It ain't worth it if it don't terrify you - Zafír & Benji

- Szereted még apát?
Annyi, de annyi ideje fel akartam már tenni ezt a kérdést! Csak sosem volt hozzá bátorságom. Vagy épp az idő nem volt alkalmas rá. Nem vagyok benne biztos, hogy a mostani a jó... de kezdem érezni, hogy valójában nem is létezik olyan. Így hát kicsúszott a kérdés és most le sem veszem anyáról a tekintetem, ahogy az ágyam szélén ül. Az én kezemben, félig a mellkasomon pihentetve ott a könyv, amit az utóbbi egy hétben is bújtam.
Nem először és valószínűleg nem utoljára.
De most nem menekülök a sorok közé, csak figyelem anyát, miközben ő valahol elvész a padló mintájában. Vajon jó jel, hogy nem válaszol azonnal? Átgondolja és így valódi felelet érkezik majd?
- Szeretem azt a sötét hajú férfit, akit a hajón ismertem meg. Szeretem azt, aki minden este felkért táncolni. Azt, aki annyiszor megnevettetett. Szeretem azt, aki ölben hozott fel téged az emeletre, valahányszor könnyvel a kezedben aludtál el a kanapén...
- De most...?
- Most is. Most is szeretem az apukád.
- Biztos?
- Biztos, gyönyörűségem - mintha valami ígéretet pecsételne meg, az utolsó szóval jár egy puszi is a homlokomra. Amire persze elhúzom a szám, csak olyan nagyfiúsan, fintorogva.
- Oh, szóval nem tetszik?
Erre már vállat vonok. Tetszik, de... mégsem.
- Már nem is énekelhetek neked akkor? Túl nagy vagy minden ilyesmihez?
- Túl nagy vagyok hozzá, anya....
- You make me happy when skies are grey. You'll never know, dear, how much I love you - kezd rá minden ellenére én pedig egy pillanatra hagyom, hogy lecsukódjanak a szemeim és élvezzem. Csak egy másodperc erejéig.
- Jimmie Davis. 1940. De van egy '39-es verzió is... Pine Ridge Boys.
- You'll never know, dear, how much I love you... - és csak mosolyog. És énekel. Csak nekem. Én pedig végül eleresztek minden sötét gondolatot, minden kételyt, ami néha jobban kínoz, mint máskor.
Ha anya énekel, akkor minden rendben lesz. Ez ígérik a dalok is, nem igaz? Végül minden rendben lesz... vele és apával is. A Föld tovább forog a tengelye körül... kering a Nap körül és eszében sincs összedőlni az egész világgal együtt.
Vagyis... mindig, minden rendben lesz. Így vagy úgy.
- Aludj, Beanie - fejezi be végül és ki is húzza az ölelésemből a könyvet. - ...és állítsd takarékra az agyad. Szeretlek. Téged és az apukádat is.
- Én is szeretlek titeket.

***

A tegnap este után semmi okom, hogy elvesszek a saját gondolataimban. Készen állok a új napra, az iskolára és mindenre, ami ma történhet. Felvettem az egyenruhát. Rajtam az ing és a nyakkendő is lazán lóg a nyakamban, csak a zakót hajítottam be lendületből Derek kocsijának a hátsó ülésére, egyesen Paul arcába, mielőtt beültem volna előre a helyemre.
- Ne előttünk vetkőzz a pasidnak!
- Ezt tartogassátok a hálószobába!
Szinte egyszerre szól Paul és Daniel is, mire úgy szorítom össze az állkapcsom, hogy még a fogaim is csattannak. Sosem fogom megszokni, hogy tudják...?
- Oh fogjátok már be! Hadd szusszanjon előbb a szépfiú, mielőtt zavarba hozzátok! - kel a védelmemre Lizzie... vagy valami olyasmi... de ő is nevet, én pedig végül látványosan magamba zárkózom, eltűnve a rozoga ülés takarásában. Jobb kezem a bal csuklómnál, és ráérősen, csak a hosszúujjú ing takarásában piszkálom a színes, fonott karkötőket.
Egészen addig maradok is így, közel mozdulatlanul, amíg Derek a gázra nem lép, vált kettőt és a keze a combomra siklik. Semmit nem tesz, csak rásimul a tenyere, mintha ott lenne a helye.
Ott is van.
Azt hiszem.

Szóval tényleg minden a legnagyobb rendben körülöttem. A fejemben. És elhiszem, hogy otthon is. Anya és apa most már mindent megfognak oldani. Hiszen szeretik egymást! Ennél erősebb dolog pedig nem kell.
Mégsem jutok el az iskoláig. Amikor Derek leparkol a hatalmas épület előtti parkolóban és a többiek már kiszálltak én csak...
- Menjünk tovább.
- Hova tovább?
- Tovább és tovább, amíg úgy nem érzem, elég messze kerültem.
- Benji... mitől akarsz...?
Fogalmam sincs. Nem tudom. Úgyhogy csak a szavába vágok.
- Kérlek, Derek! Nincs kedvem ma bent kuksolni.
- Ugye tudod, hogy nekem is van dolgom? Kaptam egy melót pár hétre...
- Akkor csak legyél velem még egy kicsit és tegyél ki valamelyik parkban.
- Van nálad könyv? Nem, ne is válaszolj. Tudom, hogy van.
Hát persze, hogy tudja. Ismer már annyira. Én pedig a mosolyát ismerem és imádom, amit ezután villant rám.
- Desert Shores?
- Oké. Kösz.
- Hát persze, szépfiú...
Nem hosszú az út, Derek vezetési stílusában meg főleg nem, mégis elkésik a munkából. Nem miattam, esküszöm! Tényleg nem az én hibám, hogy a tó melletti kis kerítés előtt pont van egy hatalmas fa, aminek a takarásában még én is el tudom engedni magam annyira, hogy hagyjam Dereknek, hogy megcsókoljon.
Újra és újra és újra.
- Mennem kell.
- ...oké...
- Ha végeztem, majd felhívlak.
- Oké.
- Tudsz mást is mondani?
- Fogd be! - végül is, ezzel bizonyítom, hogy tudok, nem? Ahogy azt is, hogy miközben már félig próbál indulni, még egyszer a nyakába kapaszkodok, egy utolsó utáni csókra, nyújtózkodva, hogy alig éri a lábam a föld.
De aztán eleresztem. Eleresztem és rájövök, hogy már semmiféle fa nem adott menedéket az utolsó kis jelenethez. Nem baj. Ugye? Azt hiszem. De azért a tekintetem körbejár.
Elítélő szemek után kutatva.
Talán.
Vagy talán senkit nem érdekel. Lehet mindenkit hidegen hagy.
Mégis, ott van bennem a kétely egészen addig, amíg meg nem látom az ismerős alakot. Akkor egy pillanatra elfelejtek minden mást és csak egy halvány, de annál őszintébb mosollyal odaintek. Csak úgy, két ujjal, mint aki tilosban jár, épp lebukott. Vagy akinek fogalma sincs, hogy van-e a másiknak kedve vele beszélni vagy épp megismerni. De azért örül az ismerős arcnak.

_________________

You're okay.
You're here, you're going to be fine.
Just try to get some sleep.
Everything fucked up is still going to be here tomorrow,
you can freak out then.

admin Posts : 819

Benji & Gloria

* Van az a nap amikor én is lazítok, bár nincs hétvége, de időnként muszáj kiszabadulni még a külvárosi utcákból is. Las Vegas nem az a hely ahol csendes terek és emberek nélküli sarkok vannak. Talán csak a külvárosi lakóparkok, ahol egy ház ára igen borsos, még akkor is ha csak bérlem. A helyet kell megfizetni, a látványt, a csendet és a nyugalmat. A Desert shores is hasonló, talán még megfizethető ház vagy lakás is lenne itt, de a lényeg, hogy szabadon látogatható azoknak is akik nem laknak itt. Itt is mászkálnak emberek de lényegesen kevesebben, mint a belvárosban és ide nem jönnek a turisták, nem annyian, mert nincs kaszinó. Itt egy park van, egy tó ami egészen különleges tekintve a város földrajzi helyzetét és éghajlatát, ide érdemes eljönni lazítani. Kivettem egy napot, szükségem volt rá, mert ugyan általában csendesen telnek a napjaim, már ami a történéseket illeti, mostanában kijutott bőséggel. Hülyeségből épp úgy, mint a félelemtől összekoccanó fogak zenéjéből. Régóta készülök már erre a napra, nem akartam vendéget lemondani, így hetek óta szándékosan hagytam szabadon a mait. Jól megérdemelt pihenésemet töltöm hát a tó partján lévő padon, a nap felé, féloldalasan ülök, karom a pad támláján pihen, lábaimmal pedig elfoglalom az egész helyet. Tíz percenként eszembe jut, hogy kényelmesebb lenne ha hoztam volna magammal egy párnát, amit a hátam mögé tehettem volna, de némi helyezkedés után a fájóan nyomó érzés megszűnik, hogy kis idő múlva máshol jelentkezzen. Nem adom fel, ahogy a padot sem, mint várőr vigyázok a helyemre, fittyet hányva a rosszalló tekintetekre. Néhányan elsétáltak már mellettem, itt lakók vagy sem, nem érdekel, napfürdőzöm, szívom be a friss levegőt, élvezem a bőrömön játszadozó szellőt. Nincs lelkiismeret furdalásom, de a nem sokára felbukkanó Benjinek kellene, hogy legyen, elvégre iskola nap van ha emlékeim nem csalnak. A rajta lévő egyenruha is mutatja, hogy reggel oda készült, csak időközben eltérítették, vagy ő térített el valakit, aki kocsival idehozta. Túl messze van ahhoz, hogy a kocsi ablaküvegén át felismerjem, másrészt legutóbb sem láttam igazán az arcát, annyi gyanúm sincs, hogy tippeljek, Derek lehet az. Benjit viszont megismerem, nem egyszer volt már szerencsém hozzá a szalonban, azóta az ominózus berongyolás óta. Állta a szavát, az ajtó is egyben maradt, csendesen jött és ment, közben sem volt túl beszédes, a gondjait legalábbis kint hagyta, de reméltem, hogy a beszélgetésünk feltöltötte és újult lelkierővel néz majd szembe velük. Ami viszont nem volt gond, arról képes volt szövegelni, így elég sok mindent megtudtam róla, Derekről, Paulról és Danielről, és leginkább könyvekről. az ő hatására olvastam el a Tom Sawyert, és tényleg egy este alatt ki lehet olvasni, bár ez nálam inkább délelőtt volt, mert este nem érek rá, és fáradt is vagyok. Mivel a könyvek a mindenei voltak, maradtunk annál, mint főcsapás téma. Azt nem mondom, hogy ezek után könyvmoly leszek, inkább vele meséltettem el a történeteket. Élvezetes volt hallgatni.
Csak akkor néztem fel, mikor már elköszönt, az autó lassan gurult tovább, a nap fénye visszatükröződött az ablakon, felismerhetetlenné téve a bennülő arcát. Benji bátortalan mosolya viszont egészen jól látható volt ahogy az integetése is. Én, örülve az újabb találkozásnak szélesen elmosolyodtam, kezemmel pedig nem integettem, hanem magamhoz hívtam. Hogy mennyire van kedvem most a társaságához mutatta az, hogy a lábaimat levettem a padról, helyet csinálva neki. A táskámat a hátam mögé tettem, magamban szemet forgattam, hogy miért is nem tettem ezt előbb, mert igazi megkönnyebbüléssel tompította a kemény fapad karfájának nyomását. *
-Helló! Hogy s mint? Neked nem suliban kellene lenned? *Vidáman érdeklődtem felőle, de a második mondattal már számon is kértem. Nem mintha magyarázattal tartozna nekem, csak kíváncsiság felőlem a lógására. Megint valami amit fel kell dolgoznia? Egyszer végre megnyílhatna, észrevenné, hogy nem fáj. *

