Jódarabig simogatom Ville-t, aztán már nem is tudom mikor csúszik ki a kezem a fejjem alól, és szenderedek el én is. Minden egészen elcsendesedik körülöttem. A másik kezem időközben megáll Ville hátán. A tenyerem mozdulatlanul fekszik rajta, de egy mélyebb részem mégis éberen figyel Rá.
Fogalmam sincs mennyi idő telik el így, amikor a mocorgására leszek figyelmes. Lassan felnyitom a pilláimat, s látom, ahogy Ville szembefordul velem.
Az oldalamon fekszem, fél arcom a párnán. Lágyan Ville-re rámosolyodom.
- Szia… – suttogom ártatlan csodálattal a hangomban. Ezen képtelen vagyok segíteni; egyszerűen örülök, hogy látom, és hogy velem van. Ébren, vagy alva, nekem teljesen mindegy.
Azt mondja ne haragudjak.
- Ne viccelj. Örülök, hogy pihentél… Már rád fért. – búgom, mialatt a mosolyom finoman továbbgörbül.
Ville felül, és a rádiósórára pillant, hogy megnézze az időt.
- Fogalmam sincs. – támasztom fel a fejemet a halántékomnál.
A tekintetünk ismét találkozik, amint visszafordul felém.
Ami ez után jön, Ville őszinte vallomása némileg meglep. Nem szakítom félbe. Némán hallgatom, hagyom, hadd mondja el, ami kikívánkozik belőle. A ritka alkalmat egyike, amikor így megnyílik. Igazán értékelem, sőt, hálás vagyok érte, hogy meg meri osztani velem, ami benne van; a gondolatait, és az érzéseit.
Hosszú másodpercekig csak szótlanul függök a szemeiben. Nem tudom mit válaszolhatnék. Legalábbis szavakkal nem.
A kezem a hozzám közelebb eső kézfejére siklik, s az ujjaim közé zárom.
- Ezt jó hallani… – …hogy megtaláltad magadban azt, amiről rég azt hitted; elveszett.
Az előbbi mosolyom végül szórakozott vigyorrá változik.
- Ha csak ezen múlik, hogy végre pihenj, bármikor szívesen őrzöm az álmodat. – döngöm a szemeibe.
Ha indulunk valamerre, vagy csinálunk valamit, akkor én is feltápászkodom az ágyról.

Ville ujjai az enyémek közé fűződnek, és odavonja a kezem magához. Közben is lágy mosolyra görbülnek az ajkaim.
Egymás szemébe vigyorgunk, végül elengedem a kezét, hadd nyújtózkodjon. A hátát fürkészem, amint felül az ágyon, és levadássza a cigisdobozt az éjjeliszekrényről.
Hogy szavamon fog?
- Kérésed számomra parancs. – döngöm az iménti szórakozott vigyorral az arcomon. Elvégre dzsinn lennék, vagy mifene. Feltornázom magam, és törökülésbe hajtogatom a lábaimat.
Ville a füstölgő cigarettával a kezében fordul felém, én meg megrántom a vállamat a szavaira.
- Elhiheted. Én sem gondoltam soha, hogy pont egy férfi fog nekem ilyeneket mondani. Világéletemben kerültem az efféle helyzeteket. – magyarázom halkan röhögcsélve. Magamon szórakozom. - Mintha teljes agymosáson estem volna keresztül. Jah… – mélázgatok kicsit, aztán visszamerülök Ville pillantásába, és fogadom a kezét az érkező csókkal.
Szabad kezem leheletfinoman az arcára simul, miközben a szám apró csókokkal halmozza el az övét.
Egyik kedvenc tevékenységem vele. Minden mást is hasonlóan imádok.
Én vagyok az, aki véget vet a kellemes mókának.
- Lépjünk valamerre. Mit mondasz? Ha tényleg azt szeretnéd, hogy én legyek az escortod azon a partin, legfőbb ideje felhajtani valami rongyot. – bazsalygom közelről mosolyogva a szemeibe.
- A macskás pulcsimban is biztosan nagy sikerem lenne, de ha már Grid elküld a fenébe, legalább alkalomhoz illően menjek ananászt gyűjtögetni Alaszkába. – heherészek.

