Ville megigazgat az ölén. Egyfolytában úgy vigyorog, mint akit kihúztak tombolán.
Én is iszok még egy kortyot, végül menesztem a sörösdobozt.
Meglep, hogy nem szólal fel az új szabály ellen, bár van egy olyan sejtésem, hogy Ő leragadt a vetkőztetésnél, és az, hogy a nyertes a vesztes, kiesett nála. Így lehet valakit bepalizni egy mondaton belül dupla csavarral. Ráadásul nekem csak tanult nyelvem az angol. Höhö.
Lefonom a karom Ville válláról, és a pakliért nyúlok. Lehúzom róla a kis gumit, ami összefogja a lapokat, visszahajítom az asztalra, aztán megkeverem Ville előtt a kártyákat. Közben egy-egy röpke pillanatra rásunyítok.
Abbahagyom a keverést, mire nekiállok osztani. 2 lapot kap Ville a szabad kezébe, 5-öt pedig lerakok mellé a kanapéra a közösbe, bármelyikünk hozzányúlhat. Ebből a 7 lapból tetszőlegesen ötöt használhatunk fel. Ville akár mindkét lapját becserélheti, ha úgy kívánja.
Nem akarom kukkolni a lapjárását, nekem úgyis az jó, ha veszítek. Méginkább oldalra fordulok, igyekszem helyezkedni a combjain.
Ha Ville-t lerendeztem, és nem kér több lapot, magamnak is osztok. Bevallom, nem töröm magam, hogy nyerjek… Lévén a nyertes vetkőzik.
- Showdown. Mutasd a lapjaid. – terítem ki felé a sajátjaimat. Úgy fest, az enyémek nagyon gyengék. Ezt már csak szerencsével lehet alulteljesíteni.
- Na, ki fog vetkőzni, szépfiú? - heherészek a szemébe önelégülten.
Nem én, az biztos.

Full. Hát persze. Ville vigyorog. És én is. Csak épp teljesen más okból. Ő örül, én meg kárörvendek.
- Nana! Csak ne olyan hevesen Miszter! – ingatom meg az orra előtt a mutatóujjamat. - Mielőtt diadalmas örömtáncot lejtenél, szólok, hogy az alku így hangzott: A nyertesről a vesztes húz le egy-egy ruhadarabot. A nyertesről. – ismétlem meg hangsúlyosabban az utolsó szót, hogy biztosra eljusson Ville-hez az infó. - Jól hallottad. – döngöm. Néhány másodpercig csak figyelem az arcát, vajon lelohad-e az a pofátlanul elégedett vigyor onnan.
Valami biztos rémlik neki.
- Hümmm… – nézek aztán végig rajta, mire lepillantok a bakancsára. Somolyogva fordulok vissza a szemeibe. - Mintha kissé túl lennél öltözve. De azt az örömöt nem adom meg, hogy egyből a gatyádtól szabadítsalak meg. – böffen ki belőlem egy kurta, halk nevetés. Élvezné, az biztos. Így utólag rájövök, hogy ezzel a zseniális csavarral nem csak őt szopattam meg, de magamat is. Vagyis inkább csak magamat. Egek... De ha már nagy volt a szám és belementem a játékba, hadd szóljon.
- Lásd kivel van dolgod, megelégszem a sáladdal. – pillantok Ville-re, enyhén félrebillentett fejjel, amennyiben beletörődik, hogy nagyon félreértette a dolgokat, és valójában ő az, aki vereséget szenvedett. Ha nem kötekedik és ellenkezik, finoman az ujjaim közé csippentem a fekete sál egyik végét, és óvatos mozdulattal letekerem a nyakáról. Nem kapkodok. Lehúzom a válláról az anyagot, ami végül a kanapéra hullik.
- Hehe. 1:0 Helsinkinek.

Ville megrökönyödése elég látványos; gúvadnak a szemei, én meg csak vigyorgok rá.