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Elég azt a mozdulatot látnom, amivel magához hív, máris egy bátrabb mosoly fut fel az arcomra. Még egyszer utoljára azért magam mögé pillantok, arra, amerre Derek elhajtott, de utána nagy léptekkel megindulok a pad irányába.
- Helló - állok meg egy pillanatra előtte. Az utóbbi pár alkalommal már nincs se kézcsók, se meghajlás. Sikerül viszonylag átlagosan viselkedni. Úgy tűnik, minél többet találkoztunk, annál inkább levetkőznöm ezeket a tanult dolgokat. Vagy annál inkább önmagam vagyok.
- Talán...? - még én is kérdezem, pedig persze, hogy iskolában kellene lennem. Én is tudom. Mégis a padra ülök le, lábam mellé téve a táskát a vállamról, benne a könyvvel, és láthatóan eszemben sincs fél perc múlva fordulni, hogy akkor most mégis irány az iskola, hiszen ott a helyem.
- Ott kellene lennem, de nem volt kedvem bemenni - ismerem el. - Nincs baj vagy ilyesmi, csak... feszegetem a határaimat, azt hiszem - vonok vállat, de egyelőre kizárólag magam elé nézek. Végül is, ez az első alkalom, hogy azért lógok, mert én úgy akartam. Nem Lizzie rángatott valahova, nem a srácokkal buzdítottuk egymást. Ezt én akartam. Ma nekem nem volt kedvem az iskolában ülni és most itt vagyok.
És valahol ez a gondolat mosolyra késztet. Csak egy halvány mosoly, csak önmagamnak, miközben nézek előre a lábamhoz, de ott van. De utána végre felnézek, rá, félig felé fordulva.
- Megzavartlak... akármiben?
Persze tudom, nem hívott volna ide, ha nem lenne pár perce, de akkor is. Lehet, azt tervezte, hogy egyedül tölti a napot, nyugalomban, én pedig már megint a nyakán lógok, mint ahogy a szalonban szoktam.
De megmondaná, ha zavarom. Nem?

_________________

You're okay.
You're here, you're going to be fine.
Just try to get some sleep.
Everything fucked up is still going to be here tomorrow,
you can freak out then.

admin Posts : 819

Benji & Gloria

*Nem nézek a távozó autó után, csak Benjire figyelek és a mosoly marad az arcomon. Csupán a kérdés erejéig tűnik el, míg ajkaimmal a szavakat formálom. A hangszínemben nincs semmilyen vádló él, pusztán érdeklődöm és ehhez illő választ is kapok visszakérdezés formájában. Most már tényleg szemet forgatok, de a derűt nem száműzöm. A valódi ok csak akkor hangzik el, mikor már mellettem ül. Ismerős az érzés, minden diákot átjárja időnként, de nem mindegyik enged is a késztetésnek, hogy a határait feszegesse. *
-Na és sokszor feszegeted a határaidat? *Nem sokszor. Azt is megkockáztatnám, hogy először fordul vele elő ilyesmi, vagy talán másodszor, az első sikerén felbuzdulva. Ahogy néz maga elé, és nem rám, nem a szemeimbe, azt jelenti, hogy ez még számára is új, küzd a lelkiismeret furdalásával, de közben jól érzi magát. Utóbbit a mosoly árulja el, mielőtt venné a fáradtságot, hogy fejét fordítva végre létrejöjjön a szemkontaktus. A kérdés viszont már megint azt az illedelmes srácot juttatja eszembe, aki az első találkozáskor kezet csókolt, és nem vetkőzte le az udvariasságot, hogy ez elmaradt mostanság, csupán a kapcsolatunk lett közvetlenebb. *
-Akkor nem hívtalak volna ide, hanem úgy tettem volna, mint aki észre sem vesz. Csak szólok, hogy tudd ha mégis előfordulna. *Kezemmel a levegőbe is kavarok egy legyintést, mintha mi sem számítana, végül elmosolyodom és megpaskolom a vállát.*
-Csak vicceltem. Sosem zavarsz. *Nekem nem kell felé fordulnom, alapból arra fordítottam a felsőtestem, féloldalasan ülök a padon, a támlára támaszkodva, így könnyedén elérem a vállát anélkül, hogy nyújtózkodnom kellene. *
-Na mesélj. Mihez lenne kedved suli helyett? Mert remélem van alternatív terv, különben nem ér semmit az egész. *Passzív pihenésem így válik aktívvá, amit nem bánok. A sok hülyeség és hidegrázós érzés után kész felüdülés Benjivel beszélgetni, még akkor is, ha a téma nem éppen az én koromhoz való….vagy nem kompatibilis vele. Mindegy, egy kis fiatalodás nem árt, főleg mert ezt gondolom, és ez azt jelenti, hogy öregszem. Azért reméltem, hogy később jön el ez az érzés, vagy ez megint olyan „és még mindig szingli vagyok” pánik roham, ami idővel elmúlik és megint úgy érzem majd, hogy csúcs egyedül lenni, mert senki nem pofázik bele az életembe. Hullámvölgyek követik egymást, de szerencsére egyik sem bizonyult eddig szakadéknak. *

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Ott van bennem a gondolat, hogy piszkosul nem kellene itt lennem. Semmi keresnivalóm most az iskola falain kívül. Egyedül, legalábbis. Vagyis, nem vagyok egyedül, csak valahol mégis.
- Nem igazán szoktam őket feszegetni. Jó helyen vannak ott a határok, ahol vannak. Igazából fogalmam sincs, mi ütött belém. A legvadabb, amit valaha tettem... - sandítok rá, csak a tincsek takarásában, kicsit lehajtott fejjel. Egyszerre szégyellem és vagyok rá büszke.
- ...hogy Lizzie-t fedeztem, amíg elcsent egy rúzst az egyik pláza üzletéből.
Egy pillanatra elhallgatok, mintha az ítéletet várnám. Vagy épp készen állnék, hogy magyarázkodni kezdjek. Én ki akartam fizetni, de állítólag nem az volt az egész lényege, hogy nem tudja megvenni magának. Nem akarta megvenni. Adrenalin meg ilyesmi, gondolom.
- Oh és egyszer belógtam egy szórakozóhelyre! Még mikor Lizzievel voltam együtt. Derek meg a haverjai bevittek minket meg... ilyesmi. Jó este volt - itt pedig el is fogy a lista. Tudom, hogy kevés, de azért egy kicsit kezdem nagymenőnek érezni magam, hogy nem csak egy dolog alkotta a nagy felsorolást.
Ki is húzom magam ültömben, annak ellenére is, hogy ezekhez képest az, hogy ma nem vagyok iskolában, elég semmilyen. De ez az első, amit egyedül csinálok. ...és talán ennek így is kellene maradnia. Leülnöm valahova egyedül és nem zargatni őt sem a szabadidejében. De aztán jön a válasza és még ha az első nem is győz meg teljesen arról, hogy jó helyen vagyok itt a társaságában, a folytatásra már mosolygok.
- Sosem zavarok? Sosincs rossz napod, amikor senkivel nem akarsz beszélgetni? Vagy ha mégis piszkálnának, akkor vér folyna?
Nem is tudom, honnan jön a kérdés. Talán az elején magamból indulok ki - értelemszerűen nem a véres rész tekintetében - és abból, hogy amikor velem történik valami olyan, egyszerűen csak le- és kizárok mindent és mindenkit. Mint mikor Derek megcsókolt. Senki nem tudott elérni napokig és eszemben sincs volt kimozdulni a szobámból.
Most viszont kint vagyok. Magamtól. Tilosban járva és a tervem...
- Van a táskámban könyv! - felelem hatalmas mosollyal. Azt hiszem, már őt sem igazán lepheti meg, hogy olvasnivalóval jöttem.
- Kellene más tervem legyen? Valami... vad? - kérdés ez és egyben hangosan agyalás. Fogalmam sincs, mi a szokás és arról sincs elképzelésem, hogy mihez kezdenék, ha nem olvasnék. Mihez... kellene kezdenem?

_________________

You're okay.
You're here, you're going to be fine.
Just try to get some sleep.
Everything fucked up is still going to be here tomorrow,
you can freak out then.

admin Posts : 819

Benji & Gloria

*Gondolatban pacsizok magammal, hogy eltaláltam Benji kivételes és első alkalmi határ feszegetését. Épp csak nem bólintok, magam igazolása felett érzett örömömben. Persze a kérdés pont ezért merül fel bennem, hogy akkor most miért? És miért pont most? Hiszen bevallottan ő maga sem tudja mi történt, miért csapott bele az engedetlenség villáma. A kis történetekre elhúzom a szám, megjátszottan felháborodom, szemet forgatok megint, igyekezve bővíteni a színészi repertoáromat, és addig a mosolyt visszagyömöszölni a kiindulási heyére. *
-Nocsak!....nahát, ejnye!....Borzasztó vagy! *S aztán elmosolyodom, nehogy felpattanjon, mert megbántottam. Tényleg csak húzom az agyát, azt hiszem vagyunk már annyira jóban, hogy tudja, nem bántani akarom. nem túl nagy, de azért ott van az a kontraszt a történetek között, a mások által kreált csínyek és Benji önálló határfeszegetése között. Mindig is így volt, a haverok viszik rosszba gyereket. Én nagyon tudtam volna örülni egy rúzs elcsenésnek annak idején, vagy bármilyen lopásnak, a bezárt üzlet sötétjében, egy elemlámpa fényénél kiszedett golyóval való hadakozásom helyett. Az egy nagyon rossz nap volt, ahhoz kéepst a mostaniak...oké, amikor Freddy bá vagy Beton megjelenik, azt nem lehet überelni, a többit igen. *
-Olyankor otthon maradok és megkímélem az emberiséget magamtól. *Mindenre van megoldás, egyébként meg ki nem szarja le egy rossz napon az emberiséget? Magamnak teszek jót azzal, hogy nem megyek emberek közé. Elgndolkodom a véres részeken, én nem vagyok olyan, de Benji biztosan nem szó szerint értette.*
-Lehet, hogy folyna. *Elnézek mellette és próbálok komoly maradni, de nem megy. A mosoly ott kukucskál ajkaim zugában mikor visszanézek a szemeibe. Már ha felém fordul. De ha már így összejöttünk és együtt lógunk, legyen rételme. A terveiről kérdezem, de a válaszra fel hörrenek.*
-Óóóó ne fárassz már! *Én is lógtam a suliból, rendszerint azért, hogy helyette szórakozni menjek a barátnőimmel, persze csak addig, míg az apám le nem ordította a hajamat a fejemről. Aztán mehettem gyónni és esti misére is. *
-Hát ha nem is olyan vad, de legalább valami, valami jobb a könyvekél. Azért lógsz a suliból, hogy olvass? Azt ott is tudsz. Menjünk inkább fagyizni. Olyankor jönnek a jó ötletek. *Lenne tervem számtalan, de nem ismerem Benjit olyan jól nem tudom mire fogékony, mit szeret a könyveken kívül, de nem félek attól, hogy nem jut eszembe majd semmi. Rummal még sem kínálhatom, maradok a fgyinál. *
-Na gyere, legalább ne itt egyen a fene minket. *Veszem is a táskám és állok fel, hogy elinduljak valamerre. Színes forgatag kell, sok üzlettel, olcsó bazárokkal, amik tele vannak a turistáknak szánt mütyürökkel, emléktárgyakkal, I love Vegas felíratú pólókkal és sapkákkal. *

