Az oldalon korhatáros, erotikus tartalom és durva szövegek találhatóak. A később esetlegesen kialakuló lelki defektekért és a fejlődésben való visszamaradásért felelősséget nem vállalunk.
♦ ♦ ♦
Az oldal alapötlete a „Passion in Las Vegas” nevű fórumról származik. Annak folytatásaként jöttünk létre.
Belépés
Chat
Legutóbbi témák
» Zenedoboz... by October Soininen Wallow Tegnap 10:53 am-kor
#26Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Pént. Feb. 16, 2018 7:51 am
Deadman& Sapphire
*Látom a szemeit amint megakadnak az előhúzott rumos üvegen, de nem reagálok rá, nem akarom leitatni. Majd kap ha már ettünk, egyébiránt nekem sem árt, csak egy fél croissant-t ettem ma össz-vissz. A kezdet jó, sőt! Remek. Deadman mosolyog, egyre szélesebben és én elmerengek azon, hogy most először sikerült ilyen nem erőltetett, minden vonást megmozgató mimikára ösztönöznöm. Amit azonnal el is rontok mikor ajtóstól nyitok Octoberrel közös házába. Ami már úgy néz ki nem közös. Pfff....mindig előbb beszélek s csak aztán gondolkodom, sajnos ez Freddy bácsival szemben is így van, az a csoda, hogy még élek és egyben vagyok. Szerintem bír engem. Elnézve Deadman rohamtempóban laposodó jókedvét és a feltörő negatív érzelmi hullámot, leteszek a faggatózásról. A mai délután/este nem erről fog szólni. Viszont akkor minden erőmmel azon leszek, hogy valami egészen más felé tereljem a figyelmét, ezért olyan feladatot adok neki amivel eddig nem nagyon valószínű, hogy foglalkozott. Még a legmerészebb álmaiban sem. Szendvics gyártás. Mégis a szalvéta emlegetése fog ki rajta, mert poharat azt kapok. Ebben nem is kételkedtem, az átható kanszag és áporodott dohányé mellett éreztem én valami piáét is. Naná, hogy nem szörpöt iszogattak itt a pasik. Tányér is akad és késem is lesz amivel már lehet kenni a kenyereket. Kihúzom a fiókot és lám, akad ott három is, külön készletből, a fene tudja hogy kerültek oda egymás mellé, van egy villa is - műanyag - és néhány pár evőpálcika. Hümmögök egy sort és már adnám a kezébe az egyik kést, hogy megkínálja a kenyereket vajjal - utálom a mogyoróvajat, ez sima, fehér vaj, tehénből....tejéből - mikor Deadman, rövid erőteljes töprengés után, alternatív megoldást kínál a szalvéta helyett. Először úgy hiszem nem hallottam jól, aztán eltelik pár lélegzetvételnyi idő mire feldolgozom a hallottat. A kérdőn felugrasztott szemöldökből és a mosolytalan arcból arra következtetek, hogy a kérdés komoly volt. Vagyis nem vicc. Elképzelem amint klozetpapírral törölgetjük egymás szájáról a vajat és a morzsát. Ez olyan élmény mint egy nagy kaland apával a Nemzeti Park kellős közepén - mert az apák mindig otthon felejtenek valamit - vagy....*-Ez tisztára Woodstock.*Nyögöm ki a döbbenet határán, majd kirobban belőlem a nevetés. Hangos, jókedvű és nem bírom abbahagyni. Minden harmadik pillanatban újraismétlődik a jelenet, Deadman kérdése, a megemelt szemöldökök, az ártatlan arc. A könnyeim is csorognak, a konyhapultnak támaszkodva tartom magam két lábon. Már az oldalam is fáj. Leteszem az imént magamnál felejtett kést és két kézzel törölgetem a könnyeimet. Ingatom a fejem. Fogy a levegőm. *
Először nem vágom. Még mindig csak őt nézhetem, aztán a szemeim hosszú csíkba húznak. De aztááán...
Ahogy nevetni kezd, szélesre húz a vigyorom.
- Tudtam volna élvezni, de akkor sajnos még nem éltem.. - megállapítás. Egy FÁJÓ megállapítás! Bár jónéhányszor.. és emlékezve Bird-re, viseltünk már fel nemegyszer hasonló - vagy annál JOBB! - hangulatot, mégiscsak az lehetett ott.. az igazi király. Röpke kibukkanó régre. Aztán hamar visszatalál a fejem, már egy sóhajjal, ahogy ő is befejezte, és valahogy háttal.. seggel megtámasztom a pultot. Összefűzöm magam előtt a kezeimet.
- Jó hogy ittvagy.. - csak oldalra nézek. Halkan... érzéssel.. Rá. Mert tényleg tetszik. És mert valóban örülök, jobb nem magányban tölteni ezt a napot. És fogalma sincs róla mennyire hálás vagyok... Mert egyszerűen kell nekem.
