Az oldalon korhatáros, erotikus tartalom és durva szövegek találhatóak. A később esetlegesen kialakuló lelki defektekért és a fejlődésben való visszamaradásért felelősséget nem vállalunk.
♦ ♦ ♦
Az oldal alapötlete a „Passion in Las Vegas” nevű fórumról származik. Annak folytatásaként jöttünk létre.
Valahogy jótékonyan szalad el a fülem mellett. Igen, tegnap éjjel... Az éjjel kemény volt, hosszú.. és mégis felszabadító.... Megértettem sokmindent. Tudom azt, mit kell tennem, és tudom azt is, hogy menni fog. Mennie KELL! És ezt a részét még én is próbálom elhinni.
Hallom hogy szöszöl, szöszmötöl a fülem mellett, aztán mégiscsak eléri, bekerül a látóterembe. Én meg muszáj egy jótékony mosollyal válaszoljak.
Felemelkedem... Mármint csak fel, tenyereimmel támaszkodva már a lábaimon.
- Ez hosszú mese lesz.. - ráncolom a szemöldökeimet, de mivel így nem túl kényelmes, ezért segítek a tempón és egyszerűen újra oldalt fordulok. Felhúzom az egyik lábam magam alatt, és ő helyezkedik vagy sem, félig-meddig már így is szembefordulok vele. Könyökömmel támasztok a kanapé hátulján.
- Fogalmazzunk úgy... hogy azt hiszem a helyére került minden. - a szemöldököm még mindig ráncol, de nem tudom.. ez csak a helyzetnek szól e, vagy inkább a hitetlenségnek. - Megértettem sokmindent, és azt hiszem... menni fog. - biccentek rá. Bólintok. Akárhogy is, újabb meggyőző érv a kérdésnek, elvégre is elhatároztam. MENNI FOG!
Szóvalll...
Akkor HADDSZÓLJON!
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 811
#102Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Csüt. Jan. 16, 2020 6:50 am
Deadman& Sapphire
*Kétlem, de remélek, hogy eljutunk végre ahhoz a részhez, amikor Deadman elmondja mi történt a hozzám kerülése – a szalon ajtaja elé a földre - előtt, és után a mai napig. Iszonyat a különbség. Láttam már a legrosszabb napjain is, tulajdonképpen csak akkor jött hozzám…nem tudom, hogy ez most jó nekem és érezzem magam megtisztelve, hogy a lelkét a lelkemre bízta, bár nem sokat beszélt, vagy lesz annál rosszabb is. És az az utolsó éjszaka, a rosszabbnál is rosszabb volt. Mi váltotta ki? S mitől lett most ilyen happy…és a fontosabb kérdés, hogy ez meddig tart? Végre bekerülök a látóterébe, a mosolya emeli fel én meg követem ahogy egyre többet látok belőle. Majdnem teljesen felé vagyok már fordulva, de a maradékot nem korrigálom, jó az úgy…egyébként is mozgolódik, a végére szemben lesz velem.* -Nem kétlem. *Elkezdeni is hosszú lesz gyanítom, de mostanra már türelemre ntem magam. Deadmanből alapjáraton is nehéz háromnál több szót kihúzni, a mostani helyzet annál sokkal bonyolultabb.* -Az jóóó.*Mármint, hogy a helyére került minden, na de mi az a minden? Sokszor előfordult már, hogy megpróbáltam rákérdezni a dolgokra, olykor gondolatban a hajamat téptem, mert nem bírtam kivárni két szó között a szünet végét. Mintha most belelendülne…remélem és csalódok. * -Mi fog menni? *S tárom szét a karjaimat, s mint aki kínál mozgatom azokat előrébb, egyre előrébb, mint aki arra vár, hogy a szavak odakerülnek a tenyerébe. *-Hozzak harapófogót? Van neked olyanod egyáltalán? *Nagyon evőeszköze sincs. Ettünk már? Kezdek megint éhes lenni. Visszaejtem a kezeimet az ölembe és picit előrébb hajolok, hátha úgy…előbb elcsípem a mesét. *
Csak figyelem... Figyelem, ahogy feszültség játszik a szemei között, és megértem. Azt hiszem megértem. Hogy is lehetne mindezt elmondani... Aztán mégis elmosolyodom. Mielőtt újra összehúznám a szemöldökeimet.
