. Bob pánikhangulatban leledzik, meg kell nyugtatni és ebben a kellemes, biztonságos függőágyban kell ringatni míg a zsaruk el nem döntik, hogy bejönnek vagy kilövik. Sima ügy, ezért is bízom Tylerre, ő olyan jól beszél, én viszont megpróbálkozom valami mással. Amit rögtön el is szúrok. Mentségemre legyen mondva még sosem voltam túsz, bár esélyes, hogy még így is összetehetem a két kezem, hogy Bobbal hozott össze a fránya sors elsőre, mert ha egy tapasztalt és kipróbált gazembert kapok a túszszüzességem elvesztéséhez, már nem élnék. Utóbbiak ugyanis hidegvérrel, gondosan és pontosan céloznak, ám Bob…nos benne még vannak gátlások, feltételezem ezek fogják vissza olykor számunkra kellő pillanatban. Nem volt még fegyver rám fogva, de hasonló helyzetben már voltam. Alig tizenhat évesen bányásztam ki valakiből egy golyót miközben a szívszerelmemnek hitt srác kifordulva addigi önmagából, offenzívan noszogatott. Most nem én vagyok a főszereplő szerencsére, és azt hiszem Tyler remekül csinálja. Bob meredten nézi minden mozdulatát, az enyémet megint nem figyeli. Jól meg kell gondolnom, hogy ismét elinduljak-e vagy sem, a gyenge láncszem a szám, ha nem sikerül befognom, eleve meg sem kell próbálnom Bob mögé kerülni. Ezen eldilemmázom míg Tyler magára talál és dekódolja Bob követeléseit a zsarunak. Van egy pont amikor elröhögöm magam, nem én vagyok az egyetlen. Még ebben a kínos és enyhén halálfélelem-szagú szituációban is van némi derű. Elképzelem Mr. Főhadnagyőrmesterfelügyelő Stone arcát amikor Tyler közli vele a határozatlan számnevet. Bob nem veszi a lapot, csak egyet tud mondani, hogy „NE MOZDULJ!”de senki nem hallgat rá. Újra megindul mögöttünk a kukac kúszó kupa, Tyler egyre közelebb kerül Bobhoz, ahogy én is. Kezd az egész vígjátékká fajulni, a sport coupe-nál két kezemet a számra szorítom, hogy ne szólaljak meg még véletlenül se, pedig nekem is lennének ötleteim a kocsit illetően, főleg ha mint túsz és pajzs nekem is be kell ülnöm majd. Bár azt nem tudom hogyan oldjuk meg, ugyanis nem csak kocsi, helikopter is a listára kerül. *
-Helikoptert is? Most akkor mit akar? Mr. Christiansen kérem tudja meg a túszejtő teljes nevét és, hogy van-e….gyámügyes? Szóval van családja. Kérem tudja meg hogy hívják és miért csinálja mindezt…Mr. Christiansen…Mr…..
*A kezeim mögött tátva marad a szám ahogy Tyler kinyomja az egyetlen kapcsolatot a külvilággal. Bobnak a szemei maradnak tátva, és csak hápog, persze még nem tudja mi következik. Én sem. Ha előre tudom, hogy ilyen előadást kapok, bizisten puccparádéba vágom magam és még a vörös szőnyeget is leterítem Tyler előtt. Viszont amíg beszél és Bob csak vele van elfoglalva meg az egyre erőteljesebb bőgéssel, én tovább araszolok...mindaddig míg szerepet nem cserélnek az ordításban. összerezzenek, valószínűleg mindenki más is, a kúszókupa is félbemarad, Tylert mindenki komolyabban veszi mint Bobot, még én is. Erőteljesen ingerült és agresszív amit a kávéhiány számlájára írok. A pult mögött és alatt a lány felsikolt és zokogni kezd, Bob is zokog, egyre jobban. Kétség sem férhet hozzá, hogy Tylernek néhány ponton igaza van, ami a stresszes rendőrt, a sittet és más finomságokat jelent. Ám azt kétlem, hogy Bob ne kapna letöltendőt, vagy a pszichiátriára zárják hosszú időre, mert ez fegyveres rablás, túszejtés és ha jól tudom az már szövetségi ügy. Persze Bob nem gondolkodik úgy mint én. *
-Maga lesz az első ha nem fogja be. Mi a francnak nyomta ki a telefont? Maga szemétláda! Maga nem tudja milyen az amikor a hónap végén nem tud enni adni a kölyöknek, nem tudja milyen amikor az asszony úgy néz magára mint egy véres rongyra, mert nincs lóvé. Ötven évesen ki fog felvenni bármire is? Itt van ez a kibaszott város tele lóvéval és van aki éhezik! *Bob sír és taknya-nyála egybefolyik, de csak mondja, én pedig együtt érzek vele. Mi sem éltünk sokkal jobban Mexikóban, szüleimnek ugyan mindig volt munkája de a pénz irtó kevés volt a tisztes megélhetéshez. Én csak azért nem éheztem mert egyedüli gyerek vagyok és feltételezem a szüleim gyakran a sajátjukat rakták elém. *-Maga meg, biztos telezabálja magát aztán meg kihányja. Ezt csinálják mind, semmiről nem tudnak lemondani, még a zabálásról sem, de a szép test az kell, mert különben senki rá se csipázik magukra. Engem meg kirúgnak mert egy vén fasz akinek a bőre alatt is pénz van azt mondta nem elloptam tőle valamit. Neki hisznek mert tele van a zsebe lóvéval, pedig állítom többet lopott egy nap alatt mint a város lakossága egész életében. *Bobnak egyre jobban remeg a keze, féló, hogy lelövi Tylert akkor is ha meg sem mozdul. Mert, hogy most ráfogja a pisztolyt és esze bogában sincs a kezébe tenni, sem a gránátot. Az én háta mögé poroszkálásom és leütöm egy székkel gondolatom is ezen a gránátos ponton csúszik el. Mi van ha kibiztosította? Nem vagyok olyan ász katonásdiban, hogy egy pillantással felmérjem. Ha leütöm és elejti a gránátot, lehet, hogy felrobban és nem hiszem, hogy itt bárki is James Bond vagy Rambo lenne, hogy hideg vérrel felkapja és kidobja az utcára. Ott is emberek vannak, bár ha az átláthatómak megmaradt ablakokon keresztül jól látom, végig kordon van a kávéház előtt és oldalt. Mégis, szerencsétlen Bobot nem akarom, hogy kinyírják. Ellépek mögüle, inkább beszélgessünk, szép szóval vigyük ki. *-Bob. Mondja hogy hívják? Úgy értem igazán? Nem szeretne a feleségével beszélni? Biztosan ide tudják hívni. Csak üljön le szépen és beszélgessünk, mondja el mi történt. És Bob...az a gránát, ugye nem éles? mert ha ne adj isten elfáradna az ujja, mindenki levegőbe repül és maga sem éri el amit szeretne, amiért idejött. Szóval...én Gloria vagyok, és maga?*Felemelt kezekkel lépek oldalra, hogy a látóterébe kerüljek és mondom ami épp eszembe jut, szépen, kedvesen, halkan. Bob felém fordul, engem néz, én meg azt a vörös pöttyöt az ingén, úgy szívtájékon. *~Remek, itt vannak a kilövő emberek.~*Picit még fixírozom a pöttyöt, aztán elé állok. Feltételezem, most az én hátamon vöröslik a pötty, csak annak a pasinak ne remegjen meg a keze.*





