Az oldalon korhatáros, erotikus tartalom és durva szövegek találhatóak. A később esetlegesen kialakuló lelki defektekért és a fejlődésben való visszamaradásért felelősséget nem vállalunk.
♦ ♦ ♦
Az oldal alapötlete a „Passion in Las Vegas” nevű fórumról származik. Annak folytatásaként jöttünk létre.
* Hogy őszinte legyek, igazából fel sem fogom, hogy ami történik az miért történik, másrészt milyen hátránnyal járhat a jövőben rám nézve. S legyünk még egyszer őszinték, minden szerénységgel karöltve; nem vagyok az a szürke kis egér akin átnéz az ember akkor is ha teszem azt engem keres. Pláne nem rubinvörös kabátban, ami úgy világít a labortisztaságú fehérséggel dominált zöldben, mint oda nem illő vércseppek a vajas kenyéren. A fekete hajammal együtt abszolút kontrasztja vagyok a fehérhajúnak és vagyunk olyan közel egymáshoz, hogy ez mindenkinek feltűnjön. Vegyük hozzá az idült vigyort az arcomon, a kabátom alatt matató kezet, a röhögőgörccsel küzdő két mentőst. A vakuk villanásai csak a szemeimet bántják, de más hátrány nem jut eszembe, sem címlap, sem kínos kérdések, nem úgy a partneremnek. Nos, ő talán küzd ezekkel a dolgokkal a fejében, de momentán csak annyi látszik, hogy valamit nagyon keres a kabátom alatt, az arcára ülő feszült és izgatott vonások árulkodóak. *-Mit keres?...ne csikizzen…ótejóég!*Nevetve és kíváncsian nézek a keze után, a nyomakodók közelebb tolakodnak, a vakuk épphogy nem érnek be abba a sötét lyukba amit a kabátom takar.* -Sicc innen!*Legyintem orron az egyik fotóst olyan hangsúllyal ejtve ki a szavakat, mintha csak azt mondanám: Ez az enyém, nem adom! Tyler ajánlatot tesz és én nem kiáltok rendőrért szexuális zaklatás címén.* -Cincáljam ki? Minek dugta be? *Néhány decibellel hangosabban kérdezek mint ő, de ez csak az értetlenség miatt van.* -Oké, egy kávéért kiengedem, de habos legyen és tejszínes!*A végszó után konkrétan magam alá nyúlok, picit megemelem a fenekem és kihúzom Tyler kezét. A rövid de tartalmas párbeszédünk alatt, a kattanások rekordot döntenek, a mentősök már a röhögéstől nem jutnak előre, hiszen a térdek rogynak, úgy pedig nem lehet járni. Elakadunk a bejárat és a nővérpult között. Az egy négyzetméterre jutó fotósok száma megszaporodik, mintha osztódással tennék ezt. Nem kérdés, hogy rapid gyorsan klónozzák magukat és a villanó eszközöket. Tyler keze kiszabadul, de hiába. Eddig nem izgatott különösebben a szájából lógó cigaretta, Deadmannél már megszoktam, hogy a bűzös készség anélkül is idegeket nyugtat, hogy égne. Ám amint meglátom az öngyújtót, csak egy pillanatig hezitálok, hogy melyiket verjem ki a kezéből. Mivel nem tántorított el a Tic-tacot is megkívánó csók, ismétlésre ösztönöz a korai emlék, és a cigarettát söpröm ki a szájából, vagy legalábbis megpróbálkozom az akcióval. Mindezt roppant jókedvűen és vigyorogva teszem, és ha szabaddá válik az út a szájhoz, akkor rátapadok mint matrica a szekrényajtóra.*
Azon már én is elmosolyodok a magam fanyar féloldalas stílusába, ami a fejem felett csendül kitörve a nőből. Nem vagyok jól... Ez teljesen evidens. Sharonnak teljesen igaza volt a vonal túlvégén, most kéne egy vodka. Csakhogy az én kemény drogokhoz szokott túlhajszolt életvitelem merőben máshogy engedi ezt a rosszullétet felszínre törni, mint egynémely normális emberben az ilyesmi képes megnyílvánulni. Túl józannak érzem magam, és a tehetetlenség, ami gyötör felerészt agressziót, felerészt a menekülési ösztönt célozza. - Ne méltatlankodjon, nem áll jól magának! - cöccentek válaszul, miközben egy elégedett sóhajjal veszem, hogy a leszíjazott kezem kiszabadul, és elképesztő fájdalmasan kezd lüktetni a karom, ahogy mozdítom. Azt már csak a külső szemlélők érzékelik, hogy a bevérzett vénát jobbomon egy masszív heroinista is megirigyelné, ez már valami olyan kis nüansznyi momentum, amit majd csak a reggeli sajtó és három kávé után fogok felfogni... A második cigaretta megússza a teleobjektív vagdalkozását, és ott marad ahova szánom. Centikre van az öngyújtó, mikor orrba ver a felismerés - és a lány koordinálatlan mozdulata - hogy megint elvesztettem egy csatát a nikotinsokkért küzdve. Az újabb trágár nyilatkozattól pedig megkíméli a karrierem a mozdulat, amivel belém fojtódik a cirkalmas szitkom. Az elcseszett életemnek van egy csipet kis szekciója, ami a maga bizarr módján egész jól működik. Ilyen a gyors reakciókészség. Ez utóbbi menti meg valahol a helyzetet... Készséggel viszonozom a váratlan nyalakodást, hirtelenjében nem is értve, mitől látok csillagokat egy ilyen untig ismerős mozdulattól a csukott szemhéjamon át is. Aztán valahol fél úton a sötét tincsek közé szántva ujjaimmal, tudatába kerülök annak, hogy a tömeg egyre teátrálisabb morajlása a vakukkal karöltve generálja a tűzijátékot. Mégsem megy olyan könnyen elszakadni attól az ostoba vággyal fűszerezett édes csóktól. Túl hívogató az a langymeleg illúzió, ami a káoszba utat kepeszt magának, és valahol itt szakad el a cérna a lány ajkai közé nyögve. Elengedem a mai napot... Végérvényesen. Amikor pedig nagy nehézségek árán, de a levegőért küzdve skkerül elszakadni a csókból, a gunyoros félmosoly visszaköltözik a szám szélére. - Kiállhatatlan perszóna! - fújtatok fel. - Jöjjön, igyunk egy kibaszott lattét, mert mégegy cigarettától megfoszt, és magán vezetem le a stresszt! - csapok a lány fenekére noszogatásul, és halálosan komolyan gondolom itt, a kibaszott sajtóvihar kellős közepén, hogy ha leszáll rólam, akkor nekiindulunk ez első kávézónak. Ebben cseppet sem zavar, hogy a riporterek, a kórház teljes személyzete körülöttünk kissebb csatát vív... Az én szememben ez megközelíti a szokásos péntek esték átlagos alaphangulatát. Az egyetlen furcsa, hogy még mindig háborog a gyomrom, remeg a kezem, nem tökéletes a hajam, és korán van... De hát, nem minden nap tökéletes...
