A bűntény helyszíne- Sherlock és Watson

admin Posts : 819

Zsaruvér& Csigavér

* Hát nem enged el és ez azt jelenti, hogy én egy megveszekedett boszorkány vagyok és nincs tőlem biztonságban. Megmosolyogtató a gondolat és imádom magam boszorkaként definiálni, csak nem mondom ki hangosan, mert szerénytelenség lenne. Valójában már észhez tértem és tudom, hogy igaza van, de annyira jó cukkolni, másrészt a boszorka mellett még a kis ördög is a vállamon csücsül…csak akkor illan el, amikor a hadnagy – talán sosem fogom tudni Sean-nak szólítani – kérlelni kezd. Érzem a határt, elértem és nem lenne jó tovább feszegetni, másrészt annyira igézően tud a szemeimbe mélyedni, mintha hipnotizálni akarna és eskü, majdnem sikerül is neki. Érezhetően elernyednek a kezeim az övéiben, próbálom az ujjaimmal megszorítani és finoman elmosolyodom.*
-Rendben….de nem sokára ugye? *Nem engedem, hogy elengedjen, de nem vagyok erőszakos, csak a kezeit fogom meg és szorítom magamhoz, ám érezhető, hogy megadtam magam és ráfigyelek. Ő pedig megígéri, hogy nem kell sokat várnom.*
-Jó. *Hát jó, akkor megvárom míg a hullanéző randinkról kikeveredünk és megfelelőek lesznek a körülmények arra, hogy vadul nekiessek. El is engedem, most én és feltartott kezekkel, mint akit épp letartóztatnak lépek el tőle. Aztán nem is gondolva arra, hogy nem tettem maradéktalanul eleget a jófej csajnak, mert a nekem adott gúnyát nem húztam magamra – minek amikor igazából csak a kabátomtól szabadultam meg? – elindulok kifelé. Természetesen nem hagyva ki a ziccert, leporolom a fenekemen feszülő nadrágot négy lépés alatt…*

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Job : Nyomozó/Hadnagyi rang Location : LA/LV Posts : 189

- Nemsokára. - óhatatlan mosoly bújkál a szájszélemen, de nem tudom, sikerül e kiengedni. Egyáltalán akarom e. Megtörni.. az évek alatt kialakított páncélt, amit mások köré húzok, mások miatt, de ez...
Teljesen összezavar ez az egész!

Ám amikor ő maga is megfogja a kezeimet, egy pillanatra odavetül a tekintetem.
Csak azután vissza a szemeibe.
És amit ott látok...
Valami azt súgja ezúttal elengedhetem.

(nem lennék jó zsaru, ha ezt nem tudnám felmérni, de azért érhetnek még meglepetések.)

- Jó. - ismétlem. Utána, mint egy kiskutya, de ez először fel se tűnik.

- Akkor menjünk. - inkább felszólítás nekem, mint neki, vagy talán csak a helyzetnek?
Az, ahogy egyet hátrébb lép, vagy már kettőt - igen, szemmel végig követem - alkalmat ad nekem is, végre, egy elnyomott, de azért leeresztő sóhajra.
Hála a jó égnek....

A torkomat már viszont teljesen hallhatóan köszörülöm meg.

- A.... bizonyítékoszacskók.. - mutogatok, mintha szükséges lenne, és... TÉNYLEG képes egy nő ennyire elvenni az eszemet!!?? Még magam is meglepődöm...

Újabb torokköszörülés, de csak mintegy leplezve a gondolataim keltette zavart, és igyekszem hogy ne RÁ figyeljek, inkább csak lépjek be, vissza arra a színhelyre amikor még semmi se történt, és marjam magamhoz azt a két... cuccot, és....

...csak mielőbb tűnjünk el innen...

Ám hogy még utolérem e, kifelé menet, vagy ő az aki előre kisurran, még nem derül ki.
Ha viszont megteszi, és úgy tűnik megvár valahol a kiléptünk előtt a 'fénybe', egy utolsó gondolat még lehet hogy beférkőzik a fejembe.

Mellé lépek és a teste mellett az ujjai közé fűzöm az enyémeket...
Na tessék!

Mehetünk.

_________________

don't forget what you've sworn

admin Posts : 819

Zsaruvér& Csigavér

* Na végre! Egy kis mosoly a szája sarkában, ez kellett nekem. Bár csak bújkál szégyenlősen, de azért az ott van. Nem, nem én képzelem oda. Nem ezért adom meg magam végül és nem is a kérlelő, igáző tekintete miatt. Egyszerűen csak tudom, hogy nem szabad átlépnem a határt ami a lábaim előtt húzódik, immár majdnem rátekeredve a cipőm orrára, különben meghátrál. A túl nagy erőszakosság, nyomulás sem jó, és hagyom lélegzethez jutni. Elismétli azt a két betűs szót, majd nagyot sóhajt. Mint egy fuldokló amikor levegőhöz jut. Naaa! Azért ennyire nem voltam rossz kislány…El is lépek tőle és hirtelen fázni kezdek, a köztünk felforrósodó levegő már nem kap utánpótlást és ez engem is észhez térít. Ki kell innen jutnom és nagyon gyorsan visszakerülnöm a komfortzónámba. Nem való nekem ez a hullanézőrandizás.
Még hallom ahogy utánam szól, de nem reagálok rá, elvégre a bizonyítékos zacskók begyűjtése nem az én dolgom, az rendőri munka. Az ajtón kilépve rajtam a sor, hogy friss levegőt szippantsak és nagyokat kortyolok a légből, de szerencsémre nem megyek tovább, nem tűnök el. Elvégre haza kell vinnie….másrészt nincs kedvem a jó fej csajjal csevegni arról, hogy mi tartott ennyi ideig, miért nem vettem fel a kezeslábast – mert tényleg minek? Nem vagyok meztelen – csak egy kávéra vágyom, sok cukorral és mézzel, hogy összeragadjon a szám. Elhatározásom, hogy tök normális leszek ezek után és nem cukkolom a hadnagyot, egy az egyben hamvában halódik el, amikor mellém lép és megfogja a kezem. Picit megrogyasztom a térdem és a másik, szabad kezemet emelem fel, ökölbe szorítva, majd lendítem lefelé egy örömteli kiáltással.*
-Igeeen! *Aztán észbe kapok és kihúzom magam, bocsánatkérő mosollyal fordulok felé és nézek fel rá, majd megvonom a vállam. Nem tudok kibújni a bőrömből. De ezek után szófogadó leszek, de tényleg. Nem fogok rámászni, míg a körülmények azt nem mondják, hogy szabad, hogy jó a hely és az időzítés. Persze az már korántsem biztos, hogy szavakkal nem bombázom, amitől majd eldobja az agyát. De ha most nem szokik hozzám, később sem. Ez vagyok én. *

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Job : Nyomozó/Hadnagyi rang Location : LA/LV Posts : 189

Egész úton azon gondolkozom, hogy mi is az ami lejátszódott. Ott benn, és vele bennem, és hogy ez az egész... mikor kezdődött el, mikor kapott táptalajt, és mikor kezdett kiteljesedni, úgy hogy én még csak észre se vettem, egész addig, míg fogta magát és teljesen le nem lökött a szakadékon. Mondhatnám azt hogy ő volt. Kenhetném rá. De nagyon is jól tudom közben, hogy ez, nem ennyire egyszerű....
Ha az elmúlt hosszú évek viszontagságait nézem, igenis, be kell vallanom, hogy tudatosan tartottam távol magam a nőktől. Igen, a szerelemtől is, mondjuk így, és nem mert ne lett volna rá alkalom, hanem egyszerűen mert.... túl bonyolult.
Én vagyok bonyolult. Vagy a világ az, még soha nem sikerült ezt kibogózni nekem, de egy dolgot mindig is tudtam, hogy ez egy olyan falat, amihez abszolút nincs hozzáértésem, és igen, mondhatjuk azt, hogy megijedtem. Félek tőle... Talán. Nem TŐLE félek, vagyishogy még az is lehet hogy Tőle is, de a....
Az irányítástól.
Félelmetes nem irányítani az életem, és ez teljesen... összezavar.
Gyengévé tesz.
Bizonytalanná...
És én nem szeretem a bizonytalan dolgokat...

Véletlen torokköszörülésre futja, de nem is igazán veszem észre, ahogyan azt sem, ahogy végülis végig a kezével a kezemben lépkedek változatlan magabiztossággal - bal kezemben a két nagy bizonyítékoszacskó fityeg - a lány felé, Kylie felé, és Stevenson is ott áll mellette.
De ez nem akadályoz meg.
Abban sem hogy elérejm a kitűzött célomat, és abban sem, hogy továbbra is adjam a teljes magabiztos figurát.
Mert ugyan mi történt.....
Semmi sem történt.

Csak épp teljesítem a kötelességem.

- Kylie..!?! - emelem fel a két bitang darabot amintcsak megállok egyenesen az orra előtt.
A másik kezemben a lányt, viszont nem engedem el.

