Az oldalon korhatáros, erotikus tartalom és durva szövegek találhatóak. A később esetlegesen kialakuló lelki defektekért és a fejlődésben való visszamaradásért felelősséget nem vállalunk.
♦ ♦ ♦
Az oldal alapötlete a „Passion in Las Vegas” nevű fórumról származik. Annak folytatásaként jöttünk létre.
*Az a hosszú pillanat míg a csend közénk áll, s lehunyt szemei mögött talán ezernyi gondolat szánt mély árkokat, kezeim között bólogatva fogadja el távozásom…olyan mintha lelkének kezei fonódnának a szívem köré lágyan, óvón ölelően. Halványan elmosolyodom, s mielőtt kezeim elhúzom, jobbom mutatóujja finoman végigsétál szemöldökének ívétől, le arcának vonalán keresztül álláig. Nincs mit mondanom most, ez nem az a perc amikor nekem kellene beszélnem.
Én már megtettem az első lépést…igaz, még nem tudom hol lyukadok ki a végén, de már elindultam felé. Kettőnk között mindig is feszült egyfajta határ, ami ma leomlani látszott, de maradt még abból a falból és talán nem lenne jó, sietnénk megmászni. Legalább egy résnyi hely legyen szabad, nyíljon meg…
Hozzáhajolok, talán most először teszek így, én először. Ajkaim, hacsak nem húzódik el, lágyan érintik arcát, mégsem egy „szia, majd holnap találkozunk” puszi ez, annál több…mégis kevés az elmúlt pillanatokhoz. Elfordulok, s ha hagyja a táskámért lépek, érte nyúlok, majd az ajtóhoz indulok. Onnan nézek vissza ha lehetőségem nyílik rá, mosolyommal köszönve el…ami kilépésem után is ott marad az arcomon. Talán mindvégig, míg haza nem érek. *
_________________
Soha ne mondd, hogy soha
Ville Deadman Wallow
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Job : A 'Slaves of Hell' rockzenekar frontembere
Location : mindig máshol
Posts : 2241
#177Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Szer. Okt. 28, 2020 11:52 am
Érzem az érintését... Végigbizserget a hátamon. Tudom hogy akarom.. MÉG! Mégsem lépek előre. Mégsem lépek felé. Állítom meg. Talán ez az első lecke...?? A felelősség gondolatából... Nagyot nyelek, talán hallja az egész szoba, de nem érdekel. Érzem ahogy lassan elhagyja a bőrömet, de nem mondanám azt hogy most már könnyebb. Őrülten vágyom rá. Az érintésére... A simogatásra... A szeretetére.... És ahogy érzem, megint közelebb hajol, csak akkor nyílnak meg a szemeim.
Éktelen levegőt szívok be. A tüdőm megtelik oxigénnel, és szüksége van... szükségem van, minden kitartásomra hogy ne lépjek. Mégsem vagyok túl jó ebben...
Ha nem előz meg, nem húzódik el, vagy nem ő a gyorsabb, az ajkam mozdul, és a kitartott mozdulat(á)ban keresi meg az övét. Jobb kezem a feje hátára fűződik fel, erősen, hogy szilárdan tartsa az övét. Nem vagyok erőszakos. Ha nem enged. De beleadom minden... 'szeretetemet' az azt követő csókba. Hosszú... és már nem figyelem a részleteket. Talán szilárd és vad. Nyelves... És ha még mindig ottvan, ha nem lépett ellenem, csakis utána eresztik el a kezeim, a homlokom megtámaszt az övén, és csak csukott szemeimen túl beszélek.
- Akarlak még.. - nyelek. - De előbb tudnom kell hogy tényleg téged akarlak. - és ennyi. És nincs több. És végszóként. Ha még mindig menne, elengedem, csak állok ott, mint egy bábu, és onnan figyelem ahogy és ha.. felnyalábolja a táskát. Még akkor is ott állok ha kilépne. Talán... talán jól döntöttem. De talán most hoztam meg életem legnehezebb döntését. (vagy legnagyobb ballépését.)
Ez a dolog most mégsem tud kirekeszteni. Csak a szájának az íze marad. És az érintéséé.
