Az oldalon korhatáros, erotikus tartalom és durva szövegek találhatóak. A később esetlegesen kialakuló lelki defektekért és a fejlődésben való visszamaradásért felelősséget nem vállalunk.
♦ ♦ ♦
Az oldal alapötlete a „Passion in Las Vegas” nevű fórumról származik. Annak folytatásaként jöttünk létre.
Belépés
Chat
Legutóbbi témák
» Zenedoboz... by October Soininen Wallow Pént. Nov. 22, 2024 10:53 am
#1Tárgy: Álom és (vagy) valóság... Csüt. Szept. 14, 2017 1:00 am
The Deadman... (A Halott Ember meséi)
Álom és (vagy) valóság...
...
- Nézz magadra! Ugyanolyan szenny vagy mint régen! Ilyen állapotban még a seggedet se tudod kitörölni!! Ki fog rád vigyázni ha én nem teszem!?? Ki a fasz.. fog visszatartani attól hogy a következő lökettel egyszerűen kinyírd magad!? Te idióta!
- rövid a szünet de mégis hosszúnak tűnik. Én meg csak állok ott. Dülöngélek, a föld forog, de rohadtul nem jön amit mondani akarok. Pedig akarok mondani...
- Azt akarom hogy hagyj békén.. És hagyd békén Octobert.. - csak nyögvenyelősen jön. Egy kitörni akaró hányást is visszakényszerítve, de nyelnem kell. Aztán egy következőt.
- Peeersze már megint October.. - a hangja a szokásosan gúnyos. Elfordul. Megütném, a késztetés ottvan, mégse veszem a kockázatot hogy felé lépjek. Talán valami azt súgja az lenne az utolsó lépés. Aztán fájdalmasan találkoznék a földdel. Helyette megint megingok..
- Kibaszottul régen csinálod ezt Grid... - egy félhangos böfögés helyett tör ki belőlem. És muszáj... Muszáj megkapaszkodnom az íróasztal oldalán.
- Mit? Mégis mit csinálok..? - visszafordul. Pont a szemeimbe néz, habár én csak nehezen tudom belőni a szemeit..
- Uralkodsz... Uralkodsz fölöttem.. - egy félgőzös sóhaj, és a szemeinek megfordulása a gödrükben most vagy csak a saját.. kevert agyam szüleménye, vagy tényleg ottvolt az. De tovább folytatom még mielőtt beszél..
- Azt hiszed.. Azt hiszed te bármit megtehetsz... Kihasználsz.. - vissza a szemeibe - és én hagytam.. - kapaszkodom az íróasztal szélében, és érezve a stabilitásvesztést valahogy azon biztos pontot keresve csúszok végig a nemmessze álló fotelig. Egy félfordulattal élve esek bele.
- Engedtem, mert kurvára nem volt más.. Senki. Egy kibaszott... ember se aki egy kicsit is észrevette volna hogy létezem.. - csak a nagy légtérnek szövegelem, de felfordítják a gyomrom a szavak. Vagy egészen másvalami fordítja fel...
- De ennek most vége. Szállj le rólam.. - egy utolsó levegővel, valamikor ekkor véve a fáradtságot hogy megnyissam a szemeimet. Még mindig nem stabilizálódik a kép.
- És szállj le Octoberről.. - nyelek.. de valami indokolja a folytatást. Indokolja... de ő az aki előttem lép. Csak hallom, nem látom ahogy megkerüli az asztalt. Pedig nyitva a szemem... A képek homályosak.. Torz tükör.. és vigyorogva fröcsögik felém a részleteket. Megint felfordul a gyomrom.
- Nézz csak magadra... Ville.. - a hangja már közelebbről jön, szinte a fülem mellett, de csak eddig tudom felfogni a próbálkozást - Szerinted te képes lennél életben maradni? - a hangja laza.. selymes... Valahogy véletlenszerűen veszem észre a változást. - Nézz csak magadra... ha valami jön... ha valami szar... mit művelsz!? - a hangja kérdő. És igaz. Valahol nagyon jól tudom a részletet, mégis képtelen vagyok ellene (t)menni. - Hogy a francba lennél képes olyan életet élni mint bárki más!?? - és csak néz - Hogy a fenébe lennél képes felnevelni egy gyereket!?? Hát ilyen példát akarnál mutatni?? Hogy abból is egy .. - várakozik - roncs.. legyen mint belőled!?? Tönkre akarod tenni az életét!?? Mint Octobernek... - és ezután jön a rövid szünet, az én fejem meg előrevetíti a képeket. Az a nap.. amikor (October) a szemeimbe nézett. Ott fenn.. a lakásán... - Emlékezz csak vissza... - újabb szünet - Mit csináltál a baleset után?? Elfutottál... Elmenekültél, ahogy mindig is teszed... - rövid a szünet - Soha nem voltál képes kiállni önmagadért, hát hogy a fenébe lennél képes érte?? - és még mindig a szemeimbe néz. De csak rövid ideig tart szünetet. - Mindig is csak önmagad árnyéka leszel, Ville... Mert egy senki vagy... - ismerősen marnak belém a szavak, és magukkal hozzák a régi időket. Az a vádló, hideg tekintet.. kitörölhetetlen emlékként még most is cafatokra tépi a bőrömet. Nem akarok emlékezni...
- Ville, tudom hogy az a nő behálózott.. Hogy elcsavarta a fejed, mind jártunk már így.. - és érzem ahogy belül megreked a lélegzet - De te is jól tudod hogy mindez csak illúzió.. A mi fajtánk nem arra született hogy szaros.. nyárspolgári kötelezettségeknek eleget tegyen, a mi fajtánk.. szabad.. - érzem ahogy keresi a szavakat, de lehet én vagyok az aki keresi őket. Legbelül... Mégse találok semmit. - Szabadon dönthet arról mit-miért és mikor tesz. Szabadon megtehet BÁRMIT! Amihez csak kedvet érez, nem köthetik le... És nem szabályozhatják kötöttségek. - a hangja meleg.. Vagy legalábbis annak akar látszani és én nem érzékelem a különbséget. Semmit se érzékelek. Hideggé váltam. Merevvé...
Hosszú percek telhetnek el, de az is lehet hogy csak én nem érzékelem a pillanatot. Tovább beszél.. vagy nem, egyszerűen csak arra eszmélek mikor egy kéz szorít meg a vállamon. Magamhoz térek.
- Csak egy szavadba kerül és elrendezzük ezt. Mindent elrendezünk. Csak szólnod kell.. - a szemeibe nézek. Zavaros.. - Vagy bólintanod. Az is elég ha rábólintasz és máris minden visszakerül a régi... és jól működő helyére. Újra egy család leszünk.. - és kivár - Mindannyian. - még mindig engem néz, de nekem nehezemre esik kimondani. Lemerevedik a szám. Nem érzem. Aztán hosszú másodpercekkel később...
- Hagyj még nekem időt, Grid. Átgondolom.. - kapaszkodom bele a fotel szélébe és megkísérlem feltolni magam. Másodikra sikerül. Majdnem megborulok, de Grid vigyázva kap értem. Félrerázom a kezeit. Félig.. Aztán... Aztán megindulok az ajtó fele...
Hogy hogy jutottam el.. nem tudom. Hogy hogyan csúszott a kilincs, vagy hogy mikor nyikordult az ajtó. Az egyetlen amire emlékszem, hogy kilépve már nem bírtam tovább a hányingerrel. Odaokádtam az ajtó/folyosó szélébe. Aztán... Aztán valahogy mégiscsak (szembe)jött az a föld. A beton.. A szőnyeg, tökmindegy, nemkellemes puffanással találkoztunk. Onnan meg már teljesen mindegy volt minden. Talán az egész csak egy álom volt... Egy hamis.. mindentmegváltoztató álom. Vagy maga az igazság. Ezt még mindig nem tudom eldönteni. De hagytam. Hagytam hogy elvegyen.. a magáévá tegyen, és hagytam hogy magába rántson. Ahogy éveken át hagytam mindent. És most nem tudom a jövő hogyan fog kinézni. Van e jövő...
#2Tárgy: Egy képzeletbeli diagnózis... Csüt. Jan. 23, 2020 12:16 am
Egy képzeletbeli diagnózis...
Fent nevezett, Ville Wallow nevű beteg x éven át a páciensem volt. A beteg nehezen nyílt meg a terápia sikertelensége hosszú időn át garantáltnak látszott, aztán mégis valami történt. Valami megmozdította a jéghegyet, és onnan a páciens befogadóvá, készségessé vált.
Diagnózis: A beteg roncsolódott személyiségének elsődleges okai a gyermekkorban keresendők. Az elhagyó, hiányzó apakép, az agresszíven elnyomó anya, és az általa átélt gyermekkori traumák sorozata nagy mértékben befolyásolják a kialakult torz önképet. (szociopátiás tünetek?? ) Az anyai eltaszítás - vélhetőleg az apa eltűnése miatt - a gyermekét okoló harag, az erős, kényszeres vallási felhang, és a tettlegességig fajuló, a szadizmus kategóriáját is kimerítő történések sorozata, termékeny alapjául szolgálhatnak a jelenleg fellelhető önvádnak, az elfogadottság hiányának, a szeretetéhségnek, a kötődési zavaroknak, a folyamatosan jelen lévő - mégis korlátozott - halálvágynak, az állandó megfelelési kényszernek, az irányítás teljes hiányának, és az állandó szétesett személyiségnek, aki nem találja a helyét a világban. Valószínűleg szintén ide vezethető vissza az erős függőségekre való hajlam is. (menekülési kényszer)
A későbbiek. Elmondása szerint az első kötődési kísérlet - hiányzó apakép - jelen jogviszonyok szerint egy munkakapcsolatban eredeztethető. Itt felfedezhető a teljes irányítás átadása, a megadás, a gyermekkori "példa" követése, tudatos vagy tudattalan "nem tehetek semmit" kényszer, vele a belső apró lázadások, ellentmondások jelenléte is, de soha nem lép át egy határt. Második kísérlet az elmondottakból következtetve egy "társ" ígérete. Hosszú és alapos megnyílási szertartás előzte meg a kapcsolatot, felfedezte benne a hasonlóságot a saját életére. Ez azonnal kettőbe tört, amikor a hölgy, elmondása szerint kilépett az életéből. A tény, egy állítólagos baleset eredménye, amikor is a páciens újra átélte a gyermekkori eltaszítottság érzését, mégis attól eltérően reagált. Míg korábban a gyermek a saját lábára állt, jelenleg a reményvesztettség mocsarában küzdve a páciens összeomlott. Vélhetően mindez eredeztethető a későbbi, kötődési próbálkozások sikertelenségének megismétlődése felett érzett kétségbeesésnek, és az annyira vágyott megértés karnyújtásszerű ígéretének hirtelen és minden előjel nélküli elvesztésének. A gyermekkorban szerzett, és feldolgozatlanul maradt sérelmek a már ismert szituáció megjelenése során újra felszínre kerültek, és vélhetően ezek egyöntetűen váltották ki a tapasztalt hatást. A páciens úgy tűnik mégis kifele tart ebből az állapotból. Napjainkban valószínűsíthetően elkezdte újra felépíteni önmagát.