- Bocs a késlekedésért. - ez tiszta beszéd. Mindig is a tisztaság híve vagyok, nem a köntörfalazásé. Stevenson bámuló tekintete viszont bejátszik a személyes terembe. Oldalról.
Ezért felé fordulok.

- Történt valami amiről nem tudok!? - az arcom rezzenéstelen. Az övé korántsem, de attól még hagyom hogy ő maga nyilatkozzon, ne álljon a labda ezen a térfélen. Ez egy kétirányú játék.

- Itt ugyan semmi... Új. - rántja meg a vállát. Végül.
De aztán csaknem tudja magában tartani.

- ... Csak azthittem tanú. - és jön a végső csapás.
Az Ő.. gondolatai szerint a végső csapás.
Csak épp...

- Walsh meghalt. Nemigaz!?? - nézek rá. Nem kell hogy szúrós szeműnek ítéljen, ahhoz hogy tudja, nem állítok valótlant. Innen minden más, már nem az ő dolga.

- Felőlem... - de a hang elhal. Vagy csak én képzelem, talán épp ez az amit hallani akarok, de közben valami teljesen más hangzik el, ami a biztos, hogy Kylienek is lesz ebbe még beleszólni valója.
De elém a rozsdás BÖKŐT!!!
Felkészültem!

_________________

don't forget what you've sworn

Posts : 22

Nem szoktam stopperolni, hogy ki meddig van távol, amúgy is épp Taylorral beszélgettünk az esetről.
De mivel tudom, hogy a felettesem igen szószátyár, felmerült bennem a gyanú, hogy Holmes és Gloria kicsit sokáig maradtak.
Nem, nem gondolok semmit és igyekszem fapofát vágni, mivel Stevenson megint itt van. Tuti kiszúrja, hogy tényleg úgy jönnek vissza mint valami friss párocska....Szupernovabasszus!
- Oh, az ajándékok! -veszem át földöntúli mosollyal a csomagokat és biztonságba helyezem. Majdnem mondanék még valamit de inkább leküldöm az utolsó korty kávét. Sajnos azonban Stevenson nyomulása már röhejes és és ez rám is hatással van...a röhögést viszont sikerül egy hörgésszerű, pukkanással vegyített hangba fojtani.
Hiba...Ez a barom a végén azt hiszi, hogy az ő oldalán állok, pedig nem. Szívvel-lélekkel a Holmes-Gloria párost támogatom.
-Most mi van? - nézek a kis csoportra. Nyilván meggyanúsítottak a röhögéssel, de én sem most jöttem le a falvédőről. -Leszaladt egy nagyobb darab cukor a pohár aljáról! Ti még sosem jártatok így?
Köhintek párat aztán ártatlan csodálkozással meredek Stevensonra.
- Gond van? Mondta hogy tanú, nem? Asszem kétszer is. Magának ez új? Igyon esténként levendulateát és egy héten belül szebbnek látja a világot.
Ja, de azt ne felejtse, hogy nem csak verbális tanúk léteznek..Például a vérfolt, vagy a cipőtalpra ragadt rágógumi is az.
Van egy olyan érzésem, hogy Stevensonnak tele ment a mamusza a szövegemmel, de valahogy le kell ráncigálnom a témáról.
Igen én is láttam...Igen gondolok valamit...De nem fogom elmondani, főleg nem neki...Inkább előfizetek neki két szexlapra.
-Nos, részemről indulhatunk, ha nincs más egyéb...-jegyzem meg kis szünet után, nyomatékosítva, hogy nem pletykára hanem bűnre vadászom.

admin Posts : 819

Zsaruvér& Csigavér

*Mintha odabent nem épp egy vulkánkitörést akadályoztunk volna meg, csendesen lépkedek mellette, kezem a kezében és csak az idült vigyor mutatja, hogy más is zajlott a négy fal között, nem csak bizonyíték begyűjtés. Sem szóval, sem pillantással nem cáfolok és nem is erősítem meg a fejekben kavargó gondolatokat. Ám míg a jó fej csaj csak vigyorog, addig a másik, tenyérbemászó képű pasi felszólal, célozgat, rosszindulatú és kissé irigy is. Értem én, csak nem tolerálom. A hadnagy ebből a szempontból sokkal, sokkal türelmesebb és talán angolok voltak a felmenői, mert képes olyan fapofát vágni, amit még én is elhinnék, ha pár perccel korábban nem lettem volna olyan közel nem csak az arcához, hanem a csábos, ajkaihoz is. Melyek most sok mindent kihagynak a lényegből. S közben fogom a kezét, ő meg az enyémet és vigyorgok továbbra is, szemtelenül és galádul a mutatóujjammal megcsiklandozom a tenyerét, úgysem látja senki. De nem nézek rá, nem fordulok felé, nézem a jó fej csajt, aki elveszi a zacsikat és még örül is nekik, nem szól amiért nem vettem fel a kezeslábast, ellenben a másik fazon, a szemtelen, kocsányon lógó szemekkel bámulja a dekoltázsom. Mondjuk van mit bámulni, a kabát alatt csak egy pánt nélküli fűzőt viselek felül a fekete fajtából. A nem tudom kicsoda – lehet, hogy korábban említették a nevét, de most nem – hozzá fűz pár észrevételt a jelen helyzethez, meg a múltból is csippent hozzá, nekem meg más nem jön le az egészből, csak az, hogy most kurvára pofátlan. A hadnagy elég szűkszavú, míg a jó fej csaj….Kylie (!) igen, így hívják, most már megjegyzem mert irtó cukipofa ahogy próbálja palástolni a röhögést, hosszabban taglalja az alibinket. Nekem csupán egyetlen mondatom van amit a többihez tehetek, s mikor elindulunk, a pasihoz intézek egy költői kérdést.*
-Savanyú a szőlő, mi? *Mondhatni kapatos a jókedvem, ahogy elhaladunk mellette, remélhetőleg sikerül a hadnagyot a kocsija felé húzni, mert hát haza kell vinnie. Útközben, két lépés között a szabad kezemmel odaintek a jó fej csajnak, mert hát szerintem a rajongónk lett, megérdemli, hogy elköszönjek tőle.*
-Helló Kylie! Nagyon örültem! *Majd megint magam elé nézek, mert anyukám arra tanított amikor öt éves voltam, hogy arra nézzek amerre megyek, még véletlenül se más irányba, mert az orrom bánja. Most már csak a hadnagyé vagyok és miután elhagytuk a hallótávolságot, anélkül, hogy ránéznék, a közeli terveiről érdeklődöm.*
-Van még dolga itt vagy a kapitányságon? Vagy egyből hazavisz? És ne Gloriázzon nekem, majd akkor emlegesse a nevemet amikor a testünk összeforr. *Nyelek is egyet, de nem nevetem el magam, egyébként tök komolyan mondtam és ebben az is benne van, hogy türelmes leszek, megvárom míg rámér….de aztán! *

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Job : Nyomozó/Hadnagyi rang Location : LA/LV Posts : 189

Megszabadulni a két zacskótól, mintha öklömnyi kődarabot húzna le a szívemről...
Na ne legyünk már ennyire szentimentálisak, még én is tudom hogy nem az a két zacskó nyomta a mellkasomat! Csak épp jó dolog így elképzelni.
Könnyebb!
Ahogy Stevenson támadása viszont megadja a kezdő löketet, és talán pont erre volt szükségem. Erre a jelenetre. Ahhoz, hogy végre a dolgok lényegére térjek.
És talán sikerül is a továbbiakban.

- Nézd, Stevenson. Nem mintha bármivel is tartoznék neked, de azt be kell látnod, hogy Walsh halálával Glória kikerült a képből. - alig egy szemvillanásnyit pillantok rá. Glóriára. - Ahogy vele azt is, hogy a kisss... közjátéknak - bízom benne hogy érti mire értem -, alig 3 tanúja van, Te én és Kylie, és mindegyikünk szavahihető ember.
- ez leszögezhető.

- Így az, ami O'Harával történt már a helyszínen - értem ezt arra a bizonyos kis közjátékra - nem fog kikerülni innen, így Glória nemcsak hogy nincs veszélyben, de egyenesen érvényét vesztette a jelenléte az ügyben.
Vagyis ő nincs is itt.
Nemigaz?

Körmönfont eszmefuttatás, de ettől még lehet igaz, hacsak nem titkol el előlem valamit. Glória. Amire semmi bizonyíték nincs, de ezúttal hajlamos vagyok ezt megelőlegezni. A bizalmat.
Lehet hibásan.

- Szóval, van még kérdésed!?? - a szemeim most, először húzódnak csak össze, és tisztában lehet vele, hogy játszhatjuk ezt másképp is, én meg azzal, hogy innentől biztosra veszem, hogy nemcsak hogy ugratások, de különböző támadások célpontja is leszek, de ezúttal ez, - MÉG! - nem tud érdekelni.
Hagyjunk későbbre is egy kis aggódnivalót...