Sóhajt egyet és dünnyög mellé valamit, mire sunyin pillogva rá megvonom a vállam. Méghogy boszorkány.
- Szimplán szemét vagyok. – jah. Nagyon szemét. Tényleg.
Megfogadom a tanácsát, és jól meggondolom mitől szabadítsam meg. És persze nehogy már örüljön, úgyhogy megy a sál.
Naná, hogy szerencsém volt!
- Remélem így is marad. – állom Ville közeli tekintetét, mire egy röpke másodpercre kiöltöm rá a nyelvem.
Elégedetten heherészek az orrom alatt, miközben újra osztok és Ville markába nyomom a lapokat, aztán jönnek az enyémek. Az ujjaim közt széthúzott kártyák fölül sunyulok Ville-re. Nálam ilyen a pokerface waze. Addig varázsolok a lapjaimmal, meg azokkal, amik a kanapén hevernek a közösben, míg közepesen szarra nem sikerül amortizálni a kombinációt. Ez a legjobb, amit ki tudtam hozni belőle.
- Van egy olyan érzésem, hogggy…. – döngöm halkan. - …neked reszeltek!!! – fejezem be élénken, és kiterítem a lapjaimat Ville előtt. Remélem nem ittam előre a medve bőrére, de valami azt súgja, hogy a béna pókeresek istenei megint rám kacsintanak.

Szóval leharapod, mi?
Kihívóan meredek a szemeibe, az ajkamon mocsok somolygás fityeg. Csak addig nézek félre, míg megkeverem a paklit. Új kör, új adag izgalom és némán elmormolt fohász.
Megbűvölni? Na ne mááár! Kacagás rázza meg a vállaimat.
- Tudod mit? Innentől Te fogsz osztani. – tartom fel mindkét tenyerem megadóan. - Még mielőtt a máglyán végzem boszorkányság miatt.
Meglátom Ville lapjait, és örömittasan felnyerítek.
- Háhh! A szerencse istenei is úgy látják, hogy ki kell egyenlíteni az esélyeket. – célzok arra, hogy rajtam kevesebb a ruha, amitől meg lehet fosztani, Ville azonban becsületesen fel van szerelkezve. Illetve már csak volt.
Ismét lepillantok a bakancsára, aztán lassan előre dőlök az ölében ülve, hogy egy kézzel kioldjam a fűzőket. Egyiket a másik után.
- Nálam akkor ér véget a játék, amikor a bugyidig hámoztalak. – döngöm a fűzőkkel ügyködve, majd felülök és Ville szemébe nézek nagy komolyan. Mellesleg tudom, hogy a fiúk nem bugyit hordanak.
- Ugye van rajtad alsónadrág??? – tudakolom. Nem ám meglepődök! Tudom, hogy szeret egy szál pöcsben villogni, de talán ma erőt vett magán.
A választ megvárom, aztán felkelek Ville térdeiről. Kilépek a kanapé és az üveglapos asztalka közül. Ha hagyja magát, lehajolok, és elkapom a lábát, hogy lecibáljam róla amit kell.
Az acélbetétes csuka makacskodik. De bedobok apait-anyait, nekifeszülök, még Ville-t is lehúzom a kanapéról, ha nem kapaszkodik, vagy nem vigyáz. A bakancs egyszercsak leugrik róla, én meg seggre huppanok a padlón. Ville fél bakancsával a kezemben röhögök.
- Egy megvan. – mutatom fel elégedetten, majd félreteszem. - Ide a másikkal!
Feltápászkodom, és érte nyúlok, hogy azzal is hasonlóan megküzdjek.
- Téged egy élmény vetkőztetni. – dünnyögöm a lábbelit cimbálva. - Minden csajt így megizzasztasz? – lesek fel Ville-re, s rávillantom hírhedt banditamosolyomat.
Végre leszedem róla.
- Győzelem! – rikkantom jókedvűen. A bakancsot meg menesztem a párjához.