*A nevetéstől egyelőre nem tudok beszélni, de nagyon jólesik az egész, légszomjas jókedv. Rég nevettem már ennyire, hogy a könnyek is kicsordulnak s csak törölgetem őket bőszen két kézzel. Lassan azért csitulok, próbálok nagyobb levegőket kortyolni, s ezzel együtt lenyugtatni a nevetés boldogító kényszerét. Hiányzott ez már, nem gondoltam volna, hogy pont itt és pont vele fog megtörténni, Deadman mostanában, vagyis az utóbbi alkalommal eléggé maga alatt volt és ez az én kedvemet is befolyásolta. Nem emlékszem arra, hogy előtte is érezhető volt-e bármilyen változás, sosem volt szószátyár. Végül elcsendesülök, csak néha tör fel belőlem egy-egy finom kuncogás, míg ő mellém támaszkodik a pultnak. Az a pár szó amit mond, nem tudom mennyire volt nehéz vagy könnyű kimondani, de valahogy arra az utolsó könnyed csókra emlékeztet amit a szalonban adott mielőtt felszívódott. Bólintok, a mosolyom halvány, a szavaimhoz illő.* -Én sem éltem még akkor és igen, jó, hogy itt vagyok. Nekem is.*Azt hiszem ezt a délutánt még sokáig emlegetni fogom, a klozetpapírral együtt, vagy főleg azzal. Deadman ritkán szólal meg, poént még annyiszor sem ereszt meg, de ha mégis, akkor az nagyot üt. Még ő sincs tudatában. A késért nyúlok és a kezébe nyomom, majd megfordulok a pult és a kaja felé.* -Akkor lássunk neki. Mutassam hogy kell vagy megy önállóan is?*A szemeimben ott csilloghat a tréfás piszkálódás jele, s ha megfordul ha nem, akkor is meglököm a csípőmmel a csípőjét. A maradék késsel nehezen fogom felszeletelni a kerek kenyeret, de csak fog menni s ami készen van azt elé rakom, rá az egyik tányérra, oda tolom a vajat is. Aztán én is nekilátok kenegetni, sonkát és sajtot pakolni a szeletekre.* -Azt ugye tudod, hogy amíg itt vagyok nem gyújthatsz rá? Nem fogsz belehalni. Éééés…terveztél valamit délutánra? Vagy csak ellustuljuk az időt? Felőlem ülhetünk egymás mellett csendben is ha az jó, vagy hallgathatunk zenét, vagy esetleg játszhatsz is. Meghallgatnám az új dalaidat. Hmmm? Főleg azt ami nem rólam szól, mert nem rajtam járt az eszed. *Naná, hogy nem felejtettem el.* -Hát micsoda blamázs! Most komolyan! Legalább egyet írhattál volna rólam. A kicsi, összerajzolt nagyszájúról. Egyébként ezért még kapsz! *S ha nem beszélhetünk Octoberről, meg arról mégis mi a jó fészkes fenét csinált két napig, azon kívül, hogy dalokat írt, akkor szóval tartom én, nem nehéz.*
#29Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Szomb. Feb. 17, 2018 12:03 am
"Nekem is"...
Valahogy a vége az ami megragad, és elmosolyodva bólintok. Azthiszem... Talán ott is ragadok, a szemeiben, vagy csak úgy rajta, amikor viszont ő mozgásba kezd, és azonnal a kezembe nyom egy kést. Lefagyok. Tök bambán állhatok, tutira veszem, amikor ő meg belém lök. Elvigyorodom.
- Te ezt tényleg komolyan gondolod... - világosodok meg, és tetszik, nemtetszik, csak veszem a fáradságot, és egy vigyorral vegyes de kiadós sóhajjal megfordulok. Akkor lássunk neki...
Nemcsináltam még ilyet.. SŐT! Talán még azt se láttam ahogy mások csinálják, pedig a Zsindelyes.. elég házias a kérdésben, máramióta az új neje van. De mert senki ne mondja rám, hogy képtelen vagyok, csak felemelem azt a dobozt.. nézegetem.. kibontom, AZTÁÁÁÁÁN... ..nemlehet ez olyan nehéz...
Megy.. megyeget, nem vajas még a fülem, de nagyjából minden más. A kezem... tutira a pult, a tányérszéle, meg a környezet.. ami újabb és beszédes bizonyítéka a nyilvánvaló ténynek, hogy nekem.. inkább a színpad való. Mondjuk.
De aztán mégis sikerül újra meglepnie. Vagyis nem. Megint dől belőle a szöveg.. Elmosolyodom.. lehet már vigyor is, de nem fojtom belé, csak amikor végzett... na AKKOR hozom be azt az egészet! Vagy valami olyasmi...
- Most miéééért!? Folyton annyit beszélsz, hogy a fejem zsong tőle.. - és nevetek. Teljes szívből.. lelkiismeretesen, csak mert így jön, mélyről. De aztán.. - De mit szólnál ahhoz, ha nincsenek tervek. - nézek újra a szemeibe - Csak tesszük ami jólesik.. - tartom. - Hm? És hogy miért? Egyszerűen mert ez a dolog szépsége.
Mindig ebben rejlik...
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 819
#30Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Vas. Feb. 18, 2018 8:10 am
Deadman& Sapphire
*Egyetértünk abban, hogy jó az ittlétem. Mindkettőnknek. A mosoly lassan már menetrendszerűen kerekedik az arcára, aminek örülök. Korábban ritkán látott vendég volt, legutóbb pedig sértődve távol maradt. Most viszont…az enyémet is rendre előcsalja. Főleg amikor bambán néz rám, meg a késre. Érthetetlenül tárom szét a karjaimat és emelem meg a szemöldökeimet, de a nevetés ott sündörög az ajkaim szegletében.* -Mégis mit gondoltál, hogy viccelek? Dolgozz meg a kajáért.*A fejem ingatom, de már mosolygok, sőt! Lassan idült vigyorrá formálódik ahogy látom a tanácstalanságát, majd a bénázását. Nem veszem ki a kést a kezéből, juszt sem! Hagyom, hadd kenje össze a pultot, a tányért és minden mást. Az orrát is. Ott virít a hegyén egy rakat vaj. Közben szóval tartom, hogy eszébe se jusson feladni az izzasztó műveletet. Amikor játékosan kiakad, felvilágosítom.* -Nem is a „nagyszájú” miatt reklamáltam. *Az összerajzoltság miatt sem tehetem, hiszen az látható tény, szóval hacsak nem vette el az eszét a sok fű, por meg alkohol, kitalálhatja, hogy a kicsi miatt voltam zabos. Már nem vagyok, de azért még kifogásolhatom. Felém fordul, mindkettőnk kezében megáll a kés. Megint a jó öreg Deadman fixíroz a szemeivel, de látok mögötte egy új Deadmant is, egy nyugodtabb, felszabadult Deadmant. Csak a tekintet marad, minden mást száműzött. Tartalmas lehetett az elmúlt két nap, amiről egyelőre nem beszélünk. Nekem tervek nélkül is jó, vállat vonok.* -Felőlem. De legkésőbb holnap reggel haza kell mennem kaját adni a macskámnak. Tudod ő nem önellátó, akárcsak te. Mondjuk láthatóan fejlődőképes vagy….de így is hasonlítasz rá.*Az utolsó szavakat már megint vigyorogva mondom, majd az orrához nyúlok, hogy letöröljem az odakent vajat. Amit meg is mutatok neki ha kíváncsi mit matattam a szaglószervén. *
"Mégis mit gondoltál, hogy viccelek? Dolgozz meg a kajáért"
Nagyot sóhajtok, és kénytelen... kelletlen, de adom magam. Persze mindez csak színészet. Jó vele, jó mellette, és jó.. hogy most valahogy egyáltalán nem kell gondolkodni. A holnapon...