- Persze, menj csak. – bólintok, s ezzel elengedem Ville kezét. Figyelem, ahogy kimasíroz a hálóból, aztán ahogy eltűnik a szemem elől, az ágy szélére siklom. Lehajolok a fekete vászoncipőimért, hogy ráérősen, míg őfelsége intézi a folyóügyeket, felhúzzam és megkössem őket.
- Hopp… A fiúk… Teljesen megfeledkeztem róluk. – vigyorodom fel a cipőmről Ville-re, amint visszatér. - Bocs a kupiért. Gondoltam hátrahagyok valami emlékezeteset az utókornak. – vonom meg a vállam, és felszökkenek az ágyról. Két talpam a padlón koppan a lendülettől. Egyenesen Ville előtt állok meg.
- Én készen vagyok. Indulhatunk. – igazgatom meg gyorsan a hajamat az ujjaimmal fésű gyanánt. Csakhogy pillanatok alatt emberi külsőt öltsek. Így kócosan, smink nélkül aligha fognak felismerni. Hehe.
Ha problémamentesen sikerül valami hacukát szermányolnunk nekem, akkor megeszem a kalapomat. Ha nem, akkor is jól szórakoztam.
Én még mindig nem ragaszkodom a partihoz.

Ville odalép hozzám, és centikre előttem áll meg. Szinte vallásos áhítattal pillogok fel azokba a szép zöld, gülü szemeibe. Nem tehetek róla, egyszerűen imádom őket.
Nem is tudom… Valami furát látok bennük. Elfog a gyanakvás, szerintem valami piszokság fordult meg a fejében.
- Neee…. Ugye neeeem…??? – duruzsolom vigyorogva. - Ha nem ismernélek, most azt hinném, hogy meg akarod dobálni a fiúkkal a rajongóidat. Höhöhö. – horkantgatom el a mondat végét nem épp a legnőiesebb röhögéssel.
Ville pillantása a kezemre téved, aztán már érzem is az ujjait az enyéim közé csúszni.
- Oké, menjünk. – bólintok szélesen mosolyogva. Indulás előtt Ville még felkapja a pólóját, de nem veszi fel. Nem is érzem rajta a szándékot. Ha félmeztelenül szeretne villogni odakint, ám legyen. Legfeljebb pózolunk a lesikameráknak, ha ne adj Isten beléjük botlanánk.
Odamasírozunk az ajtóhoz, s Ville kitárja. Mielőtt kimennék a lakosztályból a folyosóra, még visszanézek rá.
- Figyu… Nem tudom hogyan sikerül a parti, de ha vége… jöhet az a budipapír-röptetés. – villan a vásott vigyorom. Ezzel kifordulok a folyosóra, ahol biztiőrök ácsorognak.
- Grid ennyire fél, hogy elrabolnak? Ezek a tagok még nem voltak itt, amikor jöttem. – jegyzem meg halkan, ahogy Ville mellett haladok.
A liftet elhagyjuk. Leesik, hogy gyalog megyünk. Oké, nekem nem gond. Teljesen őfelségére hagyatkozom. Nem ismerem a helyet. Mintha a mosodát emlegette volna, hogy az a cél.
Kilöki a nehéz fémajtót, ahol ismét előreenged. Besurranok, ő pedig követ, és idebent belebújik a felsőjébe.
Szapora, könnyed léptekkel kezdünk lefelé ügetni a lépcsősoron.
A második kanyarnál belassítok, és ha Ville mellettem sétált, némileg leelőz. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elkapom a közelebbi kezét és gyengéd női erővel visszarántom.
Két lépcsőfokkal feljebb állok tőle, így vagyok most olyan magas, mint ő.
Ha megtorpan, és visszafordul felém, azonnal a tenyereim közé zárom az arcát, és a szájára tapasztom a sajátomat egy csibészes, de forró villámcsók erejéig.
- Bocs... Ezt muszáj volt. – heherészek aztán közvetlen közelről a szemeibe, majd elengedem. - Mehetünk. - ezzel ellépek mellette, hogy folytassuk az utunkat a törvényenkívülivé-válás felé.

