Próbálom összerakni a történetet főleg így, hogy ad nevet is az illetőnek. Biztos hamarosan futótűzként fog majd elterjedni ennek a híre, így már nem sokáig fogják tudni titkolni. Bár mindig van egy másik kartell, amelyik készen áll a hatalomátvételre. - Áh, tehát lecsukták és a börtönben halt meg? - mennyire...szerencsétlen végkimenetel. Azt hittem ezek védik egymást, vagy az ilyen fejesek valami másik szárnyba kerülnek. Történetesen a börtönök életével nem vagyok tisztában, le is kopogom sunyiban a kádon belül, hogy nem is szeretnék tisztában lenni...Azt nem gondoltam, hogy Morris ilyen alakok közé került, bár lehet én szemléltem naivan ezt a várost.
- Ne legyünk naivak, egy nő nem vihet ott egy kartellt. Ez nem Olaszország... - most a saját nemem ellen beszélek, de akkor is...már elő kellett volna állniuk egy új névvel meg mindennel. - Akkor miért tétovázol? Taktikai lépés, hogy jó képet vágj Mexikónak. Aztán meglátod. Játszhatsz két oldalra is okosan...akár.. - mert még a maffia sem tévedhetetlen..és ha Mexikó valóban területet kíván itt bővíteni, akkor most ezerfelé fognak szakadni. Plusz, még ott lesz az a háború a déli oldalukról is, ami meg fogja nehezíteni ezt az egészet. Persze nem valami özvegy vezetésével, akit előbb-utóbb majd szépen félretolnak az asztaltól az urak. - Bocsi.. - feltolom magam mögötte, hogy ki tudjak szállni a kádból. Lassan megjön a vacsoránk is. Leakasztok orv tolvajként egy törölközőt.
Maffia baszki...bár jobb, hogy tudok erről. Egy idő után gondolom még nekem is feltűnt volna a sok ese a klubban.
Megtörölközöm és magam köré tekerem a törölközőt és leülök a kád szélére. - Csak ne akarj te lenni a mártír. - nézek rá komoly arccal. Mindig is volt benne egy amolyan hősies vonás, de a maffiánál ez nem jó. A végén még odadobja az életét valamiért, amiért nem fogja megérni. És az nem lenne jó.

Szerintem az okos taktikázás lényegében az élet mozgatója. A nagy őszintén csinálás semmilyen sikerre nem szokott vezetni. Ő sem lehet most egyik féllel sem őszinte, mert akkor vagy az egyik, vagy a másik fogja a vérével dekorálni a falakat. Természetesen nem szeretném, ha meghalna, így nem is mondanék olyat, ami célzottan efelé vezeti. Ilyet nem tennék meg. Vele nem.
Míg kimászom és megtörlöm magam, gondolkodhat. Még mindig furcsa most így, ennyi idő után itt lenni vele. Biztos öregszem és szentimentális lettem az évek alatt, vagy mert lényegében az összes viszonyom felszínes volt, mióta nem vagyunk együtt.
Amit tesz, meglep, de jóformán ösztönösen simogatok a hajába, masszírozva a fejbőrét óvatosan. Szinte zavaró, ahogy megcsillan a fény annak a pöcsnek a jegygyűrűjén a mozdulatsor közben.
- A véletlen felbukkanásod abban a bárban felért egy meghívóval. - elmosolyodom, pedig az én ügyem sem lesz egyszerűen megoldható és jobb lenne, ha valamiképp mégis rám bízná, nem keverné legalább ebben is bajba magát. Pláne nem miattam. - Azt hittem, sosem találkozunk többé.
Ezt így nyitva is hagyom, hiszen semmi nem volt adott hozzá, és azt sem tudtam, hogy merre jár.

Nem is tudom, most minden olyan egyszerű és magától értetődő. Az, ami történt az irodájában, az, hogy felhívott ide és együtt fürödtünk, hogy az ölembe hajtja a fejét. Mintha el se váltunk volna, maximum csak egy hétre, de annál nem többre.
- Így sem ismertél meg. - halkan nevetek, én azonban annál inkább felismertem őt. Már a hangja is jellegzetesen cseng a fülemben. Gyakorlatilag azzal, hogy nem vett észre, arra késztetett, hogy betörjek hozzá. Az Élet furcsa útjai.
- Micsoda elmés következtetés.. - még mosolyon ér a csókja, és már nincs kedvem tovább mosolyogni. Mert ez most más, ebben vágy van. Nem játszik, ahogyan én sem játszom, nem is hagyná. Azért meglep, amikor változik a helyzet és..és felemel! Bár a halk sikkantás elmarad, megkapaszkodom a nyakában. - Hálószoba? - súgom a szájára. Mármint odalent tökéletes volt az asztal is, de az ágya olyan szűzies és rendezett volt, amikor benéztem. Most én csókolom meg őt, ráérősen, mélyen és egy sóhajjal kísérve. Bizonyosan betalál oda.

A tudat és a test is felméri, hogy mikor váltunk át évődésből valami másba. Még őt magát is forróbbnak érzem, felerősödik az illata is. Én pedig törékennyé válok a karjai között, pont azzá a nővé, aminek jó lenni egy férfi mellett.
Az ágy besüpped alattunk. Megsimogatom az arcát, és hiába változott valamelyest, nagyon is jól ismerem ezt az arcot. Pláne ebből a közelségből. Ő volt az, aki mindig elérte, hogy elnémuljak, és ehhez elég volt így néznie, mint most.
- Örülök, hogy nem felejtettél el... - az ujjaim még az állán a csókban, de pont ettől a kettőtől bizsergek annyira. Tőle.
A testén még hűvösnek hatnak a vízcseppek, amiket eddig felfogott a törölköző. Érzem, hogy gyorsult a szívverésem is. Megnyalom az ajkam, mozdítom a lábaimat, hogy érezhessem rám nehezedni. Az ujjaim a bordaívén futnak le, muszáj hozzáérnem. - Szeress.. - kérem rá, hogy ne siessünk, élvezzük ki egymást egy kicsit. Bele akarok feszülni a vágyakozásba, amire megadhatja az enyhülést is. Felemelkedem és csókba vonom őt. Mélybe, ráérősbe, kérdései se legyenek, hogy akarom-e. Mert igen.