Teszem is ami jön, amibe besegít, és ami kétségtelenül olyan új terep, amit ha ő nincs, váltig állítom hogy szívesen kihagytam volna az életemből. De így... Mégis a csőre az ami megakaszt. Nem megakaszt, egyszerűen csak.. hozza a régi ütemet, és bár akár akarom vagy nem, magával hozza a berögzött jókedvet. Egyszerűen mert jólesik felejteni...
Felé nézek, de csak sunyítva. Egy jóleső vigyort is beleeresztek, de nem adom meg neki azt az elégtételt hogy visszakozzak. Mert miért ne! 10 centi az 10 centi, akárhogy is nézzük, na meg szeretem felverni benne az ellenkezést! Akkor a legtüneményesebb... De! És mert a JÓ.. ötletek sokszor a leglebilincselőbb ötletek, ezúttal bedobom a következőt a kalapba. Mert miért is NE!
Veszi is a lapot... vagy legalábbis úgy tűnik nincs ellenére, ám akkor tapogatni kezd, én meg... Csak az első pillanatban lepődöm meg. Muszáj megdörgölni az orromat.
- A holnap TÖKÉLETES! - vágom rá - Rengeteg időnk van... - vigyorodom el, és mert úgy érzem ezt az egészet én itt befejeztem, mintegy aki jó munkát végzett sebességgel, de eldobom a kést. A pulton ér födet.
- Akkor ne pazaroljuk ilyen hülyeségekre.. - és vigyorgom. A következőben viszont nagy levegőt szívok be, és valahol az első befutó sugallatnak engedelmeskedve elindulok, és mégis felmarom azt a nappali dohányzóján fekvő cigarettásdobozt...
Ha megjelenik... valószínűleg pont szembe fordulok vele. A visszaútnál. Ha viszont nem... Akkor egyből a terasz/erkély felé veszem az irányt. Nyitvahagyva az üvegajtót is magam mögött..
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 819
#32Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Szer. Feb. 21, 2018 7:22 am
Deadman& Sapphire
*Talán már rá kellett volna jönnöm korábban, hogy azért alkotunk mi ilyen jó párost, mert mindketten kiteljesedhetünk a másik mellett. Ő sokat hallgat én sokat beszélek.A gond ezzel csak az, hogy keveset tudok meg róla, hiszen néma gyereklnek az anyja sem érti a szavát, ami így, ebben a formában nem igaz, de remekül lefesti a helyzetet. Még mindig téma a kicsiségem, de hiába reklamálok nyíltan és fű alatt, nem mondja, hogy nem így van, csak sunyít és vigyorog. Én meg nyelvet öltök amikor meglátom. Nem is tudom mire készültem amikor elindultam otthonról, de örülök, hogy a kellemes csalódás érzése átjár. Deadmant mintha kicserélték volna, engem meg esz a fene, hogy megtudjam mit csinált, hogy ezt sikerült elérnie. Lám fél óra alatt többet beszélt mint legutóbb ami több órás, egyoldalú beszélgetés volt....nem, azelőtt. Az utolsó egyfajta megnyílás volt a részéről, magáról mesélt. *-Oké, adsz majd kölcsön pizsamát?*Megvárom mag rám néz és csak akkor vigyorgom el magam az arcát nézve. Lehet, hogy nem is tudja mi az a pizsama, de, hogy nincs neki olyan az tuti. azért elnézve a kérót - már amennyit eddig láttam és szagoltam belőle, remélem nem akar majd valami használt cuccot rám sózni valamelyik itt bulizó csajtól. *-Hééé! Még nem fejezted be! Ez nem hülyeség, éhes vagyok!*Na most nézek rá csúnyán, ráncolt homlok, összehúzott szemöldökök, résnyire keskenyített szemek. Nem használ, Deadman elillan. Az összes vagyonomat rátenném, hogy füstölni megy, pont ezért nem megyek utána, inkább befejezem a szendvicseket, korrigálom azokat melyeket ő csinált és nem fejezett be. Két teli tányérral el is készül, nem nagy dolog, csak egymásra kell pakolni a cuccokat. jó sok zöldséget teszek mindegyikbe. Körülnézés nélkül megyek a nappaliba, kezeimben a két tányérral. Meglep, hogy kiment az erkélyre cigizni de értékelem, azon viszont hosszan elmerengek, hogy letegyem-e a kaját arra az asztalra ami jobb napokat is látott már és kétlem, hogy minden történés látszik rajta. van olyan is biztosan amiről nekem fogalmam sincs. Elképzelve a bulikat és látva a mostani állapotot, volt itt takarítás - tutira nem Deadman porszívózott és törölt port - ergo eltüntették a nyomokat. *~Na jó. Volt már rosszabb is. ülj le Gloria mielőtt megbántod.~*Leülök a kanapéra, leteszem a tányérokat és hátradőlve kényelembe helyezem magam. Remek kilátás nyílik a füstölő pasira, nézem, figyelem a mozdulatait és próbálok rájönni, hogy mi változott meg benne azon kívül, hogy úgy vigyorog mint egy óvodás aki csokit kapott.*
- Jól vigyázz, mert leharapom.. - kacsintok rá, de mégis valahogy folyik tovább a menet. Az idő hozza magával... Az az idő, ami részint az ellenségem, most mégis örülök, minden egyes itt eltöltött percének. Ki hitte volna..??
Én biztosan nem.. de jólesik a közelség(e). Ahogy mindig, csak éppen most máshogy. Felvillanyoz... És ez az érzés megadja valahogy az alapkövet.
- Pizsamáááát??? - elnyúlik. A szám, de vele biztosan a szemem is. - Gatyám van. Meg póló. Már ha kéne. - szőr faarccal szövegelem, de hogy komolyan gondolom?? Ki akar itt aludni!
Demert ebből az egészből elég volt, már aaa... kenceficézésből, egészen másvalami fogalmazódik meg a fejemben, és engedelmeskedem a szokásos űrnek. Mert mindig engedelmeskedem. Azt még hallom ahogy utánam kiált.. elmosolyodom. Mindjárt jövök vissza, csakkk.. De aztán mégis magával hív a csend hívó szava.. Megnyitom az ajtót, és ki az erkélyre megyek. Láng lobban a szál alatt, füst tölti el a tüdőmet. És végre megint képes vagyok emlékezni.. Nemvégre. Nagyot sóhajtok, és inkább hátat mutatok a mögöttem álló képnek. Megfordulok, és befele, a szoba felé kémlelek. Ekkor jelenik meg Ő ott. Elvigyorodom.. szinte olvasni tudnék a fejében, de aztán mégis leteszek róla. Csak figyelem ahogy lerakja magát, és... Eszembe jut a jelenet Octoberrel...