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Először elég komolyan nézek rá és tényleg elszégyellem magam, de egy másodpercnél nem tart tovább. Ahogy látom a mosolyát felengedek és én is vele mosolygok. Sőt, valamilyen szinten beszállok a játékba, vagyis hát... csak maradok a témánál.
- Az volt borzasztó, hogy utána Lizzie kirúzsozott vele! Bleh. Nem, nem. Soha többet. Az egyértelműen nem az én világom - rázom a fejem egész nagy lendülettel, a tincseim meg kuszán ide-oda repkednek. Persze, hogy végül elnevetem magam a saját bolondságomon.
De aztán visszaveszek és hallgatom a válaszát. Csak csenden, igazán rá figyelve. Egy részem szeretné megkérdezni, mi jár a fejében vagy éppen mi okozta legutóbb az igazán rossz napját. De végül inkább nem teszem. Fordított esetben én sem hiszem, hogy szeretnék válaszolni.
Ezek után már sokkal kényelmesebb arról beszélni, hogy vajon folyna-e vér. Szeretném azt hinni, hogyha egy ilyen napnál találnám meg, vagy esnék be hozzá a szalonba, engem talán nem dobna ki. Tudok láthatatlan lenni és csak létezni. Némán, társaságot adva, de nem zavarva.
Most viszont nagyon nem ez a helyzet van. Én csak olvasni terveztem, de...
- Most leszóltad a könyveket és az olvasást? - a sértettség ott van a hangomban, de közben vigyorgok, mint a vadalma. Aztán állok is talpra. Oké, a fagyizás nem hangzik rosszul. Az sosem hangzik rosszul.
- Hogy lehet abban a cipőben egyáltalán megmozdulni? - csúszik ki az nagyon is őszinte, ösztönből jövő kérdés. Majd még egy...
- Ne vigyem a táskád? Nem nehéz? A női táskák mindig bazinehezek - az utolsó két szót egyben hadarom, magamon valahogy vigyorogva. Na ezért a foglamazásért is járna egy komor "Beanie...!" anyától.
De most nem hallhatja. Ha meg mégis, nagyobb gondom is lenne annál, mintsem hogy hogy beszélek. A lényeg, hogy a saját táskám, nagy lazán félvállra dobom, de a másik kezem szabad. Tényleg tudom vinni az övét is, ha úgy alakul. Még ha ez nem is bevásárlás utáni szatyor, attól még lehet nehéz és lehet, hogy illene hoznom helyette.

_________________

You're okay.
You're here, you're going to be fine.
Just try to get some sleep.
Everything fucked up is still going to be here tomorrow,
you can freak out then.

admin Posts : 819

Benji & Gloria

*Elámulok, nagyra kerekednek a szemeim és a szám is, mintha megijedtem volna valamitől, bár ilyesmiről szó sincs. Aztán az arcom enged a mosolynak is, majd a nevetésnek. Kuncogok azon ahogy lefújozza a rúzst. Nem tudom, hogy tényleg a rúzzsal van gondja, vagy a helyzettel, azzal, hogy egy lány rúzsozta ki és ott ahol, mármint nyilvánosan. A részletek nem derülnek ki. *
-Pedig biztos jól állt. *Húzom még egy kicsit, de komolytalanságom elárul. Az én rossz napjaim ennél sokkal zűrösebbek és nem szeretném Benjit ijesztgetni velük, inkább visszagyűröm oda ahol eddig voltak. Rossza napok….hogy folyna-e vér? Igen, jellemzően az enyém, olyan még nem volt, hogy kiadhattam volna a mérgem valaki máson. Valahogy mindig én voltam a gyenge láncszem, vagy a végén nem röpke bosszún agyaltam, hanem azon, hogyan kaparjam össze a másikat. Témát váltunk, már csak azért is, hogy ne most próbáljuk milyen amikor rossz napjaimon kiborulok. Jó irányba haladunk, Benji érti a tréfát és rátesz még egy lapáttal.*
-Neeem, dehogy, csak most nem annak van itt az ideje. *Olvasson máskor, velem szórakozni kell menni, nevetni, csacsogni. De persze visszakapom az iménti „leszólásomat” csak másképp. Amikor felállok, meg sem ingok, Benji szemei viszont úgy nézik a cipellőmet, mintha a pisai ferdetorony előtt állna és azt várná mikor dől el végleg. *
-Te most leszóltad a topánomat? *Próbálok úgy nézni rá, ahogy ő az előbb rám, bár az én szemeim nagyobb tócsákat formálnak és cseppet sincs bennem sértettség, az ő hangjához képest. De itt még nincs vége. *
-És még a táskámat is, a női mivoltomat. Benji, kihúzod a gyufát! *A mutatóujjammal fenyegetem meg, és megjátszott dühvel fújok el egy tincset az arcomból, ami akkor hullott oda, amikor megráztam a fejem, hallatlan kijelentésén. Nem haragszom és nem is bántott meg, őszinte volt csupán és ez az igazság nem olyan fájdalmas. S még tényleg igaz is, de a nők maguk választották a táskáikat és mindent ami bennük van. Néha szeretnék pasi lenni egy-egy napra, hogy kipróbáljam milyen az amikor nem kell levetkőznöm ahhoz, hogy pisiljek, vagy mindenem elfér a farzsebemben. Aztán rájövök, hogy soha nem akarok pasi lenni. Elindulok, magabiztosan lépkedve a nyaktörő cipőben, táskámat a jobb vállamra akasztva. *
-Nem nehezek, csak feneketlenek. Mindig az van legalul ami kellene. De köszi, rendes tőled, majd ha bevásárolok, téged hívlak. *Az én arcomon is ott virít a mosoly.*
-Amúgy nem menne a szemed színéhez. Szóval mit hagysz ma ki a suliból? Vagy miért jött ez a gondolat, hogy ma inkább még sem? Unod már? *Visszatérek a korábbi témához, míg a fagyishoz nem érünk, vagy amíg ő nem tesz pontot a végére. Mert persze valami oka csak van, hogy ma az iskola mellé ment. *

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Egy pillanatig... a komolytalansága ellenére... egy negyed másodpercig tényleg elgondolkozok azon, hogy esetleg neki lehet igaza a rúzzsal kapcsolatban, de... nem, nem. Továbbra sem tűnik...
- Nem tűnt helyesnek. Természetesnek. Nem éreztem annak és... csak nem - rázom meg még egyszer, utoljára a fejem és ellenállok a késztetésnek, hogy hiába már nincs ott a rúzs, újra megpróbáljam a kézfejemmel letörölni.
Még jó, hogy jön a könyv és olvasás kérdése, így egész könnyen elterelődik a figyelmem és máris vigyorgok a saját megjátszott sértettségem után. Az utána következő kérdésem viszont őszinte. Oké, anya is szokott kiöltözni, tűsarkút húzni - nem mintha azt érteném, hogy csinálja -, de az akkor is egészen más, mint amit most látok. Esküszöm, boszorkányság!
Valahol a táska is az, de csak vigyorgok a visszavágáson, és mikor végre sikerül egyszerű mosollyá lágyítani, már újra beszélek.
- Bocsánat. Semmi rossz szándék nem volt bennem - őszinte a hangom, még úgy is, hogy viccelődünk. Majd megrázom a fejem, amikor megindult előre és rájövök, mit művelek. Bámulom. Nem illetlenül, csak... akkor sem hiszem el, hogy képes ebben egyenesen és magabiztosan járni.
De végül szépen megindulok után, két gyorsabb lépés és máris mellette sétálok. A saját táskám a vállamon és hol csak magam elé nézek, hol pár pillantással rá, oldalra.
- Anyától örököltem. A szemeim - vágom rá. - Apa régen mindig azt mondta, hogy pont olyan éles fegyverként is használom őket rajta, mint anya, ha akarok valamit.
Nem is tudom, miért beszélek, csak úgy reflexből jön az egész és... tetszik a saját, könnyed őszinteségem. Ahogy az is, hogy a folytatásra milyen simán jön a válasz.
- Unom, hogy az egész világ változatlan, míg nálam mindent felborult. Szóval talán jót tesz, ha én is változtatok. A saját... részemen. Azzal, hogy nem megyek be és nem ugyanazzal telik minden nap. Meg azzal, hogy néha éjszaka kilógok Derekhez, ha épp minden túl sok. Meg ilyesmi - vonok vállat, mire a nagy lazaságban lecsúszik a táskám. Úgy kapok utána és ezúttal rendesen veszem vissza, ahogy kell. Két pánt, két váll, kezeim beleakasztom a szíjba és úgy megyek tovább.
- De az otthoni dolgokról még mindig nem szabad beszélnem - teszem hozzá kis késéssel. - Nem akarom elárulni anyát vagy apát - hogy magamnak magyarázok, vagy neki, azt nem tudnám megmondani. Mindenesetre egy pillanatra kiszabadítom a kezem a táska pántjának fogságából, hogy kissé feszengve teljes tenyérrel megdörzsöljem az arcom.
- Neked sosem volt ilyen? Hogy megígértél valamit, mert muszáj volt, de... talán nem tesz jót?
Fura kérdés, tudom. Csak talán segít felengedni kicsit, ha elveszem még a lehetőséget is, hogy újabb kérdés hangozzon el. Amúgy sem ártana kicsit könnyedebben viselkedni, tekintve, hogy pár lépésre előttünk már ott van az üzletsoron egy fagyis. Ha nem lenne egyértelmű a feliratból, az üvegpultból, és a gyümölcsillatból, az apró fagylaltokkal és jégkrémmel ellátott árnyékoló félreérhetetlenné teszi.

