Tökéletes. Ez a jó szó rá. Pont olyan, amilyet akartam, amilyennek lennie kellene, már persze, ha mások is ezt csinálják 12 év nem találkozás után. Kétlem mondjuk, de nem látok jegygyűrűt csillogni a kezén, szóval nem nősült meg. Hogy én azóta egy kazalszor férjhez mentem, jelenleg nem számít. A testünk számít és az a rohadt erős vágy, ami meghajt minket egymás felé. Az éteri élvezet, ami átömlik rajtam, amit a bőrére lehelek.
Lihegve nézek fel rá, összemosolygunk és kell, hogy csókkal zárjam le ezt a különös megbeszélést, jobban mondva inkább találkozást. Szinte csalódott vagyok, hogy kilép a lábaim közül és már nem érzem a súlyát sem. Nagy sóhajjal ülök fel és csúszom le az asztalról. A székhez sétálok, hogy zsebkendőt vegyek elő. Ennek az együttlétnek azért akad cseppfolyós nyoma is, diszkréten landol a kukában. Megigazítom a ruhámat és a hajamat is valamelyest, visszabújok a cipőmbe is.
- Minden jel szerint, igen. - muszáj rágyújtanom, ezután muszáj esküszöm. Csak támaszkodom az asztalnak és nézem azt a kuplerájt amit csináltunk. Valahol a romok között ott van a bugyim is, de én meg vagyok nélküle jelenleg. - Bár nem erre számítottam, ezt elismerem. - elmosolyodom. Nem érzem magam kényelmetlenül, sem valami ribancnak. Akartam őt, ő is akart, annyira tiszta sor, magától értetődő. - Talán jobb is, ha most megyek, nem akarlak tovább zavarni. - úgyis kell még beszélnünk, valahogyan. Megfordulok, ráhajolok az asztalra és keresek valami papírt, meg egy tollat. Felírom a telefonszámom. - Ez a kártyásom, erről Reanti nem tud. Ezen elérsz. Ha nem reagálok, akadályom van. - felegyenesedek és hozzá sétálva a kezébe nyomom a cetlit. Lábujjhegyre emelkedve gyors csókot nyomok a szájára, mert miért ne. - Élmény volt, Mr. Belvedere.. - kimosolygom és azt hiszem tényleg ideje magára hagynom.

Elgondolkodva fújom ki a füstöt. Hogy mire? Hát..kiváló kérdés, megint sikerült olyat feltennie, amire nincs is jó válaszom. A lelkem mélyén? Valami ilyesmire. Jobban mondva egy csókra legalább. Nem tudom, olyan régen nem vonódtam bele semmibe érzelmileg, hogy szinte zavarba is jövök. És még most is olyan lehengerlően néz ki pár méterre tőlem, hogy kedvem lenne visszahívni és csak átölelni, hogy még ne érjen véget ez a találkozó. - Nem tudom. Őszintén nem tudom. - tárom szét a kezeimet.
Helyette gyakorlatiasabb dolog üti fel bennem a fejét. Adok neki elérhetőséget, hogy tudja, lássa, nem átverem és nem fogok megint eltűnni. Csak épp kockáztatok azzal is, hogy idejöttem, hogy lefeküdtem vele, pedig...egyáltalán nem bántam meg. Sőt! Baromira szükségem volt erre. Odasétálok hozzá és odaadom neki a telefonszámom, megcsókolom, értem én a helyzetet. Gyakorlatilag ki tudja miféle programjába nyúltam bele a kis üzenetemmel, nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni.
Meglepve nézek a csuklómra, az azt átfogó kezére. - Igen? - nézek rá kíváncsian. Fogalmam sincs mit akar mondani. Már ha mondani akar egyáltalán valamit. És..OOOKÉ, most igazán meglepődöm. Ajh, drágám...kifújom a levegőt. Azt hiszem valami másra számítottam.
Hallgatom, felsóhajtok amikor kifejti, hogy mire is gondol. Igen, ez fantasztikusan hangzik és csupa olyan ígéretnek, amit már tök régen nem csináltam úgy, hogy én is akartam volna. Azt hiszem annyiszor megjátszottam már magam, hogy el is felejtettem már milyen érzés. - Mhm, régi idők, mi? - elmosolyodom - A régi idők az asztalodon landoltak az imént. - fektetem a két tenyerem a mellkasára. - Igazán fantasztikus ajánlat. - ismerem el, mert így van. Egy újabb ajtót zárhatnánk magunkra és csak mi lennénk. Kajával, piával, a testével. - De egész éjjelre nem maradhatok ki, addig nem tartja alvásban az altató azt a majmot. - sóhajtok, sajnos ez az igazság és nem boríthat a fejére mindent miattam. - Ó, tudod mit? Menjünk. Menjünk és válts valóra mindent, amit felsoroltál! - mosolygok, még akkor is, ha kicsit félek.