* Ami most történik velünk, vagy nézzük a kezdetek óta mikor megpróbáltunk hozzájutni a reggeli-délelőtti kávéadagunkhoz, azt a legfantáziadúsabb sci-fi író sem tudta volna jobban megírni. Kizárt, hogy bárkinek is ilyesmi eszébe jutott volna, vagy fog az elkövetkezendő száz évben. Viszont a mi történetünket megírhatja, tutira kasszasiker lenne, a közönség pedig az oldalát fogná a folyamatos röhögés miatt. Én fel sem fogom, csak zajlik magától, és iszonyú jól szórakozom. A droghoz nem szokott szervezetem egész jól tolerálja a hirtelen kapott nagy dózis fájdalomcsillapítót, tekintve, hogy nem vágott fejbe úgy, hogy ne legyek magamnál. A legjobb rum sem képes ennyire tiszta bódultságot okozni, noha Tyler feje kissé megnyúlt és a szemeit is olyan nagynak látom mint egy manga figuráé, a kedvem a tetőfokára hágott. Én élvezem a csillogást – vakuvillanások – a zsezsgést – a nagy tolongó tömeget – és a harsány hahotázást – a mentősök nem tudják abbahagyni, mivel egészen közelről hallanak minden szót. *-Na és mi áll jól nekem?*Kérdezem midőn épp a kezemmel próbálom kihalászni az övét kettőnk közül, vagy valahonnan alólam. A hülye is félreértené ha értené a viccet és rá is teszek egy lapáttal ahogy a szemöldököm ugráltatom sejtelmesen. A kéz kiszabadul, sajnos azonban olyan akcióra készül ami nekem nem fog tetszeni, így gyorsan hidegre teszem a jobb létre hívatott bűzrudat, melegre pedig Tyler száját. Játszi könnyedséggel kergetem a nyelvét az enyémmel, valahonnan még tapsot is hallok és erős késztetést érzek arra, hogy mosolyogva meghajoljak. Semmi nem ronthatja el a kedvemet, még a szervezetemből lassan kiürülő bódulat hiánya sem. Megjátszott felháborodás tolakszik ki az ajkaim közül a távolodó csók után.* -Pedig eddig egész jól kiállt.*Szövöm tovább a szójátékot, majd sikkantok is egyet midőn a keze a fenekemra csap.* -Igyunk lattét. Hogy vezeti le?*Érdeklődöm kíváncsian, de nem mutatok hajlandóságot arra, hogy lemásszak róla. Hozzáhajolok, cinkosan súgom a fülébe.* -Meg akar szöktetni Rómeó?*Belemélyesztem a fogaimat az ajkammal kokettáló fülcimpába. Lemászni róla elméletben rohadt könnyű, de próbálja ezt meg valaki úgy, hogy van benne egy löket bódító fájdalomcsillapító és guruló hordágyon van ahonnan nem ér le a lába, ráadásul az ágy mozog, mert guruló, van négy kereke és egyik sem arra megy amerre kellene, hiszen a tologató személyzet sincs a helyzet magaslatán. Az ilyen akadályokat nagy mértékben csökkenti a jelen állapotom és próbálkozom. Belekapaszkodok Tyler ruhájába – ing, póló – leengedem az egyik lábam és….természetesen elvesztem az egyensúlyomat. Magammal rántom ha nem készült fel, talán ott folytathatjuk ahol abbahagytuk, csak a padlón. Onnan könnyebb felállni. Vagy megfog és átsegít a kezdeti lendület hiányán.*
Még hogy mi áll jól? Gúnyosan megszalad az egyik szemöldököm, ezzel a magam részéről evidenssé téve, hogy ha erre komolyan választ adnék, azzal minden irónikus poénját lecsapnám ennek a bohózatnak, amibe megrekedtem, és sokan csak 'élet' címkével illetnék. - Meg hát' - válaszolok ugyan olyan félreérthető tónusban a lányszöktetési vádakra nyíltan, és egyetlen pillanatra nagyon kellemetlen deja vu töröl arcon. Megelevenedik a lefigymáló félmosoly, amivel unokabátyám karbafont kezekkel megtámasztotta az ajtófélfát, még talán a közönség zúgását is hallani vélem - vagy a riporterek hadát? Azon az untig ismerős hangon pedig egyetlen jól ismert vontatott kijelentés dereng fel a fejembe: - Tudod Tyler, ezt még mindig adrenalin függésnek hívják... Kiráz a hideg, és igen kényes bizsergés fog el ágyék tájékon, mikor a lány ajkai tovább szuggerálnak a fülcimpámon. Egynémely józanabb pillanatomban elkacérkodnék a gondolattal, hogy a született rocksztáromnak - sok más ostoba agymenése közben - egyébként akadtak helyes meglátásai, mint például erre a szituációra vonatkozóan valószínű most is csak kiismerhetetlen pillantással ennyit vetne ide fél vállról, természetesen az után, hogy már rég eltörte volna valamelyik riporter orrát... De mielőtt teljesen sikerülne beletapicskolnom a letargikus víziómba, a világ gépezete újra csikorogva mozgásba lendül. Az ingem hamarabb adja meg magát egy reccsenéssel, mint én az új keletű káoszban, de mindig is sodródtam az árral. Most is megteszem, így csak azért nem rántom még a hordágyat is a saját fejünkre, mert a mentőápolóknak még sikerül elkapni. A jó szerencse, és a helyzetfelismerés - azaz Fortuna egyértelműen - megsegít abban, hogy csodával határos módon ne landoljak a lány kényesebb részeibe támaszkodva. Nem hiába, a részegeket és a drogosokat mindig megsegíti a kozmikus gondviselés... Technikailag mindkét kasztba teljes lélekkel beleférek, így dupla mázli, hordányi őrangyal... Attól azonban már semmi sem ment meg, hogy a lány fölé kerekedve ne váljon nyílvánvalóvá a csípőjének feszülő merevedésem. - Ha meg mer szólalni... Esküszöm, hogy megfojtom... - sziszegem halkan, amikor sikerül felkönyökölnöm a dekoltázsból - ami szintén nem sokat segít a helyzeten. Bár a fejünktől centikre taposó ripoterek közt csekély az esélye annak, hogy pont a csevejünkre figyelnének. Azért fakasszemet nézek jelentősségteljes pillantással, de mielőtt nyithatná a száját, elejébe megyek a gondolatnak. Elsőre a kezem moccan, hogy inkább betapasszam a közléskényszeres ajkakat. - Most, hogy sikeresen lediplomázott a gondolatolvasó mesterkurzuson azzal kapcsolatban mit és hova vezetnék le... - rúgom arrébb a mögöttem kényes közelségen ügyködő alakot, de csak a szitkozódásból jövök rá, hogy valamelyik mentős igyekszik menteni a menthetetlent... - Szívesen meghívom előtte egy kávéra - teszem hozzá a magam természetes könnyedségével. - Vagy helyette... - javítok inkább megszokásból, semmint bármifajta belső erkölcsi vagy etikai kényszerből.
*A kérdésemre nincs más válasz, csak egy. Meg is kapom, csak éppenséggel nem fennhangon, Tyler szemöldöke – az az egy ami még mozog – beszédesebb minden szónál. Nagy a kísértés, hogy kézzel foghatóan is meggyőződjek a valóságról, de végül nem teszem. Túl sokan vagyunk, lőttek az intim magánynak. Ráadásul Tyler mindenkivel megosztja a fülébe suttogott kérdésre a választ, így hát tök mindegy mi is volt a lényeg, a tömeggel bélelt váróban mindenki egyre gondol. Másra. Elégedett mosolyok csapnak át nevetésbe, tovább kattintgatnak. Tényleg?! Nem unják még? Hány képet lőhettek el rólunk és még tudunk újat mutatni? Nem kellene egymás hegyén-hátán tülekedve a kijárat felé hullámzani, hogy mielőbb leadják a sztorit? Hogy elsőként? Vagy olyan jó kis műsort nyújtunk, hogy jegyet vettek a folytatásra? Ha magamhoz térek, úgy holnap délelőtt tájékán és meglátom magam valamelyik általam nem igazán preferált újság címoldalán, valószínűleg heveny szívrohamot hozok az újságosra a sikolyommal, netán már előbb megtudom milyen híresség lettem, ha a szomszéd néni kivételesen nem az aktuális szappanoperát akarja velem megvitatni – amit nem nézek – hanem azt, hogy miért nem szóltam neki, hogy címlaplány leszek. Mert korábban kel, nem lehet megelőzni, akkor sem ha nem fekszem le. Jelenleg kisebb gondom is nagyobb annál mit szól Mrs. Daisy, újabb botrányt kavarok és igen, tudunk újat mutatni midőn lerántom magammal „bajtársamat” és az ingét. Elhúzom a számat a reccsenő hangra, de ez csak ösztönből megy, nem mintha sajnálnám, ő persze gondolom annál inkább. Drága darab volt a tapintásából ítélve. Noha nem lesz teljes a becsapódás – lásd: egyetlen testrészem sem sérül – azért kerül olyan közel hozzám, hogy különbséget tudjak tenni kapukulcs és a bájaim iránt szárba szökkenő testrész között. Határozottan az utóbbival kerülök kapcsolatba. Mielőtt elhangzana a figyelmeztetés, szemöldökeim íve magasba ugrik, ajkaim elégedett mosolyba, már venném a levegőt, hogy szóljak, mikor elér a verbális tettlegesség. Nem fenyegetés hanem ígéret, de kit érdekel? *-Nagy hatás…~sal lehetek magára. Ne szégyellje, jöjjön aminek jönnie kell.~*Sajnálatos módon nem tudok minden szó kimondani, mert ha fojtva nem is leszek a szavaim annál inkább, Tyler nagy tenyere mögé. Míg ő a segítő mentőst rúgja alhason – centikkel elvétve a férfiasságát – én a torkára szorítom az ujjaimat. Engem csak ne hallgattasson el! Pláne ha választ vár a fel nem tett kérdésre, beleegyezést a felvetett ajánlatra, kávéra, miegymásra. Pislogok, mert mást jelenleg nem tudok, pedig hozzátenném még, hogy lehetne akár utána vagy közbe is, de úgy tűnik nincs választásom. Menjünk hát, ha ki tud vinni ebből a nagy rakás szarból, mert már ott tartunk, hogy a riporterek kicsi a rakáshoz készülődnek, az egyik majdnem rámászik Tylerre, csak a tócsányira kerekedett szemeim, melyekkel elnézek a harapdált füle mellett jelzik, hogy merénylet készül ellene. Én meg sem merek moccanni, mivel minden mozdulat az álkapukulcsot dörzsölné és félő, hogy addig fel sem akar állni, mármint két lábra, míg a másik álló testrész le nem ül. *
Megakadok a torkomra szoruló ujjakra. Nem mintha ellene lennék a kissé extrémebb dolgoknak... Vagyis de! Vagyis... Nem igazán. Tualjdonképpen... Felfújtatok fojtott kínlódással, ez megint csak rohadtul messze vitt a gondolataimtól, amik éppenséggel azért nem a baseball fele tepertek, mert abszolút értelmezhetetlenek számomra a sportok. Csak a pár másodperces agyhalál biztosít, hogy ez még azoknak a bölcs momentumoknak az egyike, amikor abból a maradék józan eszemből illene összevakarni egy keveset, ami épp az intimebb régióim irányába szublimál. Egy reszelős nagy levegő után eleresztem a lány száját, többek között azért is, mert értek én a finom nonverbális indexelésből, és a vesémbe térdelő sajtóból. - Excuzes moi! Ez nem egy gruppen! - morrdulok hátra, nekiszántva a lendületes feltápászkodásnak. Nekem rutinom, bizonytalan mennyiség nyugtatóm, és rossz napom van, a sajtónak vehemenciája. Nem egy jó párosítás. Pontosan azzal a gyöngédséggel verek ki egy arcomba mászó obijektívet az egyik fotóriporter kezéből, mint szokásom, és vágom gyomorszájon a másikat. Valaki elesik, valaki magával rántja a Daily News ismerős arcát... A kérdések még mindig irányomba zuhognak, de tudok ennél borzalmasabb forgatőkönyvet, aminek a címe: A megvadult rajongók. Ha rajtam múlik, azok felbukkanását már nem várom meg... A hordágy valamennyit segít, a stram mentőápoló látványa, aki azóta is próbál talpra kecmeregni a tömegből, annál kevésbé. Van egy olyan sejtésem, ezt nem fogja fizetni a biztosító... Sikeresen, és nem kevés csodával, de újra tapon vagyok, ezt további botlások, méltatlankodás, és némi fejem felett repdeső szetségelés is megerősíti. - Jöjjön! - nem sokat törpölök - azt amúgy is megtiltotta a múltkori után az ügyvédem - alkaron ragadva a lányt, mindent megteszek, hogy kihúzzam az embertumultusból. Alaposan kihasználva a kórházi személyzet jószándékú - bár sokkal nagyobb káoszt okozó - tevékenységét. Én túl jól vagyok, eléggé ahhoz, hogy tudjam, van az a mértékű érdeklődés, amit egy nadrág se takar... Így nem sokat foglalkozok azzal, hogy amikor végre felhúztam a lányt, ráeszmélek, az egyenes még kissé cikkcakkos. Részeg rutin... A lendület a fontos, nem a pontosság, így derékon ragadva nekiindulok. A cél pedig... Noss... Ez egy kibaszott jó kérdés...
