Dieter, a hangmérnökünk rendes arc. Segített beszerezni egy sportmocit. Csak néhány napja vagyok Vegasban, de nem bírok létezni kerekek és némi jótékony száguldás nélkül. Én nem drogokkal élek, hanem a sebesség és a nyergen érzett részegítő szabadság adrenalin bombájával.
Éjjelente gyakran kivet az ágy, gyötörnek a rémálmok. Más gyógyírt nem ismerek álmatlanság ellen, mint egy kis motorozást. Addig sincs időm depizni és magamat meg a múltat siratni. Meg aztán nem árt feltérképezni a várost, hogy kiismerjem magam benne.
Úgy repesztek a fekete, guruló csodával, mintha a gondolataimat akarnám elhagyni. Valahogy így. A motor hangja élesen hasít bele az éjszakába, ahogy végigrobogok az utcákon.
Színes neonfények, és villogó jelzőlámpák mindenütt. Az előttem felbukkanó kocsikat kecsesen megelőzöm.
Hűen önmagamhoz és az életérzéshez, ami átjár, talpig feketébe öltöztem. Fekete sztreccs farmernadrágot viselek, fölötte fekete pántos fölsővel. Fekete bőrdzsekim hátán két ezüstszínű szárny fénylik.  A csatokkal díszített térdcsizmám pedig direkt lapos talpú. Csak a hollywood-i látványbigék képesek tűsarkúban megülni egy versenymotort, nem én.
Elcsíptem egy piros lámpát, és egy kocsisor közepén rostokolok. Bukóm alatt sóhajtva várom a megváltás zöld színét.
Macskásan dorombol alattam a kétkerekű járgány. Ennél a hangnál már csak a gitáromét szeretem jobban.
Az elsötétített plexi alól bámulom a járdán sétálókat. Én is jókor nézek oda. Egy kotta pucér srác rohan el az üzletek előtt. Fehér pamuttörölközővel takargatja a himbilimbit, miközben a nyomában négy izomgyurka lohol. A legszebb az egészben, hogy ismerem ezt az őrült ámokfutót. Ha azt mondom őrült, nem túlzok.
Jézusom… Birdie… Az apokalipszis egyik lovasa. Csupasz, gőzölgő seggel. Sosem hittem volna, hogy valaha látom a tomporát. Ez a finn így akarja megszállni az USA-t? Na, még csak ez után lesznek fincsi rémálmaim. Bárkiét láthattam volna itt Vegasban, de miért pont az övét kellett?
Pillanatok alatt felmérem a helyzetet. Nem tudom mit művelt, de tuti nem bírt magával. Nem szokása.
A lámpa még piros, úgyhogy felhajtok a járdára, leelőzöm a kondibérletes tagokat, de még a futó Birdie-t is, hogy aztán elé vágjak. Pár méterre előtte állok meg, és a lábam csak egy pillanatra teszem le a talajra támasztékkként. A vállam fölött fordulok hátra, hogy odaszóljak és legyen ideje cselekedni.
- Birdie! Pattanj! – a bukó jócskán torzítja a hangomat, de ha nem is ismeri fel, a nevére talán hallgat.
Birdie-t még Helsinkiből ismerem. A bandáinknak volt néhány közös koncertje, és összehaverkodtunk. Ugyan életfilozófiában nem vagyunk ugyanaz súlycsoport, de ettől függetlenül, vagy inkább épp ezért bírom a srácot. Kiéli azt, amit mások nem mernek. Több benne a spiritusz, mint az egész spanyol nemzetben, mégis, hozott magával egy kis hazai, finn szelet.
Ha felugrik a nyeregbe, ráhúzom a gázt. A járókelők ijedten ugranak félre, ahogy végigzúgunk a járdán, Birdie üldözői meg üvöltve anyáznak mögöttünk.
Elvigyorodom a plexi mögött. Már úgyis rég volt rajtam hapi. Meztelen meg főleg. Nem szokásom engedni nekik. De most szükségállapot van.
Remélem szorosan belém kapaszkodik, mert adok a lóerőknek. A kitartó szembeszél kissé megegyengeti a csatos kis séróját, de jóóópár utcával arrébb fellélegezhet.
Begurulok a felbukkanó parkocskába. Sehol egy árva lélek. A város fényei jótékonyan bevilágítanak a fák és a bokrok közé. Leállítom a motort az apró kavicsokkal felszórt szerpentinen, és ha Birdie leszáll mögülem, hogy magára csavarja a törülközőjét, addig leemelem a bukót. Megrázom a fejem, hogy rendeződjenek a tincseim.
A megkopasztott madárkára vigyorgok.
- Szia Birdie… Azért ennyire itt sincs már meleg. – döngöm somolyogva. Igyekszem az arcán tartani a tekintetem. Aztán mégis lehajtom a fejem és kiböffen belőlem a kurta nevetés.
- Látom semmit sem változtál. – pillantok fel rá ismét.
Ha nem lenne balhé körülötte, nem is ő lenne.
- Hová kéred a fuvart? – tudakolom, elvégre kizárt, hogy itt akarjon a parkban dekkolni egyszál fütykösben.

Szedem a lábam, a Kengyelfutó Gyalogkakukk hozzám képest egy sérves csiga most. Közben már az agyatlanok is kirontottak, hátranézek párszor és látom, hogy fogják a törülközőt, mert azt ugye nem rohangászásra találták ki. Még van előnyöm, de ha valami közbejön, utolérhetnek, aztán ki tudja, mit csinálnak velem négyen. Baszki, jól belenyúltam, de élvezem is a helyzetet. Pörög a testem, tombol az adrenalin és az életemért futok. Tök izgi, legközelebb is így csinálom, sőt talán már az előtérben levetkőzöm.
Hú, bassza meg, ez a motoros hogy került ide? Ha velük van, irányt kell váltanom, de egy ilyen ellen akkor sincs nagy esélyem. Inkább lerúgom a mocijáról. Pattanjak? Segíteni akar? Fingom nincs, ki ez, nem ismerem meg a hangot a nagy kuglifej alól. Ilyen a filmekben történik csak, hogy előkerül a menekülő társa valahonnan és elviszi. Csak ott általában szokták tudni, ki az. Leszarom, kurva jó nőnek néz ki, már csak ezért is felugrom mögé. A törülköző az ölembe kerül, mondhatni szőrén ülöm meg a lovat.
- Gyia, baby!
Megkapaszkodom, egyik karral a nyakába, másikkal a hasába. Először kicsit feljebb nyúlok véletlenül, de észbe kapok, hogy nem kéne csöcsörészni, mert képes ledobni, azt szevasz. Rögtön megy is lejjebb, a bordákhoz a karom. A hajamból egy csatot elhagytam, úgy érzem, most féloldalasan lobog a szélben a fecskefészek. Vigyorgok a járókelőkre, akik talán nem hisznek a szemüknek vagy hirtelen nem ismernek meg smink nélkül. Ruha nélkül. Pedig a tetkóim elég jellegzetesek és volt olyan klipünk, amiben megmutattam a felsőtestemet. Talán itt az ideje egy szolidan editált fürdőkádban vonaglós vagy zuhanyzós videónak is, ahol a lényeget mindig kitakarják. Nem pixelekkel, mert az gagyi. Hátranézek és még beintek az izompacsirtáknak. A forgolódásban érzem, hogy a törcsi lecsúszik. Kapnék utána, de a kerék már bedarálta és az úttest közepén végzi csupa olajosan, megszaggatva.
- Picsába! Nemtom, ki vagy, de kösz csajszi! Milyen érzés, hogy majdnem seggbeduglak?
Gondolom, észrevette, hogy a kerék megküzdött valami könnyű kis anyaggal és győzött. Nem nehéz rájönni, mi volt az. Szerencsére nem a lábam, arra figyeltem. Így meg a testem hiánytalanul préselődik az övéhez. Izgató és vagány ez a motorozás, csak egy kis cucc kéne még hozzá. Mindegy, már így is áll a farkam.
A parkban leugrom és nyújtozok, hajolgatok előre-hátra, jobbra-balra. Mint egy nudista tornász, olyan látványt kelthetek most. Mikor leveszi a sisakot, akkor látom, hogy ki a megmentőm.
- Geci, ez komoly? Te vagy, October? Mi a faszt csinálsz itt?
Kurva jó érzés egy hazai arcot látni. Ő is a finn fővárosban zenélt. Emlékszem, a Ragnarok nem volt egy rossz banda, csak feloszlott. Mindenki a dobos menyasszonyát tömködte és csúnyán összevesztek azon az egy lyukon. Vagy a szintisét? Nem tudom már. A csajnak kurva jó hangja van és remek előadó, megfogja a közönséget, nem ereszti el a koncert végéig. De hogy kerül ide?
- A szaunában meleg volt - közlöm röhögve. - Csak ezek a prűd amcsik nem bírják a meztelenséget, ami otthon szokás.
Nem takargatom magam, csak October lát, előtte meg nincs mit szégyellnem. Nem az a típus, aki lefotóz, aztán már be is küld a netes újságok e-mailcímeire. Pedig az milyen reklám lenne? Lehet, hogy a kis sprintelés alatt valaki szemfüles volt és holnap már a seggem lesz a címlapokon. Most a hangyászsün tetkóm vígan emeli az ormányát, mert még mindig izgalmi helyzetben van. Erre a varratra vagyok a legbüszkébb, tök egyedi és cool.
- Én egy régi haverhoz jöttem, de most inkább a Four Seasons-be mennék ruháért. A legjobbkor jöttél, köszi, tényleg!
Ha nem veszi fel a nyúlcipőt egy álló farkú ismerőstől, akkor meg is ölelgetem. Azon kevés helsinki zenészcsajok közé tartozik, akik még nem voltak meg. Talán itt az alkalom!
Dumcsizhatunk még, bár kicsit cidrizek, mert az a szél kellemetlen volt. Ha elindulunk, felpattanok így, ahogy vagyok. Senki se dobálta el a ruháit a parkban, nincs mit felkapni.

Szépen néznék ki, ha Birdie lerúg a mociról. Ilyenekre nem is gondoltam. Látszik milyen naiv vagyok néha. Egyszer a jószándékba döglök bele. Vagy előbb ő, ha a melleimet tapogatja. Szerencséjére kapcsol, és máshol talál rajtam fogást.
Száguldás közben a hátsókerék bekapja a törölközőt, vadul megpörgeti, aztán a megtépázott anyag maradéka lemarad az úttest közepén. Csak egyetlen pillanatra lesek hátra, hogy mi a fene történt odalent. Oké, Birdie futóművei még a helyükön vannak.
Hallom mit csicsereg közben mögöttem. Speciel érzem is, hogy nem csak duma. Most már biztos vagyok benne, hogy tényleg Birdie az, és nem hallucinálok.
- Élvezd ki és kapaszkodj! – harsogom túl a motor zúgását somolyogva a plexi takarásában. Gázt adok, és a járgány méginkább megtáltosodik alattunk.
A parkban megvárom, míg kinyújtózza magát, és csak aztán nézek az arcába. Ó, igen, kihívás, hogy kizárólag arra fókuszáljak.
- Aha, és te lengettél nekik egy kis finn virtust.
Aztán valahogy a természetes férfiszépség mégis betölti a látóköröm. Nem állom meg gúnyos vigyorgás nélkül. Az a tetoválás, meg a harci állapot… Birdie… Birdie…
A bukót a kormányra akasztom és szó nélkül vetkőzni kezdek. Tudom mire gondol. Ami a fejében jár, majd kiveri a szemem. De csak a dzsekimet veszem le. Odahajítom Birdie-nek.
- Kösd magad köré. De vigyázz rá! Azok után, hogy a te fotogén kis seggedet takarta, árverésre bocsájtom. – kacsintok rá. Képtelenség nem imádni ezt az eszelős arcot. Bár, én jobban örülök neki, amikor fel van öltözve. Az énekhangja mellett a teste is isteni, de nem akarom, hogy a jelenlegi helyzeténél mégjobban elbízza magát. Akkor orrba vágja saját magát.
- Átigazoltam vokálosnak az egyik itteni bandához. – válaszolok a kérdésére. Tudja, hogy feloszlott a volt együttesem. És most, hogy találkoztunk, sőt, ilyen feledhetetlen körülmények között, talán már nem is bánom, különben még mindig Helsinkiben nyomnám. Még a végén tényleg hálás leszek Östen-nek a melóért.
Az ölelést persze, hogy nem hagyom ki semmi pénzért. Barátian megpaskolom a hátát.
- Tudod, hogy nincs mit. – döngöm somolyogva. Ilyesmikre valók a haverok. Mi finnek tartsunk össze.
- Jó látni... - duruzsolom heherészve. - ...hogy még életben vagy.
Ez nagy teljesítmény nála. Komolyan. Néha nem is értem hogyan csinálja.
Minden esetre tökre örülök, hogy itt van. Máris nem érzem olyan magányosnak és idegennek magam Vegasban.
Szóval haveri látogatást tesz. Fogalmam sincs róla, hogy Ville a szerencsés áldozat. Őt ne is nudiban keresse föl.
- A hotel? – kérdezek vissza némi gondolkodás után. Szerencsére kezdem kiismerni a várost, nem kell navigálnia.
Azon a puccos helyen szállt meg, gondolom. Az ízlése is a régi maradt.
- Nyeregbe cowboy! – adom ki az ukázt. Látom rajta, hogy cidrizik. Még a végén megfagy itt nekem és negatívba teszem a libidóját, pedig mi finnek bírjuk a hideget.
Ha Birdie visszaül mögém, a fejembe húzom a bukósisakot, és kihajtok a park sötétjéből. Szellős lesz neki a városnézés a hotelig, de az általam ismert, lehető legrövidebb úton megyek. A sebességkorlátokat sem lépem túl. Enélkül is roppant feltűnőek vagyunk az utakon.
Rohadt nagy mázlink van, ha egy rendőr sem kapcsol le minket.