Ville visszakérdez, mikor nekiesem a bakancsának. Jah… Most komolyan? Félnem kéne a szivárgó gyilkos gázoktól? Miért? Az talán virágillatú, amit a lányok finganak?
Nem vagyok paraszt, csak a sör dolgoztatja az agykerekeimet.
Vigyorogva tökölök a fűzőkkel, amikor megérzem, hogy Ville a hátsómat hümm… Tapizza. Határozott mozdulattal egyenesedem vissza és meredek az arcára.
- Te, Ville… Nem azért kérdeztem, hogy van-e rajtad gatya, mert én így ismerkedem. – döngöm, résnyire szűkülő szemeim fenyegető, illetve némi nevelő célzattal megvillannak. Persze nem vérkomoly az ügy. Csak egy kicsit. Mihez tartás végett. Ám kedvem lenne elereszteni egy röhögést, amiért ilyen pofátlan. A szám sarka halványan feljebb is rándul.
Remek… Egy talány… Amit nekem kell megfejteni. De előbb tudjam meg én, hogy ő milyen tangát hord, mint fordítva.
Meg kedvesem??? Jól hallottam? Ville nyelvújít? Ezt fel fogom írni valahova. Múltkor a hegyekben is benyögött valamit, ami ritka furán csengett az ő szájából. Mi is volt az? Áh! Megvan! Szekerce.
Lerángatom róla a bakancsot, de nem érdekel, hogy kemény meló. Nem hagyom magam, teljesítem a küldetést.
Mit nem mond Ville! Ki hitte volna, hogy azokat a csajokat másban veri le a víz.
- Jó, oké, már bánom, hogy szóltam. – dünnyögöm heherészve, erre előredől, és a kezemért nyúl. - Neeeeem akarok én izzadni. – szögezem le nyomban, és továbbröhögcsélek, ahogy engedek a húzásnak. Mégis zavarba ejtő az a magabiztosság, amivel visszaültet az ölébe.
- Nézd már… Csak azt ne mondd, hogy máris hiányoztam. – cukkolom. De hogy minek, amikor tudom, hogy úgyis visszavág?!
Ville lecsap a paklira és vadul keverni kezd. Kussban figyelem. Annyit mozdulok, míg a fülem mögé tűröm a hajam.
Megkapom a lapokat, amiket gyorsan le is cserélek. Addig bűvészkedek, míg valami emberien pocsékot nem produkálok. Vagyis majdnem pocsék, mert annyira nem is gyenge, sajna. Úgy fest, ez a pakli annak hoz szerencsét, aki keveri.
A kártyáim fölül Ville-re kukkantok. Utálom azt a hülye elbizakodott vigyort a képén. Nem tetszik ami mögötte bújik meg.
- Fuck it! – szisszenek fel hirtelen. Na, többek közt ezért nem pókerezem. Üvölt rólam a szar lapjárás.
Már nem tudom tovább butítani az eredményt, úgyhogy terítek Ville orra előtt.
Csessze meg. Ez most nem jött össze.

Ville nem böki ki azonnal, hogy mit akar, de nem is kell, mert gyanítom.
A pólóm. Naná, hogy az kell! Nem a zoknim, ááá neeem.
- Még nincs vége. – döngöm mélyen zengő altomon. Nagyon-nagyon komolynak hat az a hideg ábrázat, amit bevetek a hangom mellé.
Persze, hogy nincs vége, hosszú még az este és fordulhat a kocka.
- Egye fene, egyszer neked is mákod lehet, nagyfiú. – bazsalygom, bár kissé keserűen. - Essünk túl rajta. – sóhajtok beletörődve a vereségbe.
Nem mintha meg akarnám könnyíteni a dolgát, de részint felé fordulok, hogy le tudja húzni rólam úgy a ruhadarabot, hogy az egyben maradjon.