_________________

Soha ne mondd, hogy soha
Vissza az elejére Go down

Tyler Christiansen

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Job : Solve problems.
Location : LV
Posts : 66

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTéma: Re: Műsoron a kávé    Szomb. Máj. 06, 2017 9:33 pm

Óvodás csoport... Kibaszott bömbölő idegbeteg degeneráltak mindenhol... Kezdi elnyiszatolni szépen lassan az acélból kreált idegrendszerem finom huzalait.
"...mikor az asszony úgy néz magára mint egy véres rongyra, mert nincs lóvé." Lassan megdörzsölöm a halántékomat. Az asszony azért néz rá úgy, mert egy töketlen bétahímmel csináltatta fel magát! Én is teljesen besokallnék, ha egyszer rájönnék, hogy gyermekeim atyja egy szerencsétlen mamlasz.
Te jó ég, ennyire sztereotíp ostoba barom rengeteg van... Statisztának hívom őket a forgatáson.
Végignéztem néhány nyomorult életutat. A pénz kivétel nélkül sokkal nagyobb csapást okoz, mint a hiánya, csak ezt az ember addig nem látja be, amíg a nyakába nem szakad egy tisztesebb adag.
Onnantól megszűnik névtelen jótékony homályba tobzódni. Kész fuccs, jönnek az utálók, irigyek, a kritika, a szociális elvárások hada, és akkor nem is beszéltünk a vagyon egyre erősödő súlyáról, ami rátelepszik először csak a kocsi féltésére, aztán az olyan álmatlan éjszakákat okoz a normálisabb idegrendszerekben, mint hogy a nagyobb felelősséggel tartozik a kisebbek iránt... Egy egész szájbavert komplex láncolat kapcsolódik ahhoz, ha valaki tehetős. Hova adományoz, hogy használja fel, mibe fektet, és az értelmiség folyamatosan gorcső alá veszi ezeket a lépéseket. Minden átkozott lélegzetvételt... Pedig az ember nem vált mítikus lénnyé, mégis a szociális elszigeteltségbe elvárják, hogy heroikus alakká változzon. Persze, ha ezek után jön a testképzavar, meg az istenverte mentális betegségek sora, azt már csakis annak tulajdonítják, hogy az illető azért okád, mert megteheti.
Megrebben a kezem, hogy megtapsoljam a bámulatos gondolatmenetet, amivel Bob ismételten csak arra világított rá, miért jó, ha az ilyen emberek ott maradnak ahol. Sznobizmus. Tény és való. De a sznobizmusnak is megvan a létjoga.
Meg kell állapítanom, hogy emberünk nem tartozik azok közé, akiknek lenne értelme elmagyarázni azt, hogy a valóság egészen más nüansznyi részletekből áll össze, mint a mese. Igazából... Emberünk egyaltalán nem tartozik azok közé a szememben az eltelt percek tükrében, akivel én értelmét látom a további csevelynek.
Elkomorult kifejezéstelen arccal, és egyre növekvő dühhvel nézek farkasszemet a mind jobban remegő pisztollyal. Ezt a néma párharcot töri meg a lány a közbecsivitelésével.
- Bob. Mondja hogy hívják? Úgy értem igazán? Nem szeretne a feleségével beszélni? Biztosan ide tudják hívni. Csak üljön le szépen és beszélgessünk, mondja el mi történt. És Bob...az a gránát, ugye nem éles? mert ha ne adj isten elfáradna az ujja, mindenki levegőbe repül és maga sem éri el amit szeretne, amiért idejött. Szóval...én Gloria vagyok, és maga? - araszol mind közelebb és közelebb.
Nálam pedig végeláthatatlanul szakad az a képzeletbeli fonál, mikor a pisztoly csöve nem rám szegeződik, és a férfi a nő felé fordul bizonytalanul.
Csupán egyetlen másodperc kell, hogy a nihillizmus előbukjon, és diadalittas győzelmet arasson a maradék józan ész felett.
Három végeláthatatlanul hosszúnak ható lépés, mialatt Bob épphogy kinyitja a száját, hogy valami sületlen ostobaságot ontson a világra újfent. Ez az a pillanat, mikor kezem már lendül, és a váratlanságban megdermedt férfi kezéből kitépem a gránátot, majd azzal a lendülettel vágom ki az előzőleg ripityára lőtt redőnytelen ablakon.
Rohadt egyszerűnek tűnik a mozdulat, kívülről szemlélve. Pedig biztos vagyok benne, hogy a túllőtt adrenalin, ami a stressz nyomán bandázik a testemben, hatalmas százalékba rátesz arra, hogy sikerül kiszaggatnom az ujjai közül azt a nyomorult szart.
Mégis abban a pillanatban, hogy Bob ujja megint megráng a ravaszon, és a mennyezet törmeléke csörömpöl a pillanatnyi némaságba az újabb pisztoly lövés után, én már nem fogadnék újra erre a forgatókönyvre. Cseppet sem gondolva olyan apróságokba bele, mint az odakint parkoló kocsik, vagy a kisebb kommandós kupaktanács valahol a kávézó környékén, csak csendesen elmormolok egy imát, hogy Bob végeláthatatlan összeroppanjon és magába zuhanjon végre, ha felrobban az a kurva gránát, ha nem...
Különben kénytelen lesz velem szembenézni, és nem vagyok róla meggyőződve, hogy sokkal jobban jár velem, mint a terrorelhárító képzett tisztjeivel odakint.
Vissza az elejére Go down

