Ville szavaira meglepetten kigúvadnak a szemeim.
- Jesszus! Én mindent elpantomimeztem, de ungabungáról szó sem volt. Eskü! – nevetem el magam.
Hogy lehet ezt félreérteni??? Olyan egyértelmű volt pedig, amit Gregnek mutogatok. Hihetetlen ez az ember.
- Ez a bolond komolyan azt hisz, hogy Teee…??? – újabb nevetés böffen ki belőlem.
Ville ujjai váratlanul a karomra fonódnak, és elslisszanunk a többiek mögött. Nem ellenkezem, arra gondolok, talán be akarja előzni őket, hogy előbb lelépjünk a vészkijáraton. Nem egészen ez történik. Gyengéd erőszakkal kitessékel a folyosóra, onnan meg tovább húz egy félreeső kanyarulatba. Nem mondom, hogy nem lep meg a merénylet, mert de.
- Most meg mi van?! – suttogom. Hogy miért halkítottam le a hangom, nem tudom, erre Ville háttal megállít a falnál és fölém tornyosul. Teljesen eltakar a testével, miközben hidegzöld szemei egészen közelről, áthatóan pásztázzák az enyémeket.
A kezdeti értetlen zavar nyomban elpárolog az arcomról, mire a vonásaim ellágyulnak. Szokatlan tőle ez a fajta megnyilvánulás, viszont jólesik. Ville és a törődés, meg az odafigyelés? Egy új, eddig ismeretlen oldala lepleződött le.
- Kösz. – búgom rámosolyodva. - Megtetted, amit tehettél. Ne aggódj. Minden rendben. Tényleg!... – aprót rándul a vállam. - Leszámítva, hogy nem szeretnék egyedül lenni. Ijesztő a nagy csend otthon.
Valahogy olyan az egész lakás, mint egy kísértettanya.
Próbálok oldalvást kikandikálni Ville mellett, hogy felmérjem a terepet.
- Nem akarunk menni? – fordulok vissza hozzá. - Már mindenki elpályázott.

Próbálnám elcsípni Ville tekintetét, de vadul ingatja a fejét. Egyszercsak abbahagyja. Hogy nem mondtam semmit a támadómról?
- Még szerencse. – döngöm, miközben a szemeibe mosolygom hamiskásan. - Különben most nem itt cseverésznénk, hanem a sitten látogatnálak. Ééés valószínűleg Grid kihordott volna lábon egy agyvérzést. – halk röhögcsélés rázza meg a mellkasom.
Oké, gyanítom, hogy értékelné a másodikat, de én nem lennék oda az elsőért. Minden esetre nem akarom, hogy ekkora hülyeséget csináljon, még képes lenne felkoncolni azt a kölyköt.
A kupámat a falnak támasztom. Így nézek bele Ville hidegfényű zöld szemeibe, részint félrebillentett fejjel.
- Én sem tudok semmit róla. Alig láttam az arcát. Kapucni volt a fején. – ez így igaz. Aligha szolgálhatnék pontosabb személyleírással. Még talán annyi, hogy verte a víz, és szerintem patkányképű. De ezek az attribútumok annyira hétköznapiak, hogy akár több emberre is érvényesek lehetnek Vegas-ban. Ville inkább ne akarja elkapni, nehogy rossz tagot filézzen ki. Engem nem a pasi aggaszt, az, hogy él-e hal-e. Sokkal inkább aggódom Ville miatt. Általában nem gondolja végig mit csinál. Információ hiányában szerencsére könnyen megelőzhető a baj.
Ő is hátra pillant, mire egyetért a tipliben és elemeli fölülem a karját.
A lift nem arra van, amerre Ville elindul. Csak nézek utána kérdőn, egy röpke sóhaj erejéig, aztán mindegy is lesz a lépcsőzés, úgyis a parkolóban kötünk ki. Gondolom minél előbb cigit akar érezni a szájában.
Nem kell sietnem, hogy beérjem a lépcsőház felé menet.