Újra fordulok, és eldobom a cigarettát. Le, az udvarba futó részre, utolsó füst kienged, és csak azután lépek. Megcélzom azt a kanapét ott mellette.
Félig, fél seggel támasztom le magam, oldalt, és könyékkel megtámasztva a fejemet a támlán a szemeibe nézek.
- Miért vagy velem. - nem kérdés, nem megállapítás, egyszerűen hitetlenség a ténynek. Még mindig nem tudom mit lát bennem. Amiért elvisel. És amiért képes.. a faszom lelkemmel törődni. Nem volt még ilyen ember.. Talán csak EGY! Az is a messzibe veszett..
-Hááá!*Kaccantok kétkedően a fenyegetésre. Hát most telement a gatyám is. Közben azért kenem a kenyereket és pakolom rájuk a cuccot, mert ahogy elnézem Deadmant, ha rá várok akkor soha nem lesz készen semmi. Tessék-lássék csinálja, csak, hogy lássam mozognak a kezei, mondhatni mutatóba. Tőle akár éhen is halhatunk. Bedobom a kölcsön pizsama kérdést, nos legalább tudja mi az és mire szokták az emberek használni, de ahogy sejtettem nincs neki. Ő olyan _férfi_ férfi akinek gatyája van meg pólója. Vállat vonok de már nevetve, majdnem könnyet csorgatva az arckifejezésétől. Egyébként sem gondoltam komolyan, ha elaludnék azt ruhában fogom tenni, észrevétlenül míg ő beszél, vagy míg a tévé beszél, két szó között. Vagy sehogy, mert hajnalig kukorékolok. Szorgalmam nem volt hiábavaló, magamra hagy én meg majdnem utána dobom azt ami a kezemben van, de rájövök, hogy nem értékelné a cirkuszi késdobáló mutatványomat. Pláne ha a tarkón veri és nem az ajtókeretbe áll. Nagy sóhajjal készítem az ellátmányt míg ő –biztosan – füstöl, végül leteszem magam a sokat látott kanapéra. Onnan figyelem egész idő alatt, ahogy füstöl, forgolódik, engem néz aztán bejön és leteszi magát mellém. Én is oldalt fordulok, hogy szemben legyünk egymással. Nem tudom nem érezni a változást, ami még mindig zajlik. Előkaparom a sok emléket Deadman különböző arcairól és tudom, hogy ilyen még soha nem volt. Ott van a nyelvem hegyén a kérdés, szinte fizikai fájdalmat okoz a kínzás, hogy nem tehetem meg, nem kérdezhetem arról amire kíváncsi vagyok. Miért vagyok vele? Nem kérdezte, hitetlenkedik, nem érti a tényt én meg nem mondom el neki az igazat. Magam sem tudom…megfogalmazni. *-Mert hülye vagy és jól tudsz hallgatni.*Más kívánkozik oda ahol ezt mondom de ha komolyra váltok akkor kibukik a KÉRDÉS és még nincs vége az egyelőrének. *-Egyél. Finom és egészséges. Utána iszunk rumot….és játszhatunk Felelsz vagy merszet.
Nem ezt a választ vártam. És csak figyelem... Egyik szemét a másik után. Felváltva. Talán fürkészem.. Megfejteném? Érdekelne. Aztán mégiscsak elmosolyodom... És derültségbe fojtva az egészet, egy kiadós sóhajjal ellököm magam. Vissza a talpaim közösen érnek földet, én meg előrehajolva könyékkel a térdeimen megtámaszkodom. Csak ekkor fordulok újra felé.
- Hiszed vagy sem, a rumod most valahogy jobban foglalkoztat.. - ráncolnak a szemeim, de ha 'példát mutat' és elvesz és harap, akkor... én is hagyom magamat meggyőzni. Egy jókora szelet végzi kínálkozva a kezemben.
És beleharapok...
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 819
#36Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Szomb. Feb. 24, 2018 6:13 am
Deadman& Sapphire
* Érzem én, hogy nem ezt a választ várta, nekem is megfordult a fejemben, hogy más van a háttérben, de alkalmazom én is az egyelőre nem beszélünk róla metódust. Nem mintha kellemetlen lenne erről beszélni, inkább csak megfoghatatlan, és képtelen lennék szavakba önteni. Magam sem tudom, egyszerűen csak jól érzem magam a társaságában. Nem mondhatom, hogy kiváló beszélgető partner, mert nem az, jobbára hallgat, ha pedig nem akkor sem érvelgetünk egymással szemben. Csak mesélés van, amit élvezek, önmagában. Hogy jobban megértene mint más? Ez sem igaz. Sokan megértenek rajta kívül is. A szalonban ilyen emberek vesznek körül. Mindez csupán egy érzés, vagy érzések halmaza egy nagy csomagban, kuszán, kibogozhatatlanul. *-Gondoltam. De hidd el, az a rum nem jó éhgyomorra, és én is csak egy fél croissant-t ettem mert Diablo felfalta a másik felét és nem volt kedvem megenni a tonhalát. *A tányéromért nyúlok és magamhoz veszem. Többet is teszek. Deadman felé is nyújtom a másikat és a kezébe nyomom, addig noszogatom míg fel nem világosul, hogy a tányért tartva egyen és oda morzsázzon. Ezután elhelyezkedem, lerúgom a kiscsizmákat, hátrébb csusszanok és felteszem a lábaimat Deadman combjaira. Kinyújtva, kényelmesen. Beleharapok végre a szendvicsembe és hümmögve, nyammogva élvezem, hogy végre ehetek. Finom, az ízek összekeverednek és kellemes, ínycsiklandó elegyet alkotnak. Deadmant nézem s pár pillanat múlva, mikor már ő is harap és rág, kezdem érezni azt amiért itt vagyok. Ez is csak egy morzsa mint a tányéron.* -Ezért vagyok veled. Is. *Csend és nyugalom. Harmónia? Hmmm…igen, talán az is.*
"Gondoltam. De hidd el, az a rum nem jó éhgyomorra, és én is csak egy fél croissant-t ettem mert Diablo felfalta a másik felét és nem volt kedvem megenni a tonhalát. "
A hangját hallom... Miközben előre nézek. Mégis... mégsem, most nem vonzz semmi más, aztán továbbra is a térdeimen könyökölve összedörzsölöm a kezeimet. Aztán mégiscsak elveszek egy szeletet. Nem tudom miért... nem is igazán érdekel, beleharapok, de valahogy nem hat meg. Az annál inkább, amikor egy tányér tuszakodik felém. Bambán nézhetek... Rá.. de aztán megértem ~ asszem ~ érte nyúlok, és magam elé le, függőlegesben engedem. Aztán mégiscsak sikerül meglepnie. Nem a moccanás.. nem az amit leművel, hanem amikor jéghideg ~ jéghideg?? ~ lábak tolakodnak az ölembe, én meg a kezeimben a szendviccsel ~ nameg a tányérral ~ a levegőben, ügyeletesen hátrahőkölök. Meglep. Talán. Az első percben, talán a szemöldökeim is szöknek, a fejem tetejére, de aztán belenyugszom. Talán el is mosolyodom ~ vigyor?? ~ amikor lassan visszatalálok az előbbi pozícióba, azzal a különbséggel, hogy két.. istentelenül ficánkoló(?) izé ~értsd: láb ~ egyfolytában ficergőzik(aztcsinálja?) az ölemben. Meglepően új érzés.