* Azért vicces Tyler arca ahogy próbál levegőért kapkodni, pedig nem is szorítom annyira. Talán csak a döbbenet…vagy az élvezet, ki tudja. A tenyere mögött vigyorba kunkorodnak az ajkaim, már amennyire a tapadás engedi, de érezheti és a szemeimen láthatja is, addig míg a kukkolólencsés fickó meg nem próbál rávetődni hátulról a jobb ki- illetve belátás reményében. *-Ó, de még mennyire, hogy nem!*Kiáltok fel midőn a szám felszabadul és Tyler franciás odaadással nem kezd neki Houdinit játszani. Olyan elánnal és profizmussal teszi, hogy csak ámulok és bámulok, meg sem próbálom utána csinálni. Alacsonyan szállnak a fényképezőgépek, egy biztosan, más hétrét görnyed és van aki ideiglenesen kiesik a VIP részlegből. Kevésbé szerencsés fotósok tartják a guruló csodát a túloldalon, amiről lepottyantunk, alkalmas a kapaszkodásra. Én csupán ímmel-ámmal kecmergek felfelé, legalábbis ez a szándékom, de amint egyértelmű lesz mindenki számára, hogy mit szeretnék, segítenek. Bár ne tennék. Nem ismerem még ezt a vadfajtát, felsikkantok mikor a karom alatt érzem a tapogató kezeket, szerintem cseppet sem segítő szándékúak, inkább kíváncsiak. Lendületesebben folytatom a felállást, közben kaszálom el az illetlen kezeket, melynek az az eredménye, hogy van akit arcon könyöklök, és van akinek a hangzatos jajdulásából ítélve a lábára tapostam rá a tűsarkúmmal. A legjobb női fegyver, kézben még veszélyesebb. Épp azon vagyok, hogy a táskámért nyúljak, fogalmam sincs hol volt eddig és hogyan került elő, a hordágynak nincs csomagtartója, sem lehajtható rollerezője, az viszont biztos, hogy az én táskám az ami lábak között csúszkál ide-oda. Hajolok érte, el is érem mikor valaki alkaron ragad. Lendületesen kiegyenesedem, ezzel együtt valakit állcsúcson fejelek, ami nekem is fáj.* -Aúúúú! *Simizném a fejem, de el leszek rángatva, már majdnem repül a nehezen megszerzett táskám, mikor rájövök, hogy ez itt egy mentőakció, pont az amit az imént kívántam. Bárcsak a Mikulás lenne ilyen jó hozzám egyszer egy évben. *-Megyek! Hova is?*Érdeklődésem tárgya nem vitás, körülöttünk sokan vannak, remélem tudja merre cincál. A mentősök akaratlanul is a segítségünkre vannak, ők nem olyan rutinosak mint Tyler, hamar belegabalyodnak a tömegbe, ami nekünk jó. Mögöttünk mint egy rágóba ragadt légy és egy hegyről legördülő hógolyó keveréke, egyre nagyobb lesz a kupac, de vannak dezertőrök akik utánunk vetik magukat. Csak kalimpálok Tyler után, ugyan mit tehetnék ha még mindig szorosan a karomra…nem, már a derekamra kulcsolódnak az ujjai? *-Utcára megyünk vagy szobára?*Nem érek rá körmönfontan fogalmazni, a kérdés egyértelmű; kiszabadulunk innen és fogunk egy taxit, vagy keresünk egy meglehetősen néptelen takarítóeszköz tároló szobát vagy egy gazdátlan műtőt, esetleg beszabadulunk az orvosiba és magunkra zárjuk míg jön a felmentő sereg. Kávé talán ott is van. Pont ellenkező irányba tartunk mint ahol bejöttünk, vagyis hoztak, de minden út a kijárat felé vezet, csak az egyik hosszabb és kanyargósabb mint a másik. Folyosón szaladgálunk jobbra, majd balra, elhaladunk egy nővérpult előtt, egy lift, ajtók feliratokkal melyeket nem tudok elolvasni mert a száguldás miatt csak csíkokat látok belőlük. *-Ez irtó romantikus! Szöktetés a szerájból!*Ez jutott eszembe, hát istenem. Már látom az alagút végét egy ajtóban megtestesülni, négyzetüvegén túl az utca egy részlete látszik, vagy egy udvar, hátsó be- kijárat, tudomisén. Egész úton kacarászok, a cipőm sarkai akár egy tacskó körmei a parkettán, kopognak sietősen. *-Fogjunk egy taxit! *Vagy takarítsunk, ha éppenséggel bent bújunk el. Mögöttünk sietős léptek kocognak, előttünk az ajtó üvege mögött felbukkan egy mosolygós arc, majd egy újabb villanás.* -Csessze meg!
Ha bárki megkérdezné most tőlem, mekkora rutinom van álló farokkal tömegverekedve embereket menteni a sajtó elől, azt hiszem, olyan pofátlanul magas szám jönne ki, hogy muszáj lenne beleírnom az életrajzomba... Szomorú, de az igazsághoz tartozik, hogy bődületesen komoly deja vu-ben szenvedek. Aki rock-sztárok életét akarja managelni, annak rengeteg irracionális tudásra szert kell tennie... Például erre is. Én pedig vérprofi vagyok. Hányni ráérek a buli végén is, és ezt a tényt a gyomrom kénytelen elfogadni. Nem hagyok egy perc szusszanást se... Egy fél emelet között lejjebb téved a kezem, három folyosóval odébb feljebb, de ami a legfontosabb, rohadtul nem vagyok hajlandó megállni. Félig tudom mit csinálok, negyed részt a vakszerencse vezet, és másik negyedben pedig a rock n'roll... Egy azonban biztos! Vegas minden kibaszott kórházkijáratánál van taxi. Ez olyan örökérvényű törvényszerűség, mint a húr a gitáron. Ebben a városban annyi idióta túrista töri magát össze részegen vagy bánatában, hogy a helyi taxisok szerintem belőlem, és ezekből az idiótákból élnek. - Hát... Élvezze ki, ha ez ennyire romantikus, mert annyi bennem a romantika, mint egy rinocéroszban... - de már én sem állom meg mosoly nélkül. Tényleg van valami idill langymeleg szívdobogtató posvány abban, hogy gátlástalan riporterekkel szélmalomharcolva vontatom magam után a kopogó tűsarkakat. A mozgás mindig segít kitisztítani az ember fejét. Már látom a fényt az alagút végén, de a fény is észre vesz engem. Az ajtó túlfelén retinán vakuzó riporternek nincs jó napja. Mindenki tudja, hogy celebeket kergetni a művészbejárókon érdesmes. De a tanultabbja a kórház hátsóajtaját is nagyon élelmesen megtalálja. A fém lengőajtóval együtt teszem arrébb őt és a társát is, utánna teljesen tudom ignorálni a sajtó falka fel-fel bukkanó hangjait... - A hintó előállt! - indexelek a lánynak verbálisan a taxi látványára - Léteznek még csodák... És volt pofája annak a hollywoodi lapnak három oldalon át ecsetelni, hogy az egészségtelenség netovábbja, hogy nem sportolok! - azt hiszem az utolsó métereken a lendület visz csak át minket, kérdés nélkül feltépem az egyik hátsó ajtót, előre penderítve lovagiasan a lányt. - Harmon Avenue 250-260 - vetődök szívem aktuális hölgye után, és egyben rá is. Ha a taxis felé pillantanék - amit nem teszek meg -, valószínű látnám a félelemmel vegyes döbbenetet, mikor felfogja a személyem, a kocsija felé vágtázó riportereket, a helyzetet, és annak kilátását, hogy ennek vagy egy per, vagy egy autós üldözés lesz a vége, de minimum át kell hajtania pár önjelölt fotóművészen... Bekanalazom magam mellett-mögött a lány lábait, és beszenvedem a kocsiajtót is a helyére magunkra csapva. Nyakatekert egy pozitúrában találom magam a taxi hátsó ülésén, de még ez sem gátol abban, hogy ingerülten rábődüljek a dermet fickóra az ajtócsapódással egy időben. - Indulás, MOST! - és ahogy a motor felbrummog, megkönnyebbült nevetéssel fejelem le a lány vállát. Engem már az sem érdekel, ha a további úton percenként áthajtunk egy gyalogoson, egy zsiráfon, vagy egy komplett rezesbandán...
