Túl sok volt ez az este. Eljutottam a totális holtpontra, amikor már csak bambulok ki a fejemből és mindent magasról letojok. Többek közt az őrt a hotel bejáratánál. De nem is szarozik velünk, miután bekukkol az utastérbe. Az ördögvillázást is kihagyom. Pedig az nagyon megy.
Ville leparkol, engem meg elkap a vágy, hogy térdre vetődjek és végignyaljam örömömben az aszfaltot, amiért visszaértünk. Mégis türtőztetem magam és elindulok befelé, amerre Ville is tart.
Mikor hozzám szól, felé fordulok.
- Inkább egy gyors zuhany és ágy. – felelem röviden. - Teljesen kész vagyok. – fűzöm hozzá halkan - nem is biztos, hogy hallja -, miközben közeledünk a lifthez.
Hacsak Ville nem beszél, egészen a lakosztály ajtajáig némaságba burkolózom. Semmi különös, egyszerűen nincs mit mondanom. A ritka alkalmak egyike. Szerintem fel fogja írni a naptárába, ha van neki olyan.
- Kösz. – mondom, ha Ville kinyitja az ajtót, és bejutunk a szobába. Végre megszabadulhatok a magas sarkú cipőktől. A lábammal segítem le, egyiket a másik után. Nem veszem a fáradtságot, hogy még le is hajoljak értük.
Jó újra itt. A falak között. Csodálatos ez a nagy csönd és nyugalom.
Bemasírozok a hálóba, és betámadom a gardróbot, amiből kihalászok egy köntöst. El van látva a hotel logójával. Alig ejtem az ágyra, az éjjeliszekrényen heverő mobilom csipog egyet. SMS érkezett.
Először megfontolom, hogy ránézzek-e, de aztán tudatosul bennem, hogy biztos nem Grid az. Ő nem SMS-ben fog kiosztani. Úgyhogy a ketyeréért nyúlok, és leülök az ágy szélére olvasni.
”Te dögös aranyboggár te hadd legyn vespapuci a zexrabszolgád írjávalmi szépet brgygzzkhümn”
- Nabazmeg… Ilyen nincs... – nyögök fel fáradtan sóhajtva az orrom alatt. Ez már megint a szivárvány másik végét kergeti.
Meglepetten, de főként elgondolkodva pillogok fel a mobil kijelzőjéről.
Honnan a retekből tudja a számomat? És egyébként is milyen matematikai algoritmusok alapján értelmezik, hogy mit akar ez az albínó teletabi?
Mázli, hogy az angol ABC csak 26 betűből áll, különben végigzongorázza nekem itt az egészet.
Elfintorodom. Megrázom a fejemet, és már nyomok is egy delete-t. Válaszoljon neki az anyukája gyereknapon.

Unott képpel mentem el Vespa számát a telefonkönyvbe „Ne vedd fel” névvel, és már teszem is be tiltólistára. Nem baj az, ha megvan a száma, sosem lehet tudni mi a frász adódhat (bár Vespa-val semmilyen helyzetben nem megyek sokra), viszont a legfontosabb, hogy ne tudjon zaklatni. Véletlenül se.
Tenném félre a ketyerét, amikor csengeni kezd. A ’Money maker’ ismerős dallamai hallatán anélkül tudom ki keres, hogy ránéznék a kijelzőre. Grid.
- Jaj neee… – sóhajtom fáradtan. Behunyom a szememet és körözni kezdek a fejemmel a vállaimon. Akárhol is legyen Ville telefonja, szerintem nála is próbálkozott.
Fogom a mobilt, és hanyagul a párnára dobom. Semmi lelkierőm és ihletem Grid-del csevegni. Úgyis tudom mit mondana.
Felkapom a hófehér köntöst és becammogok vele a fürdőbe. Ville az erkélyen henyél, úgyhogy biztosan nem bánja.
Lehámozom magamról a puccos, méregdrága fekete ruhát, amit szépen tönkretettem. Majd a szobalányok gondoskodnak róla, amikor megtalálják a szennyeskosárban. Lenyúlni sem volt könnyű meló, a visszajuttatásával meg már nem foglalkozom.
A zuhanyzás közben hálát adok, amiért Ville magamra hagy. Semmi kedvem most szexelni. Amúgysem töltök bent sok időt. Gondolok rá is, hátha ő is bevenné magát a fürdőbe.
Tíz percnél nem ázhatok tovább a víz alatt, mire kicsavarom a hajamat és kilépek a kabinból. Magamra rántom a puha fürdőköpenyt, aztán egy törülközővel alaposan megsikálom a hajamat. Gyors fésülködés a hatalmas tükör előtt, aztán már csattogok is kifelé.
Megint cseng a telefonom. Naná, hogy a Pénzcsináló az. Pár másodpercig hezitálok, hogy felvegyem-e, de végül mégsem. Majd holnap lekurvaanyámozhat. Az időközben elhallgató telót azért magamhoz veszem és becsúsztatom a köntös zsebébe.
Kisétálok az erkélyre Ville-hez, ha még ott van. Alig telepszem le a hozzá közeli nyugágyra, újabb SMS fut be. Hallom hogy csipog.
- Miben, hogy Grid lesz az? – vigyorgom Ville-re, s már húzom is elő a mobilt, hogy olvassak. Az ujjam csúszkál a kijelzőn.
- …Hol a pokolban vagytok? Jó lenne, ha előkerülnétek most azonnal… – sóhajtok egyet …Végig nagybetűvel és felkiáltójelekkel. – ecsetelem érdektelen hangon, hogy Ville-nek is legyen képe az üzenet valódi mivoltáról és súlyáról, amit a színtelen női alt egyáltalán nem ad vissza.

