Sosem gondoltam volna, hogy Ville egyszer az anyja tetteit véli bennem felfedezni. Hát, ez igazából kicsit sem bánt, hiszen valószínűleg más nőkben is meglátta vagy látta volna ugyanezt.
Világos, hogy attól retteg a leginkább, hogy elhagyják, hogy eldobják, miközben szüksége lenne valakire. Emlékszem mit mesélt a sivatagban akkor este a gyerekkoráról. Az ilyen szülőket sosem értettem; az ő felelősségük lett volna vigyázni Villere, és megadni azt a szeretet, ami kijárt volna neki gyerekként.
- Ville... – kezdem halkan, miközben az arcát fürkészem - A beleset csak megtörtént. Soha nem akartalak elhagyni….. Sajnálom, hogy anyukád nem volt ott neked, amikor a leginkább szükséged lett volna rá, de én szeretnék melletted lenni. A társadként... És annyira meg szeretnélek ismerni, amennyire csak lehetséges.... Elképzelni sem tudod, mennyire örülök annak, hogy végre beszélsz hozzám, és elmondod, mi az ami gyötör, ami fáj, és amitől félsz… Tudni szeretném mi jár a fejedben és mit érzel. Osztozni szeretnék a nehézségeidben, hogy könnyebb legyen….. Tudod… minden reggel azzal a hálás gondolattal ébredek, hogy de jó, újabb esélyt kaptam arra, hogy közelebb kerüljek hozzád. Egyáltalán nem félek attól, hogy mit találok, mert tudom, hogy a lényed legmélyén egy igazi csoda vagy. Egy gyönyörű lélek, akivel az élet keményen bánt...
Ahogy Ville az ölemben fekszik, lehajolok hozzá, és a karjaimmal szorosan magamhoz ölelem. Lágyan, óvatos hangon közvetlenül a fülébe suttogok.
- Ha mások ezt nem veszik észre, az az ő bajuk…... És azt is tudnod kell, hogy soha, SOHA egyetlen pillanatra sem vetettelek meg semmiért. Sajnálom, ha így érezted. – döngöm halkan, majd Ville halántékára nyomok egy apró csókot, aztán az arcom az övére simul, és együtt bambulunk ugyanabba az irányba.

Amint megérzem, hogy Ville mozdulna, felemelkedem az arcáról, hogy felém tudjon fordulni. A pillantásunk összeforr a csendben. Csak nézem Őt. Egyszerűen nem tudom levenni róla a szememet. Mindigis megbabonázott. És most, hogy feltárta előttem a sebezhetőségét, csak még inkább szépnek látom Villet.
Ő az, aki megérint. Nagyon jól esik a tenyerének puha, forró simasága az arcomon, ahogy megsimít, majd az ujjhegyével végigcirógatja az ajkamat. Lágyan belemosolyodom a mozdulatba. Egészen elérzékenyülök; magával ragad ez a kedves, apró érintés. Annyi minden van benne.
„Nem tudom elmondani mennyire szeretlek...”
- Ha nem mondod... akkor is tudom. – suttogom halkan Ville szájára, alig egy leheletnyi távolságra tőle. Szerény mosoly bújik meg a szám szegleteiben.
Öt ujjam még mindig a hajában babrál a feje búbján, míg másik kezem tenyérrel rásimul a mellkasára.
Csillogó tekintete, amivel fürkész, elárulja mit érez. Én is rajta felejtem a pillantásomat, és közben is az a gyanúm, hogy mindketten ugyanazon gondolkodunk, mindketten ugyanazt szeretnénk tenni.
Talán arra vár, hogy én lépjek… De alig hogy ez megfogalmazódik bennem, Ville már meg is emelkedik, hogy az ajkaival elérjen. Gyengéden, édesen simogatja velük a számat, én pedig ugyanezzel a komótos, szerelmes, odaadó gyengédséggel viszonozom a csókját. Hosszú, fekete tincseim eközben pimaszul előreomlanak a vállamról, és játékosan csiklandozzák az arcát.

