Egy röpke pillanatra abbahagyom az ajkai tépázását, és a szemeibe nézek.
- Remélem ez nem panasz volt. – morranom Ville szájára vigyorogva, miközben a kezem még mindig odalent simogatja.
Egy újabb gyengéd és mohó csók landol azon a szép száján.
- Ne csodálkozz, hogy így rá vagyok kattanva a férjemre. Vagy két napig nem láttam azt a helyes képét. – duruzsolom tovább a szemeibe, miközben ő a tarkómnál fogva tartja a fejemet. Imádom, ahogy és amikor beletúr a hajamba. Ha nem kívánnám ilyen eszeveszetten, és nem lennék begerjedve, simán csak elolvadnék az ölelésében. De iszonyúan lüktet bennem a vágy, hogy úgy szeressem, ahogy csak tőlem telik, és zúdítsam rá azt a gyönyört, amit képes vagyok adni neki.
Még utoljára a szájába furakszik a nyelvem az övét keresve, majd elválva tőle, ha Ville keze enged, lesiklom a testéről, le az öle fölé, és egyszerűen csak végignyalom forró, nedves nyelvemmel a férfiasságát, hogy a következő pillanatban ráboruljak és a számba vegyem.
Élvetegen és elmélyülten szopogatom; szeretgetem az ajkaimmal és a nyelvemmel. Akár órákig is képes lennék ezt művelni, annyira szeretnék neki adni, és épp ennyire élvezem is, hogy a számban érzem a keménységét.

Hogy sikítani fogok?
Elvigyorodom, a szemeim sötéten villannak.
- Úúú, most aztán jól beszoptam. – döngöm mély altomon, és még egy röpke csókot préselek a szájára, mielőtt leborulnék áldozni az ölébe. De előtte is hagyom, hadd dobja le magáról a fölsőjét. Úgy fest, neki így kényelmesebb. Én nem akartam ezzel bíbelődni, neeem. Én egyből a lényegre, akartam térni – arra a kisfickóra, akinek a jelek szerint nagyon hiányoztam.
Ville már biztosan rájött, hogy egyik legkedvesebb elfoglaltságom, hogy őt cumizom. Benne van a top 3-ban.
Lehajtom a fejem, hogy Ville keménységét a számba vegyem, és ameddig csak tudom, beszívjam. Majd megemelem a fejem, hogy visszahúzzam az ajkaimat róla, és megnyalogathassam a makkhát. Élvetegen kóstolgatja és köröz rajta a nyelvem. Aztán bekapom, szívogatni kezdem, miközben szorgalmasan nyalogatom is. Az ujjaim sem unatkoznak; fel-le mozogva a lüktető merevségen gyúrják azt, le-le nyúlva a golyókra, és azokat is megsimogatva.
Enyhén megemelem a fejem, mire Ville ágaskodó szerszáma kisiklik a számból
- Ahh... – halk, jóleső sóhaj forró levegője teríti be, amint felmorranok attól, ahogy Ville a hajammal babrál. Totál felajz vele. Szinte dorombolok az ujjai alatt.
Már veszem is vissza a számba a farkát. Az ajkaim fel-alá járnak rajta, gyengéden szorító markommal együtt.
Mennyei…!!!

Hangos felnevetés késztet. Mégis sikerül valahogy odabenn tartania, talán ahogy hirtelen tűnik el, és rákap az ízére, mégis valahogy automatikusan jön a mozdulat, hogy felülről mindent ledobjak.
Kényelmesen esek vissza...
A kezem... megintcsak a hajába kap, annyira szeretem... érezni az ujjaim között, hogy ittvan, lecsukódik a szemem, és csak élvezem.
Valahogy az billent ki amikor hallom ahogy felmorog.
Szélesre húz a vigyorom, és nem tudok.. képtelen vagyok ellenállni, hogy félkönyékre emelkedjek, és úgy hódoljak az élvezetnek tovább.
Csakis őt figyelve.

- Ha nem azt csinálnád amit, már ezzel a hanggal teljesen felizgatnál.. - vigyorgok, de épeszűen biztos a tényben, hogy mi váltotta ki belőle, a hajában markoló tenyerem köré tekerem a tincseit, és újra megtépem.
Csak alig...