Mire kiérek az erkélyre, Ville már gatyeszban ropja. Legalább nem megint egy szál pöcsben villog. Akkor kábé az eszem megállna. Nem vagyok az a fajta, aki indokolatlanul kukkol, előbb vetem le magam innen a magasból. Szembesülök eleget a pucérságával, valahányszor kekszelünk; nekem annyi stresszhelyzet bőven elég.
Csak leteszem magam a nyugágyra. Közben is pötyögök a mobilom kijelzőjén, Ville kinyúlt alakja a szomszédságomban.
Azt mondja hagyjuk Grid-re. Elvigyorodom.
- Igazad van. – döngöm, és ezzel a lendülettel kapcsolom ki a készüléket. Húúú, hogy ezért mekkora fejmosást kapunk. Majd jól leoszt minket, mint az oviban a rossz kölyköket.
Elsüllyesztem a telót a fürdőköpenyem zsebébe, és egy hatalmas sóhaj kíséretében kényelmesen hátradőlök a széken.
Annyi minden történt a mai nap, hogy abba lezsibbad az agyam, hogy végig próbálom gondolni. Úgyhogy inkább félresöprök minden pörgő gondolatot a fejemben. Végre csend van és nyugi.. Ha valaki most ebbe beleköp, azt lelövöm.
A szemem sarkából érzékelem, hogy Ville is tök jól elvan a piájával. Egy darabig, mert aztán gondol egyet, és felkel a helyéről, hogy odalépjen hozzám. Felpillantok az arcára, erre ő lehajol, két karját alám csúsztatja és ölbe kap.
Először kissé bambán pillogok rá a meglepettségtől, majd kibukik belőlem a nevetés, ahogy felemel.
- Te egy percig nem bírsz nyugton ülni? – fonom a nyaka köré a karjaimat, hogy megkapaszkodjam benne, míg bevisz. Meg sem próbálok ellenkezni; kicsi vagyok, esélyem sincs a langaléta pokolszolga ellen.
Az „ágy” szóra felhúzom a fél szemöldököm, és Ville-re sandítok.
- De… – csak ennyit mondok. Erősen méregetem az ábrázatát, fogalmam sincs mit akar.
Na jó, egy tippem mégis van.

Ville bevisz a karjaiban a szobába, majd lassan letesz az ágyra. Arrébb csúszok, hogy ő is odaférjen mellém.
Jótékony némaság és félhomály vesz körbe minket.
Ő töri meg elsőnek a csendet. A szavaira felé fordítom az arcomat és lágyan elmosolyodom. Látom, hogy előre néz, a szemközti fallal szemez.
Nem válaszolok, mert osztom a véleményét; én is örülök, hogy gépre szálltam. Végiggondolom a történteket, hogy mit műveltem, és határozottan agyament, hirtelen ötlet volt így iderohanni egy férfi után… Tudom, hogy elment az eszem.
Ville a mellette lévő fiókban matat, és nem sokára felparázslik az ujjai közt a cigaretta.
Tudom, hogy nem hazudott. Sosem tenné. Nála egyenesebb és őszintébb emberrel még nem találkoztam.
Még mindig nem szólok, hagyom hadd duruzsoljon. Amúgy sem egy nagy szószátyár, és a hangját is szeretem hallgatni.
Én is a sötét falra pislogok, rajta a TV-vel, csak hallom, ahogy Ville kényelmesen elnyúlik mellettem és susog az ágynemű alatta.
A vallomás késztet arra, hogy ismét rápillantsak.
Ha a felém eső keze szabad, akkor kimatatom hol van, és az ujjaim puhán az ujjai közé bújnak.
Egy apró, lágy csókot nyomok Ville meztelen vállára, majd ráhajtom a fejemet.
Felsóhajtok.
- Dettó. – döngöm mosolyogva. Ugyanazt érzem, amit ő.
Ha nem is én vagyok a szerelmi vallomások királya, a tetteim üvöltve beszélnek helyettem.

