Nem értem, mit keresek itt és miért nem maradhattam New Yorkban. Ehhez én nem kellek. Tegnap már azt ecsetelte túl sok ital után, hogy házakat néz, mert szerinte ez a hely tökéletesebb mint NYC, meg különben és egyébként is. Szívesen üvöltöttem volna vele, hogy és az ÉN életemmel mégis mi lesz? Akkor viszont lepattogna a felszínem máza és ha már ennyi időt elvesztegettem erre az idiótára, akkor jöjjek ki belőle minél jobban. Ma csak azért nincs a nyakamban az ex-zsaru kinézetű embere, mert történetesen őt kíséri el valami megbeszélésre. Én meg egyszerűen kikapcsoltam a telefonom, mikor elhagytam a házat. Elmondtam neki, hogy vásárolok, hisz a ruhatáram nem Vegashoz illeszkedik. Enenk örült, még mindig ostobának gondol, megvezethetőnek és irányíthatónak. Nem is áll szándékomban felvilágosítani az ellenkezőjéről.
A meleg szél olyannak hat, mintha a szabadságom irányából jönne. Le is léphetnék, ó, igen, nagyon is le. Bérelnék egy kocsit és egyszerűen eltűnnék. De már olyan sok időm van benne, ráadásul Matteo keze elég messzire elér, jó ideig csendben és meghúzódva kellene lennem, ami nem megengedhető. Befektetéseim vannak, forgatom a pénzemet és persze fenn kell valamiből tartani a látszatokat, elintézni a sok hamis papírt...hiába, egy szélhámos életében is megannyi a nehézség.
Tudom hányra kell a megbeszélt helyre mennem és rájövök, hogy nem akarok visszamenni a szállodába. Helyette megint egy névtelen bárba lépek be, ahol a füstöt vágni lehet, ahol bőr és benzin szag terjeng. Érdekes, még kamaszként álmodoztam róla, hogy egy szexi motoros elrabol és elvisz valahová jó messzire attól a koszfészektől. Ennyit az álmokról, az utat mindenkinek a saját lábain kell megtennie.
Sört kérek és vodkát, nem kérdeznek és én sem teszek fel nekik semmilyen kérdéseket, csak leülök és rágyújtok. Nyugodtan, ahogy szeretem. Matteo gyűlöli, ha egy nő dohányzik. Én meg ma úgy döntöttem, hogy nem érdekel ő mit szeret. Ki van tűzve az esküvő, mégis miféle katasztrófa történhetne? Tárgyaljon csak azzal az akárkivel addig is, még nevet sem tudok. Semmit sem.
A vodka viszont kicsit megnyugtat, ellazít és ha van hely, ahová az a gyökér nem fog bejönni, az ez. Számára méltóságon aluliak az ilyen csehók, ahol mindenből árad a sör és egyéb szagok. Mosolygok. Hónapok óta először nem csinálok semmit és ez...baromi jó érzés. Spanyolul rendelek és végül beszélgetésbe elegyedek a pultoslánnyal. Még csillog a szeme, annyira fiatal és annyi mindent meg akar még élni. - Csak egyedül tudsz boldogulni, ezt ne feledd. A többi csak kamu. - mondom neki és oldalra fújom a füstöt. Ne reménykedjen pasikban, akkor nem lesz semmi önállósága, eltiporják az álmait és csak valakinek a valakije lesz. Kifordulok a székkel, hogy ránézhessek arra a tök régi zenegépre és fordulatban ütközöm valakivel. - Elnézést.. - de amúgy is minek kell ilyen közel állni, a másik székhez oda lehetne férni..nem? Biztosan. Ahogy felnézek, felismerem az arcot. Morris?! Itt?! Hány éve is? Istenem, legalább 10 éve..A férfi, akivel együtt voltam, akihez hozzá akartam menni tényleg és akinek belesodródtam az életébe. Ő nem egy buta babának gondolt. Gyorsan fordulok vissza remélve, hogy nem látott meg. Sosem kellene a múltamnak a jelennel találkoznia. Sosem. A picsába...

Tényleg nem akartam elhinni, hogy ő az. Mármint az ország lakosságát tekintve, erre borzasztóan semmirekellő esély sem volt. És úgy látszik az eltelt évek alatt vagy ennyire megváltoztam, vagy annyira megöregedtem, hogy már észre sem vesz. Mindenesetre abban a lepukkant bárban nem tette meg. Ha meg sem ismer, azt sem vethetem a szemére. Régen történt már, hogy az útjaink keresztezték egymást.
Mégis előhozott belőlem valami olyat, amivel végképp nem kellene törődnöm. Az elmúlt napokban elmentem arra a címre, megnéztem a klubot. Nahiszen, meg sem lepődtem rajta, hogy egy nightclub. Bizonyosan nem jövedelmez olyan jól, mint egy bankrablás, de remekül át lehet vele öblögetni bizonyos pénzeket. Okos, okos. A helyzet komikuma, hogy az a barom beszélt róla, csak nem ismertem ezt a nevet. Eszerint vagy ő sem teregette ki a lapjait régen, vagy ez egy új felvett név. Abban biztos voltam, hogy nem csukták le. Nem hozta le a sajtó, nálam pedig szokás szerint a köd előttem, köd utánam volt.
Viszont nem köthet üzletet Matteoval, az maga lenne az öngyilkosság. Szóval figyeltem a klubot, jártam is bent. Felmértem a helyet és ahol nem kényszerültem visszafordulásra, ott körül is néztem. Kiszámítható a rendszere és az emberek mozgása. Sok a biztonsági, mondjuk úgy túl sok én meg már nem vagyok 20 éves csitri, hogy csak úgy beslisszanhassak valahová tűsarkakon. Álltam odakint, láttam a felkapcsolt villanyokat. Összeraktam, hogy a klub felett lakik és nem húzhatom tovább sem a dolgot, hát maradok a régi, jól bevált módszereknél: beengedem magam hozzá.
Rosszallón ciccentek, az irodájába nem tudtam bejutni, komolyabb előkészületet igényelne, de a lakásának zárja úgy sóhajt fel a mesterkulcs finom nyomására, mint ahogy elő van írva. Mindenhol csend honol, szinte tökéletes csend. És rend. Nincs nyoma, hogy a tulajdonosa itt töltötte volna az éjszakát. A nap már ébredezve világít be a függönyök résein. Sötétben annyival könnyebb lenne a betörőt játszani, de nem akarok semmit ellopni. Őszintén azt reméltem, hogy talán még alszik, de úgy látszik olyan, mint valami vámpír..
