♪ ♫ Music ♪ ♫

Óh, egek! Ville!
A szemeim szorosan behunyva, az alsóajkamat pedig beharapom, ahogy Ville ujjaihoz dörzsölöm az ágyékomat. Magamban akarom. Pokolian sajog a vágy. Zokogni tudnék tőle.
Aztán egyszercsak elvonja a kezét a reszkető combjaim közül, mire kéjes nyögés szabadul a mellkasomból. Ville pillanatnyi kínos űrt hagy maga után. Menten belepusztulok…
A marka csatakos a gyönyörnedvemtől. Érzem, ahogy siklik a combomon felfelé. Még ez is izgató. Minden, ami történik, csak fokozza a vágyamat. Egészen az őrületig. Valahol már elvesztettem az eszemet, a józan ítélőképességemet, már máshol járok. Kábán, elbájoltan tévelygek Csodaország földöntúli homályában, és már nem zavarnak a végzetes ígéretű apró részletek…
Ó, a nyelve, az ajkai a nyakamon, a vállgödrömön, két keze a fenekemen, elvonják a figyelmemet mindenről.
Engedelmesen mozdulok, ahogy finoman odahúz magához és az ölébe ültet. Megkapaszkodom, az ujjaim a vállába mélyednek, s lassan ereszkedem rá. Gyengéden hatol belém, könnyedén, és véget vet a szenvedéseimnek. Elégedett, boldog hangom az övével elegyedik, vele együtt nyögök fel.
Pőre keménysége végigperzseli a húsomat, a véremig lángra lobbant. Teljesen kitölt. A legapróbb rezdülését is érzem a testemben. Esküszöm, ennél nincsen csodálatosabb, és kielégítőbb élmény. Őt érzem. Húsvér valójában ízlelhetem.
A tekintetünk összeolvad a félhomályban. Mindketten felhevülten fürkésszük a másik szemeit és arcát.
Valahogy ismerős a pozitúra. Szóval így szereti…
Ville az, aki előbb odahajol hozzám és megcsókol, majd rejtélyes mosollyal néz rám. A belőle áradó rendkívüli hatás azonnal megsemmisít. Kész vagyok bármit megtenni neki. Érte. Micsoda különbség néhány nap alatt!
A következő pillanatban lassan ringó, lágy ütemben lovagoltatni kezd magán. Úgy mozgom rajta, ahogy ő szeretné. Ugyanúgy ki akarok élvezni minden egyes másodpercet és érintést, akárcsak ő. Nem sietek. Imádom, hogy eggyé válik a testünk. Csak az Ő érzetére figyelek.
Fél tenyerébe veszi az államat. Olyan isteni érzékiséggel érint, hogy mást sem akarok, csak ezt. Őt. Titkon azért fohászkodom, bár sose érne véget ez az éjszaka.
Forró lélegzete simogatja a számat. Együtt lélegzem vele, leheletnyi távolságra az ajkaitól. Én is lehunyom a pilláimat.
Nyögdécselve túrok a tarkóján a hajába. Szeretem ezeket a göndörödő fürtöket az ujjaim között.
- Ville… – halkan a szájára suttogom nevét. Muszáj, miközben előre-hátra ring a csípőm.
A percek összefolynak, a testem már verejtékben úszik. Megpróbálok megkapaszkodni a nyakában, de a tenyerem is csúszik az izzadtságtól. Akárcsak a karjaim a két vállán, a bőröm a bőrén. Hollófekete tincseim csatakosan, kócosan tapadnak a hátamra. Az arcom lázasan ég, kipirultam.
Mintha az ájulás kerülgetne, megszédülök. Szerencse, hogy Ville tart.
- Nem bírom tovább… – nyöszörgöm szinte könyörögve, hogy vegye át az irányítást. Kikészít, hogy mennyire akarom, s a vállára hajtom a fejem.