A szavaira kedvem lenne halkan felkacagni, de lenyelem a késztetést, elharapom, és csak magamban, némán kuncogok. Még félre talál érteni, pedig csak a feltételezés szórakoztat; én? Mint megmentő??? Ugyan már!
- Ez hízelgő... – döngöm aztán belemosolyogva a félhomályba.
Felhúzom a térdeimet, összekucorodom, és szorosan odabújok Ville oldalához. A halántékom még mindig a vállán pihen.
Behunyom a szemeimet, és csak élvezem az arca nyomását a fejemen, azt, ahogy belebúg a baritonja a hajamba.
Jólesően felsóhajtok. Ez a pillanat, vele itt a sötét, csendes, magányos szobában egyszerűen csak tökéletes. Mintha egyes egyedül ketten léteznénk az egész univerzumban.
- …De nincs szükséged megmentőre… Mert Te magad vagy az. Minden egyes egyedül a te műved… Mindegy mi motivál. – suttogom. Biztos vagyok benne, hogy Ville nélkülem is képes az életigenlésre, a boldog percek begyűjtésére.
Ez az este kétségtelen, hogy maradandó nyomot hagy bennem.

Éktelen állatbőgésre riadok az éjszaka közepén. Minden ízemben összerezzenek Grid hangjára, mihelyst ráismerek.
Felpattannak a szemeim, és az ágyban fekve fülelek, hogy mi ez a földindulás jellegű egyszemélyes patália odakint.
Győzködnöm kell magam, hogy tényleg Grid hangját hallom. Nem akarom elhinni. Az álmos kábaság köde még belengi az agyamat, de még így is az az első gondolatom, hogy a csávó tuti tök részeg.
Kikászálódok az ágyból, és lábujjhegyen odasurranok az ajtóhoz. Nagyon még a fülemet sem kell rátapasztanom, tisztán behallatszik minden egyes szava. elvégre torka szakadtából bömböl.
Azon röhögök magamban, hogy folyamatosan lekurváz. Egy ilyen baromtól ez nem sértés. Tőle valamivel frappánsabb káromkodást várnék, de jócskán alulreprezentált ezzel a fapados szófordulattal.
Hegyezem a füleimet a csukott ajtószárny mögött, miközben a lélegzetemet is visszafojtom. Most Ville-t kirakati majmozza le. Ezzel sem mondott újat, mindig tudtuk, hogy mi a véleménye.
Mocskos szuka? – ezt meghallva feljebb vonul a fél szemöldököm. Érzelmileg nem különösebben kavar fel a rám tett utalás.
Ville ahogy hallom, elég nyugodtan viseli az elázott menedzser jelenlétét. Biztos rendkívüli belső erőfeszítéseket tesz.
Jól esik, hogy megvéd. És hogy barátnő? Na, ez új. Viszont nincs időm elemezni a szó mögöttes jelentéseit, mert Grid szakadatlanul okádja a szart a száján.
Valójában arra számítok, helyesebben tartok tőle, hogy Ville azonnal Grid torkának ugrik, vagy bemos neki egyet-kettőt csípőből. Ám semmi ilyesmi nem történik.
Eddig hatalmas fekete űr volt Ville múltja, amiről úgy fest, Grid most szorgalmasan letépkedi a függönyt. Szerintem fel sem fogja mit beszél… De még az sem jut eszébe, hogy mi van, ha valaki meghallja. Speciel én. Csóri… Kár, hogy nem ivott annyit, hogy a mája felrobbanjon. Nem siratnám meg, ha elpatkolna. Asszem, a mentőt sem hívnám ki azonnal, hadd szenvedjen.
Hát… Minden esetre a mondás is úgy tartja, nem ok nélkül, hogy a gyerekek és a részegek igazat beszélnek.
Nem hiszem, hogy az éjszakai kótyagosság miatt nem zaklatnak fel az odakintről érkező hírek és információk. Ville múltja eddig is rejtély volt számomra, és beletörődtem, hogy mélyen hallgat róla. Most sem érzem a késztetést, hogy rágjam a fülét, és zaklassam miatta. Sőt.