A törülköző lett az események áldozata. Szerintem ez bőven belefér. A szaunában akad másik és ha nagyon ragaszkodnak hozzá, kifizetem. Csak így kicsit jobban ér a szél és szinte csontig hatol. Mázli, hogy nem Grönlandon vagyok motorháton. Ott most kockára fagynék. Mondani se kell, én bizony ezt kurvára élvezem. A motor valami olyan csodás találmány, amit mindenkinek ki kéne próbálnia. Akár vezetve, akár kapaszkodva. Én eddig csak hajtottam, sose ültem fel senki mögé. Most is kényszerből csinálom. Egy csinos nő hátára odatapadni meztelenül, fú, de nagy kényszer ez, tényleg! Repesztünk, mint az atom Hiroshima fölött, nagyon állat.
Aztán a parkban megtörténik a nagy felismerés. October is laza csaj, mindig bírtam a búráját. A válaszára megfordulok, nézelődöm, hogy mit lehet itt csinálni. Már továbbléptem a szauna témájáról. Fákon még lehetne csimpaszkodni, meg mászni, Tarzant játszani. Fázom, mennék inkább a szállodába. Aztán onnan kokóért, az mindig jöhet és kell is. Lehet, hogy ezeket az izomtiborokat is le tudtam volna kenyerezni, ha nem faszt villantok, hanem egy kis jó minőségű anyagot. Miféle alakok egyáltalán, hogy négyen nekiállnak kidobni valakit, aki ugyanúgy fizetett a szaunáért, mint ők? Otthon nincs ilyen. Furák ezek az amcsik néha.
October arcára mosolyt csalok a "kisestélyimmel" és szerintem ebben az állatkának is nagy szerepe van. Az én ötletem volt és találtam hozzá egy elég kreatív művészt. Azt nem hagyta, hogy referenciának feltegye az oldalára az egészet, csak a felső részét. Biztos megdobta a látogatottságát a nevem és a remek alkotás.
- Hogy tetszik a sünöm? Ez az, vetkőzz, baby!
Nagy sajnálatomra csak a dzseki kerül le. Persze erre is nagy örömmel csapok le. Forgatom, nézegetem, próbálok rájönni, hogy kéne ezt magamra csomózni. Nem tudom, sose hordtam még kabátot ágyékkötőként. Aha, megvan. A lábaim közt áthúzom és összekötöm deréktájt. Nem, nem jó így, alig takar.
- Basszus, hogy kéne ezt? - gondolkodom hangosan. - Á, ez lesz az!
Egyszerűen a derekamra kötöm, mint egy pulóvert szokás. Így a seggem már védve lesz. Az egyik ujját meg elöl ráhúzom a bránerre. Na, még divatos is. Kicsit industrial, meg sado-mazo style, azokban mindig van fantázia.
- Oké, October! Ha mégis hordani akarod, kitisztíttatom majd. Csók a nunusodra, így már nem lesz belőlem mirelit rocksztár!
Hihetetlen, hogy milyen véletlenek vannak. Kijött Amerikába énekelni és pont ott, pont akkor motorozott az utcán, amikor és ahol én bajba kerültem.
- Melyikben leszel? Még nem hallottam a pletykákat, hivatalos hírt meg pláne nem.
Gondolom, csak fű alatt tárgyalták, különben elterjedt volna. Nem olyan nagy a finn szcéna, hogy ezt sokáig lehessen titkolni. Én meg benne vagyok a sűrűjében. Rendes csaj, kurva rendes és tudhatja, hogy én is megtenném vele ugyanezt, ha valami balhéba keveredne. Annyira nem vagyok önző és mindenkin áttaposó, hogy a barátaimat cserbenhagyjam.
- Azt is jó látni, mi? - vágok vissza, ahogy feszítek a csőre húzott kabátujjban.
- Komolyan, csak emiatt estek nekem, hogy nem volt rajtam gatya! Pedig még be se fingottam a szaunába, ahogy szoktam.
Azt megtettem párszor, mikor úgy éreztem, túl sokan vagyunk. Egyből megfogyatkozott a bent tartózkodók száma. Aromaterápiával bővítettem a szolgáltatást akkor és ebből már nem kértek. Itt viszont csak üldögéltem, vagy 2 percet és máris kitört a háború. Egyébként nem hiszem, hogy agyonvertek volna. Egy kis 8 napon túl gyógyuló, aztán annyi. Nem akkora arcok ezek, hogy gyilkolni merjenek. Azt meg szoktam látni és olyan elmebetegekkel nem kezdek. Nem gyakran.
- Jaja! Te nem ott szálltál meg? Hol laksz? A vendégem vagy a minibárban bármire, ami kell!
Felpattanok újra, most már ebben a rögtönzött kabátgatyóban és megint útnak indulunk. A szelet már jobban viselem. Finnországban is vannak hidegek, nem vágott földhöz ez sem. Érzékelem, ennyi. October biztos kézzel átvezet a városon, én meg nézelődöm. A közönségnek intek néha, kacsintok, biccentek. Jó látni, hogy van, aki felismer. Lesz egy-két fotó is, már látom, hogy kerülnek elő a telefonok. Octobernek is jut egy szelet a vegas-i hírnévből, majd magyarázkodhat, ha zavarja. Engem ugyan nem zavar.
Egész rövid úton megyünk. Messziről már látom a szállodát. Ekkor kezd szirénázni egy rendőrautó a hátunk mögül. Odanézek és villogtat. Ez minket szúrt ki. A büdös faszba!
- October, megjöttek a fakabátok! - kiabálom előre a nyilvánvalót és az ujjaimmal idegesen dobolok a csaj bordáin kapaszkodás közben, így koncentrálok, hogy mit mondjak majd.

- Nagyon király vagy azzal a sünnel. – vigyorgok. Tényleg egyedi. – Csak te tudsz ilyeneket kitalálni.
Figyelem Birdie-t hogyan küzd a dzsekivel. Nem akarok beleokoskodni, elvégre egy leleményes férfiról van szó, és nem szeretnék belegázolni az önérzetébe. Fel is találja magát hamar.
A tisztításra csak legyintek.
- Rá se ránts. – csóválom a fejem vihogva.
Nem vagyok finnyás. Az sem borít ki, hogy a kabátujja lett az orrmánymelegítő. Mondom én, hogy kreatív a szentem. A jég hátán is megél. Pláne, hogy finn.
- Tudod mit? Ezt az árveréses dolgot meggondoltam. Inkább megtartom. – döngöm. Birdie érti a tréfát. Ő ne értené? Hajaj!
- A Slaves of Hell-be épített be a menedzser. Biztosan hallottál róluk. Frankó banda, jól nyomják a srácok. A frontemberüktől tartottam a legjobban, de aztán kiderült, hogy ő a legnormálisabb arc köztük. – magyarázom. A hideg fogadtatást már el is felejtettem. Ville pozitív hozzáállása a zenészi képességeimhez valahogy kompenzált.
A pukiőrületre jót röhögök.
- Legalább tudom kivel nem kell szaunáznom… Hihetetlen, hogy tényleg csak a nudi miatt akartak elkapni! – sandítok gyanakodva erre a csupasz jómadárra. Viszont hiszek neki. Ő az a fajta pofátlanul őszinte és exhibicionista ember, aki az összes szarságát szemrebbenés nélkül felvállalja. Nem takargat semmit. Ma este tényleg nem.
Kényelmesen eligazodom a motor nyergén. Indulásra készen várakozok Birdie-re.
- Kösz a meghívást! Szavadon foglak. – kacsintok rá. - A belvárosban bérlek egy lakást. Ha van kedved és időd, néha felugorhatnál. Azt mondják rohadt jó kínait csinálok. – biztosan nem érti félre a haveri meghívást. Vagy ki tudja. De ismer már annyira, hogy tudja, a férfiakkal ilyen téren stoptábla van érvényben. Semmi bajom az ellenkező nemmel, nem ők tehetnek róla, hogy nem vagyok valami befogadó. Lelki okokból kifolyólag nehezen engedem őket a közelembe a barátságon túl. Az okokat nem sokan ismerik, mert nem reklámozom azokat. Mondjuk úgy, hogy a félelmeim rabja vagyok.
- Meddig maradsz Vegasban?
A válaszot még megvárom, aztán felbőgetem alattunk a dögös lóerőket.
Az ember lánya, mikor már azt hiszi, hogy gond nélkül eléri az úticélt, pofára esik. Egy ágyékkötős, a tetkói alapján jakúzaféle sráccal a hátamon motorozok az éjszakában. Alig vagyunk feltűnőek. Meg is bámulnak minket, és szemfüles fotók is készülnek. Nekem egyáltalán nem kellemetlen, nem én vagyok túlöltözve, viszont Birdie meg tojik az egészbe. Valahogy én is.
Erre felvinnyog mögöttünk egy rendőrautó szirénája. Ide-oda szórja a kék és piros fénycsóvákat a lámpája.
A fenébe...
Lassítok, majd lehúzódom az út szélére. Érzem Birdie ideges ujjait az oldalamon dobolni.
- Nyugi. – fordulok hátra a vállam fölött, és úgy szólok hozzá a bukó alól. Aligha van olyan ember, aki nálam jobban képes megőrizni a hidegvérét bárminemű szorult helyzetben. Ha lélekjelenlétből és problémamegoldásból kéne most itt helyben diplomáznom, csillagos 5-öst kapnék.
A sisak lekerül a fejemről. A motor visszapillantó tükrében látom a felénk sétáló egyenruhás zsaru elégedett képét.
Megáll mellettünk. Se köszönés, semmi, csak nagy komolyan azt kérdezi, amit mindig mindegyik kérdez:
- Tudja miért állítottam meg? – néz előbb rám, aztán Birdie-t is feltérképezi.
Nincs képem benyögni, hogy „Na baszod, Birdie, megint durrantottál egyet, hogy még ez is kiszagolta?”
- A bukó? Mert gyorsan biztosan nem hajtottam. – duruzsolom kedvesen mosolyogva.
Szerencsére Birdie a felismerhetetlenségig van álcázva. A fecskefészek már nem fecskefészek többé a fején, hanem szénakazal, és kipingálva sincs a képe. A fekete bőrpelusról meg ne is beszéljünk.
A zsernyák önelégült okossággal bólogat, hüvelykujjait közben befűzi az övébe.
- Az bizony. Kettő kéne… és szeméremsértéstől sem állnak messze.
- Meg tudom magyarázni, biztos úr.
- Valóban? – méreget gyanakodva.
A fejemmel Birdie felé biccentek.
– Az úr turista és kirabolták. Mindenét elvették. Én meg felajánlottam neki, hogy visszaviszem a hotelba, ahol megszállt. – mondom. Azt a szaunás mesét úgysem hinné el a négy izomgyurival.
Még egyszer végignéz Birdie-n. Ez a vizslatás már engem hoz zavarba. Lehet, hogy meleg? Végül megint csak hozzám fordul.
- Kérem a papírjait. – utasít szárazon, mire kicipzározom a farmernadrágom zsebét, és az ujjaimmal előhúzom a jogosítványt meg az egyéb szükséges kártyácskákat tartalmazó műanyag tokot.
Átnyújtom a rendőrnek.
- October Soininen… - olvassa fel a nevem. – Finnország?... Ahogy látom nincs egy hete, hogy az USA-ban tartózkodik.
Bólintok.
- Így van.
Remélem nem toloncolnak mindjárt haza.
- És magát hogy hívják? – teszi fel a kérdést most már Birdie-nek. Az ő okmányait nyilván nem tudja elkérni.