Leérünk. Az alagsorba nyíló folyosók mindegyikéből lázas munka zaja szűrődik kifelé. Beszélgetések, szapora léptek koppanásai, edényzörgések, és halkan zümmögő gépek zúgása távolabbról.
Épp végighordom a tekintetemet idelent, amikor Ville a fülembe suttog. A lehelete bekúszik a hajtincseim közé. Beleborzongom. Tagadhatatlanul megrázkódom a gerincemen szaladgáló csiklandós érzettől. Úúúúh!...
Vigyorogva fordulok szembe Ville-vel.
- Jah. Vegyüljünk el. – értek vele egyet, mire kézenfogva magával von az egyik irányba. Abba, amelyikből feltehetőleg az ipari mosógépek és szárítók hangja jön.
- Haaa nem találunk semmi használhatót a méretemben, akkor vagy egyedül mész a buliba, és kintről integetek neked, vaaagy felcsapok pincérnek ma estére… Tisztára, mint egy James Bond múví! – szövegelek vidáman, de lehet Ville nem vevő az ötleteimre, úgyhogy… - Jójó, tudom! Ssss…! – pisszentem le saját magamat, hátha megkérne, hogy fogjam inkább be agyalás helyett. Öööö, mintha ez olyan könnyű lenne… Nagyot szippantok a finoman párásnak ható, langyos levegőből. Valami kellemes megcsapja az orromat.
- Érzed ezt? Tisztaság illat!... Patyolat tiszta, frissen vasalt ruhák! – Imádom! Nem tehetek róla, hogy erre IS gerjedek.
A folyosó, melyen Ville húz végig, egy őrülten hatalmas, tágas, fehér helyiségbe vezet. A szürke, fém lengőajtó ki van támasztva, simán be lehet látni a terepet. Odabent a mosodában tucatszám sorakoznak egyik oldalt a legmodernebb mosógépek, előttük szennyes ágyneműkkel telepakolt vagy épp üres kocsik várakoznak. A világoszöld egyenszerkós személyzet tagjai egytől egyig teszik a dolgukat. A mosógépek mellett a szárítógépek zörögnek, a közelükben pedig a vasalók sisteregnek. A tisztára mosott és makulátlan simára vasalt ágyneműk halomban magasodnak a fémpolcokon.
Mutogatom Ville-nek az irányt; a fal mentén gond nélkül, anélkül besurranhatunk a polcok közé, hogy észrevennének minket. A takarásukban megközelíthetjük a mosoda azon részét, ahol a vendégek holmijait tisztítják.
Több ruhaállvány is virít arra. Néha elhaladnak ott a mosodások, és eltolnak onnan egyet, vagy épp odagurítanak egy másikat. Ez lesz az, ami nekünk kell.
Kérdőn sandítok Ville-re. Vajon tényleg ezt akarja, hogy betörjünk ide és lopjunk? Habár, ha már idáig eljöttünk, nem lehet kérdés…

A patyolatfehér ágyneműktől és törölközőktől roskadozó fémpolcok közt sikerül beszivárognunk a hátsó helyiségbe. Ville oson elől, én meg mögötte. Közben sem mulasztom el lopva, de pofátlanul megsasolni a hátsóját. Formás darab. Hehehe!
A ruhatárban az első dolgom fedezékbe vonulni; a kerekes állványokra felakasztott holmik mögé robogok.
- Vé ügynök, fedezz hátulról… Vagyis inkább őrködj! – röhögcsélem el a mondandóm, mikor kapcsolok, hogy nem is Ville lenne, ha nem értené szó szerint.
Az ujjaim gyorsan zongorázzák végig a vállfákon lógó göncöket. Mindegyikre áttetsző ruhafóliát húztak, ami halkan zizeg az érintésem nyomán.
Nem akarok pöcsölni, most nem Tesco-ban vagyunk. Kirántok egy első ránézésre bejövős fekete ruhát; a fazonja tetszik, és a hossza, a mérete is megfelelőnek tűnik. Akárhogy is, de bele fogom préselni magam.
Na de, kell ehhez még valami apró kiegészítő. Vászoncipőben mégsem szambázhatok be a partira. Grid eleve kivágna, mint macskát szarni, hát még a közízlés rombolásáért milyet kapnék tőle.
- Ja-ja! – válaszolok Ville kérdésére sebtében, miközben megfordulok, és a hátam mögött sorakozó kitisztított cipőket veszem szemügyre. A tekintetem végigfut rajtuk.
- Mindjárt készen vagyok… Áh! Megvan, ez tökéletes lesz! – szövegelek magamban, de Ville is hallhatja a ruhák mögül kiszűrődni a hangomat, illetve a lázas matatást.
Ezzel lekapok a polcról egy fekete tűsarkú szandált, aztán előbújok. Ville-hez lépek kezemben a ruhával és az alkalmi cipővel. Felemelem a motyót mutatásként.
- Mehetünk, én bevásároltam. – magyarázom heherészve. - A cédulák szerint csak holnap reggel kell leadni. – vetek egy kommenttel megtűzött pillantást a védőnejlonon fityegő papírdarabkára. - Ezeket tuti nem fogják ma este keresni. – és nagyon remélem, hogy a tulaj nem lesz ott a bulin, különben bukta.
Még mindig Ville takarásában ácsingózom, a képemen csibészes vigyor terebélyesedik.
- Te, Ville! Szexeltél már ruhatárban? – tudakozódom a háta mögül. Ez csak úgy jött. Hogy honnan, gőzöm nincs.
Ha felém fordul és rám néz, a vigyorom tovább görbül a fejemen.
- Nyugi, csak szórakozom. Na, húzzunk innen. – ezzel ellépek mellette, hogy meginduljak kifelé.