Az ágy bevetve, semmilyen lotyó nem szundikál benne. Jahj, gonosz gondolatok, tudom. Ráadásul alapom sincs rá. Megkínálom magamat egy itallal, feltűnési szándékkal hagyom elöl az üveget, a pohárral a kezemben pedig benézek a fürdőbe, a szekrényekbe is. Felmérem az életterét, nem mintha közöm lenne hozzá és nem mintha először csinálnék ilyesmit. Mindig szeretem tudni, mit dugdos a másik.
Régen, ha úgy akartam üzenetet hagyni, hogy másnak ne tűnjön fel, egy zsebkendőt hajtottam a poharam szélére. A pultosok általában fura szokásnak gondolták, mindenkinek van valami. Most is megkapja, egy 7-est firkantok a belsejébe, hogy tudja, várni fogom 7-kor. Jobban mondva megint el fogok jönni, csak nem a lakására. Udvariatlan úgy betörni, hogy tudnak az emberről...

Pontosan is érkezek, Matteo megint New Yorkban van, de legkésőbb két nap múlva itt lesz, nem szereti sokáig húzni az üzleti ügyeket. Bezzeg az esküvő..már rég túl lennénk a váláson is, nálam lenne a pénzem és ő felfordulhatna nyugodtan. Természetesen feketében jövök, csak nem illetlenül miniben, megadva a hely módját. A pultnál ülök le, ahonnan rálátok a helyre. Italt kérek, rögtön duplát. Az is lehet, hogy el sem jön. Vagy már elfelejtette, hogyan szoktam üzenni. Végtére is, majdnem tökéletes minden, azt leszámítva, hogy nagyon is ismerős arcot várok. Persze kapok társaságot, bár egy nőre még mindig furcsán néznek ilyen helyen, de lehetnék éppen akárki. Ugyanolyan ócska dumát kapok, hogy már biztos találkoztunk. Nem találkoztunk. Bemutatkozik, valami Jackson, mosolyogva nézek rá: - Naomi és éppen várok valakit. Aki késésben van. - már ha egyáltalán érdekli miért kerestem meg ennyi idő után. Vagy hogy kerültem ide.

Nyilván választhattam volna olyan hétköznapi módszert mint a telefon, vagy üzenhettem volna valamelyik gorillájával, hogy idelent várom, de azzal sérülne Naomi Ward álcája és valljuk be, meg akartam lepni. Talán tesztelni egy kicsit azzal, vajon megismer-e, vagy már elfelejtett. Elfelejtett mindent, ami hozzám kapcsolódó apróság és hajkurászni fog egy betörőt, aki beleivott a drága italába.
Valahol belül viszont azt remélem, beugrom neki. Emlékszik még rám és megérti az üzenetet, ahogy régen is mindig megértette, ha nem volt más utam üzenni neki feltűnésmentesen. Most ezt akarom, tesztelni és értésére adni, hogy beszélnem kell vele és kötetlenebb keretek között. Hivatalosan nem kereshetem meg, Matteo bezárna érte. Sose tehetném ki a lábam a lakásból, ha kiderülne. A gyászlovag külsejű "sofőrje" így is jóval közelebbről figyel, mint kellene. Tudom, hogy jelent rólam, hogy rohadjon meg. Lassan már meg se éri, de az időm, a befektetett időm és a sok tűrés, a pofonok...most már kérem a jussomat, ahogy az illik.
Az ital felett elképzelem Morris jóképű arcát, hogy vajon leesik-e neki. Fogalmam sincs mit gondolhat, talán ostobaságnak tartja az egészet és tudni sem akar arról, hogy mit akarok tőle éppen most, ilyen sok idő után. De az az igazság, hogy eltűnt ő is, jóformán teljesen. Sosem gondoltam volna, hogy Las Vegasban fogok beleakadni, ráadásképp másik néven. Lám, mindkettőnknek vannak bizonyos titkai. Az alteregóim számát tekintve, talán nekem egy kicsit több is. Bár...ezt a helyet sem az angyalok építették fel. Vajon csak ebből él most, vagy még mindig a rosszfiúk táborát erősíti?
Az órám hetet mutat és megzavarnak. Udvariassági kör, amiben válaszolni tudok és természetesen a potya ital, ami valahogy még mindig összejön. - Scotchot jéggel. - nem túl nőies talán, de nem fogok csak azért martinizni vagy koktélozni, hogy megjátsszam magam. Az idegeim ez legalább megnyugtatja. Az idegen próbálkozását Morris hangja töri félbe. Még mindig pontos, még mindig hirtelen és még mindig mosolyognom kell, ha rám mosolyog. Mert teszi. Tehát értette és itt van. Nekem is muszáj mosolyognom és csak félig feltűnően végigmérnem.
- Te pedig még mindig értesz. - fejet is hajtok egy apró biccentésben megformálva - Bocsásson meg, köszönöm az italt, de megérkezett, akire vártam. - tolom ki egyszerűen a zavaró idegent a képből. - Ennyi idő után nem éreztem igazán jónak, ha egyszerűen csak besétálok ide. Bár jártam itt. - leszállok a székről, nem imbolygok a magassarkúban és az önérzetem reméli, hogy a ruhám nem gyűrődött fel. Ez most..fontos. Intek a fejemmel, hogy vonuljunk kicsit félre. Mielőtt bármit mondana, az ajkára nyomom a mutatóujjam. Sosem voltam nagy híve az intim szféra tiszteletének esetében. - Beszéljünk ott, ahol nincs hallgatóság. - és lehetőleg nem látnak, nem esik be a spicli sofőr sem és legalább a látszata megvan annak, hogy diszkréten magunk vagyunk. - Reméltem, hogy még emlékszel az üzenési formáimra..ilyen hosszú idő után. - keresem a tekintetét. Tényleg sok idő telt el, de amikor azt mondtam neki, hogy szeretem..az valóságos volt. Ijesztő, de valóságos. Könnyebb volt érezni, mint levegőt venni. - Pár napja nem ismertél meg. - de én láttam abban a bárban. És várom, hogy mutasson utat a birodalmában.