Nagy vigyorral teszem zsebre a dícséretet. Büszke is vagyok a kreativitásomra és erre az ábrára. A "szarjál sünt" mindig új értelmet nyer, mikor ezt kihúzom egy csaj seggéből.
- Höhö, akkor dedikálom is, ha eddig nem hagytam elég nyomot - toldom meg a viccet egy másikkal.
- Ne bassz má', komolyan? Én pont azoknak az énekeséhez jövök, Ville-hez. Kurrrrva nagy arc, pár éve sokat buliztunk, mikor meg lettek hívva jótékonykodni. Meg zeneileg is jók, persze, csak a menedzserük egy seggfej. Nem tudtam elérni a havert sehogyse, úgyhogy kijöttem én magam.
Hú, az a feledhetetlen 4 nap! Meg az utolsó éjszaka. Beparáztak az átszúrt nyakú kurvától, pedig simán túlélte. Miket fogunk még itt csinálni? És most már jön October is velünk, nincs mese.
- Ilyen isteni csoda nincs a Kalevala-ban se, hogy pont most ruccantál át, pont ugyanahhoz és pont akkor voltál ott, ahol én. Ha azt mondod, hogy ugyanabba a szaunába készültél, itt helyben kinyallak!
Ijesztő dolog ez a gőzbefingás, úgy látom. Mondjuk, ami belőlem kijön, az nyílt levegőn is ölni tudna. Mondták már, hogy vért meg ne próbáljak adni. A gyomromban érdekes dolgok mehetnek, iszonyúakat szarok és hugyozok. Hasonlítottak már házimarhához, lóhoz, bármilyen büdös állathoz, mert belőlem nagyon durva salak jön. Aztán ez 100 fokon párás helyen még erősebb. Nem tudom, külső orrnak milyen, én megszoktam.
- Oké, mindenképp! És hogy bírod a srácokat? Jó arcok, nem? A mi bandánkkal nyomtunk egy komplett közös blokkot azon a nemzetközi bulin. De Ville pont olyan őrült, mint én. Szétbuliztuk az agyunkat akkoriban.
És hogy most mik következnek még, azt maga Vejnemöjnen se tudná elénekelni. Én se. Ötleteim vannak és fognak is jönni. Gyakorlatilag ebből élek.
- Szecsuánit tudsz? Meg olyan tésztát hozzá? Az a legjobb, marhából.
Sok mindent szeretek, kínait csak étteremből, mert ordenáré büfék vanna Helsinkiben. Nagyítóval kell keresni a jókat. Octobernél voltam Helsinkiben is, ott se lett semmi a barátságon kívül. Tudom én, milyen távolságtartó, csak nem értem, miért. Mindig próbálkozom felengedtetni az ilyeneket, remélem, nála is bejön egyszer. Nem jó az, ha az ember megszégyeníti a fagyasztott heringet a hűvösségével. Finn vagyok, de tüzes finn. Az életerő nem ismer közigazgatási határokat és nemzeti hovatartozást. Mi is lángolhatunk az érzelmektől, én vagyok ennek az élő példája.
- Nemtom, most szünetelünk. Lenyomtunk egy kurva hosszú turnét, végig Európán, aztán kijöttem. Időm van, cuccot majd szerzek, aztán... Nem úszod meg, hogy velünk bandázz! Majd meglátod, mire vagyunk képesek Ville-lel ketten.
Magamban is dobogós vagyok a partizásban, a haverral meg mindent elsöprünk. Ha még ugyanaz az ember, aki régen volt. Előrángatom én belőle, akármekkora családapa, komoly úriember vagy mi a faszom is lett belőle. Nem tűnik el a bulizós rész az emberből, csak lefedi jó nagy adag fakéreggel, betonnal. Nálam meg mindig ott van az összecsukható légkalapács, hogy lebontsam a hülyeség falait és szabadjára engedjem a madarat. Mindenkiben van egy Birdie, ez a mottóm.
Kurvára bejön ez a motorozás és ha majd meg tudom győzni Ocit, akkor ezt veszem igénybe taxi helyett. Sokkal jobb, mint egy gyökér sofőrt hallgatni, hogy unatkozik az ablakon kilógatott fél karral szívva a cigit. Akik hátulról látnak, azokkal egy nagy vörös sárkány néz szembe vizenyős, sárga szemekkel. A lába a derekamnál, a szárnyai vége a lapockámnál. Aztán van a kalóz a vállamon, mindenféle szövegek, rúnák és még pár kisebb nonfi a lábaimon meg a legendás hangyászsün, ugyebár. Címlapra azokkal a fotókkal, gyerekek! Mutatom az egyezményes like jelet a telefonnal fényképezőknek. Szeretem a közönségemet és ezt érzik is. Azt szeretem bennük, hogy istenítenek.
A tizenhatodos ütemek a bordáján biztos zavarják Ocit és nyugtatgat. Nálam ez kurvára nem szokott semmit érni. Én így gondolkozom. Mikor koncentrálok, "nyugalomban", akkor kergetek másokat az őrületbe. Azt tudom, hogy ő nem parás. Ilyenkor jön jól a fagykisasszony stílus. Lemászok és igazgatom a tökömön a kabátot. Már nem álldogál annyira, az ormány lassan tényleg kezd a hangyák felé, a föld irányába hajolni. Visszament alapállapotba. Pedig azért dörzsölgette a bőrdzseki ujja rendesen. Vigyorgok és idegesen integetek alkarból a rendőrnek, a ballal fogom az ágyékkötőt. October válaszol, higgadtan és profin.
- Milyen bukó? Volt rajta! Ja, hogy rajtam...
Nem bírtam ki, muszáj volt beleszólnom és közben esett le, miről van szó. Bukósisak... Sose motoroztam olyanban. A rőzsémre rá se menne. Majd keresünk egy NASA-központot, onnan kérünk szkafandert, abba talán beleférek. Apropó rőzse, ez most egy szénaboglya és egy összegömbölyödött fekete perzsamacska keveréke, ami a szemembe lóg.
- Szeméremsértés? - vágok közbe azonnal, ahogy kimondja. - Rá van húzva! - mutatok a kabát ujjára.
October magyaráz és igaz is, amit mond. A fele. Jó lesz az egy ilyen bumburnyáknak, ezért bólogatok hevesen. Most mit néz? Én is nézem, értetlenül. Ha autogramot akar, nyögje ki! A papírok, baszki! Jaj, most ne játsszuk azt, hogy be kell jelentenem a papírjaim eltűnését, aztán hopp, véletlenül megtaláltam a szaunában a szekrényben. A biléta ugyanis még mindig a nyakamban lóg, azt nem vettem le. Egy dögcédula meg egy bőrdzseki, ez van rajtam. Az összes hajcsatom az úttesten végezte valahol. Nézem ezt a fakabátot. Már most unalmas. Hogy tudja ezt csinálni egy életen keresztül valaki?
- Tuomas Jörg, örvendek! - nyújtok kezet, de visszarántom, mert érzem, hogy a kabát ujja csúszik lefelé. - Ez nem az enyém egyébként, csak úgy kaptam, hogy valami legyen rajtam. Még jó, nem?
Nem tudom, mennyire vájtszemű, látja-e, hogy női bőrdzseki van a tökömre tekerve. Megmondtam a frankót. Most mi lesz? Bírság? Vagy elvisz egy motorosboltba sisakért? Nagyon nézeget és a felsőtestemet lesi. A sünt! Ja, ez ilyen félrement lélek lesz? Nő, csak férfitestbe született? Még jó, hogy nem vagyok kisminkelve. Talán le is smárolna. Kérdőn nézek rá, rángatom a fejemet, vigyorgok, csípőre rakom a másik kezemet.
- Na? Mi a gáz?

- Nem mondod?! Ville a spanod? – kerekedik el az arcom. Kicsi ez a világ. Hangosan felnevetek. – Ezt nem hiszem el!
Vagyis de. Viszont még mindig ámulok a meglepődéstől. Jól összekereszteződtek az útjaink Birdie-vel. Ahogy hallom, ő is osztja a véleményem.
- Nem, nem szaunázni készültem. – böffen ki belőlem egy újabb röhögés ma este már sokadszorra. Szerintem enélkül is örömmel meglátogatna délen, de nem adom alá a lovat.
Ahogy Birdie mesél Ville-ről, mintha egy teljesen más embert ismertem volna meg ebben a néhány napban. Birdie viszont hatásosabb, mint bármelyik kedélyjavító dilibogyó. Ha valaki még a halottaiból is felrázhatja az embert, akkor az ő. Sokan nem bírják tartani vele az iramot. Nem szégyen, én sem.
- Felírlak Ville-nek. Eléggé be van fordulva, ahogy látom… Aha, a srácok is jó fejek. – az részletkérdés, hogy Vespa-val meggyűlik a bajom. Griddel meg még nem volt nézeteltérésem. Remélem így is marad.
- A te kedvedért még szecsuánit is. Megjegyeztem a rendelést. – kacsintok Birdie-re.
Aztán jön azzal, hogy vele és az őrült Ville-vel bandázzak.
- Ajjaj, ettől félek. – nevetek. – Belőled egy is elég!
A motoron ülve nem tudom min agyaloghat Birdie, de ha tudnám, hogy inkább motorozna taxi helyett, én benne vagyok. Szabadidőmben szívesen elfuvarozom bárhova. A lényeg, hogy két keréken lehessek.
Miután a rendőr lekapcsol minket, már meg sem lep, hogy kis tollas barátom hozza a formáját.
- Ahha… Szóval maga is finn. – dörmög az egyenrucis fickó, és a szeme megakad néhány másodpercre az ormányos dzsekin.
- Ez a magáé? – kérdezi tőlem. Látja, hogy kisméret és nőies fazonja volt fénykorában.
- Csak a dzseki. Ami benne van, ahhoz nekem semmi közöm. – úristen, miket dumálok. Ez Birdie hibája. A kisugárzása ellen nem tudsz védekezni, a hülyesége meg ragályos. Ennyi. Nem ok nélkül tartok én a közös bandázástól.
Esküszöm, mintha a rendőr szájsarka megrándult volna.
Aztán előkerül a szonda, amit a tag az arcomba tol.
- Fújja meg!
- Vért ne adjak? – csúszik ki a számom, de már késő. Birdie, bacod!
A „police officer” türelmesen vár, nagyon ráér engem szívatni. Szépen belefújok a ketyerébe. Nem mutat az semmit. Egyetlen korty nem sok, annyit nem ittam. A tag lecsekkolja.
- Sétáljon egyet a záróvonalon. – jön a következő katonás parancs.
Nem értem ezt az egészet. Kissé megütközve pislogok a rendőr arcába, de végül szót fogadok és sóhajtva rálépek a fehér csíkra az út szélén. Egyik lábamat a másik után teszem milliméternyi pontossággal maradva az aszfaltra mázolt sávon. Néhány méter után megfordulok ééés…
A fakabát rárepült Birdie-re? Ez most komoly??? Azért küldött sétálni, hogy… hogy… csajozhasson??? Vagy mi?
Na bammeg. Nem tudom, hogy sírjak-e, vagy nevessek. A rendőr elzavarja a jó nőt, engem, hogy felszedhesse Birdie-t. Hát ez azért…
A fazon észreveszi, hogy őket nézem, mire rám pirít.
- Menjen tovább!
- Anyád is… - dohogom az orrom alatt. Arra ügyelek, meg ne hallja.
A zsernyák visszafordul Birdie-hez.
- Jól beszéled az angolt, és olyan izzzgató ez a finn akcentus. Hová valósi vagy, cukorgombóc? Ugye sokáig maradsz még? – mosolyog rá szélesen. A faszit mintha kicserélték volna. Huss! Így tűnt el a keménykedő zsaruszellem belőle. Íme, egy kis buzi.
Tök aprókat lépkedek. Nem merek röhögni, csak fuldoklom mint az állat. Fülelek, hogy mi a fenét csinálnak. Hagyom kicsit Birdie-t is szenvedni, de ha gáz lenne, azonnal visszarohanok. Remélem van annyi esze, hogy ne fejelje meg a fazont.

October finomabb kiadás, mint én, máshogy éli ki a szenvedélyét, nem csoda, hogy megijedt Ville-től. Az a csoda, hogy őt kedvelte meg és én is a havert keresem. Ma este, Vegas-ban, milliméterre pontosan ugyanott. Nem szaunázni ment. Jó, hát nem stimmelhet minden. Nagyon jókat röhögünk megint, mint odahaza is tettük sokszor. Annyira azért nincs lefagyasztva, csak úgy...nem tudom megfogni a lényeget. Ő meghúz határvonalakat, amiket én nem. És pasit még nem nagyon láttam a környékén labdába rúgni, ha jól emlékszem. Persze lehet, hogy csak én maradtam le kicsit.
- Nem baj, az ajánlatom is így áll.
Ville befordult? Hm. Úgy vettem észre, hogy benne is jelen volt az üresség érzése és hajszolta az élvezeteket, hogy betömje a rést. Aztán feladta volna? Lehet, hogy ez a különbség köztünk. Engem előbb eresztenek le koporsóban a földbe, minthogy abbahagyjam a próbálkozásokat és beletespedjek a nagy semmibe. Nem csodálkoznék, ha még a temetésemen is bealkotnék valamit, véletlenül magammal rántanám az egyik sírásót vagy hasonló. Az én esetemben ott is buli lesz, garantálom, akárhonnan is fogom nézni.
- Oké, megmondhatod neki, hogy jön a két lábon járó antidepresszáns. Megkeressük azt a sarokba dobott hangulatot és felvisszük a hetedik mennyországba. Én nem állok meg a hatodikon.
Az antidepresszánsokról tudok egyet s mást. Ilyesmit, könnyebb kiadást írtak fel nekem hiperaktivitásra kiskoromban. Szedtem is néha, de csak akkor volt jó, mikor ráittam. Aztán mióta a kokót ismerem, nem kellenek a bogyók. Én magam vagyok az, aki gyógyítja a bánatot és az unalmat. Rávigyorgok Octoberre és mindkét hüvelykujjamat az égnek meresztem, hogy megkapom a favorit kínai kajámat. Megint röhögünk jókat.
- Á, majd meglátod, baby! El fog ragadni a hév, hidd el!
Teszek róla, hogy mindenki partizzon, ahogy még soha. Vagy ahogy nagyon régen. Ville azért benne volt ezekben, azt nehéz lesz überelni.

A zsaruval muszáj társalognom? Ilyen hülye kérdésekkel jön... Semmi igazolvány, csak ha az egyik finn, akkor biztos a másik is. És úgy néz, mint aki a My little pony-t várja élőben.
- Nem, bengáli vagyok, tudja, ahonnan azok a kis csíkos macskák jönnek.
Háhá, Octobernek is kinyílt a szája. Mondják, hogy elég, ha jelen vagyok, nem is kell buzdítanom az embereket, így is megváltoznak körülöttem. Lehetnék szektavezér, ezt is mondták már. Baromság. Én isten vagyok, nem pap. Lehetne köze a kabátujj tartalmához, biztos élvezné. Barátokkal is lehet szexelni, pár numerám így indult a csajokkal, mielőtt beadták a derekukat. Dumcsi, puszi-puszi, kihúztam őket a szarból néha, pár bók, aztán egyszercsak rácuppantak a brére.
Szonda, a legrettegettebb rendőrcucc. Utálom. Jó, hogy nem én vezetek. Biztos kimutatná még, amit a repülőn ittam meg a buszban a szálloda felé menet. Nem tudom, October ivott-e, szerintem nem. Az ilyesmire szokott figyelni. Nézem a mutatványt és elkezdem utánozni egy kötéltáncos mozdulatait, amint kis finn barátom egyensúlyoz a csíkon. Védőháló nélkül. Aztán nem akarok hinni a füleimnek. Baszd meg, felcsigáztam és randira hív? Höhö, ebből valamit ki kell találni.
- Egyenesen Helsinkiből jöttem, édes! - kezdem, mintha flörtölnék én is.
Rákacsintok, aztán már tudom, mit kell csinálni. Kiskorom óta tanulok dalokat és a legjobbakat bárhol elő tudom adni. Mindig van egy tarsolyomban és most egy elég konkrét dalt rántok elő onnan. Hangszer nincs nálam, úgyhogy az only vocal verziót kapja. Elkezdem énekelni magasabb hangon, rockosabban és rázom hozzá a fejemet, ugrálok, mutogatok a levegőbe. Mintha csak a színpadon lennék. A szöveg magáért beszél:
"See I'm not to keen on the smell of Vaseline
No I'm not Princess Di and I don't wanna be a queen
I wish I was queer so I could get chicks"
Erre varrjál gombot, cukorgombóc!