Szóval ha van kérdés, ha nincs, Kylie menti a helyzetet, én meg elintézettnek veszem ezt a beszélgetést. Max majd a kapitánytól kapok egy szép kis szívhezszóló üzenetet, de mint mondtam: a holnap legyen a HOLNAPÉ!
DOLGUNK VAN!

- Rendben, Kylie. Ott találkozunk. - elég hogy rábiccentsek. Jól tudja, ismer, hogy ha én kimondok valamit annak súlya van, így számíthat rám a következőkben.
Nincs toldalék.

Aztán elindulunk, de valószínű hogy csak Glória húzására. A fejemben valami egész másvalami jár, miközben az is itt van, hogy kezelni kell ezt a megújult helyzetet.
Ám azután az is nyilvánvalóvá válik, hogy mindkettőnk feje most valami egész másféle gondolatokkal van tele.

De még így is lehet hogy elmosolyodok...
Persze csak magam elé. A földre...

- Igazából lenne dolgom.. - a hangom panaszittas.. san szólal meg, mégis benne az a jókedvű, és egyetértő mosoly.
Mert mi is lehetne annál megindítóbb, minthogy egy ilyen nő... csakis TeRád vár!
Én hülye meg még mindig a kapitányságon agyalok....
Most ütközik ki a második mosoly. Az a sokkal szélesebb. Már maga a dolog abszurditásán.

Aztán követi az a nagy sóhaj is.....

Ahogy megállok.
És bár még nem értünk át a szalagon, a tv kamerák teljesen másfelé figyelnek, azt is tudom, hogy itt minden képkocka bizonyíték.
Így a legszívesebben mielőbb eltűnnék innen...
Csakhogy!

- Tudod, mi lenne ha velem vacsoráznál!? - a semmiből jön. - Ma este. - rábiccentek. - Nyugodtan... Figyelő szemek nélkül... És tengernyi idővel, ha szemfüles leszek, sikerül és kiveszek holnapra egy szabadnapot.

Hogy meg tud változni minden... Egyetlen pillanat alatt. Egy hosszú pillanat alatt....
Egyenesen ÓRÁK alatt! A lényeg hogy meg tud változni minden...
Az egész életem.

És én meg örülök neki...

_________________

don't forget what you've sworn

admin Posts : 819

Zsaruvér& Csigavér

*Bár még mindig annyira hihetetlen, a hadnagy másik rendőrhöz intézett szavai közben kezdem felfogni, hogy mekkora szerencsém volt. Mondjuk már rám fért annyi szar után, amit az élet rám borított, de lássuk be, sok nőhöz képest még mindig egész jól állok. Ezért is bólintok mosolyogva arra, hogy én itt sem vagyok, jóllehet ezt a kijelentést tökéletesen lehetne ellensúlyozni azzal ami odabent történt, mert akkor igenis nagyon ott…vagyis ott voltam és nem akarom elfelejteni. A szavahihetőséget emlegetve, szabad kezemmel ráhúzom a zippzárat a számra és jelentőségteljesen nézek Stevensonra. A fazon köpni-nyelni nem tud, remélem a nyála a torkán akad, én magammal húzom a hadnagyot és miközben kopogón sétálok mellette, igyekszem némi hangsúlyt fektetni a csípőringásra is. Hadd csorogjon a nyála azon is, ha már a dekoltázsomat stírölte. Kárörvendő kacaj csiklandozza a torkomat, de csupán egy elégedett mosolyt engedek a felszínre, ami már a hadnagynak szól. *
-Ez nem volt túl meggyőző. *A hangja tele volt sajnálattal és erre is számítottam amellett, hogy tudom, van még dolga bőven ezzel az esettel. Jelentést írni, összeszedni a tényeket és megszervezni a további nyomozást. Azonban neki is kell egy kis szórakozás, lazítás amivel feltöltődik, különben kiég és azt nem szeretném. Persze még mindig ott van bennem a kétség, hogy tényleg jó-e ez nekem, hiszen zsaru és pont azokat akartam kerülni. Mi lesz ha a többi dolog is kiderül rólam? Az egész ittlétem törvénytelensége? Mennyire befolyásolná a hadnagy életét és karrierjét? Mennyire lesz hajlandó ebbe belemélyedni? De a mosoly ott marad az arcomon, a kétségeket pedig félreteszem. Hadd rágják a lelkemet titkon, alattomosan.
Megállunk hirtelen és én szembe fordulok a hadnaggyal, szélesen elmosolyodom mind a kérdés tartalmára, mind arra, hogy már nem magáz. Újabb szintet léptünk és majd` kiugrom a bőrömből. Ez biztosan látszik rajtam, de nem érdekel mit vesznek fel véletlenül a kamerák és mit hoznak ki ebből, ha ugyan….megtörténik. *
-Ma este….nyugodtan. Nos az csak akkor történhet meg, ha nem egy nyilvános helyre megyünk. *Tolok még egy kicsit azon a vonaton amire felszálltunk, majd nőiesen megmarkolom a ruháját a mellkasán és picit közelebb húzom magamhoz. *
-Szemfüles leszel. Nekem úgyis le kell mondanom a vendégeimet holnapra, hála a rendőrségi helyszínelésnek. Szóval ré fogok érni. Nálad vagy nálam? *Teszem fel mindjárt a kérdést is a helyet illetően, mert hát legyünk gyakorlatiasak még akkor is ha elborít minket a másik iránti vágy. Mert az elborít. *

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Job : Nyomozó/Hadnagyi rang Location : LA/LV Posts : 189

Lehet hogy illene elgondolkoznom azon, hogy mi is az ami az előbb történt...
Levezettem egy olyan történetet, ami nemcsak hogy nem is igaz, de közben erősen megüthetem a bokám, és igen, vissza is köszönhetne vele a régmúlt szele, Charlie és a vele... mellette történtek, de ezúttal ezt az egy kis bukkanót sikerül kiküszöbölnöm.
Szerencsére...
Annál inkább azt már nem, ahogy megszólal mellettem, és talán még én magam se figyelek oda ahogy az a néhány - nem is annyira meggyőző hang - kiszökik a torkomon.

- Ugye...??? - Hogy segélykiáltás?? Nevezzük inkább csak egy véletlen kiegészítőnek, de valahogy mégis sikerül aztán ezen is túllépni, köszönhető annak a következő lépésnek, amit talán nem épp annak szánt hogy kihallatsszon belőle.. - miért kábítom magam!?? TUTI, hogy annak szánt! - mégis sikerül kiráznia mindent, már a fejemből, és sikerül valahová teljesen máshová kanyarodni.
Ami igazából.......
Nem is annyira rossz lépés.

(Felfoghatjuk ezt így is.)

Merthogy amint végre kimondtam, lehet... lehet hogy tényleg nem bánom meg.
SŐT!
Egyáltalán nem bánom meg!!!
Mikor is volt utoljára hogy valami... előre nem eltervezettet cselekedtem!??
Hát nemmost volt...
Így amint kimondom, továbbra is tartom a szemeit, komolyan és szilárdan... és közben próbálom eljátszani azt, hogy tényleg tudom mi az amit csinálok.
Mert tudom!!
Nem???

Amiben a következő szavaival azonnal meg is ingat.

Hát még amit.. TESZ!!

Nyelnem kell... Már magán a megmozdulásán, és nem vagyok benne biztos, hogy ezúttal látszatlanul sikerül.

Persze talán nem kéne tagadnom. Előle.
Mégis ...

Ahogy belém markol, mégis bekapcsol valami vészreakció.
Nyílt a terep.... és....

Mégsem lököm - vagy húzódom - el.

Hogy is mondtam??? Megüthetem a bokám.

- Öööööö.... - elsőre rém értelmesen sikerül.
A dolgok nagyon is felgyorsulni látszanak, és valami azt súgja hogy ebből.. nagyon is nem lesz vacsora.
És még azt se tudom mondani, hogy szánakozok emiatt....

DE!

- Gyere! - megfogom a kezét, és egy pillanat alatt elvetítve a gondolatom minden más történtről, csakis a nyílt utat nézem, a cél lebeg a szemem előtt, ha hagyja magát és nem akadékoskodik, most én vezetek, húzom magam után, bújok át a szalag alatt, majd őt is átbújtatom, biccentek oda az épp hogy csak arcról ismert járőrnek, a nevét, ha most le akarnának lőni, akkor se lenne könnyű felidéznem, de a cél... még mindig az autó.
És ha sikerül elérnünk, őt magát, az anyósoldali ajtó előtt engedem el, én pedig megkerülve a kocsi orrát, már dugom is a helyére a kulcsot - még mindig erősen koncentrálva - a központi zár felenged - hát igen, nem egy mai darab a gép - és talán nem is figyelve oda hogy ő beszáll e - vagy útközben nagyon is figyelemmel tartva, egyszerűen berakom magam, és ha ő is, és beáll az a néma csend - nála egyáltalán van olyan??? - akkor szükségem van még kereken kettő másodpercre, mire képes vagyok nyíltan válaszolni.
Vagyis képes leszek nyíltan válaszolni....