Az ajkaim lágyan elhagyják a férfiasságát. Muszáj, hogy elvigyorodjak Ville szavaira. A szemeimet lehunyva tartom, és ahogy a hajammal babrál, a kezének döntöm a fejemet. Szeretem, egyszerűen imádom, ahogy a tincseimmel játszik, és érezhetem magamon az ujjai érintesét. Teljesen el tud vele kábítani.
Nincsenek rá szavak, milyen boldog vagyok, hogy velem van. Pár napja még nem hittem, hogy ez lehetséges lehet. Hogy újra együtt leszünk. Ő és én. Egy pár megint.
Lassú mozdulattal felkúszom a testére, miközben apró csókokkal hintem végig a hasát, felfelé haladva a mellkasára, hogy ott is kedves csókokkal illessem, miközben átemelem a lábai fölött a sajátomat. Megtérdelve mellette, rásimulok Villere. Az arcom az övé fölött lebeg a félhomályban. Csak milliméterekre vagyok tőle, érzem a leheletét.
Lemosolygom rá, majd gyengéd, puha csókokkal szeretgetik meg a száját az ajkaim.
Minden egyes pillanatot, amit vele töltök, az emlékezetembe akarom vésni. Az illatát, az ízét, a belőle áradó hőt, a bőre tapintását. Kitörölhetetlenül.

Bár nem hallom, hogy mit motyog, de biztos vagyok benne, hogy valamit mondott. A lehelete megcsiklandozta a számat.
Ha értettem volna, azt válaszoltam volna, hogy „Arra mérget vehetsz...”
Belemosolygom az érzésbe. Ville tekintetébe mélyed a pillantásom, de a következő pillanatban már meg is csókol. Én pedig beleolvasok. Az érintésébe, a közelségébe, a csókjába. Mintegy beleszédülve a belőle áradó forróságba és a lényéből sugárzó szenvedélybe.
Az ujjaim közben is hol a halántékát és az arcát cirógatják két oldalról, hol a fürtjei közt babrálnak.
Hogy rohadtul hiányzott, ne legyen kétséges a számára, és az se, hogy majd megbolondulok érte.
- Ha ma nem jössz, én tuti megzavarodok... – morranom a szájára vigyorogva, és már csókolom is tovább. Olyan hevesen, mintha egyetlen csók nem is lenne elég.
Igazából… Nem is.
Minden ízemben őrülten vágyom rá, és eszemben sincs leplezni.
Ha Ville enged, felülök az ölében, és lehúzom magamról a fekete, pántos, rövid kis hálóinget. Nyomban el is hajítom.
A könnyű anyag úgy száll, mintha soha nem is viseltem volna.
Meztelen felsőtestem visszasimul Ville meleg mellkasára, ahogy ismét rádőlök, hogy elérjem azt a szemtelen de csinos kis száját.

Ahogy Ville a két felkaromnál fogva tart az ölében, a szavaira a szemeibe mosolygom.
Nekem sem volt leányálom. – suhan át a fejemben a hiányának a régi fájó emléke, de ahogy jött, engedem is tovább menni. Nincs rá szükségem. A mostra akarok koncentrálni. Boldog akarok lenni. Az is vagyok; és örülök Ville jelenlétének. Egyszerűen csak piszkosul élvezek minden vele töltött pillanatot. Talán még jobban is, mint a… szakítás előtt. Volt idő, amikor nem hittem, hogy képes leszek vele egy levegőt szívni – még annak a gondolatától is irtóztam, hogy találkozzam vele, hogy nap mint lássam a stúdióban, és együtt dolgozzam vele. De az értelem elhatározása egy dolog; és más amit a szív valójában diktál.
Ez utóbbi egyre azt dübörgi, hogy ”Szeresd és imádd, amíg élsz.” Nekem Ő a minden.
Ez van.
Amíg lehet, abban a röpke pár másodpercben a jeges lélektükreit csodálom. Aztán már nyúl is a tarkómhoz.
- Talán emlékszel… „Míg a halál el nem választ”... De még az sem tud elszakítani Tőled. – búgom halkan válaszul a szájára.
Rafinált, magabiztos mosolyra görbülnek az ajkaim, amikor épp kisajátítja őket. Azt hiszem hiányzik a cigarettaillat, ami mindig körüllengte, a csókjainak a jellegzetes íze.
Persze eszemben sincs panaszkodni.
A nyelvem lassan vív az övével, mikor megérzem a fenekemen matatni a kezét.
Az öléhez dörzsölöm az ágyékomat. Ahogy megérzem magam alatt a férfiasságát, halkan belemorranok a szájába. Basszus… mennyire akarok már szeretkezni vele.
Szinte lángol az agyam a vágytól.
Na igen. Mostanra már nem csak az lángol. Egész testemben lüktetek. Miatta… Érte...
Kénytelen vagyok lecsusszanni oldalra – közben is végig a testéhez simulva –, épp csak annyira, hogy meg tudjunk szabadulni a bugyimtól.
Ha Ville intézkedik, a kezem az övével együtt tolja lefelé a falat anyagot a combomon. Ezalatt is szakadatlanul és mohón falom az ajkait.