Végkövetkeztetés: A gyermekkorban és után elmaradt általános személyiségmegerősítő és önkép konzerváló szertartások, a világmegismerés és az énkép kibontása egyelőre úgy tűnik megindult. A kötődési zavarok alakulása jelenleg nem feltérképezhető. A továbbiakban figyelemmel kísérem a folyamat pontos lezajlását.
Dr. XY pszichológus
Ville Deadman Wallow
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Job : A 'Slaves of Hell' rockzenekar frontembere
Location : mindig máshol
Posts : 2241
#3Tárgy: Re: The Deadman... (A Halott Ember meséi) Csüt. Jan. 23, 2020 1:40 am
The Deadman... (A Halott Ember meséi)
Töredékek...
...
- Tudod régen.. volt egy fiú.. - rövid a szünet - Thomas Johnsonnak hívták, egy teljesen átlagos fiú volt, az anyja szeme fénye, mindig azt tette amit kellett, amit elvártak tőle, és ő valahogy.. - akadok meg a beszédben - így volt boldog. - nyelnem kell, de aztán elnyomandó, újra szívok.
A füst.. lassan bicsaklik ki a torkomon, de a hangom nem remeg. Egy cseppet sem, egyedül a füstnek engedek. Aztán folytatom.
- Az a kölyök imádta az életet. Szabályok között élt, de akkor az úgy volt tökéletes, mégis valahogy mindig hiányzott... valami. - nyelek egyet - Amire aztán később egy véletlen során talált rá. - Újabb szünet.
- Vadászat volt, kinn az erdőben. Száguldott a vad, dördültek a lövések, hullottak a rókák, a szarvasok, az őzek, de csak a legutolsó volt aminek belenézett a szemeibe. Még élt... de már csak alig.. néhány rövid másodperc. A szemeiben mégis valami megváltozott. Valami látszott benne.. Tudta. Talán a halál lehelete.. - és megint szívok. Sose akartam volna felidézni azt az estét.
Megintváltás.
- Onnan a fiú hiányban élt. Már tudta mi az amire szüksége van, tudta mi pótolhatja az egyetlen egészet, mégis sokáig képtelen volt bármit is cselekedni. A vadászszezon elmúlt, beütött a néma csend, de az a késztetés.. - kezdem el önkéntelenül rázni a fejemet - mindig visszatért... - És megintszívok.
- Nem tudom mikor kezdődött. - folytatom aztán váratlan váltások közt. - Egyszerűen csak eltűntek.. Macskák.. kutyák.. néha nyulak. De látnom kellett... Egyszerűen újra látnom! És érezni az utolsó lélegzetüket..
- Amikor anyám rájött, mindenki azt hinné piszok mérges lett. És az is volt. Vagy 3 percig szórta rám a szitkokat, vetett vagy ezerszer keresztet és nevezett meg a Sátán utolsó mocskos fattyaként, de utána...
- rövid a beékelődött szünet.
- Nem emlékszem már mindenre. - és újra szívok. - Hogy mennyi volt. Papok.. szertartások és ördögűzések, újra és újra. Éheztetés... Aztán "Krisztus teste" letuszakolva a torkomon, talán még azt is jobban bírtam volna ha agyonver. Ha kékre-zöldre, ha egyszerűen csak elmetszi a torkomat, de nem tette. Ezt választotta. És azokat a közönyös hideg szemeket... - kúszik be egy újabb hosszúra nyúlt szünet, és megszívom az utolsó csikkemet.
- 12 éves voltam... - engedem vele el az utolsó füstöt.
- 14 mikor az egésznek véget vetettem. - engedem el a csikket és a padlóba taposom. Zsiger. Nem figyeltem, de amikor rájövök, megtorpanok és bocsánatkérő szemeket meresztek. ESKÜ! Föl fogom szedni...
Ha nem szedi le a fejem, újra engedett lélegzettel újabbat kapok elő a dobozból, de ezt most nem gyújtom meg. Most TÉNYLEG! Egyszerűen csak éreznem kell a fogaim között.
- Kifigyeltem. Kihasználtam hogy idővel már figyelmetlen lett. Egy nap aztán elfelejtette ráfordítani a kulcsot. Vagy csak ő is azt akarta hogy takarodjak el, megölni túl gyáva volt.. Mert akkor soha nem kerülhet a rohadt.. Mennyországába.. - fintorgok, aztán újabb rövid szünet következik.
- Ma már nem tudom mi vitt rá. Nem tudom hogyan, de tudtam hogy mennem kell. Hogy lépnem kell. És életemben nem közlekedtem még olyan halkan... A nyílt, szabad levegőre érve rohanni kezdtem. Mindegy hogy hova, mindegy hogy meddig, de örökre innen el! A lehető legmesszebb.. - felgyorsul a lélegzetem, mintha még most is szaladnék, de talán a szavai.. talán a dög vernyákolása az amire észbekapok. Visszatérek a jelenbe. Nyelek egyet... és a szemeibe fordulok. Aztán mégis csak önállóan gyújtom meg... A cigarettát.. Erőt veszek.. közelebb húzódok, és vissza lerakom magam elé a székbe. Csak úgy nyekken a támla a hátam alatt.
- Hát.. ilyen gyerek voltam. - tartom az enyém a szemeibe.. -------------------------
- Sokáig bolyongtam... Mindenfelé. - már nem a szemeibe nézek. Nem is őt nézem, inkább valahol befelé figyel az a kaparó mindentbetöltő magány. Mégis beszélek. - Aludtam kukákban.. híd alatt, ettem szemetet. Senki se keresett, és jó volt ez így. Mégis sokáig ha csak egy neszt meghallasz, összerezzensz. Hosszú ideig... - újabb lélegzetvétel szünet, fejemben teret és képet kapnak az akkori emlékek. - Az idő eltelt, aztán egyre felnőttebb lettem, már nem igazán.. "gyerek", és megtettem az egyetlen dolgot amit tehettem. - itt a szemeibe nézek, de nem tartom ott sokáig a tekintetem. - Már nem érdekel.. - rántok vállat, megtettem már párszor azóta is.. biztosan, nememlékszem, de akkor... - .. akkor találkoztam először Griddel. -------------------------
- Pedofilok. - köpöm ki egyszerre, de nem egészen számít ez már.. - Volt pár belőlük a környéken, és mind egyhelyen kereste a törődést. - csak rövid a befészkelődő szünet - Ha enni akarsz, idővel megtalálod a boldogulást. - kis híján mosolyodom el, de nem bocsátkozom részletekbe. Annak a résznek már vége. Elmúlt.. Ki törődik vele??
- Később már minden egyszerűbb volt. - hozza magával a folytatás - Jöttek a gazdag özvegyek, és az élet maga volt a csoda! - dőlök újra hátra, nem törődve a részlettel, újra tüdőre kerül a cigaretta.
- Voltunk páran... afféle.. "testvérek" akik kisegítik egymást a szarban. - a hirtelen felszálló aroma, jókedéllyel tölti meg a tüdőmet.
- Valamikor akkor láttam meg azt a fickót is... Valami.. mutatványos volt, az egyik külszíni lepusztult parkban. - hallgatok el csak egy rövid időre - Ville... Wallow.. - mutatom magam előtt a levegőbe - ez volt a táblájára írva, valami külföldi volt a csóka, a vonatról láttuk meg, hogy megnézzük, egyenként ugráltunk le. - és megintszívok. Mélyen...
- Vezéregyéniség voltam, jöttek utánam a többiek. Az első aki beállt a fekete körbe, és csak bámulta, nézte a szeme előtt játszó káprázatot, és akkor... boldog voltam. - most már érzem hogy elmosolydulok.
- A következő percig.. - a hang elakad, a csend olyan zúgóan valóságos lesz.
- "A halál néz vissza a szemeidből, fiúúú.."- valahogy pont a hangján szólalok meg - Pont előttem állt meg. - és megintszívok. A cigarettából...
- Azt mondják a cigányok sokmindent látnak. - akadok meg - Vagy legalábbis ez a hír járta mifelénk, látnak egy életet, elég csak a szemeidbe nézniük és meglátják azt aki vagy... - és becsúszik az az újabb semmitmondó szünet. - Ők ezt látták bennem.. És igazuk volt. Én is érzem.. - szívom meg az orromat, de eszemben sincs elengedni a cigarettát. Pedig még nem remeg meg.
- A halál minden percben hívogat.. - és a szemeibe nézek...
- ... De én nem engedek neki...
És hogy tényleg?? Volt amikor eljátszottam a gondolattal. Milyen... nemm-lenni. Nem létezni. Kitörölni magadat a történelemből, a közhiedelemből, a létezésből. Talán a létezés.. kínál neked más alternatívát?? Soha nem léptem meg hogy megtudjam. Még. De soha nem tudom melyik lépés lesz a következő...
- Onnan Thomas Johnson eltűnt a semmibe. - és megint vissza a szemeibe.
Hogy miért?? Nem veszek rá mérget. Úgy őszintén, rohadtul semmire nemveszek. Talán az egész csak látomás... Semmire nem tudok megesküdni..
#4Tárgy: Re: The Deadman... (A Halott Ember meséi) Kedd Márc. 03, 2020 12:38 am
The Deadman... (A Halott Ember meséi)
Ville & Vespa & Michael Cain(Grid)
19 years old * 17 years old * 26 years old
1999 májusa
....
- Én nem töfködök minden másnap szalmaözvegyeket, mint te!
- Irigykedsz?? - vihogom el. - Neked is lehetne jó életed, ha képes lennél nem faszfejként viselkedni. - vihogom tovább.
- Még mitnem! Én nem fogok majd hatvanéves bulákat tisztára nyalni, blöá.