UGYE!??

- Biztos hogy jó ötlet ez!??? - ezt már bele a szemeibe. És csak akkor folytatom ha nem egyértelmű mire is gondolok pontosan. (Mert honnan is lenne egyértelmű...) - Úgy értem Mi... Ketten. Ilyen gyorsan. Meggondolatlanul. Van ennek jövője? - ez utóbbit már a szélvédőnek és jóformán igazából magamnak, ezzel egyúttal szinte szembe köpve mindazt, ami korábban történt.
Merthogy akarom e....?? NAGYON IS!!!
De hogy ésszerű e??

Ezek már olyan kérdések, amiket nem akarok feltenni, mégis az a mindig olyan nagyokos és vezénylő-én, egyszerűen belepofázik a dolgomba.

És én mikor leszek képes végre egyszer lakatot tenni a szájára...

Talán most kéne.

_________________

don't forget what you've sworn

admin Posts : 819

Zsaruvér& Csigavér

*A hadnagyon az Isten sem ismeri ki magát, az már biztos. Az a visszakérdezés nem túl magabiztos, ahogy az előző szavai sem voltak azok, de ez mókás, el is mosolyodom rajta. Talán picit kárörvendőre is sikerül, vagy legyünk inkább meseszerűek és mondjuk azt, hogy boszorkányos. Egyelőre azonban haladunk a kocsi felé, egyre távolabb a nyálát csorgató kollégától és a „világhírnévtől”. Korábbi bizonytalanságát megcáfolandó, előjön nekem a közös vacsi ötletével, amiben én nem vagyok biztos. Mármint abban, hogy a nyugodt, meg tud férni a nyilvánossal, ha viszont mellőzzük a nyilvános helyet, akkor abból nem lesz vacsi. Részemről legalábbis, és amit a hadnagy eddig produkált az elsöprő személyiségemre, kétlem, hogy a munka hiánya mellett képes lenne nemet mondani. De ha már így belevágtunk, ne hagyjuk veszni a lehetőséget és azt hiszem ő is erre a megállapításra jut, mert rövid, de nem túl értelmes, önmagával való hadakozás után megfogja a kezem és most ő húz magával. Nem ellenkezem, mert nem vagyok saját magam ellensége, mellesleg roppant szórakoztató a helyzet, amit halk, de annál erőteljesebb kuncogással konstatálok. Mondjuk hamarabb is jutunk el a kocsiig, talán hagynom kellene, hogy mindig ő húzzon engem, mert én jobban szót fogadok neki, mint ő nekem. Állandóan húzatta magát és inkább lépett kettőt hátra és egyet előre, mint fordítva. Nálam ez nem akadály, sietősen tipegek mellette míg le nem rak a kocsi ajtajánál. Neki is régi kocsija lehet, az enyémben még központi zár sincs, az övében meg riasztó….vagy csak távirányítóval nem áldotta meg az ég, meg kell várnom míg a túloldalra nem ér, hogy kulccsal kinyissa. Nem rémlik, hogy eddig is ilyen nehézkes volt a beszállás, de mentségemre legyen mondva, egészen más dolgok terelték el a figyelmemet. Mint például az, hogy egy gyilkosság tanúja voltam, bezárták a szalonom, sőt! Az egész utcát, elvitt a rendőr és egy őrszoba kihallgatójában voltam kénytelen feszengeni. Hát, most nem feszengek cseppet sem, más izgalmak telítik meg a testemet és a lelkemet. Rengeteg mindent mondanék kint és bent, de nem merek megszólalni, nehogy lelőjem a szavaimmal a hadnagyot éppen célba vevő Amort. Szótlanul ülök be a kocsiba és helyezkedem el, készülve arra, hogy elindulunk és hamarosan megérkezünk valahova….de csak nem morran fel a motor, és a néma csend kissé zavar. Meggondolta magát? Ilyen gyorsan? Valamit nem jól csináltam? A nekem szegezett kérdése pedig szintúgy ezt az utolsó kérdést feszegeti, ráadásul a folytatás már ki is egyenesíti a kérdőjelet egy felkiáltójellé. Elnyílnak az ajkaim, az agyam zakatolva keresi a választ. Volt már olyan, hogy nem találtam? Mondjuk mindjárt az első bizonytalanságot vastagon húzva alá, bennem is felsejlik újra a félelem. Én egy zsaruval? Tényleg, hová tettem az eszem? Persze tudom én, ott van lent a bugyimban. *
-Muszáj, hogy jó ötlet legyen? Én meggondoltam. Már számolni sem tudom hányszor. Kell, hogy legyen jövője? Tényleg filozófiai kérdéskört akarsz csinálni belőle? Ha sokáig gondolkozol, itt teszlek a magamévá. *Én biztos vagyok magamban, legalábbis azóta, hogy túltettem magam a zsaruságán és csak a férfit látom benne. A bizonytalan, olykor kisfiús, mégis férfias férfit. Az, hogy még a bugyim kapujában is azon agyal, hogy lesz-e jövője a kapcsolatunknak, csak rátesz egy lapáttal, mert akarja, hogy legyen jövője. Hát baszki, én is akarom, csak az zavar, hogy zsaru, de már annyi szabályt megszegett miattam, hogy reményt látok benne. Szerelemről szó sincs, és még csak nem is gondolkodom azon, hogy legyen, hogy kell-e, de minek is? Ha jön, akkor úgysem állhatunk ellen. Minek azon túráztatni magunkat már most, hogy melyikünk költözik a másikhoz? Hogy adjak még egy lökést a dolgoknak gyorsabb menetének, kezemmel előreintek, hogy menjünk már. S még a fejemmel is noszogatom, bólintok a kívánt irányba. El innen! *

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Job : Nyomozó/Hadnagyi rang Location : LA/LV Posts : 189

Már maguk a szavai... Eleve bizonyosságát kéne adja, hogy: nem, nem gondoltuk ezt át. Esélyünk se volt... Mármint hogy ÉN(!) nem gondoltam ezt át! Vagy hogy túl különbözőek vagyunk... Másképp gondolkodunk... Ez nyilvánvaló... Én nem szoktam csak úgy... KUTYAFUTTÁBAN felszedni nőket, pláne nem tanúkat... VOLT.. tanúkat a munkámból adódóan, vagy úgy bárkit aki szembejönne, de ez a nő.......

És valahogy a végén adja meg a kegyelemdöfést.

Előre nézek, újra ki a szélvédőn.
De igazából semmit nem látok meg.
Miért gondolkodom???
EGYSZER!

- Jólvan.. - nem túl határozott, de most nem is kell annak lennie. Talán... Talán engednem kell... Hogy a dolgok a maguk útján történjenek, MOST EGYSZER!
Aztán majd meglátjuk...

Csak megköszörülöm a torkomat, miközben ujjaim már a kulcsot fordítják el.
Végtelen nyugalom... mat erőltetek magamra, de minden vagyok, csak nyugodt nem.
Mégis betéve tudom az utat a házig.
(Honnan!??)

Aztán valahol az első... vagy a második lámpán túljutva, ha ő maga nem szól bele, az én fogaim közül mégis kikényszeredik valami.
Talán nem is tudatosan teszem.
Vagy talán annál inkább...
De ami a biztos, hogy képtelen vagyok feltartóztatni, és igazából....
nem is akarom.

- Én azért szeretném hogy legyen jövője... - először csak ennyi. De aztán ahogy megindul, igazából nincs ki megállítsa a többit sem... (Miközben vezetek.) - Nem akarom hogy csak egyszeri.. futó alkalom legyen. - oké, ez nagyonis igaz - Jobban akarlak bárminél, amit csak el tudsz képzelni, MOST... de az eszem meg közben azt súgja, hogy mindig is akarni foglak.. - itt a nagy dilemma - Ezért nem akarom elkapkodni .. - tényleg?? - .. És csakezért! - TÉNYLEG!?? És most már biztos hogy ránézek.
Persze csak egy rövid pillanatra, mert az út fut tovább, megköveteli a figyelmemet, én meg nem akarom hogy bármelyikünk, egy ilyen feszült pillanatban haljon meg.

Mi lenne akkor Spockkal!!?