- Mit szólsz ehhez az egészhez? A reklámfilmhez és a szereposztáshoz? – faggatózom mellette baktatva. Kíváncsi vagyok, „örül-e” annak, ami rá vár.

Lehet, hogy nem tudnám részletesen leírni a támadót, de ezer közül is felismerném. Az arca, az a félelmetesen tébolyodott tekintet beette magát az emlékeim közé.
De, de, pont Ville miatt aggódom. Hisz a barátom. Kiért aggódjak?
Elindulunk lefele a néma lépcsőházban. Az ajtó becsapódik mögöttünk, és a fémes robaj végigzúg a fülledt helyiségben. Meleg van basszus. Vajon meddig bírná ide bezárva egy finn? És mi lesz velem nyáron, amikor a hőmérséklet nonstop 30 fok fölött van, és még a beton is süt???
Ville mellett bandukolok lefele. Gondolkodva nézem a fokokat. Egyiket szedem a másik után. Ráérősen. Ő a dzsekijében matat a cigaretta után. Egyet elhajít, és már tolja is be a pótlást. A visszakérdésre felé fordítom az arcom.
- Volt már részünk forgatásban, de ez egy erős… Nem. Nem is! Karikás 18-as reklám. Nem olyan, mint a videoklipek, ahol csak éneklünk, pózolunk és jól nézünk ki. Gyakorlatilag egymás hegyén-hátán fogunk túlöltözve nyomulni, mint valami szektás orgián. – megvakarom a tarkómat, nem tudom, hogy fintorogjak-e, vagy röhögjek. Engem kicsit zavar a reklám témája. Ha belegondolok, a fiúknak talán nem gond, ők eleve hedonista ösztönlények. De én??? Hozzám pasi még nem nyúlt. Most meg erotikusan dörgölőzködjek valami görög fazonhoz. Kamerák előtt. Beszarás.
- Téged belefojtanak a kajába, Vespa már most visít a kígyóktól, én meg… – felsóhajtok. Tegyem ki a melleim és hempergőzzek valakivel, mert nő vagyok. - Pfff… Csesszék meg. Remélem kapok korbácsot. Azzal Vespa-t is elagyalhatom, hogy egy hónapig nem tud majd ülni. – döngöm mély hangon az orrom alatt, mire nevetésszerűen felhorkantok.

- Na VAJON MI? – nézek Ville szemébe somolyogva, amint befékez mellettem. Vigyorog a tekintete. Jah, Ő és én két külön világ vagyunk. Néha elfelejtem, hogy e téren én a kis szűzike megértést ne Tőle, Mr. Mármindenkitmegdugtam-tól várjak.
Azon, hogy megvéd, jókedvűen felkacagok. Kedélyes hangom végiggurul a lépcsőházon.
- Kösz. Ennyiből lassan már másodállást is vállalhatsz; lehetnél a testőröm. – kacsintok rá. Van egy olyan érzésem, hogy komolyan gondolja az egészet. Biztos vagyok benne, hogy számíthatok rá. Már bizonyított.
- Ha lenne bátyám, szeretném, hogy olyan legyen, mint Te. – bazsalygom egy cinkos félmosollyal a szám sarkában, miközben tovább indulunk lefele. Oké, a saját bátyámat nyilván nem smárolnám le, még poénból sem.
Leérünk, és Ville kilöki az újabb ajtót. A fülledtségből kilépünk a parkoló szabad levegőjére. A motor jóval messzebb dekkol. Grid kocsija még itt van, de Vespa járgánya már hála az égnek sehol. Úgy tűnik mindenki más elporzott a tett helyszínéről.

Ville mintha csak a fejembe látna, s harsány kacagás rázza meg a mellkasom az érkező kérdésre.
- Talán nem. – felelem széles vigyorral az arcomon. Még elkapom a tekintetét, mielőtt elhagynánk a lépcsőházat. - Ha meg mégis, családban marad. – röhögök tovább magamban a hülyeségen. Semmi sem áll távolabb tőlem, mint a vérfertőzés vétsége. Még a végén csorba esik a becsületemen.