- Nem 60 évesek.. vagy legalábbis a többség. - vigyorgom. - De csak legyél fürge.. Mármint érted, nem gyors, csak reszelj szaporán a lábaközükben, bírd minél tovább és máris mindent megkapsz. - koccan a betonon a hátammögött a fejem. - Mindent amire csak szükséged van... - hal el, mert ha az egész ennyire egyszerű lenne.. Egyszerű.. és tökéletes a terv. Csak az élet sokkal másabb.
- Ville a lompos.. Ville a lompos.. becserkészi a lompost.. a kerek erdőbe - énekelget, én meg felvihogok.
- Egy akkora egy fasz vagy, Cupák!
Hogy mióta vagyunk együtt.. már nem.. úgy együtt, egész egyszerűen csak Vespa meg én, néha összejárunk az aluljáróban. Zenééélni. Őt valahonnan.. Albuquerque felől fújta a szél, asszem azt mondta lelépett, elege volt már abból hogy az apja az anyját verte, és elindult felfedezni a nagyvilágot. Évek óta ismertem. Kinn lakott, a drogosokkal a városszélen valami szemétdombon, mégse volt ínyére hogy belekezdjen az üzletbe. Hogy bevágódjon. Pedig volt ám nő bőven, de Fabian is megmondta, a modorán muszáj lesz csiszolni. Ő meg nemhajlandó rá.
- Uh.. remélem nem szedtem a tegnap esti szukától valami tetűt össze - vakarja a pöcsét - azóta annyira viszket.. bassza meg. - fintorog.
Én meg vigyorgok. Hányszor mondtam a gyökérnek, hogy a gumi életet menthet, pláne nem raknak egy valag kölyköt a fejére, de én ennek beszélhetek.
- Tudod mit, ne is gyere! Már csak az kéne hogy felfertőzd valamelyik kuncsaftot, aztán én is megkapom. - vihogom. Semmi kedvem Vespa bolháihoz.
Lassan végigpengetek a gitáron, és élvezem ahogy a hangja bejut a fülembe. Mindig élvezem. Mindig jók ezek a csendes percek, és jól esik csak így fetrengeni az aluljáró hideg kövén. Oké, Phoenix nem a klímájáról híres, de akkor is. Tavasz van. Az orrunk előtt rohangálnak az emberek, és valahogy jó nézni az ide-oda rohanó lépteket. Mindenki tart valahová. Siet. Végigrohan egy egész életet, és fogalma sincs arról mi lesz akkor ha megáll. Én... szerettem az ilyen perceket. Ezt az életet. Jó volt. Ha pénz kell, megyek. Ha épp szórakozás, akkor is befér egy-két menet, de úgy őszintén, energiám sincs mellékeshez. Jó az ami van. Jó az ahogy. Gazdag nők.. pezsgő.. medencék, finom pezsgés.. és minden ami kell, hogy jól teljesíthess. Ebben azért sose volt gond. Nálam. Ahogy hallom másoknál se, mert Fabian egyből kivágja aki becsődöl. Mások azt mondják strici, de én inkább tekintem az apámnak ha lehet. Ő szerzi az üzletet. Aztán csak telefonál. Hely és idő. Meg a követelmény hogy tiszta legyél, már nem csak fejben, de ne is legyél büdös vagy retkes. Ott már simán szabad a tét, a nők is.. van akinél csodás kis pirulák gurulnak, össze se hasonlítható az utcákon kapott mocskos áruval, ha lehet én is inkább arra húzok, és van olyan is hogy zsebre teszek néha párat. De csak ha nem tűnik föl.. Elveszem az eszüket. Ezen nem buknám az egészet, hát hogy is lehetne jobb életem??
- Na mi van csávesz, nem nyomatjuk!?? - Vespa hangja ráz ki, én meg megint vigyorgok a fejére.
- Hát dehogynem! Azt hittem a pöcsödet vakarod! - röhögök helyette.
- A FASZT! Hadd szóljon! - kezd bele, és máris sír az a gitár.
Vespa kurva jól nyomja. Nem tud róla, de a fülembe szökik a tehetsége, tudja mi az amikor csak úgy átadod magad. Az enyészetnek, de a bőröd alatt is érzed, bizsergető érzések kergetnek, és egyszerűen majd belegebedsz. Rohadtul tudja mitől döglik az a bizonyos! És ahogy belekezd, csak alig röhögök, én is csatlakozok, aztán már dalolok. Milyen egy mennyei dal...
Vonul a tömeg, alig állnak meg. Megszokták már a párosunkat, meg különben is annyira sietnek!
Aztán egy pasas mégis megáll. Vagyis inkább visszatáncol abban a flancos öltönyben. Ki a fasz ez!?? Alig villan át a fejemen, a dal sokkal jobban érdekel. Rávigyorgok Vespára, az meg már megint azt a baszott rágóját nyomatja! Elmebeteg.. De akkor sorol a fickó vissza és megáll velünk szemben. Pofátlanul néz. Én meg nem vágom mi a faszt akar tőlem. Mégse hagyom abba a dalt. De alighogy vége van, a tag belelép a személyes terembe.
- Én ismerlek! - kiált fel - Nem tudom hogy honnan, de ismerlek - nézi meg jól, alaposabban a fejemet, én meg nem tudom miről beszél. - Te vagy.. te voltál - szakadozik - ott kinn.. a ..negyedben. - és a fejembe bámuldozik - Nem??
Pedofil lenne?? Valamelyik szarrágó tetű? Arra emlékeznék. Vagyis...
Kicsire szűkül a szemem és próbálom a pofázmányát felmérni. Most hogy mondja, nekem is ismerős. De honnan??
- Kinn a negyedben már sok éve volt. - védekezem - Ha voltál is ott, már nem látsz. - persze hogy nem lát. Mert bőven elhagytam már azt a kort, és elhagytam az ottani dolgokat. Hosszú évek óta. És most idekerül egy régi kuncsaft.
- Nem, dehogy - kap észbe - Nem én voltam a... kiszemelt - de finoman fogalmaz. - Én csak valakit kísértem, de akkor ott.. te is ottvoltàl.
- Ottvoltam. - bólintok rá. - De már nemvagyok ott. És annak az időszaknak vége.
- Ez nyilvánvaló. - fogalmaz, elvégre mindketten tudjuk jól ha elmúlsz 17, ott már semmi helyed. Magadban kell boldogulnod. Már nem kellesz senkinek.
- De akárhogy is, ismerlek. - köpi nekem, én meg nemegészen értem, mi a faszt akar ez?
- Max a számat ismered. - köpöm el, de nem szégyellem. Azokat az időket. Azok tartottak életben, de most egész más vizek hajóznak. - Kopj le! - szűkül a szemem, Vespa meg nemegészen érti. Én se.
- Oké, oké, várj! - az ipse még mindig nyomul. Mi a faszt akar? Felállok. A gitár a kezemben, de simán lerugdosom ha kéne. Csak elővigyázatosság.
- Mi a faszt akarsz!!? Nem érted hogy kopjál le!? Szétrúgjam a valagadat!?? - végignézek az öltönyén, egyértelmű hogy valami pénzes seggfej, nem fog nekem belepofázni. Úgy semmibe.
- Hé, Ville, szétkapjam??- Vespa vigyorog. Itt van mellettem, már alig vár egy kurvajó balhét, talán addig elfelejti hogy a farka viszket.
- Nem kell.. - adom fel, hátat fordítok a köcsögnek, de az mégse tántorít.
- Hé, hé, várj! Tényleg! - kötözködik - Nem.. nem a negyedről van szó. Egész másvalami kéne.
- Nem árulok drogot.. - még mindig háttal neki szövegelek, és a számba tolok egy cigarettaszálat. Csak futólépésben meggyújtom.
- DEHOGY! Nem drog.. - szövegel.
- Akkor meg mi a fasz kell? Szopás?? Vagy úgy nézek ki mint valami virágáruslány!??
Vespa visító röhögésbe vált. Nem fedem meg érte, végülis tényleg rohadt vicces. Csak épp én nem röhögök, csak bámulom a seggfejet.
- Nem.. tényleg.. Figyelj... Michael Cain vagyok, tehetségkutató ügynök. A Dragon Smoke lemezkiadót képviselem, tetszik a zenéd! - bök felém, ahogy felém nyújt valami papírlapot, én meg csak őt figyelem. Aztán meg azt a szardarabot. Nem tudom mit akar tőlem. Még mindig.
- Nem az én zeném. - ez természetes. Nagy múltú elődök szerzeménye. Ha még ez se világos faszfej, mekkora ügynök lehetsz! Biztos csak dugni akar..
- Persze.. egyértelmű.. A hangod az ami bejön.. - dünnyög - mármint mérget veszek rá, hogy el tudnám ADNI! Jópénzért... Amiből te is szakíthatsz rendesen.. - fél szemmel figyel. Nem tetszik az a fura fény a szemeiben. Láttam már ilyet. Egy-két rohadt.. nagyfarkú köcsög szemében. Ezeknek a pénz az isten.
- Megvan mindenem. - fordulok el. A darab papírt eldobom, de akkor Vespa zuhan a nyakamba.
- Ne már, VILLE! Most híres lehetsz, vágod!!?? - örömködik. Csaknem a földig ér a nyelve. Nekem meg nem tudom, hogy van e kedvem ehhez. Nincs kedvem ehhez...
- Figyelj csak, tegyünk egy próbát! Mitmondasz!? - a tag hozzámér. Én meg hirtelen rántom ki a vállamat a kezei alól.
- Ne érj hozzám! - a szemeim villannak. Esküszöm.. rohadék, ha csak még egyszer megérintesz, kitaposom a BELED!
De vette az adást. Úgy tűnik, mert felemeli a kezeit, és alig egyet hátralép.
- Jól van.. vettem.. megértettem.. Ville.. - mondja ki a nevemet, de majdnem elhányom magam. Eszembe jut ez a rohadt seggfej. Emlékszem, egy nagydarab orosz köcsöggel volt ott.. Valami fejes.. izzadó és nyálzó rohadék, VÉN tahó!... És ketten dolgoztunk rajta Eddie-vel... Okádnom kell.. Belehányni... A faszfej képébe. Előjön az a sok szar.. meg ez a rohadék, ahogy szinte nyálcsorgatva nézett...
- Takarodj innen, és többé ne lássalak itt! - már nyáltól folyósan szövegelem, tényleg mindjárt idehányok.
