Mit csinálok… Mit csinálok… visszhangzanak Ville szavai a fülemben.
Semmit waze.
- Birdié számít? – kiabálok vissza Ville-nek röhögve. Ejgen… A madarat is sikerült pucccéran beszkennelnem. Egy élmény volt. Főleg, hogy mögöttem ült a mocin. Még azt is magamon éreztem, hogy működésbe indul a hangyász sünje hidraulikája. De a helyzet sürgőssége a nyakunkban lihegő oroszokkal megkívánta, hogy leküzdjem a lányos zavart.
Gonoszdin elvigyorodom. Nem az én fejem szorul tisztításra.
- Az enyém mindig tiszta. Ez a titkom. – viszi a szél a hangomat.
Ville kérdésére kiböffen belőlem a nevetés. Az ígéretére csak megforgatom a szemeimet.
Jah, persze, nem nézel…
Nem is tudom mi tart vissza attól, hogy csobbanjak. Nincs nálam fürdőruha, és nem vagyok az a fajta lány, aki imádja mutogatni magát. Nem csak a hegekről van szó, bár tény, nem szeretem közszemlére kitenni őket. A dokik egész jó munkát végeztek, de a hátam közepe a mai napig úgy néz ki, mintha belehímezték volna Európa térképét. Ráadásul, az a terület, amit beterítenek az égési sérülések és a műtét nyomai, majdhogynem teljesen érzéketlen.
Néhány másodpercre elgondolkodom. Menjek, ne menjek? Mennék.
Szétnézek, hogy a biztonság kedvéért meggyőződjek róla, közel s távol mi vagyunk itt egyedül. Nem látok egy árva lelket ezen a szakaszon.
- De csak ha tényleg nem nézel ide. – vigyorgok, miközben kizipzárazom a csizmám szárát, majd egyiket a másik után lehúzom, aztán felkelek, és leporolom a hátsóm.
Mielőtt kibújnék a dzsekiből és ledobnám a kövekre, kiveszek a mellzsebéből egy fekete hajgumit, hogy lófarokba fogom vele a hajam. Kioldom a fekete farmert tartó öv csatját, mire letolom a nadrágot, és kibújok belőle. A fekete garbó is lekerül. A ruhahalom tetején landol.
A fekete francia bugyi és a fekete melltartó következne. Erre komolyan erőt kell gyűjteni. Hatalmasat sóhajtok. Tudom, hogy nem kötelező, magamon is hagyhatnám őket, de akkor teljesen megszívnák magukat vízzel. Nincs nyár, hogy percek alatt megszáradjanak. Ebben az egész helyzetben kihívás van.
- Most jön az a rész, hogy elfordulsz. – kiabálom Ville-nek, de még a mutatóujjammal is körzök, hogy vegyen egy 180 fokos fordulatot.
Ha megteszi, és már háttal áll nekem, gyorsan lekapkodom magamról az alsóneműt. Mint a villám, úgy gázolok be a vízbe. Szapora lépteimet egy-egy csobbanás kíséri.
Hogy Ville mit csinál, merre néz, nem tudom.
Nem is értem mi a fészkes fenét művelek. Egyáltalán hogyan mehettem ebbe bele. Én sem vagyok 100%-os. A kúúú…. Ez de hideg!
A folyékony kékség először derékig nyel el, aztán ahogy egyre beljebb nyomulok, már csak a vállam és a fejem látszik ki. Jótékonyan eltakarja az ikreket és egyéb domborulatokat.
Körülbelül 2-3 méterre állhatok meg Ville-től. Most döbbentem rá, mekkora baromságot csináltam.
Meztelenül nincs színjáték, csak a sebezhetőség.
Az hagyján, hogy bejöttem. De hogy megyek ki??? Megint elkap a röhögés. Érzem, hogy tetőtől talpig elönt a forróság. Amolyan zavaros szégyenérzetféle. Csak a tó ne gőzölögjön el körülöttünk.
- Ez legyen a legnagyobb baromság, amire rá tudtál venni. - dünnyögöm vigyorogva. - Kifelé is Te mész majd elsőnek.