Imádom Ville sokatmondó tekintetét. Nemcsak hogy eszméletlenül szép szemei vannak, rengeteg mindent ki tudok olvasni belőlük – lelki kívánalmai mellett tüzes vágyát is látom bennük, ami engem is feltüzel.
Amikor magára vonja a combomat, a porcikáim automatikusan reagálnak a hívására.
„Többé nem szabadulsz tőlem.”
Mélyen búgó szavaira elvigyorodom.
- Nem is ezért mentem hozzád. – milliméterekről döngöm rá halk, rekedt altomon a szájára.
Hagyom, hogy újfent éhes csókkal illessen.
De aztán leheletnyire távolodom tőle.
- Ez így egyébként is.... – búgom lehunyt pillákkal, majd az ajkam újfent merészen rákóstol az övére - ...totál helytelen…. – újabb élveteg csókot kap - ...mert TE nem fogsz szabadulni tőlem...
Reggelig tudnám így csókolni, szorosan hozzásimulva, miközben a puszta létezést élvezem mellette.
A csípőmnél fogva gyengéden magára ültet. A szívem nagyot dobban, ahogy fölé kerülök. Nem ez lesz az első együttlétünk, Isten tudja hányan túl vagyunk már, de… még mindig képes elönteni a zavart pír az arcomat. Ez Ő. Ilyen hatással van rám.
A szája után az arcát halmozzák el kedves csókokkal az ajkaim. Aztán a mellkasán megtámaszkodva a tenyereimmel, ülő helyzetbe tolom magam.
A csípőmön pihenő egyik kezéért nyúlok. Az ujjaim finoman ráfognak, és elemelem onnan. Hogy az arcomhoz húzzam.
A kezének döntöm az arcomat. Lágyan nekidörzsölöm. Érezni akarom a bőre tapintását.
Egészen bele is feledkezem a meleg, bársonyos érzetbe.
Lehunyom a pilláimat, és úgy fordítom a markát, hogy apró puszikat préselhessek a tenyerébe.
Lassan mozogni kezdek az ölén.

Ahogy Ville felül hozzám, a karjaim automatikusan a vállára siklanak és átölelem a nyakát.
Érzem az ölelését, amint átkulcsolja a derekamat. Egészen beleolvadok az ölelésébe. És abba a hosszú, elnyújtott, lágy csókba, amivel illet. Halványan belemosolygom, miközben az ajkaim szerelmesen viszonozzák a gyengédséget.
Tetőtől talpig átjár az öröm és a beteljesedett vágyakozás lángoló forrósága.
Lassan mozgok Ville ölében, semmit sem akarok elsietni. Határtalanul boldog vagyok, és a legkevésbé sem akarom, hogy véget érjen ez a pillanat.
A leggyengédebb szeretőként szeretkezik velem. Mindent tudok abból, ahogy megérint, ahogy velem bánik… Tudom, hogy fontos vagyok neki, és nem csak egy kósza hóbort, ami köztünk történik.
Halk sóhajok hagyják el a torkomat, miközben a homlokomat az övének döntöm.
Ezerszer is elsuttognám, mennyire szeretem, de szavak helyett inkább csak újra és újra apró csókokat préselek a szájára.