- Oké, oké.. - hátrál tovább. Még mindig a levegőben a keze, de nem mondom hogy jól esik hogy itt van a közelemben.
- Figyelj rám, történt ami történt. De elmúlt. Az a múlt! Ez most egy egészen másik történet. - és csak löki. A szöveget. Vespa meg ekkor mászik be a pofámba oldalról.
- Te! Miről szövegel ez!?? - vág oldalba. Én meg nem válaszolok neki.
- Tűnj el. - fájdalmas nyugodtság tölti el a hangomat. Olyan nyugalom, ami bármikor kitörhet. Ami képes bármikor változtatni a szabályokat, és veszett vért kíván minden gaztettre. Mégse esek az ütőerének.
- Figyelj rám.. Ville - mintha csak címeres jóbarátok lennénk. - Nem akarsz híres lenni?? Nem akarod hogy emberek zengjék a nevedet!?? Mindened meglesz.. Pénz, pia, nők.. fiúk.. - akad meg, Vespa meg hülyén néz rám oldalról - drogok.. ami csak kellhet. KASTÉLY! Egy komplett kastélyt vehetsz! Szűzlányokat! Pálmaleveles rabszolgákat!! Minden a tiéd lehet.. Bízz bennem! - már a hangja se tetszik. A szövege. De Vespa teljesen belelkesült itt mellettem, istent nem ismerve ugrál.
- Ezaz! Ville!! EzKELL!! Hát nem unod a sok büdös banyát!?? Most sztár lehetsz, vágod, apuci!?? Egy kibaszott nagy SZTÁÁÁR! Csak úgy hullanak utánad majd a frisss ropogós puncik! Ezt kurvára nem hagyhatod ki!! - vinnyog. Engem meg nemérdekel a süket szöveg.
- Hallod!? A barátod nem mond hülyeséget.. - az ipse szövegel. Az én orrom meg fintorog. Miért.. miért gondolom én azt hogy ezt kurvára meg fogom bánni??
Lehajolok, felveszem a földről a névjegyet. Megnézem. Egy szimpla telefonszám. És egy név. Michael Cain... A Dragon Smoke Music képviseletében. Vissza az ipsére nézek.
- Mikor?
- HOLNAP! 8! - vágja rá, olyan ütemesen, hogy vigyorba áll a feje. - Megadom a címet.. - és firkálni kezd. Egy darab papírra, amit aztán átnyújt a kezembe. Én meg érte nyúlok.
- Csak akkor megyek ha Ves is jöhet velem. - a semmiből szól. A tag azonnal lehűti magát. Ves megdermed mellettem, nem érti a helyzetet, de ebből nemengedek. Ha csináljuk, együtt csináljuk! Nemegyedül..
- Ez nem.. ÁRVAHÁZ! - köpi a fickó, de biztos vagyok benne hogy sikerül meggyőznöm.
- Ha ő nem, akkor én se megyek. - ez tény. És a nyilvánvaló. A faszfej meg úgy néz ki megkenhető.
- Na jó, de csak egy PRÓBA! Ha szar a kölyök, repül a fenébe. - köpi el, de akkor Ves felhangzik a háttérben.
- Anyád a szar!
Ves mindig is a lelkére vette az ilyeneket. Talán azért mert az apja nemcsak az anyját, néha őt is agyba főbe verte. Láttam a hátán a piszkavastól származó hegeket. Csúnya móka lehetett.
Zeng az egész aluljáró mindenki idekapja a fejét, van aki jobban siet, és olyan is aki leáll nézelődni. Mit nézel faszfej! - fejet vághatok, legalábbis hamar elmegy a kedve és berzenkedve elindul tovább. De ekkor ér csak véget a kis bemutató. Én alapból tapsolni kezdek, de az ürge is lefagyott elsőre.
- Mondtam én hogy jó! - a semmiből jövőn vigyorodom el.
- Csak a pöcsét ne engedje a közelébe.. - és újra vihogok.
Ekkor Vespa belém rúg.
- Elmész te a picsába, Deadman..
- Legyetek ott. Pontban 8kor. - kapjuk aztán a kötelező köröket - De ne késsetek mert akkor az ajánlat bukott. - csak ne ejtsek könnyeket érte.
- És szedd össze azt a szarházit is... - utal Vesre, aki úgy tűnik, épp most jutott eszébe, hogy alig egy három lépést megtéve odahugyozzon az aluljáró szélén.
- Igenis! uramm... - és tisztelgek, a névjeggyel a kezemben, aztán végig messziről figyelem, ahogy a faszi elsétál.
#5Tárgy: Re: The Deadman... (A Halott Ember meséi) Kedd Márc. 03, 2020 4:37 pm
The Deadman... (A Halott Ember meséi)
1999 október
...
- Pöpec... Ez szenzációs lesz! - virul a feje. -Tuti hogy betegre keressük magunkat, a nyakamat teszem rá ha nem! - és vigyorog.
Én meg csak figyelem.. a fejét... az arcvonásait... Eszembe jutnak a régi idők.. ahogyan figyelt.. Nagyot sóhajtok, talán nem kellett volna annyi whiskey-t toljak. Teljesen megborulok. És az a két löket se hiányzott. Vagyis...
- Na mi van te nem vagy lelkes!? - csap vállon. Vespa már eltűnt, valami újabb bukszáját kereste, csak én maradtam aki lelkendezhet.
- De.. dehogynem... Tisztára örülök.. - és megborulok. A hangmérnöki asztal sarkán, kishíján ráesem.
- Menj ki! - utasítja a hangmérnököt, az meg egy árva szó nélkül elszelel.
Közelebb jön. Egész közel, belenéz a szemeimbe. Megfogja az államat és feljebb húzza, a szemeibe.
- Te ittál.. - nyilvánvaló - ittál bazdmeg, és be is toltál egy löketet! - mérges. Kihallom a hangjából - Nemmegmondtam hogy legalább amíg bejuttatjuk a cuccot a fejeseknek legalább addig tartsd magad!?? - de. mondta. És én tartottam is, csakhát..
- Nem.. nemtudom mit mondjak.. Grid... sajnálom.. - még mindig próbálom tartani a talajt a talpam alatt, habár ott az a kanapé. A szembefalnál, piszkosul hívogat.
- Sajnálod... - dühöng - a kurva életbe hogy legalább egyszer... nem lehet... - megint elkapja az államat. Húzza jobbra, balra.. Belenéz. A szemeimbe. Talán azt nézi mennyire tágak a pupilláim. Talán azt, hogy mihez kezdhet velem. És akkor kap el az az érzés.. Az emlék... lassan a kezéhez dörzsölöm az arcomat.
Azonnal elkapja. A kezét. Hülyén néz rám, ez még a vastag ködön túl is befér. Ekkor közelebb lépek. Csak egy egész kicsikét... Csak még annyit hogy a keverőpult megtámasszon. Ő viszont nem mozdul el. Hátrébb... nem hátrál, én meg tudom mi a dolgom.
- Emlékszem rád... Ott kinn a negyedben... emlékszem hogy néztél... AHOGY néztél.... Tudom hogy kellek neked... Hogy vágysz rám... - és a következő pillanatban előre lépek. A szájára csókolok. Érzem ahogy megfeszül alattam, de nem lök el. Viszont a következőben hátralép. Undorodó fejet vág, én meg tovább kapaszkodok. A.. pultba a lábam mellett.
- Álmodtad.. Köcsög! - beszél a szemeimbe. Szinte köpi a szavakat. Undorodik tőlem. Lerí a fején. De én csak hosszan elvigyorodok.
- Akkor nem ezt mondtad... Láttalak... A dagadt faszfej mellett... szinte már a farkadon volt a kezed. Élvezted amit csinálok. - dülöngélek - Élvezted volna ha a te farkad tölti ki a számat.. - és vigyorgok. A füstöl(g)ő ködön túl, ahol nem is tudom mit csinálok. Talán a megszokás.
Észlelem ahogy nyelnie kell.. tudom hogy ő is emlékszik. Le se tagadhatná. Én meg merészebb leszek. Közelebb lépek.
- Most is kell?? Hm? Most is akarod!?? - és a kezem rátapad a farkára. A flancos öltönyében. Érzem én hogy keményedik.
- Most megkaphatod... Most az egyszer.. - már a fülébe suttogom. Legalábbis a füle mellett. - Hogy tudd, mennyire hálás vagyok... - azzal egy kíméletlen cuppanóst nyomok az arca oldalán, de nem állít meg. A kezem önműködően cselekszik. Nagyszerűen tudja az egykor begyakorolt dolgokat. Csusszan a cipzár, pattan a gomb, és már benn is van. A gatyájában, egyre csak masszírozom, és tudom rohadtul undorodik magától... És talán ez a legjobb benne..
Hogy a szám mikor veszi át a szerepet, az már kiesett. Ahogy kiesik az egész köztes idő, önműködően cselekszem. Ahogy átéltem az egész akkori életem, különböző szerek mellett. Semmire se fogsz emlékezni... - még mindig ott az a hang.. az a nő... a fejemben.. ahogy átnyújtja azt az aprócska zacskót. Azt mondja szívességet tesz nekem. És talán tett is. Máig nem tudom megítélni. De élek.. És ez a legfontosabb, akárhogy is, de nem ölt meg! És azt hiszem ez a válasz mindenre. Hogy hogy élj túl... És én ezt is túlélem...
Már a lábai előtt térdelve az utolsó percek játszanak. A térdeinél a nadrágja, én meg bőszen serénykedem. Meg-megremeg. Ahogy már az övé is, a keverőpulton kapaszkodik a keze. Én meg tovább csinálom. Azt amit várnak tőlem. Amit mindig is elvártak. Az egyetlen amit ismerek.
Ahogy befejezem, a föld még mindig hullámzik a talpam alatt. Megtörlöm a számat, és igyekszem, hogy talpra kecmeregjek. Sikerül. Lassan és kíméletesen. És ahogy hallom, ahogy felhúzza a gatyáját, megint csúszik a cipzár, újra a keverőpultnak dőlök.
#6Tárgy: Re: The Deadman... (A Halott Ember meséi) Csüt. Márc. 05, 2020 12:07 am
The Deadman... (A Halott Ember meséi)
1999 február
...
Hófehér, kacskaringósvas kapu. Nem mondom hogy kifejezetten tetszene, mégis van benne valami művészi. Valahogy egymásba fonódó mennyei kígyók keveréke.