Tényleg nem tudnék még igazán magamnak sem felelni, de talán a kérdése csupán költői volt. Bár én nem beszélném túl. Kívántuk, akartuk, megtettük. Végtére is, ha valamit nagyra becsültem mindig is az a szabadon cselekvés lehetősége. Ezért akartam minél több pénzt felhalmozni, hogy azt tehessem később, amit akarok és ne szóljon bele senki.
Az ajánlat viszont nagyon is meglepő, nem számítottam rá. Pedig talán az előbbiek után már semmire nem kéne számítanom és semmin nem kellene meglepődnöm sem, de mégis eléri. Ezek után már...talán én vagyok az, aki túlaggódja Reantit ebben a történetben. Messze van, a gorilla pedig ha fel is ébred, talán annyit jelenthet, hogy házon kívül vagyok. Lehet meg sem teszi, mert azzal magára húzza a főnöke haragját. Balfasz volt, hisz ő aludt el a munkaidő közepén. Én pedig nem vagyok fogoly.
- Fura lenne, ha helytelenítenéd. - elmosolyodom, a mosoly pedig marad is, mikor kezet csókol és én hirtelenjében izgulni kezdek. Mintha nem is tudom, az első randevúnkra készülnék és attól félnék túl csúnya, béna, ügyetlen leszek és végül nem kapom meg a hazakísérős csókomat sem. - Pecsételjük? Mintha alkut kötnénk. - felnevetek és utána sétálok. Nem kell ahhoz ital, vagy Morris szakértővé avanzsálnom, hogy lássam a whiskyt. Én is kedvelem, bár scotchot preferáltam mindig is. A bourbon nekem túl sok mellékízzel dolgozik. Úgyhogy kényelmesen átveszem tőle a poharat. A végén tényleg nem jelent majd gondot, hogy nem vettem vissza a bugyimat. Bár nem mintha ez a ruha bármire is alkalmas lenne a bárban ücsörgésen és a fel-lehúzáson kívül....de, talán megoldjuk a kérdéskört. - Mmmm, igyunk hát erre! - mosolygok újra. Kicsit sokat mosolygok mióta odalépett hozzám. - És arra is, hogy lesz egy inged, amit kölcsönadhatsz odafent. - vagy pólója, mindig szerettem felvenni őket, ha már kizártuk a külvilágot. Belekortyolok az aranyló italba. Az ereje megüt. Ez nem holmi lőre...annyi bizonyos. - Ez különleges ital. A végén azt hiszem el akarsz csábítani. - amit kétlek, mert már járt bennem és egyáltalán nem tiltakoztam, de előtte miért játsszam meg magam? Miért adjam az elérhetetlent, amikor ugyanarra gondolok, mint ő? 12 éve is csak kérettem magam egy ideig. De most..ennyi szar után, amit Reanti mellett megéltem...nem akarok vele játszani. Csak vele lenni.
- Öhm, ne pakoljunk kicsit össze? Elég katasztrofális a helyzet az asztal körül. - értsük, bárkinek nyilvánvaló lesz, hogy mit csinált itt. - És valahol ott van a bugyim is. - nézek rá hamiskás mosollyal.

Magától húz a mosolyom.

- Természetesen. - mármint az ing kérdése. Ha minden nem is, de azért elég sokmindenem az övé. Lennének még ötleteim.
Ám kifejezetten tetszik az amit azután mond.

- És az olyan rossz lenne...(??) - kérdezem, habár bevallom, csak a régi idők kapnak újra új terítéket, és jól esik vele csak úgy egy kicsikét... évődni, de aztán hosszan elmosolyodom.
És ennek, vagy valami teljesen másnak tudható be, amikor ő viszont a berendezésért kezd el aggódni...
Sokkal egyszerűbb ez annál...