Gloria "Sapphire" Salinas

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Posts : 84

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTéma: Re: Műsoron a kávé    Szer. Máj. 10, 2017 6:00 pm


Tyler& Sapphire


*Egész szépen alakulnak a dolgok míg beszélek. Bob rám figyel, bár a pisztoly megremeg a kezében és bennem megállítja az ütőt, hogy a következő másodpercben kétszer akkora hévvel pótolja be a kimaradást, de legalább…figyel. Én meg araszolok felé és még a piros pötty útját is elállom. Feltételezem, a pötty másik végén lévő távcsöves mesterlövész munkaeszközt tartó elfojt egy cikornyás káromkodást, majd jéghideg hangon közli a főnökkel, hogy az iménti klassz célpont negatív lett. Remélve, hogy Bob végiggondolja a csivitelésemet, hajlandó lesz egy picit józanabbul gondolkodni és elárulja a nevét, az igazit, majd közvetlenül ezután válaszol is arra a kérdésre, hogy mi van a gránáttal. A jó válasz az, hogy nem, nem éles, csak vicceltem és akkor mindenki fellélegezhet, gyorsan lezárjuk az ügyet és mindenki mehet haza.
Ám Bobnak nincs ideje arra, hogy akár megeméssze a dolgokat, mert amikor végleg elhárul a figyelme Tylerről, a pasi mozdul, nekem tátva marad a szám és velem együtt mindenki ledermed egy hosszú pillanatra. Lassított felvétel következik, látom ahogy a gránát megindul a levegőben az ablak felé, még bucskázik egyet az üvegtábla megmaradt peremén, majd mint a tenisz meccsen a labda, megpattan és egy magasabb ívet elkapva repül tovább, végül a csúcspont után a földön landol. Koppan. Pisszegést sem hallani, a gránát hangja viszont ágyúdörgésnek hat pedig még nem robbant…csak két másodperc múlva szakad be az üveg többi része a detonációtól. Mindeközben Bob fegyvere újra elsül és darabokat szaggat ki a mennyezetből, behúzom a fejem a vállaim közé és a karommal védem az arcomat, de már én is repülök, hogy a földre vessem magam, lehetőleg minél messzebb a kirepülő gránáttól. Bob és Tyler felé vetődöm, ez így nagyon szépen és profin hangzik, ám a valóság sokkal kecstelenebb. Körülbelül úgy nézhetek ki mint egy bakkecske a sziklaszirten, viszont ha Tyler és Bob nem veszítik el egymás társaságát, mindkettejüket elsodrom és rajtuk landolok. Körülbelül ekkor robban a gránát hatalmas káoszt, sikoltozást, sírást és kiabálást okozva, mind a kávézón belül, mind odakint. Autók riasztói szirénáznak kánont, bár én csak _tudom_ hogy ez hogyan hangozhat, igazából úgy hallom csak mintha egy hektóliternyi vízen keresztül érkezne. Lassan pislogom ki a szemeimből a port, könnyeket, látom Bob meggyötört és meglepett arcát, a kezétől fél méternyire a pisztolyt. Maradok rajta, hogy ne érje el. Még el sem ül a zaj, mikor újabb következik, az ajtón berontó fekete ruhások képében. Valaki elrúgja a pisztolyt, fegyvercsövek szegeződnek ránk.*






_________________

Soha ne mondd, hogy soha
Vissza az elejére Go down

Tyler Christiansen

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Job : Solve problems.
Location : LV
Posts : 66

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTéma: Re: Műsoron a kávé    Szomb. Máj. 13, 2017 1:01 am

