Ville kézen fogva navigál a taxihoz, és kinyitja előttem az ajtót. Egészen hölgynek érzem magam a gesztustól. Ha nem vigyáz, még hozzászokom ahhoz, hogy körülzsong és kiszolgál.
Bebújok az utastérbe – jó tömény, jellegzetes szag terjeng idebent, a füvet akár vágni lehetne… -, és leteszem a hátsómat az ülésre. Ville mellém pattan.
- Üdvi... – köszönök oda a raszta fickónak.
Drága férjem egyből a lényegre tér, „Akad még belőle?” Halkan felnevetek. Erre a néhány másodpercre inkább elfordulok tőle és kipillantok az ablakon. Ne már megsértődjön azon, hogy kiröhögöm.
Megértem a vágyódását… Egy ilyen izgalmaktól túlcsorduló nap után kell, hogy elhangolja az agyát.
- Naná, öregem! Én magam sodortam. Szolgáld ki magad. - nyújtja hátra a cigarettásdobozt a sofőr. - Egyébként hová lesz az út?
Sunyulva figyelem Villet, ahogy kihúz egy szálat (vagy elmarja az egész dobozt???). Asszem most jön csak jól az a strasszköves, rózsaszín öngyújtó…
- Valami csendes helyre, ahol lehet látni a csillagokat. – felelem a nagyurat megelőzve, hadd tömködje a szájába a cigarettát nyugodtan. Koncentrálódjon csak erre. Meg a gyújtogatásra.
- Hát, cicám, olyan a városban nincs. Legfeljebb odakint a sivatagban.
- Oké. – a következő pillanatban hirtelen ötlettől vezérelve mozdulok. A sofőr mögé húzódok, és hátulról a képébe tolok 200 ropogós dolcsit. - Másfél órára kölcsön vennénk a kocsit. – másfél, mert okos nőként gondolok az utazással elbarmolt időre is… Majd én intézkedem. Ville meg csak szívjon a túlvégen.
A feka srác szemei gúvadnak a Franklin ikrekre, mire kikapja őket az ujjaim közül.
- Szépségem, hogy lásd kivel van dolgod, legyem 300, és elviszlek titeket a város széléig, ott beugrom az öreg féllábú Joe kocsmájába úúúgy másfél órácskára, aztán addig tiétek a verda. De egy karcolás sem eshet rajta, mert tudom ám kik vagytok és hol keresselek!
A táskámból már húzom is elő az újabb százast, hogy előre nyújtsam. Nyúlna érte, de én az ujjaim között tartva elrántom a keze elől.
- A-A! – rázom meg a fejem - Ennyibe a hallgatás is belefér… Nem is láttál minket… Pláne nem a környéken...
- Oké! Regie bátyó tudja tartani a száját. De nem ám összecsunyázzátok nekem a hátsóülést!
- Majd igyekszünk... – döngöm szemét vigyorral, és rákacsintok.
Hagyom, hogy kikapja az ujjaim közül a százast.
Visszacsúszok a helyemre, a taxi meg rögvest elindul kifelé a városból.

Villere pillantok. Igen? Mindjárt kocsit vesz? Ennyire jó az a cigi?
- Csábító az ajánlat haver, - vihog bele a sofőr a visszapillantóba - de ez a verda pótolhatatlan családi örökság. Csak hozzátok vissza egyben az én Kicsikémet, és nem akasszuk össze a bajszunkat.
Ő sanszosan arra gondol, "Ezek a hülye rockerek", de szerintem meg ő szívta már el totál az agyát. Visszautasít egy új kocsit? Mit tud ez a járgány? Talán ez Kitt a Knight Rider-ből?
Mondjuk Ville se teljesen ép, ha már úgy osztogatja a kocsikat, mint Bud Spencer a pofonokat.
Kábé 15 percig furikázunk, mire kiérünk a város szélére. Regie behajt az említett kocsma előtti parkolóba. A bejárat felett ott világít neonkéken a "Joe's bar" felirat.
- Másfél óra múlva nekem itt legyetek! Az óra ketyeg! Tik-tak! - így Regie, mire kipattan a volán mögül, de még visszahajol. - Érezzétek jól egymást! Hehehe! - ezzel megcélozza az ivót.
- Kösz Regie! - szólok utána.
A slusszkulcs ott himbálózik a helyén. Vilkere pillantok, aztán harsányan felnevetve kinyitom a kocsiajtót. Kiugrok, majd csapódik is mögöttem. Nevetve kerülöm meg az autót, hogy bevessem magam az anyósülésre. Várakozón figyelem Ville minden lépését, azt, hogy mit csinál; jön-e, és magához ragadja a kormányt, vagy nem.
Azt hiszem, remek kis éjszaka elébe nézünk.
- Húzz bele, Szivi! - sürgetem a férjecskémet kacarászva, ha még nem ült volna a volán mögé.
Ha beül, én közben lerúgom a tűsarkú cipőimet. Ville felé fordulok, és felhúzom a lábaimat az ülésre, hogy átöleljem a térdeimet. Fölülük vigyorgom Villere. Határozottan jól érzem magam.

Hogy ne legyen panasz, meg persze a saját érdekem is – na nem mintha félnék, amiért Ville ül a kormánynál –, de magamra csattintom a biztonsági övet, miközben gurulni kezdünk kifelé a parkolóból. Néha kimegy a fejemből, hogy már nem csak én vagyok a testemben, és egy másik lényre is vigyáznom kell. Már nem vagánykodhatok és lazulhatok felelőtlenül.
Szívesen hallgatnék zenét, de nem nyúlok a rádióhoz, nem akarom Villet vezetés közben zavarni, hadd koncentráljon, annyira elmélyülten navigálja a verdát. Látom rajta. Tetszik, ahogy megoldja, mindenhez olyan határozottan nyúl hozzá. Asszem, még ezt is izgatónak találom.