_________________

don't forget what you've sworn

admin Posts : 819

Zsaruvér& Csigavér

*Saját kétségeimet sikerült félretennem, de az övéit nem. Erre utal az a megadó, picit talán kelletlen kijelentés is, amivel együtt elfordítja a kulcsot. Mintha hirtelen nem is akarná és ez engem is megzavar. Kipukkant a lufi, elmúlt a varázs, a lelkesedés és a mosoly is az arcomról. Előre nézek, a kocsi falja az utat, én meg magamat legbelül, mélyen. Szóhoz sem jutok és nem tudom miért apadtak el a szavaim. Félek? Mitől? Elveszítem? Meg sem kaptam. Pont attól, hogy nem is fogom? És én akarom, hogy legyen jövője? Erre nem is gondoltam nagyon. Oké, eszembe jutott amikor a zsaru mivoltára koncentrálva boncolgattam a helyzetet, de annyira nem rohantam előre, mert minek? S ha nem is illünk össze az ágyban? A vágy meg elvakított, elvette az eszem, de aztán megszólal és olyat mond, amibe nekem is jobban bele kell gondolnom, ráadásul meglep, igen; ledöbbent, hogy ő már egészen máshol tart. Picit meg is érinti a lelkem és elkezdek agyalni. Én is ezt akarom? Tényleg! Milyen lenne vele együtt, egy párt alkotni? Milyen lenne ha rendszeresen találkoznánk, ha mindent megosztanánk egymással? Ha szívszorongva kellene várnom, hogy felhívjon ha késik, csak azért, hogy elmondja; nincs baja. Hogyan illeszkedne bele az életembe, amibe még én sem tudok igazán? S csak nézem őt oldalról pislogva, a szemeit, az arcélét, a kezeit ahogy fogják a kormányt és egyszeriben azt gondolom, hogy erről beszélni kell. A varázs már úgyis megkopott, az a kelletlen „jólvan” még mindig ott visszhangzik a fejemben, holott azóta már egészen máshol tartunk. Én meg nem vagyok elég diplomatikus ahhoz, hogy szépen fogalmazzak, kerülgessem a forró kását és hátulról közelítsem meg, lopva. Ujjaim a karjára szorulnak ahogy odakapok, bele sem gondolva abba, hogy a frászt hozom rá és félreránthatja a kormányt.*
-Állj meg! Állj félre! *Bármennyire is letépném most róla azt a fehér kezeslábast, mert még abban is szexi, a fejembe ültette a bogarat arról, hogy jövőt akar. Én is akarok jövőt, csak eddig nem volt kivel, meg nem gondoltam, hogy pont egy zsaruval. Egy halvány érzés kavarog bennem régről, egy olyan érzés ami egyszer már megvolt, de még csak a jövő elgondolásáig sem jutottam vele. Mégis ott kavarog, de nem olyan erős, hogy lételeme legyen. Elhessegetem, és ha nem mentünk neki semminek fékcsikorogva, akkor talán a nyelvemet sem haraptam el és tudok beszélni. Oldalra fordulok, hogy viszonylag szemben legyek vele és először csak hosszan nézem őt, elmerülök a tekintetében és próbálok a lelkében is. *
-Mit jelent nálad az, hogy nem kapkodod el? *Gondolom előbb vacsi, mozi, több randi….három? Négy? Miért nem jó ha egymásnak esünk és kiéljük a vágyainkat és utána gondolkodunk azon, hogy legyen jövőnk? Igazából nem értem mit akar. *

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Job : Nyomozó/Hadnagyi rang Location : LA/LV Posts : 189

Lehetne ez egy eseménytelen út... Lehetne CSAK ezernyi gondolattal teli....
De lehetne ugyanúgy jelentéktelen is, ahogy minden máskor, minden más alkalomkor, ha valakit viszek A-ból B-be, egy munkatárs... és még akkor is, ha az a valaki hátul ül bilincsben.
De ez most PONT nem az az eseménytelen út....

Pedig valami azt súgja, jobban járnék vele.

Amikor a kezemre kap, egy pillanat alatt szakít ki a gondolatok közül, és csak a lélekjelenlétemen - na és a rutinon - múlik hogy nem ijedek be, egyszerűen csak átváltok, felkészültbe, és amint a szavai is követik, már értek a szóból, visszapillantó, meg előre, és az első adandó alkalomkor már húzódok is le az útról.
Baleset nélkül... HURRÁ!
Nem tartozom a legragyogóbb sofőrök közé...

- Valami rosszat mondtam?? - az első adandó dolog. Beijedt?? Meggondolta magát? Nem lepne meg. Igazából engem sem... Márminthogy...
De akkor tisztába teszi a figurát.

Mondjuk így.

- Öööööö.. - és már MEGINT! Miközben ráncol a szemem. Na jó, azt mondtam lélekjelenlét.
LÁSSUK!

- Glória.. nem tudom, hogy mit szeretnél hallani tőlem... - szorítom össze a szemeim, de aztán csak sikerül. BULLSHIT!
Szóval mégegyszer.

- Oké! - nagy sóhaj, persze elnyomva - Mindaz amit mondtam, hogy nagyon is szeretnék lefeküdni Veled, de nem akarom hogy ez csak ennyi legyen. Aztán viszlát... - csak bámulok a szemeibe, de én is érzem hogy ez kiegészítést kíván.
Szóval inkább vissza, előre nézek, ki a szélvédőn, és aztán muszáj megdörgölni az arcomat.
Kétkézzel.
Ez is egy elbaszott nap lesz.

- Figyelj! - beszéltem én már valaha valakivel így?? Nemhinném. - Én nemazafajta ember vagyok aki csak úgy felszed nőket. Egy numerára. - ezt hú,demegnyomtam! - Nevezz őskövületnek.. - nézek vissza előre - az unokaöcsém már úgyis megtette.. - csak kiegészítés - vagy elavultnak, de nekem... - és de nehéz kimondani. - TETSZEL! - vissza rá.

- És nem csak így.. - ösztönszerűen mutat rajta végig a kezem - oké, így is valami mesés vagy, de az aki VAGY! - vissza a szemeibe.

- Még nem találkoztam ilyen nővel.... - és vissza a szélvédő.

Na, barom egy helyzet. Fogtam magam és kitárulkoztam egy nőnek.
Egy olyan nőnek, akinek a közelében VÉRFAGYASZTÓAN félelmetes!!!
Mégis lehetetlenül vágyom rá.

Ki a fene érti ezt!??

_________________

don't forget what you've sworn

admin Posts : 819

Zsaruvér& Csigavér

*Kissé későn kapcsoltam, hogy a karjára való hirtelen fogás nem igazán jó ötlet, de végül szerencsésen végződik és épségben – meg a kocsi is – megállunk. Olyan beszélgetés vár rám, amiben még nem volt részem. A pillanatnak éltem kötelezettségek nélkül, ha valaminek volt folytatása, örültem, ha nem, akkor is meg volt a varázs arra a néhány órára és kellemes emlékekkel gazdagodtam. Nekem jó volt így, soha nem gondoltam ezen túl. Most meg itt vagyok valahol az út mentén egy zsaruval (!) és fogalmam sincs mit csináljak. Vágyom rá, ez kétségtelen, a viszonzásban sincs hiba, legalábbis eddig nem volt. A szikra lobogó tűzzé gerjesztette a kettőnk közötti vonzódást, ami igen gyorsan kihűlt, de nem azért, mert megkopott volna a vágy. Épp csak a zsaru…gondolkodott. Csak a fejemet rázom a rosszat mondtam kérdésre, de érzem, hogy most nem szabad félbeszakítanom még akkor sem, ha a bizonytalan indítás után egy annál még épületesebb folytatás következik. Nem értem. Ha elgondolkodott a dolgon, miért nem böki ki ahelyett, hogy csak az orra alatt ö-zik. Bár meg kell mondjam, ez a fajta zavar nagyon bájos. *
-Azt amit gondolsz. *Naná, legyen őszinte, mondja mit akar, vagy mi az ami nem tetszik neki abban, hogy letámadtam. Pepitában elismétli azt amit már mondott. *
-Ki mondta, hogy csak ennyi lenne? Lehet belőle több is, de nem ér rá ezt utána megbeszélni? *Még mindig van remény arra, hogy lerángassam róla a szexi fehér kezeslábast, csak jól kell megválogatnom a szavaimat. Az már nem olyan reményteli ahogy megdörgöli az arcát, gondolkodik, agyal, és végül kiböki. A numeránál azért csak megrezdül az arcom, holott volt részem egy-egy numerában, csak én másképp neveztem. Ez a szó annyira….vulgáris, sértő, rossz érzés. Másképp is lehet nevezni, mondjuk egy éjszakás kalandnak és mindjárt egészen más a megítélése. *
-Numerára csak a prostikat szedik fel. *Jegyzem meg a rövid szünet közben, majd elmosolyodom, hiszen akkora bókot kapok, mint ide Jeruzsálem. Tudom, hogy szerelemről szó sincs, de pillanatnyi fellángolásnál azért több, mégsem tudom kihagyni a magas labdát.*
-Beleszerettél az eszembe? *Én sem találkoztam még olyan pasival, akivel filozofálgatunk a kapcsolatunkról, ami még nincs is, olyannal aki képes visszafogni a lehengerlő vágyát egy kis beszélgetés kedvéért. Aki kimondja amit gondol, amit érez. Én meg sosem voltam arra rákényszerítve, hogy „szerelmet” valljak. Tudom, nem az, mégis el kell mondanom azt ami kavarog bennem, de ezt nem egy-két hét vagy hónap után szokták? Addig meg….csak jól érzik magukat a másikkal és minden alakul szépen magától. Kicsit előreszaladtunk, vagy a hadnagy fordítva van bekötve. Kikapcsolom az övet, hogy egészen felé tudjak fordulni, meg még oda is tudjak hajolni hozzá, mert egyszerűen muszáj megcsókolnom azt a szép beszédes száját. Hogy ne tudjon elhúzódni – de miért is tenné? – Tenyeremmel bilincsbe fogom az arcát és bármilyen csókot is kapott tőlem eddig, a mostani nem fogható hozzá. Van benne vágy és szenvedély, de sokkal puhább és érzékibb. Aztán csak a szájának súgom…magamat, aki vagyok. Szerinte. *
-Randizzunk máskor is, vehetsz nekem virágot és csokit, elvihetsz moziba és főzhetsz nekem kávét reggel, sokszor. De akkor sem tudom most visszafogni magam. *Esküszöm meg vagyok őrülve! Egy zsaru mellett ülök és győzködöm, hogy bújjunk ágyba. És akarom! Talán mert kéreti magát és ez irtó aranyos, de már az is megijeszt, hogy ezt gondolom. *