Filmszerűen peregnek hirtelen az esemélyek, és szürreális módon kissé olyan benyomásom támad, mintha nézném a mozivásznat. Nem igazán vannak érzéseim, se időm arra, hogy ha lennének is, felismerjem őket, elmélázzak rajtuk, majd elemezzem, mi is történik.
Azt tudom, hogy kihagy egy ütemet a szívem - nem először teszi ezt -, mikor megráz mindent a detonáció. A tüdőmben érzem a robbanást, mintha a mélynyomó elé tévedtem volna valami nagyon elbaszott koncerten, majd a fülem kezd csengeni, és azt hiszem az idegrendszerem egy jelentős része most dönt úgy, hogy lefagy. Megdermedek, készülök mindenre, a pokoli fájdalomra, repülő törmelékre, üvegszilánkok záporára, a halálra, Jézusra...
De hogy Bob megpróbáljon hirtelen leszopni, arra nem.
Fáj az oldalam, zsibbad a fél kezem, és egy kisebb tumultus alakul ki rajtam, amit csak akkor kezdek összarakni, miért is trónol épp felettem, mikor már kezdik is oszlatni a tömeget.
Mondanám, megnyugtat, hogy Bob nem tepert le, legalábbis nem készakarva, és a lány segítsége is kellett hozzá, hogy rajtam kössön ki...  Azonban az a sanyarú igazság, hogy ilyen összetett gondolatok nincsenek a fejemben igazából. Emberek özönlenek be, fegyveresek, mentősök, csak fél szemmel látom, hogy Bobot már kifeje vontatják. Nem sok esélye van, képzett terrorelhárítással és fegyveres tisztekkel már nem tud mihez kezdeni.
Ahogy Bob eltűnik, megelevenedik az egész kávézó, a bömbölés, az utca zaja, hirtelen betalál úszni a látóterembe még az istenverte sajtó hangja is... Valahol itt találok magamra a káoszban, döbbenetben és sokkban, mialatt egy mentős már megbizonyosodott róla, hogy van két lábam, és tudom is használni, mitöbb, meg is erősítem egy kissé elhamarkodott bólintással. A következő percben már a rendőrök támogatnak fel engem is, és a művesznőt is, valamelyest kiutat mutatva a káoszból és az egyre gyűlő bámészkodók, firkászok, és sokkos emberek közül, akik odakint fogadnak.
Bámulatosan gyorsan találom kint magam egy mentőkocsinál, és hamar össze is rakom a megbolondultan keringő hatóságok elcsípett szavaiból, hogy arra fel ez a siettség, hátha akad még robbanószer a kávéházban. Ezzel én már nem foglalkozok. Sokkal inkább szorítom azt a palackot, amit a mentős segéd a kezembe nyom a nagy zűrzavarban.
Amikor feléled a ragadozóban a vadászösztön... Elkapja a hév, szagot fog, a érzi prédát, a nyers pusztítás őselemi esszenciáját... Megfeszül minden izma, az érzékei kiélesednek, a tudata beszűkül, felgyorsul a pulzusa, elrugaszkodna...
De a kurva élet, hogy mégse!
Ami pedig a nyomában marad annak a sűrített energiának, az színtiszta agresszió, frusztració, és ingerültség. Ha ezt az ember valamiért szeretné szirénával, kora reggellel, pánikoló zokogással, és sajtóval fűszerezni, aztán kivonni a képletből a kávét is, akkor tökéletes magyarázatot kaphat arra, miért tápaszkodok fel, és miért szeretnék puszta kézzel megfojtani egy bohócot az utolsó görcsös rándulásáig...
Teszek egy hosszú karót nyelt lépést, hogy az anyatermészet a maga humoros lágyságával megcirógassa a gyomrom, és megkapaszkodva a legközelebbi dologban, egy elegáns mozdulattal hátracsapom a tincseim, és kiadom a nem létező reggelim. Kecsesen, egyszerűen, és teszem ezt a mellettem álló rendőrkocsi oldalára... Najó, valamelyest a szélvédőjére. Van rutinom a porcelán pantheon előtt áldozni simán és döccenőmentesen, a férfinek, akibe sikerült megkapaszkodnom, sokkal kevesebb affinitása van a váratlan hekyzetekhez. Egy meglepett nyögést hallat, én meg két lélegzet vétel után megbízok a testem adta jelekben, és eleresztem a mentőápolót, aki épp a művésznőt egyengette a kocsik felé.
- Maga jól van? - egyenesedek vissza meghúzva a vizes palackot. Az évek meg a rutin... Ha az ember nem loholja bele magát a rosszullétbe, egész jól felül lehet rajta kerekedni...
Egy... Ideig.
Vissza az elejére Go down

Gloria "Sapphire" Salinas

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Posts : 84

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTéma: Re: Műsoron a kávé    Vas. Máj. 21, 2017 6:43 am