Ville megtorpan és szembefordul velem az ajtó mellett. Az a nézés, amit produkál…
- Most mi vaaan??? – értetlenkedek, kezeimben a zsákmánnyal. - Csak azt kérdeztem, hogy csináltad-e, és nem azt mondtam, hogy csináld… Cöh! Pasik. – hitetlenkedek sunyin vigyorogva.
Valami nagyon kikívánkozik belőlem még. Nem is tartom vissza.
- Oké… Tudod mit? Ha kiértünk, inkább azt mondd meg, hogy hol NEM. – bámulok egyenesen a gülü szemeibe, ha még mindig rám néz. - Érdekel. – vonom meg lazán a vállam, de aztán uccu neki. Ideje távozni.
Ugyanazon az útvonalon sunnyogunk kifelé, amerről jöttünk, a telerámolt fémpolcok közt. Én a ruhát még magam elé is tartom, mintegy láthatatlanná tevő pajzsként, a nyakamat pedig behúzom. Az alsó ajkamat erősen beharapom, nehogy elröhögjem magam.
Ville előtt nyomulok az élen, előregörnyedő testtartásban. Iparkodó léptekkel tiplizek, a vászoncipőim nesztelenek. Senki nem figyel ránk, mindenki el van foglalva a dolgával.
A tisztító kijáratát elérve már úgy szaladok ki a folyosóra, azon végigsprintelek, míg onnan is ki nem jutok. Az utolsó métereket már nevetve teszem meg.
- Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük; profi szállodai tolvajok vagyunk. – emelem a pillantásom Ville-re, ha a közelemben van. - Szóóóval? Hol NEM? Ide azzal a rövid listával. – pislogok hatalmas szemeket meresztve rá várakozón.

Még a lépcsőház feljárója előtt megállok, itt várom be Ville-t.
Szembefordulok vele, és egyből rátérek a lényegre. Annyi időnk még van, hogy a felmerülő kérdésre válaszoljon. Én meg kíváncsi vagyok.
Ville a szemembe néz, aztán belekezd. Rezzenéstelen arccal fürkészem a vonásait, miközben beszél, a fejem egy hangyányit félrebillen az első kör hallatán. A magabiztosságán, és azon, ahogy talán beletenyerelt a kérdés hátsó, rejtett értelmébe. Mondjuk sejtettem, hogy rövid lesz a „Hol nem?” listája.
Aztán ROUND 2. Még mindig nem szólok. Farkasszemet nézünk, ő közben a cigit a szájába tolja.
Jó válasz… Sőt. Egész rafkós. Olyan Ville-s.
- Jól van. Majd meglátjuk. – döngöm somolyogva, kitartóan tartva a tekintetét.
Arra, hogy a betonkeverő nem vonzotta, feljebb rándul a fél szemöldököm.
- Miért? Az ipari mosógép igen? – vigyorodom el gúnyosan, aztán már pördülök is sarkon, és belököm a lépcsőház fémajtaját. - Oké… Birdie-ből kinézem. – magyarázom magam elé, miközben felfelé kezdek lépkedni a lépcsőkön. A kezemben halkan zizeg a ruhát védő nejlon.
Néhány másodpercre elhallgatok. Ki tudja, lehet Ville legnagyobb örömére. De nem is én lennék, ha nem szövegelnék. Ha nem tetszik neki, úgyis jelzi.
- Már alig várom, hogy felvehessem ezt a göncöt. Tök jól néz ki... Remélhetőleg nem botlok a tulajba a bulin.
Ha nem történik semmi, ami miatt meg kéne állni, végigmasírozok felfelé a lépcsősoron, és kilyukadok a folyosón. Ahol megtorpanok egy röpke pillanatra, és nagyot szusszanok.
- Bameg… Lefelé könnyebb volt… Ezen még a bokszleckék sem segítenek.
A tagok még mindig ott posztolnak a lakosztály ajtajának két oldalán. Eszméletlen milyen morózus képet vágnak.
- Ezek kit védenek? A keresztapát? – dünnyögöm oda Ville-nek halkan, ahogy közelítünk.