*Komolyan élvezem, ebben biztosan nagy segítség a belőlem lassan kiürülő, de a végjátékot nagyban osztó fájdalomcsillapító. Remélem ez nem olyan mint a részegség, hogy a józanodás után jobban fáj minden mint ahogy próbáltuk azt eltüntetni. Úgy érzem már nem a viháncszuritól érzem magam eufóriában fürödve, hanem a helyzet komikuma, Tyler nagyfokú rutinja és fapofája miatt. Olyan határozottan rohan toronyiránt, hogy biztos lehetek abban, tudja mit csinál. *-Ünneprontó!*feddem meg, midőn megpróbál lebeszélni a nyálas romantikáról, de persze nem sikerül neki. Nem mintha hirtelen beleszerelmesedtem volna, de irtó izgalmas így rohangálni és folyton azon aggódni, hogy hol bukkan fel egy újabb ellenség. *-Gyakran csinál ilyesmit? Csak mert elég rutinos.*Labirintus játék. Nekem nem volt olyan de hála néhány ismerősnek, játszottam vele, nem túl nagy sikerrel, Tyler azonban vígan végigmehetne az összes szinten, olyan érzékkel hagyja el a zárt ajtókat s fordul a jó irányba, mintha erre született volna. Egyedül mér meghaltam volna, agyon nyomtak volna a fotósok, részletkérdés, hogy nélküle nem kerültem volna ilyen helyzetbe. Hol van már a reggeli kávém? Felszisszenek a megtalált hátsó ajtó és a stréber fotós találkozásakor, Tyler nem kímél senkit, én is csak a rutinomnak köszönhetem, hogy nem csetlek-botlok a tűsarkaimon. Taxit látnak szemeim, fénysebességgel közelítjük meg az életmentő objektumot.* -Arohadtak! Pedig egész jól bírja. *Szép sprint volt. Még csak nem is liheg, én bezzeg. A sok rum, az az oka az egésznek. S persze én sem sportolok, rühellek futni, mármint céltalanul, a falat nézve egy gépen, vagy az utcán, parkban. Próbáltam, nem is értettem magam miért, de a szándék meg volt, aztán rájöttem, hogy én ezt képtelen vagyok csinálni. Körülbelül huszonhárom másodpercig tartott a bizonytalanság, azóta nem próbálkozom. Azon, hogyan landolok a taxiban, még a sport magas fokon való űzése sem segített volna. Hasmánt érkezem, s próbálok megfordulni, hogy ne az arcom préselődjön a sok mindent megélt ülésre. Gyanúmat a szagok őrületes kavalkádja igazolja. Másodszorra sikoltok fel, az elsőt repülés közben eresztettem meg, de míg az döbbent volt és izgatott, utóbbi inkább félelemmel vegyes. Ki tudja mivel érintkezem bőrileg, egy taxi hátsó ülése….szerencse, hogy nem mesemondó. A harmadik sikoly megint csak izgatott, de már nevetős is. Tyler érkezik rám, majdnem úgy nyúlunk, gyűrődünk el az ülésen mint a hordágyon, csak most fordítva.* -Megunta, hogy alul legyen? *A vállam lefejelését fel sem veszem, viszont most eljut végre a tudatomig a taxisnak mondott cím.* -Mégis csak szobára visz? Csak mert legutóbbi emlékeim szerint én nem a Harmon Avenue 250-260-ban lakom. Az mind a magáé? Szép nagy palota lehet.*Meg sem próbálok kikászálódni alóla, elég szűkös a hely és már így is minden kanyarban és fékezésnél érzem azt amiről nem szabad beszélnem. Hát még ha mocorognék.*
Amennyiben valakit érdekel, mi a legnormálatlanabb a mai napomban, annak egy szóval összegezni tudnám; a libidóm. Hiába, sokan vágták a fejemhez az adrenalin függést, lehet ez lassan beigazolódni látszik. Attól, hogy nem lihegek, még nem tanácsos levonni a következtetést, hogy nem viselt meg a nyolc perces bújócska-fogócska. A szívem úgy kalimpál, hogy most tuti nem ülnék be egy mobil laborba a rendőrségnél, mert ha el tudnám kendőzni az elmúlt egy hónap illegális szereit, akkor is bent tartanának ezzel... - Sajnálom, nem vagyok az a passzív alkat, de majd leszek alul, ha elfáradtam. - igyekszek menteni a menthetőt, és megpróbálok feljebb könyökölni, hogy a fekete loboncot ne nyeljem le egy kanyarba. Aztán utólér a méltatlankodás, és kiokítón cöccentek. - Gondolatolvasásból nincs mesterképzésem... Jártam ugyan papíron, de mint minden egyetemista, túl részegen, és túl távoli helyrajziszám alatt voltam a kurzus alatt, így fogalmam nincs kedvesem, hogy maga hol lakik... Biztosíthatom, a szűk ismerettségem már azért pezsgőt pukkantana, mert a saját címem képes voltam megjegyezni. Ne legyen ennyire telhetetlen! - szusszanok a nyakába feladva a küzdelmet, hogy felkászálódjak. Nem mintha különösebben ellenemre lenne a hátsó ülésen zajló kicsi a rakás, de a konstans hányingeremen nem segít a vakon zötykölődés. - Van kávé és nincs sajtó. Van ellenvetés? - bár a kérdés költői, hiszen valószínű pár sarokra járhatunk a célhelytől. Azért most szívből remélem, tényleg nincs a portaszolgálat dugig tömve riporterekkel. Mióta azaz új zöldfülű van, előfordult, hogy beszökdöstek a hallig...