_________________

You're okay.
You're here, you're going to be fine.
Just try to get some sleep.
Everything fucked up is still going to be here tomorrow,
you can freak out then.

admin Posts : 819

Benji & Gloria

*Értem mire gondol amikor megrázza a fejét és ellenkezik, bár viccnek szántam, magára vette, vagy túl komolynak. Elmosolyodom, ez most nem a tréfálkozós mosolyom hanem az elnéző és megértő. Nincs más szó amit még hozzáfűzhetnénk, ejtjük is a rúzs témát. Újabb kerül elő és most a csodálkozását mosolygom meg, aztán azon derülök, hogy visszavághattam neki a könyves felháborodására. Kellemes vele évődni, érzem, hogy ezzel még egy kicsit jobban felengedett a társaságomban, nem vagyok telhetetlen, az ilyen apróságoknak is örülök. Mindig csak egy lépést tegyünk meg, egyszerre csak egy lehetetlennek tűnő dologba csapjunk bele. *
-Tudom, nem kell bocsánatot kérned amiért őszinte vagy és értékelem, hogy felnézel rám amiért képes vagyok megingás nélkül sétálni. Ez azért büszkeségre ad okot. *félig komolyan, félig viccesen ütöm el a bocsánatkérését. Nem ez az első eset, Benji gyakran kér bocsánatot, sokszor olyanokért is, amikért nem kellene. Mindig hibásnak érzi magát és ez nem jó, nagyobb magabiztosságra van szüksége, ami vagy sosem bontakozott ki vagy kinevelték belőle. Elindulok hát és nem akarom észrevenni a lemaradását. Nem gondolkodom el azon, hogy vajon mit bámul meg rajtam. A táskám nálam marad, nem mintha nem esett volna jól, hogy ennyire udvarias, de hülyén nézne ki ha egy női táskával a vállán flangálna mellettem. Ha az anyja lennék sem kérném ilyesmire. *
-Ez jó. Van akinek gyilkos pillantása van. A nők általában a meggyőzésre használják, csábításra. Apukádnak igaza van, remek fegyver. *Egyébként tényleg szép szemei vannak, de szomorú a tekintete, ki sem nézném belőle, hogy éles fegyverként használja. Nem, Benji szerintem nem olyan, a lelke túl szelíd, túl kedves, túl….sebezhető. Ez utóbbit kivéve mind az előnyére válik. Félve kérdezem meg mi volt az oka a mai lázadásának, persze legfeljebb nem válaszol, azt is őszintén bevallaná, hogy nem akar róla beszélni, de aztán megindul a csap és folyik belőle a szó. *
-Azért ne túl gyakran akarj változtatni, de néha tényleg szükség van rá. Egy kis lázadás, egy kis izgalom, hogy valami más legyen, kizökkentsen a szürke hétköznapok monotonitásából. *Aztán jön a többi amiről nem beszélhet és ígéretéhez híven – nem tudom kinek tett ígéretet – ennél többet nem is mond, de azt őszintén. Hihetetlen ez a gyerek, nála őszintébb emberrel még soha nem találkoztam. Mindenki ferdít, megszépíti a valóságot, akár más, akár önmaga számára, de ő nem. Ebben csak az a baj, hogy magában rágódik rajta és az sosem jó. *
-Értem. Nem baj. Vagyis szép dolog ha nem akarsz nekik rosszat. *De a szülei akkor miért akarnak neki rosszat? Azzal, hogy megtiltják neki, hogy bárkinek is beszéljen a nem tudom miről, Benjit kínozzák. Ekkora felelősséget nem lehet egy gyerek vállaira pakolni. Mert kikívánkozik belőle és ez azt jelenti, hogy már csordultig telt a pohara, de valahogy mindig sikerül elkerülnie, hogy kicsorogjon belőle a sok szemét. Sóhajtok a kérdésére, mert ezzel valahol kiutat keres, egy kiskaput ami felmenti az alól, hogy megkönnyebbülve kitárulkozik. Van benne egy gát ami már repedezik és félő, hogy nem enged ki belőle egy keveset, egyszerre omlik le az egész. *
-De, volt már ilyen. Tudod azzal nem árulod el őket, ha beszélsz róluk, a te gondjaidról, mert ha titkolnod kell valamit az a te gondod. Kell találnod valakit, akiben maradéktalanul megbízol és beszélhetsz neki ezekről a dolgokról. Ha tanácsot nem is tud adni, abban segíthet, hogy meghallgat és megtanítja hogyan kezeld ezeket, különben belülről emésztenek fel. Mondjuk egy pszichiáter akit köt a titoktartás, vagy egy pap. Akkor is ha mondjuk nem hiszel Istenben. Vagy egy barát, mondjuk…Derek? Neki sem szoktál az otthoni dolgokról beszélni? *Magamat nem ajánlom fel, mert épp az előbb mondta, hogy nem beszélhet nekem a szüleiről. Elég hosszan beszélek és mire a végére érek, már látni a fagyis bódét. Gondolatban már ott tartok, hogy összeállítom a saját fagyimat, épp hogy nem csöppen el a nyálam. Pár lépésnyire előtte megállok és benji felé fordulok, időt adva neki arra, hogy megeméssze a hallottakat és ha akar válaszoljon. Nekem az is jó, ha csak némán megfontolja az ötleteimet. Utána rákönnyíthetünk a nehéz témára egy jó nagy adag fagylalttal.*

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Hiába a bocsánatkérés és az a cseppnyi, őszinte sajnálat, hogy nem megbántani akartam, mégis hamarosan mosolygok. A tényre, hogy talán tényleg felnézek rá egy kicsit, hogy képes abban a cipőben megmozdulni... és amúgy is tényleg jól érzem magam vele. Minden alkalommal egyre jobban.
Még akkor is mosolygok, bár egészen másképp, amikor a szemekről beszélünk. Arról, hogy csábításra is használható és eszembe jut, Derek mi mindent tud művelni a füstösre festett szemeivel, ha úgy néz rám...
Azt hiszem, nem lehet hibáztatni, hogy miután gondolatban egészen eltévedek, csak egy bólintásra futja válaszul a mondatokra. Kell egy fél perc, amíg összeszedem magam és már jön is a következő szóáradat belőlem.
- Az lesz az izgalmas, ha egy következő alkalommal megbeszélem a barátaimmal, hogy lépjünk le valamelyik helyre, ahol lehet lasertaget játszani! Azt mondjuk nagyon élném... meg a többiek is. Van pár hely a városban, már nézegettem őket. Mennyivel jobb lesz már ott lövöldözni! Paulnak majd ott legyen nagy szája, amikor összesítjük a találatokat!
Oké, egy kicsit elkalandoztam, bevallom. De legalább még egy kicsit maradt a mosoly az arcomon, sőt, mellé még úgy kell magamra szóljak, hogy lassítsak le. Persze ez csak akkor tűnik fel, amikor lényegében már félig hátrafelé sétálok, hogy miközben beszélek, továbbra is Gloriára tudjak nézni.
De szépen megállok, visszalassítok és hozzá igazítom a lépteim. Csak a jókedv nem tér vissza, miután komolyabb témákra térünk át, én pedig hallgatok. Mi mást tehetnék? Nem beszélhetek, mert...
Ha anyának megy... ha ő úgy tud tenni, mintha minden rendben lenne, én miért nem?
- Dereknek még nem mondtam, de szerintem tudja. Mármint, hogy valami nem oké. Amikor úgy állítok be hozzá... szóval ennyit tud - vonok vállat, magam elé bámulva.
- Danny és Paul... ők tudják. Néha hallják, amikor... tudod... anya meg apa... hangosabbak.
Elhallgatok. Már most pocsék érzés. Még ha nem is mondtam ki, akkor is beszéltem és árulásnak érzem. Nem kellett volna. Minden rendben van vagy rendben lesz. Anya is megmondta. Szeretnek engem és egymást is, még ha most másképp is. Megoldódik minden. Így kell legyen.
- Fagyizzunk, jó? Légyszi... - próbálok szinte már kétségbeesetten terelni és ha úgy van, megteszem a maradék pár lépést is az árushoz.
- Szerintem apa már nem fogja visszakérni a kártyáját, szóval én állom, bármit szeretnél. Akkor is, ha a fél standot megvennéd!

_________________

You're okay.
You're here, you're going to be fine.
Just try to get some sleep.
Everything fucked up is still going to be here tomorrow,
you can freak out then.

admin Posts : 819

Benji & Gloria

*Úgy tűnik Benjit egészen feltüzelte ez a mai napi lázadás. Kétségtelen, hogy nagy izgalomra ad okot, főleg ha sikeres, csak aztán nehogy vérszemet kapjon és átessen a ló másik oldalára. Kicsit elgondolkodik, érezhető ez abból a csendes szünetből, ami kettőnk közé tolakszik, de utána megint árad belőle az ötlet, immár a következő alkalomra. A lelkesedés a mai kalandnak szól, attól teszi függővé és úgy érzem mintha eddig ő sosem kezdeményezett volna. Ez az amitől mosolyog, amitől majd` kiugrik a bőréből. Már tervez, velem meg szembejön a mai fiatalok – atyaég, most öregnek érzem magam – kedvelt időtöltése. Csak hallottam róla, és nem is csak fiatalok művelik, de én még nem jutottam el ilyen helyre. Kimaradt az életemből, de nem azért mert ne tetszene. Egyszerűen csak nem volt kivel, nem hívott senki, az én köreimben senkinek eszébe sem jutna. Ez annak az utcavégi „mindent összetörök és kiadom a feszültséget magamból” helynek lehet a modern változata, amit Benji első berongyolásakor ajánlottam neki. *
-Az tényleg izgalmas lehet. Nem szokott oda járni az iskola rendőrség lógósokat vadászni? *Nem tudom van-e egyáltalán ilyen, csak bedobtam hirtelen ötlettől vezérelve. Ajkaim szegletében mosoly bújkál, de nem fordulok teljesen Benji felé, csupán félszemmel vizslatom a reakciót. Megijed? Elgondolkodik az iskola rendőrség létén? Vagy egyszerűen csak kinevet? A jókedvet még sem ennek a lehetősége varázsolja el a bűvész kalapjába, hanem az a téma, amiről nem szabad beszélnie. Valahogy mégis sikerül beletenyerelnem, és hiába a tiltás a részéről, nem tudok szó nélkül elmenni mellette. Ezért le is lassítok, hogy ne érjünk még oda a már látható fagyishoz. Néhány részlet mégis napvilágra kerül. Hangosak a szülei. Szóval veszekednek, gondjaik vannak, amikben nem tudnak megegyezni. De vajon mennyire lehet komoly, ha Benjinek azt mondják ne beszéljen róla senkinek? Most is azt gondolom, hogy ez nem túl kedves a szüleitől. Egy gyerektől nem lehet ilyet kérni. Elhallgat, olyan mintha valaki lezárta volna a száját, csak a lakat nem látszik.*
-Nem mondom el senkinek. Ha lenne kinek beszélnem róla, akkor sem. És ha egyszer úgy érzed, megbízol bennem, szívesen meghallgatlak. Az ilyen dolgokat nem jó ha magadban tartod. *Le akarom zárni, mert látom, hogy kellemetlen a számára erről beszélni és nem azért, mert szimplán csak rossz dolog, mert esetleg szégyellné, hanem mert lepecsételték a száját. Azonban nem nekem sikerül elhessegetnem ezt a témát, hanem Benji kéri, ha nem is konkrétan azt mondja, hanem a fagyizással cseréli fel. Pedig jó lett volna ha én mondom. Mindegy. Meglapogatom a vállát és mintha mi sem történt volna, mintha az imént nem komoly dolgok kerültek volna szóba, elindulok a fagyis felé.*
-Adjunk a kalóriáknak. *Mosolygok rá, aztán pár lépés és már az árus előtt állunk, szép kis bódé, beleillik a környezetben, nem apróztak el semmit a dizájnon. Rengeteg ízű és színű fagylalt van, ahogy végignézem a kiírásokat, olyan is akad, melynek a nevén a homlokomra futnak a szemöldökeim. Benji ajánlatára viszont kénytelen vagyok felé fordulni, hogy lássam komolyan mondta-e azt amit mondott, majd látva az lehatározást az arcán, megrázom a fejem. *
-Viccelsz? Kizárt. Én fizetek a vendégem vagy, én dolgozom, te tanulsz. Csak ne a fél standot kérd, oké? Na válassz. *A csurig pakolt fagyis ládákra mutatok, majd rámosolygok az eladóra, magamban pedig azon agyalok, melyikhez lenne kedvem. Mármint melyik fagyihoz, nem pedig a fagyi és az eladó amúgy sármos, de legalább ötven pluszos pasi között vacillálok. *
-Helló! Nagy tölcsérrel kérünk. *S várom, hogy Benji sorolja a kívánalmait, közben beletúrok a táskámba és korábbi önmagamat meghazudtolva, egyből a tárcámat kapom elő. Utálom a hitelkártyákat, és amúgy meg nem sok pénz megy a számlámra, a legtöbbje kp-ban érkezik és úgy is adom tovább. *
-Szép napot hölgyem, fiatalember! Ajánlhatok esetleg valamilyen különlegességet? Vagy maradnak a klasszikus gyümölcsösnél? *A hajmeresztő fantázianevek mögött ugyanaz a sokgyümölcsös íz áll, mint amit már megszoktam, de én maradok a csokinál, sok csokinál. *