Az anyósülésen kuporogva, csak csendben vigyorogva figyelem a mozdulatait, és azt, ahogy ott ül mellettem. Nem tudom, hogy a hormonok teszik-e, de még ettől a jelenettől is elérzékenyülök. Amit ebben a pillanatban érzek, az vegytiszta csodálat. Csodálom a férfit. Most olyan vagány így. Ha tudná milyen sokat jelent ez nekem! Hogy milyen boldoggá tesz ezzel az egésszel, pedig „csak kidöcögünk a sivatagba”. Az Ő olvasatában talán. De nálam ez a történés teljesen máshogy hat, A Nagy Ő elvisz kirándulni, hogy kettesben romantikázhassunk valahol az éjszakában. Nincs ennél szebb ajándék!!! A lány-korszakomból ezek a dolgok totál kimaradtak; ilyen-olyan okokból.
Sötét van, az út rögös és homokos, csak a taxi fénypászmái világítják meg előttünk a terepet. Nekem bárhol, jó, csak Villel lehessek, és lehetőleg kettesben. Nagyon nincs most kedvem másokhoz. Ez a mi éjszakánk.
- Hááát… Te akartál új dolgokat csinálni... – dünnyögöm vigyorogva az anyósülésről, miután leállítja a motort, és megérkezünk az általa választott helyre.
Hogy kényelmesebben legyek, leoldom magamról a biztiövet. Susogva röppen vissza a vájatba.
- Nekem annyira bejön, hogy Te vagy a sofőr. – magyarázom, az arcomon ott virít leplezetlenül a boldog mosoly. Jóóó, én is vezethetnék, hamarosan úgyis visszakapom a jogsimat – a bunkók bevonták 3 hónapra –, de így olyan más, ha az ember lányát a pasija (most már a férje) elviszi erre-arra kirándulni.
- Mmmm… Mit szólnál egy saját dzsiphez? Egy maffiózós feketéhez? Azzal aztán kirándulgathatnánk mindenfelé. Ééés nem uccsó sorban, baromi dögösen állna rajtad. – bazsalygom Ville mellől, miközben az arcát fürkészem, és beharapom az alsó ajkam, ahogy elképzelem magam előtt, miféle szemkápráztató, békés tájakon, hegyeken, sivatagban, tavak és erdőkben kirándulunk vele. Én áldozni tudnék Ville lábai előtt, ha ez megtörténne. Persze semmit sem erőltetnék rá. De álmodozni még szabad.

- Jól van… Hát akkor az uracskám nem kap terepjárót nászajándékba. Pedig boldogan megleptem volna eggyel, ha az lett volna a kívánsága. De ííígy…. Mást kell kitalálnom. – magyarázom banditamosolyommal az arcomon. Tényleg bármit megadnék neki; azt sem tudom hogyan járhatnék Ville kedvében. Szeretek adni. Neki meg főleg.
A két kerék részemről valóban sztornó. Esetleg csak akkor jöhet újra szóba, ha a bennem lakó kismanó, végre idekint lesz. Ennek a gondolatnak csak azért nem adok hangot, mert már megtanultam, hogy Ville viszket a baba témától. Feleslegesen nem hoznám rá a frászt, nem szúrnám el ezt a kellemes estét.
„Majd találunk valamit, ami nem taxi lesz.”
Felnevetek.
- Otthon, Helsinkiben van egy Fiat 500 bogárhátúm. Ha esetleg egy ilyen jobban bejön, mint egy gépszörny… – ezzel az ölembe húzom a táskámat és előmatatom belőle a mobilomat, hogy pár pöttyintéssel megtaláljam és megmutathassam az ééén „kicsikémet”. - Nézd...
Közelebb húzódom Ville-hez, hogy elé nyújthassam a világító kijelzőt, amin ott kéklik a kocsim. Még ez is a hozomány része. Egy csajos kisautó.
- Jaanaval, az unokanővéremmel sokat kirándultunk benne. – mesélem, mint egy mellékesen. - Tudod, a csajjal, aki most Mickkel jár. – hogy miért fűzöm mindezt hozzá? Mert úgy észlelem, hogy Ville mintha kissééé… kellemesen be lenne szívva. Ez a nagy nyugalom a füves cigi csodája. Pedig lett volna 1-2 pikáns ötletem mostanra, ahogy így ücsörgünk kettecskén a kocsiban, de így inkább elnapolom a férj-becserkészést.
A mobilomat visszacsúsztatom a táskámba, aztán belebújtatom a lábaimat a fekete cipőimbe. Mezítláb mégsem merek kint sétálgatni, hiába homokos a terep. Bánat tudja mibe léphetek bele.
A kérdésére a válasz...
- Menjünk. – mosolyodom rá. - ...De előtte….. – jobbommal az arcához nyúlok, az ujjaim gyengéden megfogják az állát, és magam felé fordítom, hogy odahajolhassak hozzá. Muszáj egy apró, forró, szerelmes csókot préselnem a szájára.
- Most már mehetünk. – búgom vigyorogva Ville ajkaira, aztán elhúzódóm tőle, hogy kinyissam a kocsi ajtaját és kilépjek a sivatag homokjába.

Beleolvadok az ölelésbe, amivel magához húz, amivel ott tart magánál, míg szenvedélyes csókot váltunk. Szeretem amikor ilyen határozott, és ilyen módon tudatja velem, hogy akar engem.
Az egésszel csak annyi a baj, hogy minden egyes érintésével és csókjával pokolian felizgat. Legszívesebben a bánatom szállna ki a kocsiból… Innen nem lenne nagy művelet az ölébe ülni, és hülyére csókolni, vagy… csak lebukni a kormány alá… Igen, ez az, ehhez lenne csak igazán kedvem!
„Na MOST!!! mehetünk...” – zengi.
Egyetértenééék, ha nem valami egészen más indíttatás munkálna bennem.
Sunyin a szemeibe vigyorgom, miközben halkan rákuncogok a szájára. Nem akarok elhúzódni tőle, nem akarom, hogy kiszálljon a kocsiból. Még nem.