*Kacarászok a válaszán, már amennyire lehetséges, még a taxi üléshuzattal a szám környékén. Nem tudom melyik jobb, ha a számon, vagy az orromon veszem a levegőt. A repülve rám vetülő hordágytárs azonban hamar megszán és leszáll rólam, még arra is vigyáz, hogy ne könyököljön belém itt-ott. Fordulok is, ennyire tellett, felülni már nem tudok, kapom a kontrát mikor nem méltányolom a leadott lakcímet. Aztán eszembe jut, két hófehér tincs között lihegve, hogy nem is hazaindultam anno, mikor a végzet utolért a kávézóban, hanem dolgozni. Az események sorozata azonban kiverte a fejemből, jócskán hozzátett az időleges és szelektív amnéziámhoz a vigyorgó koktél is.* -Oké. Ne mondja, hogy nem értékelem amiért megerőltette az agysejtjeit, mielőtt végkimerülésben elpusztulnak. *Mennyi lehet az idő? Hány óra telt el a meg nem kapott kávém és a mostani perc között? Te jó ég! Remélem, hogy a vendégeim látták vagy hallották a híreket, és tudják miért nem nyitottam ma ki. Egy csomó mínusz a mai nap és ez azt jelenti, hogy Freddy bá megtalál. *-Már rég dolgoznom kellene. De kávé nélkül úgy sem menne. Tusolója is van?*Költői kérdés, finoman próbáltam célozni arra, hogy lezuhanyoznék, elvégre a fél kávézó rám omlott, néhol a padlót nyaltam, és számtalanszor leizzadtam az életem féltése közben. Kedélyes társalgásunk továbbra is az egymáson-egymásért jegyében zajlik, nekem sincs kedvem megmozdulni, fekvő helyzetben pedig nagyobb felületen tudok az üléshez tapadni, ergo nem esek le egyik kanyarban sem, ami fontosabb, hogy a fejem is biztonságban van és nem az ablakon, karosszérián. *
Gúnyos félmosoly szökik a szám szélére. Valószínű az agysejtjeim amúgy sem állnak jól, eleve gyenge kezdéssel indítanak a szőkeséggel, és még kihívásokat is adok az életmódommal, így már-már egyetértek. Hát még a következő felvetéssel... Nem esett jól a hempergés már Bobbal sem, az ingem még nyomokban klór és gyógyszerszagot áraszt a mentőben szétvert dolgoknak hála, és biztos vagyok benne, hogy komoly fájdalmaim vannak... Lesznek, amikor az adrenalin teljesen elcsitul. - Pfff, szóval előbb a kávé, aztán a tusoló... Kénytelen leszek meghívni mindkettőre, és magam ajánlani, különben nyomasztana az illúzió, hogy csak kihasznál. - cöccentek, és végszóra elkezdünk lassulni. Felpillantva azt is megállapítom, hogy jó helyen, ismerős. A deja vu ma sokadjára első alkalommal egészen jót jelent. Humorosnak tűnhet a pillanat, ahogy lassan feljebb emelkedek, és alaposan körbepásztázok. Teszem ezt a lány lapockájára tenyerelve, mielőtt elhamarkodottan ő is megpróbálna felemelkedni. Egy jól szituált kutya szájából szabadult rókamanguszta sem csinálhatná szebben amit művelek, és legnagyobb döbbenetemre - illetve megkönnyebbülésemre - a sajtót nem látom. Igaz ritkán jönnek házhoz, de akkor elég pofátlanul teszik. Ahogy megáll a kocsi, hátrakalimpálok az ajtó után, és komolyan mondom, ebből album lesz! Elmondhatatlanul kellemes a város zúgása és teljesen hétköznapi zaja, ahogy betódul a kocsi fullasztóan csendes terébe. Diszkrét farzseb matatás után egy pillanatra elfog az inger, hogy leizzadjak, de a tárcám megvan... Mi kell még? Egy whiskey. Egy üveg whiskey... Spangli... Faszt! MEGVAN! - Mennyi lesz? - beszélek félig a lány fenekének, mert ha választhatok, hogy a jelen szituációból tolatva, vagy a fején át kászálódok ki, akkor előcsillog az a kétes empátiám, és maradok a farolásnál. Természetesen ezt elegánsan, és igazi hollywoodi-sztár mozgással teszem.
_________________
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 810
#38Tárgy: Re: Műsoron a kávé Pént. Feb. 23, 2018 7:51 am
Tyler& Sapphire
-Miért érzem a hangjában az enyhe sértettséget?*Tényleg, miért? Sokat kértem? Dehogy, nem is kértem, csupán érdeklődtem az otthona berendezése, komfortsága iránt. Persze mindezt képletesen hátulról érkezve tettem meg, de senki nem lehet tökéletes. Másrészt kvázi elrabolt és a lakására visz, meg sem kérdezte, hogy hol lakom, hova vitessen. Nőként egyetlen huszárvágással vetem el a tényleges indokot, miszerint egy sáskahadnyi fotós üldözött minket. Egyébként nem vagyok megsértődve, mindeközben mosolygok, hogy érzékeltessem szavaimban az iróniát, ha esetleg elsiklott volna mellette. Tetszik az övé is. Megállunk és már zsigerből moccannék ahogy máskor is szoktam, pavlovi reflex ez, ha a kocsi megáll, én kiszállok. Ám most egyrészt nem ülőhelyzetben vagyok ahogy általában az ember kocsikázik, másrészt vannak kívülálló tényezők amiket figyelembe kell venni, és Tyler nagyon figyelembe veszi. *-Csak óvatosan, lassan....ez az...jól csinálja.*Biztatom már-már vigyorogva, kuncogva . Érdekes ebből a megvilágításból az arca és a tekintete. Talán csak a fények teszik ahogy beóvakodnak a kocsibelsőbe, de mintha vadászó macskamód meggörbülne a háta, illegetné a fenekét, a szemei pedig megvillannak. Ahogy majdnem egészen körbe fordul a fejével...hát az leírhatatlan. Komolyan a farkas jut eszembe róla a Gyalogkakukkból. Maradok az ülésen fekve félig kicsavart helyzetben, korábban próbáltam megfordulni, de Tyler pásztoróra kezdeménye miatt már nem tudtam befejezni az akciót. A fenekem mindenesetre az arcával szemezget.*-Hmmm....attól függ mit akar vele csinálni.*Erős a gyanúm, már-már bizonyosság, hogy nem a hátsóm ára iránt érdeklődött, de a helyzet adta magát én pedig nem tudok kihagyni egy ilyen alkalmat. Amint szabaddá válik az út kifelé, mozdulok, bezzeg nem óvatoskodva hanem nagy elánnal és nem veszek érzékeny búcsút a kétes kárpittól. A taxis vigyorogva és elégedetten közli mennyi az annyi, én meg körülnézek hol is vagyok. Na, azt hiszem itt még nem jártam vegasi pályafutásom alatt egyszer sem. *-Szép környék. Valami hasonlót vártam magától.*Francokat vártam én bármit is, de valamit mondanom kell. Egyébként ahogy kívülről szemlélem a házakat, olyan lakások lehetnek itt, hogy az enyém bármelyikbe simán hatszor beleférne.*
#39Tárgy: Re: Műsoron a kávé Vas. Május 13, 2018 7:30 pm
A szemem sem rebben a diszkrét felárra. Az autós üldözésre mindig tesznek grátiszt, igaz, ezt a magamfajták tudják csak igazán. Egy lemondó sóhajjal érintem a dombornyomott darabot, és fordulok meg, de addigra hasonló csupa kecs tolatással a lány is kiszáll. A franc... Bár emlékeznék a nevére... - Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg hallani akarja mik a szándékaim! - morrdulok a lánynak válaszul, de ennek nem az ingerültség az oka, inkábba pillanatnyi meghökkentség, amiért ebbe bele kellett gondolnom. Összezavart, azt hiszem ma ennyit bírt a kérdésszámlálóm. Kiakadt.. Udvariasan odatartom a jobbom, de ha fogadják, ha nem, még mindig igen csak sietősen diktálom a tempót. A portás kölyök úgy kapálózza le magát a székről, mint az ágyba szarás közben rajtakapott pincsi. Valahogy ezt váltja ki a kisugárzásom... - Házon kívül vagyok, ha bárki keresne! Értve? - hadarom elhaladva a pult előtt. Megcsapja még a fülem valami nyekkenés válaszul, de már a liftre tenyerelve várom a csodát. Túl sok kérdés ért az elmúlt harminc perc alatt ahhoz, hogy az idegrendszerem újabbakat legyen képes befogadni, feldolgozni és kategorizálni. Valahogy a recepciónak gúnyolt házimanó hangja pedig egyébként sem üti meg az ingerküszöböm. Tökéletes precizitással nézek át a taknyos ijedtséggel vegyes döbbent tekintetén, ahogy szinte kihajolva a pultból szemrevételezi a jelenetet. Azt hiszem a vértől a kétes tartalmú szétvert mentős ampullákig elég sok kifogásolni való lehet rajtam... Aztán észbe kapok... Tüntetőlegesen átkarolom a lány derekát is, ha halloween van, akkor se stírölheti senki ilyen pofátlan a partnernőmet! A szemkontaktus felvételétől csak az ismerős halk csendülés menti meg a portaszolgálatot, ami a lift érkeztét jelzi. - Ne várjon csodát, kupi van... - tálalom ki a kész tényeket egy rezignált sóhajjal, azzal a fajtával, amelyik már rég elengedte a világ történéseit, és magammal rántom a lányt a liftbe. Miután a tárcám hozzáérintem - vagyis inkább hozzávágom - a panelhez, az elindul felfelé, egy olyan mágikus magaslatba, amit emeletszámok már inkább nem is jelölnek. A panelen csak egy 'P' betű világít diszkrét bájjal, teljesen összezavarva mindenkit. Valahogy a legtöbb vendégem inkább hiszi, hogy a tetőparkolóba kötünk ki, mint egy penthouse közepén...