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Iskola rendőrség? Egy pillanat alatt fagy le a mosoly az arcomról. Ilyen van? Kellene lennie? A szüleim ki fognak csinálni, ha igen...
- Nálunk... nincs ilyen - mondom mégis, bár a hangomban a legkisebb magabiztosság sincs. Annak ellenére sem, hogy logikusan belegondolva, ha létezne, tudnom kellene róla, nem?
- Mármint, magánsuliba járok és ott... nincs ilyesmi. Meg azt hiszem, már elkaptak volna, amikor a srácokkal lógtam korábban.
Azt hiszem.
Hamarosan viszont ez a para a legkisebb bajom. Sőt, egész szívesen térnék vissza ehhez, csak ejthetnénk a jelenlegi témát a szüleimről.
- Nem a bizalomról van szó, csak... - a mondat félbemarad és jövök a jól ismert vállvonással, ahogy elfogytak a szavak. Hogy magyarázzam el? Hogy fogalmazhatnék? Anya folyamatosan azt állítja, hogy minden rendben van és sokszor el is hiszem. Mint tegnap este. Talán tényleg rendben van, csak kis kilengés. Vagy talán nekem is egyszerűbb ebben hinni. Nem gondolni másra, tartani magam ahhoz, amihez anya és amit elég sokáig apa is tartott előttem. Minden rendben.
- De oké... ha úgy lesz, hogy beszélek... szólok - teszem hozzá még ezt, ezzel le is zárva és máris a fagyi témájához menekülök.
Ez könnyebb, biztonságosabb és igen, tudok fizetni is. Már veszem is le a vállamról a táskát, hogy beletúrjak és elővegyem a kártyát, de mielőtt tényleg megvillanthatnám, már le is vagyok intve.
- A fél standot nem is tudnám megenni, azt hiszem - mosolyodok el, ezzel végül is feladva az elhatározást, hogy én fizetek.
Persze apa már fejben korhol, hogy milyen úriember vagyok én... de nem vitatkozhatok, nem? Az sem lenne túl jól nevelt dolog.
- Üdv - mondok ennyit, mosolyogva egy apró biccentéssel az eladó felé, de közben fél szemem már az ízeket lesi. Akkor is, ha elsőre, a színéből leszűrtem, hogy mi lesz a választásom. Hívhatják bárhogy, kis betűvel ott van mindegyik alatt a tényleges ízesítés. És amúgy sem igazán nehéz beazonosítani.
- Én maradok a régi kedvenceimnél - válaszolom az eladónak, de azért oldalra sandítok, hogy biztos én kérjem-e először. Végül így vagy úgy, de kimondom a jól ismert ízeket. Nem mondom, hogy nem lehet velük mellé nyúlni, de olyannal én még nem találkoztam.
- Egy adag pisztáciát és egy adag zöldalmát kérek. Köszönöm.

_________________

You're okay.
You're here, you're going to be fine.
Just try to get some sleep.
Everything fucked up is still going to be here tomorrow,
you can freak out then.

admin Posts : 819

Benji & Gloria

*Mindaddig míg Benji magyarázkodik és bizonytalanul tagad, sikerül nem elmosolyodnom, de aztán szélesre fut az arcomon a diadalittas kifejezés. Vicceltem, kétség se férhessen hozzá, csak meg akartam ijeszteni de semmilyen rossz szándék nem vezetett. Még vállammal a vállát is picit meglököm ha elég közel van hozzám. Azt is megtudom, hogy magánsuliba jár, szóval a szülei el vannak eresztve rendesen. Ezen azonban hamarabb túlteszi magát, mint az éppen jól eleresztett szüleinek rejtélyes vitáin, mely neki okoz gondot és belülről marcangolja olyannyira, hogy nem is beszél róla szívesen. Nem tudom, hogy pusztán csak azért, mert megkérték rá, hogy ne beszéljen, vagy önmaga miatt sem. Talán szégyenli, vagy nem is tudja mit gonbdoljon felőle és kellemetlen számára vagy mindkettő. Mindegy mi az ok, szerintem ki kellene beszélnie magából, ha nem nekem akkor másnak. Természetes, hogy bennem nem bízik meg, ezért ajánlok neki más alternatív utat, még papot is. Vallásos vagyok, jóllehet régen jártam már templomban, lenne mit meggyónnom, anyám szerint el fogok kárhozni. Végül úgy adja be a derekát, hogy finoman elutasít. Értem én, még nem kész rá, még nem csordult túl az a bizonyos pohár, de félő, hogy ez megtörténik, akkor nem csak túlcsordul hanem borul is. *
-Rendben, majd szólj, ha készen állsz rá. *S ezzel őt is igazolom, az ő gondolatait, érzéseit, bár nem tudom biztosan mennyire találok telibe. A fagylaltozás sokkal jobb és hálásabb téma, nem beszélve arról, hogy rengeteg boldogsághormont szabadít fel. Ezt tapasztalatból tudom, bár olykor egy süti is helyettesítheti vagy egy nagy adagos tejszínhabbal ellátott édes kávé. Előbbit általában Mrs. Kowalski szokta nekem prezentálni amikor valami óriási fordulat áll be az éppen aktuális sorozata szereplőinek életében. Ez általában fél délelőttös program. *
-Így vagyok ezzel én is. *Bólintok rá kapacitásának korlátaira, de már lépünk is oda a fagyishoz és Benjinek engedem át a kezdést. A pisztáciával nincs gondom, de a zöldalmánál felhördülök. *
-Borzasztó ízlésed van, de legyen. Zöldalmát is a fiatalúrnak. *Nagy sóhajjal kísérem szavaim, majd amikor a fagyishoz fordulok már mosolygok. *
-Én csokit kérek, sok csokit, és….még egy kis csokit. * Meg is kapjuk a magunkét, fizetek és már fordulok is el, hogy keressek egy másik padot, vagy sétálunk. *
-Leülünk vagy sétáljunk? Honnan ez a zöldalma imádat? Én még gyümölcsben sem tudom megenni, van egyfajta erőteljes íze amit ki nem állhatok. A pisztácia oké, főleg sózva, pörkölve. *Lehet, hogy még ezzel is szentségtörést követek el Benji lelkében, de mit tegyek ha így van? Én élvezettel nyalom és harapom a magam csokiját, képes lennék még három ilyen adagot behabzsolni, de azt akkora hagyom amikor legszívesebben sírnék. *

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Szóval... nincs iskolarendőrség. Még mindig van rá esély, hogy a mai lógást megúszom anélkül, hogy a szüleim tudtára jutna. Persze attól még nem fogok ebből rendszert csinálni, csak ma, meg esetleg akkor, amikor a többiekkel lelépünk. De az már egészen más lesz. Együtt lebukni... kevésbé halálos bűn, azt hiszem.
És ha szerencsém van, még ez a nyomasztó, bűntudatos érzés is elmúlik hamar, miután bólintok egyet. Meg még egyet, ezzel lezárva a szüleim dolgairól szóló témát. Ha készen állok, hogy beszéljek arról, ami otthon folyik, szólni fogok neki. El fogom mondani, ha vége az egésznek és újra minden rendben lesz.
Hiszek én egyáltalán ebben? Úgy komolyan? Hiszem, hogy minden rendben lesz és szinte már meseszerűen helyre billen a világom?
Nem tudom. Azt hiszem.
Abban már sokkal magabiztosabb vagyok, hogy milyen fagylaltot szeretnék. Annak ellenére is, hogy jön az a kis megjegyzés.
- Borzasztó vagyok. Vállalom - mosolyodok el és igaz, hogy még nem olyan szélesen, mint kellene, de legalább őszintén.
Borzasztó vagyok. Igazából jó érzés kicsit borzasztónak lenni és nem azon pörögni, illik-e annak lenni vagy sem.
- Köszönöm - bököm ki végül, miután elléptünk a pulttól és ráérősen teszem egymás után a lábaimat.
- Sétáljunk - választok a két lehetőség közül, de még mindig nem kezdem enni a fagyit. Előtte a nyakkendőm igazgatom, lazítok rajta még egy kicsit, majd anélkül, hogy ténylegesen szétbontanám, keresztülhúzom a fejemen és végül a szabad kezemre, a csuklómra lógatom.
Most már, hogy biztos nem lesz útban az anyag és biztos nem csöppen rá a fagyiból, végre belekóstolok. Pont olyan, mint szokott, ahogy vártam, ahogy szeretem.
- Én pont ezért szeretem a zöldalmát. Mert erőteljes és egyszerre savanyú és édes és nem is tudom - vigyorgok magam elé, vagyis hát a fagyira.
- Tudom, tudom, borzasztó vagyok - lesek félig felé, az előbbi nagy vigyorral, mielőtt visszatérnék az ízekhez.
- Mi volt a terved a mai napra, mielőtt megjelentem és mindent elrontottam? - jár egy mosoly a kérdés mellé, csak, hogy jelezzem, nem komoly a megfogalmazás, már tisztáztuk, hogy nem zavartam meg.
Az már más kérdés, hogy a saját gondolataimba belezavar a zsebemből kiszűrődő pittyenés, ahogy a telefonom üzenetet jelez. De most nem törődök vele. Majd később, talán. Más dolgom van.