Tyler& Sapphire



*Az első dolog amit tudatosan érzékelek az az, hogy leszednek Bobról. Két állig páncélba öltözött, sisakos férfi – szép szemekkel – támogat két oldalról, ám a hangjuk még mindig a szabadidő központ uszodáján keresztül érkezik. Ők azonban Bobbal és a megmaradt fegyverrel foglalkoznak a továbbiakban és átadják a terepet a mentősöknek, miután felelőtlenül azt állítottam, hogy jól vagyok. Végül is, minden végtagom a testemen van, csak néhol vérzek, azok is csupán némi repülő üvegszilánk miatt vannak és amíg nem bólintottam, nem is szédültem. Amint elfordul tőlem az érdeklődésük, a fejembe nyilall a fájdalom és a szemeimen keresztül próbál utat törni magának. Két kézzel kapok a halántékomhoz és mélyet lélegzem jóga szinten, hátha attól jobb lesz, de ez elhamarkodott döntés volt a részemről, mivel tiszta levegő helyett szálló por és füst kerül a tüdőmbe. Köhögve támolygok ki hagyva magamat támogatni, vissza sem nézek a romokban heverő kávézóra. A lüktető fájdalom miatt érzem csak, hogy élek, egyébként simán elhinném, hogy nem, mert még mindig bugyorogva hallok és az egész olyan mintha egy szürreális világba csöppentem volna. A látványról ami kint fogad egy régi kiállítás jut eszembe még San Diegoból, ahova egy akkori ismerősöm vitt el. A legértelmezhetőbb alkotás egy a levegőben lebegni látszó koponya volt ami színes papírvirágokat hányt sugárban a fehér falra és körülbelül ezt éreztem én is amikor a többi alkotást megláttam. A mentős mellett tipegve alig hiszem el, hogy amit látok az a valóság. Tömeg, szaladgálás, kordon, mögötte villanó vakuk melyek hála a szikrázó napsütésnek nem vakítanak el, egy szirénázó mentő már el is indult én meg nagy szemeket meresztek a látomást előcsalogató Tylerre, a megtisztelt rendőrautóra és pici fejrázással próbálom az iménti megtorpanásra okot adó műsort kiverni a fejemből. *-Én még nem hánytam.*Ez akár azt is jelentheti, hogy „igen, jól vagyok, köszi” de a következő pillanatban megcáfolom saját magam, és egy kecsesnek egyáltalán nem mondható mozdulattal omlok rongybabába. A tudatomnál maradok ugyan – centikre vagyok a fekete lyuktól – de minden tagom erőtlen és remegő akár a gyümölcs zselé. A mentős nem hagyja, hogy a lábai elé omoljak, megtámogat kicsit és a mentő felé kísér, hangtalanul átkozva magát, hogy nem pakolt hordágyra, mert akkor nem lenne ennyi dolga velem. Egy másik mentős Tylert ragadja karon, felhasználva az esetleges tiltakozása ellen az iménti rendhagyó tiszteletadást.*-Szép munka volt, holnapra a címlapon lesz. *Vigyorog rá de ennek ellenére határozottan betuszkolja a mentőbe. Én addigra már vízszintben fekszem az egyik oldalon, néhány aprócska tappancs kerül a mellkasomra a ruhám alá, záporoznak a kérdések. Ki vagyok, hol vagyok, milyen nap van ma…*-Gloria Salinas….a pokolban….a feltámadás napja.*Képtelen vagyok gondolkodni, a fejem lüktet és zsong, és még mindig nem hallok rendesen. *
-Majdnem jó, pontosítson.*A fenébe, hogyan pontosítsak mikor egy egész hangyaboly háborúzik a fejemben? *-Adjon egy Habanero rumot és pontosítok.*Oldalra nézek, a mentő másik ágyára utasítják a hóhajú túsztárgyalót.* -Neki meg egy kávét kössenek be intravénásan, attól megnyugszik. *A saját hangom erőtlen akár a testem, egy másik hang úszik a levegőben a mentő végéből, ezt már nem értem csak bugyborékolás jut el hozzám, viszont a táskámat felismerem. A rendőr az igazolványomat nézegeti, majd engem ellenőrzésképp, végül az egészet bedobja a lábszáramra. Az ajtó becsukódik – már ha sikerült Tylert is betuszkolni – felharsan a sziréna és elindulunk. A hős csapat másik fele is megkapja ugyanazokat a kérdéseket mint én, kíváncsi vagyok ő mennyire van képben.*






_________________

Soha ne mondd, hogy soha
Vissza az elejére Go down

Tyler Christiansen

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Job : Solve problems.
Location : LV
Posts : 66

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTéma: Re: Műsoron a kávé    Hétf. Jún. 05, 2017 11:00 pm

Egy bólintással vagyok kénytelen tudomásul venni a lány válaszát, majd végignézem, ahogy marionett bábut alakít, akinek elnyisszantották a zsinórjait. Sajnos az ingerüszöböm messze túltolta a mai rohadt reggel, így meg se fordul a fejemben, hogy reflexből lépjek segíteni.
A katatón pillanatnyi nyugalmamból zökkent ki a termetes férfi, aki karon ragad.
- Szép munka volt, holnapra a címlapon lesz! - ingerülten nézek farkasszemet a telifogas vigyorral, és megcsiklandozza a tenyerem egy pofon igénybenyújtása három példányban szignózva, valahonnan az univerzum sértettebb térségéből.
- Excusez moi! - mordulok fel, hogy nekiszántsak a mondandómnak, de félig már a mentőautó platóját kapom vesén, ha nem lépek. Kiosztani sem sikerül, egyrészt, mert sokkal inkább a helyzet magaslatán van. Másrészt a rutin. Harmadrészt, ha nem hánytam volna egy tisztességeset, most újra megtenném. Negyedrészt, bármily' megalázó is bevallani magamnak, ha nem arra figyelek, merre taszigál, akkor komoly nézeteltérésem lesz a gravitációval. Vele még én se szeretnék konfliktust... Túl sokat repülök.
Bár elmém éberen rögzít mindent, ami történik, tudatom egy bólintással veszi, hogy robotpilótán fut. Ennek tudható be, hogy az "ül" még megy a termetes mentőápoló lelkiépségére, de a "fekszik" már méltatlan ahhoz, hogy érdemben is mozduljak.
- Nem ápolunk olyan viszonyt. - közlöm ellentmondást nem tűrő éllel. Van némi esélytelen küzdelem abban, ahogy ennek ellenére szeretne olyan viszonyt ápolni, és megpróbál legyűrni. Az én javamon ott az adrenalin, az övén a gyakorlat, így a küzdelem kiegyenlített. Csak azért nem törik és csörömpöl semmi, mert viszonyag előrelátó nemzetünk egészségügye, és a száguldásra való tekintettel minden rögzítve van. Nyilvánvalóan hurrikánokra, és ingerült managerekre is készültek. A kettő között amúgy is csekély a különbség.
Nem tudom hogy, döntetlenre kiegyezünk. Ennek oka lehet a félig még nyitott ajtó, a sajtó, az idő közben feltűnő rendőr aggódó abrázata. Mindenesetre ez úgy válik életképes konstrukcióvá, hogy leszáll rólam, és a kezembe nyom egy pirulát.
Csak meredek a fehér tablettára. Na nem, ezt nem játsszuk el! Felfújtatok aztán megrázom a fejem, visszanyújtva.
- Legközelebb keverje az italomba, akkor letagadhatom... Az ügyvédem ki fog nyírni, ha ezt így beveszem!
- Nyugtató! Vegye be, segíteni fog!
- Fog a francokat! - csattanok ingerülten, és visszapöckölöm. - Mégegy ilyen, és beperlem szándékos kompromitálásért! - egy hosszú pillanatig egymásra meredünk, majd vált egy sokat mondó pillantást a kollegájával. A másik becsapja az ajtót, és a sziréna különösen tompa visszhangján át sem adja fel az idegeim cincálását a nagyra nőtt mentőápoló.
- Mi a neve, milyen napot írunk? Tudja hol van? - hadarja egy szusszra.
- Rajta van a címlapon. Talán négy, vagy öt...