Már kezdtem azt hinni, hogy a rend őre egy kis büdös mizogin, ezért az a sok vérszívás, végül aztán csak kibújt a szög a zsákból. Olyan meleg, hogy már lángol.
Nem hiszem el, amit hallok! Birdie dalra fakadt. Megállok a záróvonalon. Az ajkaimat összeszorítom, és az ég felé fordítom az arcom. Annyira kell röhögnöm, hogy majd bepisilek. Csorogni kezdenek a könnyek a szememből. Szipogok.
- Ilyen nincs…!!! – nyögöm halkan, miközben a szemeimet törölgetem.
Muszáj látnom mit alakít mellé. Sarkon pördülök. Nem csalódtam Birdie-ben…
A rendőr szoborrá dermedve áll a tollas finn srác előtt, még a száját is tátva felejtette, annyira elragadtatja a műsor. A szemei szerelmesen csillognak, miközben vágyódva sóhajtozik. Komolyan, egy halálosan szerelmes nő nem tudna ilyen boci szemeket produkálni, mint ez a langyi. A zsaru odáig van Birdie-ért. Én ezt nem értem! Nem, egyáltalán nem irigykedem. Isten mentsen!
A zsaru valamiféle földöntúli kábulatba esett.
Szapora léptekkel visszamasírozok a kettőshöz.
- Bocsánat… - szólítom meg óvatosan, finom hangon az egyenruhás tagot. Kezében még mindig ott figyelnek az irataim. – Ha megadom az úúúr telefonszámát, visszakapom az irataimat?
A rendőr erre szép lassan rám néz. Csoda, hogy egyáltalán hallotta; hozzá beszélek.
Remélem Birdie nem visít közbe valami egetverő hülyeséget.
A pasasban a kirablós mesém után valahogy fel sem merül a kérdés, hogy én honnan is tudhatom az utasom számát. Mindegy. Valahogy azt is kidumálnám. Viszont egy kurva jó ötlet ugrott be.
- Előbb a telefonszámot! – szegeződik rám keményen a férfiúi szempár a sűrű, de szépívű fazonra szedett szemöldök alatt. Hogy nem vettem ezt eddig észre!
És még követelőzik is a kis huncut!
- Oké. Van egy tolla, meg papírja? – kérdem.
Mint a villám, úgy kapja ki az ingje zsebéből az örökírót, és felém nyújtja a helyszíni bírságos jegyzettömbjével együtt.
- Az úr művészneve – biccentek Birdie felé. – Grid. Most épp világkörüli turnén van. Amíg Vegasban tartózkodik, addig szombat esténként a Vörös Hold bárban lép fel. Ez meg itt….  – állok neki ráfirkantani tisztán olvashatóan az igazi Grid elérhetőségét az elém tolt lapra. - …a száma. A nap 24 órájában hívható.
Birdie felé fordulok.
- Igaz? - ajánlom Birdie-nek, hogy kapcsoljon.
Remélem bólint, mert csak igenlés esetében kapom vissza a jogsim meg a többit. A tag úgy el van kábulva, mint akit belőttek. Nem hiszem el, hogy Birdie még a férfiakra is ilyen hatással van. Közveszélyes ez a srác.
- Kösz, biztos úr. – elteszem a zsebembe a motyóm, és a bukóm már húzom is a fejembe. - Minden jót!
A nyeregbe pattanok. Várom, hogy Birdie is így tegyen. Ha hátukról rám mászott, a fekete, kecses sportmotor úgy tép el a helyszínről, mintha puskából lőtték volna ki.
A Four Seasons-ig meg sem állok. Majd ott jól kiröhögjük magunkat.

Le merném fogadni, hogy ha megkérdezném, mi volt a dal szövege, nem tudná megmondani. Lebuzizom, hol diszkréten, hol konkrétan és elolvad tőle. Miből van ez? Forró viaszból? Csak le ne zuhanjon, mint Ikarosz! October félelmetesen higgadtan lép közbe. Aszittem, felhúzom a pasast, táncolok az idegein, de nem. Hatottam rá, csak nem úgy, ahogy akartam. Én meghajolok az előadás után, ahogy kell és kivételesen hagyom Octobert beszélni. Nyugodtan megadhatja a telefonszámomat. Azt a telót úgyis elhagyom, mire ez a muki felhívna. A telefontársaságnál már ismernek és nem foglalkoznak velem, mikor megint szólok, hogy le kéne tiltani egy kártyát. Mindig új számot kell szereznem, szóval aki akar keresni, az a menedzsert hívja, e-mailt ír vagy skype-on jelentkezik. A mobilozás az én esetemben nehéz.
Vigyorgok és toporgok, ahogy várom, hogy végre megszabaduljunk. A csaj találta meg, hogy lehet lerázni a kis buzit. Mi az, ő is elhagyta a telóját, hogy papírra kell írni? Szerintem vakon követi a kérést és eszébe se jut, hogy rögtön a telefonba írja a számot. Jó is. Még meg akarna csörgetni. Pedig elvileg engem kiraboltak és a tolvajnál csörögne a szám. Fú, ez jó lenne, röhögnék nagyokat, ha a szaunában mesélnének az egyfolytában csilingelő öltözőszekrényről!
Megigazítom a dzsekimet és mikor October benyög valami fals nevet, elröhögöm magam. Észbekapok, hogy nem kéne, ezért beleszólok:
- Ja, de már volt szó a Kék Osztrigáról is. Majd ha megállapodunk a tulajjal, akkor ott is láthat ám!
Kacsintok újra. Nem tudom, van-e ilyen bár Vegas-ban, de én is láttam a Rendőrakadémiát. Nem bírtam kihagyni. Vakarom az államat és nekiállok szteppelni, mert unom a körmölést végigvárni. Bólintok, nem is egyet, rögtön hármat. Csak menjünk már! A rendőr végre visszaad mindent a csajnak és még rámvigyorog egy fogvillantósat. Én az öklömet mutatom és grimaszolok, mintha elismerném, hogy tökös gyerek. Szökdécselve megyek a motorhoz és mikor már October rajta ül, elkapom a vállát, hogy felüljek. Aztán a bordáit meg a nyakát használom újra kapaszkodónak.
Kilövi az ágyúgolyót és utazunk rajta, egyenest a szálloda felé. Már nincs messze. Az utat végigröhögöm, torkomszakadtából és rázkódom, ettől meg biztos October is. Nem bírok semmit mondani. Csak a szállodánál kezdek bele megint a dumcsiba, ahogy megigazítom a "ruhámat" és a biztonság kedvéért fogom is.
- Hű, ez meleg helyzet volt, sőt forró! Jól elintézted a rattyingert, baby! Most jut eszembe, hogy minden cuccom a szaunában maradt az öltözőben. Eh, mindegy, majd adnak pótkártyát, pótkulcsot, mit tudom én mit. Na és mesélj magadról, mi újság mostanában? Van pasi a fronton? Hogy jött össze ez a kinti meló?
Belépek a fotocellás ajtón és magabiztos, hótt laza léptekkel megyek a recishez. Egy nálam tizessel fiatalabb srác az. Érzem, hogy alig bírja röhögés nélkül.
- Köpd ki azt a karót, haver, nem sértődöm meg! Figyu, volt egy kis baleset és nincs meg a kártya. Adsz másikat? 516-os szoba.
Úgyis tudja a nevemet, nem mondom. A másik meg, hogy ilyen hacukában és frizurával nem sokan szambáznak be a hotelbe. Várom, hogy mi lesz. Valahogy meg kell oldani. Eszembe juthatott volna, hogy menjünk vissza a szaunába a cuccokért. Mindegy, ezt is elfelejtettem, mint még sok mindent. Ha kell, énekelek itt is, nem vagyok szívbajos. Csak ez már ne hívjon randira. Két buzi sok lesz egy estére.

Érzem a hátamon, ahogy Birdie teste vadul rázkódik. A röhögést elnyomja a motor erős zúgása. A bukósisak alatt én is röhögcsélek.
Bekanyarodok a hotel a parkolójába, és a bejárathoz közel leállítom a járgányt.
- A Kék Osztrigát nem volt képem mondani, hátha látta a filmet. – nevetek, miután lehúztam a fekete búrát a fejemről. – Ville-ék… - hopp, még szoknom kell, hogy most már én is a fazon szárnyai alá tartozom. – vagyis a menedzserünk arcát szeretném látni, mikor rácsörög a zsaru. „Valami mocskos buzi hívogat!” – imitálom Grid felháborodását, és megint elkap a nevethetnék. Az a jóember semmit nem vétett ellenem, de ez a kis csínytevés kurvára jól esett.
- Pasi? Ó, nem. Furák ezek az amcsik. – vigyorgok, és persze, hogy rájuk kenem, miért nem rúgnak labdába nálam. Közel sem érdekel, ha leszbinek titulálnak a kanok, amiért visszautasítok egy szerintük orbitális numerát. A bandatagokkal sem szokásom összefeküdni. A régi srácaim mind ismertek, nem mondom, néha bepróbálkoztak, de egy idő után elfogadták, hogy én nem úgy működök, mint a rajongóik, meg a kurvák, akiknek fizetnek. Ezek a fiúk voltak a családom. A bátyáim. Annak ellenére, hogy olykor odaböktek valami beszólást hülyeségből, tiszteltek, mint nőt. És persze én voltam köztük a józanész, a hidegvér, a haver, akire minden szarban lehet számítani. Ha valami gáz adódott, én voltam az első, aki késő éjjel is képes volt kocsiba pattanni és átutazni Finnországon a másikért, csakhogy kirángassa a forró szószból. Cserébe csak annyit kérek, hogy ne akarjanak orrba-szájba szétkúrni és ne faggatózzanak a miértről.
Birdie-től felesleges megkérdeznem mi van nőügyben. Úgy váltogatja a csajokat, mint más az alsóneműket. És amióta utoljára találkoztunk, nem hiszem, hogy sokat változott az életfilozófiája. Nem ezt támasszák alá a ma éjszaka eseményei. Persze ez csöppet nem baj. Birdie nem is lenne Birdie másként. Ezért szeretjük.
Hogy hogyan jött össze ez a meló?
- Östen, a volt menedzserem repülőre rakott egyik napról a másikra. Idehajtott Ville-ékhez. Grid fel akarta rázni őket egy kis friss vérrel, és Östennel kitalálták, hogy én optimális lennék a feladatra. Majd ez még elválik.
Belépünk a szálloda csillivilli előterébe. Minden szem azonnal Birdie-re szegeződik. Ő még ruhában is képes elérni ilyen magasfokú hűha-hatást, hát még amikor puccéran villog.
A recepciónál újabb kurta nevetés ugrik ki belőlem, ahogy a recepciós srác vívódását látom. Ad az illemre és inkább nem röhögi telibe Birdie arcát. Csak az után fakad ki, hogy engedélyt kap.
- Parancsoljon, Mr. Jörg. – nyújt át egy újabb kártyát a pult alól.
A londinerek, de meg a jövő-menő vendégek is megállnak. Általában csak koncerteken szegeződik ránk ennyi szem.
Nagy somolyogva odaszólok Birdie-nek.
- Hey you, sexy bitch,  - döngöm zenés finn akcentussal. - megvárlak idelent, míg rendbe hozod magad. Tegyél fel egy kis sminket, hogy ne ismerjenek meg a szaunában, visszamegyünk a holmidért. És ha van, hozz egy hátizsákot.