- Fabian küldött. - tenyerelek rá a nyomógombra. Észvesztő a meleg, de mégis ... Talán másodperceken belül jön is az a berregő hang. A kaput megnyitom, belépek. Volt már hogy jártam erre, ismerem a járást, de nem most volt hogy utoljára felkerestem. Amanda hónapok óta Európában volt. Nyaralt... legalábbis azt mondta nekem, de nem is igazán lényeges ez a részlet. Talán egy évbe is beletelhetett. Végiggyaloglom a hosszú beton köveket, és már nyitott ajtó fogad. Csak csendben nézek körül, a milliókat érő órák, festmények, és csecsebecsék birodalmába veszve. Még soha nem jutott eszembe, soha, semmit ellopni. Mihez kezdenék vele? Eladnám a városszéli zálogházban..? Előbb ülnék benn a fogdán, mint hogy kimondanám: kakadu, és ezt az egyet Fabian jól a fejünkbe véste. "Itt csak egy esélyed van. Te döntöd el élsz e vele. Mindent megkapsz amit csak a szemed szád kíván, vagy mehetsz vissza a szemétre." És egyikünknek se jutott eszébe próbálkozni.
Tovább lépkedek, de néma a csönd. A tálaló felől csapódó tányérok zaja zeng a térbe, de ő nem szokott ott várakozni. Sosem szokta ott tölteni az időt. Az inkább a személyzet ismérve.. Tovább lépek, a nappaliban a nagy falióra hangja kattog. Tikk-takk... Tikkk-takkk... csak a szokásosan, nem is értem hogy nem őrül ebbe bele. A nappali elhúzható üvegajtajában meglebbenti a függönyt a szél. Égi jel, biztos vagyok benne, amikor egy nő lép be a konyha felőli ajtón.
- Az Asszonyom már várja! - nekem beszél, és ahogy az üvegajtóhoz lép, félrehúzza a függönyt hogy kilépjek. Én meg megteszem. Odakinn megint belekap a hajamba a szél, a tűző nap bántja a szememet. Magával ragadt a sötét, de ahogy meglátom a medence mellett, máris tovább lépkedek.
Nem kérdezek, egyszerűen lerakom magam a székbe, az asztal átellenes oldalán.
- Engem kértél... itt vagyok. - figyelek felé, rám egy sötét nagykeretes napszemüveg néz, a fején széles szalmakalap. És egyetlen szál fürdőruhában valami színes löttyöt kortyolgat.
- Hogy tetszett Európa!? Kérdezem, de nem válaszol. Valószínűleg rossz a kedve. De nem is a társalgásért fizetett, ma például három órát, így nem erőltetem a kérdést.
- Ahogy akarod... - nézek vissza a kristálytiszta medence vizére, lassan nyaldossák a hullámok. Aztán mást gondolok. Felállok, és hirtelen lerántom a pólóm. Aztán jöhet a gatya.. egy tornacipő, meg a másikat is félúton elhagyom, az egészet lerángatom és eldobom. És már rohanok is.
Hatalmasat csobban a víz, ahogy becsapódok a közepébe. Kellemesen hideg, finoman nyaldos, és alig néhány hosszt úszom le, máris kellemesebb a hatás. Alábukok, aztán már térek is újra a felszínre. Ő meg még mindig csak szürcsölgeti azt a cuccot.
Amikor kellően lehűltem, csakis akkor veszem a lépcsőnek az utat. Kilépkedek, és akkor tűnik csak fel, az a két kikészített tabletta előtte. Egyből vágom a helyzetet.
Hozzá lépek, de törölköző nem kell. Nem is azért jöttem hogy törölközzek, felmarom a két tablettát, pont az orra előtt, és a számba rejtem őket. De csak az egyiket nyelem le. Nem kell megkérdezzem mi is az amit készített.
A következő pillanat amikor már a vizes testem emelkedik fölé. A szemeibe nézek, ő meg leteszi végre azt az átkozott poharat. Csakis ekkor csókolom meg. Először lágyan és törődően, de aztán vadul és keményen, átjátszva a szájába az enyémben maradt pirula darabot. Mert tudom hogy így szereti...
Lassan fordul az ajkam az övén, de a keze lassan járni kezd. Csak törődőn és finoman, végigszántva a hasamon, de ebből már tudom, hogy nyert az ügyem. Megtámaszkodok a széken, a két oldalán, a karfán kapaszkodom meg és egyre mélyebben nyomom le a torkán a nyelvemet. ...és ő is jön velem. A szalmakalap leesik a földre. És a napszemüveg is, azt a következő pillanatban én kapom le, és teljesen ráfonódok. Vizesen, a testére. És ekkor kezd csak reagálni.
A kezei érzem ahogy érintenek.. a bőrömön... a farkamon.. és belevigyorgok a szájába közben.
- Már azt hittem odaát találtál jobbat nálam... - vigyorgom. De nem szólal meg. Nem beszél, és ezt most nem is bánom. Újra a szájára kapok, és a kezeim érte nyúlnak. Felemelem. Az ölembe, és ő készségesen enged. A nyakamba fűzi a karjait.. Irány a medence. Mert így döntöttem. Emlékszem még, szereti a kemény kezet, de azt még jobban szereti ha odalenn még keményebb. És nem is kell csalódnia.
Az a mesés kis csodapirula, érzem, lassan edzeni kezdi a véremet. Az övé is, biztos vagyok benne, legalábbis egyre inkább felenged, és én lassan lépkedek be vele a vízbe. Ő meg kapaszkodik belém.
Ahogy elmerülünk, megint a szájára kapok. Csak csókolom. Mélyen és ütemesen, de közben a kezem már a víz alatt is munkálkodik. Végigvonul a nyakán a szám... a kezem meg ahol érem, és már csúszik is a bugyija le, messzire úszik a vízben. Nincs arra többet szükség... Újra megcsókolom.. és megint... a nyakamban, a hátamon a keze... az enyéim meg a lábai között. Csak simítják, simogatják rendesen, és nem félnek mélyebbre is betörni. Élvezem ahogy meg-megfeszül a kezeimben... Ahogy nyög, ahogy néha remeg, de amikor elérkezettnek látom az időt, a medence partjához úszom vele és hagyom hogy megkapaszkodjon a szélén. Csak ekkor tér le a fejem a víz alá, végigcsókolom a mellét... a mellbimbóit, a hasán.. aztán belekóstolva mélyen, odalenn. Nem bírom sokáig, pedig sokáig kéne bírnom. Levegő nélkül. Mégis tökéletesen érezhet, élvezhet, és amikor már feljövök, hogy belevigyorogjak a szemeibe, beütött a gyógyszer, már ő is vadmacskaképp kap a képemre. Vastagon tépi meg a szám vonalát. Hát ez az baby, ne is aprózd el! Rákapok. Vadul és energiától fűtve, a mellei visítanak a kezeimben, tudom hogy így szereti. Ha vad és agresszív, ha csak magamnak akarom, ha tépem. És én nem is fogok nem engedelmeskedni neki, erről a tablettái kezeskednek!
Hogy mikor érzem már magamon... Vagy hogy.. a dolog kiesik. A gumi, az amikor belé helyezkedem, mind ütemes és zsibongásban játszó emlékek, és még az élvezet is. Halmozottan játszik a fejemben, az ereimben, a testemben, szinte kirobbanó az élmény, ahogy ő is feladva minden korábbi rosszkedvet, csakis a testemen érez. Valószínűleg ugyanazt a tűzijátékot ahogyan én.
Hosszú percekkel később, vagy akár órák, már kitornázom magam a medencéből. Megtalálom a gatyám, belekapok, és kirángatok belőle egy szál cigarettát. Az ajkaim közé tolom, meggyújtom, a gumit meg elhajítom.. Csakis a medence szélén állok meg. Még mindig őt nézem. Rákacsintok, ő még lebeg. Tisztán látszik a szemeiből. Hozzá lépkedek, leülök a medence szélén. Nagyot szívok a cigiből, aztán ahogy felém jön, átnyújtom felé.
- Na? Most már hajlandó vagy elmondani milyen volt Európa?? - vigyorgom.
- Hideg... - ennyi a válasz. És egy mosoly. Egy olyan kaján féle, amiből tisztán látszik és én is érzem, ideje újra cselekedni. Kifogyhatatlan ez a nő! Vagy csak a tabletta kérdése. De elvigyorodok, egy nagyot sóhajtok, aztán visszalopva a cigimet, még egy utolsót beleszívok. És landol az is már újra, a medence széle mellett. Egy következő gumit magammal rántok, vagy hármat, és újra vissza, a vízbe lépkedek.
#7Tárgy: Re: The Deadman... (A Halott Ember meséi) Csüt. Márc. 05, 2020 3:34 pm
The Deadman... (A Halott Ember meséi)
1999 március...
...
- Már fáj a farkam... vágod!? - fordulok felé.
- Majd megedződsz! Vagy csinálj valami mást. Vállalj kevesebbet... Tudod milyen jó módszer a vibrátor?? Teljesen be tudnak tőle kattanni. - válaszol.
Nem szoktam mindenkinek beszélni. De Brian... vele hogy úgy mondjam már jó ideje húztuk ezeket a köröket. Néha ketten is. Már nem.. nem úgy, inkább csak felváltva. Vagy ki elől, ki hátul ha kellett, ahogy a kuncsaft megkívánta. (Mi, hajlandóak voltunk rá...) De ritkán kívántak így. Nekik általában minden kellett. Csakis egy hím aki velük foglalkozik, és lesi minden kérésüket/rezdülésüket. Mégis.. most jól esett vele így beszélgetni.
- Nehogy már, nem azért fizettek hogy valami műbránerrel töcsköljem őket. - húzom össze a szemeimet.
- Hát akkor meg... ha ilyen lelkiismeretes vagy kicsifiú, akkor vállald a következményeket! Max letörik.. - a pofámba mosolyog, de megrántja a vállát.
Fasza! Szép remények. Elgondolkozok az ötleten, de közben ő feláll. A lépcsőről... Eldobja a cigarettát és vállon ver.
- Akárhogy is, én megyek. Döntsd el! - vigyorog, aztán lekezelek. Alighogy elsétált, én visszafordulok a víz fele. Újragondolom.. hogy talán.. segítségnek.. a második, harmadik körben.. Amikor van... második, harmadik kör. Nem azért, nem panaszkodom, de tényleg. Amióta Amanda visszajött, szinte 2 naponta kéret. Fabian meg nem az az ember aki visszautasítaná a pénzt. Én se. Csak hát..