A következő szavai viszont megakasztanak.
Rá nézek, ez biztos, félig-oldalra fordítva a szemeibe a fejem, és értetlenül nézhetek. Mi?? Aztán mégiscsak beszélek.
- Mire gondolsz?? - a szemem ráncol. Érdeklődik. Kíváncsi?? Még talán az is. Vagy egyszerűen csak nem értem honnan is jött ez a képlet, szükséges.. mindenképpen megmagyarázni. Tanácstalan vagyok...
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 819
#38Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Vas. Márc. 11, 2018 10:38 am
Deadman& Sapphire
*Azt nem mondom, hogy ódákat vártam tőle zengve, kellemes bariton hangon a szendvicsemről, de azért egy jóleső hümmögés elfért volna. Nem veszem a lelkemre a hiányát, hátha itt is működik Deadman megszokott, fáziskéséses reagálása. Várok hát, közben elé tolom a tányért, amire már felébred. Lassan de biztosan. Mosolygok a bamba képén, ezt sem csinálta még senki, érdekes és meglepő lehetek. A lábaim ölébe való pakolása viszont már ígéretes reakciót váltanak ki belőle, kuncogok az ijedelmen, a szemöldökrándításon. Pedig nem is hideg a lábam, elvégre eddig meleg lábbeliben volt. Viszont helyezkedem, alkalmazkodva az ő helyzetéhez, mivel nem marad nyugton. Előredől, hátradől, próbálja magáévá tenni a tényt, miszerint kisajátítottam a combjait. Egy ideig elvagyunk így, nekem tetszik, ő még mindig barátkozik. Nálam az érzést gondolat követi, a gondolatot pedig megosztom vele, jóllehet talán a közepén kezdve, ezért nem is érti. Tanácstalan gondráncai mókásak, beleharapok a szendvicsembe tovább élvezve azt ami miatt kiböktem a szavakat. Félmosollyal az arcomon rágok, figyelve őt, hátha elkezd derengeni valami, de végül megkönyörülök rajta. Talán ő még nem érzi azt amit én már jóideje. *-Erre.*Nem könnyítem meg. A szendviccsel mutatok körbe, mintha az egész szoba magyarázat lenne.* -Nyugi van. Eszegetünk, beszélgetünk, tisztára harmonikus. Nem? Kész jin-jang.
#39Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Hétf. Márc. 12, 2018 1:20 am
"Erre."
Nemértem. Körbejár a szendvics... a szemem tart vele. Még mindignemértem! Aztán mégis beszél... De MIT!?
Újra ráncba nyúl a szemem, de ez most valami egészen másfajta ránc. Felemelkedem. Fel a lábai fölül(a térdeimről), a szám most üres, de még a kezemben szorongatom... ..Hát még azt a kurva tányért is! Ezért leteszem. Halkan koppan az asztalon.
- Nem mondanám azt, hogy teljes mértékben tisztában vagyok azzal mit is akarsz mondani...
HŰ! Ilyen körmondat még talán sohase jött belőlem, de ami a biztos, hogy igaz. És a szemeim jelzik.
MIVAN???
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 819
#40Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Szer. Márc. 14, 2018 6:33 am
Deadman& Sapphire
* Nem érti. Ezt abból szűröm le, ahogy bambán követi a szendvicsemet a szemeivel….melyek nemsokára ráncok közé bújnak. Gondráncok ezek, a tanácstalanságé. Megmosolyogtat. Végig őt nézem s nem a tányért ami megint elárvul, gondolom még a fogása is szokatlan a számára. Végül az én szemöldökeim ugranak feljebb egy oktávnyi magassággal. Szépen fogalmazott, megfontolt körmondatot kapok. S akkor kibújik belőlem a kisördög. A szendviccsel megint kört írok le, várom, hogy kövesse a tekintetével, s ha ez megvan, akkor újabb kört csinálok a levegőben. Játszom és vigyorgok, de utóbbit csak akkora intenzitással, hogy ne lehessen belátni a számba. Kiábrándító a megrágott ételmaradék. Remélem nem maradt az egyik fogamon valami zöld a salátából.* -Láthatóan egyáltalán nem vagy vele tisztában. Most meg kellene sértődnöm. *De nem teszem, annál is inkább, mert Deadmannek mentsége van. Talán másfajta harmóniához szokott, vagy semmilyenhez, honnan is lehetne meg benne ez az érzés.* -Szóval arra próbáltam célozni, hogy jó így. Béke van. Nyugalom van. Tök jól elvagyunk. Rég éreztem magam így. Elfelejtettem minden gondomat. Te nem?*Hát ennél jobban nem tudom körülírni. Inkább beleharapok a szendvicsembe, miután körtáncot járattam Deadmannel általa. *
Megint pörög... A szendvics, vele az én szemem is. De harmadikra...