- Ennek mindegy volt. Hallottad, mit énekeltem? Egy vérbeli buiznak ettől ökölbe szorult volna a keze, a barátunk meg csak nézett. Szerintem a füleit bedugaszolta a love.
Röhögve szállok le a motorról és a vidámság nem múlik. Ha tudtam volna, hogy ilyen mókás lesz az igazoltatás, direkt kértem volna, hogy legyen szíves intse már le a motort. Most esik le, mit csinált October. Ez igen!
- Ez a Grid az a Grid? Meg is érdemli.
Nem ismertem fel a telefonszámot. Mindig elhagyom ugye a telefonokat, szóval ha valakit hívni akarok, elkérem mástól a telefonszámát. Sokszor. Gridért is már vagy húszszor elkértem valakitől vagy megkerestem neten. Csak a legközelebbi haverok számát tudom fejből. Na, most megkapja. Hiába hívogattam, nem szervezte meg a találkozót Ville-lel. Most aztán olyan fogja hívogatni, aki nálam is rámenősebb és liheg majd a seggfej fülébe. Ha egyszer véletlenül elmegy a Vörös Holdba, remélem, összefutnak. Hehe.
- Még mindig itt tartasz? A finnek is furák voltak neked, October. Ez mindenkinek kell, nem hiszem, hogy neked jégből lenne odalent a kertkapu.
Meghúznám én is szívesen, de nem ez a lényeg. Ennyi idősen még senkije nem volt, ez nem emberi. Pasizzon már be, komolyan! Ha nem minden ujjára akar másikat, hanem csak egyet, akkor úgy, de legyen már valami. Már nekem rossz nézni, hogy itt egy fain bige és nem képes baszót találni magának. Amúgy meg tök jó arc így is, csak nem tudom elhinni, hogy boldog. Legyen már boldog! Olyanokkal szeretem körülvenni magamat.
- Fú, akkor nagy gáz lehet, ha már a menedzser ilyen eszközökhöz nyúl. Te meg jól jártál és az tuti, hogy használ majd a beöntés. Hajrá, hajrá, Misty October!
Kurva jó előadó. Mikor felmegy a színpadra, először megáll a levegő, aztán pezsegni kezd. Más a stílusa, mint nekem. Talán csak ezért nem lett akkora sztár, különben megvan benne a potenciál. A hangja az alap, akármit elénekel, kreatív, a megjelenése is jellegzetes, van kisugárzása. Csak...fene tudja, miért nem jutott feljebb. Na, majd most, Ville-ékkel. És ha tudom, támogatom az ügyet, ahogy tudom. Eddig is barátaim voltak, most egy haverral több van a bandában. Östen jól döntött. Ismerem azt a fickót, mint mindenkit a finn zenei életben és egész elviselhető. Igaz, még nem dolgoztam vele sokat, csak tárgyaltam. Ha nekem dirigálna, biztos összekapnánk. Minden menedzseremet kiakasztottam már legalább egyszer, a leghalvérűbbet is.
A recepción körbemosolygok és integetek, mint a római császárok az aréna díszpáholyából. Baromi jól esik ez a sok tekintet. Nekem nem kell kétszer bejönnöm az ajtón, hogy észrevegyenek. És a recis csávó se töketlen, mer röhögni, intézkedik. Klappol minden.
- Kösz, tesó! - nyúlok át a pulton és vállbaverem.
- Baby, a te akcentusod se rossz. Vagy szólítsalak cukorbogyónak? - idézem a rendőrt és a térdemet csapkodva röhögöm.
Nálam az akcentus ilyen fura dolog. Mint sok művész, aki angolul énekel az anyanyelve helyett, a dalszövegeket megtanultam tiszta kiejtéssel énekelni. Arra nem is lehet panasz. Sok munka van benne, sok nyüstölés. Az első lemez után kezdtem el. Beszélni viszont akcentussal szoktam, mert leszarom, mit várnak. Finn vagyok, ennek nem kell eltűnnie.
Felmegyek és ledobom a dzsekit. Megnézem a bránert, mennyire dörzsölte ki. Kicsit piros és megint ágaskodik, megpaskolom szépen és beszélek hozzá.
- Jól van, ormányka, most már kapsz rendes orrtyűt!
Felhúzok egy gatyát, aztán rá egy feszes bőrnadrágot a seggén és a combján tüzes lángokkal. Keresem a sportcipőmet. Frankón otthonhagytam? Csak egy bakancsot hoztam, ami a szaunában maradt. Király. Jó, hát van fürdőpapucsom meg egy ilyen pókos csoda. Ezt választom, menni fog a hajamhoz. Felveszek egy lila inget, rá laza bőrmellényt, rojtozással, olyan indiános mintákkal. A hátán van is egy sziú békepipaművész. Kihúzom a szememet feketére, gótosra, kis alapozó. Berakok egy apró fülbevalót a bal cimpámba. És a hajam, a Birdie-jelenség lényege. Rakosgatom, csavargatom, felfogom újabb csatokkal. Ezekből hoztam egy kilót, mert fogyóeszköz. És még pár tollat bele, sötétkéket. Ne csak fekete legyen. Jó lesz? Nézegetem magam a tükörben, pocakot kieresztem, röhögök, aztán visszahúzom. Hm, kell még egy öv, mondjuk legyen ez a kígyómintás. Meg csuklóláncok, oké. És egy ital a minibárból. Addig nem megyünk sehova, amíg October meg nem issza. Ja? Basszus, ő nem piál motorozva. Akkor nézek valami szénsavmentes üdítőt, rostos narancslevet mondjuk. Magamnak meg egy gyomorkeserűt az útra. Itt helyben pedig felhajtok egy finn vodkát, amit bekészíttettem. Nem az egészet, csak a felét iszom le az üvegnek.
- Heeeeej! - kitárt karokkal, a plafonra nézve rikoltok egy olyan keselyűset, hogy a szomszédok szerintem nézik az ablakot, mikor csap le a kopasznyakú. Teljesen felpörögtem.
Még egy kis pénz, aztán menjünk. Irány a lift, ami jön is azonnal és odalent kicsattogok October elé a papucsommal.
- Rájöttem, hogy nem hoztam másik cipőt. Zsák nem kell, majd magamra kötök mindent. Úgyis gyakoroltam már - közlöm röhögve.
Igen, annyit kötözgettem azt a dzsekit ma este... Apropó bőrkabát! Kikerekedik a szemem. Fenthagytam a dzsekijét.
- Básszámeg! Nem fagysz meg, ugye? Elfelejtettem lehozni. Majd veszünk, ha gondolod.
És már pattannék is fel a motorra.

- Hallottam, te cukorbogyó. Be is szartam, hogy a sitten kötünk ki... Lehet mazochista és keményen szereti. Szerintem azóta is az út szélén áll örök kábulatba esve. – vigyorgok.
- Igen, az a Grid. Ville sem bírja. Olyan, mint bármelyik menedzser, játssza az eszét.
Grid se nem jobb, se nem rosszabb. De egy biztos: ha mi zenészek nem lennénk, ők se dúskálnának a lóvéban.
Birdie befagyott kertkapus megjegyzésére csak mosolygok. Túlságosan különbözően gondolkodunk, csak ezért nem értene meg. Nem is várom el. Amúgysem szeretek erről beszélni. Én így is boldog vagyok; gitárral a kezemben, mikrofonnal az arcomban és a motorral alattam.
Amíg nem engedek senkit a közelembe, nem fenyeget a veszély, hogy az illető elmegy vagy meghal. Bár a kettő ugyanaz. Nem akarom, hogy megint elvegyenek belőlem egy darabot. Kész pokol, amikor elveszítesz valakit, és vele együtt önmagadat. A haverokhoz teljesen más a viszonyom; ezek valamiféle laza, könnyed, kötetlen kapcsolatok. De fizikailag is befogadni valakit; a legmélyebb bizalom és a kötődés kifejezése. Van olyan rettenetes, mint bent rekedni egy égő épületben, aminek a nyomát egy életen át a testeden viseled, mint valami levakarhatatlan szégyenfoltot. A hegeket a ruha eltakarja, de mindig emlékeztetnek: szeress és égj meg.
A beöntés a legjobb kifejezés az egész helyzetre, amiben Hellboys-ék vannak. Talán akkora gáz nincs a bandában, csak Grid is megérezte, hogy a srácok mintha leeresztettek vagy kiégtek volna. Főleg Ville, akinek a húzóerőnek kéne lenni. Ő van legatyásodva a legjobban. Nem régóta vagyok köztük, de tényleg hülyének kell lenni, hogy ne vedd észre mi az ábra.
- Szállj be te is a bandába, ha már erre jársz. – kacsintok Birdie-re heherészve. Ez lenne csak az igazi vérátömlesztés. Birdie mellett józanul is azt hiszed, hogy szívtál.
A cukorbogyót meg inkább nem privatizálnám el tőle. Tartsa csak meg, ha már neki ajándékozta egy meleg zsaru.
- Ne merészeld! – döngöm baljós hangon, miközben somolygok az orrom alatt. – Inkább húzz bőrt a seggedre. Meg az anakondádra… bocs, hangyászsünre. – zavarom tollászkodni.
Ha Birdie lelép, addig ledobom magam az előtérben egy kényelmes fotelba, és szép türelmesen kivárom, míg ismét felbukkan.
Még szerencse, hogy ülök, különben összeesnék a pókos mamusza láttán. Ebben a gyerekben egy divatdiktátor veszett el. Vagy sztájliszt?
- Tudod, szpájdörmenkém, már meg sem lepsz. – csóválom a fejem fapofával, aztán csak elvigyorodom. Ráhagyom. Ha ebben a mamuszban akar berobogni a városba, ki vagyok én, hogy lebeszéljem?
Indulásra készen felállok és odalépek Birdie-hez.
- Akár meztelenül is becsattoghatsz a szaunába, mert ha ez rajtad van, – bökök a pókpárosra. – tuti nem ismernek föl.
Azért érdekelne, legközelebb minek öltözik be.
- Ne aggódj. Ha te kibírtad idáig nudiban, én is kibírom dzseki nélkül. Elvégre finnek vagyunk… Mehetünk?
Ha igen, kisétálok a hotelből, hogy a motor felé vegyem az irányt.
A szauna felé útközben látom; Birdie-nek mennyire tetszik, hogyan lobognak a mamusz csápjai a menetszélben. Gondolom azért is tartotta ki a lábait, hogy a hátsókerék le ne kapja őket.
Negyed órán belül ismét ott vagyunk, ahol összefutottunk. Leállok az épület előtt, de nem szállok le a mociról. Felhajtom a plexit és hátrafordulok a vállam fölött.
- Mi legyen? Várjalak meg járó motorral, vagy menjek be veled erősítésnek?

- Igen és majd megszállják a galambok, azt hiszik, újabb szobrot találtak, amin lehet tanyázni.
Elképzelem a rendőr urat vagy nem is tudom, minek kéne szólítani...szóval az urat/hölgyet, ahogy megkövül és a nénikék virágokat hordanak köré. Igazi műemlék lesz még belőle. Aztán majd belevésem egyszer, hogy "Itt járt Birdie". Csak nem úgy, ahogy ő akarta...
Látom, hogy October nem akar beszélni a témáról, behúzta a kéziféket. Úgyis előrukkolok még vele, nem ússza meg. Amíg nem látok mellette valakit, addig nyúzom. És persze próbálkozom, mert azért én se maradnék ki a jóból. Tartós kapcsolatról soha nem álmodtam. Talán kiskoromban, de arra nem emlékszem. Ott vannak a szüleim, nem tudom, hány évtizede házasok. Tényleg, mennyi is? Majdnem 40, azt hiszem. Anya úgy iszik és Apa úgy rángatja a motorosfűrészt, mint régen, ebben nem változtak. És abban se, hogy hideg van otthon, érzelmileg kurva hideg. Felneveltek minket, tök jó, ezt elismerem és ha szarba kerülnek, segítek, de nagy kötődést nem várhatnak. Ők is csak úgy eléldegélnek egymás mellett. Ki lehet mindent pipálni: házastárs megvan, ház megvan, biztos állás/eltartottság megvan, gyerek megvan. Én nem vagyok olyan pipálós. Inkább a csajokat pipáztatom, mindig azt, akihez kedvem szottyan és jobban kedvelem a változatosságot. Egy nőnél leragadni évtizedekre? Te jószagú atyaúristen! Van olyan, akivel sokszor találkozom szívesen és rendszeresen összejárunk, de hagyom élni őket. Ők is engem, kénytelenek. Engem nem lehet meggyűrűzni. Madárka elrepül igával is.
- Ki nem hagyom! Első dolgom lesz jammelni egyet, ha holnap megtalálom őket. Vagy titeket. Te, kurva jó, hogy beszálltál hozzájuk!
Lennének ötleteim, hogy kiket kéne még hozni. Lehet, hogy abból lemez nem lenne, csak partik, viszont azok nagyon állat partik lennének.
Jót röhögök azon, hogy mit húzzak hova és el is iramodom átöltözni. Felöltözni.
Mikor leérek és faarcot látok, aztán hozzámvágja, hogy meg se lepem, az felbosszant. Én mindenkit meg akarok lepni. October már unna és azt hiszi, ismer? Na nem, ezt nem hagyjuk annyiban. Ugrok egy olyat, mint Pókember a filmen. Az egyik kanapé mellé érkezem, tenyér a földön, bal láb kitartva, jobb behajlítva. Felnézek a karfa mögül és a kézfejemet lefeszítve úgy csinálok, mintha lőnék a csuklómból. Jobbal, aztán ballal.
- Pju, pju! Menekülj, te szuperbűnöző! - kiabálom Octobernek.
Aztán én is elröhögöm magam és indulhatunk. Jó ez a papucs, mert van egy jellegzetes, csoszogós hangja is. Direkt úgy megyek benne, hogy alig emelem a lábamat. Csiszi-csoszi, jön a suszter, hehe!
- Jól van akkor, fagyosszent! Ha mégis felfázol, nyakonverlek!
Megyek is laza járásommal a motor felé és megülöm. A csajba kapaszkodom, két kézzel a mellei alatt, a bordákon. Ez így stabil. vigyorgok a jónépre, ha kiszúrnak. Komoly kondi kell, hogy ilyen papucsban utazzon valaki. A pókok csápjai úgy mozognak, mintha tényleg élnének a kis drágák. Megláttam egy boltban és tudtam, hogy ez kell nekem. Most debütálnak az utcán, eddig csak otthon csattogtam bennük.
Mennyi idő telhetett el? 1 óra szerintem elment. Talán már nem lesz itt a szteroidos brigád. Lepattanok és Octoberre vigyorgok.
- Gyere nyugodtan. Még kimaradsz a show-ból. A recepciós fejét látnod kell.
Bemegyek és köszönök, aztán mutatom a bilétámat.
- A törülköző elveszett útközben. Kifizetem, ha kell! Most csak a cuccaimért jövök.
A recepciós nő, egy elég jó mellű, szolibarna szőkeség elvigyorodik és megrázza a mutatóujját.
- Maga az? Meg se ismerem így. Azt a négy jómadarat ki kellett tessékelnem, mert már többször is volt rájuk panasz. De azt értse meg, hogy itt nem viccből van kiírva: "Fürdőnadrág viselete kötelező!"
Kezdek nevetni. Háhá, jól kibasztam az izompacsirtákkal. Biztos a bácsik verték ki a balhét, eléggé be voltak tojva.
- Jó, legközelebb viselek egy fürdőbugyit. A fejemen, úgy megfelel? - húzom a csaj agyát.
Csak rázza a fejét és int a kezével, hogy mehetek az öltözőszekrény felé. Ha October is jött, akkor mellette indulok hátra.