- Nehéz, vagy épp lehetetlen. - erősítem meg, a szavai viszont kedves bókként érkeznek meg hozzám. Nem felejtett el, ahogyan én sem őt. Bár részemről a felejtés nem is lenne egy megengedhető opció semmilyen esetben, ámbár ő nem egy üzleti lépésem volt. Sőt, igazság szerint belezavart egybe a felbukkanásával...és ezt nem bántam meg. Beleringattam magam egy lányregényes álomba egy igazi esküvővel (tulajdonképpen a keresztnevem tudja, mármint az igazit) egy olyan férfi oldalán, akitől bármilyen nő szívesen hallaná a nagy IGENt. És nem lett belőle semmi, közbejött az elfuserált helyzet, a zsaruk és sok más egyéb, ami nekem sem engedett visszatérést sokáig.
- Majd kettesben. - mosolygok, hiszen nem rántja el a kezem és nem fordul el valamiféle dühödt porfelhővel tőlem, nem utasít ki, hogy mit érdekelje őt az én mondanivalóm, hagyjam békén, nem vagyunk mi semmik. - Vagy már megkopott a fényem. - felnevetek halkan. Igazság szerint jobb is, hogy nem vett észre. Annyira nyitott és forgalmas helyen voltunk és én már mindenhonnan az ellenséget sejtem, hogy feltehetőleg elrohantam volna, ami szánalmas kimenetele lett volna egy újratalálkozásnak.
Követem hát, ahogy kéri és végre szabadon befogadhatom a látványát - hátulról - és kénytelen vagyok megállapítani, hogy még mindig..dögös. És, hogy szívesen...hm, talán efféle gondolatoknak nem most kellene teret adni, csak nehéz leküzdeni a kényszert, hogy hozzáérjek.
Követem a folyosón, azon, amit a kis magánakciómhoz túlságosan jól őrzöttnek kereszteltem el. Ehhez képest a lakására fel és bejutni, szinte gyerekjáték volt. Szinte! Az ajtónállójára nem nézek rá, inkább lehajtom a fejemet. Sosem lehet tudni, hogy ha valakinek végül fegyvert szorítanak a halántékához, miféle gyávaság szökken elő. Nem lenne jó, ha nem lenne maximálisan hűséges és mesélne, ha kérdeznék.
Az ajtó záródik és nagyon is tudatában vagyok, hogy nincs itt rajtunk kívül senki, a helyiség leszűkül rá. Igen, ez Morris. Ha valahol ott van, úgyis őt figyeled. Egyszerűen ilyen a kisugárzása, a lényéből fakad. A helyzet finoman szólva is furcsa, mert mi nem...nem mentünk szét úgy igazán, csak én távol voltam, most mégis nehéz úgy beszélni vele, mintha tényleg csak egy régi ismerőse lennék, aki hirtelen megjelent itt. - Sietsz? - nézek kérdőn egy mosollyal. Nem mintha nagyon kerülgetni akarnám a választ. - Még hellyel sem kínálsz? Ejnye, hol a jómodor? - halkan nevetek fel, sosem volt neki. Mindig nyers volt, hirtelen és talán ezzel vett le a lábamról. Hogy más, nem alakoskodik, míg én folyamatosan azt csinálom. Akkor helyet foglalok az asztalon, keresztbe rakom a lábaimat. - És még az ital is kimarad? - segítsen, tegyük könnyebbé egy kicsit, mármint akkor nyilván nem arra fogok gondolni, hogy miféle asztalokon dugtunk korábban. - Jobban őrzöd az irodád, mint a lakásod. - állapítom meg és tudom, hogy nem odázhatom el a dolgot és valahogy össze kell szednem neki, hogy mit keresek itt. Nála. - Okos. - mosolygok. - Vincent. - mondom ki a nevet, ami számomra idegenül társul hozzá. Felsóhajtok, túl jó az illata.
- Mit szeretnél, hol kezdjem? - és akkor...nem is tudom. Félek a kérdéseitől, félek, hogy nem fogja megérteni, hogy dühös lesz..nem, nem készültem nagy beszéddel. - Maradhatok a mostnál, talán egyszerűbb. - simogatom el a szoknyát a térdemen. - Ne köss üzletet Reantival. - hát akkor kezdjük a lényeggel. - Tudom, hogy már beszéltetek. - mielőtt még jönne, hogy nem tudja kiről beszélek.

Nem hallom tisztán amit mond, talán nem is nekem szánja. Az a fontos, hogy követhetem az irodához. A számozott ajtó, amivel inkább nem akartam megpróbálkozni. Túl forgalmas helyén van a klubnak és túl jól őrzik. A főnökük álmát bezzeg nem. Pedig először mindig a lakásra törnek be, ami igen, gyalázatos, mert a házunk a várunk, de pont ezért gondol rá az összes betörő, hogy ott kell kezdeni. A személyes dolgok között.
Én is jártam a dolgai között, behatoltam a személyes terébe, de csupán a ruhásszekrényét, a fürdőszobát és az ágyát vettem tüzetesebben szemügyre. Üzenetet akartam hagyni a lakásán, nem a lenyomatomat. És az üzenetem értette és a fenébe is, ahogy a hátát, a lábait és oké a a fenekét is nézem, nem értem miért nem jutott eszembe hamarabb. Talán mert..most sem vagyok benne biztos, hogy nem házas, vagy nincs egy háremnyi libája..ilyen helyen nem lenne meglepő. És a fenébe is, nem ezért vagyok itt, hogy találgassam...ráadásul ismerem magam, szarul fogadnám és nem érteném meg, hogy már eltelt 12 év, tehát átlépett a létezésemen és talált valakit, aki jobb...
Az irodába érve végre nagy levegőt merek venni, pedig talán a helyiség intimitása károsabb ránk, mint kellene. De nincs más választásom az ő érdekében. Reanti egy görény és ez az üzlet semennyire nem lenne tiszta. Túl sok elejtett félmondatot hallottam a telefonokból, hogy ezzel tisztában legyek.