- Mi négy vagy öt?
- Tudja faszom, az asszisztensem a dátum-buzi, kérdezze őt! Ma a lemezkiadó napja van. Tudja hol vagyok? Megmondom én hol vagyok; kibaszott nagy késésben! - kishíján lefejelem az egyik vasat egy éles kanyarra. Tarzan pedig nem csak erős, de okos is. Kihasználja a bizonytalanságom, és eléri, amit annyira akart. Lenyom, én pedig rettentő bölcs konklúzióra jutok. Maradok fekve.
Most kezd csak tudatosulni bennem a reggelem. Koffein előtti időszámítás torzulása ez a fáziskésés. Meg a trauma... Gyűjtöm őket, így az előtt felismerem, hogy egyaltalán megjelenne. Nagyon-nagyon sok alkoholra, és fűre lesz szükségem... Rengetegre...
Szédülve temetem a tenyerembe az arcom, és veszek pár mély levegőt.
Rá kell gyújtanom.
Most.
Vissza az elejére Go down

Gloria "Sapphire" Salinas

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Posts : 84

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTéma: Re: Műsoron a kávé    Pént. Jún. 09, 2017 8:45 am


Tyler& Sapphire


*A káosz nem csak odakint tombol hanem a fejemben is, kótyagos vagyok mintha egy háromnapos rumtúra után lennék, ami nem is olyan nagy baj, az viszont igen, hogy a gyengeségemen felül mindenhol fájok. Az adrenalin már búcsút intett a sejtjeimnek minek következtében a repülésem utáni landolás által szerzett zúzódásaim feljajdulnak. Eddig észre sem vettem, most már centi pontosságra tudom melyik testrészeimre estem rá. A szerencsétlenségben az a szerencse, hogy jobbára Bobra és Tylerre, viszont akadt némi bútorzat amit közben elkaptam a csípőmmel, és a találkozás nem volt olyan kellemes mint egy csók. Sőt! A kérdésekre a magam módján válaszolok, mert ugyan magamnál vagyok és gondolkodni is tudok, de nem akarok és ez lényeges különbség. A mentős azonban jó fej, mert ezt is kielégítőnek találja, így a nekem kiutalt papíron kipipálja az éber tudatot, miszerint térben és időben maximálisan orientált vagyok. Tyler más kérdés, ő még ellenkezik, hadakozik egy kicsit de végül csak megadja magát, addigra az ő mentőse is eldönti, hogy inkább röhög semmint megőszüljön.*
-Ha rajtam múlik nem is fogunk.*Közli egy kackiás mosolyt visszanyomva, mert hát mégis csak az empátia és miegymás…empatikusan tuszkolja be Tylert a kocsiba, de lefektetni már nem tudja. Kissé szédülve próbálok oldalra fordulva ráfókuszálni, de végül én is feladom, hagyom, hogy kettő maradjon belőle és bőszen lenyelem ezt az információt. Azt viszont már nem, hogy testszerte akadnak gondjaim a fájdalomküszöbbel, ami mostanra úgy a bokán tájékára csúszott, így kapok egy pici szurit a karomba. Nem csalás nem ámítás, a mentős így emlegeti és még meg is paskolja a vállamat. A másik oldalon alkudozás folyik, kuncogva hallgatom a sajátos párbeszédet. A két mentős vagy orvos – tudja a fene – egymással váltott jelentőségteljes pillantása nyomán némi összejátszást gyanítok, de mivel az én fájdalomcsillapítóm már kezd hatni, inkább a repülésre koncentrálok, na meg a vég nélküli vigyorgásra. Elindulunk, a mentőautó kellemesen elringat, idétlen vigyorral nézem ahogy az egyik egészségügyi személyzet Tylerrel vacakol, míg a másik már egy újabb szurit készül felszívni. ~Még egyet kapok? Csúcs!~*Mintha máris a felhők fölött lebegnék, még a Habanerom sem tud ilyet, Tylernek is kellene egy, akkor nem lenne ennyire feszült. *-Hát ez csúcs! Fana…fantasztikus…..adjon neki is ilyet. Héééé! Christi! Ki kell próbálnod!*Vihogva szakítom félbe a társalgást amivel némi derültséget okozok a két mentős arcán, néhány pillanatra ellazulnak. Még valami olyasmit is hallok a tengernyi vízen keresztül, hogy „örömmel” de mivel a tekintetem már igen ködös nem látom, hogy mit készítenek Tylernek. Az utolsó kanyarnál sikerült lenyomni az ágyra és csak a szájával hadakozik.*
-Ha nem marad nyugton az ágyba szíjazom és átértékelhetjük a viszonyunkat.*Kész vagyok a mentőstől, értékelem a humorát, ő azonban halál komolyan gondolja, olyannyira, hogy pillanatok alatt képes Tyler karjába tűt szúrni és már csoroghat is belé a feje felett lévő zacsiból a folyadékpótlás. *-Megmondom én hol van. Egy mentőautóban és ma a felrobbant gránát napja van!*Ő is kap tappancsokat, kár is a fáradozásért, ha egyet levesz, kettő kerül a helyére, a mentős keze lényegesen gyorsabb mint az övé. Mivel nem kérdeznek tőle többet, ő is átment a tudat vizsgán, legfeljebb egy mínuszt kapott az együttműködő nevű rubrikába és azt hiszem fű alatt még egy bónusz szurit a szerelékébe, de ez már nem jut el az agyam adatfeldolgozó részéig.* -Hééé Christi, nálad is hullámzik a plafon?