Amint érzékelem, hogy Ville fel szeretne emelkedni az ölemből, elhúzódom fölüle, hadd elég helye mozogni. Csendesen figyelem a manőverezését, ahogy megtámasztja magát, majd a következő pillanatban felszisszen és visszaesik a combomra.
Megcsóválom a fejem, miközben gonosz képet vágva hunyorítok rá.
- Óóóóóó… Te szegééény… – döngöm gunyoros vigyorral, aztán finoman megcsípkedem az ujjaimmal az arcát, mint ahogy a nyanyák szokták a gyerekekét.
Méghogy bűntudat, meg hogy magamra veszem... Lófaszt.
Erre belerondít a délutáni hangulatos kis csendespihenőnkbe egy kopogtatás. Baaahh… Ilyenkor tudnám eltörni Isten ujját.
Lesandítok Villere. Biztosan hallotta ő is a kopogást.
- Tettessük magunkat halottnak. – dünnyögöm halkan, de aztán hirtelen szöget üt a fejembe, hogy mi van, ha Allen az. Sosem lehet tudni.
- Maradj csak… Majd én megnézem. – mondom lemosolyodva Villere, és egy villámpuszit préselek a homlokára, mielőtt nekiállnék kihúzni a lábaimat a felsőteste alól, és kénytelen-kelletlen lekászálódnék az ágyról.
Odaslattyogok az ajtóhoz, egy hangosan kiejtett „jövök már”-ral, hogy aki az ajtó túloldalán van, meghallja.
Amikor kitárom az ajtót, ugyancsak meglepődök. A küszöb előtt ugyanis nincs senki. Kihajolok, hogy szétnézzek mindkét irányba a folyosón, de ott sem látok egyetlen lelket sem. Akárki is volt az, gyorsan eltűnt.
Óhogy...
Megfordul bennem a gondolat, hogy talán tényleg Allen volt, csak meggondolta magát. Egy darabig bámulok a szobája felé. Majd átlógok hozzá, úgyis szeretnék vele pár szót váltani.
Hatalmasat sóhajtok, és becsukom az ajtót.
Visszasétálok, és ha Ville még az ágyon heverészik, felszökkenek hozzá, hogy az oldalához simulva mellé telepedjek.
- Senki. – mondom, és felkönyöklök, hogy megtámasszam a fejem, miközben őt nézem.

Szélesebbre görbül a mosolyom, ahogy Ville ujjhegye csiklandozón végigszalad az orromon, és amint véget ér a kedves érintés, ismét összeforr a tekintetünk.
Ville jégzöld lélektükrei gyönyörű fénnyel csillognak. Látom bennük, hogy igazán szerelmes, hogy épp annyira epekedik utánam, mint amennyire én bolondulok őérte.
Olyan egyszerű őt szeretni, és annyira könnyű elveszni a tekintetében...
Töretlen lágy mosoly ül az arcomon, miközben mindvégig Őt nézem.
„Hát ha senki... akkor azt hiszem senki nem zavarhat meg…” - búgja.
- Miben is?... – kérdezek vissza somolyogva. Lenne egy tippem...
Ahogy Ville lassan hozzám hajol, már hunyom is le a pilláimat. Elmosolyodom amint megérzem az orrát, ahogyan az cirógatni kezdi az enyémet.
Amióta megismertem Villet, beléptem egy egészen új világba.
- Nélküled már létezni sem tudnék... – suttogom halkan ebben az elvarázsolt, lebegő állapotban.
Csak úgy kicsusszannak a szavak az ajkaim közül, mire azokra gyengéd, puha, lassú de forró csók forr.
Annyira magával ragad és megbűvöl a számat illető becéző lágyság, hogy azonnal meg is feledkezem arról, hol is vagyok valójában. Valahányszor Ville megcsókol, a világ és a gondok megszűnnek számomra.
Önfeledten szeretgetik az ajkaim az övéit, s közben jobb tenyerem felsimul az arcára. Komótosan kúszni kezd felfelé, a halántéka felé, ahogy megsimogatom, míg végül az ujjaim fésűként siklanak a hajába.

A kedves hívásra Ville szemeibe mosolyodom, és lassan rádőlök a mellkasára, ahogy hanyatt heveredik és magára von. Szorosan hozzásimulok az oldalához.
Élveteg csókja kábítóan hat rám; az ajkai és a nyelve lágyan és puhán kényeztetnek. Teljesen lázba hoz a szája játékával. Behunyom a szememet és így viszonozom a szerelmes csókokat.
Nem tudom mennyi idő telik így el, mert mintha megállnának a percek ebben a mámoros, lebegő állapotban.
Jobbom a hasára simul, és komótosan simogatni kezdem a testét a pulóver szövetén át. A tenyerem kis idő múlva besiklik az anyag alá, hogy a meztelen, meleg bőrt érinthessem. Az ujjaim gyengéden cirógatják, bele-bele szánkázva a köldöke gödrébe, hogy utána öt ujjammal és a tenyeremmel határozottabban simíthassam meg; oda-vissza, mintha csak finoman masszíroznám. Nem merészkedek lejjebb a nadrág szegélyénél.