- Nem? - mosolygok, hát nem kínál meg hellyel? Sem itallal, ahogy egy régi barátot szokás? Vagyis a menyasszonyát egy olyan jegyességből, amit voltaképp sosem bontottak fel. Ám lehet, hogy erre nem kellene most emlékeztetnem. Idegesít, hogy semmit sem tudok az életéről, ennél rendezettebb körülmények között illett volna találkozót kérnem, csak éppen időm nincs rá. Az a pöcs csak három napig lesz távol, talán négy napig. Ennyi időm van Morrist lebeszélni, eltéríteni a vele meg a barátaival való üzlettől.
- Talán rosszkor üzentem? - megmozgatom a nyilván túl drága cipőbe bújtatott lábfejem. Igen, helyet foglaltam az asztalán, mert...nem tudom miért, végtére is nem ajánlotta fel, hogy leüljek, hát kerestem magamnak helyet. Ő viszont nem ül le, mintha valamiféle párbajra kellene éppen készülnie. Remélem nem rosszkor üzentem. Remélem, nem holnap készül a kurva esküvőjére, amit éppen felborítok, vagy valami..Igazából sosem jöhetnék jókor talán.
- Fogalmam sincs mit szeretnél hallani.. - vagyis talán éppen van...hová tűntem, miért nem mentem vissza, miért nem kerestem meg, akarok-e tőle valamit...túl sok olyan van, amit talán hallani szeretne és nem biztos, hogy készen is állok a válaszokkal. - Nagyon régen nem szólítottak már így. - Úgyhogy belevágok a közepébe. A lényegbe.
- Csak egy nő vagyok, Morris. Semmi közöm semmilyen üzlethez. - villan a tekintetem, nyilván érezheti, hogy ezt a "csak egy nő" bélyeget soha nem viseltem jól. Az ő embereivel is átmentünk ezen a kérdéskörön. Azt hitték, csak egy liba vagyok, akit ágyba visz alkalomadtán, eszem meg semmi. - De ismerem Reantit és nem köthetsz vele üzletet. - persze, ez magyarázatot igényelne. Én is tudom. De hogy mondjam el úgy, hogy ne eltaszítsam őt magamtól? - Valamikor bíztál bennem. Bíztál az ítéleteimben. Tedd most is. - nem kérem, hogy velem akarjon lenni, hogy megmentsen ettől a görénytől, semmit sem kérek. Csak magát ne keverje bajba. - Gondolod kockáztattam volna egy betörést és üzentem volna, ha nem lenne fontos? - nyilván hülyeségekkel nem zaklatnám. Talán ide sem jöttem volna. Lecsusszanok az asztalról és italt keresek, ha már ezt az udvariassági kört is kihagyjuk. - Italt? - kiszolgálom én magamat, őt is, azon nem múlik. - Át akar téged verni. - és töltök, még elé is sétálok a poharával. - És azt nem hagyhatom. - ha másról lenne szó, nem érdekelne. De itt róla van szó. Róla!

- Értem, nem akarom rabolni az idődet... - Ja, hogy siet, tehát nem akar velem cseverészni. Kiábrándító, de megértem. Eltelt 12 év, nem is várom el, hogy körülöttem forogjon a napja, a világa. (Csak egy kicsit...) Azonban valahol igaza van, én kértem a találkozót, nem is tudom miből gondoltam, hogy...áh, mindegy. Jellemző Morrisra, mindig csak a lényegi dolgokkal foglalkozik, az ördög pedig a részletekben lakozik. Itt van rögtön Reanti, akinek esetében ÉN tudom, mi lakozik a részletekben, ő pedig nem. Nem gondolnám, hogy lanyhult a figyelme, egyszerűen a pasast túl jól védik, körmönfont barátai vannak.
- Szerintem pont időben. - ez meg gondolom egy bezárt ajtót akar jelenteni az orrom előtt, hogy akármi is a szándékom, mint férfit hagyjam békén. Gúnyos kis mosoly bujkál a szám szélén, hát nem kell félnie, nem fogom ráerőltetni magamat és ilyesmi. Felsóhajtok. Lehetne ez sokkal-sokkal könnyebb is, bár még ha haragszik is, érthető...eltűntem és nem mentem vissza, 12 évig nem. Satnya válasz lenne talán, hogy el voltam foglalva a kamuházasságok összesütésével és a magánvagyon felhalmozásával, átmentésével különböző számlákra...Nem, azt hiszem nem ez az, amit Morris hallani szeretne.
- Ez kísértetiesen hasonlított egy bókhoz. - fordulok mosolyba, tehát most akkor még mindig hatással vagyok rá? Ez ezt akarja jelenteni? De azt mondta siet, hogy túl későn kerestem már meg...akkor meg talán, nem is számít, nem? Bár..legalább nem dobatott ki azonnal és hívta rám az embereit a betörés miatt. A kis győzelem is győzelem és hiszek abban, amit Jagger megénekelt, hogy nem lehet minden a miénk. Valóban nem. Ő már nem az enyém.
- És? Iszonyatosan sokat kockáztatok azzal, hogy beszélünk egyáltalán. Ha Reanti rájön, engem megölnek. - és a gyors halál még egy szép kimenetele lenne a dolognak, de a pasas "barátai" nem ezek a típusok. Mégis idejöttem, hogy figyelmeztessem, úgyhogy most ne az eltelt időn rágódjon, hanem mondjon neki egyszerűen nemet. Vagy még jobb, lője agyon a sivatagban. Senkinek nem hiányozna, ámbár a pénzemet nem kapnám meg.
Elsétálok, szerzek italt. Jót tesz az idegeimnek és így is, ahogy kilopóztam éjjel, ugyanúgy kell visszatérnem nappal is abba a lakásba, nehogy az a gyászlovag észrevegyen. Talán túlságosan is kiöltöztem, ebben semmi hétköznapi nincsen. Óvatlanul Morris elismerő tekintetére pályáztam, de már mindegy. Először egy problémával kell foglalkozni. Egyébként is kapott altatót...talán még fel sem ébredt. Megfordulok, hogy lássam Morrist és jó nagy korttyal támogatom meg magam a túl jó kérdését követően.