A parkolóban Ville kezében lobban a láng, miközben kényelmes léptekkel célozzuk be a fekete BMW motort.
Hogy hozzám?
Bólintok.
- Aha! Hacsak nincs máshol dolgod. Ha mégis, szívesen elviszlek. – pillantok fel Ville-re.
Férgek? Azt hiszem értem kikre céloz. Jah, nekem sem hiányoznak a kukkoló lesifotósok, vagy bárki illetéktelen, aki kiszagolja a megköttetett bizniszt a levegőben.
A motor mellett megállok és szembe fordulok Ville-vel. Még nem nyúlok a nyergen pihenő bukóért.
- Szívd el nyugodtan. – mondom. Annyira nem sietünk, hogy egy cigi ne férjen bele.
Csak utána veszem kézbe a fekete sisakot és húzom a fejembe, hogy Ville eldobta a csikket. Ha tényleg úgy áll a dolog, hogy indulhatunk, nyeregbe pattanok, és várom, hogy felüljön mögém.

Visszakérdez, de nem felelek. Szavakkal nem. Csupán egy sokat sejtető banditamosoly a válasz. Gondoljon amit akar.
Magunk mögött hagyjuk a lépcsőházat, s becélozzuk a magányosan parkoló kétkerekű csodajárgányt.
- Oké. – veszem tudomásul, hogy Ville nem ütemez be mást a haveri összeröffenés előttre, és a lakásom a következő állomás.
A motor mellett ácsingózva Ville-re függesztem a tekintetem. Erre ő meg nem paraszt módon, de végiglegelteti rajtam az övét. Hogy zavarba jövök-e? Már nem. Nem annyira… Szépen kezdek hozzászokni az ilyen dolgaihoz. Nyugodtan, türelmesen kivárom, míg kinézelődi magát és a szemei visszatalálnak az enyémekre.
A szavaira meglepődöm, de a vonásaim meg sem rezzennek. Az előző sejtelmes félmosoly még mindig ott bújkál a szám fél sarkában.
- Milyen vonatkozásban? – faggatózom. Tényleg érdekel mi az, ami egy magamfajta lányban tetszhet egy őfajta fickónak.
Nem bánom, ha Ville bagózik. Átrakom a lábam a motoron, és felülök rá, hogy nyugodtan elücsörögjek. A bukó a kezeimben pihen.
- És ha már itt tartunk, én is bírom a búrádat. - döngöm szélesebbre engedve egy csibészes vigyort.
Azt hiszem, ezzel nem mondtam újat.

Egész sokfélében. Hm. Remek. Igazán. Az a somolygás nem halványul a képemről.
Nem nyújtok be külön kérelmet Ville-nek, hogy pattanjon nyeregbe. Ha elszívta a cigit, ugorhat.
Ahogy mögém teszi magát, a fejembe húzom a bukót és becsatolom az állam alatt. Várom, hogy előrefonja a kezeit a karjaim alatt, aztán ha ez megtörtént, és a hátamhoz dől, jobbommal megpaskolom hasamon a kézfejét. Megvagy? Ezt a trükköt ő is eljátszotta velem a minap. A bukó alatt közben némán röhögök.
Indítok. A motor macskásan felbúg. Lassan kigurulok a parkolóból az úttestre. Ott sem hajtom meg a mocit, elvégre utasom van, ráadásul sisak nélkül. Nem akarom, hogy légszomja legyen az erős menetszélben.
Még így, kényelmes, nyugodt sebességgel sincs messze a háztömb, ahol lakom, a belvárosban. Körülbelül 10 percnyi út. Ha megcsípjük a pirosakat, akkor 15.
Az út zavartalan. Néhány kanyar és útelágazás, aztán Ville láthatja az ismerős környéket. Szépen kiismertem Vegast amióta itt élek.