- Sietsz valahová? – kérdezem gonoszdi mosollyal a képemen, és a szám lassan elsiklik az ajka fölött.
A nyakához hajolok, hozzá fúrom az arcomat, és forrón, aprón bele-bele csókolok a bőrébe. Közben belélegzem az illatát. Mennyei illata van. Számomra nincs ennél finomabb az egész világon.
Mmm… Lófaszt megyünk mi most sétálgatni… A leghülyébb ötlet. A csillagok és ez a homoktenger megvárnak.
Nászéjszakai előzetesre vágyom. Majd megveszek azért, hogy megérinthessem a teste minden egyes porcikáját. A kezemmel, az ajkaimmal...
- Csak mert… itt és most úgy lecumiználak... – búgom vágytól fűtött, rekedtes altomon, miközben hozzábújva, az orrom hegyével cirógatom a nyakát.
Jobb tenyerem ezalatt rásimul a távolabbi térdére, aztán lassan megindul felfelé a combján, a farmernadrágja anyagán.

„Azt tudod... hogy megveszek érted..  igaz??”
- Ühümm! – morranom a nyakába mosolyogva, miközben csókolgatom az álla alá bújva, és a jobbom felsimít a combján. Lassan. Egészen az öléig, de nem érintem meg az érzékeny részen. Az ujjaim aztán gyengéden rászorítanak a hajlatnál. Kicsit elidőznek ott, majd a tenyerem visszakúszik a térde felé.
- ...és igyekezni fogok, hogy egy életen át így is maradjon… mert mindennél jobban szeretlek. - döngöm forró lehelettel a bőrére, és oldalra döntöm a fejem, hogy most a nyaka másik oldalára vándoroljon a szám. Puha, apró csókokkal érintem.
Amikor felbúg az az isteni mélységű baritonja, nem nézek fel rá, de kihallom a hangjából, hogy elégedetten vigyorog. Engem már ennyivel kurvára felizgat.
„Szóval azt mondod.. ez a feleség dolga..?? Hogy a férjének eleget tegyen..?”
- Aham, egy feleség kötelessége, hogy imádja a férjét, mindent megadjon neki, és hülyére kefélje, amikor csak teheti…… Az meg külön mázli, hogy főzni alig kell rád. – dünnyögöm heherészve, miközben a nyakán vannak az ajkaim, de aztán megérzem a tarkómon a hajamba túrni az ujjait.
Halkan felnyögök, ahogy a tincseimnél fogva elhúzza magától a fejem. Lángoló tűzzel a tekintetében néz a szemeimbe, én pedig izgalomtól pirosló arccal mosolygom vissza rá. Forr a vérem, bizsereg a bőröm az érintésétől.
Kis híján leolvad rólam a bugyi attól, amilyen szenvedélyesen fal a csókjaival. Nekem van a legistenibb és legördögibb férjem! Mindig elcsattan az agyam attól, ahogy átveszi az irányítást a testem fölött… Egyenesen elalélok tőle. Fél pillanat alatt hoz vele lázba. A nyelvem utat talál a szájába, és egyik csók beleolvad a másikba. Teljesen rágyógyulok az ajkaira, mindent beleadok a csókcsatába, és gondoskodom róla, hogy Ő is épp ennyire élvezze.
A szájába sóhajtok, ahogy a keze végigsimít rajtam, majd határozott mozdulattal rámar a combomra és felgyűri a derekamig a szoknyámat. Perzselő tenyere alatt tüzek gyúlnak a bőrömön, az agyamig árad, elöntve hihetetlen boldogsággal.
Odavagyok azért, ahogy kifejezve a kívánalmát, áthúz az ölébe. A szemeim lehunyva, a szám a száján jár, és közben elvarázsolva engedelmeskedem a kezei utasításának. Leejtve a lábfejeimről a tűsarkú cipőket, óvatosan átügyeskedem magam az ölébe. Csak amikor leülök a combjaira, háttal a kormánynak, válok le nedves ajkairól, nyitom fel a pilláimat, és nézek enyhe zihálással a szemeibe.
Kissé szűkösnek találom így a helyet, de nem baj… Nem sokára orvoslom, ám előtte még...
Jólesőn felsóhajtok, ahogy a marka a fenekemen matat. A szívem veszettül kalapál, egészen kimelegedtem, és minden sejtem lüktet – fogalma sincs róla, hogy fel tud ajzani.
Kezeim a vállain pihennek, kapaszkodom. Mélyen Ville lélektükreibe fúrom a pillantásomat, miközben banditamosoly költözik az arcomra.
- Jól gondold meg a saját kocsi ötletét… – döngöm, és visszahajolok a nyakához, hogy kedvesen, finoman megcsókoljam az ádámcsutkáját. - Bármelyik este kijöhetnénk ide… a tópartra, vagy akárhová… és istenieket szeretkezhetnénk benne… – újabb puszit lehelek a nyakára - A hátsóülésen… A motorháztetőn… Meg még… a kormány alatt is tudnám hogyan kényeztetni a sofőrt... – és egy újabba csók landol, most már az állán.
Sajnálom, azt hiszem Ville egy kéjkórost vett nőül. Vagy csak tényleg ennyire imádom, hogy képtelen vagyok betelni vele. Ez utóbbi 1000000000000000%.
Határozottan érzem a magam alatt ébredező férfierőt, a gerjedelmét, érzékien nyomja az ágyékomat. A lélegzetem is elakad egy pillanatra, ahogy végiggondolom mi keményedik odalent…
- Az én férjemnek akkor sem maradhat el a legénybúcsúja... – vigyorodom Villere sejtelmesen, aztán oldavást pillantok, a műszerfalra, hogy megkeressem és egy ügyes gombnyomással bekapcsoljam a rádiót. A fülledt utasteret azonnal betölti a zene vadító lüktetése.
Visszafordulok életem értelméhez, és olyan szerelmesen pásztázom az arcát, azokat a fantasztikus, zöld szemeit, mint ahogy még talán sosem nézett rá senki.