- Tudom mi az amit tennem kell.. A helyzettel.. - nehezen indul meg. Nem szoktam beszélni... Soha nem szoktam beszélni... Aztán mégis véletlenszerűen indul meg.
- Időt kell hagynom... Octobernek. Ahhoz hogy rájöjjön milyen életet is akar élni. Egyáltalán mihez akar kezdeni. Egyedül... - a hangom megcsuklik a következő percben. - Ami köztünk volt szép volt.. tökéletes volt.. De elmúlt.. - és véletlenszerűen megint mozdulok. Csak feszültséglevezetésként fordulok megint a térben. De mégis ugyanabba a helyzetbe kerülök vissza.
- Azt gondolom nem érdemes álmokat kergetni. Olyan álmokat, amik talán meg sem történtek... Csak a képzeletemben.. - rándul a szemem. És miért... valamiért.. a tüdőm újra kaparni kezd egy cigire. Csak annyira helyezkedem, hogy felemeljem a seggem, és levadásszam azt a dobozt az asztalról. A szálat az ujjaim közé veszem.. de egy fél kacsintással rá jelzem, vettem, nemgyújtom meg. Csak kell maga az érzés...
Megszívom az orromat.
- Ez az egyetlen út. A túlélésé... - és elmosolydulok. Örömmel?? Korántsem. Inkább meggyőződéssel. Igen, tudom merre van amerre haladnom kell. ELŐRE! Mindig csak előre...
És valahogy elfelejtek jelen lenni a következő percben...
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
*Deadman mindig is kész rejtély volt előttem, ha jutottam is vele valamire, sosem tudtam hogyan sikerült. Ha vele beszélgettem, úgy éreztem magam mintha bekötött szemekkel téblábolnék egy labirintusban, és most sincs ez másként. Kivételt képez az elmúlt pár óra, amikor is kettősünkhöz szokatlanul, nem jellemző módon kötetlenül cseverésztünk, játszottunk, ettünk…akaratlanul is kerülve a kínos témákat. És aztán egyszer csak…BUMM! Egy ártatlannak tűnő gitárjáték, melyen megborzongtam, annyira jó volt…egy ártatlannak tűnő kérdés…és a válasz felnyitotta Pandora szelencéjét. Először csak sompolyogva, kúszva, alattomosan ette be magát a tudatomba, hogy aztán egyetlen pillanat alatt szétterjedjen. Először óvatlanul belekérdezek a közepébe és magam is meglepődöm azon, milyen hosszú és összetett mondatban válaszol. Deadman nem a szavak embere, már amikor nem dalt ír…de annyi kitűnik, valamiben dűlőre jutott magával. Már csak az a kérdés, hogy miben. Naná, hogy feszült vagyok, nem szoktam hozzá ahhoz a Deadmanhez aki most itt ül velem szemben. Ahhoz sem, akivel nem rég kockáztam, aki telibe vigyorogta a fél napot. Egyszóval…rohadt nehéz lesz a végére járni. Lassan de biztosan kiderül, Octoberről van szó. Ki másról? Sorra veszem azokat a dolgokat, amiket tudok a…helyzetről. Octobert nem ismerem, nem tudom milyen ember, nem tudom ő hogyan viszonyul Deadmanhez, nem ismerem az indokait, a sérelmeit…de nem is az ő lelkét kell pátyolgatnom. * -És te…tudod mihez akarsz kezdeni egyedül? *Érzékelem azt az apró megcsuklást a hangjában, ilyet sem hallottam még soha tőle. Fura, érdekes és…meglehetősen érzelemmel teli. Mint az a dal amit az előbb hallottam. Magamban félreseprem a tényeket Octoberről, a szakításról, a kérdésről, hogy mégis ki akart véget vetni…bár gyanítom, hogy a csaj mondta ki a végszót és nem Deadman ébredt rá arra, hogy rossz szekér után fut. Vagy álmok után. Megértem, hogy nem akart erről beszélni.