Lehúzódom a járdához, s a motor leáll. Ha Ville leszáll, én is így teszek. A bukó lekerül rólam, mire a kezemmel beletúrok a hajamba, hogy megigazgassam a tincseimet.
A bejárathoz lépve előkapom a zsebemből a kulcscsomót, s már nyitom is az ajtót előttünk.
- Ne rendeljünk valamit vacsorára? Van valami, amit szeretnél? – tudakolom felfelé lépkedve az elsőre. Nem mintha ne lenne kaja a frigóban, de hátha Ville burkolna valami spécit.
A lakásajtómat elérve másik kulcs csúszik az ujjaim közé. Már nyílik is, s belépve a sötét homályba, felkattintom az előszoba villanykapcsolóját. Jótékony fény árasztja el.
- Bújj be. – állok félre a bejáratból, és várom, hogy Ville bejöjjön.
Az ajtó csukódik magunk mögött. Kulcsra zárom, de a kulcsot bennhagyom a zárban. A bukót a fal melletti tükrös cipőtartó tetejére teszem.
Lehajolok, hogy kicsatoljam a csizmáimat, aztán lerúgom azokat a lábaimról. A művelet közben is magyarázok Ville-nek.
- Tudod mi a módi erre. – mosolygom rá. - Érezd otthon magad.

Oké, szóval még nem kajás. Nem baj. Majd az lesz.
Belépve a lakásba fényárba borul az egész. Míg én megszabadulok a csizmáimtól és a dezskimtől, addig Ville leteszi magát a nappaliban. Már jól ismeri a járást.
Hallhatja, hogy halkan elnevetem magam arra, hogy szerinte máshogy fest a kecó.
- Valóban? Pedig pont ugyanilyen volt akkor is, amikor először jártál itt. – felelem megemelve a hangomat, hogy halljon az előszobából. Végül zokniban bemasírozom a konyhába, ami a nappalival egy légtérben van. Betámadom a hűtőt és belemászom.
- Inni mit kérsz? Van üdítő, ásványvíz, sör és még pááálinka is akad. – kérdezem a fejemen a hűtővel és elröhögöm az utolsó opciót, ahogy utánozom Ville magyaros kiejtését, amit megkísérelt az erdészlakban előző este.
Ha megkapom a választ, kirámolom az üvegeket. Azokkal megyek be Ville-hez. Ő már a kanapén heverészik. Lerakom elé a piát az üveglapos asztalkára. Rövid mosoly a szemeibe. Fordulnom kell még egyet. Ezzel sarkon pördülök, és irány vissza a konyhaszekrény. Hallhatja, hogy zacskókkal zörgök. Épp előveszem a rágcsálnivalókat és bontogatom őket.
Közben Ville magyaráz mögöttem.
- Az. – felelem mosolyogva, s rápillantok a vállam fölött. A kezem közben jár. Mély, műanyag tálkák koppannak a konyhapulton. Beléjük burogatom a sósmogyorót, a sajtos-hagymás chipset és a vajas-sós pattogatott kukoricát.
- A szomszédok és a többi lakó is egész normálisak. Néha hallani, ha óbégatnak valamiért, ha befigyel egy-egy családi dráma, de amúgy jah. Nem rossz környék.
Három jókora tállal az ölemben lavírozok vissza.
- Van még cigid? – kérdezem. Lecuccolok mindent az asztalra. Ville talán néz az indokolatlan mennyiségű rágcsa láttán, hogy megőrültem-e, de ez simán lemegy, mégha nekem kell megzabálni egyedül az egészet.
Mellesleg nem, nem akarok rágyújtani, nem azért faggatózom.
Letérdelek a kanapé előtt és a sarkaimra ülök. Egy kisebb dobozt húzok elő az asztal alól. Felteszem a kanapéra Ville mellé, aztán a hajamat a fülem mögé tűröm. A dobozban 15-20 darab DVD van. Ujjaimmal matatni kezdek a tokok közt.
- A szomszéd sráctól kaptam kölcsön őket. Zömével vígjátékok, de van köztük pár horror is. Mihez lenne kedved? – nézek fel Ville-re a szőnyegen ücsörögve.