_________________

You're okay.
You're here, you're going to be fine.
Just try to get some sleep.
Everything fucked up is still going to be here tomorrow,
you can freak out then.

admin Posts : 819

Benji & Gloria

*Szó mi szó, elégedett vagyok magammal amikor látom Benji arcán a bizonytalanságot és elkezd magyarázkodni. Nem sokáig hagyom, hogy átjárja az ijedtség, elmosolyodom jelezve, hogy csak vicceltem. Egyébként fogalmam sincs, hogy tényleg van-e olyan "szervezet" ami a lógós diákokat vadássza le. Nem itt jártam iskolába, de nekem mondjuk eszembe sem jutott a suliból lógni, úgyis kiderült volna, apám meg biztosan szétszedett volna. Persze sosem bántott, de volt egy olyan nézése és hangja, amitől a fél utca rettegett. Minden stiklimet suli után vittem véghez, igaz nem volt olyan sok.
Benji szüleinek a problémája után, már amennyit megtudok, azt kívánom, bárcsak olyan családja lenne, mint az enyém. Nekik is voltak gondjaik és vannak is a mai napig, veszekednek, vitáznak, de mindig megoldják valahogy. A hangulat meg tudott maradni a harmónikus szinten, sosem feküdtek/tünk le úgy, hogy harag vagy nézeteltérés volt köztük/tünk. A mi beborult hangulatunkon a fagyi sokat segíthet, ezért veszem gyorsan az irányt a pult felé és....rajtam a sor, hogy hördüljek egy sort. *
-Vállald is. *Bököm oda neki, miközben már én is megkapom a csokis álmomat. *
-Szívesen, ettől jobb lesz a kedved. *Remélem sikerül elterelni a felhőket más irányba. Nem is fogok kérdezni a szüleiről, hacsak nem véletlenül kerülnek megint a téma közepébe valamilyen más irányból. Megvárom míg ő beszél róluk. Sétálunk, erre esik a választás és el is indulunk valamerre. Jobbára folytatjuk az ide vezető utunkat. Benji meg felkészül a fagyievésre. Rendes gyerek, nem tudom, hogy ezt tanították neki vagy önmagától ilyen igényes, de a nyakkendő lekerül a nyakáról. *
-Én meg a Habanero-t.Egyszerre édes, fűszeres és erős. *Nem biztos, hogy jó párhuzamot állítottam a fagyi és a pia között, de most ez jutott eszembe. A zöldalmáért sosem voltam oda meg vissza, jobban szeretem a papayát vagy az ananászt, almák közül meg azt ami piros. *
-Az, de majd talán kinövöd. *Röviden kaccantok fel a jövő felvázolásán két nyalás és harapás között. Élvezem a csoki édes és keserű ízét, olyan lehet mint a zöldalma, csak sokkal finomabb. Ezen nem fogunk összeveszni. *
-Csak lazítani akartam, kiüríteni a fejemből a sok hülyeséget amit eddig hallottam. Tudod a szalon olyan, mint egy pszichiáter rendelője. Az emberek leülnek, lefekszenek és rögtön dől belőlük a szó, mintha érdekelne ki mikor csalta meg az asszonyt, vagy épp milyen lelki válságba került. A minap volt egy fazon aki még el is sírta magát, közben meg egy vértől csöpögő kést varrtam fel rá. *Mesélek, belőlem is árad a szó, de végül oldalt fordulok, hogy rá nézhessek. *
-Semmit nem rontottál el, üdítő változatosság vagy. *A mosolyát viszonzom, a táskákából hangzó pittyenés mellé a cipőim sarkai verik az ütemes kopogást. Érdekes, hogy nem nyúl rögtön a telefonjáért, van akinek a kezéhez nőtt. Szokott csalódást okozni egy-egy vendégem, amikor bejön a csilivili kis topánjában és rózsaszín rucijában a szőke csajszi, akit élből kidobnék, de olyan témát mond aminek nem tudok ellenállni, van történet a kért mintához és alapjában véve nem a butuska kategória. Aztán amikor elkezdem varrni, rögtön előveszi a telefonját és percenként részeredményt küld fel a twitterre vagy a tik-tokra a munkámról. Olyankor le tudnám dugni az ujjamat a torkomon. *
-Szóval ma nekem is lógás van. Jó, hogy a magam ura lehetek. Néha beiktatok egy ilyen napot az életembe. *S ezzel igazolom is a korábbi szavaimat, Benji mai vágyának tettekre való fordítását. *
-Ma akkor együtt lógunk. *Halk nevetéssel kísérem a kijelentésemet, és a mosoly akkor is megmarad amikor komolyan szólok hozzá.*
-Persze nem muszáj velem töltened a napodat. Biztosan van jobb dolgod is, vagy terved. *Meghagyom neki a menekülés lehetőségét és egyúttal burkoltan fel is teszem a kérdést a mai napi terveiről. Ha már így alakult, feltételezem nem csak simán lelépett, valamit akart kezdeni magával. *

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Most viszonylag könnyű elterelni a gondolataim a szüleimről és az aggodalomról. Esténként nehezebb - nem hiába kötök ki egyre többször Dereknél. De ilyenkor, nappal... valahogy kevésbé tűnik borúsnak a helyzet és könnyebb kikeveredni a gondolataim kavalkádjából.
A fagyi már tényleg csak egy plusz löket, hogy az egész téma a háttérbe szoruljon és képes legyek mosolyogni akár apróságokon is.
Mire a nyakkendő a szabad kezemre kerül, pontosabban a csuklómra, amin a karkötők is vannak - még ha takarásban is -, már mosolyogva kóstolok bele a fagyiba. Pont olyan, mint kell legyen. Tökéletes. Legalábbis nekem.
- Habanero? - kérdezek vissza kissé értetlenül, csak egy pillanatra lesve rá, mielőtt újra a fagyié lenne a figyelmem. Próbálom elkapni az esetleges olvadt cseppeket, hogy véletlen se okozzanak gondot. Az más kérdés, hogy mindezért egy pillanat múlva az orromról törölhetem a zöldalmás ízt, mert persze, hogy hozzáértem...
Kész pazarlás a fagyihoz kapott vékony szalvétával letörölni, de inkább ez, minthogy a kézfejemmel vagy az ingemmel tegyem. Közben pedig kérdezek és míg a válaszra várok újra visszatérek az ízekhez.
- Nem rossz sírni látni embereket? - kérdezek bele két mondat közötti csendben. - Mármint... gondolom egy idegent nem lehet megölelni csak úgy, vigasztalásnak...
Egy másodperc erejéig elkalandoznak a gondolataim. Anyára, amikor sír és saját magamra, amikor úgy állítok be Derekhez. De nagyon-nagyon hamar el is űzöm őket, visszazárom oda, ahova valók és máris a jelenben vagyok. A mai napon. A terveken.
- A könyvem ráér. Már úgyis olvastam párszor. Szóval semmi jobb dolgom. Legalábbis addig, amíg Derek nem végez. ...és kétlem, hogy arról írt volna, hogy máris értem tud jönni... - teszem a szabad kezem a zsebemre, kicsit megütögetve a benne lapuló telefont.
- Nem haragszol, ha... azért ellenőrzöm?

_________________

You're okay.
You're here, you're going to be fine.
Just try to get some sleep.
Everything fucked up is still going to be here tomorrow,
you can freak out then.

admin Posts : 819

Benji & Gloria

-Rum, paprikával. *Félmosolyra húzom a számat mikor felvilágosítom a kedvenc italom mibenlétéről, még rá is sandítok oldalról és kacsintok egyet. Ahogy elnézem a fagyival való hadakozását, rájövök, hogy milyen sok év tapasztalat áll mögöttem. Nekem nincs szükségem zsebkendőre vagy szalvétára, nem mintha lenne nálam, rutinosan eszem a fagyit. Ami pedig az ajkaimon marad, nemes egyszerűséggel lenyalom a nyelvemmel. *
-Nem. A szalonban nem. Olyan problémák miatt sírnak, amiket simán meg lehet oldani egy kis beszélgetéssel, nem velem persze. Akinek jut tetoválásra, annak nem élet-halál kérdése a problémája. *Nem vagyok érzéketlen, és nem veszem félvállról a panaszokat, olyan vagyok mint egy vérprofi bárpincér. Valahogy az a hivatás is kinőtte magát egyfajta terápiás szakmává. *
-Szívesen beszélgetek velük, sokat tanulok így az emberekről és néhány sztori tényleg érdekes, de nem megoldhatatlan. *Talán egy kicsit Benjinek is szólnak a szavaim. Érzésem szerint neki is beszélgetős gondja van, csak még nem kész rá. Az ölelgetésen azért elmosolyodom, mert persze nem szoktam senkit sem ölelgetni. Ápolni annál inkább, de csak egy valakit. Miatta viszont elmondhatom, hogy bár nem sírt, de piszok rossz volt látni abban az állapotban. *
-Ölelgetni nem az én dolgom, de kapnak szép tetoválást. *Mintha az minden bajt megoldana, el is mosolyodom. Végül is olyan mint amikor a nőt dobja a pasija. Egyből új frizurát csináltat magának, új ruhát vesz, mert az eltereli a gondolatait és kap tőlük egy adag endorfin fröccsöt. Nekem a csoki ad, csak attól meg hízom. Most is adok rendesen a kalóriáimnak, de nem érdekel. A telefon korábbi pittyenésére hívja fel a figyelmemet a kérdésemre adott válaszával. Ezzel viszont még több kérdést vet fel bennem Derekkel kapcsolatban. *
-Nem haragszom…..a szüleid ismerik Dereket? Tudják, hogy ő fuvaroz? *S mégis miért? Oké, Benji belehabarodott, na de Derek? Milyen szinten áll nála Benji? És miért agyalok én ezen? Mire végez, már a második gombócnál tartok, annak is a felénél és még mindig nem untam meg. *
-Szóval ha már együtt lógunk, mihez lenne kedved? *Inkább félreteszem a többi kérdésemet és arra koncentrálok, hogy Benji jól érezze, el tudja engedni magát, felszabaduljon. Nekem meg végül is mindegy mit csinálunk, bármitől el tudom dobni azt ami miatt idejöttem a parkba, ha az a bármi merőben más, mint amit a szalonban kapok.*

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Rum és paprika? Oké, én esküszöm, igyekszem nem grimaszolni, de valahogy csak felkúszik az arcomra, ahogy akaratlanul is elhúzom a szám. Aztán persze jön a kacsintása, arra már elmosolyodok, amiben benne van a néma bocsánatkérés is a grimasz miatt. Nem volt szándékos.
Ezek után a munkája, a vendégek, már valamivel biztonságosabb téma. Kevésbé kell odafigyelnem a saját reakcióimra és hagyhatom, hogy csak viselkedjek, ahogy és mondjam, amit szeretnék.
- Gondolom, kívülről minden gond könnyebb - bólintok aprót, nem is azért, hogy az ő verziójába belekössek, sokkal inkább magamnak beszélek. Azt hiszem. Kívülről az én dolgom is valószínűleg semmiség. Veszekedő szülők meg alkohol. Megesik. Van rosszabb. Egy könyvben már én is vitatkoznék a szereplőkkel, hogy csak ezt és azt kell tenni és kész is. De a valóság... benne lenni... más.
- Terápiás tetoválás - jegyzem meg végül, kiszakadva a saját fejemből. Hamarosan pedig már újra mosolygok, ahogy Derekre terelődik a szó a telefonomnak és az elhangzott kérdésnek hála.
Máskor talán feszengeni is kezdenék és agyalnék, hogy mi lesz, ha a szüleim megtudnak mindent Derekről meg rólam. De most csak jönnek a szavak, miközben már a telefon kijelzőjét vizsgálom.
- Tudják, hogy Lizzie bátyja. Tudják, hogy az egész bandát néha elviszi ide meg oda. Semmi mást - pillantok fel rá a kijelzőről. Ki kell mondanom, hogy a lényeget nem tudják a szüleim? Hogy fogalmuk sincs, Derek több, mint egy osztálytárs-barát bátyja, aki néha megtűr minket maga mellett.
Valaki olyan nem küldene magáról képet csak azért, hogy mellé legyen kifogása megírni, amint végez, felkap és lesz egy meglepetése. Szándékosan húzza az agyam, hogy ne tudjak másra figyelni és faggatni kezdjem, mit talált ki. Én pedig szándékosan nem tervezek neki válaszolni. Nem fogok és kész.
- Szóval... ha úgy vesszük, te többet tudsz már Derekről... vagyis rólunk... mint a szüleim - és ezzel a kijelentéssel meg is állok egy másodpercre, eszek a fagyiból és közben belemosolyogva feltartom a telefont, rajta a kinagyított képpel, amit kaptam, hogy még ha fura módon is, de bemutassam neki Dereket.
Aztán némán várom az ítéletet egészen a következő kérdésig. Lényegében a válasszal kompenzálom is az előző nagy csendet. Merthogy gondolkodás nélkül beszélek. Újra.
- Van egy szökőkút a közelben. A srácokkal mindig húzzuk egymás agyát, hogy bele kellene mászni.
Én sem igazán gondolom komolyan, hogy meg kellene tenni. Vagy franc tudja. Talán mégis.