Kiérünk a folyosóra, és ahogy látom, Ville sem egy sportember. A döngésére elvigyorodom. Hogy elbújhat mellettem a csaj?
- Mert gondolod, hogy nálam is alacsonyabb? – röhögcsélek közel két fejjel lentebbről Ville-re.
Aztán mintha a boksz meglepné. Rápillantok.
- Aha! Vespa felkötheti a tangáját. Egyik este kaptam egy maflást egy stricitől. Összetévesztett az egyik lányával. És hogy ez többet ne fordulhasson elő, inkább kerestem egy személyi edzőt.
Előrefordulok, és tovább sétálok a lakosztály felé.
- Egész helyes a srác. – dünnyögöm az orrom alatt gonoszan somolyogva. Női szemétség, de ezt muszáj volt megjegyeznem.
Másodpercekig csöndben vagyok, de aztán…
- Kár, hogy meleg… – teszem hozzá vigyorogva, úgy hogy Ville hallja. Persze, hogy szivatom. Mert miért ne? Ha nem lenne meleg, akkor sem érdekelne.
Közben belépünk a két őr közt az ajtón, és ismét a lakosztály zárt fala vesznek minket körbe.
Gondoltam, hogy Grid ötlete a testőrség.
Micsoda panaszáradat!
- Hát nem látod mennyire a szívén viseli a sorsodat? – nevetek fel jókedvűen. - Tudom, hogy ellennél egy molyrágta matracon is, de nem sokkal kényelmesebb így? Grid dolga mibe invesztál, használd ki. Tudoood: minek szerénykednél, ha királyként is élhetsz? Loreál, mert megérdemled, és a többi blabla. – kacsintok Ville-re.
- Bánod, ha elhúzok gyorsan zuhizni? – tudakolom, miközben ellépek tőle. Odamegyek a nappali egyik foteljához, aminek a háttámlájára fektetem a becsomagolt ruhát, a magassarkú szandált pedig a fotel lábához teszem.

Óóó. Hát sok mindent nem meséltem. Többek közt azt sem, hogy egyszer benarkóztak és egy pornórendező lakásán ébredtem. Nem történt semmi, de ez határozottan olyasmi, amit magammal viszek a sírba.
- Vegas őrült egy hely. Fel kell zárkózni. És ha azt hiszi, hogy betojok tőle, hát nagyon téved. Én is a pokolban fogantam öregem. – magyarázom vigyorogva, aztán belépek a lakosztályba.
Ville becsukja utánunk az ajtót. Nonstop vigyorog. Szeretem, amikor ilyen jó kedve van. Nem mintha visszasírnám a „régi", mufurc Ville-t, de úgy is nagyon csíptem.
- Látod? Mindig kihozod belőlem a filozófust. – szövegelek tovább, és már le is került a ruha a fotelba.
Hallom a lépteit, érzem, hogy szorosan mögöttem jár. Felé fordulok, és szélesen belemosolygok a szemeibe, mire ő megfogja a kezeimet.
- Mi ez a javuló tendencia, Szépszemű? Mióta kell kérvényt benyújtani nálad ilyesmire? Azt hittem Te mindig megteszed, amit akarsz, még külön engedély nélkül is. – cinkos banditamosollyal vizsgálgatom Ville nyílt tekintetét. Nem mintha bánnám, hogy velem kedves és figyelmes, de szeretem néha kicsit böködni.
A következő pillanatban teátrális látványossággal gondolkodom el.
- Hááát… – billentem félre a fejemet. Az alsó ajkamat kislányosan beharapom, miközben hintázni kezdenek a kezeim Ville-ével. - …Kifejezetten örülnék, ha csatlakoznál. Nélküled kész kínszenvedés lenne az a néhány perc is. – fűzöm hozzá a végét már kuncogva.