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Job : Nyomozó/Hadnagyi rang Location : LA/LV Posts : 189

Nem az a mondat jön amit vártam.
Igazából azt se tudom, hogy vártam e valamire, vagy hogy egyáltalán.. jó ötlet volt belekezdeni ebbe... ebbe aaaa.... valamibe, ami ha igazán, és tényleg őszintén gondolkodom, egyáltalán nem tudom megjegyezni mi is.
Hosszú idő után....
Így a kérdése valahol összezavar, valahol meg próbálja kifürkészni azt a fejemben kialakult óriási nagy csomót, amit úgy is nevezheznék: 'hogy egy megoldhatatlan ügy'.
És én soha nem szerettem a megoldhatatlan ügyeket.....

- Nem ez a jó szó... - éééés már megint a szélvédőt figyelem. Mintha maga az üveg, választ adhatna bármire, mindarra amit talán saját magamtól kérdezek, de aztán kikapcsolja az övet, és ha más nem is, de ez bőven elég és jó indok arra, hogy újra a szemeire nézzek, és próbáljam.... megfejteni....

De ő az aki előbb lép.
Én meg....

Nem tudom éreztem e már valaha ezt.
De ezt nem fogom bevallani... vagy akár a tudomására hozni, ezt inkább megtartom magamnak.
Helyette próbálok és figyelek. Rá. A Nőre. Arra az elvetemültre, aki egy pillanat alatt képes, és így felforgatja a világomat.
Én meg nemtudom örülök e neki...
( a francokat nem. )

Lehet hogy valamit mondanom kéne, de az is lehet hogy magával ragadott egy teljesen más világba. Még akkor is, amikor megszólal, túl közel van, és különben is...
Képes lennék egyáltalán gondolkodni??
Így inkább teljesen átadom magam neki.
Mint egy fejes, egy végeláthatatlan csúszdán, előre....

- Azt ugye tudod.. - akadozik. De miért..!?? Nyelek. - ... hogy ezzel most kiírtottad minden ellenérvem!?? Bírónő...

Hogy miért... vagy hogy mi is lesz ennek a vége.. nem tudom meghatározni.
És ennek valahol zavarnia kéne. Tudom.
Csak most teljesen hidegen hagy az egész.

Nem úgy, ahogy ő teszi!

_________________

don't forget what you've sworn

admin Posts : 819

Zsaruvér& Csigavér

*Mindegy mi a jó szó, már kimondtam és valahol azért csak igent mondott rá. Hajlamos vagyok ezen a ponton félreérteni, vagy másképp, vagy pont úgy ahogyan én gondolom. Ezzel aztán magammal is rántom onnan, ahol az esze szívesebben lett volna, de annak meg nincs értelme. Vállat vonok hát egy picit és már azon agyalok mi legyen a következő lépés, s míg ő próbál a józan ész határán táncolni, én engedek a vágyamnak és magamévá teszem a száját. Most mégis minek fognám vissza magam? Ami kell azt elveszem, főleg ha látom és érzem, hogy neki is jó. Mert jó, az tagadhatatlan, épp csak gondolkodik, pedig ideje lenne félre dobnia a zsaru énjét és elővenni a pasit. Azt a pasit, aki rám mosolygott, aki félre húzta a száját, de palástolta a derűjét, azt aki úgy tud nézni, hogy magától lecsúszik a bugyim. Ezt akarom érezni most is és holnap is. Aztán meg örülök, ha a harmadik napon is lehetőségem van rá…azt most már egyre kevésbé tudom magammal elhitetni, hogy tovább lépnék, ha nem így lenne. Minden bizonnyal bombáznám még a társaságommal, amíg kerek peres azt nem mondja, hogy hagyjam békén….de nem fogja, mert folytatást akar. Akkor meg minek fogjam vissza magam?
Elmerülök hát a csókban, a lényében, az ízében, az illatában és igyekszem magammal rántani abba a lebegő érzésbe, ami most kerülget. A kezeim maradnak az arcán, csupán az ajkaim engedik el rövid időre, egészen közel vagyok hozzá és ott is akarok maradni. Csak nézem a szemeit és hallgatom a szavait…és már mondanám, vagy kérdezném költőien, hogy „miért? Votlak ellenérveid?” mert persze voltak, csak harmatgyengék….de a végére odabiggyeszti azt a szót, amin nevetnem kell. És nevetek. Fülig érő szájjal, derűsen kacagok fel és újra megcsókolom, de csak röviden. *
-Bírónő….és te ki vagy? Vádlott vagy áldozat? Ügyész vagy védő? *Arcommal az arcához bújok és könnyedén….ha már elfogytak az ellenérvei….belesúgom a fülébe azt, amivel esélyesen a maradék ellenállását is lerombolom. Nem tehetek róla, ez a pasi minden egyes percben tesz vagy mond valamit, amivel magához ránt lélekben és azt érzem, hogy….meg kell harapnom. *
-Vigyél magaddal….*S elengedem, hagyom, hogy elveszítse a testem melegét, az illatomat, a hangom csalogatását. Kattan az öv ismét és az ölemben lévő táskán kezderk türelmetlenül kopogni.*

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Job : Nyomozó/Hadnagyi rang Location : LA/LV Posts : 189

Csilingel a nevetése... Nem tudom... hallottam e ezt már. Tőle. De most....
Hajlamos vagyok azt hinni, hogy teljesen elveszi az eszem.
És most őszintén ez nemis zavar.
A bűvkörébe vont.
És amikor újra megcsókol...
Idáig tartott minden ellenvetésem.
Bármit lehoznék neki!

- Én..... Én.... - jó lenne ezt végre kimondani. GONDOLKODNI! Aztán egy nagy sóhaj, és csak sikerül. De persze hogy mindvégig ellenem van. - Az a férfi vagyok aki azt hitte őt már nem tudják meglepni... - ('és persze kiképzést kapott, hogy NE! tudják meglepni.' Ami most kudarcba fulladt.) Nyelek, miközben suttogok. Vagy csak utána?? Melyik volt előbb? Amikor az egésznek vége szakad. Hirtelen. Túl hirtelen. És hiányozni kezd ....

De legalább ad/hagy időt, hogy legalább egy kicsit visszavegyem a lélekjelenlétemet.
Amit akarok, már nem tudja megtörni.

Hatalmasat sóhajtok, még én magam se tudom sikerült e, valaha, ekkorát.
Mégse szólok egy árva szót sem, habár minden porcikám azt súgja, rontsak rá. Csókoljam ahol érem. Csak ÉREZZEM!!
Helyette önműködnek az ujjaim, megint nyelek, fordul a kulcs a helyén, felsír a motor, és egy pillantás, RÁ... helyett a visszapillantóba középen, aztán balra el.

És lassan kiindulok.

És talán meg sem állok egészen a célig.

Hacsak.