_________________

You're okay.
You're here, you're going to be fine.
Just try to get some sleep.
Everything fucked up is still going to be here tomorrow,
you can freak out then.

admin Posts : 819

Benji & Gloria

*Borítékolható volt a grimasz, számítottam is rá és a bocsánatkérő mosolyt sem tudom nem észrevenni. Tényleg kezdeni kellene valamit Benji állandó bocsánatkéréseivel. Könyörgöm, csak a rumról beszéltem. Aztán meg másról, sokkal komolyabb és tényleg nem seprem le magamról azt a felelősséget, amit a szalonban való beszélgetéseim miatt érzek, de lássuk be, sokkal nagyobb gondjai vannak olyan embereknek, akiket nem ismerek. Akik nem járnak hozzám, akik talán még a szomszéddal sem beszélik meg mi tette tönkre az életüket. *
-Persze, mert nem görcsölsz rá. Objektívebben látod az egészet. Rajtad nincs felelősség, tanácsot adni mindig könnyebb, mint megtenni. Ezért jó ha valaki támogat. *Kicsit tényleg elkanyarodtam Benji felé, pedig már nem akartam. Mindegy, gyorsan visszakozom, és megpróbálom egy könnyed leütéssel bezárni. Mosolyogva bólintok a terápiás tetoválásra, mert tényleg az, annak aki hozzám jön. Benjinek más kell, rajta nem segítene egy minta sem, és az is lehet, ha a szülei meglátnák, a fejét is leszednék. Képletesen persze. Azt már tudom, hogy Derek áll a középpontban Benji életében. Ő az aki kirángatja a hétköznapok zűrzavarából, jóllehet maga is azt okoz. Honnan a francból tudok én ilyeneket? Persze az is lehet, hogy jól mellényúlok és csak találgatás a részemről, elvégre nem vagyok pszichomókus. De! Derek alig ment el és máris üzenetet ír Benjinek. Gondolom én, mert ő meg annyira biztos benne. *
-Aha. Hát ez nagyon kevés infó. *Jegyzem meg lemondóan és nem minden cél nélkül. Magamból és a szüleimből indulok ki, más összehasonlítási alapom nincs tizenhat éves koromból, és nem is annyira releváns, mert én lány vagyok, vagyis voltam. A lányokat mindig jobban féltik és Amerika egészen más mint Mexikó. Benji szülei semmit nem tudnak Derekről, sem arról, hogy a fiúkat milyen érzelmi szál fűzi hozzá. Csak az agyalásom után nyögi be azt amire cirka három másodperc alatt jutottam. S most még többet megtudok, Derek arcképe pökhendien virít előttem a telefon kijelzőjéről. Túl idősnek tűnik, vagy csak a beállítás teszi, és nem tudom mit gondoljak. *
-Jóképű. *Rámosolygok, de nem tudok többet mondani, bár sok minden ott toporog a torkomban, nem akarom Benjit megbántani, sem pedig bizonytalanságba taszítani. Mosolyog, láthatóan boldog attól, hogy kapott egy képet meg valami üzenetet. Ebben a pillanatban felszabadultabbnak is látom, határozottan jót tesz neki Derek. Csak ne csináljon miatta hülyeséget. A kérdésemmel el akarom terelni a témától és talán be is jön. Nekem viszont felugranak a szemöldökeim a homlokomra, mert hátsó szándékot feltételezek és akaratlanul is végignézek magamon, ellenőrizve, milyen ruha van rajtam. Egészen szembe fordulok vele és fagyitlan kezemet a csípőmre téve, fejemet kissé oldalra hajtva, félve teszem fel a kérdést.*
-És ezzel most arra célzol, hogy meg kellene tennünk? Fürödjünk a szökőkútban? Vagy csak te, én meg felveszem bizonyítéknak? Mondjuk ez humánusabb megoldás lenne számomra. *Nagyot sóhajtva elindulok arra, amerre mutatott.*
-Ajjhhhh! Ti kamaszok! *”Erre innom kell” néma felkiáltással belenyalok a fagyimba, más nem lévén, be kell érnem ezzel. Jó nagyot is harapok belőle és már azelőtt érzem, hogy baj lesz, hogy bekövetkezne. Másik kezem ujjait már szorítom is rá az orromra, de ez csak önkéntelen mozdulat, sosem használ agyfagyás ellen. *
-Áááúúúú!

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Tanácsot adni könnyebb. Mindig. Igen. De összességében a szavaira csak bólintok, kicsit elgondolkozok és száguldok is tovább fejben. Most nem kell az otthoni helyzettel törődnöm... és amúgy is, iszonyat hamar el is terelődik a figyelmem, lényegében az egész világról és mindenről, amikor a telefonom a kezembe kerül és ott virít rajta az üzenet és Derek.
Nem tudok nem vigyorogni, és valahol hiába vártam az ítéletet, miután megmutattam a képet, csak félig-meddig hallom meg az az egy szót.
- Aha... - és vigyorgok. Megállás nélkül, ahogy még egyszer megnézem magamnak. Szándékosan húzza az agyam... ilyenkor amúgy nagyon utálom. Vagyis hát... valami olyasmi.
Mondanám, hogy ezek után már sikerül elszakadnom a képtől, de még ha vissza is csúsztatom a telefont a zsebembe és újra a fagyit eszem, fejben még Dereknél és a vigyorgásnál tartok. Ezért is mondom ki az első dolgot, ami eszembe jut a kérdését hallva. Őrültség, tudom, hogy az és belegondolva, nem vagyok benne biztos, hogy komolyan beszélek.
- Egy felvétel állat lenne! - vágom rá. Annyira azért észnél vagyok, hogy ne akarjam én belevinni semmi rosszba, csak hát... a többit nem igazán gondolom át. Tudom, hogy nem gondolom át. De most nem érdekel. A leendő felvétel jár az eszemben és hogy a srácok eldobják az agyukat, ha meglátják.
Ahogy nekem is az első reakcióm az, hogy elnevetem magam, amikor rájövök, mi történik mellettem. Nem nagyon, nem kinevetve, csak jól szórakozva. Aztán megköszörülöm a torkom, mintha semmi nem történt volna és letörlöm a vigyort a képemről. Túlzottan kezdtem elengedni magam és nem kellene. Nem a barátaimmal vagyok és piszkosul viselkednem kell.
- Bocs - bökök ki ennyit, de valahogy újra felkúszik egy mosoly. - Azt mondják, a nyelved kell a szájpadlásodhoz nyomni. Az melegszik fel leghamarabb és így kevesebb ideig fáj majd.
Próbálok nagyon okos lenni, jóvá tenni az első reakcióm, miközben mutatom is a mozdulatot félig felé fordulva.

_________________

You're okay.
You're here, you're going to be fine.
Just try to get some sleep.
Everything fucked up is still going to be here tomorrow,
you can freak out then.

admin Posts : 819

Benji & Gloria

*Nem tudom miért nem mondott el annyit Derekről a szüleinek, amennyit nekem, de mivel láttam rajta, hogy nem szívesen beszél róluk, ebbe sem kérdezek bele. Pedig valahol…helytelennek tartom, de nem biztos, hogy ez a legjobb szó rá. Derek neve és az arcképe viszont olyan derűt, hovatovább vigyorgást fest Benji arcára, ami letörölhetetlen. S nem csak az arcáról, érzésem szerint a lelkéről sem tudja lerángatni, mert a kérdésemre, hogy mit csinálna szívesen iskola helyett, olyan őrült ötlettel áll elő, hogy a szemeimet forgatom. Persze ez nem akadályoz meg abban, hogy akarva-akaratlan rátegyek még egy lapáttal *
-Biztos, hogy komolyan gondoltad? *Kérdezek rá, miután bezártam a kamaszok skatulyájába, és elhatározom, hogy nem beszélem le róla ha igent mond. De akkor is őrültség, talán tíz évvel ezelőtt nem gondoltam volna ezt, de basszus, öregszem és nekem nincs ilyen jó móka sztorim amit elmesélhetnék majd az unokáimnak. Feltéve ha lesznek, egyelőre saját gyerek sincs tervben. A fagyira harapásom e figyelmetlenség oka és meg is fizetem az árát. A homlokomig nyúlik el a hideg fájdalom és néhány másodpercig ott lüktet mintha egy jégcsapot forgatnának a fejemben. Benji persze nevet és nem veszem tőle rossznéven, bár előre borítékolom a bocsánatkérését, ami meg is érkezik egy tanáccsal karöltve. Kipróbálom.*
-Éh heinted eh hegít? *A szemeimbe könnyek gyűlnek, de közben az ajakim mosolyba fordulnak, hallva magamat ez nevetéssé csúcsosodik ki. Veszek egy nagy levegőt és immár normálisan szólalok meg, megállva Benjivel szemben.*
-Ne kérj mindig bocsánatot! *S előre tudva, vagy sejtve, mit fog felelni, felemelem a mutatóujjam az orra elé.*
-És ezért se! *Sem az arcom, sem a pillantásom nem szigorú, ezt igyekszem mellőzni, elvégre nem haragszom rá, és nem esett rosszul az sem, hogy nevetett rajtam. Én is ezt tettem volna hasonló helyzetben és nem kértem volna érte bocsánatot. Ez olyan apróság, hogy…barátok között simán elmegy. A fájdalom elmúlt, ki tudja, hogy Benji tanácsára vagy csak úgy magától. Továbblendülök a szökőkút felé, s oda megérkezve leteszem a táskámat a kávára, remélve, hogy nem esik bele a vízbe. Még eszem a fagyit, de igyekszem, addig míg a sajátja el nem fogy, van ideje Benjinek meggondolnia magát, de rajtam ne múljon a hőstette. *
-Na, találd ki, hogy ruhában vagy ruha nélkül akarod. *Adom meg az utolsó lökést vigyorogva.