Ville ölbe kap, és felkel velem az ágyról. Erősen tart, mégis könnyedén, gyengéden. Tökéletes biztonságban érzem magam a karjaiban.
A művelet, mi tagadás, meglep. Az ajkaira vigyorgom, ahogy a hátam a hideg falnak nyomódik.
Baszki…!
Micsoda éjszaka…
A lábaim összefonódnak a fenekén.
Az arcába mosolygom, amikor találkozik a pillantásunk. A karjaim közben is kitartóan kulcsolódnak össze a válla fölött. Jobb kezemmel a másik csuklómba kapaszkodom Ville nyaka mögött.
Rövid csókot váltunk, mielőtt mozgásba lendül. Keskeny csípője lassú, kényeztető döfésekkel kínoz. Varázslatosan csinálja.
A következő percben gyorsít a tempón. Teljesen belém mártózik.
Szakad rólam a verejték. Csendben élvezek, de aztán…
- Még… – szalad ki önkéntelenül a számon a könyörgés. Abban sem vagyok biztos, hogy tényleg megmukkantam, olyan kábult vagyok.
Ville légzése érdesebb, és egyre szakadozottabb, akár az enyém.
Csupa érzés vagyok. Ezt teszi velem. Fogja a testem, teljesen birtokolja, és semmi másra nem vagyok képes gondolni, csak rá. Mérgező a lénye varázslata. Úgy érzem magam, mint a háló csapdájába esett pillangó. Nem tudok menekülni. Az igazság az, hogy nem is akarok.
Az övé vagyok. Egészen az övé.
Gyönyörű, komoly, ragadozóarcát nézem. Meg akarom érinteni. Míg egyik karom leoldódik a válláról, a másikkal szorosabban kapaszkodom Ville-ben.
Az ujjaim az állára, a nyakára tapadnak, néhány másodpercig így csodálom, majd a tenyerem felsimít az arcára.
Az ajkaim odahízelgik magukat az övére. Forró, élveteg sóhajokba vesznek a csókjaim, miközben szeretkezik velem.
Az újabb orgazmus lüktetve közeledik. Egyre hangosabban nyögök két csók között rá Ville kívánatos, szép ívű szájára, s egyre szaporábban kapkodok levegőért.
Nem tudom türtőztetni magam. Ahogy elér a féktelen öröm következő hulláma, hirtelen megfeszül a testem és kiszakad belőlem a jóleső sikoly. Ville neve hagyja el a torkomat. Ma éjjel sokadszorra.
Az élénk, heves gyönyör pokolian perzselő lávaként örvénylik bennem, minden porcikámat átmossa. Végül elernyednek az izmaim.
A tarkómat a falnak döntöm, a szemeim felfelé fordulnak. A mennyezet mélyfekete bársony, mégis szikrázó csillagzáport látok. Megkönnyebbülésre találok benne.
Meggyötörten zihálok. Nem tudok beszélni. Nem kell beszélnem.

Valósággal belekábulok a történésekbe. Magamban érzem Ville élvezetét, forró és pusztítón áraszt el. Együtt érjük el a mennyei csúcsot. A pillanatban sóhajtani hallom Ville-t. Megkönnyebbült sóhajjal.
Érzem a testemen az izmai megváltozott játékát, ahogy lecseng benne a szenvedély, és a helyét átveszi valami sokkal lágyabb. Ő is elernyed.
Vele szinkronban zihálok. Ismét mindkét karommal kapaszkodom a nyaka körül.
Összes porcikámban remegek, a combjaim is. Ha most letesz, biztosan összecsuklom.
Végül felnyílnak a szemei. Szikrázva ragyognak. Szerintem az enyéim is. Ekkor rám mosolyog, és hozzám hajol, hogy olyan csókot adjon, amilyet még sosem kaptam. Nem futó, kedveskedő csók, nem is a szeretkezés heve szülte, ez valami merőben más. Olyan, amit sosem fogok elfelejteni, amíg élek.
Élvezem az ajkait és a nyelvét a sajátomon. Engedek neki, és egyben elérzékenyülten viszonzok minden gyengédséget.
Hosszú percekig csüngök a száján, mire lassan elválok tőle. Belemosolygom Ville arcába, miközben a homlokomat a homlokának támasztom. Egy hajtincsét az ujjam köré csavarom, és pödörgetve piszkálgatom a tarkóján. Gyönyörű első alkalom volt.
Milyen csodálatos így tölteni egy éjszakát. Ez az éjszaka aligha lehetne tökéletesebb.
Annyi mindent kiadtam ma magamból. Most már sosem leszek a régi.