- Abból, hogy én vagyok Reanti menyasszonya. - és ez tudom, hogy hogyan hangzik. Elárulom éppen azt, akihez hozzá készülök menni és ez nem vethet túl jó fényt kettőnkre sem, de ha hülyeségeket akar gondolni, az az ő baja. - Erről tudsz, illetve a kapcsolatod biztosan jelezte Naomi Wardot. Ő én vagyok, most éppen. - okos, hogy embert állított Reantira, csak...az ember sem lát bele eléggé. Nem baj, ha engem gondol most hazugnak, csalónak, valami hülye ribancnak...belefér, csak dobja vissza az üzletet és szóba ne álljon többé a pasassal. Akivel visszatérek New Yorkba majd, hogy hozzájussak ahhoz, amiért szenvedek már egy éve lassan. - Mielőtt még baromságokra gondolnál...ez az egész nem az, aminek látszik. - de nem fogom a bizonyítványom magyarázni neki, úgysem értene meg és akkor az egész életemről beszámolóznom kellene, ami lássuk be...nem olyan dolog, amihez jelen pillanatban bárkinek is köze lenne. - Neked kell döntened és ha jól tudom, alig 3 nap múlva már a tervezettel együtt fog visszatérni New Yorkból. Nincs sok időd. - ahogy nekem sincs, sőt, semennyi sincs. Nem is lenne szabad egyáltalán itt lennem. - Engem is figyeltet, de... - talányos vállvonás, gondolom sejti, hogy megoldottam. A Hypnogen még mindig jó altató, ha okosan alkalmazzák. - Azt is te döntöd el, hogy hiszel nekem, vagy kiadsz neki. - mert ez is benne van a bizonyos pakliban, hogy végül nem hisz nekem, hanem elmondja az egészet és akkor én...így is meg úgy is rosszul végzem majd.

Akárhogyis, nem voltak felé elvárásaim, nem is lehetnének. Ráadásul azt mondja túl későn kerestem meg, tehát nem igazán vagyok kívánatos az életében jelenleg sem. Nem mondom, hogy jóleső a tudat, hisz az ember lánya nem ezt várná...de valahol talán tényleg így is kell lennie. Végtére is...régen volt.
Lerázom magamról a múlt hagymázas dolgait, kibújok belőlük, mint egy régi, szeretett ruhából szokás, akkor koncentráljunk a jelenre és Naomi Ward ügyére. Arra, hogy a vőlegényem, az a pöcs, át akarja őt verni. Úgyis kiforgatják a klubból, mert nyilván legális és illegális bevételi forrásnak is tökéletes, egy bástya lehetne Vegasban neki és a sleppnek is és Morris most mindennek az útjában áll. Ha pedig nem hajolna, akkor marad a törés, tehát egyszerűen megpróbálnák megölni. És előbb vagy utóbb, az a golyó eltalálja, a kés megsebzi, mert bérgyilkosok teremnek minden bokorban, ez kétségtelen. Valójában mind olyanok vagyunk, mint a szajhák: mindent a pénzért.
- Francba is... - persze, Morrisnak mindig a lényeg kell. Az a fontos, nem a sallang, nem az, hogy figyelmeztetem, hát kit érdekel...az a lényeges az ő agyának, hogy NEKEM mi közöm az egészhez. Jesszusom, most én vagyok itt a leglényegtelenebb összetevő. A feláldozható sakkfigura ezen a táblán. Tényleg kockázatos volt bealtatóznom azt a majmot és idejönni hozzá, figyelmeztetni. Hát miért kell mindent megkérdőjeleznie amit mondok? Miért akar többet tudni?
Látom az arcán a döbbenetet, mikor beszélni kezdek. Nyilván én is megdöbbennék, ha a helyében lennék. De ő akarja mindenáron ezt a teljes képet látni, hát akkor van is mit nézni sajnos. Megvannak a válaszai. Kiiszom a pohár tartalmát inkább. Egyszerűbb mint a vizslató pillantására tűzve álldogálni, mint egy idióta. Mire felnézek, már előttem áll. Felerősödik az illat, ebből önmagában is kitalálnám. Épp csak megrezzenek, nehéz év van a hátam mögött Reantival, pedig tudom, hogy Morris nem akar engem bántani...de a reflexek sajnos már dolgoznak. Felnézek rá. - Nem, nem ezt mondom. - vonom fel a szemöldököm. Kényszert érzek, hogy hátrébb lépjek egy kicsit, de nem teszem meg. - Azt mondom, hogy át akar téged verni, kell neki a klubod. A forrásaid. A vendégköröd. Minden. Részleteket ne nagyon kérj, csak sunyi fültanú vagyok... - nincs ezen mit szégyellni, Reanti világában a nő egy kellék. Egy szép baba, amit mutogatni és megdugni lehet, másra nem kell. - Most nem én vagyok a lényeg.. - újabb sóhaj, ne velem törődjön, hanem magával. Baromi jó indok fog kelleni, hogy balhé nélkül tudjon visszalépni, hisz már Reanti a zsebében érzi ezt a helyet. Nem is akarom tudni miféle beteg szarságokra akarják használni a nyilvánvaló pénzmosáson kívül. - Magaddal foglalkozz, Morris. Én..megleszek. - nyilvánvalóan, nekem nincs más választásom. Nem szállhatok ki és nem léphetek le csak úgy. Reanti elől meglehetősen nehéz elfutni. El kéne veszejtenem magam valami kis buta városkában és nem feltűnősködni jó ideig. Akkor talán...bár kétlem. - De szépen kérlek, valahogy lépj vissza. Muszáj... - mert nem tudnék belenyugodni. Ezért próbálok meg segíteni a magam módján. De a lehetőségeim nem végtelenek.

Nincs más, csak a vágy arra, hogy meggyőzzem az igazamról. Arról, hogy vigyáznia kell magára és vissza kell mondania az egész Reanti dolgot. Egyébként is mindig utálta a New Yorkban tanyázó seggfejeket. És pont egy ilyennel akarja összeszűrni a levet üzletileg? Végzetes hiba lenne, amit nem engedhet meg magának. Nem azért, mert én nem szeretném, hanem mert...muszáj. Életben kell lennie és nem engedni, hogy az a görény kiterjessze ide a csápjait. Zavarja haza New Yorkba, ámbár, ha ezt az üzletet bukja is, talán talál valami szerencsétlent itt, Vegasban is. De az a valaki nekem nem fog számítani, nem lesz kicsit sem...fontos.