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 810
#178Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Hétf. Nov. 02, 2020 7:22 am
Deadman& Sapphire
*Nem olyan könnyű elszakadni tőle, mint azt gondoltam és a búcsúnak nem csak én vetek gátat, hanem ő is. Oda-vissza dobáljuk a labdát, és ha egy filmben lennénk, a kanapén feszülten ülő, minket néző nők kezében megállna a popcorn, és már kiabálnák, hogy maradjak. De nem olyan egyszerű ez és nem is film, ez a való élet, amiben szerepet kaptunk mindketten, egymás mellett. Érzem a vágyát, hogy többet akar, hogy most…de van benne egy nagy adag visszakozás is, még bizonytalan, ahogy ettől én is. Ajkaim az arcát érik, érzem bőrének puha melegét, és lényének vibrálását és nem is akarom megelőzni. Valahol a lelkem mélyén várom, hogy megmozduljon, hogy magához húzzon…de egy részem vissza is tart. Nem lenne több, mint a hirtelen fellobbanó vágy kielégítése…de gyenge vagyok ahhoz, hogy ellökjem és durva is lenne. Puhán hajolok bele a kezeibe, tenyerem arcára simul, ajkaim az ajkára forrnak és mélyen beszívom az illatát. Szomjasan ízlelem a csókját, mely már nem olyan…”csak meg akartalak csókolni” mint a korábbiak, ebben minden érzelem benne van, minden elfojtott vágy, minden pillanat a korábban együtt töltött időből, minden elsuttogott szó és minden könnycsepp. Nem csak kapok hanem adok is, és talán maradnék még…van egy pillanat melyben megingok a saját magam felállított szabályok és saját vágyam között feszülve. Még ringat a csókja, a nyelvemen érzett íze, mikor homloka az enyémnek feszül, tenyerem még mindig az arcán, hüvelykujjam simítja el ajkain hagyott nyomomat. * -Tudom…*Suttogom szavai közé és így is érzem. A falból még maradt és nem akarom erőszakkal lerombolni, neki kell téglákként lebontani, s ezt a gondolatot bizonyítja az a mondat ami végül távozásra sarkal. Elhúzódom tőle, épp csak annyira, hogy a szemeibe nézhessek, elmosolyodom. * -Tudom…megvárlak. Tudod, hogy megvárlak. *Ujjaim újra végigsimítják arcát míg kezem végleg el nem húzom tőle. Finoman lépek hátra, a mozdulat nem menekülés csupán egy könnyed kisiklás az ölelésből, melyet ott érzek még magamon órákkal később is. Hátrálva indulok az ajtó felé, őt nézem mindvégig, ahogy ott áll egyedül, magányosan…összetörve…mert az amit próbált két nap alatt elfelejteni vagy lerázni magáról, még ott van benne, még gyötri, még nem engedi továbblépni. Legszívesebben átölelném, szeretgetném, vigasztalnám, de nem lenne most jó ötlet. Hamis érzelmeket keltene, amit túl gyorsan elveszítenénk és még jobban fájna. Most így érzem, aztán lehet, hogy később megbánom. A bizonytalanság azonban nem olyan erős bennem, hogy visszatartson attól, hogy kilépjek az ajtón.*
Csak állok ott. Magányosan, még talán órákkal később is miután kilépett az ajtón. A fejemben eszeveszett kuszaság sarkall, egyre széttépni akarja a koponyám. Azt súgja menjek utána. Miért nem léptem?? Menjek utána. A másik fájdalmasan a múlt szelében ragadozik.
Megdörzsölöm az arcomat, a korábban beszökött pillanatnyi nyugodtság, a semmivé változott. Most még jobban.. fáj.. még bonyolultabb. Méginkább felőrlő, és mégnehezebben tűröm ezt a változást. Ezért méginkább szükségem van egy cigarettára.
Egy egész dobozzal magamhoz veszek, és kilépek a teraszon. Megszokás... De hogy miért szoktam meg ezt, csak egész vékonyan kapargatja meg az elmém. Két nő van benne... Az egyik, a legnagyobb hatást gyakorolta rám. A másik... pedig megismertette velem a felelősséget.
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Kezdőlap
by 
Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... 