Lágy érzelmekkel teli arckifejezéssel nézek Ville szemeibe, elidőzök a tekintetében, aztán kiböffen belőlem a nevetés. Egyértelműen a tehetségen akadok fenn.
Ez most komoly??? Én, mint tehetség… Ráadásul isteni. Naná! Vespa-nak azért ne áruljon be.
Nem fűzök hozzá semmi egyebet, csak kacarászom Ville ölében, miközben a karjaimmal kitartóan kapaszkodom a nyaka körül.
Elfordul velem a faltól, és a következő pillanatban gyengéden hanyatt fektet az ágyon. Nem siet elhúzódni fölülem. Ahogy rám mosolyog, én leoldom a vállairól a karjaimat, és balommal megérintem az arcát. Végigsimítok rajta, s ugyanezzel a kézmozdulattal félreterelem a szemébe lógó nedves tincseket. Közben a hüvelykujjam megcirógatja a homlokát. Még mindig forrónak találom a bőrét.
Mikor kihúzódik belőlem, halkan, kissé elgyötörten felsóhajtok. Jah. Ebből is látszik; a harmadik felvonást aligha élném túl. De ezzel szerinte ő is így van.
Ville legördül rólam, és ahogy eldobja magát mellettem az ágyon, a matrac rugózásba kezd alattunk.
Vele együtt bámulom a fekete plafont. A hangjára fordítom felé az arcomat, s a tekintetünk ismét találkozik. Néhány röpke másodpercig csak nézem nagy komolyan, de aztán muszáj elvigyorodjak.
- Egy:egy. – döngöm mélyen búgó, tagadhatatlanul fáradt hangon. Mert ő is kicsinált engem.
Fergeteges szeretkezés volt. Viszont soha nem gondoltam, hogy ennyire kimerítő. Veszett élvezetes, de most mozdulni sem bírok. Örülök, ha a pislogás megy.
Talán egy, vagy két percig még henyélek, erőt gyűjtök, aztán lassan hemperedek az oldalamra. Ha Ville nem bánja, odaaraszolok mellé, hogy kicsit hozzábújjak. Ha engedi, és átemeli a karját fölöttem, a vállára teszem a fejemet. Az arcom a mellkasa felé néz, s a tenyerem felfekszik a szíve fölé.
Érzem a szívdobbanásait.
- Ville… – töröm meg halkan a csendet. - Köszönöm, hogy új életet adtál nekem. – suttogom a bőrére, ahogy beszélek.
Csak bambulok előre a sötétbe. Magán érezheti a szempilláim rezdüléseit, és talán csiklandozzák.
Boldogan heverek mellette. Ma bebizonyosodott; az élet nem tud semmi olyat hozni, amivel képes lenne legyőzni.

Hallom, hogy válaszol. El is mosolyodom rá. Neki vajon miben lehet új? Számára miben más ez az éjszaka a többinél? Fogalmam sincs. Vagy csak… túl fáradt vagyok most agyalogni. Vagy visszakérdezni.
A mellkasára ásítok. Tudom ez mit jelent. Ideje elköszönnöm, mégha nem is akarok „menni”.
- Jó éjt… Ville… – motyogom alig hallhatóan.
Néhányszor lassan, vontatottan lebben a szempillám. Küzdök a körülöttem ólálkodó álmosság ellen, hívogat, végül legyőz. Behunyom a szemem, és úgy is marad. A kimerültség nehéz, de pokolian jóleső. Azonnal elalszom a karjában, abban a meleg, dédelgető biztonságban, amit jelent.
Ez volt életem egyik legcsodálatosabb éjszakája. A tökéletes első randi.