- Csak lazíts.. ezt majd én intézem. - mosolygok újra, de ahelyett hogy hagynám a fenébe az egészet, helyette arrafelé lépkedek, amerre úgy sejtem, hogy az a falatnyi darab landolhatott. És hip-hop már meg is van az a fekete csipke(?) amit az ujjamra fűzök amintcsak lehajoltam érte, és úgy emelem az arca elé.

- Ha erre még szükséged van.. - nem véletlen. És ha nem lép közelebb, vagy veszi el, amint lehajolok az öltönykabátomért is, egyszerűen csak annak a zsebébe tömöm.
Úgyis mind egyhelyre megyünk....

Azzal leborítom a maradék whiskyt.

Üveg hangja koppan a nem is olyan messzi faasztalon, aztán...

- Mégvalami?? - egy utolsó utáni kérdés. Ha nincs, itt az ideje hogy induljunk.
És ha megtesszük, előrehaladva már nyitom is az ajtót, jelezve még odabent állva Heinznek, hogy intézze el a takaríttatást. Mire visszajövök, álljon minden a legteljesebb rendben.

- Erre.. - mutatom aztán az utat. Át a folyosón, a lépcsőn fel.
Nem mintha ne lenne a legteljesebb mértékig tisztában vele.

De azért így szokás.

Marad a mosolyom. Szeretem a ruháit. Őillatuk van, de azt nem értem miért izgulok ennyire, hiszen nem először fog megtörténni és nem is tizedjére. Sőt, elég sok éjszakát töltöttünk mi együtt régen. Talán attól tartok, hogy ezt a pillantást, amivel most rám néz, már nem fogom látni utána. De ez hülyeség, 12 év után is így néz rám, akkor nem fog elüldözni, kidobni. Azt csináljuk, amit felnőttként akarunk és ez..baromi jó.
- Nem, a próbálkozás is izgalmasnak hangzik. - mérem végig egy mosollyal. Létezik, hogy ennyire dögösnek látom? Létezik. Legalább megkönnyíti a következő napjaimat, talán heteimet is. Arról meg nem tehetek, hogy aggaszt a kupleráj, nem ismerem az itt dolgozóit, nem tudom ki kötne össze vele, ha Reantiék megjelennek. Remélem senki. Remélem, ő maximálisan bízik mindenkiben, aki a falak között dolgozik. Az ujján függő bugyimra pillantok.
- Tartsd meg. - felnevetek, jó érzés lenne, ha nála maradna. Nekem most úgysem kell. Ő meg birtokolhatja a tényt, hogy nem viselek. Mindjárt más alapokon vagyunk. De mire ez az izgalom bennem? Hisz az imént élvezett el bennem, most meg úgy izgulok, mint akit először fog látni ruha nélkül. Ezt az izgalmat elnyomnám, felhajtom az italt. Végig is égeti a gégémet.
- Minden másom megvan. - sétálok el a táskámért és kilépek mögötte az ajtón. Megmosolygom, hogy még az utat is mutatja, hisz gyakorlatilag délelőtt törtem be hozzá. Csúnya dádá az embereinek, vagy sok pirospont nekem, de most úriember. - Nahát, nem settenkedve mennyivel egyszerűbb ide feljutni! - támasztom meg a fejem felérve az ajtófélfánál és próbálok nem nevetni. De most a tulajdonosnak kell nyitnia.

Egészen más színezetet kap az út felfelé, mint korábban. Vagy, mint amire egyébként számítottam volna, ha az irodája helyett rögtön a lakására invitál. Persze, most már tisztában vagyok a lakás elrendezésével és igen, benéztem a szekrényeibe is. Mindenkinek van valami heppje, nekem ez az egyik. A szekrények. Láttam a rengeteg inget, az öltönyöket és már abból összeraktam, hogy Morris most már egészen másféle életet él mint korábban. Ez persze nem baj, én is másmilyet élek...mondhatni.
- Mondhatnám, hogy szégyellem magam az illetéktelenségért, de úgyis tudnád, hogy nem igaz. - ahogy gondolom azt is tudja, hogy a jövőben, ha szükségem lenne némi közvetlenebb és nem feltűnő elérési útvonalra, ismét ehhez folyamodnék. Ettől még gyanítom megleptem és ez jó érzés. Kár, hogy nem láttam az arcát, amikor rájött, miféle illetéktelen járt a szentélyében.
- Kérek, köszönöm. - sétálok be utána és kibújok a magassarkúból is. Sokkalta kényelmesebb a saját mezítelen talpaimon besétálni immár meghívottan és ennél fogva jogszerűen. - Már körbenéztem. - de ezt gyanítom tudja is. Ebből pedig leszűrtem, hogy egyedül él. Sehol semmi női holmi, vagy nőre utaló jelek. Pedig a nők mindig nyomot hagynak. Mindig. - Az ágyad szinte szűzies benyomást keltett és sehol egy nő nyomai.. - ejtem el egy mosollyal.
Kénytelen vagyok felnézni rá, ha már nem ül le, csak támaszkodik, de a poharat elfogadom és ráérősen mérem őt végig. Éhes..hát ez is egy kifejezés arra, amit gondolok. - Te vagy helyi, válassz éttermet. Csak ne legyen hal meg gomba benne. - még mindig nem vagyok képes megenni, ez azóta sem változott. Úgyis gondolom idő, míg kiér. - Lazíts. Öltözz át, légy kényelmesben. Vagy itthon is öltöny dukál? - seprek le egy képzeletbeli szöszt a combjáról, ha már ilyen szépen elém tárul az egész látványa.