A dallam jótékonyan bekúszik a porcikáimba, mire mozdulok… Az ágyékom előrelendül Ville combjain, ahogy alattam ül… Ha veszi az adást, talán leesik neki, hogy privát öltánc van kinézőben.
Hozzá dörgölőzködve ring előre-hátra az ölem rajta, és a tenyerében a popsim, miközben a fejemet oldalra vetem.
Fel kell vennem az ütemet...
A tekintetem kitartón kapaszkodik Ville jégzöld, csillogó szemeibe.
Érzem a férfiasságát, tagadhatatlanul feszül a farmerján keresztül is, én pedig szemérmetlenül hozzányomakodom. Kell, hogy érintse a szeméremdombomat, még ha csak a bugyi csipkéjén át – érezni akarom.
Jobbommal tovább kapaszkodom a vállán, míg balom ujjaival szigorúan hátrafésülöm a homlokomból a hajam. Néhány másodpercre megtartom a pózt, mintha csak fél kézzel kapaszkodva lovagolnám meg az én férjecskémet. Közben is cinkos mosoly játszik a csókjaitól duzzadt ajkaimon.
Ez csak a bemelegítés... Ha hagyja, hogy kényeztessem, még több szórakoztató élvezetet zúdítanék rá.
Lassan lehajolok oldalra, lenyúlok az ülés és az ajtó közé, hogy kitapogassam a háttámla állítógombját. Ha nem ütközöm ellenállásba, Villet egyetlen csavarintással küldöm félig-meddig hanyatt. Hirtelen dől alatta hátra az ülés támlája, és talán meglepődik a pillanatnyi zuhanás élményétől. Halkan felnevetek.
Máris sokkal jobb... Kell a hely az erotikus vonagláshoz.

Ville szemeibe kapaszkodó tekintettel mosolygom töretlenül rá.
Irgalmatlanul nyomja a csiklómat a gatyájában dudorodó keménység, és én egyre csak dörzsölöm magam hozzá a zene észvesztő, forró ritmusára. Istentelenül jólesik az odalenti nyomás, egészen lázba hozza az ágyékomat. Forrongva lüktet, Ville után epekedve, de most nem a saját kielégülésem jár az eszemben; felejthetetlen éjszakát akarok adni Villenek. Szeretni, imádni és kényeztetni akarom.
Mégsem tudom leplezni, hogy én is pokolian élvezem, ami történik.
Kéjes nyögés szakad fel a torkomból, ahogy a fenekemet markolássza, majd a combomat simogatja. Legszívesebben megdugatnám magam vele, de csakis az Ő élvezetére koncentrálok.
Teljesen elsodor a hangszóróból áradó varázs, a dob szívdobbanásszerű lüktetése - a vérem folyama átveszi. A testemet és az elmémet is átmossa a dal vérforraló üteme. Valamiféle emelkedett, végtelenül kellemes tudatállapotba repít. Ha volt is bennem bármiféle gátlás, azokat eloszlatta.
Ez a szenvedélyes éjszaka most mindenestül a taxi szűkös belterében sűrűsödik. az idő is mintha megállt volna.
A csípőm körbe-körbe kezd táncolni, egyre bátrabb és vadabb ívekben. Felgyűrt ruhám aljáért nyúlok, és lassan lehúzom magamról. A cipzár susogva nyílik szét a hátamon a mozdulattól, végül a kezeim, ahogy a magasba nyújtom őket, hogy megszabaduljak a ruhámtól, a kocsi mennyezetébe ütköznek.
A fekete szövetet aztán leejtem az anyósülésre mellém.
Rádőlök Ville testére. Az ajkaim éheznek rá, muszáj rámarnom a szájára, újra és újra finoman megharapdálnom. Aztán ha nem akadályoz meg benne, két tenyérrel megtámaszkodom a mellkasán, és enyhén feljebb nyomom magam tőle. A zene ritmusára meglóbálom a fejem, és a szálldosó hollófekete hajtincseim csiklandozva, leheletfinoman csapnak az arcába.
Fellököm magam a testéről, és felegyenesedem az ölében. Hátranyúlok a melltartóm csatjáért, és most ez a darab hullik le rólam.
Cinkos banditamosoly ég az arcomon, ahogy csakis Őt nézem. Szinte felnyársalom kéjtől ragyogó pillantásommal.
Eközben meztelen melleim feltárulkozva ringnak előtte, ahogy a két tenyeremmel a magasba nyújtózom, és megérintem a tetőt a fejem fölött. A mellkason lassan köröz, a testem kéjesen kígyózik.
Csöppet sem zavar, ha leplezetlenül legelteti rajtam a szemét, élvezem a tekintetét magamon, a pőre halmaimon – nincs olyan porcikám, amit szégyellnék előtte.
Jobbra-balra dobálom közben a fejem, a hajam zuhataga egyik oldalról a másikra lebben. Közben is a plafonra tapadnak a tenyereim.
Ha Ville esetleg meg szeretne érinteni, simogatni, nem bánom, boldog sóhajjal és szerelmes mosollyal fogom viszonozni, ha nem élvezkedő, elégedett nyöszörgéssel, doromboló sóhajokkal
Mostanra már a bugyim anyagát átnedvesítette a saját izgalmam. Érzem odalent, hogy csatakos. Tetőtől talpig átjár a forróság, mintha lávában fürdenék.
A rádió eközben átvált a következő számra.
Lassabb, elegánsabb, de ugyanolyan csábítgató mozdulatokban rezdülnek a porcikáim. Az ujjaim gyengéden érintik a kocsi tetejének vásznát.
Nem is tudtam, hogy ennyire szeretek táncolni. Legalábbis ilyen formában. Gyakrabban kéne ezt csinálnom. Feltéve, ha Villenek is bejön. Örömmel szórakoztatnám esténként ilyenképp is.
Istentelen mámorral tekergek a férjem ölében. Mintha sosem érne véget ez az éjszaka.
Ha nem heveskedik, és hagy kéjelegni, továbbzakatol a mókavonat...