Olyan mélyen alszom, mint akit agyonvertek. Aztán egyszercsak ajtócsapódás, és kiabálás dereng fel valamerre a tudatom peremén. Valami pasi óbégat a környéken. Esküszöm tisztára olyan hangja van, mint Grid-nek.
Ringani kezd alattam a matrac, és a férfiúi zúgolódások folytatódnak. Hangok. Kettő.
Lllleszarom, lusta vagyok megmoccanni. Különben is úgy érzem magam, mintha az egész amerikai hadsereg átment volna rajtam. Mozdulni alig bírok, olyan izomlázam van.
Hason fekszem, közben lassacskán ébredezem és éberedem. Kezdenek sorra előkúszni az előző éjszaka emlékei. Csukott szemmel belevigyorgok a párnába.
Egyre tisztábban fogom a dolgokat. Lassan felnyitom a pilláimat. Fülelek. Ville beszélget valakivel.
Felismerem a másik baritont. Leesik. Jól hallottam. Grid…
Bazmegbazmegbazmeg!!!
Hirtelen ugrom ülőhelyzetbe az ágyon, a paplant fél kézzel fogom a mellkasom elé.
A számba tömöm a másik öklömet, és tanácstalanul ráharapok. Egyelőre az lesz a legjobb, ha nem megyek ki, és nem mutatkozom. Ide elvileg úgysem jön be.
Az ajtóra nézek. Az tárva-nyitva. A beszélgetésből meg minden beszűrődik odakintről.
Ajjvé…
A tekintetem villámgyorsan pásztázza be a padlót. A ruháimat keresem. Mázli, hogy Ville idebent szórta le rólam, különben most én is nudizhatnék, amíg Grid fel nem szívódik.
Óvatosan kimászom az ágyból, és nesztelen léptekkel, mint a macskák, odasurranok a cuccaimért. Minél kisebb zajt igyekszem csapni. Megvan minden. Felkapdosom lentről a melltartót, a bugyit, aztán beleugrom a farmernadrágomba. A pólómat is fénysebességgel cibálom magamra. Hátranyúlok, megmarkolom a hajamat és kihúzom alóla.
Grid meg csak kurvázik. Ehh… Ezeknek az amcsiknak másra sem áll rá a szájuk csak a kurvázásra. Az ő képletük egyszerű; ha nő, akkor kurva.
Hülyék…
A szemem megakad a lepedőn. Vér van rajta. Elvesztett szüzességem bizonyítéka ott vöröslik.
Basszuskulcs!
Zavarba jövök, állítom elpirulok.
Lehajolok és fürgén lerántom a fehérféle lepedőt a helyéről. Összegöngyölöm. Akárhogy, de eltakarítom a nyomokat magam után. Aztán eszembe jut, lehet, hogy nincs is mosópor. Vespa tuti még azt is elszopogatta. Mert eddig abba még nem botlottam bele itt a lakásban.

Odabent lapítok. Nem állok neki rendet rakni, pedig lenne mit, de nem akarok feleslegesen zajt csapni.
A falhoz lépek. A nyitott ajtó mellett dőlök neki háttal. A mennyezetet kezdem bámulni, a kezeimben meg ott az összegöngyölt lepedő.
Kiváló hangminőségben tör be Grid mondókája hozzám. Nagyon hallgatóznom sem kell. Minderre egyetlen szó ugrik be: mókuskerék.
Biztos, hogy jó szakmába szálltam én be? A zene az életem, de én azt nem bírnám elviselni, amit Grid Ville-re kényszerít, ezt a modort, a követeléseket, meg a sok gennyedzést a pénzről.
Elkap a hányinger. Egy hangtalan sóhajt engedek szabadjára.
És ekkor tér a hírekre…
MIAZHOGYOCTOBERREL???!!! A nevemre felkapom a fejemet, és a fél szemöldököm felugrik a homlokomra. Genyózunk genyó? Várjál csak…
A bicska azonnal kinyílik a zsebemben. Ennyi bőven elég az elhatározáshoz. A nemlétező tököm várja meg míg elhúz. Jöjjön a szembesítés, az királyabb muri. A rohadék nem tudja, hogy itt vagyok. Azt hiszi, Ville valami tripperes ótvar kurvával hempergőzött. Hát ezt rohadtul benézte. Ne legyek Soininen, ha nem állok ki magamért. Ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy elkenjem azt a pénzéhes kicsi száját…
Ellököm magam a faltól, és szépen kimasírozok a hálóból. Meglepi!
- Jó reggelt, Grid!!! – bumm, bele a képébe. Cry baby! Hallottam ám mindent!
Úgy vonulok el előtte látványosan remek, élénk hangulatban, mint aki fergetegeset dugott az éjjel. Vegye az adást, hogy így volt.
Fülig érő mosolyt villantok rá. Kábé ennyi a lényege: FUCK YOU BITCH! Kinyalhatod.
Mint riszáló fenekű lebbenő káprázat, végigsétálok a nappalin. A hajam kócos, kezeim közt a mosnivaló ágynemű. Gondoljon, amit akar. Én nagy ívben leszarom a véleményét mindenki máséval együtt. De ez a megnyúlt pofa, amit vág, minden pénzt megér.
Irány a fürdőszoba. Az ajtaja csendesen csukódik be mögöttem, miután beérek. Ville-t majd körbenyalom később.
Megint ketten maradtak a fiúk.