Elvigyorodom.
- Megvan a Förtelmes főnökök is, amelyikben a srácok bénán betépnek.
Jah, pont ezzel cinkeltem délelőtt, talán rémlik neki.

Hogy várunk-e még valakit?
- Persze. – meredek nagy komolyan a fagyzöld férfiúi szemekbe. - Vespa-ra. – vágom rá rezzenéstelen képpel. Aztán mégiscsak kicsit elröhögöm magam. Lófaxot. Nem várunk senkit. Köcsögfej kapitányt meg pláne nem.
Ville erre az asztalra dobja a cigit a zsebéből.
- Nem, kösz. Nem azért kérdezem. – döngöm somolyogva, s megcsóválom a fejem. - Csak készültem. Ne akkor kelljen cigiért szaladgálni, mikor itt vagy. Meg aztán… Ilyenkor minden másodperc számit. Nem? – kedves mosollyal az arcomon pislogok rá.
Külön egy faragottmintás, apró, csinos fadoboz lapít az asztal üveglapja alatt. Előhúzom, hogy felnyissam. Ez Ville „kincses” ládikája. Legalábbis így kereszteltem el. Van benne egy stílusos zöld üveg hamutartó egy doboz cigarettával, abból a fajtából, amit általában szív. Apróság, de a legutóbbi ütközés óta erre is gondoltam.
- Mindig kéznél van. Arra az esetre, ha felugranál. – kacsintok Ville-re. Ha kell, már tudja hol keresse. Reméltem, talán még lesz alkalom, amikor felnéznek Birdie-vel.
Visszateszem a helyére.
- Ha épp bombázzák Vegas-t és már kiraboltak minden üzletet, itt tutira találsz egy dobozzal. – magyarázok vigyorogva.
Ville nyújtózik, vagy mit csinál, mert ropognak a csigolyái. Gyanítom nem sok filmet láthatott. Mostanában legalábbis.
- Oké, akkor nézzük meg a Nagyfiúkat. Ezek megint állatok. – heherészek. Én láttam többször is, de sosem tudom megunni. Marha jó poénokkal van tele. - Ha bírod a kiképzést, a második részt is belőhetjük később.
Na jó, ne rohanjunk ennyire előre, előbb lássuk meg Ville szervezete hogy reagál az első adagra.
Az ujjaimmal lépegetek a DVD tokok közt, mire rábukkanok arra, amelyiket keresem. Kihúzom a többi közül, és azokat visszatolom dobozostul az asztal alá.
Felkelek, hogy odacsattogjak a lapos képernyős TV-hez, szemben a kanapéval. Bekapcsolom, aztán a lejátszót üzemelem be. Ha ez megvan, betolom neki a lemezt. Még gyorsban leoltom a villanyt és visszasietek, hogy ledobjam magam Ville mellé. Az ölembe veszem a hagymás chipset, aztán hanyatt heveredem a kanapén. Ha Ville-nek nincs ellenvetése, a tarkóm a combjának döntöm. A bokáimat keresztbe teszem a kanapén kartámláján.
A rágcsás tál a hasamon pihen. Egyik kezemmel ebbe csimpaszkodom, a másikkal meg a távkapcsolót nyomkodom. A DVD elindul, mire a TV kéken világító képernyője elfeketedik és indul a film.
A kis távkapcsolót leejtem magam mellé, és belemarkolok a chipsbe, hogy egy adagot a számba telepítsek.
Valamiért gyanús a filmet gyártó cég logója. Meg a zenéje. Erotikus… A múltkor még nem ez volt. Lassan rágom a ropogó szirmokat. Valami itt nem stimmel. Erre vadul döngető párok és triók pucér segge meg… meg miegyebei villognak be röpke bejátszásokon. Oldalt meg a szaftos történetlista, amik közül választani lehet.
A hidegzuhanyszerű döbbenettől a számban megáll a kaja és az ujjaim közül visszapotyog a chips a tálba.