Persze, hogy tudná, ennyire gondolom még emlékszik rám. Mindenesetre a korábbi jelenlétem itt vagy őt sarkalja arra, hogy biztosabb zárat szereltessen fel, vagy esetleg előfordulhat még valami hasonló eset. Már tényleg nem tudom mit tartogat még nekem ez a város. Pedig annyira nem akartam idejönni...aztán maradni és tessék, onnan ért a meglepetés, ahonnan nem számítottam rá.
Belekortyolok az italba, még jó is, hogy emlegette a vacsorát, a végén még berúgok, de kissé ideges voltam az egész nap miatt. Ideje lenne enni valamit tényleg. Érdeklődve nézek fel rá. Nőket. Többesszám, mosolygok. Reméltem valahol, hogy nem hever parlagon, ahhoz elég sok nőnek kéne vaknak lennie, de..annak valamiért örülök, hogy nincs senkije és nem házasodott meg. Nem mintha nem lehetne elválni, szóval könnyen lehet, hogy már átesett a dolgon...
- Mi nem való neked? A monogámia? - a kérdés kíváncsi és nem tudok róla, hogy engem megcsalt volna. Lehet azóta ennyit változott és már nem érdekli az egy nővel dolog. Mondjuk itt ez a klub, ami gondolom tele van kiapadhatatlan mennyiségű 25 éves lánnyal, akik szeretnének jóban lenni a főnökkel. - Mesélsz róla? - már arról a nőről, akit ide felhozott, akinél rá kellett erre jönnie. Mert akkor ott valami probléma lehetett. Újabb kortyot csenek a pohárból. Nem gond belegondolnom, bár ha minden exével ilyen...khm, inkább nem akarok erre a vágányra tévedni.
- Jól hangzik, meglátjuk ízlik-e majd. - bár csirkével és parmezánnal nem lehet hibázni és ha szokta rendelni, akkor a hely is jó. Hagyatkozom erre, végtére is azért kell, hogy ne essek össze egy óra múlva és a pia ne üssön ki.
Válaszul mosolygok, ez mondjuk határozottan jó válasz. - Ejnye, akkor fel se dobjam a fürdés ötletét? Elég kecsegtető az a kád. - igen, benéztem a fürdőszobába is. Kínos lett volna egy feleség pipere dolgaiba belebotlani mielőtt találkozót kérek, ha találtam volna, másképp intéztem volna.
- New York, Houston, Los Angeles, Frisco... - kezdem sorolni és elnevetem magam - Sokfelé megfordultam. Aki azt az életet éli, mint én, annak gyakorlatilag nincs otthona. És persze jártam Seattle-ben is. - őt kerestem akkor, de már elnyelte a föld. Úgyhogy nem csak én tudok eltűnni. - De soha nem gondoltam volna, hogy Vegasban épp beléd fogok botlani és ráadásul fel sem ismersz. - újabb mosoly, fordítok a tenyeremen, hogy ráfoghassak a kezére én is.