Nagyot sóhajtok és visszanézek inkább az előttem tornyosuló képre. Phoenix egyetlen folyója, mocskos.. mégis megnyugtat a csobogás a háttérben. És mélyre szívom azt a nagyszerű cigarettát. A fű, néha enyhülést hoz az egészre. Néha nem. Néha csak az ember érzi, hogy a legszívesebben szétesne, de mégis tovább csinálja. És tovább. Mert egyszerűen ez az egyetlen értelme. Mert mi mást csinálnék ha nem ezt? Kiállnék a sarokra a buzik közé?? A seggemet áruljam mindenféle faszfejnek?? Vagy egyszerűen felkapjak egy tálcát és pincérkedjek minden szaros centért... Mondjuk a pincérlányokat jó lenne megdönteni. De akkor is.. hova.. hova.. hova vezet ez!?? Nincsenek válaszok. Csak az örök kérdések maradnak. Azok a kérdések amiket elvisz a szél. És amit ha elvisz, te ittmaradsz telibevágva mindent. Mert tudod hogy nem tehetsz mást. Nemtehetsz mást...
Eldobom a cigarettát, sokáig nézem ahogy a víz messzire viszi a csikket. Nincs kedvem felállni. Nincs kedvem folytatni. Elölről kezdeni, mégis felállok.. Aztán a kézben a mobilom... és megjegyzem a következő címet
#8Tárgy: Re: The Deadman... (A Halott Ember meséi) Csüt. Jún. 04, 2020 2:37 pm
The Deadman... (A Halott Ember meséi)
Egy másik történet....
(avagy mi lett volna ha... a játszótér után történtek nem úgy játszódnak le ahogy..)
...
- Helló Dieter!
- Szia Vé! Na? Megvagy??
- Igen! - vágom rá - Itt van amiről beszéltem. - a kezébe nyomom a papírköteget. Tiszta firka és pecsét. Kihúzás és javítás, itthon dolgoztam még rajta bőven, de nem érdekel. Fellapozza.
- Hát.. - szól bele - lehet hogy jó lenne... - figyeli - ezt használhatóbb formába hozni. - de már kiált is. - EVE! Eve, gyere csak!?? Le tudnád ezt másolni?
A lány bejön. A kezeibe fogja a köteget, megnézi, biccent, aztán eltűnik vele együtt. Dieter meg engem néz.
- Ne aggódj, biztos kezekben van.- biztosít. Én meg nem félek.
- Az egész itt van a fejemben. - mutatom.
Kották... hangjegyek.. az egész folyamatában rejlő szöveg. Ki se tudnám írtani.
Alig pár perc telik el, talán 10.. Vagy úgy 15 lehet, amikor a Zsindelyes is beesik. Lekezelek.
- Na? Megvan a cucc? - kérdezi.
- Épp Eve másolja. - Dieter előttem felel neki.
Idő telik el. Talán órák... ha Grid megtudná mit szervezek a háttérben, tuti fejbe lőne. Ha tudná hogy kihagytam. Az egészből... Hogy önállóskodom. Hogy ez valami fontos, amibe nem nyúlhat bele. Ami őrülten fontos nekem... még ha nem is garantált az eredménye.
Kis idővel Greg, és Té is befut. És persze Vespa. Utolsónak. Vele el kellett beszélgessek, miért is fontos ez a dolog. Hogy kihagyjuk Gridet, és ő volt az első aki ellene ágált. De meggyőztem. És hogy az eszközök?? Nevezzük úgy, hogy a régi idők emlékével, keverve egy kiss.. ráhatás, de testi erőt nem vetettem be. Jól tudom, ha nem csinálja szívvel... akkor az egész nem fog érni semmit. Egy fikarcnyit sem.
Vespa jó arc. Legalábbis valamikor még az volt, és most is.. Még mindig.. Hiszem azt, hogy valahol az a régi idő még benne kell legyen. Azok a napok. Amikor együtt zenéltünk kinn a járdaszélen, és amikor az a.. 'barátság' még sokmindent jelentett. Csak azóta mind elfelejtettük a részleteket... Változtunk.. Megvénültünk. De attól még lehet, hogy akár csak egyetlen napra, visszahozzuk a régi időket. Nem? Talán... Talán Ves is csak elveszett valahol az éterben, elvesztette őt a világ. Vagy épp hogy ő veszett el benne. Ma már képes vagyok ezt tisztán látni.
- Na?? Mindenkinek minden oké? -nézek a hangmérnökiben körbe. Kettejük a kanapén ül, egyikük a székbe, és amíg Dieter kilépett egy atomnyi slukk kávéért Té is elhelyezkedett a helyére.
- Nekem simán. - Zsé kezdi.
- Itt se lesz hiba! - Té, a dobokkal a következő.
- Számíthatsz rám, haver. - Greg ver seggbe, én meg meglepődök a közvetlenségén. Aztán a néma csönd szakít a képbe.
- Ves?? - kérdezem. - Nálad?? - Ő az egyik kulcsszereplő. A fejét vakarja, ahelyett hogy felelne.
- Mondd Vé, mikor mentél te át ilyen nyálgépbe? - néz fel a kanapéról a szemeimbe.
- Az ne érdekeljen, azt mondd, megcsinálod vagy sem.
Nézegeti, lapozgatja a cuccot. Fintorog a közben.
- Ha nem, csak egy szavadba kerül. És keresek mást.
Felsóhajt. Én meg nem viccelek, ha kell, akár még a Chaos-ig is elmegyek!
- Most komolyan?? Egy csajért??
- Octoberért. - ennyi elég. Többet nem mondok. Nem mondtam többet egyiküknek sem. Zsé tapsolt, a nyakamba is ugrott, emlegetve hogy ő megmondta hogy ez lesz, Té csak egyszerűen hátbavert. Vigyorgó fejjel. Greg meg... hát Gregre rohadtul nem ismertem rá. A vén magányos róka... Ő átölelt!
Ha valaki más mondja ezt, nem hiszek neki. De Vespa... még mindig rajta áll vagy bukik, szóval még mindig a szavaira várok. Aztán belekezd.
- Hát Ville.. soha nem gondoltam, hogy egyszer te is beadod a kulcsot. - alig tart szünetet - Kivel fogok én tartani puncivadászatot!!?? Puhány vagy, mint Zsé! - és már repül is felé a rongy. Zsé volt az. De nem talált.
Ne felejtsem el megtanítani legközelebb. A lényeg a jó célzás! Mindenben...
- És hogy pont a feketének... - sóhajt nagyot. De ez ilyen. A szerelem nem válogat. Úgy tűnik.
- Ne húzd már az agyam, megcsinálod vagy nem! - emelem már a hangomat. - A gitártéma nagyon is ütős, kurvára nem köthetsz bele! - ha meg tovább húzódozik, egyszerűen kiherélem! Vagy kibaszom, a stúdióelejei ablakon! Steve nagy örömére.
- Legyen. - vágja rá, de mintha a fél veséjére ácsingóznék. - De innentől eggyel jössz nekem! És nehogy azt hidd hogy nem fogom behajtani, mert az kurvaisten hogy de! - emeli fel az ujját válaszul, én meg... épp örülök hogy az alig 3 óra alatt végre jutottunk valamire, és még előttünk állnak a felvételek. A próbák... És még minimum 6 órányi munka.
- Akkor pucoljunk be! - intek a felvevőtér felé. - Nyomjuk le párszor, Dieter, te meg rendelj nekünk pár pizzat! - kérem.
- Meg sört! Sok sört! - már nem is tudom melyikük szól bele ott mögöttem, de szinte lefogadom hogy Té volt az.
A következő két óra, sűrű gyakorlással telt. Dieter beállította a részleteket, kifutottak a kompromisszumok, a megegyezések, összehangoltuk a hangszereket. Vespa.. egész jó volt. Mit jó, SZENZÁCIÓS! Ez az a Vespa akit én ismertem, régről, aki ha gitárt kapott a kezébe, leestek a csillagok! Csak ne kelljen vele egyezkedni bármiben..
Mikor a cucc már szépen, összehangoltan szólt, megkezdődtek a felvételek. Belefutottunk párszor. Jópárszor. Csináltunk is egy valag verziót és hangszínben, mert eltökélten tudtam, hogy csakis a legjobb verziót fogadom el. A tökéleteset. Azt ami neki jár. És élveztem. Őszintén mondom, megint élveztem. A zenélést. Mint ahogy régen. Célom volt. Eltökéltségem. Elhatározás... ami vezetett... De rég nem mondhattam már ezt el magamról... Hosszú évek óta nem.
Steve valamikor bekúszott, be Dieter mellé, és figyelt. Tisztán láttam az arcberendezését, vele a meglepődéseket. A meglepődést, a dolog felett.
Amikor odakinn elkapott, csak annyit tudott kiszedni belőlem, hogy ne parázzon, jól vagyok. Remekül.. ISTENIEN! Pezsgett a vér az ereimben, és még most is.. a tökéletesség szelével vetekszem. Tudom, hogy nem lehet semmi más ennél tökéletesebb. És egy újabb óra után az egész csapat összeborult. Ott benn, a felvételi helyiségben, ahogy régen. Ahogy pokoli rég utoljára. Csak nagyon hiányzott October..
- Oké Ville, sok sikert! - vagdos hátba Greg már odakinn - Drukkolok neked! - és vigyorog. A Zsindelyes már egy fél órája elment, nála valami probléma volt, a gyerekkel. És csak ekkor világosodik meg nálam is a kérdés, hogy a gyerekkel mi lesz. Lefagyok. Először azon jár az eszem, mi lesz.. mi lesz, ha megszületik. Ott fog ordítani... a fülemben. De aztán az is megvilágosodik, hogy vajon milyen érzés lesz. Vajon milyen érzés lehet?? Most bánom csak igazán, hogy nem kaptam el a Zsindelyest. Hogy meséljen. Milyen érzés... apának lenni. Már a szó is megfagy a nyelvemen, pedig még csak a fejemben játszott le. Ekkor vág csak újra vállon Té, bújik be a nyakam mellett, hogy röhögve hátulról átöleljen.
- Fasza egy csávó vagy Vé! Tudtam én hogy ott vagy még valahol a mélyben! Egy ilyen zenét összedobni... Tökegyedül... - és még mindig ott vigyorog mellettem.
- Nem annyira a mi terepünk.. - ráncolom a szemem - De hát na. - adom fel. - Ajándék lesz. - sóhajtok bele.