A harmadikra a szemeim már az ő szemeiben állnak meg. Összehúzva.. ráncolón... Mintegy magától kérdezve: Jól szórakozol?? De közben belefoglalva a 'hát én mindjárt kinyírlak!' összetevőjét is. Jól szórakozom.. Veszettül, de még mindig nem kapizsgálok.
Aztán jön az a félmondat.
Nagyot sóhajtok.. gondterhesen, de nemigazi gond... az a gond. Csak kényelmesen hátradőlök. Ahogy a szemeim már a szembefalat vizslatják. Nézek.. de nem látok. Mégse hagyom hogy elvigyorodjak... X év.. nagyszerű színészkedés!
De aztán mégis megered a nyelve, és ekkor már szabadon engedem azt a kellemesnek tűnő mosolyomat. Már fojtogatott... És ahogy befejezi...
.. Leteszem a kaját, ~tanulok!~ a tányér közepébe. Összedörzsölöm a kezeimet, és vissza.. felhúzva az egyik lábam félig, valahogy féloldallal ülök, hogy újra vele szembe kerüljek. De egy pillanatig se engedem/rúgdosom le a lábait. Ha ő nem vette el... ottvanaz! És persze újra megkönyöklöm.
- Miféle gondjaid vannak... - és a szemeibe nézek. Mustrálom. Méregetem.. felmérem. Talán tényleg kíváncsi vagyok. Kíváncsivá TETT! Hogy miért?? Vagy hogyan?? Ki tudja! Az egész lényege hogy egyszerűen ÉRZEM! És fura.. magávalragadó érzés ez. Magávalragad... Ő! Én meg engedem...
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 819
#42Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Pént. Márc. 16, 2018 6:59 am
Deadman& Sapphire
*A mosoly csak szélesedik mikor Deadman szemei résnyire szűkülve néznek rám. Csak bólintok, tutira az jár a fejében, hogy jól szórakozom-e és hát igen, remekül. Talán még egy az életemre törő fenyegetés is ott lobog, természetesen nem vérkomolyan. Mindez a kis szösszenet is hozzájárul az időközben kialakult és épp terítéken lévő harmóniához. Elmondom amit akarok, amire kíváncsi volt és nem látom elsőre a felismerést az arcán. A mosoly hiánya nem izgat, Deadman szeszélyes mint egy terhes, már háromgyerekes nő a második trimeszter végén. Csak akkor mosolyog ha akar és most direkt nem akar. A kis helyezkedés közben én is helyezkedem, picit felemelem a lábaimat míg ő pakol, aztán vissza rá, majdnem úgy ahogy voltak. Nem hagyom magam. Újabb falattal zárom le a számat, és nézek a szemeibe ahogy ő az enyémekbe. A kérdés váratlanul ér, de mégsem. Számítottam rá, vagyis számíthattam volna egy normálisan működő embernél, de nem Deadmannél. Azt hiszem most először érdeklődik az életem iránt önként, eddig csak én meséltem. Lenyelem a falatot, cseppet sem sietve a művelettel, addig farkasszemezünk. Kigondolom a választ, ehhez mérten emelem meg a szemöldökeimet, majd tárom szét a karjaimat amíg a kanapé egyik felén a támla engedi, egyik oldalon a tányér, a másikon a szendvics. Na most merre fog nézni? *-Most mondtam, hogy elfelejtettem minden gondomat. Hát tutira nem fogok emlékezni, hogy szétcsapjam a harmóniánkat.*Mosoly. Diszkrét, nem kajamaradékot mutató, de pimasz. Lelki szemeim előtt megjelenik Freddy bá és Beton, de gyorsan el is söpröm őket. A valóságban sajnos nem menne ilyen könnyen. Sicc! Tünés a harmóniámból! Enyém!*
Csak néz... Bele a szemeimbe, engem meg nem zavar. Folytatom. Én is figyelem. Hogy miért?? Mert így esik jól, és valahogy kellemes is az érzés. Újszerűen az. Aztán beszél... az én vigyorom meg szélesre nyúlik.
- Igaz.. - egyezem bele. Mert miért is ne! Kellemes.. és építő délutánnak szántuk. Este.. Aztán mégiscsak moccanok.
- Tudod... én is jólérzem magam Veled... - rövid az a szünet ami következik, mégis, még mindig csak a szemeit nézem. De van még. - Nem tudom miért, vagy hogy vagy erre képes, de egyszerűen megváltozik a közeledben. A világ... - ez lenne?? Ez lenne az amit mondott!?? A világ ottvan.. Ugyanaz a gyáva és elbaszott, (de) mégis... Valahogy beleveszek hosszú pillanatra a gondolatokba. Valahol a kettőnk között álló szövetet nézem.
Mégis valahol teljesen máshol járok.
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 819
#44Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Vas. Márc. 18, 2018 8:52 am
Deadman& Sapphire
*Deadmannel lehet farkasszemezni. Talán reggelig is így maradnánk, ha nem zavarnánk meg magunkat néha beszéddel. Kikerülöm a valóságról alkotott választ, szerintem frappánsan. Egyelőre nem kell Freddy bácsiról beszélnem. Jó helyen van ott ahol van. Bele sem merek gondolni hol. Még mindig szemezünk én meg hallgatok makacsul, átadom neki a szót. Néha kell ez, szokja, hogy beszélnie kell, biztosan furcsa ha jár a szája. Mosolygok a gondolaton, aztán ez elhalványul. Nem mintha rosszat mondana, csak épp…olyan…izé. Kissé romantikus felhangja van, vagy csak én képzelem. Viszont őszinte az tuti. És jó érzés, hogy ezt gondolja rólam, mégsem volt hiába minden. Talán rendbe jön, nem akarom még egyszer olyannak látni mint két napja. Hosszú ideig hallgatok, már nem engem néz, csak néz ki a fejéből és tudom, hogy gondolatban valahol máshol jár. Lenyelem a falatot és leteszem a tányért az ölembe, vagy a mozdulat, vagy a hangom visszakergeti a jelenbe.* -Na ez az amiről beszéltem. Látod, mégis csak van harmóniád. *De nem én lennék ha nem kérdeznék rá arra, hol járt fél percig.* -Mire gondoltál az előbb? Valamin nagyon kattogtál.*Kíváncsian fürkészem, bár úgy sem látok bele az ő agyába, rá vagyok utalva a szavaira, azokra melyeket hajlandó megosztani velem. Persze az is lehet, hogy leutánoz és kikerüli a választ. De rohadtul kíváncsi vagyok arra hol járt az elmúlt percben és arra, hol járt az elmúlt két napban. Mi történt ami miatt megváltozott, mert kétségtelen, hogy volt egy pont ahol más irányba indult. Nem feltétlenül a rossz felé.*
Nagy a csönd... Olyan furán nagy.. Valahogy mégse jut el az elmémbe, mert valahol teljesen máshol járok. Gondolkodom... Aztán a szavai azok amik kizökkentenek. Furcsa... ez is, és valami azt súgja, hogy ez belülről táplálkozik. (Talán én vagyok az aki etetem..)