Ő ellép, én szerzek még egy italt. Rövid ittlétem alatt már a harmadik. Talán kicsit ki vagyok készülve mostanában, talán az a baj, hogy...nem készültem fel Morris hatásfokára. Ennél sokkal könnyedebben kellene őt vennem 12 év után és az egészet egy baráti szívességnek álcázni, a régi idők emlékére. Ennyit kellett volna tennem, de hát...semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik.
- Ward? A pöcs polgármester? Ugyanmár... - ciccentek, volt már szerencsém hozzá és szerintem arra forog, amerről több pénzt kap. - Miért ne hagyná, ha ők ketten megdumálják? Már voltunk nála vacsorázni... - és igazából, ha a fickó nem lenne féreg, még szórakoztató is lett volna a dolog. Marha nagy egyetértésben voltak annyi bizonyos.
- Mi? - pislogok rá amikor elém sétál, az idegeim ezt sem bírják. A jelenlétét úgy, hogy gyakorlatilag semmi közünk egymáshoz. De ez az én butaságom, nekem kell túl lenni rajta és a helyén kezelni ezt az egészet. És a pislogásból döbbent pislogás lesz, mármint most komolyan erre kíváncsi? Ördög vigye, én biztos legalább közben felháborodnék, ha ő ecsetelné a szexuális szarságait....mert hát a minimum persze, hogy 12 évig szerzetesi életet kellett volna élnie. A minimum!
- Öhh... - gondolkodnom kell egy kicsit, most én kezdek járkálni. A cipősarkaim ütemes kopogása jelzi csak az útvonalam. Nézze el, de nem akarom az aurájában állva vesézgetni a dolgot és nem azért, mert prűd lennék. - Szereti, ha van vele egy fiatal, vagy annak kinéző lány és egy srác is. - igen, tudok a kis szextúrákról. Nyilván én mondom, hogy egy kellék vagyok mellette. Mellettem ő pedig a pénzcsap, ami a válás után fog megnyílni. - Szereti, ha az egyik nézi, amíg a másikkal van. És mindig segédeszközökkel. - valami japán útján tudom, hogy fiatalkorú is volt velük. Történetesen láttam és nem túlzás a sokk, még akkor sem, ha nem kellett volna látnom. Igazság szerint véletlen volt. Számomra is nyílt titok, hogy sok ilyen kalandja van, de nem reagálok rá, mert eszköz lesz, ha valaha elvesz és sikerül elválni tőle. Bármilyen bíróságon megállna, sőt még többet is le tudnék fölözni. Legalább már ő is tudja, hogy miicsoda remek kapcsolatom lehet azzal a görénnyel.
- De miért fontos az, hogy mire gerjed az ágyban? Egyébként imádja az ázsiai lányokat. - a komplett ellentéteimet, ugyanis én szőke vagyok és kék szemű. - Már ha ez segít...

A kirohanását hallva félrepillantok, szóval nem tudott róla, hogy a polgármester már Reantival jár vacsorázni, gondolom kurvázni is...vagy isten tudja. Ezek szerint Morris nem figyelteti elég közelről ezt a pasast. Öreg hiba megbízni egy politikusban. Arra hajlanak, amerről a pénzszellő fúj. Ha pedig valaki bedobja a pénzhurrikánt, az egyenest jelenti a 180 fokos fordulatot.
Viszont amit kérdez...hát, hazudnék, ha azt mondanám..nem lep meg. Mármint részéről nyilván teljesen normális, hogy Reanti perverzióira kíváncsi, tényleg. A gond az, hogy mintha személyesen a saját élményeimnek szólna a kérdés. Mármint az élményeimnek Reantival és valahol kicsit kiakaszt, hogy az exemmel társalgok éppen a jelenlegi élményeimről. Ezért kap válaszokat, már nyilván bizonyos határokig.
Ezért lépek el, hogy legalább közben ne az arcát kelljen néznem, ugyanis ennek nincs semmilyen előjáték színezete. Ez nem kettőnkről szól, mivel arról nem is beszélhetünk esetünkben, hanem róla..és arról, hogy a segítségemet ajánlottam, ő pedig információt kér. Nem viselkedhetem úgy a kérdésben, mint egy prűd liba. Fenébe..
- Nem elég beteg, hogy fiatalkorú ázsiaiakat dug? - hát mit vár, gyilokpornót? Pedofíliát? Nem is tudom tényleg, hogy mit akar hallani. De bepörgeti az agyam és rájövök, hogy...gondolkodnom kell ezen. Az ő érdekében. Ellép és mire visszaér elém még mindig a gondolataimban vájkálok, keresek valami félinformációt, bármit. Báármit. - Hát valljuk be nem szokványos, hogy az ex a jelenlegi pasasról és a szexuális szokásairól kérdez.. - nevetek fel, de még mindig keresgélek, muszáj mászkálnom egy kicsit. Sétálnom az irodájában. - Nyilván nem az én életem érdekel.. - ez kicsit élesebbre sikerül, mint tervezném és basszus nem akarom a szemére hányni. - Tudom, én...tudom. Oké? Gondolkodom! - úgyhogy most egy cigiért is roppant hálás lennék a világnak. Elő is veszem a táskámból és rágyújtok, hát legfeljebb szól, ha zavarja. Zsarolási alap...hát amik a fejemben vannak, azok nem elegendőek egy zsaroláshoz. Bár egy valami eszembe jut. - A könnyek. - és erről biztosan nem akarok beszélni vele, sőt, ezer százalék. - Szeret fájdalmat okozni. - nem nézek rá, ez személyes élményem is és nem, marhára nem jó. - De ezzel nem lehet zsarolni. De a kis fiatalokkal meg tudod őt fogni. - talán, talán nem. Gondolom a kokain és társai szintén kevesek...bár... - Na és ha a drog lenne a másik út? Úgy értem a polgármester renoméja biztos nem lenne hálás egy ilyen ügyért. - végül csak sikerül felé fordulnom. Sosem szerettem magam gyengének mutatni senki előtt. Előtte sem. És mint ma már hangoztattam párszor, ez nem rólam szól. Róla.