Grid monológja egy darabig még visszhangzik a fülemben, miközben ledobom a mosnivalót a földre.
Felsóhajtok. Sajna ebben a világban nem önmagadért szeretnek, hanem azért akarnak, ami látszólag vagy. Hacsak nem vigyázol.
Némileg rendbe szedem magam. Megmosom az arcomat, megtörlöm, aztán megfésülködöm. Nem rohanok. Hallom még Grid hangját odakintről. Tompa, értelmetlen dörmögésként szűrődik be az ajtón. Gondolom párszor elhagyja a nevem a száját, miközben Ville-t okítja. Ha sokat idegeskedik, agyvérzést fog kapni.
Viszont ha tényleg annyira siet, nem rontja már sokáig itt a levegőt. Lényegtelen. Nem érdekel különösebben a tag. Sem a szentbeszéde, nem is foglalkozom vele sokáig.
Csak nézem a tükörképemet. Emlékszem arra az időre, amikor Vegas-ba keveredtem, és belecsöppentem a bandába. Ville akkoriban olyan fickó volt, akiből… már régen kialudt a szikra. Most pedig egészen… élő.
28 éve ő az első, és egyetlen férfi, aki képes megpendíteni bennem a szenvedély húrjait. Hááát… Valóban eszméletlen éjszaka volt.
Cinkosan szembemosolygom magammal. Közben úgy hallom, mintha Grid távozna. Ajtócsapódásra leszek figyelmes.
Csak egy-két másodperc, amit várok. Fülelek. Már nem hallom a pasis morajlást.
Elfordulok a tükörtől és kimasírozok a fürdőből, vissza a nappaliba Ville-hez.
Ő még mindig a kanapén ücsörög. Anyaszült meztelenül. Csak most látom, vagyis tudatosodik bennem.
Zavartan elmosolyodom, hiába a tegnap este. Kizárólag az arcára fókuszálok.
- Szia… Neked is jó reggelt. Jól aludtál? – búgom a szemeit fürkészve.
Nem ülök le. És nem is mászom rá. Tiszteletben tartom őt, az elmúltakat, és azt, hogy talán csak egy alkalomra szólt az egész. Azért mert egyezer lefeküdtünk egymással, még semmit sem veszek készpénznek.
- …Hallom Grid négynapos bevetésre visz. Na meg… a többit is hallottam... – vigyorgom el a végét. - Kérsz egy kávét?
Ha igen a válasz, kisétálok a konyhába, hogy összehozzam a reggeli feketét.

Jah, hallottam én is a gyűrűs-szerelmes beszólást. Nem tudom Grid ilyenkor mit érez, de nem 100-as ő sem, az fix.
Ez van, ha híres vagy. Csak egyszer randizzál, máris kiházasítanak.
Ahogy Ville ujjai a csuklómra fonódnak, elmosolyodom. Hagyom magam, hadd vonjon az ölébe. Világos hogyan szeretné. Mégis felettébb óvatos vagyok, az érzékeny részeire nem ülök rá. Valahogy nem tartom illendőnek egyből betámadni, vagy csak nem merek hozzá dörgölőzködni, pedig Ville egyáltalán nem elutasító. Meg aztán a tegnap éjszaka után nem kéne itt pironkodnom.
A kérdésére szélesen a szemeibe mosolygom, miközben két kezem a vállára siklik.
- Én is. Teljesen K.O. voltam. – (amíg Grid fel nem óbégatott) döngöm heherészve, aztán a további szavai egy beletörődő sóhajt csalnak elő belőlem.
Ha menni kell, hát menni kell.
- Csak pár nap… – csiklandozom meg hüvelykujjaim hegyével Ville nyakának két oldalát. Mintha vigasztalni akarnám. Bár nem kétlem, hogy fel fogja találni magát ott.
Ahogy gyengéden félresimítja azt a kósza fürtöt az arcomból, beleborzongom. Érezheti, ahogy enyhén megrázkódik a testem.
Azt mondja elrendezi. Attól nem félek.
- Sejtem… – sunyítok rá, majd halk nevetéssel rázom meg a fejemet. - Neeem, én nem törődöm ilyen hülyeségekkel. Felőlem Grid fejre állhat. Úgysem ért szart sem. Ő másik világban él. – sóhajtok beletörődve. A mi asztalunk a zene, a szórakoztatás, övé a pénzforrás megcsapolása.
Ville ekkor megfogja az egyik kezemet és előrehúzza kettőnk közé.
Zuhany?
Gyanakodva fürkészem.
- Miért? Bűzlöm? – dünnyögöm újra vigyorogni készülő ajkakkal, de aztán csak kibukik belőlem az a kurta kis jókedvű kacaj.
Lepillantok az ujjaimat körbezáró ujjaira, majd visszalesek az arcára.
- De. Jól… – vonom meg a vállam. - Csak Grid előtt nem akartam magam túlságosan otthon érezni. Így is pánikol, meg aztán félő, hogy egy felnőtt nő testének a látványától elvinné az infarktus. Nem akarom megölni. – ennyit arról, hogy miért öltöztem föl. Tudjuk, hogy tinikre rángatja a bohócot, ettől függetlenül nem mutogatnám magam előtte.
Látom a kávé nem olyan fontos most Ville-nek.
- Öhm… És mit szólnál a közös zuhihoz? Mielőtt lelépsz. Még az a kávé is beleférne. – bazsalygom Ville szemeibe kérdőn.
Ennyi, hogy ki nem mer mit.

