Az este folyamán először tartja velem a tempót. Sőt még egy kicsit azt is érzem, hogy én vagyok lemaradva tőle. Neki persze nagyobbat üt a cucc. Fent kilököm a nehéz vasajtót és már ő is ott támaszkodik a fejem fölött. Gyorsan villan át az agyán a sok inger, ami egyszerre tarolja őt le. Mintha most látna először színeket. Én meg nevetek. Aztán lecsukja a szemeit.. én pedig várok. Mire kinyílik előtte megint a világ már elé lépek és elkezdek hátrálni az emberek felé.
Szeretném lelassítani a másodperceket, hogy lebeghessen még.
Felé nyújtom a kezeimet, de hiába mozdul felém már hátrálok be a táncoló emberek közé és fenntartom azt a pár lépés távolságot, ami köztünk van. Az emberek között megállok és megvárom, hogy felzárkózzon hozzám. Ha odaért hozzám megfogom a kezeit és vele együtt nyújtózom az ég felé miközben a testem már mozdul a zene ütemére.
-Érzed ezt J? Ezért kellett megfognod a saját életed... mert amit most érzel... te azt adod az embereknek..-egy kibaszott életművész vagyok bassza meg. Bárkinek az életét képes lennék helyre tenni csak a sajátommal nem tudok mit kezdeni. De nekem talán ez a szerepen a világban. Utat mutatok, mint a kalapos... de mindig csak egy mellékszereplő maradok. De ezzel nincsen baj. Én boldog vagyok azzal az élettel amit élek... másoknak is segíthetek ebben.
A szemei alapján pedig ő most boldog. Még akkor is ha ez holnap fájni fog neki.

Most először mozdul önként felém. A kezeimért nyújtózik, de még nem ér el. Csak amikor már az emberek közé csalom őt. Amikor elnyel minket az emberi massza, akkor hagyom, hogy a bőre az enyémhez simuljon. A bőre puha és egy pillanatig azt érzem, hogy összeolvadunk. A saját hangom visszhangzik a fejemben. Folyékony mennyország... vakító gyönyörűség. Lassan engedem vissza kezeimet. Halkan nevetek egyet és akkor véglegesen elveszítem őt. Ugrál, táncol, vagy éppen csak dölöngél, de mindenesetre rátalál végre a színpad előtti világ lényegére is. A kezeit nem eresztem még a végén elveszítem a sztárocskámat. Azt ígértem neki, hogy vigyázni fogok rá. Szar lenne pont most szem elől téveszteni, amikor már kultúráltabban bír szórakozni.
Az övével együtt megy fel az én pulzusom. Olyan, mint egy boldog gyerek és ez irigylésre méltó. Én is ugrálok, dobálom a hajamat. Néhány pillanatig elhiszem, hogy a fiatalság örökre szól, hogy maradhatnánk így is... létezhetnénk így is. A rejtett átkeverések miatt a zene végtelennek tűnik. Csak remélni tudom, hogy a hajnal még nem talál ránk, de órákkal ezelőtt elveszítettem minden időérzékemet.
-J, Boldog vagy?

Elájul. Egyik pillanatban még uralja a testét, a következőben, pedig egyszerűen kiterül a földön. A keze kicsúszik a kezemből, mert nem bírom őt megtartani. Két srác azonnal helyet csinál körülötte. Talán tényleg nem való mindenkinek a nyúlüreg. Néhány lány azonnal hisztérikusan sikoltozni kezd, én pedig hátrálok néhány lépést. Nem csukhatnak le miatta, de valamelyik idióta már tárcsázza a mentőket.
A faszomat J. Hirtelen pánikolok be. Hát kölyök bocs, de van amit nem vállalok be. Visszahátrálok az emberek közé... és onnan figyelem az eseményeket. Valaki közben már vizet hoz és próbálják felpofozni a földről.