_________________
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 810
#40Tárgy: Re: Műsoron a kávé Szomb. Május 19, 2018 7:19 am
Tyler& Sapphire
-Próbálja ki.*Cseppet sem akadok fenn a morgáson, találkozásunk első pillanata óta ilyen, kis kitérővel amikor telenyomtak minket érzéktompítóval. A hangulatváltozásán látszik, hogy ez nála már teljesen kiürült, vagy legalábbis a kritikus pont alá süllyedt. Ha bennem maradt is, az már nem hivatott a jó kedvemet alakítani, magától olyan amilyen, a helyzet generálja ami rendkívül tetszetős. A kapott hangrezgés után meglepődve fogadom a felém nyújtott jobbot, majd próbálom minden testrészemet magunk után húzni, hogy tartsam a tempót. Kuncogok a portás hozzám hasonló gyorsasággal, végtagokat összekanalazó mozdulatain, a hökkent ábrázaton és a nyekegésen amit még képes kiejteni a száján, de mi már ott sem vagyunk. A mentősök hordágyától tartó ámokfutásunkat a csigamód érkező lift akasztja meg, itt van egy kis szusszanásnyi időm szemrevételezni Tylert, az arcán furán rángó vonásokat, melyek elmélyülnek mikor már éppen hátrafordulnék a portásfiúnak mosolyogva integetni, akinek tekintetét nem meglepően a fenekem domborulatának vonalában érzem. Tyler karja birtoklón a derekamra fonódik, ez újabb derültségre ad okot, élvezem a férfiúi büszkeség és a tulajdonra jogot formáló viselkedés összhangját. Ha pszichológus lennék, minden bizonnyal remek értekezést írhatnék a férfiak genetikájába égetett evolúciós csapdáról, de diploma és előtanulmányok hiányában csak mulatok ezen. A lift diszkréten jelzi, hogy megérkezett, de mielőtt még be lennék rántva, rövid helyzetismertetőt kapok a legénylakás cseppet sem titkos rejtelmeiről. *-Hogy nekem mit jelent a csoda, azon vitatkozhatnánk, de majd nem lepődöm meg.*A liftben megfordulni sincs időm, hogy mégiscsak integessek a női hiúságomat legyezgető portásfiúnak, az ajtó becsukódik a szerkezet elindul felfelé, a hangszóróból könnyed muzsika árad, ezzel is csillapítva a felfokozott adrenalin termelést. Lesifotós sehol nem volt, ez azt jelenti, hogy vagy elakadtak a kórház zegzugos folyosóin, vagy túl jó sofőrünk volt. A kedvem mit sem veszített a kuncogós hangulatából, a panelen látható „P” betű tehát újabb mókás találgatásra ad okot.* -Tyler Christansen. Mi az a „P”? A középső neve? Becenév? Panda? Párduc? Piccolo? *Mivel annál feljebb már nincs emelet regisztrálva, feltételezem, hogy a kitüntető tetőlakosztály felé suhanunk, de az általam felsoroltak sokkal viccesebbek.*
#41Tárgy: Re: Műsoron a kávé Csüt. Május 24, 2018 10:17 pm
Legalább a lánynak nem múlik a derűje, ez olyasvalami, amit titkon még irigyelni is hajlandó vagyok. Persze, szigorúan négy fal között, és leengedett redőny mellett, ám ez a tényen csekély mód változtat. Nem kell magam különösebben törni, hogy a derekán pihentetett kezemmel incselkedve még közelebb vonjam, és valami féle hamiskás mosoly megkörnyékezzen. Egészen szürreális az a gyerekes mozdulat amivel félresöprök egy kacska fürtöt a lány arcából... Na meg persze, egy kelletlen borzongás is megcsiklandoz a nevem ilyen fajta ejtésén. - Csak Tyler. - közlöm eltökélten. Itt férkőzik egy kényes gondolat a fejembe... Hát jó. Most vagy soha... - ...És magácska, hogy szereti inkább...? - harapom el, mint aki tökéletesen tudatába van a lány nevének, és nem akarja sérteni a becenevek találgatásával. Aztán csak vállat rántok. - P, mint a picsába a mai nappal... - taps. Túl sok volt a riporter éhgyomorra, ez titpkus sajtóközleménynek hangzik az én számból, és nehéz megítélni, hogy a vegasi médiát, vagy engem minősít jobban. Talán mindkettőt. Mélységesen... Olyan puhán állunk meg, hogy jóformán csak a liftajtó vesz rá, hogy megszakítsam a bimbódzó enyelgést. Igaz, nem sokáig. A pár méteres folyosószakaszon csak egyetlen ajtó árválkodik, amin át kell jutnunk, és a privát fellegvár kizár mindent... A sajtót, a terroristákat, a rajongókat, idiótákat, még jobb napjain a biztonsági zár a kopogószellemeken is kifog. Ma rosszabb napja van, ezúttal rajtam is megpróbál. Megkezdődik az a fajta kulcsmatatás, amit csak olyasvalaki tud abszolválni, aki egyaltalán nincs képben. Például azzal se, hogy egyaltalán nem szokta zárni a saját ajtaját...
_________________
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 810
#42Tárgy: Re: Műsoron a kávé Vas. Május 27, 2018 5:52 pm
Tyler& Sapphire
*Felejtsük el egy pillanatra, hogy milyen ütős koktélt kaptam a szirénázó autóban, már az is derűre ad okot, hogy túléltem/tük a túszejtőt és persze Tyler idióta megmozdulását amivel megfogta és kidobta az ablakon a gránátot. De! A mostani hangulatom még mindig a koktél utózöngéje, konkrétan minden képes vagyok mosolyogni és kuncogni, főleg azon amit Tyler művel a derekammal és a hajammal. Roppant bájos, és egy incselkedő sóhajt megér. *-Sok mézzel és tejszínhabbal, olvadó csokival a tetején. *Én a kávéra értettem, ő gondolom a nevemre, ha azt veszem, hogy az volt az előbb a téma, de rohadtul hiányzik a reggeli boldogság hormonnal kezelt koffein bombám. *-Igaza van, picsába vele. Minden nappal a picsába.*Valójában fogalmam sincs mit keresek itt, és reménykedem abban, hogy a mára beírt vendégeim nézték a híreket és tudják, hogy ma nem fogok senkit sem televarrni. Ezzel kapcsolatban eszembe jut valami és míg a liftből kiszállva átsétálunk a folyosón, én a táskámban matatok a telefonom után. Gyanús, hogy még nem szólalt meg. Nem vagyok kütyüfüggő, de azért már kereshetett volna valaki azután érdeklődve, hogy biztosan megvan-e minden végtagom, különös tekintettel a kezeimre rákérdezve. Míg Tyler a kulcsát keresi, én az ajtófélfának dőlve siránkozom a betört kijelző felett.* -Valaki biztosan rálépett. Rugdosták jobbra-balra. A fenébe, most jól jönne nekem is egy „P” betűs gomb. *Aztán felnézek, mert még mindig a folyosón állunk és Tyler is gyanúsan zavarban van. Vagy csak annak látszik.* -Ma még bemegyünk? Biztosan itt lakik? Vagy meggondolta magát és mégsem akar vendégül látni egy kávéra? Azt ígérte, ugye jól emlékszem? Ha már elrabolt.*Rezignáltan, mosoly nélkül kérdezem a kedvem azonban nem csökkent cseppet sem. Inkább belül nevetek mert jólesik cukkolni.* -Tudja ez egy ismerős jelenet, csak épp fordítva szokták a filmekben rendezni. A nő nem boldogul és a pasi segít. Kiveszi a kulcsot a nő izgatottan remegő kezéből és egyetlen mozdulattal a zárba löki a kulcsot, már-már könnyedén, a lépcső aljáról becélozva. Penge a pasi. Előreengedi a nőt és már a küszöbön egymásnak esnek. *Beszélőkém van, meg egy csacsogó, szappanoperát és más romantikus filmeket éhesen zabáló szomszédom, egy drága öreg hölgy képében. Előrenyúlok és megfogom az ajtógombot – már ha van egy kártyás liftes magán emeleten – és elforgatom. *-Szezám tárul!*Csilingelő kacagás tölti be a visszhangzó folyosót.*
Beleborzongok a csilingelő nevetésbe, de nem épp rossz értelemben. Ennek a nőnek határozottan van egy elképesző vonzó misztikuma, amit még a jelen torz pillanatban sem tudok figyelmen kívül hagyni. Ugyanakkor... Van az a mozdulat... Az a tipikus, amivel meggyűröm a halántékom, mikor kitárul az ajtó, és kénytelen vagyok a levezetés után megereszteni egy kaján mosolyt. Ez valamelyes eloszlatja a viharfellegeket, amik az iménti szétzuhant szituációra kezdenek sorakozni. - Tartok tőle, mégis csak itt lakok. - lépek be, és már húzom is magam után a csuklójánál fogva. Saját koordinációs képességeim is meghazudtolva csukom is be az ajtót, csak most és csak itt tudom jelenleg elmondani egész Vegasban azt, hogy viszonylagos biztonságban érezhetem magam. Minden viszonylagos... Ide nem jut fel akármilyen tébolyodott merénylő, vagy fanatikus rajongó. Leszámítva azon kevés elmeháborodottat, akinek magam adtam kulcsot. Ezen emberek száma háromnál meg is rekedt a földbolygó összes lakosa közül. Az arány még mindig rohadt magas, de valakinek a designer gazokat is locsolnia kell a lakásomban, és az is biztos, hogy közel a harminchoz nem fogom megtanulni levinni a szemetet. - Tehát most jön az a rész, hogy egymásnak esünk? Mi lenne, ha vinnénk bele valami fordulatot? Például epedve kibírhatnánk a zuhanyig...? Nem tudok együtt élni a klisékkel... Ez egy súlyos, orvosolhatatlan jellemhibám. - teszem hozzá teátrális nyűgösséggel, aminek ellent mond a pimasz mosolyom. A következő mozdulatra valahol mögöttem koppan a mágnes kártya a fényesre polírozott fekete parkettán, és ellentmondást nem tűrve húzom kifele a rommátört telefont a lány ujjai közül, hogy valahova a monumentális kanapé irányába dobjam nem épp finom, de mindenképp elegáns mozdulattal. Másik kezem már a derekára fonódik, és orrom hegyével terelek arrébb egy a vállánál göndörödő fürtöt. - Persze... Előfordulhat, hogy az a klisé kibaszott makacs. - duruzsolom a fülébe a konklúzióm, mielőtt belevesznék a tekintetébe.