- Ha betelepülsz a bandába, attól Grid tuti megfekszik. – heherészek.
Dehogy unom Birdie-t, nem lehet megunni, csak egy idő után hozzászoksz a flúgjaihoz. Ééés immunis leszel, amit ő nehezen visel. Ő annak a tipikus esete, amikor a szülei gyereket vártak, és ő jött. De nem gonoszkodom vele, még ha érti is a tréfát.
Szerintem most még belőve sincs, de képzeld el, ha be lenne. Nem vagyok tyúkanyó típus, de mellette nem árt, ha észnél vagy, és még józan is. Sosem tudhatod mikor keveri magát bajba, és lesz szüksége valakire, akinek még tiszta az agya, és diplomáciai érzéke is van. Mert utóbbi nincs Birdie-nek. Az a négy kigyúrt emberszabású sem véletlen kergette végig Vegason.
Vigyorogva nézem a pókemberes magánszámot. Megcsóválom, majd félrebillentem a fejem.
- Gyere már, te madárpók… - megköszörülöm a torkom, miközben Birdie mosolygós, csibész szemeibe nézek. – Csak azt ne mondd, hogy Ville is efféléket szokott csinálni. Nehezen tudom elképzelni, ahogy egy ilyen mamuszban nyomja és a fotelok között tarzanozik.
Hát, a mostani Ville tuti nem vetemedik ilyesmikre. Aztán ki tudja mit hoz ki belőle Birdie. Ezt azért megnézném.
Nyakonverés?
- Óh, kösz, igazán figyelmes vagy. De beérem egy szimpla betegápolással is. Tudod: mézes tea, borogatás, hőmérőzés… – duruzsolom. Na, ez meg a másik, amit örömmel megnéznék. Amint Birdie tutujgat valakit. Bár… A hőmérőzésről szerintem egészen más dolgok jutnak eszébe.
- Legközelebb öltözz nővérkének. – javaslom. Fix, hogy halálra röhögném magam gyógyulás helyett. Amilyen dinka, még meglépi egyszer.

A bukót nem hagyom kint a mocin. Könnyen mozdítható elem, nehogy már lekapják róla.
- Ezt ki nem hagynám. – vigyorodok el sunyin arra, vajon milyen képet vág a recepciós csaj. Elképzelésem éppenséggel van. Sok döbbent fejet láttam már, hála Birdie magánakcióinak.
Ám a várva várt pofaleszakadás valahogy elmarad. Ez a csaj jó. Mármint bírja idegekkel és a világ legtermészetesebb mosolyával igazítja helyre Birdie-t. Egyébként jellemző, csak ez a finn madárka képes gatyeszt húzni a fejébe. Más lentre húzza, ő tüntetőleg nem. Őrület, ez a divatdiktációs hajlam.
- Hááát, Birdie-kém, azt hiszem kezdesz kijönni a formából. – cukkolom kicsit, ahogy egymás mellett sétálunk a hosszú, csendes folyosón.
Az öltöző előtt megállok. Az ajtón lévő figura is jelzi: férfiszféra. Mivel kettőnk közül Birdie van megáldva igen durva polgárpukkasztási kényszerrel, én ide nem megyek be. Úgyis csak a cuccaiért ugrik be. Mi baja eshet ebben a fél percben egyedül?

Vicc volt, nem vállalnék én másodállást a tengerentúlon. De azért benne lennék egy kis közösködésben. Slaves Of Hell feat. Birdie, ilyet muszáj csinálnunk. Ki fogom hajtani Gridből vagy az én menedzseremből, Timo-ból. És szerintem a bandáknak, Ville-ének és az enyémnek nem lesz ellenvetése.
A pókemberes produkcióval legalább csalok egy kis mosolyt a csaj arcára. És a szálloda vendégei közül is derülnek páran. Lazán kell, ha a recin akarok hálószövőt játszani, akkor itt fogok. A pult mögött a srác inkább belebújik a gépébe. Ja, neki nem szabad nevetni, amíg nem engedik meg. Szar lehet.
- Á, ez gyerekcsíny ahhoz képest, amiket vele csinálunk...
Ha October ott lett volna azokban a napokban... Akkor aztán mindent szabadjára engedütnk. Lehet, hogy összevesztem volna vele vagy a gyomra már nem bírta volna azt az életmódot a gyártelepen. Ivás, hányás, dugás minden mértékben és mérték nélkül. A vécéig csak néha jutottunk el és természetesen takarítással nem rontottuk a buli hangulatát. Meg a vagdosós szex a kurvákkal. Nem, nem papucsban játszottunk szuperhőst. Nem attól kell kiakadni.
- A nyakonverés után ezeket is megkapod, ha nagyon muszáj. Neked megteszem, komolyan!
Tényleg nem kenyerem a pátyolgatás, rocksztárnak mentem, nem ápolónak. De azért a haver az haver és ellátnám, ha más nem tenné meg. Jól meg is hőmérőzném, hehe. Nővérkének öltözni? Most éppen nem jut eszembe olyan szitu, amiben ez jó lehetne. Én spontán pasas vagyok, egyszer be fog ugrani és tervezés nélkül is megcsinálom.
- Voltál már farsangi koncertünkön? Ott mindig beöltözünk. Egyszer voltam konyhásnéni, kipárnázva, köténnyel, satyesszal, ahogy kell. Még egy hordó káposztát is kérettem és könyékig túrtam benne. Azok mindig nagy bulik.
Örülök, hogy October bejön velem. Ő egy fix közönséget jelent, aki mindig észnél van, mégis jókat derül és van kit szórakoztatni.
A recepciós nem a legmókakedvelőbb fajta. Biztos unja magát. Csak akkor mi az apja faszának nem megy máshová? Lusta, mi? Mint apám. Legyint egyet, á, jó lesz ez, aztán évtizedek alatt belefásul az életbe. A túlélés nem minden, én már csak tudom. Ezt a gatyás trükköt megcsinálom még. Utána beperelem őket, hogy félrevezető volt a kiírás, nem jelölték meg, hova húzzam a fürdőnadrágot.
- Majd kifelé feldobom a csajt valahogy. Nem bírom az ilyeneket. Ha nem lesz vidám vagy legalább ideges, én megőrülök!
Már szövöm az ötleteket, hogy mit csináljak a letargiája ellen. Oci kint megvár, én vigyorgok egy nagyot, aztán benyitok. Több sornyi szekrény van, én az utolsóba pakoltam. Megkerülöm a középsőt és... Bassza meg, átbasztak! Itt vigyorog két izomtibor, a másik kettő középről kerül elő.
- Szóval így nézel ki felöltözve. Madárka, kalitkában a helyed...
Hátulról lefognak és elrugaszkodva még meg tudom rúgni az egyiket, de beraknak egy üres szekrénybe.
- Mi a fasz bajotok van már megint? Ez egy szabad ország, nem? Nem fogok a szekrénybe ülni!
A főnökük csak vigyorog, ezek meg visznek a szekrényhez. Terpesztek, mint a kutyák a fürdőkád fölött, ha nem akarnak a vízbe menni. Engem nem zárnak be oda.
- Ezt nem ússzátok meg! Keressetek inkább egy csajt, hagyjatok békén! - kiabálok, hogy legalább nagy legyen a hangzavar és valaki meghallja.
Mondjuk October. Azt nem értem, hogy a reciscsaj miért csinálta. Biztos lefizették. Ezek pénzes alakoknak néznek ki, talán maffiózók. Na, cseszd meg, belenyúltam.

Felőlem mindenki azt kezd magával, amit akar. Nem veszünk össze Birdie-vel, amiért ő képes nyakig belemerülni a vad dolgokba. Sokkal visszafogottabb vagyok nála, de ettől még nem ítélem el az életstílusát. Azt csinálja, ami boldoggá teszi. Él. Csak azért mert nem vagdossuk ugyanabban a buliban magunkat, még lehetünk jó haverok.
- Utána a nyakonverés miatt kell ápolgatni. – döngöm vigyorogva. - Erre a konyhásnénis koncertre emlékszem. – kacsintok Birdie-re. – Nagyon kemény voltál azzal a káposztás bödönnel.
A szauna recepciójánál álldogálva elkapott az a sanda gyanú, hogy Birdie nem fogja csak úgy szó nélkül eltűrni a csaj sótlanságát. Igazam is lett. A folyosón sétálva biztosít arról, hogy megtorlásra készül.
- Hát, ez tényleg felháborító. Szegény Birdie…! – paskolom meg egy őszinte részvétsóhajjal a hátát. Igazából inkább játékosan gúnyolódom. De úgyis tudja.
Látom rajta, hogy elég elszánt. Ilyenkor születnek az igazán elvetemült ötletei.
Én kint maradok, ő bemegy az öltözőbe. Fogalmam sincs mióta ácsingózhatok a folyosón, már néhány perce biztosan. Balommal végigsimítok a másik csupasz karomon. Nem fázom, csak uncsi van.
Birdie, mi tart ennyi ideig?
Gondolkodom azon, hogy benyissak-e, de inkább mégsem. Kicsit még várok, lehet mindjárt jön. Erre ajtócsapódást hallok. Fémes hang, olyan, mint amilyen az öltözőszekrényeknek van. Valaki kivághatta. Aztán Birdie tompa kiabálását hallom bentről kiszűrődni. Nem értem mit mond, de a baritonját ezer közül is megismerem, még akkor is, ha egy pince legmélyén dörmögne.
Mégiscsak jó lesz utánajárni mit művel odabent, úgyhogy óvatosan benyitok. Nem akarok semmilyen pucér pasira rányitni. Az ajtórésen bedugom a fejem, de amikor látom, hogy tiszta az a páradús levegő, belépek.
Mennydörgő, férfias röhögések töltik be a fülledt helyiséget. Ajjj… Nem kéne, hogy lebukjak, úgyhogy halkan beteszem az ajtót magam mögött, mintha itt sem lennék. Vagyis csak tettem volna, mert az ajtó felnyikordul.
- Nikolaj, nézd meg ki az! – dörmög az előbbi röhögés irányából egy morózus, barátságtalan hang.
Ez a szövegkontextus valahogy nem a legbizalomgerjesztőbb. Nem tetszik. Nesztelen futólépésben besurranok az öltözőszekrények egy távolabbi sorába. Onnan kukkolom ki megy az ajtóhoz. Amint fény derül Nikolaj kilétére, felismerem benne Birdie egyik túltáplált üldözőjét. Talpig feketébe öltözött. Ez is temetésre készül? Széles mellkasán és combvastag bicepszén úgy feszül az izompóló, mintha szét akarna szakadni.
Lever a víz. Biztos itt van mind a négy. Türcsiben nem néztek ki ekkora maffiózónak. Ezek azok a fajta fazonok, akik fekete Range Rover-rel róják a város útjait, aztán kitapossák a beled, ha nem perkálod le a védelmipénzt.
Birdie, legalább fingtál volna az orruk alá….
A hapi megindul arra, amerre én rejtőzök, de nem jön el odáig. Megfordul.
- Főnök, nincs itt senki! – kiáltja vissza.
Dehogy nincs!
Mögötte termek, pont háttal áll nekem, és már lendítem is a bukót teljes erőből. Bumm a fejbe! Hatalmasat csattan a kupáján a sityakom, mire a nagydarab fickó kisebb földrengést okozva a padlóra zuhan és kiterül.
Birdie-nél a főnök biccent egy másik tagnak, hogy nézze meg mi folyik elől. Ennek már sokkal több esze van, mert kikerül, és most ő terem én mögöttem. Egyenesen beleosonok az izmoktól dagadó mellkasba, ahogy megfordulnék elpucolni. A bukót is elejtem ijedtemben, a gangszta meg csak vigyorog rám önelégülten. Megadóan emelem fel a kezeimet. Meg sem próbálok bemosni neki, vagy valami, mert 3x akkora, mint én, és nem vagyok nagy bunyós. Énekelni jobban tudok.
Az orosz óriás megragadja a vállam és odalökdös a többiekhez.
- Nézd, főnök, kit találtam! A mocis csaj!
- Hol van Nikolaj? – kérdi a vezér. Előbb engem méreget, aztán a kiscserkészére bámul.
- Ez a kis kurva kifektette.
Most látom, hogy Birdie-t beültették az egyik szekrénybe. Még nem csukták rá. Cuki, ahogy ott bent trónol.
Rávigyorgok, miközben intek neki.
- Szia!
A vezér erre rondán végigmér. Most már tuti, hogy meg fogunk halni. Jobb esetben hamar túlleszünk rajta.
- Vágnátok eret magatokon mind... Hogy utálom a gótokat, vagy mi a szarnak mondjátok magatokat ti depressziós gecik.
- Emósnak! – okoskodik be a harmadik tag.
- Fogd be a pofád. – szól rá a főnök egészen higgadtan.
Diplomáciai érzéket emlegettem volna? Most ódalgott el. Viszont kicsi „gót, depressziós, geci” szívem annak mérhetetlenül örül, hogy nem vagyok ennek a majomnak az esete.
A kopasz nagyember malac szemei rám merednek. A puszta tekintetével végzett ki.
- Szóval kifektette… - ismétli meg unottan rágózva, majd biccent a szekrények felé. – Zárjátok be ezt is.
Pedig már pofont vártam cserébe.
- Hé!!! – méltatlankodnék, de már nyílik is Birdié mellett a szekrény, és beletoloncol ez a böszme orosz barom.
Amíg ez velem viaskodik, mert azért én sem adom ingyen magam, addig a maffiavezér és a másik Einstein bezsuppolják Birdie-t abba a lyukba. Végül együttes erővel beültetnek engem is. Kívülről erősen nyomják az ajtót, míg kulcsra zárják. Esélyem sincs a bivaly erejük ellen, hiába feszülök neki belülről. Hallom zörögni a kis kulcsot, ahogy kétszer elfordítják a zárban. Kilesek a szekrény keskeny résein. A főnök megrázza a mutató és a hüvelykujja közé csippentett fémkarikát, amin ott csüng a kulcs.
- Hülye bunkók! – kiabálom. Erre, mielőtt otthagynának minket, lapát tenyerükkel megcsapkodják az ajtók lapjait.
- Dászvidánnyá! – búcsúznak el igen jó hangulatban.
Látom, ahogy elhúznak. Teli pofával röhögnek. Mielőtt távoznak a helyiségből, még észhez térítik a negyediket is. Az nyög valamit oroszul, aztán csukódik mögöttük a bejárati ajtó.
Rohadt szűk idebent a hely. Még nekem is, pedig vékony vagyok, és alacsonyabb, mint egy férfi. Úgy ücsörgök a „hűvösön”, - mert azért hideg ez a fém polc a fenekem alatt - mint valami kalitkában. Fel vannak húzva a térdeim teljesen.
Birdie a szomszédban hallhatja, hogy fészkelődök. Próbálok valami emberibb pozitúrába fordulni, de a fejemet és a nyakamat mindenképp félredöntve kell tartanom. Sehogy sem kényelmes.
- Birdie… - kopogok át már csak poénból is. Úgyis hall. - Jól vagy ott a szomszédban? Nem esett bajod? – tudakozódom. Néhány másodpercnyi hallgatás után egyszercsak kitör belőlem az éktelen röhögés. Ilyen helyzetben sem voltam még.
- Figyu, én azt hiszem rácsörgök Ville-re. Grid-re nincs pofám. – röhögcsélek, és megkísérlem előhalászni a farmerom zsebéből a lapos Galaxy minit. Ahogy fészkelődöm, többször beverem a könyököm a szekrény oldalába.