Visszapillantok rá, de a nyakam még mindig ugyanolyan mereven lefelé figyel. Mégis ő az akit nézek. Aztán újabb szavak... és azok, amik engednek a tartásomon. Jókora levegőt szívok a tüdőmbe. És lazán... már sokkal lazábban, mégis úgy döntök válaszolok.
- Azon gondolkodtam tényleg így van e. - csak nézem a szemeit. - Hogy a világ e az ami más. - még mindig. Aztán kibukik. - Vagy én.. változom. - fura egy gondolat. Elgondolkodtatóan fura. A múlt.. a jelen... az hogy minden annyira más. Kifordult. A régi önmagából, és valahogy mégis élvezem. Talán tényleg én vagyok az aki tévedtem... Talán én vagyok az elbaszott... A világ meg csak ottvan. Mindiig.. a közelemben.
*A csend nem kínos, illik a mostani hangulatunkhoz, és mondhatom a miénknek. Kellemes. Deadman most sem beszél sokat, de legalább már elrugaszkodtunk valamerre, és ha keveset is mond, nála ez sokat jelent. Tartalmilag. Érzem, hogy küszöbön a megnyílás és nem eresztem. Valamiért tudni akarom hogyan érez, és miért, mi zajlik benne. Magamban pedig picit feszült vagyok, mert számítok arra is, hogy egyszer csak bezárul és akkor konzervnyitóval sem feszegetem fel újra a lelkét. Nézzük egymást, így vagy úgy, fentről lefelé és fordítva. Láthatóan ellazul, miközben gondolkodik és ezt jó jelnek veszem, és nem hiányolom a mosolyt. Most nem. Oldalra hajtott fejjel hallgatom a szavait, furcsa tőle ennyi komoly dolgot hallani, komolyat és szépet. Nem tudok egyből válaszolni, nekem is meg kell rágnom mindazt amit ő nyújtott, ami ő maga és amit eddig kaptam tőle. Aztán magamat is megrágom. Felemelkedem és a tányérja mellé teszem a magamét, majd elveszem a lábam róla és mellé térdelek a kanapén, karom a támlán lazán, de nem mögötte. Így egészen közel kerültem hozzá, talán felegyenesedik ős is hozzám, talán hátradől…vagy nem. Megoldom az egymás szemébe nézést.* -Történtek dolgok, hirtelen, váratlanul amire nem számítottál. Más lett a világ és te is változtál, talán megijeszt. Ettől pedig megváltozott a világod. Így megy ez, olyan mint a szimbiózis. Nem csak a tetteid alkalmazkodnak hanem a lelked is. *Igen, biztosan megváltozott és még fog is. Attól ami történt vele, meg ami nem pedig akarta volna. Csak a töredékét ismerem a történetnek, de az is éppen elég. Még azt sem tudom megfogadta-e a tanácsomat, vagy homlokegyenest mást csinált. *-Nem miattam változik a világ, vagy nem csak miattam. Te is formálod. Régen amikor eljöttél hozzám jobbára én beszéltem, most beszélgetünk. Nem rossz elmondani valakinek azt amit érzünk. Néha meg kell osztani. *Tudom, neki talán félelmetes lehet ennyi változás, nehéz lépést tartani, de menni fog. Ha egyedül nem, akkor valakinek megfogja a kezét és együtt mennek. Mindenkinek kell, hogy legyen egy „embere” egy kézenfogó embere.*
És mozog... Mozdul, pont itt az orrom előtt. Én viszont nem moccanok meg. Nem, mert kényelmes, és mert egész másfelé jár a fejem. Valahol az elmúlt hetek bizonyítékán.
Aztán már csak akkor figyelek újra rá, amikor itt van, egész közel. Pedig egy pillanatra sem engedték a szemeim. Mégis, valami sokkal kényesebb. Egy gondolat.. Valami ami folyamatosan itt motoz a fejemben. Mégis ő az aki előbb lép.
És csak beszél... Beszél, én meg őt figyelem. Az ajkát.. a gondolatait... az igazát. Útközben az arcát fürkészem, és valami azt súgja, így is gondolja. Komolyan gondolja... Ígyvan??
Nagyot sóhajtok, de csak azután miután végzett. Még mindig a karomon támaszkodom, félig, fél seggel ülve felé, és csak a szemeit nézem. Nem bele... A szemeit. Kívülről. [i]Fürkészem...[i] Aztán a semmiből jövőn elmosolyodok.
- Te annyi mindent tudsz... tetovált lány.. - a kezem emelkedik.. a szabad, és hajlított ujjam finoman végigsimít az arca oldalán. Aztán leesik.
- Én meg sajnálom hogy nemjátszunk... - egyenesedem ki, rendesbe ülve a kanapéra a lábam csúszik le, és előre dőlve megtámaszkodok a térdeimen. Összedörzsölöm a kezeimet.
- Na hol az a rum...!??