- Ajándéék... miii?? - és megint röhög, ahogy beleizél a hajamba. Úgy beletúr. Vagy mi a faszt művel, én meg elrántom a fejemet. Ves odabenn még mindig penget. Próbálgatja a húrokat, újabb szólamokat, a felvétel még megy, Dieter meg teljesen belelovalja magát, tisztára lelkes. Nem hiába, jó szakember. Ezt megtanultam vele már régen.
Lerakom magam, a mellette álló székbe. Én is a fejembe húzok egy fejhallgatót, és belehallgatok. Először Vespa zenéjébe, de aztán elkap a kíváncsiság.
- Hé Dieter, visszahallgathatjuk?
Észreveszi hogy hozzá beszélek.
- Ez még nyers anyag, Vé. Még nem teljes.
- Tudom, de mégis... Meghallgathatom??
Nem csípi az ilyet. Sosem csípte. Ez az ő birodalma. Tudom jól, mégis nekimegyek az egésznek.
Csóválja a fejét.
- Cseszed meg Vé, miért vagy olyan türelmetlen. - morog. De engem meg nem érdekel. Felteszem a fejhallgatót, ő valamit kapcsolgat, összevissza aztán megjelenik egészében. És meg kell mondjam TETSZIK!! Tetszik az egész!!
Teljesen más világba csöppenek. Abba ott, vele. Amikor először megláttam. Aztán amikor először zenéltem együtt vele. Az első lépések... Együtt... Amikor a Chaos-os borzalomból megszöktetett, és amikor ellátta a sebeimet. A lakásán... Még mindig tisztán emlékszem, hogyan nézett a szemeimbe. Az az első csók.. ahogy csak próbálkozott.. amikor félt.. én meg csak teszteltem.. Aztán amikor a motornál, amikor a kezeibe kapta, hogy örvendezett. Felvonul a mosolyom. Én nem is látom, de az arcizmaimon érzem. Magukkal rántanak az emlékek... Az a jelenet a tónál! Amikor a hideg víz után szaladtunk ki! A kilátó... Ahogy belekiabálok a hegyek közötti térbe, és az a futó csók.. amikor összeomlik a kezeimben. És ott az az első IGAZI! Ott a faházban.. A pálinka, a tűz mellett... És ahogy másnap az étkezde... Amikor először volt együtt velem. És amikor már többször... Mind.. mind, egyszerre töltik el a fejemet, és én levegőt is alig kapok. Csak érzek. Minden érzés, ahogy vele együtt létezem, amikor minden, minden, amit csak mellette éreztem, és amit csak vele, egyszerre keres kiutat a hangmérnöki szoba sötétjébe. Megizzad a tenyerem a szék karfáját markolászva.
Teljesen belefeledkezem, az emlékezésbe, Dieter ütemes rángatása ránt ki. Lekapom a fejemről a hallgatót és a szemeibe nézek.
- Mi van!?
- Na? Milyen? - kérdezi.
- Szól úgy ahogy élőben tette??
Hülye kérdés. Én meg nem jutok szóhoz. Helyette egy nagyot sóhajtok.
- Szerelmes vagy... mi?? - vigyorog a szemeimbe. Én meg nem válaszolok.
- Az vagy. Csak rád kell nézni. - fordul vissza a géphez, még mindig röhögve, de tisztában vagyok vele hogy nem kiröhög engem. Egyszerűen érzem. Valahol belül. És ahogy Ves is kicaplat a helyiségbe, az arcom rögtön megváltozik. Összeszedem magam.
- Na, milyen voltam?? - vágódik be a tiszta képbe.
- Fasza! - vágom rá, egy like jellel is megküldve.
- Mit fasza!?? Egyenesen FENOMENÁLIS amit letettem a végére! - vágja rá. Én meg nemvitatkozom. Tényleg kitett magáért, annyi szent.
- Meg is lesz a jutalmad... - állok fel most én, és csapkodom meg a vállát. Ő meg vigyorog. De legalább nem kötözködik. Ez is szokatlan tőle.
- Na menj, rendeltem neked két hatalmascsöcsű nőt, kinn várnak a backstagen. A vendégem vagy!
- Aouuu FASZA!!! - kiált fel, és a vigyora ha lehet most mégszélesebbre nyúlik. - Ez király lesz! - És már ki is csörtet.
- Szóval?? - fordulok oda Dieterhez. - Utómunka!??
Ott akarok lenni minden egyes másodpercnél...
És alig egy nappal később, a kész anyag, Gridet kikerülve, máris landol az interneten. Ingyen!
Mert így biztosan eljut hozzá....
A következő szöveggel: "Remélem a Te utad is hazavezet egyszer..."
#9Tárgy: Re: The Deadman... (A Halott Ember meséi) Csüt. Nov. 12, 2020 4:33 pm
"
Szeretném hinni azt, hogy megváltoztam. Hogy megváltozok. Szeretnék hinni abban, hogy nem leszek már soha többet az a faszfej, aki akkor voltam. Régen. Aki egy pillanat alatt döntött. Nem számítottak se a következmények, se az esélyek, semmi nem számított. Akkor az egy gondtalan élet volt... De most...
Nem ma fogom elkezdeni...
Még ha el is gondolkoznék... Még ha egy pillanatra meg is lenne az esélye, hogy mindaz amit mond: igaz. Ha hinnék benne... Ha el tudnám.. képzelni... Akkor sincs esély hogy ne lépjek.
Az agyam átvált önműködőbe, és ütni kezdem! Erősen! Vadul és jobbegyenesekkel, és nem érdekel még a kurva öklöm se!!! Hosszú évek sérelmei kaparnak most igazságot a kínszenvedéseikre, és teljesen elveszítem az eszem. Csak ütöm és ütöm, amíg...
Ha valaki nem állít meg....
Ha October nem állít meg.
Akkor teljesen elvesztem.
"
- o -
"
A világ megáll... Az idő megáll. Csak a mozdulatok vannak. Csak a mozdulatok egyedül. Se fájdalom, se érzet, semmi érzelem. Pont ahogyan régen... A felszínen. Mégis valami teljesen más...
A világ megszűnik létezni, és még October hangja is, a fülemben lüktető szívverésemen túlról messziről jön. Nem tudom mit csinálok. Nem értem. Nem tudom miért. Hogy mi diktálja bennem, egész egyszerűen csak ütöm és ütöm, újra, és még a belőle szóló vonyítások se jutnak el az agyamig. Teljesen mosottá vált minden. Teljesen.. homogénné... Zajongó masszává, hangtalan dübörgéssel a fülemben.
És aztán megérint. Egy kéz. Az első reakcióm, hogy ütök. Oda is! Vészreakció. Nincsenek gondolatok, de aztán mégis bekapcsol az az épeszű fél. És visszakapcsolok.
Az öklöm megáll, de a szám még liheg. A tüdőm kapkodja magába az oxigénlöketeket, de most nagyon nem úgy ahogy órákkal ezelőtt tette. Vele. Ez most más.. teljesen más...
Lassan enged a kezem, ki, el Grid ingét-zakóját, ahogy fel se tűnt, és a tenyerembe gyűrtem. Egész eddig szorítottam... És most.. most... Alig egy lépésnyit hátrálok. Hátra... Hogy October?? Lehet még ottvan mellettem. De nem figyelek. Nem.. TUDOK figyelni.. Őrá.. Csak a mocsok szemeit nézem. És hátrálok. És mégegyet... menni fog ez.. Még egy...
Aztán leállok.
"
- o -
" Grid:
De mozdul...
És nincs időm felkészülni! Az első ütés váratlanul ér. Ha előbb lépek, ha gyorsabb vagyok, talán még sikerül, de fájdalom nyíllal az állkapcsomba. Azonnal könnybe lábad a szemem. Nem erre számítottam, hiba volt. Soha nem gondoltam volna hogy egyszer átlépi ezt a határt... De újra üt, és újra és az egész fejem lüktetve zilálni kezd. A KURVA ÉLETBE! A KURVA FASZSZOPÓ ÉLETBE...
- VILLE...!!! VILLE... !! HAGYD ABBA! Állj le!- üvöltöm az ütések között, de lehet csak a fejem játssza ezt. Közben próbálom ellökni. Ütni. Ahogy csak tudom, hogy meglökjem.. hogy kivédjem a kezeit, vagy kiszabaduljak az ujjai közül, egyszer sikerül is, az ökle a fejem mellett csapódik a falba, és hallom ahogy a csontjai megroppannak. A KURVA ÉLETBE!
- Ville! - a vérem ömlik. Valahol... A pofám ég.. a fejem... lehet most örülnöm kéne hogy az orvosok átvágták az idegeket, de ez most rohadtul nem számít. Csak hogy ez a balfasz ÁLLJON MÁR LE!! Hogy szabaduljak! A kurva életbe!
És amikor a lány megjelenik, halvány reménysugár a helyzetben, ő talán képes hatni rá. De dumál... ahelyett hogy nekiesne.
- Szedd már le!! - véresen köpöm, de ez meg csak szövegel, mint valami kerge hülyével, ahelyett hogy leszedné rólam! De aztán csak leáll... A tüdőm rettegve kapkodja a levegőket, és úgy tűnik neki enged. A kis kurva...
Amikor megteszi azt a pár lépést hátra, már inkább leengedek. A földre köpök. A vért. Ha mázlim van, nem kell újrakoronáztatni a bal felső hetest, de most nem ez a legnagyobb problémám. A probléma itt van, pont ELŐTTEM!! Hogy BASZNÁ MEG!
- A KURVA ANYÁDAT! A KURVA ANYÁDAT! - a szám felszakadt, fáj, de nem érdekel, megint a szőnyegre köpök. - Te büdös rohadék, én mostalak fel a mocsokból!!! Én kapartalak össze, ha én nem vagyok, már rég.. megdöglöttél volna, bele a drogokba, vagy még mindig szopnád a dagadt köcsögöket!! A kurva ANYÁD!! Hogy miért nem hagytalak megdögleni ott Helsinkiben! Vagy az utcán! Rohadtul nem érdemled meg hogy egy fűszálat is keresztbe tegyek érted! ELMEBETEG VAGY! Te is és a mocskos szukád!! Ezt még megemlegetitek.. - köpök megint, de mielőtt megint nekiindulna, inkább az ajtó fele oldalazok, mielőbb el akarok tűnni ebből a pöcegödörből... Fel kell keressem az orvosomat...