_________________

Soha ne mondd, hogy soha
Vissza az elejére Go down

Tyler Christiansen

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Job : Solve problems.
Location : LV
Posts : 66

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTéma: Re: Műsoron a kávé    Vas. Jún. 11, 2017 9:01 pm

- Hát ez csúcs! Fana…fantasztikus…..adjon neki is ilyet. Héééé! Christi! Ki kell próbálnod! - egy gyors pillantás elegendő, hogy evidens legyen, a lányt már leszedálták. Ritka vendég környékez meg, olyasmi, amit ferfiasan még magamnak se vallok be, de a szótárba a 'pánik' fedőnév alatt megtalálja az ember... Márpedig ha ez A Pánik, akkor Bob csak kapirgálta a szóeleji nagybetűt.
Így tehát kevés választásom marad...
Kitartó küzdelembe kezdek az életemért, és ezen baromira nem segít a nagyra nőtt gyermekmegőrzőm, a koffein elvonás, a kibaszott kora reggel, meg a csillagállás se. Normális ember biztonságba érzi magát egy mentőautóban. Nos, én ezt magam mögött hagytam tizen valahány éve, mikor felrúgtam a társadalmi sztenderdet páros lábbal, némi nyomásra. Röhelyes, vagy sem, a menekülési reflex jelenleg valami olyasmi, ami nagyon is komoly, és a küzdelem az életemért sokkal valóságosabb, mint Bob, vagy a gránát, vagy ezek együtt véve... Felületes szemlélő erre azt biggyesztené a kórlapomra, hogy 'szokatlanul hamar jelentkező posszttraumatikus stressz szindróma', és nagyot csak a 'szokatlanul hamar'-ba tévedne...
- Ha nem marad nyugton az ágyba szíjazom és átértékelhetjük a viszonyunkat. - és már szúr is, én pedig ütök.
- Kurvára nem vagyok az a lekötözős típus! - a tájékoztatás fontos... Mint ahogy a kanül mihamarabbi kitépése is prioritásban van. A plusz negyven kiló kissé igazságtalanná teszi a szituációt.
Valami humoros megjegyzés is elszáll azzal kapcsolatba, milyen napot írunk. Szerintem szimplán elég szart, tizes skálán eléri a hetet, mert ennél kapásból két rosszabb dolog is van az élők sorában, és garantáltan van egy olyan dolog is pluszba, amivel nem számolok... Az idegen invázió, a cápatámadás a nevadai sivatagban... Mindig kell legyen egy rosszabb rossz.
Szétfolyik a világ.