Amint megérzem a hátsómon szánkázni Ville ujjait, belemosolygom a csókba, és közben a borzongás is végigzongorázik a gerincem mentén.
- Nem akarod levenni ezt a pulcsit?... – tudakolom mélyen döngő hangon, és rávigyorodom a szájára, miután leheletnyire leválok róla. Egyenesen Ville szemeibe fúrom a tekintetem, majd ismét visszatalálok az ajkaira egy újabb, hosszú másodperceket felölelő csókra.
A tenyerem még mindig a hasán, az anyag alatt kalandozgat.
- ...Vagy talán ennyire ragaszkodsz hozzá? – heherészem gúnyosan rá a szájára, ahogy megint magára hagyom egy kicsit.
Ha Ville esetleg felül, hogy megszabaduljon a felsőjétől, segítek neki kibújni belőle. Felgyűröm a felsőtestén, és közös karmozdulattal félredobjuk. Az hang nélkül landol a padlón az ágy mellett.

Alig repül el Ville felsője, már csókol is tovább. Kuncogva „tűröm” a merényletet, és közben is a nyaka köré fonódnak a karjaim ezekre a pillanatokra.
De aztán gondolok egyet, és muszáj elválnom a szájától, mert kibukik belőlem egy rövid, halk, jó kedvű kacaj, és két tenyérrel gyengéden taszítva Ville mellkasán, visszalököm hanyatt az ágyra.
Amint megint kiterül, máris az ölébe ülök.
Beharapom az alsó ajkam, és gonoszdin vigyorgom le rá.
Nem tudom, hogy Ville csiklandós e, de tíz ujjam hegye szánkázni kezd a hasán. Szórakozottan játszadozva cirógatom a bőrét a körmeimmel. Ott rónak köröket egy darabig, a köldök gödröcskéjét is körültáncolva, majd felszaladnak a mellkasára, hogy Ville mellein folytassák csíntalan, érzéki kalandozgatásaikat, és apró, fürge lábacskákként újra meg újra megkerüljék a mellbimbók gombocskáit.

Látom Ville arcán, ahogy csukott szemmel mosolyog - nagyon élvezi a műsort. Mi tagadás, nekem is bejön. Gyakrabban kéne ilyesmit csinálnunk. Egyszerűen imádom kényeztetni, és szeretem látni, ahogy élvezkedik közben.
Az ujjaim cikázását a mellkasán a tenyereim gyengéd masszírozása váltja fel. Kezeim ezután felkúsznak a nyaka két oldalán. Finoman ráfogok, és a nyakát is szeretgetőn meggyúrom. Néhány lassú és szelíd nyomású kézmozdulat, aztán az ujjaim továbbállnak; rátérnek Ville fülcimpáira. Kedvesen morzsolgatom őket, közben is vigyorogva fürkészem Ville arcát.

Okééé, a képén hirtelen megjelenő vigyora sokat mond – nincs több füli-tapi.
Ville megfogja a kezeimet és elvonja magától, majd felül. Nyomban szemben találom magam vele, ahogy ott üldögélek az ölében.
Még mielőtt kiteljesedhetne a mosolyom, már meg is csókol. Kedves, szerelmes csók ez, egyszerre forró és odaadó. Egyszerűen csak elolvadok tőle. Tetőtől talpig libabőrös leszek. Ville biztosan érzékeli, hogy jólesően megborzongom.
„Szerintem... rajtad még túl sok a ruha…” - suttogja rá a számra, én meg gonoszan elvigyorodom.
- Ruhás dugásról még nem hallottál, maesztró? – heherészek alig egy centire tőle. Persze csak szívatom. Talán ő is sejti.
És már neki is áll lehúzni rólam a felsőmet. Lassan igyekszik megszabadítani tőle, nem kapkodja el, én pedig egyáltalán nem bánom. Készségesen a magasba emelem a karjaimat, hogy könnyű dolga legyen.
Az én pólóm is eltűnik valahol. Már csak farmernadrágban és melltartóban trónolok Ville ölében.
Félrebillen a fejem, lehunyom a szemeimet, és halkan felsóhajtok, amint a gyönyör gyengéd hulláma végigfut rajtam az érintésétől a hátsómon, és a vállam tájára nyomott lágy csóktól.
Két karom Ville karjain pihennek, az ujjaimmal erőtlenül kapaszkodom rajtuk.
- A lift óta csak arra vágyom, hogy szeretkezzünk... – az önkéntelen szavak kósza leheletként hagyják el a számat.