Hiába a lelkes védekezés, ha ilyen izompacsirták már lefogtak és még kettő van, akkor rugdoshatok, beraknak a szekrénybe. Azért rúgkapálok és kiabálok, hátha lesz valami. Az egyiknek megharapom a kezét, de a másik pofánver. Túl sokan vannak és most nem előny a könnyedebb test. Ide egy vontatóhajó ereje kellene. A torkomnál fogva tartanak bent a szekrényben és közben jön a szentbeszéd.
- Mi nem szeretjük, ha valaki nem tud viselkedni. Világhírű vagy, tudjuk. Leszarod a szabályainkat, leszarjuk a híredet. Itt döglesz meg a szekrényben, mert hamarosan bezár a szauna.
Én csak nézek, hogy kik ezek? Megfenyegetik a szolimacát, hogy baj lesz, ha nem fordítja meg a táblát az ajtón most rögtön? Én megőrülök, ha bezárnak ide. Maffiózók, tuti, hogy azok. Úgy is néznek ki. Az egyiknek már tudom a nevét és hátraküldik valamiért. Talán most jön a segítség.
- Te rohadt kis bűnöző! Azért, mert nagy a bicepszed, azt hiszed, mindent megtehetsz? - kiabálok a főnöknek és leköpöm a kezét annak, aki engem fog.
Idehozták Octobert! Meghallotta és jött segíteni, de imádom a kis puncit. Elröhögöm magam, hogy leütötte az egyiket. Hangosan röhögök és költök egy kis verset is.
- Nikolaj, Nikolaj, puhány, mint a halolaj, hm-hm-hmhmhm!
Erre benyomnak a szekrénybe, koccan a fejem a hátulján.
- Hé, eressz már el, meg őt is! Mi közötök hozzánk? Azt se tudjátok, mi a különbség az emó és a demó között. Fogadjunk, diszkópatkányok vagytok!
Megint nekiverik a fejemet a szekrénynek és rámzárják. October mellémkerül, a másik, szomszédos szekrénybe. A csaj megjegyzését megtoldom egy Birdie-ssel.
- Hogy csúszna kaktusz a seggetekbe!
Ütöm a szekrényt meg nyomom a lábammal, de nem enged. Masszív, hogy a fene egye meg... Nekem meg alig van mozgásterem. Nagy röhögések és kimennek, egyedül maradtunk. Ebben a krízishelyzetben, amikor összepasszírozva egy szekrény tartalmát képezem megrángatva, megütve és azt se tudom, mi lett a cuccaimmal, eszembe jut a legfontosabb. October a kérdésére nem olyan választ kap, amilyet várt, sőt a szavába vágok.
- October, hallasz? Figyelsz? Hoztam ám a minibárból egy kis piát. Neked narancslevet, mert tudom, hogy nem iszol, ha vezetsz. De van vodka is. Csak most nem tudom odaadni. Kár, hogy nem előbb jutott eszembe. Én lehúztam egy fél üveggel fent, amíg készülődtem.
Egy pillanat alatt képes voltam másra figyelni és másról beszélni, ahogy az öveg nekinyomódott a bordámnak ebben a hülye pózban. A csaj telefonálni fog, ez jó. Ville megoldja és nekem se kell keresnem a havert. Ezek a mamlaszok tudtukon kívül elintézték a találkozót. Amíg Oci telefonál, én addig forgok, macerálom a mellényemet, amíg a belső zsebéből nem kaparintom meg az üveget. Megiszom, szépen kortyolgatom és közben gondolkozom azon, mit lehetne itt csinálni. Énekeljünk! Meg is van, egy remek heavy metal számból idézek egy epikus refrént, szép magas hangomon és megspékelem egy igazi Birdie-sikollyal is:
- Like the wind I'm free to go anywhere
I got my song, it dances in the air
Now I know what to do with my life
So you will hear my freedom call

Oksa, Birdie még tetézi is a helyzetet, aminek az az eredménye, hogy megfojtogatják és a nyakánál fogva rámolják be. A rögtönzött szerzeményén elröhögöm magam, mire én is kapok egy erősebb taszajtást a szekrény felé.
Miután bezárnak minket, és lelépnek, örömmel konstatálom, hogy odaát a szomszédban buli van. Birdie igazi túlélő.
- Kösz, hogy gondoltál rám is. – heherészek összehúzódva.
Ő a piáról beszél, én meg Ville-ről. Most erre mit lehet mondani? Szervezkedek.
- Te, Birdie, lepjük meg Ville-t. Ne áruljuk el, hogy itt vagy.
Jó. És amúgy mit mondjak neki, hogy ne nyomjon ki egyből? Remélem nem eksön közben csörgök rá. Bár… Na és, ha akkor? Mi lehet a legrosszabb?
1. Nem veszi fel.
2. Felveszi, és le is teszi, amint bemutatkozom.
3. Felveszi, elküld anyámba, és nem jön.
4. Felveszi, elküld anyámba, és jön.
5. Felveszi, jön, és csak aztán küld el anyámba.
6. Felveszi, jön, és kinyír.
A lehetőségek száma végtelen.
Tutira meglepi majd Ville-t, honnan van meg nekem a száma. Lenyúltam már első nap, mikor Grid bemutatott a bandának. Bunkóság lopkodni, tudom, de ott volt a telója az asztalon, ő meg kint bagózott a stúdió mögötti sikátorban. Nem bírtam ellenállni a kísértésnek. Kuncsorogni a számáért nem volt képem, de valahol bennem is egy Ville fan veszett el, úgyhogy... A többiekét bezzeg nem volt merszem begyűjteni abban a kezdeti lincshangulatban.
Szóval megcsörgettem a telójával saját magam, aztán töröltem a számomat a készülékéből. Ne már lebukjak, hogy az újonc dalos pacsirta bent matatott. Tiszta Mission impossible. Még jó, hogy csak simán a billentyűzárral kellett megküzdenem és nem holmi pin kóddal.
Most rohadtul jól jön, hogy ilyen élelmes lány vagyok.
Bördie közben teszteli a magánzárkája akusztikáját. Már csak röhögni tudok. Nem szólok rá, miért is tenném? Inkább kiváróm, míg befejezi a strófát, és csak aztán próbálok meg vele kommunikálni.
Mielőtt rászánom magam a hívásra, nem árt elpróbálni a szöveget.
- Birdie, ez hogy hangzik? „Szia Ville, October vagyok. 4 orosz bezárt az öltözőszekrénybe. Melyik a kakukktojás?”… Holnap mindjárt fel is ültetnek az első Helsinkibe tartó gépre. – nevetek. - Ha te kapnál egy ilyen telefonhívást az éjszaka kellős közepén, hinnél az illetőnek?
Aztán rájövök, hogy a lehető legrosszabb embertől kérdeztem, mert Birdie fix, hogy csípőből elhinne egy ilyen mesét.
És még pisilnem is kell. Nah, mindegy.
Kicsit hezitálok, bátorságot kell gyűjteni. Végül tárcsázom a számot. A készülék ad némi fényt ebben a sötét lyukban.
Ha Birdie még énekelne, kedvesen lecsitítom.
- Hé, szomszéd, rádiócsöndet kérek.
A telómat a fülemhez emelem. Kicsöng. Jó hosszan. Ville nem veszi fel azonnal. Azért még türelmesen várok. Közben a temetésemet is megszerveztem már. Mindenki piros ruciban lesz, és Birdie fogja mondani a búcsúztatóbeszédet.
Ha Ville felveszi, és beleszól a vonal másik végén…
- Szia Ville! October vagyok. Remélem nem hívlak rosszkor… - kezdem a mondókámat bűnbánó hangon. - Adódott egy kis problémám néhány úriemberrel itt a Bonanza Road-on a szaunában. Grid és a te számodon kívül másét nem tudom, és… Grid-del inkább nem beszélnék, mert elééég… kényes az ügy. Tuti kicsapná nála a biztosítékot. – itt azért kíváncsi lennék, miféle kihágásra gondol Ville. Biztos nem arra, hogy a vokálos csajt bedobozolta 4 megtermett orosz maffiózó egy öltözőszekrénybe, mert a tengerentúlról érkezett, dilinyós haverját (ez Birdie) megszöktette előlük. Az est meglepi sztárvendégét inkább nem emlegetem.
- Szóval… bezártak hátra a férfiöltözőbe, és senki nincs, aki segítsen. A recepciós csaj is benne van a buliban, ő főleg nem fog kiengedni.
Bárki, aki CSAK ennyit hall a sztoriból, joggal kérdezné meg: és mi a bánatot csináltál te azokkal a faszikkal a férfiöltözőben???  Na, vajon mit, mit, mit? Meg még egy másik csaj is volt ott? Huhúúú!!!
Azzz, bammeg. Az évezred orgiája került megrendezésre. Egy fél négyzetméteres konzervdobozban. Ezt már meg sem merem mondani, mert ez a legcikibb az egészben. Ha jön, úgyis meg fogja látni.
- Megtennéd, hogy beugrasz a szaunába, és kiengedsz? Egy életre leköteleznél… Jah, és lécci… kérjél kulcsot a 43-as és a 44-es szekrényekhez.
Csak azért sem árulom el, hogy emberi maradványokat rejtenek!
Ville akármit felel, megköszönöm, nyögök a végére egy „Kérlek, siess…”-t, és bontom a vonalat.
- Birdie, - szólok át a szomszédba. – ugye eladható voltam, és nem úgy hangzottam, mint egy narkós, akinek már egyetlen ép agysejtje sincs? – hiába, kell a megerősítés, hogy legalább egy kicsit reménykedhessek a happy ending-ben.
Halkan röhögcsélek, miközben a tarkómat a szekrény hideg falának döntöm. Tök sötét van, de ez sem zavar abban, hogy a plafont bámuljam.
Itt gubbasztunk a szekrény mélyén, és úgy várjuk Ville-t, mint a megváltót. Remélem ő előbb ránk köszön, mint a reggel.
- Még a végén a takarítónéni talál meg minket ebben a pompeji haláltusás pózban… Birdie, ha mégis itt mumifikálódnánk, tudnod kell, hogy egy élmény volt veled ez az este. Hm… Melyik nem? – vihogok, és mocorgok egy keveset, mert kezd elzsibbadni a fenekem.