Minden esetre érdekes dolgok röpködnek a levegőben; leleplezett sötét titkok, beváltásra váró, véres fenyegetések… És kicsit sem akadok ki. Fogalmam nincs miért. Hűvös nyugalom jár át, ahogy az ajtóhoz simulva hallgatózom.
Tudat alatt talán számoltam Grid igazi természetével, és nem ér meglepetésként, hogy nem riad vissza a mocskos eszközök bevetésétől sem, ha pénzről van szó, és veszélyben érzi az Ő világát.
Legalább már nem csak alaktalan sejtés az egész, hanem bizonyosságot nyertem a menedzserúr fejében dédelgetett pokoli tervekről. Jó is, hogy végre kimondta, legalább tisztán látok. Ép kapóra jön, a színvallása, így még időben felkészülhetek és megtehetem az ellenlépéseket.
Grid túlságosan elbizakodott, és ez okozza az ő vesztét. Meg a tévhit, hogy mások fölött uralkodik.
Végül gonosz mellékzöngéssel döng fel a zárószó a szájából; „Jobb lesz, ha azt teszed amit én mondok.” Aztán dobhártyaszaggató robajjal csapódik be a bejárati ajtó. A falak is beleremegnek Grid elementáris horderejű távozásába. A rengéseket a sokadik szomszéd is biztos érzékelte.
Hirtelen nem is tudom mit gondoljak erről a cirkuszról. A fenyegetés nagyon is valós. De mindenre van megoldás. Kell lennie.
Nesztelen léptekkel visszalopódzom az ágyhoz, és visszaugrom a paplan alá, hogy alvást színleljek, mire Ville vissza talál jönni. De nem jön. Én meg közben elalszom. Bár ez erős túlzás, hogy alszom; nyugtalanul forgolódom álom és ébrenlét között, mert zakatolnak az elmém fogaskerekei.
Aztán mégiscsak sikerül elpillednem.
Reggel, mikor felébredek, csalódottan konstatálom, hogy Ville nincs mellettem. Üres az ágy. Lemászok a helyemről, és a hotel fehér fürdőköpenyében, mezítláb kicaflatok a nappaliba, ahol az éjjeli vihar romokat hagyott maga után.
Ville karikás szemekkel, bágyadtan mered maga elé a kanapéról, miközben térdig ül az elszívott cigaretták csikkében.
Megkerülöm a kanapét, hogy Ville háta mögé sétáljak. Lehajolok hozzá, és a karjaim lassan köré fonódnak.
- Szia... Nem is pihentél, mióta Grid elment? – kérdezem halkan, óvatosan belebúgva a fülébe. Az arcom az arcához ér, miközben a kezeimet összekulcsolom az álla alatt a mellkasán. Nem fogom megjátszani, hogy nem hallottam semmit, mert ez nem igaz.
Megrázónak kéne találnom Ville éjjel elhangzott viselt dolgait, de közel sem így érzek...

- Aludtam is. – dünnyögöm az orrom alatt somolyogva, miközben Ville ujjai a kezemre futnak. Látom, amint hátrapillant az arcomra, és a ki nem mondott célzást is értem, ahogy húzni kezd. Kényelmes, könnyed léptekkel libbenem körbe a kanapét, hogy eleget tegyek a kérésnek. Közben is fogom Ville kezét, s végül puhán az ölébe ereszkedem. A karjaim visszafonódnak szeretetteljesen a nyaka köré.
Az arckifejezése árnyékos, én mégis lágy mosolyú, bíztató pillantást vetek rá. Nem ma fogunk eret vágni.
- Legközelebb azért vigyázzon a hangerőre, mert rossz lesz neki egy foggal szotyizni. – döngöm mély altomon gonoszdin. Grid-nek van még egy dobása. Ha eljátssza, tuti, hogy kiütöm. A kicsi finnek rohadt bosszúsak tudnak lenni, ha felüvöltözik őket, amikor a legjobban alszanak.