Felvonom a szemöldököm. Miért ne mennének neki? Velem is ment, igaz parázs vitáink is voltak, ha éppen nem értettünk egyet valamiben, de az többnyire a melókra vonatkozott, ahol nekem el kellett fogadnom, hogy ő a főnök és ez eleinte meglehetősen nehezen ment.
- Kihasználod a lehetőségeidet, ez még nem bűn. - felelem komolyan, végtére is nem megkötött és ha ő a könnyed nőket választja én nem kövezhetem meg érte. - Pedig azt hittem...gondoltam, hogy házas vagy, legalább két gyerekkel, a feleséged meg valami Miss Amerika.. - ezt nem tudom miért mondom el neki, mondjuk tényleg így gondoltam. Az nem volt a fejemben, hogy saját döntéséből agglegény maradt. Bár az igazat megvallva köztünk sem volt eljegyzés.
- Ha így hívják. - vállat vonok, mintha nekem aztán mondania kéne valamit ennek a névnek, úgyhogy türelmesen hallgatom. Hallgatom és meglepődöm. Először a hasonlításon, aztán a többin. Egy testőr csaj? Hát akkor biztosan nem hasonlítottunk. - Szeretted őt? - ez lényegi kérdés, mert szexelni bárkivel lehet, ha jó a kémia. Az érzelmek azért egész más lapra tartoznak. Abba inkább nem kezdek bele, hogy beosztottal nem a legjobb, mert ha vége, a jó munkaerő is könnyen odalehet. - Pedig vagány nőnek tűnik elmondás alapján. Akkor mi nem ment? - őszintén kíváncsi vagyok. Ha ment volna, akkor mondjuk most itt lenne. Vagy legalábbis a holmija biztosan..ezek szerint nem ő volt a megfelelő.
- Ó, hát fürödhetek egyedül is. Meglepően gyors tudok lenni. - mosolygok, de kérdez és nem tehetem meg, hogy nem válaszolok. Kétlem, hogy rohanna a zsarukhoz vagy a "károsultakhoz", hogy meséljen. Sok mindenben bizonytalan vagyok őt illetően, de abban biztos vagyok, hogy nem menne rendőrségre azért, hogy lecsukasson. Nem tenné meg, már csak elvi okokból sem. A gazemberek, mint mi, nem köpik be egymást. Íratlan szabály. - Pár napja, valami motoros bárban. Serényen beszéltél valakihez, onnan tudtam meg a bár nevét is. Kicsit lehetnél halkabb nyilvános helyeken, sose tudhatod, ki hallgatózik. - vigyorgok egyet - És még nekem is jöttél. - erre mondjuk nyilván nem emlékszik, de én igen, mert bennem az ütő is megállt. - Erősen...meglepődtem, amikor megláttalak és hallottalak. - ismerem el. - Aztán már nem volt nehéz kicsit megfigyelni itt a rendet és bejutni.

- Csak így nézhetjük. Mióta lettél önostorozó? - felvont szemöldök és egy mosoly. Az ilyesmiket nem szabad megbánnia. Valószínűleg ha nem nőnek születek én is ezt csináltam volna, amit ő. Pláne ilyen külsővel. Ebben nincs semmi rossz.
Elgondolkodom azon, amit mond. Hogy se templom, se földi törvények, se gyerek. Úgy látszik komolyan gondolja a függetlenség dolgot. Nos, mindenki maga dönt arról, hogy mit szeretne a világtól és a világnak hátra hagyni. - Ha meglelted volna a megfelelő nőt, nem zavarna egy gyűrű. - jegyzem meg némi gondolkodás után. Mondjuk engem amúgy sem zavar, az összes házasságom hatalmas hazugság volt, úgyhogy rutinos menyasszonyként, ráadásul álneves araként nem pont nekem kellene véleményeznem, hogy ő meg elzárkózik az ilyesmi elől. - Tehát az összes tézisemet dugába döntötted két mondattal. - mosolyodom el végül, a gyerekkérdést nem boncolgatom. Valamikor, talán az özönvíz előtt mi beszéltünk ilyesmiről...aztán, tudjuk mi történt.
- Ennek örülök. Akkor különleges nő. - hogy volt valakije, aki fontos volt. Akit szeretett és akinek megnyílt, még ha a fejemben valami G.I. Jane képe jelent is meg róla, de megfogta őt valamivel. De, ha ennyire fontos volt, mi ment tönkre? - Egek... - kapom meg a válaszomat - Legalább a táncosnőd túlélte az esetet? - mert én biztos testi sértés vádjával vonultam volna a börtönbe. Dupla testi sértéssel. - A férfiak sosem tudnak jól időzíteni. - csóválom a fejem inkább, pedig ez nem kritika. Csupán nem értés.
- Gáláns ajánlat. - felnevetek, szerintem félreértette az én ajánlatomat, de sebaj. Talán még el is fogadom. - De akkor adnod kell egy inget. Mondjuk. - csak játszom, hogy elgondolkodtam rajta. Valójában nem. Oké, a ruhámat tényleg nem lakásban ücsörgésre tervezték, hanem partikra, bárokba, ahol érvényesülhet is. Felnevetek.
- Mondom. Én is meglepődtem, elhiheted. - és nyilván nem akartam, mertem megszólítani, úgyhogy a nagy, véletlen találkozás ezzel érvényét veszítette, ha már nem ismert meg. - Rossz szokásom, hogy mindenre figyelek. - vagy a rossz lelkiismeret? Mindkettő igaz lenne. - Ha már a tiéd bűn rossz... - mosolygok és beleolvadok abba a csókba, ami ráérős és finom és eléggé felkavaró is. Egészen más, mint az irodájában. Átölelem benne, a tarkójára csúsztatom a kezem és átadom magam az érzésnek, az ajkainak. Egészen melegem lesz tőle. - Hű.. - pislogok fel csillogó szemekkel. Szeretném érteni, hogy mi történik velem ebben a pillanatban.