* -Lesznek majd más álmok, amiket érdemes lesz kergetni. *Én hiszek ebben, hiszen többször is sikerült, bár pici álmok voltak, de jobb kicsiben kezdeni, mert azok biztosan elérhetők, nagyobb a sikerélmény is. Csak deadmannek kell találni egy pici álmot, ami után szaladhat. Fürkészve nézek rá oldalról, de közben a kezeit is figyelnem kell, mert csalnak. Cigiért nyúl. Én elhiszem, hogy szüksége van rá, de én meg nem akarok meghalni idő előtt a passzív dohányzás okozta tüdőrákban. Csak egy pillantással jelzem, hogy még mindig nem viselem el. Kacsintással int le. Oké, vettem. Csak az íze kell. Aztán újabb rébuszt kapok és győzzem csak kikukázni a kupacból, melyik állításhoz tartozik. Az lenne az egyetlen út, hogy nem kerget álmokat? Vagy az, hogy teret enged Octobernek. Na és ha October rájön, hogy mégsem olyan habos-babos az élet Deadman nélkül? Bassza meg, miért kell nekem mindig sötétben tapogatóznom? Miért kellett egyáltalán bemennem az oroszlán barlangjába? Nagyot sóhajtok, addigra Deadman begubózik, vagy csak elfelejt itt lenni. Lábaimat felhúzom majd kinyújtom felé és addig ficergek, amíg sikerül az övéi alá tuszkolni a lábfejeimet, melegítés céljából. A baj csak az, hogy így viszont nem érem el a rumos üveget, pedig most nagyon vágyom pár kortyra. * -Van már terved? *Nem tudom ezzel segítek-e kizökkenteni abból a "nem vagyok itt" állapotból, amibe belezuhant. Nem tudom eleget kérdeztem-e vagy túl sokat ahhoz, hogy beinduljon az agyának az a része, ami nem a múlton rágódik, hanem a jövőbe tekint. Mert úgy érzem, hiába nem akarja kergetni azokat az álmokat, hiába érzi úgy, hogy lezárta, ezt csak az elméje tette meg, a lelke még korántsem. Még ott vannak a sebek még véreznek.*
A fogós kérdés.... Feltette azt az egyetlent, amiben még biztosan nem jutottam dűlőre. Kaparni kezd a torkom, azonnal követeli magának a füstfelhőket, de nem akarok vele kiszúrni. Most nem. Ezért csak nyelvvel meggörgetem a cigarettát a szájszélemen, és aztán egyetlen mozdulattal rántom ki.
Nagyot sóhajtok, tengernyit, de nem jönnek számra a szavak. Nem jön értelem.. lényeg.. válasz.. az elhatározás ténye, egyszerűen csak képlékeny minden. Ezért csak egy bizonytalan szemöldökemeléssel válaszolok.
- Majdcsak lesz valami.. - ez az egyetlen tény. A megfogható. Ami a biztos, a kétségtelen és mégis körül nem írható. Nincsenek válaszok. És nincs elhatározás..
Tovább beszél, de a lényegi kérdés kiesett. Úgy egyáltalán.. van értelme kergetni?? Bármit is megélni. Átélni, vagy belefeledkezni. Azt hiszed a tiéd, de soha nem fogod meg igazán.. Egy pillanat is kifordít mindent. Csak kényszerű árnyéka marad, csak egy a pofádba röhögő pillanat, ahogy egyszerre vesztettél el mindent. Nem akarom többé átélni.
Akkor térek észre, amikor hideg lábak tepernek a lábam alá. Önkéntelenül pillantok a képre, és ahogy ráeszmélek, egy hosszú mosolyba nyúlva a szám, idomulok, hogy végrehajthassa amibe belekezdett. Ha erre van szüksége...
Az azt követő kérdésre viszont... talán önkéntelenül is nagyot sóhajtok. Maga a kérdés e.. vagy a tények... Vagy épp az, hogy tervezni kéne... Valahol azt súgja nem mond hülyeséget. Csakhogy...
Csakhogy.