Hogy Grid kiheveri-e? Nem hiszem. Keserűen elvigyorodom. Grid a megtévesztés nagymestere a műanyagszerűen kamu nyájasságával.
- Életében most először volt őszinte. – döngöm. - Nem bánom, hogy így alakult. Eddig is sejtettem, de így legalább biztosra tudom, hogy magával az ördöggel van elintézni valóm.
Felsóhajtok. Ville viselt dolgait egy pillanatig sem kívánom firtatni. Meghagyom a múltat ott, ahol van. Ahol eddig volt. Ville már úgysem ugyanaz a férfi, aki akkor volt. Hogy réges-régen mit tett, nem érdekel, inkább az foglalkoztat, hogy mi lesz velünk a jelenben.
- Én semmi jót nem remélek Gridtől. Akkor sem hinnék neki, ha térden csúszva kérne bocsánatot. – nem értem mi van Ville-vel. Olyan elnéző, és… inkább naiv. Mintha nem ismerné ezt a faszt.
- Egy biztos... Hinds farkán pörögjön a halál, mert én nem fogok. Olyan isten nincs. Esküszöm, inkább ráküldök Gridre egy kibaszott bérgyilkost. – megvonom a vállam. - Az is egy opció. Deee... megmérgezhetem én is. A hulláját pedig elásom a sivatagban. Vagy feloldom savban. – kicsit elkalandozik a fantáziám. Vannak lehetőségeim.
Vannak… Viszont amelyiken a legkomolyabban gondolkodom, attól Ville padlót fogna.
Zakatol az agyam. Nem hiszem, hogy üres fenyegetés lenne, ami a menedzser száját elhagyta az éjjel. Az ilyet komolyan kell venni. Rohadtul féltem a vízumomat.

Nem akarta, hogy halljam…
Mélyen, őszinte biztatással Ville hidegzöld szemeibe nézek. Érzem rajta, hogy valahol elrejtve, igenis nagyon kellemetlen neki, hogy kitudódott a sötét bűnlajstroma.
- Nyugi… Én vagyok az utolsó, akinek el kell számolnod a dolgaiddal. Nem foglak macerálni miattuk. De bármikor beszélhetsz róluk. Ha akarsz. – felelem, és lágyan szembe mosolygom Ville-vel. - Nem fognak semmin változtatni köztünk.
Szinkronban azzal, ahogy az ujjai az én ujjaim közé bújnak, gyengéden rászorítok Ville kezére.
Hiába vígasztal, hogy nincs mitől félnem, azért mégiscsak beszartam Grid fenyegetőzésétől; nem díjaznám, ha belebaszna a vízumomba.
És Ville leszögezi, hogy „Gridet majd ő elintézi.”
- Pont ettől tartok. – döngöm, halvány gúnnyal. Gyanakvó pillantást vetek Ville arcára.
A teste megint mesél, értem a célzást, fel is állok, hogy nyugodtan ügyködhessen. A mindenható cigi. Mi másra lenne ilyenkor szüksége. Némán megmosolygom a jól ismert szertartást, a jellegzetes Deadman-féle mozdulatokat, amivel előhúzza a szálat, majd az ajkai közé tömi és meggyújtja.
- Nem félek. – nem a lófaszt nem. Belül remegek, és a lehetséges kifutásokat latolgatom, illetve a megoldásokat. Nem hagyom, hogy Grid sarokba szorítson. Nincs ennél bosszantóbb érzés.
Alig hagyja el a gyors válasz a számat, Ville homlokpuszit ad, ami kicsit meg is lep. Talán még az arcomra is kiül a pillanatnyi meglepettség.
- Nem hagyom, hogy egyedül szórakozz. – búgom sötét ígérettel a hangomban. Különben is, nagylány vagyok. Gridnek meg kell tanulnia, hogy az ő tetteinek is vannak következményei. Mindent ő sem úszhat meg büntetlenül.

Persze… Ne legyen gondom vele. Mert majd Ville biztos elintéz helyettem mindent. Nem. Erre semmi szükség. Kedves tőle, hogy meg akar védeni, de nem kell folyton a kezemet fogni. Találékony felnőtt nő vagyok, erős, és veszettül kitartó, aki képes önmaga megmentője lenni. Értem Ville álláspontját, tűzbe mennék érte én is, elvégre egy csapat vagyunk. De a vízum az én problémám. Grid szarságainak rám eső részét majd én rendezem. Ezekre a dolgokra nem is kívánok több szót pazarolni. És ahogy látom, Ville is lezártnak tekinti a témát.
- Oké. – felelem a javaslatára. - De szerintem menj te előbb zuhanyozni. Rád fér. Jót fog tenni. – ezzel meg is célzom a hálót, és elindulok. - Addig én összeszedem a motyóimat és elpakolok. – mondom már befelé menet. Ville-é a fürdő.