- Ez most valamiféle vágyálom? - felnevetek a régiség hallatán, ami minden bizonnyal túlságosan sokat érne ahhoz, hogy egy egyszerű széfbe legyen eldugva - Mit ér egy széf sötétjében? Ugyan... - legyintek. Mire találták ki a rejtfalakat és a csodás világítást, na meg üvegvitrint? Pont ilyenekre. Nem mintha én őrizgetnék 500 éves ékszereket bárhol, így is meglehetősen nehéz ügy az alteregóim pénzét át- és átmenteni a különböző számlák között.
- A számításaimat semmiképp. - mert az azt jelentené, hogy célzatosan kerestem őt gyűrűért és gyerekekért, ahogy beszéltük. De ez most a kozmikus véletlenek összjátéka csupán. És őt illetően amikor megismertem sem voltak terveim, mert hirtelen jött. Most is, tehát most sincsenek. Felvonom a szemöldököm. Különleges..és nyugodt. Mmmm...
- Tehát tartod vele a kapcsolatot. - ez nem kérdés, inkább ténymegállapítás. - De azért a táncosod épen maradt? - mert ismerjük a nőket, nem mindig nyílt színen folynak le azok a bizonyos harcok. - Vagy felmondott kis idő múlva és azóta sem járt erre? - okos megjegyzések, némi rábeszélés...a zavaró tényezőket mindig gyorsan el lehet távolítani a képből. Legalább, ha már minden veszett, őket ne kelljen nézni. Ha Reanti fikarcnyit is érdekelne, valószínűleg ezt csinálnám magam is, de nem érdekel kiket dug. Tényleg nem. Csak annyiban, hogy felhasználhatom ellene.
- Remélem az új lakásban is jó nagy kád lesz. - mosolygok újra, már ha lesz abból az egészből valami. Ha bármiből is lesz valami és nem engem fognak valahol fejbe lőni a sivatagban egy gödör mellett. Mert akármennyire is nem szeretné ő ezt a végkimenetelt figyelembe venni, nekem sajnos muszáj.
Ahogy ebbe a csókba belemerülni is. Pedig ennek már nem lehet nosztalgia színezete, azóta ezer dolog történt és most...most nem tudom mi történik, csak jó. A pillanatban ragadunk és igen, ezt pont olyan csók, amit minden nő vár, amibe állva még a lábai is megremegnek az embernek, de ezzel nyilvánvalóan ő is tisztában van teljesen. Szapora szívveréssel nézek végül rá, mondhatnám, hogy veszedelmes vonzereje van rám nézve, de ez most a jelen és a kínálkozó helyzet, amit úgy tűnik mindketten elfogadunk.
- Egyedül még a végén megfulladnék. - húzom lassan mosolyra a szám és felállok, hogy a fürdőszobába sétáljak és nyissam a csapokat, keresve valami semleges illatú habfürdőt (mégse legyen már alfahím illata a bőrömnek, no). Gyertyái gondolom nincsenek, hát pech. Nincs itt nő, akkor lennének gyertyák. Van abban tudatos, hogy a nyitott ajtónál állok meg neki háttal és megkezdem a cipzár széthúzását. - Nem segítenél? A végén rajtam marad. - pillantok hátra egy mosoly kíséretében.