Talán fintor játszik az arcomon, de nem igazán én tervezem. Nem tervezek én semmit.. Soha.. semmikor.. És egyszersem. Talán épp ezen kéne változtatni...
Megmozgatja a fogaskereket a fejemben, ami próbál... igyekszik a szóval mit kezdeni. Tervezni... Talán most.. egyszer... Talán kéne. Talán jó lenne, most az egyetlen egyszer valamiben dűlőre jutni. Magammal. Önmagamban... Tervnek egyáltalán nem rossz. Nem?
- Azt hiszem hagyom hogy a dolgok maguktól alakuljanak.. - egyetlen levegővel tör ki. A kanapé háttámláján könyöklő kezem, egyszeriben végigdörzsöl a homlokomon. A belső zavar(gás) ténye?? Nem tudom. De azt hiszem ebben az egyben kiegyezhetek. Önmagammal. A világgal, és talán neki is... talán elég lesz. Még ha csúszik is valami hozzá.
- Úgy egy hét múlva lesz egy megbeszélés... A bandával. És Griddel. Talán akkor elé állok. - biccentek rá - Talán... - egyből kétség vetül a ténybe, de elhatározásnak nem rossz. Ugye?? Kell hogy azt mondja nem őrültem meg. Nem vagyok őrült. Ugye nem...
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 811
#106Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Szer. Feb. 26, 2020 8:24 am
Deadman& Sapphire
* Korábban sem tudtam tőle három szónál többet kihúzni, de ez valahogy most más, nagyon más. Amikor megismertem, csak simán nem beszélt, hanem elvolt magában...vagy folyton ugrált tetoválás közben. Most láthatóan nem találja a szavakat és ahhoz a vidám hangulathoz képest ami alig néhány perce még tombolt, most össze van törve. Ha nem sejteném mi történt October és Deadman között – bár a felét sem tudom – akkor azt hihetném, hogy beszívott valamit míg két másodpercre elfordultam. Akkora a kontraszt. Én a “majd csak lesz valahogy”-ra nem tudok mit mondani, ő az újabb álmok kergetéséről mond le. Hogy valamivel kitöltsem a láblógatós időt és a lábam is megmelegedjen, na meg fel kell ráznom abból a “nem vagyok itt” állapotból, meszuszakolom a lábfejeimet a combja alá. Ez már szerencsére ledobja a nem rég kirakott “Ne zavarj” táblát, befigyel a széles mosoly is, amire az én ajkaim is elnyúlnak. Hát, legalább nincs veszve minden. Ha nincsenek is tervei, nem baj. A lényeg, hogy nem hátrafelé akar araszolni mint a rák.* -Az is valami. Kezdetnek jó. * Utána kell néznem a gyász fázisainak, halványan rémlik, hogy van ilyen és nem csak meghalt szerettünk elvesztése feletti gyászra érvényes, hanem minden más veszteségre, csak az érzés a lényeg. Ez most vajon melyik fázi s lehet nála és mennyi van még? A kezdet jó, és van hozzá terv is csak biznytalan és még Deadman sem tud róla. Csak Grid nevének említésére kapom fel a fejem és önkéntelenül buggyan ki belőlem...a felismerés. * -Grid?..á, a hülye barom. * Picit elhúzom szám, de tudom, hgy ezzel nem gyalogoltam bele Deadman lelkébe. Abban viszont bizonytalan vagyok, hogy mivel áll Grid elé. Az új dalokkal? A szakítással? Változást akar a zenekar táján is? És félek belekérdezni, mert nem tudom mennyiben érinti az Octi féle “magam mögött hagytam” részt. * -Állj elé. Az is egy jó kezdet. * Azt hiszem inkább nem kérdezek. Úgy tűnik azért valami kezd benne derengeni és ebben erősítem meg ahelyett, hogy beletúrnék a gondolataiba. Ha el akar mondani valamit, úgy is kibuggyan belőle előbb vagy utóbb. *
A szemeibe nézek. Ugye?? De szájszélemen egy kóbor mosoly bujkál. Annyira megszoktam. Mindent.. Annyira megszoktam hogy mindig azt tegyem amit elvárnak tőlem. De most.. De most... Szűz tér, semmi kapaszkodó. A nyakamba szakadt minden. És nem tudom, bírom e a súlyokat... Muszáj lesz.