_________________

don't forget what you've sworn

admin Posts : 819

Zsaruvér& Csigavér

*Nem hiszem, hogy amikor a meglepetésről beszél, kizárólag rám gondol, de az biztos, hogy engem még nem vont bele az egyenletbe, különben nem lepődne meg folyton. Elnevetem magam, s miután elengedtem, s mielőtt újra bekapcsoltam volna magam körül az övet, még muszáj megjegyeznem azt ami eszembe jutott.*
-Én meg az a nő vagyok aki szeret meglepetést okozni és tud is. *Újabb nevetés, vagy inkább csak az orrom alatt kuncogok a győzelmem felett. Mert győztem, ez kétségtelen és ennek a győzelemittas érzésnek ott van a nyoma az arcomon egy félmosoly képében. Türelmetlenségemről, mely távolság elválaszt a beteljesüléstől, ott kopog az ujjaimban. Mint a meccseken a hullámzó szurkolótábor, az én ujjaim is úgy dobolnak a táskán, s csak akkor visszhangzom a hadnagy sóhaját, amikor végre kifordul újra az útra. Meg sem merek szólalni, hagyom, hogy a vágy, az izgatottság ott maradjon kettőnk között. Most már biztosan nem illan el a varázs, sőt! Csak nagyobb lesz, igézőbb és fergetegesebb. Nem győzöm kivárni, hogy egy ajtó elé kerüljünk, aminek a túloldalán ott van a nyugalom és a béke szigete arra várva, hogy felforgassam a hadnagy lelkivilágával együtt.
S aztán, amikor eljutunk végre oda, megint a kezeimbe kapom azt a szexi kezeslábast, hogy magamhoz húzzam egy csókra, amivel felkorbácsolhatom a vágyát. Még jobban…vagy csak az életben tartott parazsat szítsam ismét tűzzé, lobogó lángokká, s ennek lendületével robbanjunk be a lakásba….kiébe? *

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Job : Nyomozó/Hadnagyi rang Location : LA/LV Posts : 189

Egyetlen mukkot se szólok egész úton. Nem vitatkozom. Még ha egyáltalán beszélni tudnék...
Fordul a kormány az ujjaim alatt, de közben végig.. az ajkának íze jár a fejemben. A nyelvéé. A lényéé és a kezeié... Ahogy melegen ölelnek... Mennyire egy megrészegítő érzés is.. és bár jól tudom - valahol hátul, az elmém egy jelenleg megfoghatatlan és tényszerű hátsó részén - hogy ettől az élménytől csak alig KETTŐ sarok választ el, arról már nem tudok nyilatkozni - vagy akár megbizonyosodni - a visszapillantó tükörben, hogy nem e vigyorgok folyamatosan közben.
Pedig ezt nem lenne nehéz meghatározni.

Így ha nem történik semmi... más, akkor ugyanolyan egyszerű és dinamikus léptékkel kanyarodom végül be, és rakom be a kocsit - és tényleg nem tudattal - pontosan abba a parkolóba a ház előtt/mellett, ahonnan elindultam ma reggel.
És mennyire is megváltozott minden....
Így a kulcs elfordul, és a motor megáll.
Oké.
Hátmost....

A dolog pattanásig feszül.

_________________

don't forget what you've sworn

admin Posts : 819

Zsaruvér& Csigavér

*Nem tudom elképzelni a „hol”-t, nem tudom milyen akadályok várnak rám „ott”, de azt tudom, hogyan fogom megint magamhoz húzni, hogy önző módon a saját vágyaimat elégítsem ki. Persze az övéit sem hagyom parlagon, mert esélyes, hogy azokkal is nekem kell foglalkozni. Nem bánom….hatalmas erőfeszítésembe kerül, hogy ne szóljak egy szót sem, míg a kocsi gurul a beteljesülésünk felé, hogy ne kuncogjak az orrom alatt azon, ahogyan a kormányt markolja, csak egy félmosolyt engedek meg magamnak, azt is a tőle távolabbik oldal felé húzom. Részegítő ez a vágy, az elégedettség és a közelsége. Nem is gondolkodom a folytatáson, azon amiről ő beszélt. Azt nem mondom, hogy ellenemre van, mert nem lenne igaz, még úgy sem, hogy rendőr és mint olyan, pont a fakabátoktól akartam magam távol tartani. Azonban az utóbbi órák eseményei és ígéretei némileg megváltoztatták a véleményemet, nem különben a hadnagy vonzereje, a kisfiús mosolya amiből többet szeretnék látni, az érintése és a csókja, ami ugyan szelíd volt, de annál több tüzet véltem felfedezni a felszín alatt.
Ahogy a kocsi megáll és a motor elhallgat, kattan az övem csatja és már dobom is ki magam alól a járgányt, látom ám, hogy hazaértünk. Mármint hozzám haza. Bevallom, nem is figyeltem az utat, hogy merre jövünk, teljességgel lekötött a zsaru szemlélése, az elképzelt vágycsillapítás, az elképzelt csókok…hogy hova és mennyit….Csak annyi lépést teszek, amivel a kocsi elé kerülhetek és a motorháztetőn dobolok, míg a hadnagy mellém/elém nem kerül. Ott aztán a terveim szerint elkaphatom a grabancát, jobban mondva a kezeslábas elejét, hogy egy újabb, bevezető csókra magamhoz rántsam. Egy kis ízelítő, étvágygerjesztő – már ha kell még egyáltalán gerjeszteni – és bele is kuncogok a végébe, miután megforgattam a nyelvem a szájában. *
-Akkor menjünk Sherlock! *Nevetve adom ki a parancsot, majd megyek is vele, kéz a kézben, vagy elmarom a derekát, hogy magához tudjon ölelni, mint egy szerelmespár….és nem ráz ki a hideg a gondolattól, jóllehet még szó sincs róla. De szeretném elégedett mosollyal az ajkaimon felpróbálni az ingét, és akár a reggelit is megosztani vele. Addigra úgy is farkaséhes leszek. Gyorsabban tipegek, mint ahogyan ő lépked, s amint a bejárati ajtónál állunk, nekiesek. Oké, nem kenem a falra, de már nem bírom türelemmel, picit azért beszorítom a kiugró fal és az ajtó alkotta sarokba, be az árnyékba, ami elveszi előlünk a napot, de nem a fényt. Viszont ha itt megállunk, soha nem kerülünk beljebb, ezért fél kézzel, vakon halászom ki a kulcsot, amivel a társasház bezárt ajtaját ki tudom nyitni. Már csak Mrs. Kowalskin kell túljutnunk, aki minden bizonnyal meghallja majd az ismerős cipőkopogásomat és ki fog lesni az ajtórésen, kérdés, hogy milyen kedve van, hogy a jelenlegi sorozatában éppen milyen jelenet volt. Ha örömteli – számára – akkor csak köszönni fog, ha nem, sajna a hadnagy cipőfűzőjébe is beleköt majd, pláne a kezeslábasba.
Kockáztatok, és feltárul előttünk az első ajtó, majd nevetve, izgatottan rohanok fel a lépcsőn és húzom magammal a saját, külön bejáratú zsarumat. Jókedvem senki előtt nem titok, a kuncogás és a sietős léptek zaja azonban nem az én lakásomba vezető ajtót nyitja ki elsőként, hanem az öreglányét. *
-Miss Salinas! Jó napot! Csak nem lakást felújít? *Gyanútlanul érdeklődik, szavak nélkül is megjegyezve, hogy a partneremnek nem éppen casual a megjelenése. *
-Mrs. Kowalski! Hogy van? Ja, igen, ő az ágyszerelőm. *Vicces kacsintok felé, mire látom a felismerést csillanni a szemeiben, a szemüvegén át is jól látszik az ezt követő döbbenet és rosszallás. Pedig nem szoktam pasikat felhozni, fél kezemen meg tudnám számolni és még maradna ujjam….*

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Job : Nyomozó/Hadnagyi rang Location : LA/LV Posts : 189

Ő az aki előbb lép.... Ő az aki előbb kattintja az övet, és olyan sebességgel ugrik ki - számomra olyan sebességgel - mintha az előző pillanatban még csak ott se lett volna...
Nyelnem kell, de rájövök, csak én vagyok az aki habozok.
Nem azon, hogy mit is akarok... igazán... inkább azon, hogy HOGYAN!
Okééé.. nem maga az.. aktus, az ami ne menne, már ha lehet ezt ilyen ocsmányul nevezni.
Sokkal inkább.... Mikor is volt utoljára?? Hát nem most volt. És kétségem sincs afelől hogy menne, de...

De akkor a megmozdulása az ami kiszakít.
Jórészt a morfondírozásaim közül, másrészt meg észretérít, mit is csinálok éppen.
Habozom. Pedig ROHADTUL nem akarok habozni!!

Kilököm az ajtót, és úgy teszek, mint aki tudja is mi az amit csinál. Mert tudom mit csinálok. Ágyba készülök bújni egy ilyen ÉSZVESZTŐEN gyönyörű nővel!! Egy olyan nővel aki megkapó... felpezsdít... és néha még két térdre is kényszerít. És én hihetetlenül vágyom rá...

Nyelek, de igazából már nem feltétlenül takargatom.
Csak közelebb lépek, de mielőtt megmukkannék, már repül is rám, én meg...

Mondhatnám, hogy a csókja váratlanul ér. De inkább azt mondom, hogy számítottam rá. És partner voltam benne. Már ha tényleg megtörtént, és nem csak az eszem játszott velem előrevetítve egy annyira vágyott képet, ha mégis megtörtént, akkor...