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Komolyan gondoltam? A'szem? Annyira azért nem vagyok benne biztos, elég pocsék ötlet, főleg, hogyha meglát egy zsaru... De mégis bólintok. Komolyan. Persze. Meg kellene tenni. Végül is, nem most beszéltük, hogy kell valami jó tervem legyen, ha már lógok?
Szóval... ez a tökéletes terv. Kellőképpen őrült, de azért nem... annyira nagyon... és túl régóta húzzuk egymás agyát a srácokkal.
Ettől még persze nem vagyok annyira nagyon magabiztos, de nincs lehetőségem agyalni rajta és meggondolni magam. Hiszen jön a nevetés - ami egyáltalán nem illik - majd a bocsánatkérésem és máris próbálok tanácsot adni.
- Valahogy úgy - vágom rá nagy vigyorral, ahogy megpróbálja, amit mutattam. Fogalmam sincs, tényleg működik-e, de én ezt hallottam. No meg végül is... nem árthat, ugye?
Ahogy valójában a bocsánatkéréseim sem ártanak, mégis jönnek a szavai, amire már megint egy legalább elmotyogott "bocs" lenne a reakcióm, de csak némán nyitom és csukom a szám, mint valami hal. Sőt, össze is szorítom... de közben már mosolygok és bólintok.
Vettem.
Fél perccel később pedig a szökőkút vizével szemezek, mielőtt leülnék, hogy befejezzem a fagyit. Dönteni kellene, igen. Ruhával vagy anélkül? Nélküle menőbb lenne, de...
- Ruhában - bólintok végül nagyot, majd megjön a határozottság is, ahogy eszembe jut anya egyik kedvenc filmje.
- Mint Marcello Mastroianni a La Dolce Vita-ban!
Nem sokra emlékszem abból a filmből, csak fél szemmel néztem évekkel ezelőtt, anya ölében fekve, de azért pár lényeges jelenet megmaradt.
- De persze, ha bárki kérdezi, inkább Tao Harcosai jelenet, mielőtt a fiú átkerül a másik világba, legyőzi a gonoszt és hős lesz... - vigyorodok el. Szó sincs róla, hogy valami ősrégi, fekete-fehér romantikus maszlagot utánozzak hivatalosan. Mármint oké, nem lenne utánzás, nincs velem senki és amúgy is... mindegy.
A fő, hogy szépen eltüntetem a fagyi maradékát, majd a már kissé átázott tölcsért is és hadd szóljon. Táskám a földön, a nyakkendőt rákötöm a pántjára és nyújtom Gloria felé a telefonon. Nincs rajta semmiféle védelem és amúgy sincs ott semmi, amit féltenék. Még a háttérkép is egy egyszerű fénykép a csapatról. Danny, Paul, Lizzie... Derek és én. Persze itt mindenki átkarol mindenkit, szóval nincs benne feltűnő vagy árulkodó, hogy Derek engem is tart. A húgával is azt teszi! Szóval semmi... semmi terhelő bizonyíték. Azt hiszem. A fő, hogy nincs zár a telefonon, szóval ha minden igaz, könnyű boldogulni vele.
Addig is, amíg kiismeri magát a rendszeren és megnyitja a kamerát, én végigsimítok az ingemen, feltűröm az ujját, megigazítom a karkötőket és ha jelt kapok, vigyorogva indulok meg.
Nincs tervem, hogy mit csinálok. Addig sosem terjedt a heccelés, hogy pontosan mit is kellene tenni a szökőkútban és most, hogy itt állok majdnem a közepén, csak széttárom a karom és úgy nézek a kamerába, majd mellette Gloriára.
Fogalmam sincs, mi legyen, de túl bénának tűnik, ha csak úgy kisétálok. Azzal együtt is, hogy a mögöttem feltörő víz és a mindenhova jutó permet máris elkezdte átáztatni a ruhám a hátamon, vele együtt pedig a hajam.

_________________

You're okay.
You're here, you're going to be fine.
Just try to get some sleep.
Everything fucked up is still going to be here tomorrow,
you can freak out then.

admin Posts : 819

Benji & Gloria

*Azért mókás, ahogy már nyitja is a száját, de a figyelmeztetésemre becsukja. Elnevetem magam, de túljutunk ezen a bocsánatkérős dolgon. Nos, legalább velem nem fogja csinálni, mert eszébe jut, de mással….az már nem az én dolgom. Persze leszoktatni sem akarom róla, csak tudja mindig a helyén kezelni. Jó fej srác, az általam ismertek közül egyedül, akinek megfelelő humora van, kedves és udvarias.
Végül eljutunk a szökőkúthoz és már csak az a kérdés, hogy milyen formában óhajtja megejteni a bizonyítással megerősített fürdőzést. Addig elnyalom a fagyimat, eltüntetem a tölcsért is és megnyugtatom a borzalmas kalória bevitel miatt háborgó lelkemet. Ez utóbbi könnyebben megy. A kérdésre szinte azonnal érkezik a válasz, mintha már régóta készült volna rá, csak nem talált megfelelő partnert hozzá, de a szemeim kikerekednek amikor egy újabb adalékkal szolgál a nem mindennapi srác imidzséhez. *
-Hogy te miket nézel?! *Most komolyan! Melyik tizenhat éves néz Mastroianni filmeket? *
-Na ez már jobban illik hozzád. *Jegyzem meg nevetve a tao harcosra, annak ellenére, hogy alkatát tekintve valószínűleg messzebb áll tőle, mint Mastroiannitól. Leülök a táskám mellé és amikor már nem ragacsos a kezem a maradék fagyis tölcsértől, beletúrok a táskámba a telefonomért, hogy megörökítsem a pillanatot, de az orrom előtt lebeg Benjié. Felnézek a kézi készülékre, majd Benjire és a felismerés megcsillan a tekintetemben.*
-Ja, hogy…oké. Bár gondoltam magamnak is megörökítem, úgy sem láttam még ilyet. *Elveszem az övét a magamét meg visszapottyantom a táskámba, legfeljebb majd átküldi, de kell nekem. Elbabrálok a kijelzőn egy ideig, és a háttérképet is megcsodálom, próbálom beazonosítani az arcokat azokkal akiket Benji korábban említett. Dereket már felismerem, Benjit is, és van egy lány aki Lizzy volt. A másik kettő meg gondolom Paul és Danny…igen, emlékszem a nevekre, de a két fiút már nem tudom névvel illetni, melyik-melyik. El vagyok hát foglalva azzal, hogy minden kutakodás mellőzésével, legálisan kíváncsiskodjak, majd beizzítom a fényképező részét és a kamera látószögébe fogom Benjit. Nem látom, hogy a cipőjét nem vette le, egyelőre az arcára fókuszálok a kamerán keresztül és vadul vigyorgok. Igyekszem nem a hátát mutatni, elsétálok, hogy oldalról kapjam el a vigyorgását ami hasonlatos az enyémhez, de ő jobban élvezi a helyzetet. Hamarosan csurom víz lesz, de felismerhető, a gond csak az, hogy nem figyelt arra, mikor és hol tör fel a víz és az egyik sugár elkapja a fenekénél. Szerencsére csak ott, és nem a két lába között tör fel a víz, az igen kellemetlen lehet….gondolom én. A járókelők is csak nézik, senkinek nem jut eszébe szólni, vagy rákiáltani és rendőr sincs a közelben. Még. Aztán ki tudja. Én viszont felveszem azt is amikor a vízsugártól esetlegesen ugrálni kezd. *

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

- Nem én nézem... nem teljesen. Anya odavan az ilyen régi dolgokért. Fekete-fehér filmek, bakelitek, Dooley Wilson, Jimmie Davis, Marty Robbins, Solomon Burke, Conway Twitty... - sorolom és ahhoz képest, hogy magyarázkodásnak indult, miszerint nem önként vállalkozok ilyesmire, egy-egy névnél mosoly fut fel az arcomra.
Ebbe születtem és az a boldogság, amikor apa bármelyik bakeliten pörgő zenére felkéri anyát táncolni. És én csak figyelhetem őket... nézhetem, ahogy egészen elvesznek egymás szemeiben, miközben ki tudja, miket suttognak egymásnak...
Valószínűleg most is elkavarodok egy másodpercre az emlékben. Túl régen volt már ilyen. De attól nem lesz jobb, ha most leragadok itt. Szóval megdörzsölöm az arcom, és máris javítom az eredetileg említett filmet, hogy valami menőbb legyen.
Ahogy a felvételnek is menőbbnek kellene lennie annál, mint ami valószínűleg lesz belőle. De most már nincs visszaút. Ciki lenne meghátrálni, miután átadtam a telefont.
- Majd átküldöm - bólintok, valahol már közben magamnak is, bátorításként. Kis igazgatás, mintha fontos lenne, hogy minden jól álljon rajtam, ahogy a szökőkútba lépek és... hadd szóljon!
Azt hiszem.
Nem mintha tudnám, mit kezdjek magammal, elég tanácstalanul állok ott - gondolom ez társaságban sokkal jobb lenne - viszont úgy tűnik, a vízsugár mindent eldönt helyettem. Ahogy elkap a nyomás, már lendületből ugrok is félre, aminek meg is van az eredménye. A kapkodó mozdulatnak és a suliban kötelező alkalmi cipő talpának köszönhetően esek is egy nagyot.
- Basszameg! - csúszik ki elég hangosan, ahogy a hátsómon landolok az egyik fél-lépcső szélére ülve.
- Jól vagyok! Nem ér nevetni! - nézek egy pillanatra a kamerába, majd Glóriára, de semmi túl komoly nincs a szavaimban. Igazából jól szórakozok.
- Cseszett cipők! - morgom azért még az orrom alatt, de vigyorogva és ha már ülök... ha már úgyis a fejem tetejéig vizes lettem, nem számít, ha maradok így egy kicsit. Ahogy az sem, hogyha késve ugyan, de most már leveszem a cipőm. Vajon mennyire lesz kuka ezek után a bőrcipő? Nem számít. Egyiket a másik után veszem le és kihajítom valahova Gloria és a táskám közötti részre.
Végül talpra állok, megdörzsölöm a hátsóm és megindulok. Mezítlábosan már sokkal biztonságosabban mozgok ez tuti. Persze azért mielőtt a szökőkút széléhez érnék és kimásznék innen, megállok egy pillanatra. Éppen csak annyira, hogy belenyomjam a vízbe a kezem és valamennyit fröcsköljek az operatőrömre is. Nem sokat, de... csak úgy a hangulat miatt. Barátságból meg ilyesmi.

_________________

You're okay.
You're here, you're going to be fine.
Just try to get some sleep.
Everything fucked up is still going to be here tomorrow,
you can freak out then.

» ...sorry? - Zafír & Benji
» P.S.: Some things are worth the trouble
» It is darker when you don't know how to laugh... - Gloria & Benji
» Zafír telefonja
» Zafír ládika

It ain't worth it if it don't terrify you - Zafír & Benji

It ain't worth it if it don't terrify you - Zafír & Benji

Similar topics

Similar topics