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 819
#48Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Szomb. Márc. 24, 2018 7:40 am
Deadman& Sapphire
*Tudom, hogy figyel rám, noha a tekintete a semmibe vész annak ellenére, hogy engem néz. Hallja amit mondok, de valahol az elméje mélyén összekeveredik a saját gondolataival, de végül értelmet nyer. Talán még soha, vagyis biztos, hogy nem hangzott el kettőnk között ilyen komoly beszélgetés…vagyis, nem komoly ez, csak érett. Deadman felnőtt, hát istenem, későn érő típus. Szeretném megfejteni, de nem megváltoztatni, ha változik az neki belülről jöjjön ne miattam. Fura érzés benne lenni a közepében de nem ijesztő és nem is teher, jó beszélgetni vele ilyesmiről is és amikor elmosolyodik, kikacsint belőle a régi Deadman. Jó, nem tűnt el, megmaradt csak kicsit háttérbe vonult. Nekem az is tetszett. Elnevetem magam a néven, a simítás azonban mélyen érint, mert nem egy egyszerű érintés, hanem érezhetően mélyebbről felbukkanó.* -Ezt a filmcímet már elsütötték előtted. *Nem tudok én semmit sem, csupán beszélgetek az emberekkel, elmondom mit érzek. Anyukám arra tanított, hogy mondjam el, ne hagyjak semmit belül, mert az nem jó. Olyan mintha élesztőre meleg tejet innál és kenyeret ennél. Hát, kipróbáltam. Két napig beteg voltam. Hülye gyerek a saját kárán tanul, de mentségemre legyen mondva, csak hat éves voltam. Értetlenül nézek rá….”Nem játszunk”?? ez most mit akar jelenteni? Hogy nem járunk? Vagy mi? Már veszem is a levegőt, hogy rákérdezzek, de megszólal megint és meg kell hagyni igaza van. Rum nélkül belemenni egy ilyen témába, karakteröngyilkosság lenne. Felállok és a konyhába megyek az üvegért, találok poharat is, tisztát. Az tuti, hogy nem Deadman kötött kötényt és mosogatott el, de így is értékelem. Lezöttyenek mellé és az egyik poharat neki nyújtom, majd töltök a kedvenc rumomból. Habanero. Chilivel. Hmmm…az övéhez koccintom a poharamat és lehajtom a magamét ahogy szoktam, aztán jön némi levegő kapkodás, érzem ahogy a rum jóleső melegen lecsúszik, majd a gyomromból már bátorság, vakmerőség és felelőtlenség keverékeként az agyamba menekül.* -Szóval mi ez a „nemjátszunk” dolog? Nem társasjátékra gondoltál…*Kérdés, megállapítás egyben a második mondat. Várom, hogy kimondja. Nem tudom féljek-e vagy ne a kimondott szavakért. Ha valamit megtagadunk magunk előtt, ki kell mondani, hogy szembesüljünk vele. Akkor rájövünk, hogy: Tényleg! Meg bassza meg! *
Csak a háttérből hallom. Az én fejem meg valahol egészen máshol jár. A hallottakon... Az igazságon... A világon?? Miért van az hogy ez ennyire nehéz..(??)
Fel se tűnik hogy eltűnik, vagy lehet hogy feltűnik, de egyszerűen máshol jár az eszem. Még mindig az egészen, még akkor is, amikor előrenyúlva az asztalon a kezem egy újabb cigarettáért kajtat. Magamhoz veszem.... De a gyújtó még nincs itt.
Aztán megjelenik... erre már visszatér a jelen kép, és máris egy pohár végzi a képemben. A cigaretta átvándorol a másik kezembe, és érte nyúlok...
Csorog az ital, még az illata is kellemes. Mégis valahogy más. Valami sokkal.. FŰSZERESEBB, mégse gyanakszom semmire. Koccintás... ahogy az ő üvege csillan az enyémen, és a következő művelet már megszokott. Nemúgy a HATÁS!
A szemeim egy pillanatra megguvadnak, ez egészen biztos, de ne legyek Ville Deadman ha ezt a lovat nem ülöm meg, ezért csak egy hosszú beszívó szájnyújtásra futja.
- Aztabetyár.. - nem tudom honnan tör ki. Miért. De már tartom is az újabb poharat az újabb körért.. vagy inkább ugyanazt, de csak féloldalt nézek a szemeibe. Először. Aztán újra szívok, amikor megint kérdez. Pedig én azt hittem bírom a PIÁT!
- Hogy mi? - kapom oda félbeszakítva a fejem, de aztán a - még mindig - veszettül csípő érzésen túl, utolér az értelem. Elmosolyodom. Csak egy kellemeset. Aztán utána jön egy sóhaj is, és nincs ebben titok, elengedem.
- Korábban azt mondtad random ne csókoljalak meg.- már megint magam elé nézek, ha újabb kör van a kezemben, az az amit fixírozok. Ha viszont nem.. az ujjaim között megforgó üres poharat figyelem, mitől is lehet ez annyira 'más.' Pedig megvolt a késztetés... - és felé figyelek. Elmosolyodom.. vagy már inkább vigyor az, és a szemeibe kémlelek. De csak egészen... szokványosan ragadva az érzésben. Jólesett volna.
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 819
#50Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Szomb. Márc. 31, 2018 7:17 am
Deadman& Sapphire
*Hogy is van azzal a „már megszoktam” dologgal? Hogy nem folyik taknyom-nyálam egybe az első korty után. Nem, már nem. Elég nagy blamázs lenne a mostani hangulatos beszélgetés közepette, bár biztosan mókás. Amíg elfoglaltam magam a poharakkal és az üveggel, meg a Deadmanhez való visszatéréssel, a „nem játszunk”-on forgott az agyam. Rájöttem, hogy pontosan tudom mire gondolt ő, de könnyebb volt letagadni, hogy időt nyerjek én. Ez pedig azt jelenti, hogy zavarba hozott. Na szép! A Habanero ad még némi lélegzetvételnyi időt, nekem is, neki is, bár azt hiszem nála nincs gond ma a válaszadásokkal, sokkal felkészültebb mint én, ez pedig meglepő. Általában ő nem tud beszélni. Hogy oldjam a magam feszültségét, előhúzok egy papírzsepit a nadrágom zsebéből és a combjára dobom, hátha szüksége lesz rá, a kimondott elismerés a rumnak szól de attól még egybefolyhat mindene. Bár a szalvétáról sem tudta mire kell használni. Újratöltök neki is magamnak is és lehajtom a sajátomat, kell némi bátorság…még, még. A válasz szerencsére azután érkezik, hogy a rum már lecsúszott és a gyomrom felé vette az útját, különben kiköptem volna. *-Ó!*Csak erre futja első nekifutásra és ez is kissé rekedt. Azt mondom a rumtól. Aztán jön a következő mondat.* -Azt mondtam….és nálad ez a késztetés mitől van? *Hát istenemre mondom tetszik az a vigyor amivel felém fordul. Csak épp nem tudom, hogy hülyéskedik vagy komolyan beszél. „Meg volt a késztetés”, oké, de miért? Mert szépet mondtam? Mert barátit? De jó, hogy elhoztam a rumot.*
Kezdőlap
by 
Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... 