- What the fuck???!!! – kapom fel a fejem meglepetten. Asszem kurvára rossz DVD volt a tokban.
Jason bazdmeg!

Greget?
- Jah, igen, bocs, őt is várjuk. – felelem sumákul vigyorogva.
Iiigen, én mindenre gondolok. Vagyis majdnem mindenre. Most jutott eszembe, hogy öngyújtót nem rejtettem a dobozba a többi holmi mellé. Na majd legközelebb bepótolom.
Ööö bugyi meg zokni?
- Hely van bőven. - vágom rá. - Felőlem idebútorozhatsz. Kíváncsi vagyok meddig bírnánk ki egymást. Háhá!
Megvannak a magam dolgai, gondolom ahogy Ville-nek is. Előbb-utóbb valszeg lennének érdekütközések. Pl ide nem kéne minden nap más szőke rittyót felhoznia. Azoknak kívül tágasabb.
Ééés indul a mozi.
Kis híján a torkomon akad a kaja, amikor leesik, hogy mit bámulok épp. Na neee!!! Ilyen nincs!
Ville röhög, de nagyon. Így még nem hallottam kibontakozni. A hangja bejárja az egész lakást. Szerintem még a szomszédokhoz is átszűrődik.
Hogy inkább a nagylányokat?
- Hogyne! Máris! – dünnyögöm, de én sem állom meg nevetés nélkül. - Hyvä kusipää! Bassza meg! – szisszenek finnül, de röhögök, miközben felülök és lekászálódom a kanapéról. A tálat addig félreteszem. Bázzz! Ez milyen már. Villog itt a pofámba a hardcore pornó. Azt hiszem, ez az este szintén a meghatározó pillanatok egyike. Ha elmesélem Jason-nak mennyire kicseszett velem, tuti kiröhög.
Megint kihúzom a DVD-s dobozt az asztal alól, és viszem magammal a TV elé. Ezt a disznóságot kilövöm, mire a lejátszó kiköpi a lemezt. Legközelebb megnézem mit rakok be. A képernyő kék fényénél fürge ujjakkal matatok a filmek közt. Nagyfiúk egy szál se, viszont van más. A tok kattanva nyílik ki. Látom, a megfelelő cucc van benne.
- Okkkééé, akkor közkívánatra jöjjön a White chicks. – sunyulok Ville-re a félhomályban. Lehet tényleg komolyan veszi, hogy másik felnőtt filmre cserélem az előbbi szarást. De csak szivatom. Ám ha jobban belegondolok, megtévesztő, ennek is erősen pornós címe van. Ezek után meg nem nehéz arra asszociálni. Hehehe. Igazából két feka rendőrgyerek álcázza magát szőke nőnek. Ez sem komplett film, de én szét tudom röhögni rajta az agyam. Szerintem vannak annyira jó poénok benne, hogy Ville is értékelje. Minden fhost azért nem nézetek meg vele.
- Csapó kettő. – egy sóhajjal lököm helyére a DVD-t, és visszamegyek a kanapéhoz, hogy ledobjam magam az előbbi helyemre.
- Ha elfogy a söröd, ott a másik üveg. – mondom Villenek. Majd szermányolok másikat a frigóból, ha megszomjazom a sok sós kecskekajától.
Ha még Ville ott ül a kanapén, úgy ahogy hagytam, visszateszem a fejem a combjára. Felé fordítom az arcom, és odalentről kamillázok rá.
- Nem gond? – tudakolom, hogy nem kényelmetlen-e neki így. Ha nem, már nyúlászkodok is az asztalra valamelyik tálért, hogy ölbe húzzam. Ville is vehet belőle.

Naná! Barátnőket…
- Fene a gusztusodat. Szólhattál volna előbb is, jobbára férfi ismerőseim vannak. – dünnyögöm vigyorogva. Ville nem most szívózik velem először. Mi így szoktuk. - Honnan kellett volna tudnom, hogy nem Vespa-ra meg Greg-re vagy rágyógyulva??? Hm??? – vágok teátrálisan megrökönyödött fejet. De nem bírok magammal és kiszakad belőlem a röhögés.