Imádom, ahogy végigsimítja két tenyerével a bőrömet, a testem szinte énekel neki, ahogy érint. Minden egyes érintése újabb hullámzó mozdulatra sarkall.
És amikor megmarkolja a melleimet… Belesóhajtok az utastér fülledt levegőjébe, és hátrabicsaklik a fejem. Az ujjaim a kocsi kárpitját szántják a magasban.
Lágyan ide-oda ring, kígyózik a törzsem, meleg, felhőpuha tenyereiben a melleim kerek halmaival.
Belemosolygom az éjszakába.
Csak akkor nézek megint előre, amikor megérzem, hogy Ville hirtelen felül. Nekitaszít a kormánynak, és az ajkai közé szippantja az egyik mellbimbómat, majd rányalint a nyelvével.
Mintha villám csapna belém – a kéjgyöngyöm is fellüktet tőle titkos, izzó zugában. Felnyögök, és a karjaim a magasból a vállaira ereszkednek.
Visszalököm őfelségét az eldöntött ülésre, erre Ő a combjaim közé csúsztatja a kezét. Halkan felnyögök, kegyetlenül kellemes a csiklandozása.
Megragadom a pólóját és felgyűröm a felsőtestén, és ha engedi, ha felemeli a karjait, lehámozom róla. Ez a is hanyagul repül az anyósülésre.
Újra találkozik a tekintetünk, mire jeges borzongás fut végig a hátamon.
Baszki, miért vagy ilyen kiállhatatlanul szexi és izgató? – mustrálom végig a csupasz, teletetovált felsőtestét, majd azt a csodás férfiarcát megint.
„Akarlak!” - döngi pokolmélyen a baritonja.
Gonoszan elvigyorodom. Vagyis csak vigyorodnék. Az arcomra fagy a vonás, ahogy a keze most besiklik a bugyimba, és megérzem végigsimítani a szeméremdombom csupaszságán.
- Úúúh... – szökik ki a számon a sóhaj, miközben beleborzongok az érintésébe.
Egyszerűen elveszi az eszemet ez a pasi. Nyomban fölé dőlök; az arcom az övé fölött lebeg. Gerjedelemtől parázsló szemekkel nézek le rá.
- Én is sok mindent akarok... – mordulok a szájára. Teljesen felhergelt, remélem ez világos. - Többek közt leszopni a férjemet… Igen. Jól hallottad. – ezt is épp annyira akarom, mint hogy belém nyomja magát és megdöngessen.
Mohón kapok a szájáért, kiéhezve csókolom, a nyelvem lázasan üzekedik az ő nyelvével.
Eközben jobb kézzel lenyúlok kettőnk közé és végre lecsapok a nadrágjára. Megsimítom a kemény dudorodást – felizgat, ami ott vár. Ezalatt végig úgy habzsolom Ville ajkait, mint aki hosszú évek óta most látja viszont először.
Lassan hátrébb csusszanok a lábain, amennyire tehetem, hogy még inkább az öléhez férjek.
Lehúzom a cipzárját, és merev farka szinte kiugrik, amint szétnyílik a nadrágja.
Nem markolok rá azonnal, csupán végigsimítanak párszor rajta az ujjaim. Kemény, mint a kő. A makk csúcsát síkosnak érzem a pár cseppnyi előnedvtől, ami ott gyöngyözik rajta. Hüvelyujjammal masszírozó, körkörös mozdulatokkal szétken ott.
Muszáj a számba vennem, megbolondulok, ha nem tehetem, ha nem ízlelhetem, ha nem szopogathatom…
Ha Ville engedi, félig-meddig letornázom magam róla. Bal kezemmel benne kapaszkodom – jobb markomban nagy becsben tartott férfiassága ágaskodik -, és egyik lábamat leteszem a padlóra, míg a másikkal feltérdelek az anyósülésre. Így elég helyem van végre, hogy lebukhassak az ölébe és ráborulhassak a szerszámára.
Az ujjaim finom, de szoros gyűrűként zárulnak köré, mire komótos csuklómozdulatokkal húzogatni kezdem rajta a bőrt. A számba veszem a makkot. Hol szorgalmasan megszopogatom, szívogatom, hol pedig forrón nyalogatom, mint a fagylaltot, vagy csak körbe-körbe járatom rajta a nyelvem...

Újra és újra lehúzom a makkjáról a bőrt, egészen a farka tövéig, Óóó, ha Ville tudná, hogy mennyire imádom, ahogy itt ágaskodik az arcomban...
Amikor megérzem a kezét a fejemen, az ujjait a hajamban, elmosolyodom. Nem pillantok fel rá, csak csendesen, szorgalmasan és elmélyülten serénykedem tovább jó feleség módjára.
Mikor megelégelem Ville kemény, forró rúdjának a nyalogatását, ráhajolok, és olyan mélyen a
számba veszem, amennyire csak tudom.
Lehunyom a pilláimat, és azon vagyok, hogy tövig nyeljem férjecském legjobb cimboráját.
Mmm… Odavagyok a bársonyosságáért és az ízéért... Ha képes lennék rá, órákig csak szopogatnám.
A másik kezemmel a hozzám közelebbi combját cirógatom, simogatom. Az ujjaim a belső felén szaladgálnak. Ville nagyra nőtt szerszáma meg-megugrik a számban, ahogy O betűt formáló ajkaim egyre csak szorgosan szánkázgatnak a teljes hosszán.
Fel-le mozog a fejem az ölében, néha hangosat cuppan a szám az azt megtöltő vastag hímtagon.
A jobb csuklóm is dolgozik - a markomba zárva szorítom és masszírozom egyszerre.
Végigfut rajtam a lázas remegés, amint Ville tenyere lesiklik a hátamon, és megérzem a bugyim pántjával babrálni. Belefűzi a kezét, és ránt egyet a darabon. A szövet belevág odalent a húsomba, rászorít a csiklómra, és egy kicsit kellemetlen az érzés. Nem tudom Ville mit szeretne. Talán letépni rólam?