-Szerencse. Képzelje mi lett volna ha még sem, én meg csak úgy betörök, a nappali közepén meg egy meztelen pasi áll mélán bámulva a hívatlan vendégekre. Jó estben nem fog ránk fegyvert. Bááár, nehéz lenne ha nincs honnan előrántani.*Kajánságom még elmorzsol néhány gondolatot ebben a témában, tovább feszegetve a honnan mit kérdésre, de nem mondom ki hangosan. Annál is inkább, mert elakad a szavam kedves invitálástól. Majdnem olyan mint amikor az ősember viszi haza a frissen szerzett feleségét, csak Tyler nem a hajamnál fogva húz, ennél fogva pedig még kellemesnek is mondható. A monológnak szánt szöveget időnként kiegészítem, nem bírok csendben maradni.* -Már elhagytuk a küszöböt….fordulatot? De jó!....Értem, szóval ne legyen klisés. Oké.*Homlokráncolva gondolkodom egy nem klisés megoldáson, közben az eldobott kártya és a telefonom után dobom a tekintetem. Utóbbinál fájdalmasan elhúzom a szám, majd elakadok a fekete parkettán. Szemöldökeim csodálkozva és csodálón ugranak fel a már megszokott helyükre, a homlokomra, picit elakadva a gondráncokban. *-Fekete parketta! Nagyon szexi. *Hogy mi abban a szexi, fogalmam sincs, csak úgy kicsúszott a számon, de a keze már a derekamon és nekem azzal kell foglalkoznom. Majd amikor az orrával tol el egy tincset a vállamtól, hátrahajolok, hogy a szemeibe nézhessek. Felemelem az egyik mutatóujjam magyarázón.* -Tudja ez most inkább romantikus volt mint klisés.*Semmi bajom a romantikával. Szeretem. De ez most olyan fura volt, és megrovom magam az előítéletem miatt, mivel Tylertől nem számítottam volna ilyesmire. Persze ettől még nem fogok belezúgni mint nyálat csorgató, csápoló rajongó. *-Zuhanyt említett az előbb? Milyen a fürdőszobája? Az is fekete? Hát legalább nem fogom elveszteni. *Mutatok rá a tényre, miszerint a fehér rohadt jól látszik fekete háttér előtt. *-Mi lenne ha összekötnénk a kellemeset a hasznossal, vagyis a kibaszott kliséjét a kreativitásunkkal? Essünk egymásnak a zuhany felé, menet közben. Na az már nem lesz sablonos. Pláne ha még kávézunk is.*Már nem tudom, hogy a fáradtság, a bódító koktél utóhatása vagy a poszttraumás stressz okozza az eufóriámat. De végül is tökmindegy. *
A szürrealitás nem a véremben van. Egyszerűen esszenciális része az életemnek. Egyetlen pillanat alatt dermedek le, de a képletes hidegzuhany nem tart sokáig. - Tudja, vannak jó deja vu-k, meg rosszak... A romantika langymeleg posványával megvádolni valahol az utóbbi kategóriában trónol. - akaratlan is megszalad a szemöldököm egy lefitymáló félmosollyal. Olyan ez, mint az oroszlán bajszát cibálni... Vagy teli tárral orosz roulettezni. Nem életbiztosítás... - De húztak már le borzalmasabb dolgokat is a lapok velem kapcsolatban, így képes vagyok nem végérvényesen a szívemre venni. Amúgy sem lenne stílusom... - csapok finoman a lány fenekére, és a szükség nagyúr... Ezzel a mozdulattal sarkon is fordulok eleresztve őt a konyha javára, és fél kézzel a kávégépet elindítva válaszolok, mikor a beépített daráló lenyugszik annyira, hogy nem vág a szavamba. - Ráhibázott... Nehéz lesz így szem elől tévesztenie. Ha a parkettám kicsapta a szexi faktort... - biggyesztek egy emberes csésze-bögre hibridet a kifolyó alá - Akkor meg kell, hogy tiltsam, hogy nélkülem menjen a fürdőbe. Garantált orgazmikus károkat szenvedne a design nyomán. - élcelődök visszafordulva, csípővel nekitámaszkodva a pultnak. Teljesen komfortos rutinnal gombolok ingmandzsettát - igaz csak egyet, a másik gomb valahol a dulakodások közepette világgá ment - majd a műveletet folytatom a gallér alatt. - Tej, cukor? Mondja, hogy cukorból megelégszik a tíz alatti prímszámokkal... - állnak meg ujjaim valahol a harmadik gomb magasságába. Van valami lehetetlenül incselkedő az egész szutuációban. Normális körülmények között talán fel se tűnne egy ilyen fajta egzotikum... Sőt... Annyira messze lennénk egy ilyen jellegű találkozástól, mint a a dobozos tej a tehéntől. Mégis a sors humortalan játéka valami veszedelmesen izgató kavalkádot alkotott, aminek a bizarr vége, hogy leplezetlen érdeklődéssel mérem végig a nőt. Kezdve a kócos szénfekete hajzuhatagtól a magassarkúval kiemekt formás vádlikig... Saját kezűleg kávét szervírozva. Érzésem szerint a perverzió fogalmát ezzel az utóbbi gesztussal hónapokra kimerítettem a világomban...
* Érzem a pici ledermedést, de nem tudom mire vélni. Csak pillanatnyi és már el is illan, viszont érezhetően ott volt kettőnk között. Te jó ég! Rosszat mondtam! Éééés, igen. Meg is kapom. Még az iménti „csak egy érzés” ketrecének rácsai közül kukkantok ki ijedten. Majd meglepetten…aztán nevetve könnyebbülök meg. *-Á, már más is próbálkozott vele? *Ha már deja vu. Nem kérdezem mit érdemel a bűnös, inkább veszem a lapot. *-Ennél borzalmasabbat? Francba, hogy mennyi szenvedést kell kiállnia!...Aúúú! Ez volt az előjáték? Meglehetősen silány a fantáziája!*Ahogy a fenekemre csap, hát ez jut eszembe. *-Most meg hova megy? …Ja persze...a kávé. *Nem toporgok egyedül a fekete parkettán, eltipegek kopogva a táskámig és beletúrok, majd kiveszem a spanyol hajtűmet, azt amelyikkel fésülködni is lehet. Feltornyolom a hajam míg zúg a daráló – frissen darált kávé, mmmm – és beletűzöm a hajtűt a csavart tincsek tetejébe. Tyler is nekikészülődik a tusoláshoz, csak másképp. De mielőtt még feltárná az ing takarta titkát, verbálisan izgat fel.* -Tényleg? Akkor siessen, különben bezárkózom a fürdőjébe. *Komolyan kíváncsi lettem. Vörös és fekete? Valami koppan a fejemben, felkapom, nehogy kiessen belőle.* -Gyakran tusol egyedül?*Igen, ez most a cukkolós kérdés volt, azért nézek rá komolyan, visszatartva a nevetést. Elég nehéz nyugodtnak maradni, főleg azért mert a gombjai egymás után pattannak ki a lyukaikból, a harmadikig.* -Miért? A további számolás már nehézségekbe ütközik? Ha tesz bele mézet, akkor elég lesz három. Tovább gombolná? Különben azt hihetném, hogy gyilkossá váltam és megöltem a hangulatot. *A kabátom akkor kerül le rólam míg a kávé és Tyler felém igyekeznek. Én vettem le, nem az ő leplezetlen pillantásai húzták le rólam a vörös anyagot, bár ha hagyom, érzésem szerint még arra is képes lett volna. Beleszippantok a kávéba. Mennyei.* -Maga nem iszik? Kellett volna két szívószál…..Ne! Ne merészeljen szó szerint venni!*Elkapom az inget – ha még rajta van – és nem engedem. Vicceltem, csak vicceltem a szívószállal. Belekortyolok/nék a kávéba és már lépek is hátra, de aztán megakadok az első lépés után. Vajon merre van a fürdő? A pokol kapuján túl, a kéjes bűnök előszobájában. *-Tükrös? Tutira tükrös. Mutassa már!*Kacagásom mossa el szemeimben a felcsillanó ötlet szikráit. A kávé meg van, már nem klisés a dolog, szóval jöhet az egymásnak esés.*
Valami egészen oda nem illő kényszeredetten elnéző mosoly a válaszom a zuhanypartnereim számát illetően, és inkább melegében igyekszem elcsitítani azt az izgalmat, ami maga alá akar gyűrni a lányból kirobbanva. Értékelem a hevességet, de valami egészen más formában kamatoztatnám. - Szerintem hagyjuk a matekot. - legyintek inkább, így is sok volt a prímszám ma... - Nem iszok, nekem valami erősebb kell... Majd később... - engedek az ingem cincáló ujjaknak, egy lopott simítás a gömbölyded csípő ívén, és amíg a vendégem a fürdőt kutatja teljes esélytelenséggel, a mai nap túl sokat élt ruhadarabom valahol a padlón végzi mellettem. Van arra időm, hogy egyetlen kellemetlen pillanatig képes legyek elborzadni az alkarom borító zúzódásokon, annak a kérdése pedig, hogy a biztosító vajon fizeti-e a szétvert mentőt, azonnal visszaránt a libidógyilkos mélázásról. Nekem erre nincs időm... Tulajdonképp én most sietek. Hátulról kapom el a lányt egy óvatlan pillanatban, nem érdekel az se, ha borul a kávé... Több is elpusztult már a mai esszenciális káoszban... Meg úgy általában a zsúfoltabb napjaimon. Szorosan kapaszkodok a mai nap egyetlen állandó pontjába, a jóformán vadidegen nőbe, akiről még csak azt sem mondhatom el, hogy legalább egy kávé mellett szedtem fel... Államat a vállára támasztom, és kiélvezem azt a múlandó szeszélyt, ahogy a csiklandós izgatottság végigszáguld a testemen. - Nem tükrös... Panorámás. - susogom a fülébe, valami olyan fülledt erotikával, hogy az fix, hogy szakmát tévesztettem. Kénytelen vagyok belesóhajtani a kusza fekete tincsekbe, mielőtt ujjaim türelmetlen indulnának meg a maradék ruhadarabok gyenge pontjait kutatva.