Aztán felmerül a lakásügy. Nem tagadom, meglep, hogy Ville unja a stúdió fölötti kecót.
- Én azt hittem jól érzed ott magad. – mondom, miközben ő meg meghúzza a sörös üveget. A szemeit fürkészem. - Viszont, ha tényleg lelépnél onnan, addigis szívesen látlak, míg nem találsz megfelelő lakást. – szelíd mosolyt címzek neki. Komolyan mondom. A lehetőség itt van, élhet vele a jövőben, ha akar. Persze, biztosan van másvalaki, akinél inkább eltöltené a napjait.
Ahogy kényelembe helyezem magam Ville mellett és elindul a film, azt hittem menten lefordulok a kanapéról. Hogy mit gondol rólam ezek után, vagy mit nem, tojok rá. Viszont kurvára semmi közöm ehhez a mocsok DVD-hez. Mosom kezeim. A büdös életben nem néznék efféle műremekeket. Egyedül sem, nemhogy egy pasival. Nana! Ki is vadászom nyomban a lejátszóból. Más kell ide.
- Csirkék, mi? – sandítok Ville-re gonosz mosollyal.
Korrigálom a bakit, aztán visszatelepszem mellé. Elnyúlok hanyatt a kanapén. A lábaim fölpakolom a puha karfára, a tarkómat meg Ville combja támasztja meg.
Oké. Erre a válaszra nem számítottam, az érintésére még ennyire sem. Meredek is rá hülyén lefagyva. A szemeim egy-egy csészealj, a rágást meg hirtelen hagyom abba.
Már idejét sem tudom mikor cirógatták ilyen… gyengéden és… hívogatóan a homlokom, vagy az arcom. Még gyerekkoromban Esther nénikém. A hajamat is szokta babrálni. Mindig elaludtam tőle. Az előkerülő kellemes emlékek, de talán maga a lágy, jóleső érintés hoz meg egy kiszökő sóhajt.
Végül csak megtalálom a hangom.
- Asszem mázli, hogy nem vagy a bátyám. – nyögöm be, és a szám erre fülig érő vigyorba fut. - Tudod mikor ülök az öledbe… Kábé akkor, ha befonhatom a hajad. - döngöm határozottan, miközben felfelé nézegetek az arcára. Ugrálnak rajta a tévéből szűrődő fények.
Hehehe. Kizárt, hogy belemenjen. A hajfonás szerintem piros-hó-esik kategória nála. Ha meg mégsem, akkor pfff. Tévedtem.

Ville felnéz rólam a TV-re, majd visszaesik a pillantása rám. Innen lentről egészen érdekes megvilágításba kerülnek a vonásai, ahogy az ugráló fényjáték rejtelmes árnyakat fest az arcára.
- És neked miért jó, ha az öledbe ülök? – szalad ki az első gondolat a számon, aztán rájövök, hogy hümmm… Nagyobb hülyeséget nem is kérdezhettem volna. Miért jó az bármelyik pasinak, ha egy nő beleül az ölébe, waze?
Szerintem jobb lesz, ha mással foglalom el a számat, mint a dumával. A hasamon chips-szel teli tál, és egymás után el kezdem betolni belőle a ropogós, sós krumpliszirmokat. Két rágás közt azért csak kikívánkozik belőlem valami. Speciel a válasz az ő kérdésére.
- Mert murisan festenél parkettafonással. És olyat látnék, amit még soha. – heherészek gonoszdin Ville ölében a fejemmel.
Megint néhány chipset telepítek a képembe, de aztán a tálból kimatatott következő adagot már nem magamba tömöm, hanem felemelem Ville orra elé.
- Kapd be. – döngöm röviden. Nem tolom a szájába, nem akarom beleerőszakolni, inkább megvárom, míg magától ráharap, vagy elszedi tőlem.