Ahogy egyre gyorsabban lovagolok Ville ölében, megszaporodnak a sóhajaim és a nyögéseim. Képtelen vagyok visszatartani őket, amikor annyira jólesik ez a könnyed, de mégis forró együttlét.
Egyre erősebben ölelem Ville nyakát, a mellkasom dübörög, a bőröm lángol, miközben a homlokom még mindig az övének dől. Fel sem fogom, de halkan zihálom a nevét, újra és újra.
Közben is apró csókokat lopok a férjemtől.
Szinte biztos, hogy Ville érzi bennem, hogy közeledem a csúcs felé. Sírni tudnék, annyira jó Vele...
Ahogy magához ölel… szorítva… Őrületes. Érzem a teste rezdüléseiből, hogy hamarosan Őt is elragadja az élvezet végső hullámcsapása.
Minden ízemben hevesem megrázkódom, aztán megfeszülök, és jólesően felnyögök a pillanatban, amikor elélvezek.
A homlokom még mindig az övét érinti. Ahogy Ő képtelen elengedni, úgy én sem tudom őt.
Csendesen lihegek. Akárcsak Ville.
A pilláim lehunyva, de közben is a kimondhatatlan boldogság mosolya görbül az arcomon.
Ville tarkóján egyszer csak játszani kezdenek az ujjaim a hajtincseivel. Szórakozva babrálom és pödörgetem a göndör fürtöket.
Ekkor néz rám, és talál a tekintetembe szélesen mosolyogva. Hangtalanul elnevetem magam, mire újabb hosszú csókot présel a számra.
Halkan belekuncogok a manőverbe. Nem tehetek róla.
Aztán ha eltávolodik az ajkaimtól, ismét találkozik a pillantásunk. A tekintetem csodálattal telve barangolja be az arcát, a vonásait, közben pedig balom ujjvégeivel kevesen félrecirógatom izzadt homlokából a rakoncátlan tincseket.

Amikor Ville megszólal, és azt mondja, „Ide tartottam…”, enyhén meglep, hiszen ez nem az a mondat, amit szex után általában benyög az ember a közösbe.
Rávágnám, hogy „és ide is értél”, de úgy érzem, bőven van ott még más is, ahonnét az előbbi néhány szó jött.
Ville köztudottan nem nagydumás, úgyhogy amikor ehhez hasonló történik, mármint hogy Őfelsége szólni kíván, hagyni kell. Ezt már megtanultam.
Ville arcát fürkészem, miközben még mindig az ölében üldögélek. Nekem tökéletesen jó így, kényelmes, tekintetemben pedig ott az érdeklődés és a türelmes várakozás. Mondani szeretnél valamit?
Abbahagyom a homloka cirógatását, és bal karom visszafekszik a vállára, hogy ismét két karommal öleljem a nyakát.

Kíváncsian figyelek, mi lesz ebből, aztán Ville belekezd, miközben a pillantásunk összeforr.
Rámosolyodom. Mintegy egyetértően. Szerintem is tökéletes ez az este.
Hagyom, hogy megint megcsókoljon. El kell vigyorodnom a manőverre, de aztán a mélyenszántó bölcselkedés helyett inkább csak sóhajtok egy nagyot, jólesőt.
Hamarabb érkezni? Ezen halványan elvigyorodom. Gondolom nem arra céloz, hogy meg kellett volna sürgetnie idefelé a pilótát, hogy tekerje gyorsabban a biciklit.
Ugyan, dehogy érkezett volna hamarabb. Régen Ville teljesen más ember volt. Az a fajta fickó volt. aki a párkapcsolatosdi és a vele járó dolgok puszta gondolatától is kiütést kapott.
Minden pont úgy volt jó, ahogy történt. A múlt eseményei eredményezték a jelent. Ha csak egy picit is belepiszkál az eseményekbe, az Ő és az én életem is totál más irányt vesz, lefogadom.
Én valójában semmit nem csinálnék másként, még az Allennel töltött napokat sem tenném megnemtörténtté. Most annyira mély békét és boldogságot érzek, hogy még az egykori borzalmak is jelentéktelennek tűnnek.
- Itt vagy, és nekem csak ez számít. – döngöm halkan a szájára. - Igazi kaland volt Téged megismerni, a barátodnak lenni… Meg a kufircpartnerednek. – bukik ki belőlem egy halk, rövid nevetés a mondat végén, miközben a homlokom még mindig az övének dől.