„Szeretlek…”
Önkéntelen mosolyt csalnak a szavai az arcomra.
- Dettó... – suttogom válaszul. De csak ennyire van időm, mert Ville ajkai máris visszalelnek az enyémekre.
Közben is a fenekemen, majd a hátamon érzem a kezeit közlekedni.
Két felkarján kapaszkodó ujjaim lassan felvándorolnak a vállaira, és mire Ville már a nyakamat csókolja, a karjaim a nyaka köré kulcsolódnak.
Néma sóhajt szabadjára engedve döntöm hátra, vagy épp oldalra a fejemet, ahogy Ville a nyakamat kényezteti. Készségesen rezdülnek a porcikáim válaszul a műveletre. Majd megőrülök, annyira jól esik, amit csinál. A pilláimat szorosan lehunyva tartom, és csak fürdőzöm a történésben.
Gyengén reszketek az élvezettől az ölében. Érzem, forróság önti el az arcomat. Mintha forogni kezdene velem a világ… Talán nagyon halkan, még a nevét is elsuttogom vágyakozásomban.

Tudom milyen Villel lenni, szeretkezni, az, amikor érint; mégis beleszédülök abba a különös szükségbe, amit érzek. Még akarok belőle, még akarom, hogy érintsen és csókoljon. Össze akarok vele olvadni. Egyre jobban forr bennem a vágy.
El-elakad a lélegzetem, miközben a nyelvével kényezteti a nyakamat; kellemes, mégis őrjítően csiklandoz. Először félredöntöm a fejem, így élvezem az ajkának édes ajándékait, majd mikor már nem bírom behunyt pilláim alatt elviselni a szédülést, a vállára hajtom a homlokomat.
Közben is érzékelem, hogy ügyesen kikapcsolja a hátamon a melltartómat.
A darabka nem hullik le rólam. A pántok viszont cirógatva csúsznak lejjebb a felkaromon. Még ez az érzés is őrjítően jól esik.
Hangtalanul felsóhajtok. A leheletem leszalad Ville meztelen felsőtestén. A karjaimat visszavonom a nyaka körül, és a kezeim előresiklanak a mellkasára – a karjai közé, szinte az ölelésébe bújok.
Közben is töretlen, boldog mosoly tündököl az arcomon.
Az egyik kezem aztán lemerészkedik kettőnk közé, egészen le, Ville ölébe, az ágyékához. Hogy kitapinthassam, megérintsem és lassan, gyengéden simogathassam az ujjaimmal ott.

Hagyom, és minden mozdulatommal segítem, hogy Ville megszabadíthasson a melltartómtól. Hamar és könnyedén lekerül rólam a fekete csipke.
Miután gyengéd kényszert alkalmazva rávesz, hogy a szemeibe nézzek, csak nem bírja megállni, hogy ne tegye szóvá a történéseket...
„Tökéletes helyen tapogatózol…”
Tuti csak azért csinálja, hogy zavarba hozzon. És sikerül is neki.
Elvigyorodom, miközben egészen lángba borul az arcom. Még mindig simán rám tudja idézni a kislányos szégyent és pironkodást.
Incselkedő vigyorom gonoszan terpeszkedne a képemen, miközben erősebb nyomást gyakorolva simogatom a keménységét a farmerján keresztül, de Ville mást gondol. Azt, hogy nem hagy gonoszan vigyorogni.
Imádom, ahogyan csókol. Igazából… mindent imádok, amit velem tesz.
Ahogy megfogja a mellem, forró érintése nyomán kéjes hullámok áramlanak végig a testemen. Már annyira kívánom, hogy szinte fáj. A testem mélyén valósággal izzok.
Halkan belenyögök a csókba.
Szeretem a tenyerét a mellemen. Egészen belesimulok.
Eközben az ujjaim rámarkolnak a szerszámára. Ahogy egyre hevesebben falja az ajkaimat és űzi a nyelvemet a sajátjával, a kezem odalent egyre határozottabban masszírozza a férfiasságát.
Hosszú-hosszú másodpercekig kényeztetem így, majd a kezem magára hagyja. De csak azért, hogy az ujjaim matatva kioldják a nadrág gombját, majd lehúzzák a cipzárt. Már csusszan is a kezem a gatyája melegébe, hogy a tenyeremben érezhessem a szerszáma nyers pőreségét.
Fogalma sincs róla, mennyire de mennyire a számba venném, hogy jól megszopogassam.