Ville hozzáfog. Én meg felsóhajtok. Ám legyen, ha már játszunk, és vesztettem. Azt várnám, hogy türelmetlenül nekem esik és letépi rólam a pólóm, de meglepetésemre nem ez történik. Lepillantok a csípőmre tapadó kezeire, a tenyeréből áradó hőt a ruhán keresztül is érzem. Nem egészen tudom mire vélni ezt a megfontolt lassúságot, a kimértséget, amivel gyűrni kezdi felfelé az anyagot. Szórakozik?
Ville teljesen közel van, nekem meg lángol a fejem. Forrón lüktetni kezd az arcomban a vér, ahogy gyengéden végigsimít az oldalamon. Valahol kellemes, mégis feszültté tesz. Nyelek egyet, míg az ajkaimat összeszorítom kínomban.
Nem nézek rá, nem merek, csak kitartóan lefelé bámulok. A karjaimat aztán készségesen felemelem, a szemeimet pedig behunyom, amint Ville a fekete melltartóm vonalához ér. Végül érzem, ahogy az anyag végigcsúszik az arcomon, a karjaimon, és lekerül rólam. Most találok csak vissza a tekintetére, erre Ville a kanapé mögé hajítja a pólóm.
Mit meg nem adnék azért, hogy tudjam mi jár most az eszében. Biztos körbekukkolta a domborzati viszonyokat. Hogy elégedett-e azzal, amit lát? Azt nem tudhatom.
Ami a művelet végeztével rajtam marad, az nadrág és melltartó kombó. A rohadt életbe... Két kézzel fogom a hajam és fötröm előre szaporán a csupasszá vált vállaim fölött. Némileg takarnak a hollófekete tincsek.
Amíg engem zavar a meztelenkedés, addig Ville boldogan és zavartalanul nudizik minden körülmények közt. Asszem fel kell zárkóznom. Másfelől meg… ezt nem fogom bírni ép elmével. Van itt valami, ami enyhítheti a szenvedéseimet. Sosem hittem, hogy valaha hozzányúlok, de a ma este megköveteli. A benyelt sör némileg pörget és ellazít, felszabadít, de a hatásfok nem az igazi. Ide egészen más kell. Valami erősebb.
- Várj! Még mielőtt folytatnánk… Ezt csípni fogod. – mondom, mire megint felállok Ville öléből, és kisietek a konyhába. Eszemben sincs megváratni. A felső szekrényből nyújtózkodva halászom ki a kék vízipipát. Óvatosan bánok vele, meg azzal a fém dobozkával, amit mellékeltek hozzá a cimborák. A pipa formás teste a pulton koppan. Töltök bele vizet, majd a fém tégellyel és a vízipipával masírozok vissza Ville-hez. Talán kamillázik, hogy mit művelek, de biztosan felismeri a cuccot.
A rágcsás bödönöket áttelepítem a kanapéra, hogy legyen hely az asztalon. Lepakolok oda, aztán Ville-re emelem vigyorgó pillantásom.
- Amolyan „Üdv Vegas-ban” ajándék volt a szomszéd sráctól és a haverjaitól. – magyarázom. - Ez pedig… – mutatom fel a kerek fémdobozt. - …vicces dohány. Igen, jól hallottad.
Valamiféle keverék, figyelmeztettek a srácok. Még rendesek voltak.
Alattomos mosolyra görbül a szám.
- Gondolom benne vagy egy kis füstölgésben.
Biztos meglepi Ville-t, hogy pont én ajánlgatok effélét, de kurva jó okom van rá. Túl kell élnem valahogy ezt az estét, és ez csak úgy lehetséges, ha mértékkel öntudatlanságba menekülök.
- Ez is olyasvalami, amit még sosem próbáltam. – teszem hozzá egy kisebb vállrándítással.
Letelepszem törökülésbe a szőnyegre, Ville elé az asztalhoz. A hátamon díszelgő sérülés már nem is izgat, hogy látja-e. A TV vibrálásával elegy félhomály jótékony.