A combját simítgató kezemmel most hátranyúlok - miközben mennyei farka a számban dagadozik –, és amennyire tehetem, letolom a fenekemről a fekete csipkét.
A combom közepéig sikerül lecsúsztatnom, az ágyékomból is kibújik.
Csupasz fenékkel domborítok az anyósülésen. Ha valaki most benézne a szélvédőn… De egy ilyen istentelenül élvezetes esemény kellős közepén pironkodjon, meg tököljön az, akit az anyja varjútejen nevelt.
Nem érdekel semmi…
Egyre csak bólogatok, miközben az ajkaim egyre erősebben szorítják a fantasztikus férfiúi porcikát. Egészen síkos a nyálamtól.

Szenvedélyes, de gyengéd szeretőként szeretkezik a szám a szerszámával. Részemről ez a hódolat egy formája; bárhol és bármikor a legvadabb örömmel tenném ezt meg Villenek, ha ez lenne a óhaja. Azonnal térdre ereszkednék előtte, és csak szeretném. A legtöbb nő talán lealacsonyítónak és megalázónak érzi a térdepelve való szopást, vagy simán magát az örömszerzésnek ezt a fajtáját, de ez hogy lehetne már megalázó? Amit most teszek, abban a legcsodásabb földi érzelmek koncentrálódnak; szerelem, mélységes tisztelet és feltétlen bizalom. Amit mi művelünk, nem csupán nyers, állatias aktus. Villehez fűző gyengéd érzelmeim és a rajongásom lángoló, örök tűzzel töltik meg.
Alig csúsztatom lejjebb a combomon a bugyimat, Ville felsőteste megemelkedik, és a combjaim közé siklik a keze. Ahogy megsimítja nedvesen lüktető ágyékomat, rejtekében a vágytól megduzzadt, pulzáló csiklómmal, forró levegővel, hangosan nyögök rá a szerszámára.
- Óhhh… Ville!... – zihálom, muszáj pár lélegzetet vennem. Istenem... Már alig bírok magammal. Egyszerűen magamban akarom érezni. De még kényeztetni akarom. Adni akarok neki valami csodálatosat; egy olyan éjszakát, amit nem mostanában felejt el.
Behunyom a szemem, és onnan folytatom a műveletet, ahol abbahagytam. Az ajkaim visszacsúsznak merev férfiasságára, hogy puhán maguk közé fogadják, és odabent a nyelvem körbeficánkolhassa.
Jelenleg… ennél aligha tudnám jobban a tudtára adni, hogy megőrülök érte, hogy úgy imádom, majd belepusztulok, és Ő jelenti számomra a világmindenséget.
Miközben a bájdorongján munkálkodom, mozgatni kezdem az ölemet a kezén. Hozzádörgölöm magam – kegyetlenül sajog már a vágy, akarom, hogy dörzsöljön, hogy belém hatoljon, hogy pokoli gyönyörrel gyötörje a barlangomat. Sírni tudnék, annyira epekedek őérte. Egyre többet kívánok belőle.
Az ujjai elhagynak és keményem belemarkolnak csupasz fenekembe. Aztán a szavai… A baritonja...
„KÉRLEK!”
Erre az egy szóra, attól, ahogy mondja… - kihallom belőle a könyörgést - összerándul a gyomrom. Irgalmatlanul csiklandoz odabent.
Villere kapom a pillantásomat. Azonnal elképeszt… Az, hogy akar. Hogy ennyire akar. Hatalmas szemekkel pislogok rá, de csak pár röpke másodpercig. Képtelen vagyok ellenállni a hívásnak, nem eleget tenni a kívánságának.
Az ajkaim a férfiasságának csúcsát érintik, innen pislogok fel rá. Vadul lüktet a szívem, dübörög, a vérem felforr, ahogy a baritonja a fülemben visszhangzik. „KÉRLEK!”
- Amit csak akarsz... – suttogom.
Mielőtt szabadon engedem ágaskodó fegyverét, és lehúzódom az öléből, egy utolsó búcsúcsókot nyomok a keménységére. Nyugi szivi, nem megyek messze.
Ville nyomban felül, és a hátsóját megemelve lejjebb tolja a farmerját magán.
Figyelem, mit művel, és szemtelen élvezettel tölt el a félmeztelen látványa – térdig letolt gatyában hever előttem. Fúúú, baszki... Beharapom az alsó ajkamat, s közben én is lejjebb taszítom a bugyimat, hogy megszabaduljak tőle. Az egyik lábammal kilépek belőle, így már csak a másik bokámon csüng. Lerántom, aztán tüstént lehajítom a padlóra.
Ville két perzselő tenyere már tapad is a derekamra, hogy visszanavigáljon az ölébe. Látom, érzem rajta, hogy türelmetlen; határozott fogással, mégis óvatosan igyekszik.
Bal kezemmel megkapaszkodom a vállában, és jobb lábammal máris áttérdelek fölötte.
Ráülök, és előre-hátra kezdem mozgatni a csípőmet, hogy a farkához simítsam a combjaim kitárulkozó közét. Aztán lenyúlok, és gyengéden megfogom a hímtagot, hogy a síkos vénuszdombom járatához igazítsam.
Reszketve ereszkedem bele Ville kőmerev dákójába.
Két tenyerem az alhasán fekszik, a fejemet hátrahajtom, a tekintetem a mennyezetre akad, mire hosszú, elégedett, mély hangú nyögés szakad ki a torkomból, amint megnyitja magának az utat és szétfeszítve odabent, egészen belém csúszik.
- Óédesistenem...!
Ha már most ilyen kurva jó érzés, holt biztos, hogy talán egy perc, és sikongatva fogok ficánkolni Ville póznáján.
A szemeim elszakadnak a plafontól, és a férjem tekintete után kutatnak. Amikor meglelik, összefonódnak vele.
Rámosolygom. Szerelmesen. Az arcom rákvörös színben ég. De csak mert rohadt melegem van. Belülről lángolok.