Rutinnal, de rettentő rosszul viselem, és már bánom, hogy nem tartottam meg a kölyökróka világra-szülését a mentőápoló cipőjének.
Rosszul vagyok. Nem azon a rosszul, mikor az ember túltolja a pillecukrot, és pár csíkot felrántva a torkába dobog a szíve, és strokeot kap. Ez inkább az a fajta rosszul, mikor az embernél beüt egy negatív balkanyar az lsd útja első fél-órájában... És tökéletesen tudja, hogy az elkövetkező 10 óra is hasonszőrű lesz. Csak durvább. Valóságosabb. Részletesebb...
- A rohadt életbe... - csúszik ki lassan, de nagyon távolian a felismerés. Valószínű annyi tudatmódosító van a véremben, hogy most megy a fogócska odabent a lónyugtató, és a stressz hatására újra elszabadult drogok között. Én a tapadó korongokat próbálom leszedni, amik a vérem akarják kiszipolyozni. A mentőápoló torz figuraja pedig többet és többet pakol fel.
- Hééé Christi, nálad is hullámzik a plafon?
- Az anyag határának innenső, vagy túlfelén? - cincálok le egy újabb darabot, bár fogalmam nincs ki a franc akarja tudni, de addig is szóval tartom, biztos ami...
Aztán hirtelen valami nagyon ismerős duruzsolásra leszek figyelmes, és a mobilom csengőhangja egy csapásra ki tudna józanítani, ha a lónyugtató nem dolgozna. Tudatmódosító szerek-Tyler, 2:0.
Végtelen hosszú idő, mire kicincálom fél kézzel, és nehezítésül a nem megfelelő oldalra került zsebből a készüléket, majd ha eddig nem lett volna olyan egészségtelen árnyalatom, amit csak az bitokolhat, aki éjszakai életet él, most biztos kiülne a sápadtság.
Megadó mozdulattal lógatom ki a kezemben fityegő zizgő vacakot oldalra, és a másik tenyerembe temetem az arcom. Sharon engem ki fog nyírni...
- Nevada államban... jelenleg... legális az eutanázia? - rakom össze nagyon lassan azt a gondolatot verbálisan is, ami engem a leginkább foglalkoztat.
- Nem. - kerül vissza újra az a hideg ragacsos szar, amitől borsózik a hátam.
- Akkor... nem veszem fel... - veszek egy mély levegőt, és negyedjére sikerül is lenyomni a bejövő hívást, noha teljesen képes elbűvölni kerek egy másodpercig a színes kavalkád, ami a kijelzőn fogad. Valahol az agyam egy nagyon hátsó szegletében most tudatosult, mennyire hatalmas szerencse volt, hogy nem Bobot ijesztegette egy-egy megcsörrenő telefon.
Fortuna mégse olyan büdös nagy cafka, mint amilyennek reggel óta illegeti magát...
- Mondja, kit tudunk értesíteni a történtekről? - takarja ki a mennyezetet az egyre torzabb figura, és határozottan kezdek széthullani mentális síkon. Látom, ahogy apró morzsákban pereg darabokra a lényem. Félelmetes, és vérfagyasztó.
- A sajtót. - a helyzet magaslatán tudok maradni. Érzem, hogy menni fog.
- Ki a legközelebbi hozzátartozója? - hoppá, váratlan keresztkérdés. Próbálok fókuszálni, mert ez a kérdés nagyon gyors, és nagyon nehéz nyakon csípni.
- Én... Ezt nem erőltetném. - ráncolom a homlokom némi bizonytalansággal.
Vajon miért van az a fixaideájuk egyeseknek, hogy az ember örül a hozzátartozóinak egy ilyen szituációban? Nem elég a közepesen nagy világösszeomlás önmagában?!
Vissza az elejére Go down

Gloria "Sapphire" Salinas

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Posts : 84

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTéma: Re: Műsoron a kávé    Szomb. Jún. 17, 2017 7:05 pm


Tyler& Sapphire



*Nevetős, nem túl halk sikkantás hagyja el mostanra vigyorgásba merevedett szép ívű ajkaimat, mikor Tyler keze lendül. Azt nem mondanám meg, hogy az ijedtség vagy az izgalom miatt ragadtattam el magam, de tény és való, a kaland itt folytatódik a mentőautóban. *-Ketrecharc…hajrá!*a gondolataim hangos kivetülése némi nózi alatti mormogást eredményeznek, amit mondok nem szól senkinek, önmagamat szórakoztatom, bónuszban a látvány meg engem. A mentős fiú gyorsan „lefegyverzi” Tylert, úgy tűnik megszokta már, van tapasztalata a védekezésben, különösebben nem is sértődik meg. Mintha egy legyet csapna félre a látótere útjából. *-Még lehet, de ez Vegas, ami itt történik az itt is marad, és ez a mentőre is vonatkozik*Én remekül érzem magam, könnyűnek és boldognak, nem fáj semmim és mindenki békén hagy. Ráadásul ingyenes, alkalmi színházi műsort is kapok és az első sorból nézhetem végig….mit első sor, a színpadon állok! A kocsi plafonjának kérdésére kapott választ azonban pont emiatt a jó kedv miatt kell sokszor átnyálaznom. Milyen anyag? Milyen határ? Átléptük a határt?* -Mexikóban vagyunk? De jó! Valaki hazavinne?*Két éve nem láttam az anyámat, de lehet, hogy meg van az három is. Na persze a skype nem, számít. Ölelés kell, simi a buksimra és egy nagy tál süti. Zúg fejem megint…épp néznék a cuki mentősre egy újabb adagért amikor kiderül, hogy nem is a fejem zúg hanem Tyler telefonja. Ő meg hülyeségeket kérdez. Talán kevés fájdalomcsillapítót kapott vagy még semennyit sem, az biztos, hogy túl feszült. Miért akar Tanzániába menni legálisan? Vagy nem legálisan? Nagyon úgy néz ki, hogy a mentősök nem állnak a helyzet magaslatán, nekem kell tennem valamit és legott cselekvéssé szövöm a tervet. A kis tappancsokkal és a karomba kapaszkodó köldökzsinórral együtt emelkedem s míg ők elvannak holmi kérdezősködéssel és rokonokkal, addig én megpróbálom kikapni Tyler kezéből a telefont.*-Támad a csibe!
-Csibe a nénikéd térdekalácsa!*A mentősök érzékelnek, próbálnak visszatartani pusztán a testi épségem féltése miatt, de rendesen hadakozom velük, ellenük. Csak a telefon kell, azt már nem tudom miért, de akarom! Ha sikerül, gyorsan visszamegyek a helyemre és előre tartva attól, hogy a kókler tűzszerész menedzser nekem ugrik, szinte belegyógyulok az autó falába. A szemem elé tartva a kütyüt – körülbelül úgy mint a félvak nagyanyám tenné – nézem a kijelzőt és hacsak nincs lekódolva, a legegyszerűbb menüt alkalmazom; visszahívás. *-Hallllóóóóó! Itt a mentőautó! Hallóóóó! Ki beszél?










_________________

Soha ne mondd, hogy soha
Vissza az elejére Go down
 

Műsoron a kávé

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Las Vegas :: Las Vegas :: Külváros-