- Öhm… Megtöltöd? – pislogok fel Ville-re, miközben felé nyújtom a tégelyt. - Fogalmam nincs melyik részébe kell tömni. – vallom be némi szégyenpírral, de lehet, hogy ez még az iménti hadművelet hagyatéka.

Hogy Ville a pólómat szaglássza, hát istenem. Már ha jól láttam, hogy lopva beleszimatolt, mielőtt hátravágta a francba. Édes illatú parfüm és gyenge izzadság elegyét érezhette rajta.
Nem mondom, hogy nem feszélyez a félmeztelenkedésem. Kerülöm is Ville pillantását, nehogy észrevegyem, amint valamimet stíröl. Még lehet, hogy hozzávágnék egy díszpárnát, mielőtt lángolni kezdene a hajam is.
Előkerül a vízi pipa, és letelepülök az asztalhoz. Közben azon agyalgok, ami az elmúlt percekben történt. Most kezdem csak felfogni a részleteket, és cikáznak a fejemben az új gondolatok. Bahh… Pasi még sosem vetkőztetett le. Na, nem mintha a nők olyan gyakran. Ha valaha kekszelésre kerülne sor, szerintem én ott fogok megsemmisülni. Már vetkőzés közben azért könyörögnék, hogy lőjenek agyon. A meztelenkedés, a kitárulkozás önmagában is érzékeny pontom, az meg főleg, ha VALAKI MÁS foszt meg a védelmet jelentő fizikai burkomtól.
Oké, Ville-vel nem is olyan régen fürödtünk egy tóban, de ott
1. elvileg nem kukkolt. (Bár vannak kétségeim.)
2. Ott ÉN dobtam le a hacukám magamtól. Nem volt külső beavatkozás.
Akkora hülye vagyok, hogy simán lehetnék szőke is. Konkrétan lőttem egy öngólt ezzel az új játékszabállyal. Áh, alig voltam elbizakodott, meg meggondolatlan. Azt hiszem erre mondják: aki másnak vermet ás, maga bele potty.
Már mindegy. Itt van előttem az asztalon a gyógyír a problémára. Hogy mennyire erős a cucc, amit a dohányba kevertek, meg egyáltalán mi az, és milyen hatással lesz rám, a hóhér tudja. Megint biztos hozok egy kurvajó döntést, mint azzal a béna kártyás csavarral. Leszarom. Ez egy ilyen balfaszkodós este részemről. Úgyis kettőnk közt marad Ville-vel. Egyáltalán mi a legrosszabb, ami történhet? Legfeljebb halálomig ezzel fog szopatni.
Balommal az asztalon könyöklöm, az állam a tenyeremben fekszik és érdeklődve figyelem Ville mit ügyködik. Hogy kellemes? Ő már csak tudja. Én is megszaglásztam anno, de a dohányon kívül nem tudtam eldönteni mit érzek, mivel illatosították. Talán zöldalma, meg az a titkos hozzávaló, amitől vicces lesz az egész.
Ville kezei rutinosan járnak. A szememmel követem hova teszi a dohányt, aztán mit gyújt meg. Látszik nem most csinálja először.
Mikor végez, és felém kínálja a szívókát, a szemeibe nézek. Megrázom a fejem.
- Először inkább Te. – jah, mert látni akarom hogyan kell ezt rendesen. Ville már szakértő, majd puskázok tőle, mi az hogy erősen szívni.
Valszeg én előbb fejre állok a cucctól, mint Ő. Sőt, van egy olyan sejtésem, hogy neki ez meg se kottyan.
Ville tüdeje jól bírja, a szén vörösen felizzik a tartójában. Megvárom, míg végez, és leteszi a csőre erősített kék izét, csak ez után szólok hozzá.
- Keverj és ossz, ha megvagy. – közben az ujjaim közé veszem a szívókát, hogy a számba toljam a végét. Hogyan is csinálta Ville? Mélyen letüdőzte.
Megszívom, a tanács így szólt. Erre a szemeim kikerekednek, ahogy a totál ismeretlen kesernyés íz elárasztja a szájpadlásomat és lekúszik a torkomon.