_________________
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 810
#48Tárgy: Re: Műsoron a kávé Csüt. Szept. 13, 2018 7:08 am
Tyler& Sapphire
*Engedek a csábításnak és a matek elhagyásának. Csak belegabalyodnék a számolásba, az pedig senkinek nem lenne jó. Elvonja a figyelmet a sokkal érdekesebb dolgokról, elsőként a kívánt fürdőszoba helyéről. Aztán a kávéról, ami frissen darált. Az illata betölti a teret és felér egy orgazmussal. Persze nem a kávéra fogom pocsékolni, ha kell, el is dobom. *-Égetett szeszre áhítozik? Egy rummal én is kiegyeznék…később. *Eléggé elbódítottak a mentősök, nehéz volt belőle kijózanodni s bár lassan de biztosan megtörtént, a mostani izgatott és izgalmas állapotomat tiszta fejjel szeretném kiélvezni. A fürdő lelőhelye egyelőre titok marad, bizonytalanul toporgok egyszer az egyik, másszor a másik irányba, míg az idegenvezetőm belém nem csimpaszkodik. Az érezhetően türelmetlen lendülettől csak picit löttyen ki az éltető nedűből, de a cseppek azonmód kaméleonként olvadnak bele a fekete háttérbe. Ahogy önkéntelenül is utánuk pislantok, tekintetem megakad az engem ölelő karok fehérségén és lilás foltjain, bőrömön érzem csupaszságukat és újabb villámlás szalad át rajtam, karomon borzolva a pihéket. *-Nahát! Bibis lett.*Biggyesztem le az ajkamat és ehhez méltón a hangom is sajnálkozó. Kávétlan kezem ujjai megérintik az egyik lilaságot, majd húzom feljebb az ajkaimhoz, ügyelve arra, hogy közben azért ne távolodjon el a testemtől, ergo minden ívet és hajlatot érintsen. Gyógyító puszival illetném a bibit, de Tyler bedobja a tűzbe a kerozinos tartályt. Nem csak a fürdő milyenségétől alélok el, hanem a hangjától is, a leheletétől, ami csiklandozza a nyakamat. Felnyögök.* -Panorámás.*Susogom ismételve és elképzelem a faltól-falig ablakot. Ha a karja közben felért az eltervezett rendeltetési helyére, sajnos vagy sem, de a puszi elmarad, helyette gyengéd harapással adom tudtára, hogy ideje sietni.* -Mi van? Lebénultak az ujjai, hogy ilyen harmatgyenge teljesítményt nyújtanak? *Mielőtt még eldobnám a csészét, lehajtom a kávét, persze csak ha van rá két másodpercem. Ha nem, akkor kávéstól repül, s aztán fordulok szembe a pasival. *-Menjünk pancsizni.*Persze az sem baj, ha az is későbbre marad mint a kávénál erősebb ital.*
"-Menjünk pancsizni." belőlem pedig erre a noszogatásra kitör a kuncogás. Mindig beválasztom ezt a típust, hát nem? Hát de... Cupido ott baszhatja meg! - Nos, ha ilyen szépen kéri, kénytelen lesz elszenvedni a nagyágyúkat is... - villantok egy charmos mosolyt, és megindulok előre. Ebben fikarcnyit sem akadályoz a karjaimba szembe fordult nő. Előbb a csókom karambolozik frontálisan a kacér ajkakkal, aztán meztelen mellkasom a formás keblekkel, és közvetlen az után, hogy csípőnk is összeér, elkezdem navigálni a fürdő felé. A lovagiasság ott vérzik el, hogy közben ujjaim már a felsőjét cincálják. Még hogy a férfiak nem képesek több fele is figyelni... A csók feltüzel, az illata, az akadozó légzése miközben ajkait ostromlom, tenyerem alatt a selymes bőr, ahogy végre bejutok a végtelennek tűnő labirintuson át a textíliák közé, nyelvének incselkedő játéka... A fülledt kavalkádban morrdulva feszül testem a karcsúságának, nekinyomom egy pillanatra a falnak. De mielőtt túl csábítóan hagynám magam a vágy hevének, elszakadok a csókból. Romantikus lehetne, hogy mégközelebb szorítom, mélyen a tekintetét fürkészem, és megáll a világ... De ebben a pillanatban vége talál fogást a másik kezem a tolóajtón, aminek eddig nekidöntöttem, és kissé hevesen félre is tessékelem az útból, hogy vége bejussunk a fürdőbe. Perdítek rajta egyet, hogy a beígért orgazmikus előjátékot is magáévá tehesse a panorámával, ami szó szerint Vegas szívére tárul. Ujjaim csípőcsontja bolondos domborulatán simítanak, ágyékom egyértelműen a formás fenekének feszül. - Mostmár elégedett..? - duruzsolom hozzásimulva, teljesen lényegtelennek találva, hogy egyaltalán mire kérdeztem vissza, már kifejezetten eltökéleten húzom le a zavaró ruhadarabokat.
_________________
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 810
#50Tárgy: Re: Műsoron a kávé Vas. Okt. 28, 2018 8:19 am
Tyler& Sapphire
¬-Sortüzelni készül? *Egyébként nem vagyok ilyen nyálasan csacsogós, az a „gyercsi hamcsizni, fincsi a kajcsi” típus, de ma már több módon is terrorizálva lett az agyam, szóval mentségemre legyen mondva, kissé elszálltam és nem tudom mit beszélek. Vagyis azt, hogy mit tudom, de a hogyanra már nem terjed ki a figyelem kapacitás. Tylernek viszont tetszik, legalábbis nem menekül el, sőt! Összetapadunk, felül-alul. Ebben a sorrendben. Levegőért kapkodok, ő meg szájból-szájba lélegeztet, szerencsére nincs kórházi feelingje. Egészen más jut eszembe arról, ahogyan lassan közelítjük meg a titokba övezett fürdőt. *-Ez egy piszkos tánc.*Nyaka köré fonom a karjaimat, együtt lépünk, én hátra ő előre s érzem a forró csók közben ahogyan olvadnak le rólam a ruhadarabok, vagy legalábbis engednek a szoba levegőjének és Tyler kezeinek egy is kalandozást. Aztán sisteregve szorul ki kettőnk közül a levegő a végtelenbe és azon is túl. Csak egy hosszú pillanatra érzem a hátamon az ajtó hűvösét, aztán majd` hanyatt esek, mikor az akadály elhárul a hátam mögül. A nyálas-csöpögős romantika a küszöbről fordul vissza és repül el, ahogy Tyler fél kézzel elzavarja, meg az én meglepett sikkantásom, ami aztán gurgulázó kuncogásba fullad. A táncot tovább ropjuk, most jön a forgás és kimondani sincs időm, máris elém tárul a látvány. Valóban látvány, és valóban panoráma. Mintha kint állnék az utcán, vagy ég és föld között lebegnék. Eláll a szavam, tátott szájjal nehéz beszélni, viszont érezni lehet és én érzem is a fenséges popómnak dörgölődző férfi alsó fertályt. *-Igen…igeeen…igeeeeen! Na ezért szeretnék én mocskosul gazdag lenni. Hogy legyen ilyen fürdőszobám. Ugye nem látnak be? Csillagvizsgálóval se?! *S ha már táncnál tartunk, a fenekem lambadát jár, miközben egyre kevesebb rajtam a ruha és egyre több a fülledten erotikus verejtékcsepp. *-Ki érdekel a szex ha ilyen a látnivaló!*És mutatok két kézzel Vegasra. *
Kezdőlap
by 
Tárgy: Re: Műsoron a kávé 