Az ujjhegyeim a hasát cirógatják, amikor előre mozdítom a csípőmet, és lovagolni kezdek rajta.
Kényelmesen lomha ütemben csúszkálok a férfiasságán; sóhajtozásom és nyöszörgésem adja Ville tudtára, milyen mennyei érzés, ahogy újra meg újra kitölt, és felnyársal, miután rendre lehúzódom róla, míg csak a makkja marad bennem.

Ahogy rám néz vágytól izzó szemekkel, még inkább felforrósodik az ágyékom. Elképesztő gerjedelmet szít bennem pusztán a tekintetével.
Egyik kezem mozdul, és felsiklik a hasán, a két melle között, fel az állán, hogy mutatóujjammal leheletgyengéden megérintsem a száját. Lassan húzom végig az ajkain az ujjhegyemet - csiklandós érzést hagy maga után a cirógatás. Aztán az ujjam leír még egy kört a pirosló, puha felületen. Mintha csak rajzolgatnék.
Muszáj elmosolyodnom, miközben az ujjam útját és Ville ajkainak a vonalát követi a pillantásom.
Lehajolok hozzá, egészen ráereszkedem a mellkasára. Érzéki, szerelmes csókot préselek a szájára, ami talán még kellemesen bizsereg az előbbi simogatástól.
A csípőm közben is tartja a mozgás ütemét, előre-hátra ring, hogy járassam magamban az acélosan duzzadó férfiasságot. Egészen köré szorulok.
Kéjes sóhajtozásom összevegyül Ville elégedett morranásaival és nyögéseivel. Magamba szívom minden egyes kiadott hangját.
Én is fel-felsikkantok, valahányszor megmozdítja az ölét alattam, hogy még inkább belém nyomuljon, vagy hogy én ülhessek egyre mélyebbre benne.
Két marka a derekamon fog, és én csak lovaglok rajta. Olykor kénytelen vagyok lehunynom a pilláimat. Látom magam előtt pattogni azokat a beígért csillagokat. A szivárvány minden színében szikráznak.
Meg nem egyenesedtem fel a felsőtestéről… Közben is oda-odahajolok a szájára, hogy rövid, komótos, édes csókokat váltsunk.
Aztán milliméternyire válok tőle, és ha tehetem, ha nyitva vannak a szemei, egyenesen csillámló lélektükreibe nézek.
- Szeretlek…. Szeretlek, Ville Deadman Wallow... – suttogom a szájára, és máris oldalra billentem a fejem, hogy a másik irányból is csókkal illessem.
Visszalököm magam róla ülőhelyzetbe, de alig egyenesedem fel, ő is jön velem. A hátam a kormánynak préselődik.
Az őrjöngő őrület közelébe ránt, és a torkomat hangos nyögés hagyja el, ahogy birtokba veszi a halmaimat és megszopogatja a merevedő mellbimbómat.
Újra meg újra belenyögöm a nevét a párás, fülledt félhomályba. Mintha kínlódnék, pedig ez a leggyönyörűbb kín, amit valaha átéltem.
Finoman ráharap az érzékeny gombocskára, és a nyelve is körécsapódik… Majd megdöglök, úgy élvezem! Válaszul egyre erősebben nyomom, dörgölöm az ülepemet hozzá.
Olyannyira sikamlós a kéjbarlangom, hogy könnyedén csúszkálok a férfiasságán. Amennyire csak tudom, magamba préselem, a fenekem izmait is összeszorítom, hogy minél keményebben hágjam a férjem isteni rúdját.
Egyre csak zihálok az ölében, ömlik rólam a víz, a hajam csatakos tincsekben tapad a halántékomra és a nyakamba.
Teljesen ráhajolok a kormányra, a hátam már ívben hajlik, a fejem hátravetem. A melleim domborulatai ettől szemérmetlenül egészen felkínálkoznak.
A karjaim Ville nyaka köré futnak, az ujjaim beletúrnak a tarkóján a hajába. Nyöszörögve markolászom a tincseit. Egy élesen elsikkantott ”Édesem…!!!” szökik ki a számon.
Miközben még mindig a bimbócskákat szívogatja, a kezeim feljebb túrnak a hajkoronájában, felszántanak a feje búbjára. Nem tépem a fürtjeit, de egészen görcsös és heves az érintés.
Amikor észlelem, hogy visszahanyatlana az ülésre, kiengedem az ölelésemből, és megkönnyebbülve lélegzem fel a zokogás határán, amiért csodás ajka már nem gyötri a mellem. Vagy pont, hogy arra vágyom, csinálja még… mert pokoli jó… Teljesen elvette az eszem! A mellemet szopogatta, de odalent lüktettem tőle.
Az eddig fenekem dobjait markolászó kezei most elengednek, és kedvesen a csuklóimra fognak. Mielőtt Ville a mellkasára húzná a kezeimet, az ujjaimat az ujjai közé fűzöm. Csak néhány másodpercig hadd foghassam a kezét. Ilyenképp is érezni akarom, hogy Ő a párom. Velem van, és összetartozunk.
Mosolyra rántja az arcomat a gyűrűsujjamon villanó fényesség; az ezüst karika látványa. Pár másodpercig csak azt nézem; ábrándosan.
Eközben mindkét hüvelykemmel megcirógatom Ville kezét, a sebesültre különösen vigyázok, vele igyekszem a leggyengédebben bánni.
Végül szót fogadok őfelsége szándékának; a tekintetem visszatalál arra a jóképű arcára, fölé dőlök, és a tenyereimmel megtámasztom magam a mellkasán.
Két izzadt, határozott marka megint a hátsómra fog, megragad és új ritmust diktál. Fel-le mozgat magán, és én készségesen követem az irányítást. A fekete tincsek ettől előre-hátra ugrándoznak, libbennek a vállaim fölött.
A karjaim megremegnek, behajlítom őket, és kénytelen vagyok ráereszkedni Ville felsőtestére. A fenekem ettől még jobban kidomborodik, bele a férfiúi tenyerekbe.