Fura inger kerülget, és köhögésbe kezdek, amitől kibüfögöm a füstöt.
- Baszki... – dünnyögöm magamon röhögve, apró köhögésektől fuldokolva. Bééénaaa!!!
Az első slukk elég volt. A fuldokláson kívül nem észlelek más változást. Azt hiszem. Lehet, rám nincs is hatással az ilyesmi. Hehehe.
A szívókát visszafektetem az asztalra, és várom a lapjaimat, ha még nem kaptam. De ha Ville már osztott, felszedegetem őket az üvegről.

Ropognak a kártyalapok Ville markában. Csúsznak elém az enyémek, én meg épp fuldoklom.
Ville figyelmeztet.
- Már késő. – felelem rekedten, szivárog a számból a füst. Vigyorogva köszörülöm meg a torkom.
A szívóka elfekszik az asztalon.
Felszedegetem a lapokat. Akárhogy nézem, szar az egész. Csípőből bevágom őket és cserélek. Hát, ettől sem lett jobb a jövőképem.
Még mielőtt elhangzik Ville kérdése, konkrétan rámarok a pipára és a számba tömöm, hogy nekiessek, mintha csak oxigénpalackra lenne kötve. Pár szippantás. Nem is olyan bonyolult ez!
A cső megint az asztalon köt ki. Nem vagyok irigy, nem sajátítom ki. Ville-nek is hagyok.
Hogy mim van? A nem létező pókerarcom mindent elárul.
Szépen, nyugodtan, üres, angyali bájjal a képemen kiterítem a lapjaimat Ville előtt. Nem nehéz ezeknél rosszabb kombinációt összehozni.
Egy csendes sorozatgyilkos tekintetével méregetem Ville-t, kegyetlen mészárlást ígérek. Ez az. Hogy csak ígérgetek, azt is kussban. Rohadt nyugodt vagyok, de attól még nézhetek rondán.

Épp emésztem a lapjárásomat. Ville erre beszól valamit, én meg az arcába bámulok.
- Ne is foglalkozz vele. – döngöm.
Valami szöget üt a fejembe. Le kell csekkolnom. A szemeim a plafon felé forognak, mintha keresnék ott valamit. Semmi szokatlan… Minden olyan, mint volt. Ez az anyag nem működik. Lehet, hogy átbasztak??? Azt se tudom hogyan kéne éreznem magam, vagy mit kéne haluznom betépve. Nem szédülök és azok az idió… köhömm, vagyis édes Teletubik sem nyivákolnak ugrálva körülöttem.
Megint Ville hangja kúszik a fülembe.
Akasztás?
- Mi van? – pillogok rá értetlenül. - Jah! – kapok hirtelen észbe, mire megskubizom a kiterített lapjait, azokról meg visszavándorol a tekintetem Ville-re.
Folytatja a mondókáját. A beígért könnyítésre gyermeki örömtől csillannak fel a szemeim.
- Az jó. – bólogatok, vadul egyetértek. - Könnyítsünk.
Cuki a mosolya, ami ott vetít a képén, de eltűnik róla, miközben felkel és hozzám lép.
Csak pislogok rá, hogy mit szeretne, a fejem kérdőn billen félre. Beleszív a cigarettájába és letérdel mellém. Felé fordulok, a szemeim még inkább megnyílnak, hogy Na? Mi van?
Nyugton ücsörgök a seggemen törökülésben, eszemben nincs felkelni, tök kényelmes így.
Hiába magasodik fölém, valahogy nem tud rám ijeszteni, de az ajánlata, ahogy kifejti... sántiítsántítSÁNTÍÍÍT. Teljes gőzerővel dolgoznak a fogaskerekeim.
- Óóó! Pikácsu azt hiszi bepalizhat... De nemmm! – bököm meg a mutatóujjam hegyével Ville mellkasát. - Vidd, amit akarsz. Nem dőlök be. Nem ám!