Igazából Morris volt az egyetlen, aki sosem panaszkodott a dohányzásom miatt. Most sem teszi, nem jön elő vele, hogy miféle szag lesz az irodájában, kicsit segít oldani a belső feszültségeket és ugyebár inkább a cigi mint a nyugtatók. Kemény évem volt, szeretnék már egyszerűen csak túl lenni rajta. Olvasok az arcáról, felé tartom a dobozt. Olyan furcsán intim tud lenni egy egyszerű kattintás is a gyújtóval, hát dohányozzunk mindketten. Azt hiszem neki sem okoztam épp a legvidámabb perceket, ami azért annyira nem jó jel...de hát a múltban az ördögök laknak és én vagyok az egyikük.
- Pedig általában a politikusok marhára védik a renoméjukat. - ezek szerint Vegas ebben is teljesen másmilyen, mint például New York. - New Yorkban kínosan ügyelnek mindenre, nehogy kikerüljön a médiába.. - szívok egy jó nagy slukkot és a plafon felé fújom ki. Valami biztosan van, amivel a polgármestert is meg lehet fogni. Mindenkinek vannak mocskos gondolatai és ha pénzed van, akkor könnyű őket igaziakra váltani. - És nála nincs semmi mocsok a paplan alatt? - ha már próbálkozott, akkor gondolom utána is nézett. A kenőpénzek pedig nem jó ötlet, gyanítom ő is ad neki, nem is keveset...a zavartalan működés érdekében és egyebek.
- Nem annyira, ha elég fiatalok. - és ez aljas, mert fiatalokról beszélünk, de annyi tetű rohangál a világban és az emberek mocskos dolgokat szeretnek csinálni a zárt ajtók mögött. - És persze, ha elég sokakat lehet hozzá bekötni. Reanti sokszor jár klubba, ami nyilván ordas kamu...azok a lányok és fiúk nem prostituáltak. - hajh hát hogyan fogalmazzam ezt meg? Neki támaszkodom az asztalnak. - Ez nagyon alja dolog, Morris. De, ha utána akarsz nézni, a helyedben a LFC vallási csoportnál nézelődnék. A hit liberalizálása, amit odáig vezetnek el, hogy a világunk vérfertőre épül Ádám és Éva által, tehát nem bűn, ha az érdeklődés is...körön belül marad. - nem tudom neki jobban körbeírni, de sok mocsok van közöttük, természetesen én zátonyra futottam egy csomó szálon ezt illetően. Nagyon védik egymást és persze még semmi sem bizonyított, de ha igaz...az nagy fogás és nagy bukás sokaknak. - De erre nincs bizonyítékom. - tárom szét a kezem tanácstalanul.
A kérdése váratlanul ér, felcsúszom az asztalra ismét. Miért vagyok, hát nem olyan nehéz ezt kigondolni véleményem szerint. - A pénzéért. - nézek a szemébe, tudja, itt nem dolgoznak érzelmek, sőt, én már nagyon régóta nem éreztem igazán semmit senki iránt. Fellángolásokat, pillanatnyi kéjvágyat talán, de mély érzelmeket nem. Luxus dolog és az én életvitelemben nem is megengedett. - Alapvetően már rég nem kellene az életemben lennie és éppen valami éteri helyen süttethetném a hasamat, de...Reanti okos. - őt nem tudtam hülyére venni, mint az elődeit. Elnyomom a cigimet. - De már nem léphetek le és tűnhetek el csak úgy. - pedig a függetlenségem erősen vaskos záloga a kulcsom a szabad életre. Nem vagyok már 25 éves, megfontoltan szoktam lépkedni. - Árulj el nekem valamit. Kerestél? - kíváncsi vagyok. Akarta-e, hogy közös életünk legyen, hogy meg akart-e találni a régi eset után?

Nem értem, hisz csak egy polgármester. Ennél fogva leváltható és ültethető a helyére bármilyen báb, akit a helyi nagyágyúk úgy rángatnak, ahogy nem szégyellik. Ehhez képest kicsit fordítottnak érzem a helyzetet, mert ő dirigálhat másoknak. Még egy ilyen személyiségnek is mint Morris. Eszem megáll... - Nagyon meglepődtem, amikor megláttalak itt. Sosem gondoltalak vegasi arcnak.. - igazság szerint bárhol máshol is meglepődtem volna, de mikor megtudtam a klubot, valóban meglepődtem. Ki tudja? Talán változott annyit, hogy már illik hozzá ez a város.
- Mégis itt maradtál. - és alapítottál vállalkozást, arcod és neved adod a helyhez, úgyhogy nem igazán értem. Bár ki vagyok én, hogy ítélkezzek? Egész sereg helyen éltem az elmúlt 12 évben, megjegyzem már azelőtt is, hogy megismerkedtünk. Semmit sem tudok otthonnak hívni, ez sem jobb. Semmivel sem.
Szerencsére a szektás szarság legalább kicsit hűvösebb, kevésbé merengős gondolatok felé terel minket. Könnyebb a válogatott szarzsákokról beszélni, mint magamról. Gyanítom benne él egy valamilyen kép és ha sokat vagyok témán, akkor rájön, hogy miből is éltem mielőtt megismert és miből élek azóta is. Bár ennek is megvan a maga nehézsége...De megint itt a kérdés és Morrisnak nem áll szándékomban jelenleg ebben hazudni. Nincs értelme.
- Ugyanmár.. - mosolyogva csóválom a fejem - Ehhez értek, a megfelelő hülye megfelelő barátnőjének lenni nem nehéz. 3 hónap alatt házasodni és vagyonnal távozni sem. - az az eddigi rekordom talán. - Mikor megismertelek is ezt csináltam, csak...szó szerint belemásztál a képbe. - elmosolyodom az emlék gondolatától, amikor szinte rámászott az asztalra, aminél ültem, mellesleg valakivel. Tehát muszáj most kérdeznem és ez az eltávolodás megzavar. Hát ilyen nehéz a kérdés? Vagy ennyire nem akar róla beszélni már? Követem a tekintetemmel...esküszöm nem akarom szar helyzetbe hozni...én csak...franc tudja..nem tudom.