Forró, izzadtságtól gyöngyöző arcomat a nyaka és a válla kanyarulatába temetem. Vad pihegésem perzselő levegőt áraszt a bőrére.
Közvetlenül a füle mellett szűkölök a közeledő gyönyör fenyegetése alatt.
- Ville……... Ville… Úristen! – a hangom halk és rekedt.
Kapkodva falom a levegőt, a sírás fojtogat, de csak mert annyira éles a kéjmámor.
Kibaszottul élvezem a farkát!
- Kérlek… Kérlek… Kérlek... – fogalmam sincs miért könyörgöm, mit akarok tőle, talán csak arra vágyom, hogy az ölelésébe zárjon és erősen magához szorítson, amikor elélvezek rajta.
Az ujjaim a vállába vájnak, ahogy kapaszkodom benne, és közben nem csak az ajkaimmal, de a fogaimmal is a nyakába harapok. Menten megveszek! Az orgazmus megállíthatatlanul tombolni készül az altestemben.
Ágyékom izomfalai földöntúlian bizseregnek az odabenn munkálkodó hímtag kevély dörzsöléseitől.
Nem bírom tovább…
Hirtelen egész testemben összerándulok. Még a lábujjaimat is ökölbe zárom.
Pusztító, mindent elsöprő erejű robbanással megyek el. Hatalmasat nyögök Ville vállára, részben bele az ülésbe.
Tisztán érezheti, ahogy a szerszámát tüzes lávafolyam árasztja el a hüvelyemben.

Az élvezet legkegyetlenebb fájdalma nyilall az ágyékomba és szorít rá Ville férfiasságára. A belső robbanás pillanatában kemény görcsbe feszül a testem, úgy érzem menten összeroppanok a gyönyör  forró áradatában.
A fogaimat Ville nyakába mélyesztem kínomban, de aztán elengedem és hangosan felnyögök.
Közben érzem az ölemben, hogy Ő is jön – perzselő szerszáma csak úgy lüktet bennem, ahogy az izomjátékai egyre vadulnak. Aztán kíméletlenül a csúcsra hág. Olyan istenien jóleső forrósággal telít el odabent, hogy szinte elalélok.
Teljes testemmel nehezedem Villere. Úgy simulok dübörgő mellkasára, mintha csak ráolvadnék. Egészen körbeölel és elnyel a belőle áradó hő.
Azt hiszem… ekkorát még LA-ban sem élveztem, pedig az a menet sem volt semmi...
Rohadtul elfáradtam. A testem erősen remeg, miközben szaporán zihálok Ville nyakába bújva.
A bőröm lángol, nedves az izzadtságtól, és kellemesen hűsnek hat a szellő, ahogy be-belebben a lehúzott szélvédőn át és végigcirógat rajtam.
Balom ujjaival a másik vállán kapaszkodom, csüngök. Minden erőm elhagyott, szükségem van néhány másodpernyi pihenésre, hogy képes legyek megmozdulni.
Odafordulok Ville nyakához, és apró, puha csókokkal hintem be ott, ahol az imént a fogaim marták. Kérlek, ne haragudj…, úgy sajnálom. Nem akartam fájdalmat okozni.
Megkísérlem felemelni a fejem, hogy a szemeibe nézhessek - hihetetlen, hogy még ez is olyan nehezen megy most.
A szavaira szélesen szembe mosolyodom vele, mire két tenyerébe zárja az arcomat. Én is szeretlek… De még mennyire! Határtalan boldogság jár át. Fene tudja, mikor éreztem magam így utoljára.
Ekkor odahúz magához egy röpke csókra. Hálás vagyok érte, hogy hamar szabadon engedi a számat, mert még mindig kapkodva veszem a levegőt. Akárcsak ő. Ki vagyok szomjazva az oxigénre.
Fényesen ragyogó szemeivel néz rám, miközben vigyorog. Tudom, hogy épp annyira élvezi az együttlétünket, az estét, mint én.
De aztán valami megváltozik a tekintetében. A vonásai közé némi komorság költözik.
„Sajnálom… sajnálom, hogy magadra hagytalak... Átkozott legyen az a nap! Őrült hiba volt..!”
Ezekre a szavakra egy lágy, szelíd mosoly a válaszom. Még mindig a tenyereiben tart, én pedig mélyen belenézek a lélektükreibe.
- Akkoriban sok szarság történt egyszerre... – kezdek bele - Tudom, hogy téged is megviseltek az események, és megértem, hogy időre volt szükséged. – magyarázom a szemeibe. Rég megbocsátottam neki, és azt is elfelejtettem már, hogy valamikor haragudtam rá.
Két alkarom a vállára fekszik, támaszt találva rajta. A kezeimmel pont elérem Villet.
Az ujjaimmal megsimítom kétoldalt az arcát, felfutnak a halántékára, majd a homlokára is, és felváltva, hol itt, holott cirógatják, miközben félreterelgetik a nedves hajtincseket.
- Ne kárhoztasd magad, jó?... Engedd el, ami történt. Már régen volt. – fésülnek az ujjaim a hajába. Egyszerűen csak szeretem simogatni és érinteni Őt.
- Itt vagy, és velem vagy… Nekem csak ez számít… A most. – az elmúlt két nap történései, attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam a villa előtt, vagyis, inkább felkenődve a kocsira, felülírtak bennem minden vele kapcsolatos fájdalmat.
- Ami volt, elmúlt. Oké? – újabb kedves, szeretetteljes mosolyt címzek Villenek, és odahajolok hozzá. - Szeretlek... – döngicsélem, mire apró csókot préselek az ajkaira. - Szeretlek... – egy következő puszi cuppan rajtuk, aztán még egy, és még egy… és még egy…
Halkan rákuncogok a szájára, miközben a sajátom még érinti.
- Mmm... ééééés mondtam már, hogy szeretlek? – ezt nem tudom elégszer elmondani neki. Azt akarom, hogy tudja, Ő a mindenem.