Önzetlen??? He?
- Óóóóóó!!! De édes vagy! – dünnyögöm gúnyosan. Ville álláért nyúlok és az ujjaim közé csippentem. Finom erőszakkal megingatom, mint azok a kikent-kifent csipkedős nyanyák szokták a rég látott kisunokáikét a vasárnapi mise után.
- Mindjárt leereszkedik a mennyei angyalkórus körénk és elzengi a szentté avatásod ódáját.
Ville kiböki mire pályázik, én meg elengedem és leeresztem a kezem.
- Szóval a gatyeszom kell? – röhögöm el magam, amikor a kezemért nyúl. Egyébként gőzöm nincs min röhögcsélek.
- Jjjó! – pattanok fel egyszeriben a helyemről.
Enyhe terpeszben állok Ville előtt, miközben várakozón pislogok le rá. Ha még ott térdel. Essünk már túl rajta!
- Akkor ne dumálj, hanem csináld! – parancsolok Ville-re katonásan.

- Ha bárkinek elmondod… álmodban foglak nővé operálni. – dünnyögöm, ahogy Ville az övemen matat és kicsatolja.
Ez a gatyahuzogatás mókásnak tűnik, tudom, hogy csak játszunk, rábasztam kártyázás közben, de valami aprócska hang azt súgja, hogy nem lenne szabad hagynom és helytelen. Aztán jön egy heves érzelemhullám, ami mindezt elmossa, és azt dübörgi, hogy szarjam le mit csipog a másik.
Bal kezem mutatóujját kampószerűen az ajkaim közé akasztom. Az ujjam hegye a fogaimat érinti, de nem rágom a körmöm. Csak árgus érdeklődéssel pislogok lefele Ville-re. Megkapaszkodik a nadrágom derekában, s húzni kezdi, de valami tetűlassan. Frusztrál, hogy szórakozik. Húzza le és kész!
- Jaaaj Ville! Mit pöcsölsz? Most csinálod először? - kezdek türelmetlenül aprócskákat toporogni. Mikor abbahagyom a rángást, hátrahanyatlik a fejem, és a mennyezetre szegezem a pillantásom. Megvakarom a tarkómat, és hatalmas, fáradt lélegzetet veszek. Hangosan fújom ki a levegőt. Türelmetlen vagyok. És a röhej, hogy a legparányibb szégyenérzet sincs bennem, amiért ott állok előtte egy szál fekete alsóneműben. Abbahagyom a plafon szemmel verését, és visszafordulok Ville felé. Ekkor tolja földig a nadrágom. A fekete sztreccs anyag összegyűrve öleli körbe a bokáimat.
Összenézek Ville-vel. Azon tanakodom, vajon most ki kéne lépnem a gatyámból?
Erre felvisít a kapucsengő, az arcom meg örömteljesen felélénkül.
- Csengettek! – veszek lendületet, hogy meginduljak, de a lábaim még a nadrág foglyai. Kis híján elveszítem az egyensúlyomat. Épp csak nem vágódom el.
- Hoppá...
Gyorsan korrigálom a helyzetet, és megtámaszkodom Ville-n.
- Öööh… Én így nem nyithatok ajtót. Megtennéd, hogy megnézed ki az? – rezegtetem meg a pilláimat kérlelőn, aztán végigmérem magam.
- Úgy festek, mint aki most vesztett vetkőzős pókeren. – bukik ki belőlem egy kacaj. - Jah! Mert vesztettem. Miért nem szóltál? – lököm meg Ville vállát gyengéden, mintha ő tehetne az egészről, hogy kiesnek a dolgok hébe-hóba.
Vesztettem. Micsoda felismerés! Egy igazi zseni vagyok.
Ha még odalent térdel, mindkét kezemmel benne kapaszkodom, a vállain, és megszabadulok a nacitól. Mielőtt eltűnne. Mármint nem a naci, hanem Ville.