Javul…
- Eddig sem voltál rossz. – mosolyodom Ville szemeibe. - Csak változunk… Vagyunk, akik vagyunk. A világ meg… nyaljon be, ha nem tetszik neki valami. – magyarázom. Ez is valami ősi Soininen féle bölcsesség.
Ville jön velem zuhizni. Helyes! Így mindenképp érdekesebb lesz az, amit eddig egész életemben magányos tevékenységnek tartottam.
- Gondolom most nem akarsz versenyt sprintelni a zuhanykabinig, mint tegnap előtt reggel. – bazsalygom vigyorogva, mire elengedem Ville kezeit és sarkon fordulok, hogy ráérős léptekkel megcélozzam a fürdőszobát.
Odabent a budipapír pofák még mindig szanaszét hevernek. Leguggolok közéjük, hogy összeszedjem őket a fonott kosarukba, amit aztán odalökök a toalett mellé.
Nem tudom Ville hol van, még kint-e, vagy bejött-e utánam, de határozott kopogtatás hallatszik a folyosóról. Kétszer is.
- Mr. Wallow, meghoztam az öltönyét! – szól végül az ajtón túlról egy idegen, de erőteljes férfihang.
Szolidan elröhögöm magam, miközben felegyenesedek, és vetkőzni kezdek.
- Kösz, már loptunk egyet… – dünnyögöm szórakozva, és lerántom magamról a macskás pulcsit az alatta viselt pólóval együtt. Félrehajítom őket a törülközőszárító radiátor alá a padlóra.
- Mit mondtál? Mikorra kell készen lennünk? – faggatózom combközépig tolt farmernadrágban. A hangerőm attól függ, Ville merre jár; ha kint rendezkedik még a hallban, akkor hangosabban tudakozódom, hogy halljon.

Hallom, ahogy Ville a hátamban anyázik a kopogtatásra. Csak vigyorgom, miközben elrámolom a pofákat vágó budipapír gurigákat.
Már a nappaliból érkezik a válasz, hogy mikorra legyek harcra kész.
- Csúcs! – felelem kurtán. A frász tudja mennyi az idő most, nem néztem az órára…
Még mindig nem döntöttem el, hogy van-e mitől tartanom. Sanszos, hogy van. Mázli, hogy Ville égimeszelő. Vékony testalkatú, de legalább colos, mint a kosárlabdázók. Majd jól elbújok mögötte, hogy Grid jól ne lásson.
Mire Ville besétál a fürdőszobába, én már lerángattam magamról a ruháimat, és a cipőmmel együtt félretoloncoltam őket. Akkor lépek a zuhany alá és nyitom meg a vizet, mikor Ville vetkőzni kezd.
- Igyekezz, Szépszemű, végzek, mire jössz. – vigyorgom kifelé a vállam fölött hátrapillantva.
- Ahha. Szóval csak hagyománytiszteletből akarsz késni. – duruzsolom somolyogva. - Talán… nnnnem kéne. Most az egyszer igazán tehetnél kivételt. Épp elég borsot fogsz törni Grid orra alá enélkül is. Szerintem ne tetézd... tetézzük... De ez csak az én véleményem. – javaslom szerény hangon. Jah. Eszemben sincs megmondani Ville-nek, hogy mit csináljon.
A zuhanyrózsából kellemesen meleg víz susog. Behunyom a szemeimet, s feltartom az arcomat; hagyom, hogy a szapora, kövér vízcseppek lemossák. Mire Ville csatlakozik a kabinba hozzám, mára hajam is teljesen elázik. Ha benn van, ha nincs, megfordulok, hogy szemben legyek vele. A rajtam csorgó vizet aztán kisimítom az arcomból, és nagy lélegzetet veszek.