Bebaszom az ajtót a hátam mögött ahogy kilépek. Mindegyik BASSZA MEG!
Az egész kiesik... Minden kiesik.... Az ahogy üvölt... ahogy mozdul.... Aztán eltűnik a semmibe.
Az óra monoton hangja még mindig ott játszik a fülemben, most hallom csak meg igazán. Nem tudom hol vagyok. Miért vagyok, mit tettem. Egyszerűen csak hátrálok. Hátra, egészen a kanapéig, vagy mi az ott, de ahelyett hogy arra vetődnék, előtte a földön érek földet. Felhúzom a lábaimat, a széttárt térdeimre fektetem a kezem, és előreengedem a fejemet. Előre.. A keresztbe fekvő kezeimre ráfektetem, és hagyom.. hagyom csillapodni a lélegzésemet. Csak egész lassan csillapodik.. És miért.. miért.. MIÉRT!!! Nem értem a miérteket. Először... De aztán...
Felemelem a fejem, és ha lehet szembe nézek Vele. Muszáj őt látnom. Muszáj erőt merítenem. Akárhogy is volt... EZ... akármiért. De muszáj hogy érezzem. Hogy tudjam, hogy itt van.. Velem. Semmi más nem adhat megnyugvást.
"
- o -
" Az ahogy ottvan.. előttem... Ha nem is tudatosul az érzés, mindent megváltoztat. Sokmindent. Annyira másképp is történhetett volna... Lehet.. lehet hogy nem álltam volna le. Soha. Lehet hogy végigviszem. Amíg ki nem törik a karom. Vagy amikor már nem mozdul a teste, de mégis... Mégis.
Onnan a dolgok már teljesen maguktól történnek. Ahogy elvágódom az ágy mellett, ahogy levágódom, és a többi. Teljesen összezavarodik az egész... A múlt... a jelen... és még a jövő is, halvány árnyékként kering meg a fejemben, és én képtelen vagyok rendet tenni. Képtelen vagyok bármire...
Aztán ahogy felnézek, végül, a szemei válaszokat sejtetnek. Mégse értem miket beszélnek hozzám. De egy biztos. Biztonságban vagyok... Mellette. Érzem.. És ahogy felém nyúl, a kezemért, önkényesen engedem neki. A kezemet nézem a kezében, ahelyett hogy a szemeibe bámulnék. De nem mozgatom meg. Nem tudom. Most kezd csak lüktetni a csontom. Fájni a vér, dagadni az ütések, lilulni az egész. De nem ismeretlen.. Semmi baj nem lesz.. Soha nincs semmi baj.... Nem szokott.
Aztán ahogy beszélni kezd, már vissza a szemeibe nézek. Csak figyelem a szemeit. A szavai lassan kapaszkodnak meg a ködbe borult elmémen, és tudom... tudom, hogy ezt akarom. Vele lenni... Bármeddig... És érzem hogy nyelnem kell, de helyette beszédre kényszerítem a szám.
- Az.. az jó lenne.. - de csak ennyi... Helyette működésbe kezd a dagadó kezem, és az övére rászorítva magamhoz húzom, a kezét, hogy résnyire húzott szemeimen túl rá egy hosszú csókot nyomjak. Kell nekem.. Mindennél jobban, most meg főleg.. mint egy falat kenyér... És ahogy elengedi a kezét a szám, a helyét rádőlve a homlokom veszi át. Érzem a bőre melegét az arcomon, és elpattan minden. Az az utolsó szál is...
Zokogni kezdek... Hogy miért?? Nem tudom... Nem tudom mi indította meg, hogy miért, és mikor fogom egyáltalán tudni abbahagyni... De most képtelen vagyok gondolkodni... képtelen vagyok bármire... Egyetlen pici ponttá zsugorodok össze és felemészt a veszteség érzése. Valamit elvesztettem... Csak még én se tudom hogy mi az. De a hiány belülről éget. És nem tudom... hogy leszek e képes ettől megszabadulni valaha...
Képesnek kell lennem rá... Képesnek kell lennem.
"
Ville Deadman Wallow
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Job : A 'Slaves of Hell' rockzenekar frontembere
Location : mindig máshol
Posts : 2241
#10Tárgy: Re: The Deadman... (A Halott Ember meséi) Hétf. Feb. 07, 2022 5:13 pm
Egy élet töredékei:
"Hogy nehéz eset!?? Igen, mondták már.. Pszichológusok, pszichiáterek, az összes retkes.. intézmény ahová elcipeltek, és mindenhol csak ugyanaz a válasz. Semmit nem tehetnek. Így kötöttem itt ki één."
--------------------------------
"- Egyszerűen rájöttek ki is vagyok. Valójában.. - még mindig a csillagokra bámulok, de itt vagyok lenn, a földön, nem járok távol az emlékeim között, aztán mégis besurran valami más. A tények.. ahogy 10 éves vagyok. Az anyám.. a sötétbarnára festett kerek asztal mögött és ahogy vádolva kapom a rosszalló pillantást.
- Miért nem figyeltél rá!?? Nézd meg mi lett belőle! - a mostohaapám szavai. - Még hogy én!?? A te dolgod lett volna hogy embert nevelj belőle! Tisztességeset! Nem pedig.. EZT! - mutat az asztalon fekvő megnyúzott tetemre, aminek még mindig ott figyelt a vékony drót a nyakán. Az anyám hányingerrel küszködik. Az a fickó csak egyszerűen nem hisz a szemének, nem hiszi el, hogy EZ.. tényleg megtörténik... Én meg csak nagyot sóhajjal hátradőlök a székemen, és nemigazán tudom hogyan kezeljem a helyzetet. Mit tettem??
Az volt az első lépés.. Emlékszem. Amikor bebizonyosodott, hogy a mendemondák nem szóbeszédek, tényleg él egy kölyök a környéken, akitől éjszakánként hangosak az erdőségek, és aki, úgy mondják, az ördög bújt belé, a sátán kegyeltje, és akitől fogyatkozik a környék háziállat szintje. Mindent elhisznek az emberek...
Nagyot sóhajtok, de nem gyűlölöm azokat az emlékeket. A torkom kaparni kezd egy cigire, és ha nem szól, a rajtam terpeszkedő kabátban keresek és minden odafigyelés nélkül rántom ki a dobozt. "
---------------------
"Talán ekkor is engedem el a gyeplőt. El minden gondolatot, el hogy megfeleljek, hogy válaszoljak, hogy valaki legyek.. Hogy AZ.. a valaki legyek. Az a valaki, aki belül egy senki. Kívülről Isten, a lábai elé borulnak az emberek és neki fogalma sincsen.. hogy a fenébe került ebbe az egészbe bele, miért van ott, és mikor ejtette rabul. Mikor zárta magába a mókuskerék, és mikor ölte meg végleg."
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Ville Deadman Wallow
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Job : A 'Slaves of Hell' rockzenekar frontembere
Location : mindig máshol
Posts : 2241
#11Tárgy: Re: The Deadman... (A Halott Ember meséi) Szer. Feb. 23, 2022 10:01 pm
A legmeghatározóbb elhangzott mondatok az 'élet(em)ben'...
"Te mi a faszt csinálsz, mi!?? Te eszednél vagy?? A kibaszott.. kurva életbe, én azon vagyok hogy összerántsam itt a seggeteket, hogy tartsam a frontot, csináljam a jó reklámot, te meg azzal a kis tetűvel egy pillanat alatt kettévágnál mindent?? A kurva életbe Ville, ezt nem úszod meg szárazon!! Ha az a csaj elpatkol.. nincs az a pénz amivel ki tudnálak rántani a szarból és a bandának LŐTTEK! Mehetsz a hűvösre megdögleni! ÖRÖKRE! Mert én ugyan leveszem rólad a kezem és megbaszhatod a kurva nénikédet! Vagyis most azonnal három perced van hogy beszórd a bőröndbe ami kell, és takarodunk vissza haza az államokba mielőtt a helyi zsaruk kiszimatolják a részleteket! És még csak eszedbe se jusson ellenkezni!"
Grid(Finnország)
"Az ifjabb Wallow az egyik legboldogabb földlakó lesz!"
October
"- Nézz csak magadra... Ville.. Szerinted te képes lennél életben maradni? Nézz csak magadra... ha valami jön... ha valami szar... mit művelsz!? Hogy a francba lennél képes olyan életet élni mint bárki más!?? Hogy a fenébe lennél képes felnevelni egy gyereket!?? Hát ilyen példát akarnál mutatni?? Hogy abból is egy .. roncs.. legyen mint belőled!?? Tönkre akarod tenni az életét!?? Mint Octobernek... Emlékezz csak vissza... Mit csináltál a baleset után?? Elfutottál... Elmenekültél, ahogy mindig is teszed... Soha nem voltál képes kiállni önmagadért, hát hogy a fenébe lennél képes érte?? Mindig is csak önmagad árnyéka leszel, Ville... Mert egy senki vagy...
Grid
"- Üzenem annak a kisfiúnak ott benned, hogy ügyes volt és bátor, hiszen annyi mindent kiállt. És mindenképp tiszteletet érdemel, amiért ilyen sokra vitte. Nem számít hányszor akart kiszállni, mégsem tette, sokkal erősebb volt ő annál; és ha hibázott is néha, már az sem számít, mert egy olyan csodálatos ember vált belőle, akinek én boldogan leszek egy életen át a társa. Mindent jól csináltatok. "
October
"- Ville... A baleset csak megtörtént. Soha nem akartalak elhagyni….. Sajnálom, hogy anyukád nem volt ott neked, amikor a leginkább szükséged lett volna rá, de én szeretnék melletted lenni. A társadként... És annyira meg szeretnélek ismerni, amennyire csak lehetséges.... Elképzelni sem tudod, mennyire örülök annak, hogy végre beszélsz hozzám, és elmondod, mi az ami gyötör, ami fáj, és amitől félsz… Tudni szeretném mi jár a fejedben és mit érzel. Osztozni szeretnék a nehézségeidben, hogy könnyebb legyen….. Tudod… minden reggel azzal a hálás gondolattal ébredek, hogy de jó, újabb esélyt kaptam arra, hogy közelebb kerüljek hozzád. Egyáltalán nem félek attól, hogy mit találok, mert tudom, hogy a lényed legmélyén egy igazi csoda vagy. Egy gyönyörű lélek, akivel az élet keményen bánt..."
October
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Ajánlott tartalom
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
#12Tárgy: Re: The Deadman... (A Halott Ember meséi)