Némán hallgatom Villet. Jó ezeket a szavakat hallani. Tőle hallani. A legtöbben nem is sejtik, milyen mélységei vannak az ő lelkének.
Nem is olyan régen még teljesen lehetetlennek tartottam, hogy mi ketten ilyenekről beszélgessünk.
Ahogy elemeli a fejét tőlem és rám néz, én is a szemeibe pillantok.
Amikor ismét megérinti az arcomat, önkéntelenül is mosolyra húzódik a szám. A legapróbb érintése is nagy hatással van rám.
Ekkor a homlokával visszadől, mire az ujjaim cirógatni kezdik a tarkóját.
- Ha ez vigasztal... nincs akkora mázlid, hogy megszabadulj tőlem. Túlságosan odáig vagyok érted; te elképzelni nem tudod mennyire, én meg elmondani. – magyarázom vigyorogva.
- Meglepne, ha azt mondanám, hogy ha épp nem lenne úton a fiad, vagy a lányod, tökre örülnék, ha összekalapálnánk egy miniatűr rockert?… Csak mert pont így érzek. Melletted a legőrültebb és legfélelmetesebb dolgokra is képesnek érzem magam. És szeretnék még nagyon sok mindent átélni veled. Röviden, nagyon bírom, hogy az életem része vagy. – a szelíd vigyor még mindig ott feszül az arcomon, miközben még mindig Villet ölelik a karjaim.

Zsibbadni kezdenek a lábaim, ezért Ville köré igazgatom őket, miközben még mindig az ölében üldögélek.
Jól esik a teste közelsége, a belőle áradó hő; szinte betakar és melegen tart.
Hogy retteg? De várja?
Apró, de szapora fejmozdulatokkal bólogatni kezdek. Totál megértem Villet.
- Dettó. Én is be vagyok szarva. De kurvára. – vallom be, miközben a szám szögletében ott bujkál a cinkos vigyor. - De én is várom. És bizakodó vagyok. – magyarázom.
- Micknek is ment. Illetve megy. Szerintem mi sem nagyon fogjuk elcseszni; se a szülősködést, se a gyereket hehehe… Képzeld csak el, mennyi mindent taníthatsz neki. Kreatív és értékes dolgokat. És ha esetleg fiú lesz, akkor a csajozás fortélyait is….. Ha viszont lány, én magam fogom lebeszélni a zakkant rocker csávókról. – döngöm el bazsalyogva az utolsó mondatot mintegy cinkelésként, a képemen banditamosollyal, hogy aztán a következő másodpercben kuncogva szájon pusziljam Villet.
A manőver után szélesen és jókedvűen a szemébe mosolygom.

Szinte leemel magáról, én meg lendülök a mozdulattal, és leszállok az öléből. Hagyom, hadd tegye, amit akar. Elvégre nem  üldögélhetünk reggelig így.
Némán, de hosszan felsóhajtok. Megint a kínos csend, megint ezek a pillanatok, és tudom jól mi okozza. Én, azzal, hogy csak dumálok, meg az úton lévő gyerek. Pedig egyszer szembe kell néznie a ténnyel, nem tehetünk úgy, mintha nem létezne. Egyelőre megfeledkezhetúnk róla, de nemsokára már nem, mert látványos nyoma lesz.
Ville csak a bakancsétól és a nadrágtól szabadzl meg, pedig egy pillanatra már befizettem volna rá, hogy fogja magát és kimegy az ajtón, aztán hellószia.
Percekkel ezelőtt arra kért, ne engedjem el, de én meg nem vagyok az a csaj, aki könyörög egy pasinak, hogy ne hagyja el.
Ha Ville mégis szabadulna a kötelékből... én soha nem kényszeríteném rá, hogy velem maradjon, ha nem akar. Egyszer már elhagyott. Tudom milyrn. Mádodszorra nem érne meglepetésként,még ha pokolian fájna is.
Meglennék.
Ahogy tollászkodik, ő nem tudja, de én lélekben rákészülök a legrosszabbra. Annyira beszédesek a reakciói.
Titkon örülök, amikor visszatér az ágyra és elfekszik mellettem.
Én is elheveredem eközben, és a felsőtestemre húzom a paplant.
Egyik kezemmel benyúlok a párnám alá, és előhúzom alóla azt a bilincset, amit még ma délután vettem, ahogy beígértem
A levegőbe emelem, hogy Ville jól lássa.
- Mit gondolsz, erre szükség lesz? Csakhogy ne tudj megpattanni az éj leple alatt... - vigyorodom el gonoszdin - Mondjuk nem ezt a célt szolgálná eredetileg, de legyünk rugalmasak. - magyarázom. Megtörve ezzel a kettönk közé beállt csendet.