Fázni?
Megrázom a fejemet. Itt ülök a nagy Deadman csupasz ölében… Már hogy a fenében fáznék???
Csak vigyorgom az arcába. Néha szerencsésebb, ha nem kötök mindent az orrára.
A zuhany felvezetésére összeszűkül a szemem.
- Pedig már azt hittem arra akarsz kilyukadni… – méregetem Ville-t sandán.
Ééés milyen jó, hogy Grid lelépett!
Ville megfogja a kezemet, mire felemelkedem az ölén, és lekászálódom róla.
Előtte magasodom, még mindig az arcára összpontosítok. Már egyre könnyebben megy, nem kell erőlködnöm, hehehe. Gondolkodva húzogatom jobbra-balra a számat, miközben csücsörítek vele.
- … Aki utoljára ér a fürdőbe, az egy címeres lúzer!!! – vágom aztán ki hirtelen, s még ugyanebben a pillanatban öltöm ki Ville-re a nyelvemet.
Sarkon pördülök, hogy röhögcsélve rohanjak el előle a fürdőszoba irányába.

Valamit érzek, de nem tudom pontosan, mit. Mélyebb, mint a szex utáni vágy. Önfeledt boldogság lenne?
Versenyt futunk a fürdőszobába. Nevetve szaladok be elsőnek.
Javában cibálom le magamról a pólót, mikor hallom Ville trappolását. Pillanatokon belül megérkezik és felbukkan a kitárt ajtóban. Nem csuktam be magam mögött. Minek tettem volna? Azt akarom, hogy itt legyen, egy karnyújtásnyira, vagy kettőre, és hogy lássam. Még néhány óra, és napokra lelécel.
- Ezt buktad, nagyfiú... Lassú vaaaagy. – döngöm kútmély, gúnyos hangon, pimasz, kihívó pillantást lövellve Ville-re, mire a padlóra dobom a fekete felsőmet. Az ujjaim nyomban rátérnek a farmernadrágomra, s már tolom is lefelé a combjaimon. Fél lábra állva egyensúlyozok, mint a gólyák, hogy lehúzzam a bokámról. Kis híján seggre ülök, úgy kapkodok. De aztán az is röpül. Már a gatya. Szünet nélkül röhögcsélek, miközben Ville-n tartom a szememet.

Megadta az előnyt…
- Na persze… – dünnyögöm gonoszdi félmosollyal a szám szögletében.
Megszabadulok a farmernadrágtól, és felegyenesedem Ville előtt. A testünk kis híján összesimul.
Pökhendin feltartom az orromat, így pillantok az arcába.
- Nemmm kelll…! – suttogom Ville szájára, miközben fél kézzel a hátam mögé nyúlok, kipattintom a melltartóm apró kapcsát, és már vonom is le a vállaimról a fekete csipkedarabot. Elegáns kézmozdulattal tartom ki oldalra, és egyszerűen kiejtem az ujjaim közül.
Szemérmetlen magabiztossággal húzom magam ki Ville előtt. Vonásaim közt még mindig ott trónol a színpadias beképzeltség.
Már csak a bugyi van rajtam.
Félrehajolok, Ville-t mégsem kéne megfejelni, meg van odalent más is, ami egyelőre nem hiányzik az arcomba.
Szép lassan letolom a bugyimat. A térdemtől már magától csúszik le a lábaimon. A bokáim körül fekszik. Kilépek belőle.
Visszanézek Ville szemeibe. Már a szokásos kedves, kislányos mosolyommal. Az ujjaim gyengéden fonódnak a kezére.
- Gyere. Megmosom a hátad. – búgom, s ezzel magam után vonom a zuhanykabinba.
Ha nem előz meg a művelettel, megnyitom a csapot, és a zuhanyrózsából záporozni kezdenek a kövér vízcseppek.