Leforráz egy kicsit. Évekig? Tényleg? Meglepődöm, de míg ő a köreit rója és mesél, a padlót nézem. Nem lehetett neki egyszerű és ahogy hallom bőven megvoltak a maga kis kalandjai. - Egyszer visszamentem Bostonba, hogy hátha...de akkor ezért nem volt hűlt helyetek sem. - kockáztattam, igen. Muszáj volt, látni akartam, hinni abban az életben, amit elkezdtem vele. De nem volt sehol, ezt jelnek vettem. Folytattam hát a saját életemet. - Vagyis ez a klub hosszú évek munkájának az eredménye. - sommázok, tehát tényleg letelepedett itt. - Semmi zűr, nyakadban lihegő zsaruk? - kíváncsian összeütöm a sarkaimat.
Két év...jóformán hihetetlen, mert vele ellentétben én menekültem valami másba. A függetlenségembe és csak annyi volt a célom, hogy fedezzem a kiadásaimat és minél több pénzt szedjek össze. - Már rég lecsuktak volna, ha nem az lennék. - elmosolyodom, a bókot pedig elteszem zsebre. Most igen, mondanom kellene valami..okosat.
- Sajnálom...igazából nem gondoltam, hogy..keresel. - frászba is, fiatal voltam, gázban voltunk és bizonytalan volt minden. Együtt melóztunk és nekem is élnem kellett valamiből. - Azt hiszem kicsit kétségbeestem akkoriban, hogy már nem vagy része az életemnek, gondjaim voltak anyagilag is és..maradt a legegyszerűbb út. De tudd, hogy sajnálom. Tényleg. - még bólintok is, nem is tudom milyen jó, hogy kimondhattam ezeket a szavakat. Fáj is így látni, de talán a sok rosszból ledolgozhatok valamennyit azzal, hogy segítek neki.

Nem lehetett neki sem egyszerű a mostig vezetett útja, ez világosan hallatszik. De megcsinálta, mert kitartó volt, vagy nem volt rest bepiszkolni a kezeit. Az öltönyös részen azért sikerül jót mosolyognom, ki hinné el, hogy tökéletes úriemberré vált itt időközben? Nos...én meggyőzhető vagyok, de ha minden úgy alakul, ahogyan elő van írva én hamarosan visszarepülök New Yorkba és többet nem találkozunk.
- Hülye..Akkor nem küldhettél volna el csak úúgy.. - felnevetek, őt nyilván teljesen másképp kezeltem, mint azokat, akiket tudatosan cserkésztem be. A csalók élete nem egyszerű és ha nem érkezett volna elém azon az asztalon, bizonyosan kevesebb lettem volna az együtt töltött idő élményeivel. Szóval már régen tudom, akkor is tudtam, hogy nem bántam meg őt. Egyáltalán nem. - Ha a pénzed kellett volna, azt észrevetted volna. - sajnálom, elmosolyodom benne, mert végigmérem. Pont úgy mérem végig, ahogy a nők teszik a számukra vonzónak látott hímekkel. És tudja mit? Nem zavar, ha észreveszi. Végtére is nem titok, ha csak magunk között vagyunk. Bólintással igazolom, amit mond. Valóban még túl jól is muzsikáltunk együtt, de hát nem elmenekültem, ezt az élet hozta így. - Egy közlekedési bírságom sincs, honnan is tudhatnám? - újabb mosoly, nekem kerülnöm KELL a zsarukat, ő meg betagolta őket a rendszerébe, mint a szükséges rosszt? Mindig is okos volt.
Most pedig kölcsönösen sajnálkozunk a dolgon, amin már változtatni nem lehet. A múlt, az múlt. Megint a padlót nézem, csak utána őt. - Ebben egyetértünk. - mosolyra felelek mosollyal, tényleg nem voltak határok, mégis így alakult. Köhintek, kezd kicsit olyan isten veled hangulat lenni. - Nem akarlak sokáig zavarni egyébként, de jó lenne, ha átgondolnád, amit mondtam. Felajánlom a segítségemet is. - mármint ragaszkodom hozzá, de gondolom érti. Sosem viseltem jól, ha valamiből ki akartak hagyni. Természetesen telefonszámot nem fogok neki hagyni, majd keresem én. - Egy utolsó közös meló, hmm? - csak ne mosolyogjon közben így, akkor majd nem megyek át tinilányba, aki el akar menekülni.

Köszörülje csak a torkát, attól még a tény nem változik meg. Még mindig vonzó, úgyhogy cseppet sem úrilányos pillantással elmosolyodom. Lebuktam vagy mi, nem mintha szégyellném, sőt, szerintem egy férfinak igenis tudnia kell, ha vonzónak látják. Ez még nem jelent mindent.
- Bolond lennél, ha nem tennéd. - nem mintha a szavaim szentírásként funkcionálnának, de azért bízom benne, hogy most már hisz nekem. És tudja azt is, hogy ilyennel nem verném át. Őt nem. Mást talán, ha a saját javamat kívánnám nézni. Esetében viszont nem erről van szó. Felvonom a szemöldökömet őt hallgatva. A szerepemet? Drágám...felsóhajtok.
- Ezen most nem a szerepem múlik, Morris. Ha lebukok, engem megölnek. Téged nehezebb eltüntetni, mert vagy valaki. Én nem vagyok senki. Naomi Ward nem is létező személy. - nevetek, pedig ez az igazság. Ezért kezdtem pénzt halmozni magamnak, hogy egyszer én is ilyen büszkeséggel beszélhessek valamiről, ami az enyém, mint ő. Ehhez ezt a melót még nem ártana végig is csinálnom.
- Ha Reanti bukik itt, vissza fogunk menni New Yorkba. - a többit inkább nem ecsetelném, de evidensen, utána nem tudok visszajönni. Már nem. Ráadásul ha magára haragítja Reantit pláne nem, úgyhogy sehogyan sem jó ez az egész, ezért ajánlok ilyet, hogy legyen akkor még egy utolsó közös melónk. Még ha most ez olyannak is hallatszik, mintha megint elhagynám őt...pedig ilyenről nincs szó, mármint nincs mi..ajh, mindegy is. Már benne van a lábamban, hogy elfussak innen és majd valamikor keressem miután átgondolta ő is...de..
- Mit akarsz ajánlani? - nézek rá kíváncsian, mert van bennem némi kérdőjel. Most én ajánlottam neki segítséget, melót..egy hattyúdalt...és erre ő rukkolna elő valamivel? Hát felé fordulok teljesen, kíváncsian várom mit akar mondani.