- Vicces vagy... - vigyorgok aztán, mint egy idióta. Ezt viszont biztosra veszem. Hogy tetszik a humora?? Hát még EZIS!!? De ettől még nem vagyok épp abban a pozícióban, hogy fejtegessem mennyire is hízeleg a hiúságomnak hogy a legmesteribb detektívhez hasonlít.
Most egészen más dolgok járnak a fejemben.

Így amint elmarja a kezem... MEGINDULUNK!

Az út nem hosszú... de ettől még az már meglepetésként ér, amikor megint rám ront. Valahol az ajtó... felé lehet.. és mivel már én se vagyok szende szűz, egyből kapom a lehetőséget és itt már én is bevetem magam.
Hogy hogy kerültem az ajtórésbe... REJTÉLY!
De amint a kezeim, ujjaim felfutnak a fején, inkább a feje hátulján a megbokrosodott hévben, valahogy mégis belevigyorgom az egészbe, mikor érzem, hogy ő viszont valamit matat az alfélen.
Oké, nem nálam.

- Megőrjítesz.. - vigyorogom, alig elszakadva tőle, talán a homlokom még koppan az övén, de aztán a zár enged.
És túl hamar tűnik el.

Viszont követem. Nem is hagyna mást, na meg eszemben se lenne meglépni innen, nem ettem meszet!
Egy... kettő... három... négy.... Hány lépcső is tűnik el?? Én meg igyekszem, folyamatosan, de mindvégig a helyén tartani az eszemet, közben azon is kattogni, hogyan is kéne ennek kinéznie, de valami... vagy inkább vala KI.. aztán félbeszakít.

- Jóh.. napot. - eresztem aztán ki egyetlen levegővel, szokatlan ám a történet, de a következőkben talán megint lép, és ránt rajtam egyet a célállomás felé.

Vagy valami teljesen más történik....

_________________

don't forget what you've sworn

admin Posts : 819

Zsaruvér& Csigavér

*Irtó jó kedvem van, nem is tudnám letagadni. A csókja finom és nem érzem rajta azt a pici habozást, ami a kocsi megállása és a kiszállás között lebegett. Hogy őszinte legyek, nem is érdekel amíg ennyire jól csókol és lelkesen is, mert abban nincs hiány. Vigyorog amikor Sherlocknak hívom és ez az én arcomra is tartósan festi fel a mosolyt. Jól áll neki…mondtam már, magamnak is és neki is, talán megfogadta a tanácsomat, vagy szimplán az észvesztő lényemnek köszönhető. Nem teszem le a voksomat egyik mellett sem, mert szerény vagyok….*
-Te is. *Koppintok finoman az orrára mielőtt magammal húznám és nem sok idő telik bele, hogy újra letámadjam, csak most már kicsit közelebb a végcélhoz. Úgy tűnik – jobb későn mint soha – a hadnagy is magához tért, mert nem csak simán hagyja magát csókolni, hanem vissza is ölel, babrál a hajammal a tarkómon meg minden pihe égnek mered. Megborzongok, ez halk, de annál jelentőségteljesebb hanghatásokkal jár. Lásd: picit felnyögök. Imádom ahogy csinálja, mint egy zongoraművész. Erről eszembe jut Henrik, aki tényleg zongoraművész volt, de lássuk be, neki volt gyakorlata. Majd meglátjuk, hogyan fordítja az előnyére a zsarugyakorlatot Sherlock. *
-Én is a határán vagyok. *A csók után a fülébe suttogom, közben egyfajta női szuperképesség folytán sikerül előhalászni a kulcsot és kinyitom az első ajtót. Mrs. Kowalskit nem sikerül ugyan elkerülni, az öreglány szemfüles és ezt szó szerint értem, de nem tart sokáig lekoptatni. A hadnagy szépen nézős köszönésére még elmosolyodik, de az ágyszerelőre már bólogat….de mikor rájön mire is gondoltam pontosan, rosszallóan összehúzza a szemöldökeit és becsapja az ajtaját. Nevetve „vonszolom” a zsarumat a saját – bérelt – lakásom ajtajához, melynek túloldalán a hangomat már meghalló macska készül. Szerencse, hogy nem kutya és nem szokott a nyakamba ugrani, mert most kellőképpen lehűthetné a szenvedélyt a megmozdulásával. Nem finomkodom, sietek minél előbb ajtón belülre kerülni, ezért szinte berobbanok rajta magammal húzva a hadnagyot. Ahogy az ajtó visszacsattan a helyére, meglehetősen határozott unszolásomra, ledobom a táskám a padlóra. Kockáztatok és remélem Diablo nem most akar leltárt készíteni a cuccaimról. *
-Mmmmmm….ennivaló vagy! *A falnak döntöm magam, hogy neki még ezzel se kelljen fáradnia és a nyakára tapasztom az ajkaimat, ujjaim a kezeslábassal foglalkoznak, hogy végre megláthassam azt ami alatta van, meg az alatt, meg….*

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

Job : Nyomozó/Hadnagyi rang Location : LA/LV Posts : 189

A lehelete a fülemben.. A végletekig felizgatja a vágyakat.
Végigszalad a gerincemen a hideg... de a következő pillanatban már repül is! Ki a karmaim közül, tovább, fel a lépcsőn, én meg... Nyelnem kell, de ugyanúgy szaladok vele.
(Már ha tényleg futok egyáltalán..)

A beugró kis bukkanó viszont megakaszt. Mindkettőnket. Nem csak a nénike, hanem a visszaválasz, mégis egy röpke pillanat alatt kap a kezembe, és húz magával... Egy nagyon is ismerős ajtó felé.
És ekkor akad meg a torkomon a nyelés.
Már alig várom.. igen. De közben meg...
Nem egészen így képzeltem el.
Ilyen kapkodva...
Mégis...
Amint beránt.. és az ajtó a hátunk mögött csapódik egyet, már veszi is elő a matrica szerepet, és magára húz a falon.
Hogy akadékoskodom?? Eszemben sincs! Csak csókolom, ahol érem, karjaim felfutnak át, a dereka felett, a hátán, amikor valami szőrös.. és - valószínűleg nyálas - érzem ahogy megtörleszkedik a vádlimon. Egy pillanat alatt kizökkent.
Vagyis.... csak egy pillanatra.
De megteszi.

- Megtennéd... - és csak csókolom tovább - hogy megszabadítasz.. a társaságtól?? - és valamikor ekkor csúszik a cipzár a ruhámon.
Vagggy.. legalábbis sanszosan még középtájt az útját állom.
Legalább egy darabig.

_________________

don't forget what you've sworn

admin Posts : 819

Zsaruvér& Csigavér

*Midőn a lakásba kerülünk és nincs tanúnk – Diablo-t kivéve – sincs nyoma annak, amit pár perccel, mérfölddel ezelőtt mondott. Nem akar várni, nem nyafog, hogy túl gyors a tempó és nem kérdez rá arra, hgy marad-e ebből valami az elkövetkezendő hónapokra is. Egyelőre maradjunk a hónapoknál, én mondom, hogy ne szaladjunk nagyon előre. Csak a pillanatnak élek, minden pillanatban és irtózatosan jó. Hosszú és mély sóhajokkal köszöntöm a csókjait, az óvatos de annál határozottabb ismerkedését a bőrömmel, ujjainak kutakodását és habkönnyű simogatását. Észre sem veszem a macskát, aki részt kíván a pasiból. A kezdődő, fülledt erotikát a hadnagy hangja szakítja félbe, meg a cipzár surranó recsegése….és a keze az alkalmi ruhadarab zárján. Lenézek a „társaságra” aki nagy érdeklődést mutat a hadnagy lába, és a kezeslábas anyaga iránt, utóbbiba barátságosan belevájva a körmeit. Eddig csendben volt, de most félhalkan cserreg a fajtájának sajátságos hangján. *
-Nem szereted hármasban? *Kuncogok az orrom alatt, noha eszem bogában sincs megosztani a pasit a macskával, de nem tudtam kihagyni. *
-Pedig szeret téged. *Diablo mellső mancsai valahol Sherlock csípőjénél kaparásznak, ezekért nyúlok le simogatva, majd igyekszem a karmokat kiszedegetni az anyagból. *
-Sicc! Most az enyém! *Kaja kell neki. Mikor is voltunk itt utoljára? Fene a bélpoklos jószágba, vagy csak érzi, hogy most kihasználhat. Nem engedem a hadnagyot, fél kézzel kapaszkodom a derekába nehogy elszökjön nekem, s úgy indulok a háló felé. Diablo aztán pasit hagy, de követ minket. Hát nem baj….*
-Csak az ajtóig érjünk el. *Suttogom megint körülötte táncolva a nyakába és játékosan hessegetem el a kezét a cipzártól. Ha elérünk a háló ajtajáig, onnantól már szabad az út, mert úgy intézem, hogy a macska kint rekedjen és magunkra tudjam csukni a nyílászárót, remélve, hogy a zsarunál ne pukkant ki a varázs buborék.*

†Megjelenés

_________________

Soha ne mondd, hogy soha