Nincs abban rossz, hogy tartják a kapcsolatot, vagy "olyasmi". Sőt, az azt hiszem az én életemre jellemző, hogy egyetlen exemmel sem állok szóba. Nyilván nem tehetem meg, hisz mindegyik más néven, más munkával, más élettörténettel ismer. Szusszanok egyet.
- Oké-oké, nem firtatom. - emelem fel a kezem, nem akarok vájkálni az életében, nem is szeretném, hogy ezt gondolja. Vagy, hogy féltékeny lennék, vagy valami. Elgondolkodva nézem és hallgatom. Szóval ő rúgta ki, azért, mert vonzódott hozzá? Nocsak-nocsak. - Nos, érthető. - nem mintha magamat ellenállhatatlannak gondolnám számára vagy ilyesmi, ha valóban a főnököm lesz, az úgyis egy csomó dolgot alapjaiban fog megváltoztatni. De erről majd holnap. Ezt az éjjelt már nem passzolom le munkahelyi elvek meg egyebek miatt. Már nem. - Jobb a kísértést távol tartani. - zárom le a gondolatot.
A lányon mosolygok, hát ebben én sem kételkedem. Vegasban a gazella testalkat és a bevállalósság elég biztos pontja a munkaszerzésnek. Már persze nekem nincs tapasztalatom a várossal, ezen kívül egyszer jártam itt és akkor sem túl hosszú időre.
De most én sem számítok, a csók számít és a kérdés, amire válaszolok is. A fürdő, ami sok-sok-sok jóval kecsegtet és persze van némi gyakorlati dolog is benne. Na meg, már amikor besettenkedtem, akkor is tetszett az a kád.
Meg is jelenik mögöttem és készségesen segít a cipzárral. Elsóhajtom a csókot. A ruhám sajnos túl feszes ahhoz, hogy csak úgy filmesen lehulljon a lábamhoz, így ezzel dolgoznia kell egy kicsit, de kényelmesen nekidőlök, a hajába simogatok. Most nem sietünk, semennyire sem.

- Úú, ilyen kivételes vagyok? - felnevetek. Pedig nem gondolnám, hogy különleges valaki lennék. Sőt, az alapján amennyit meséltem magamról az is csoda, hogy nem rakott ki rögtön, miután dugtunk az asztalán. Azt hiszem az normális reakció lett volna, jobban mondva egy nem meglepő reakció. Erre...
- És engem is kirúgsz, ha túl...hogy is mondtad, veszélyesnek ítélsz? - a kérdés persze tökre költői, nem muszáj rá válaszolnia sem. Még mindig nem beszéltük meg eleve azt az egész ajánlatot és nem tudom most miért kérdezek ilyeneket. Ennek jelenleg nem szabad számítania. Elmosolyodom. - Erre ne válaszolj. - figyelmeztetem egy másik mosollyal. Bár még ha így is van, az is az ő döntése lenne. Bár egy elég sokba kerülő döntés vagyok így is és még ezt sem értem, de talán majd egyszer...
Addig inkább koncentrálnék a mostra és kitolom az ajtón az összes furcsa kétségemet, meg nem beszélt dolgot és minden egyebet, ami közénk és a fürdő közé állhatna. Talán ezt érzi meg, mert bejön mögém és ugyan a ruhával sem tudok segíteni neki, de élvezettel dőlök neki és hagyom, hogy lekerüljön a ruhám. Most teljesen.
Felé fordulok, szusszanva nézek fel rá. Nem, nem vagyok előtte szégyellős még mindig. Sőt, ilyen pillantásokra vágyom tőle. - Azt hiszem, ez kielégítő bók 12 év után, uram... - lábujjhegyre állok, emelkedek a csókjához, amiben sikerül is elvesznem. Könnyedén gombolom ki az ingét - megint -, csak most ráérősebben. A vállán tolom le az inget, tudnám miért vette egyáltalán vissza. - Te határozottan férfiasodtál. - nem mintha régen probléma lett volna ezzel, hisz akkor is azzal vett le a lábamról, amilyen volt. Kigombolom a nadrágját, áttolom a csípőjén az alsóval együtt. - És még mindig vonzó vagy. - borzasztóan, ha már itt tartunk. Átölelem, a testünk végre összesimul és elengedem. Elfordulok, hogy a kádba léphessek és belesüllyedhessek a habos, meleg vízbe. - Még nézni is jó. - támaszkodom meg a kád szélén. Tényleg jó rajta végignézni így, hogy nem fogja senki ránk törni az ajtót.