Tudom, azon kéne gondolkodnom, hogy jutok ki, de mindig híres voltam erről. Hogy egy pillanat alatt el tudok feledkezni a fontos dolgokról. Később viszont minden eszembe jut. Oci előáll valamivel, ami feltüzel még ebben a helyzetben is.
- Na, ez jó! Aztán ha jön kiszabadítani téged, akkor én meg kiröppenek, mint galamb a cilinderből.
Nem tudott volna rávenni, hogy maradjak csöndben, amíg a havert hívja, akiért kijöttem Vegas-ba. Így már érzem benne a bulit, most az a vicc, hogy csöndben leszek és még a lélegzetemet is visszatartom, aztán majd nem marad el a hatás, mikor Ville-t ledöntöm a lábáról. Szerintem addigra csak úgy kiesek a szekrényből...
October röhög a felcsendülő dalon. Ez az, a hangulat nem eshet lejjebb, akárhol, akárhogyan is vagyunk bezárva! Kivárta és csak utána telefonál, még egyezkedünk.
- Tőled ez meglepő lenne, de én elhinném. Sőt arra gondolnék, hogy Ville keze van a dologban, most, hogy már tudom, egy zenekarban kavartok. Engem tudod, mivel hívott fel múltkor egyik volt csajom? Azzal, hogy menjek érte, mert fáj mindene, amióta ledobták a lépcsőn egy kredencben, amiben sztriptízelt. Nem volt kétségem, csak megkérdeztem, hogy hozta ezt össze. Ez olyan ágyneműtartó volt, aminek az oldalán lyukak vannak. Bulizott a pina és kukkolósat játszottak. Bemászott az ágyneműtartóba, mélynövésű, elfért. Bedobtak egy kis pénzt és levetkőzött. Aztán valahogy beragadt az ajtó és úgy nyitották ki, hogy legurították az emeletről.
Jót röhögök azon a hülye csajon. Persze nem mentem érte, de remekül szórakoztam, ahogy elmesélte. Rátettem a telefont. Nem vagyok én mentőszolgálat, hívjon mást. Nekem dugni kellett, ennyi. Van még dalom, egy olyan, amit kicsit el is loptam attól a zenekartól, csak átírtam, hogy ne kössön bele a szerzői jogvédő iroda. Rázendítek és October a refrén közepén szól, hogy csendet kér.
- Hoppá, felvétel? Akkor szólok a stúdió bolhájának is, hogy később ugráljon.
Most csendben maradok. Megpróbálom nem elröhögni magam. Nagyon szorítok, igyekszem és annyira erőlködök, hogy bizony kiröppen egy kisangyal a nadrágomból. Megszaglászom, mert az mindig poén és elárulja, mit dolgoztam fel éppen a kaják, piák közül. Ez most az olivabogyós saláta, amit még a repülőn ettem. Kicsit megbolondítva mindennel, ami az én beleimben zajlik és nem embernek való. Nem tudom, a szekrények között mennyire terjed a szag. Ha jól, akkor October most szembesülhet valami nagyon mélyről jövővel. Amit én produkálok, arra mondták már, hogy vigyázzak, mert ez olyan, hogy engem is lebombáznak miatta vegyi fegyverek tiltott alkalmazása címén, mint Irakot.
Amikor a nevemet mondja, akkor török ki eszement röhögésben és nekiütődöm a szekrény oldalának többször is.
- Kurva jó voltál! Ezt bírtam benned mindig is, hogy a hülyeségbe belemész, de ki is jössz belőle. Kösz, baby! Hogy van a haver? Épp legördült egy csajról?
Ville, te őrült, de kurvára várom már, hogy megint lássalak, aztán hülyüljünk úgy, mint akiknek nem fejlődött ki az agyuk.
- Ó, nekem is nagy élmény volt! Nem hittem volna, hogy pont beléd botlok. De akkor legyünk drámaiak, hátha van titkos kamera és itt osztják az Oscart.
Megható, lassú és mély hangon kezdek beszélni, elővezetve egy nagy vallomást.
- October, be kell vallanom valamit neked. Már nagyon régóta ismerlek és voltál a koncertjeimen, én is a tieiden. Partiztunk együtt, láttál hányni, ma este többet is láttál, mindent. Van egy dolog, amit még soha nem osztottam meg veled. Már sokszor megfordult a fejemben, de a gondolat sose tévedt nyelveim útjára, mindig elveszett valahol az új impulzusok észbontó labirintusában. Szóval mielőtt meghalunk...
Nagy hatásszünetet tartok és utána veszek egy hatalmas levegőt. Hirtelen ordítani kezdek:
- Tudnom kell, hogy le van borotválva a pinád vagy nem?
Ezután óriásit röhögök és akkor leszek igazán boldog, ha a közönség kiosztja a viccmesélő fizetségét, a nevetést. Amúgy tényleg érdekel ez a kis részlet. Lehet, hogy kérdeztem már, csak akkor épp nem tudtam magamról. Sőt biztos elhangzott már a kérdés. Nem emlékszem. Fene tudja. Izgató benne, hogy kicsit távolságtartó, de mégis sok faszságba belemegy, mint ma este is. Vajon mi várna ott alul egy ilyen nőnél? Susnya vagy sivatag? Általában el szoktam találni, de nála nem tudom.

Azon, hogy Ville keze van a dologban, csak röhögcsélek.
- Nem nézem ki belőle, hogy maffiózókat fogad föl. Inkább saját kezűleg rendezne le.
Hát, igen. vannak ilyen agyatlan libák, akik bezáratják magukat ilyen-olyan hülye helyekre. Ehhem...
- És? Elmentél érte? - tudakolom a történet után, amit Birdie olyan büszkén mesél.
A madárka csöndben van a szomszédban, míg telefonálok, de hallom, hogy közben gázosít. Cry baby!
- Na, mi az, Birdie? Buli van szarásig? Remélem könnyezel! – szólok át vigyorogva, miután kinyomtam a készüléket. Nem, nem mást. Azt Birdie fog, a hangokból ítélve.
- A saját érdekemben nagyon bízom benne, hogy nem… Vagy már végzett…. Vagy, ha most áll még csak neki… meg még mire kiér… Addigra bepisilek.
Jól állunk. Birdie bekakszizik, én meg becsurizok. Ville jön, mit fog szólni, milyen igénytelenek vagyunk?
A szomszédban gázszivárgás van. Érzem…
- Baszki… Birdie… - köszörülöm meg a torkom, és legyezni kezdek az orrom előtt. – Nehogy rágyújts, mert még felrobbanunk.
Az arcomra tapasztom a tenyerem úgy, hogy befogjam vele az orrom.
Ville, baszod, igyekezz!
Meg még zsibbadok is. Tiszta fakír fíling. Valahogy nem jön be.
Cellatársam akkora feneket kerít a drámának, hogy már tudom, valami orbitális nagy marhaságot fog benyögni. Megint nem lepődtem meg, de nem töröm össze a kis lelkivilágát.
Meg ez a terjengő virágillat... Egek! Csoda, hogy a fémet nem marja.
Ennek a zárkának is csak az akusztikája jó, a szellőztetése nem igazán.
- Waze, Birdie… Kifüstölsz minket innen. - sóhajtok egyet tök halkan, miközben kínomban már csak vigyorgok. Birdie hallhatja, hogy valami koppan a szomszédban. Az csak az én fejem, ahogy a halántékomat nekidöntöttem a szekrény oldalának.
A „hagyd magad, előbb szabadulsz” elvet vallom, úgyhogy inkább válaszolok a felröppenő kérdésére, hogy megnyugodjon.
- Fazonra van nyírva, ha érdekel. Középen egy csík, és annyi. – nyugodtan közölhetem a tényállást, Ville, vagy bárki más nem most fog betoppanni, hogy kiderüljön előtte a fanszőrzetem titka.
Csak azért, mert nem pasizok, nem jelenti, hogy nem szeretek fodrászkodni. Birdie most legalább tudja. Ha a minun emättimen–em gondolatával akarja magát álomba ringatni, csak tessék, váljon kedves egészségére.
Meg aztán ennyivel tartozom Birdie-nek. Én már láttam őt elölről, hátulról, mindenhogyan. Hehehe…
Hirtelen felkapom a fejem. Valami belém nyilall.
- Hűűű! A motorom!… Ha csináltak vele valamit, esküszöm megtépem azt a szőke ribancot!

- Nem is bosszúállásra gondoltam, hanem, hogy ez egy sima bulin történne. Szerintem gond nélkül előfordulna...
Ville tényleg nem felbérelős alkat, de ottfelejthet valakit a szekrényben, ha az volt a móka, hogy bezárták.
- Dehogy mentem? Csak a sztorit hallgattam meg, aztán lebasztam a telefont. Nyivákoljon másnak, nekem akkor szóljon, ha jönne dugni.
Nem tehetek róla, megunom a csajokat és mindig másik után nézek. Bár volt már olyan, hogy ritka szamaritánus kedvemben talált valamelyik és elmentem érte. Ezt se lehet kiszámítani nálam, mint kábé semmit.
- Hát igen, ráléptem a gázpedálra, Oci!
Én nem szenvedek a produkciómtól, megszoktam. Jó ideje ilyenek jönnek belőlem, szép is lenne, ha könnygázként viselném és csurgatnék a szememből.
- Ebben a pózban nem nehéz kiengedni. Ville-lel volt már olyan bulink, ahol aztán minden terjengett. Igyekeztünk mi a vécéhez is, legtöbbször, csak néha félúton jött az ihlet.
Az a gyárépület átment partihelybe és egyben pöcegödörbe, mikor ott voltunk 4 napig. Szerintem még October is elmenekült volna. Vagy takarítóeszközt és vécépapírt ragad, amilyen kis segítőkész. Heh, jó, hogy nem egyedül vagyok itt, hanem vele. De most már kezdem unni. Döngetem a szekrény oldalát és kiabálok megint.
- Hé! Hé! Héééééé!
Az előadás végén várom a reakciót, de Oci még mindig a fingással van elfoglalva. Ennyire durva? De végre megkapom, amit kértem. Elárulja. Áhá, rögtön máshogy fogok ránézni.
- Az az egyik kedvencem! Főleg, mikor mellette borostás.
Most esik le, miket beszél. Rögtön továbbállok a bugyitartalom gondolatától. A csajt nem is fenyegették meg, hanem benne van? Á, tényleg, rájöhettem volna. Gyúrós csávó+szolimaca. Egyszerű a képlet.
- Fú, baszd meg, tényleg! Remélem, annyi vér azért nincs a pucájukban. Nemtom, engem se vertek agyon, pedig azt hittem. Talán nem csinálnak bajt. Ha én lennék, banánt dugnék a kipufogóba, mint a Beverly Hills-i zsaruban. De ezek ruszki szteroidmajmok, nem jutna ilyen az eszükbe. A recis bögyöske viszont már felhúzott a savanyúságával, úgyhogy én ellátom a baját, akármi lesz. Végigrángatom a hajánál fogva a folyosón és a forró szaunában az arcára fingok!
Érzem, hogy van még töltet és fog jönni, de csak később. Dühöngök még, verem, rúgom az ajtót, meg a szekrény oldalát, aztán viszont inkább egy újabb dal következik.
- Tudod az I Want to Break Free szövegét? Danolásszunk már ketten valamit!
Akárhogy is, én elkezdem. Ez egy klasszikus, könnyen lehet, hogy a csaj is tudja végig.

Ha Ville ideér és kinyitja a szekrény ajtaját, biztos megérzi a levegő bukéját. Tuti mosom kezeimet, hogy ne rám nézzen. Én ilyen oroszlánosat, ha akarnék, sem tudnék durrantani.
- Látod, Birdie-kém, ezért jó a haverodnak lenni és nem a kúrópartnerednek. – döngöm heherészve. - Így legalább van esélyem, hogy ha szarba kerülök, kisegítesz.
Hátradöntött fejjel hallgatom miket mesél Ville-ről. Nem állom meg, hogy ne vigyorogjak.
- Biztos, hogy veletek akarok én bulizni? – kérdezem cinikus hangon, aztán kibukik belőlem egy kurta nevetés. Csak szívatom Birdie-t. Egész jó gyomrom van, és nem szokásom fikáskodni senkin. A Ragnaroknál is estek már meg kis és nagy dolgok ugyanabban a gatyeszban egy éjszaka alatt. Nem csinálunk ilyenből ügyet. Legfeljebb jót röhögünk. Minden köztünk marad. Én erre azt mondom, hogy a srácok csak gyakorolnak 80 éves korukra.
Ahogy Birdie rugdalja belülről a szekrényt, a puffogások és a rezgések átterjednek az én magánzárkámba. Érzem őket a hátamon, meg a fenekem alatt.
- Igen, Birdie, pont olyan. Kis borostás kétoldalt. – dünnyögöm. Nem látja, hogy gúnyosan somolygok, de hallhatja a hangomon. - A kopasz barack nem is jó, túlságosan huzatos. – röhögöm el magam.
Én sem mindenkivel dumálok el effélékről. De Birdie-vel lehet hülyülni, és nála tabuk sincsenek.
- Díjazom az ötleted, te zenélő tömegpusztító-fegyver. – magyarázom sunyi képpel. Látom is magam előtt, ahogy Birdie odadörrent a csajnak, aztán bezárjuk a gőzbe pácolódni.
Egyébként senki más nem dugna banánt kipufogóba, csak Birdie. Nála amúgy nem lehet tudni, szerintem máshova is örömmel betömné. Amilyen találékony. Speciel most nekem is van egy tippem, én hova dugnám, ha ezek az orosz seggfejek elsütik ezt a poént.
Nagyon remélem, békén hagyják a motoromat. Ha nem, visszajövök, és kibaszok velük, az fix. De a recis csaj is szopni fog, mint a torkos borz.
Birdie-nek rohadt jó hangja van. Ahogy sokan mások, én is mádom. Engem a pasikban nem a külsejük érdekel, hanem a baritonjuk. Az az igazi férfi, akinek már a hangjától nedves lesz a bugyid. Ilyen meg rohadt kevés van.
Ha Birdie tovább dalolászik itt mellettem, a hangjára fogok elaludni. Nem szembesítem effélékkel ezt a kis hangulatfelelőst, olyan lelkes, de le akarnak ragadni a szemeim. Behunyom őket, úgy felelek a kérdésére.
- Hogyne ismerném Queen-éket! Na, ne szórakozz velem! – méltatlankodom tettetett sértődöttséggel, aztán csatlakozom hozzá.
Eleinte csak szolidan énekelek. időközben egészen felélénkülök, és én is szabadjára eresztem a hangom.

„I want to break free
I want to break free
I want to break free from your lies
You're so self-satisfied I don't need you
I got to break free
God knows, God knows I want to break free!!!”

A hév elragad és az utolsó sort úgy kiabálom.
Hiányzik most a gitárom. És Ville is jöhetne már. Hogy mennyi bajom van…