Nem tudom mennyire nevezhetem magam 12 év után még kitüntetettnek az életében és talán nem most van az a perc, hogy ennek a miértjeire rákérdezzek. Azt sem tudom megérné-e rákérdezni. Talán nem. Nem akarok csak valamiféle erotikus emlék lenni neki...vagy nem is tudom, hogy mi van a saját fejemben, hát még az övében...
Csak a fejem rázom, tényleg ne mondjon semmit. Bár bízom benne, hogy több van bennem, mint valami táncoslányban, akit párszor felpróbált...de inkább nem akarnám meghallgatni most erről. Egyébként is nehéz erre a kérdésre olyan választ adni, hogy az jó legyen. Hogy nekem is tetsszen.
A fürdőben hozzásimulva már sokkalta könnyebb. Már nem kellenek a kérdések, amik nyomják a koponyám belsejét. Nem kell semmi, csak a csókja, a bőrömön futó ujjai és a lekerülő ruhái. A fürdés intim dolog. A szexből lehet csinálni személytelen aktust, a fürdésből nem. Ebben van valami különleges. Magamra akarom csalni a figyelmét, sőt, magamon is érzem amikor belépek a kádba és kigyönyörködöm magam benne. Semmi szégyellnivaló nincs benne, mindig is tetszett. Bár a jóképűsége mellett a kisugárzása volt a legmegkapóbb.
Érezhetően emelkedik a vízszint tőle és szinte rossz érzés, hogy csak velem szemben van, nem nekem dőlt háttal és nem ölelhetem át.
- Te ezalatt legalább voltál szerelmes. - sóhajtva helyezkedem kényelembe, felhúzom a lábaimat, terpeszt nyitok a víz alatt. - Ülj elém és beszélgessünk. - csak had érjek közben hozzá, had hallgassam. - Miért mondod így ismét, hogy túl hosszú? - kérdezem kíváncsian. Ha pedig átült és nekem dőlt, a fürdőszivacsért nyúlok és csak a mellkasára folyatok egy kis vizet.

Egy pillanatra felötlik, hogy erre mégis nemet mond. Mintha hezitálna egy kicsit, hát próbálok nyílt tekintettel ránézni, semleges arckifejezéssel. Nem fogom megenni őt. Talán egy kicsit, picit mégis, csak nem most. Most csak annyit szeretnék, hogy legyen közel és legalább beszélgessünk egy kicsit. De ha nemet mondana, ha ott marad velem szemben, nos az is egy jelzés, amit meg is értenék, hiszen többet voltunk külön mint együtt. Nem is tudom…kicsit ráaggódok. Az új Morrist nem ismerem, talán távolságot akar? De akkor nem hívott volna fel ide. Persze elmosolyodom, fogalma sincs rólam sem, nem tudja milyen vagyok most. Felnőttem én is, megváltoztam. Más lettem. Ő is, megdicsérhetjük magunkat, hogy sikerült nem beleragadnunk egy életszakaszba.
Valami mégis megváltozik, mert elfogadja a neki kínált helyet, így át tudom ölelni. Ez a kád mondjuk elég elképesztően nagy…furcsa is. Azt hittem zuhanyzós alkat, ebben pedig heverészni kell.
Helyezkedem egy kicsit mögötte, a lábaim is őt ölelik, jobban mondva a combjain pihennek. A szivacs csak az érzés miatt kell,hisz nem piszkos, egyszerűen csak jó és lefoglalja a kezemet is. - De ezalatt felépítettél valamit, ami igazán a tiéd. - félelem, hisz úgy érzem, szeretne elmondani valamit. Vagy csak beszélni róla. Mindkettő számításba jöhet. - Emlékszel mit mondtunk régen? Nincs siker áldozatok nélkül. - én is egy ilyen sikernek lettem az áldozata, ezért is nem voltak nagy, túlzó búcsúszavak sem. Homok került a gépezetbe, a börtön luxusát senki sem akarta élvezni. - Vagy van, amit kifejezetten sajnálsz? - kíváncsi vagyok, igen. Mindenre. Mindig is szerettem vele mindenfélét megosztani. Most pedig, hogy ekkora időhurok van közöttünk, pláne. - Megérte? Mindig arra gondolj. - a hajába mormolok. Tudnia kell, számot kell adnia magának, hogy megérte-e mindaz, ami az áldozatok oszlopban szerepel, vagy sem.