Megint nyelek, de jön valahogy a többi is. Magától. Pedig nem tervezem, mint ahogy ő is beszélt róla. Csak engedem. Előre. Kifelé. Mást nem tehetek.... Mellette olyan könnyű minden.. Könnyűnek tűnik.
Grid említésére odakapom a fejemet. De nem kell válaszoljak.Tökéletesen tud mindent. Amire meg második mosoly köszön ki. Nem vidám, de azért ott benne a szórakozottság szele. Igen. a hülye barom.. - biccentenék rá. De nem teszem, mert helyette újabb mély és kijózanító sóhaj köszönt be, habár már rendesen dolgozik a rum. Kezdi olyan könnyűvé tenni a fejemet. A helyzetet, és magát ezt az egészet is. Mintha csak én bonyolítanék túl mindent... Áldott nedű...
Ellököm magam az háttámlától, de most komolyan szükségem van egy cigire. Odahajolok a dobozért, egyetlen szálat kihúzok belőle, vele a gyújtót is, és ahogy talpra állok, kinyújtom felé a kezemet. A kérdés jön e velem. Az erkélyre. Tudom, nem szereti a füstöt, majd nem az arcába tolom. De JÓ.. ha ott van mellettem... Ha nem vagyok.. EGYEDÜL. Valamiért most jó vele.
És ha jön, a kezével a kezemben elindulunk a terasz felé.
De ha nem...
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
*Lassan visszatér az a Deadman, aki a szalonba tévedt olykor, hogy…ne beszéljen. Picit hullámzó a hangulat, de kezdem megszokni, visszaszokni és már magamban sem forgatok szemeket. Az arca amúgy is beszédes, bírom amikor mosolyog, bár nem mindig olyan vidám…inkább csak azért teszi, hogy tegyen valamit. Vagy észre sem veszi. Én meg csak hagyom magam gazdagodni néhány újabb infóval és elraktározom. Fogalmam sincs, hogy mire vagy kire mondom, hogy álljon elé…azt sem, hogy félreértettem, csak némi sejtelem kúszik a gerincem mentén, amikor Grid említésére előkerült mosolyból más lesz. Egy sóhaj, hosszú és mély és nem kevésbé vészt jósló. Elmorzsolok magamban egy szitkot magamra, majd hozzáteszem Deadmant is a lábam nyomorgatásáért. Mert ahogy előredől, a súly a combja alatt melegedő lábfejemre nehezedik néhány röpke pillanatra. Lenyelem a szisszenést, „helyére rakom” pár lábujjamat, majd a felém nyújtott kezére nézek. Jó, ha nem akar külön vonulni és nem hagyok neki időt arra, hogy meggondolja magát. Felhúzatom magam a kanapéról, még visszanyúlok az üvegért, és megyek vele. Ha odakint elengedi a kezem, felé nyújtom az üveget és a korlátra támaszkodom a könyökeimmel…lenézek az alant elterülő…hatalmas csikktartóra…vagy kezem a kezében teszem ugyanezt, csak féloldalasan. Hmmm…eszembe jut egy ajándékötlet Deadmannek karácsonyra. Vagy szülinapra, amelyik előbb van/lesz. Ezzel a révedő mosollyal nézek fel rá oldalról, még mindig támaszkodva. * -Láttalak már jobb és rosszabb napjaidon is…nem tudom mennyire emlékszel arra a majdnem hajnalra amikor összeszedtelek a szalon előtt, de akkor nagyon megijesztettél. Csak szeretném tudni, hogy nem lesz még egy olyan. *Ugye nem? Ijesztő volt, még akkor is, hogy valamelyest tudtam, mit csináljak…hála az anyukám terveinek, melyeket aztán alaposan felrúgtam. *
_________________
Soha ne mondd, hogy soha
Ville Deadman Wallow
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Job : A 'Slaves of Hell' rockzenekar frontembere
Location : mindig máshol
Posts : 2241
#109Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Vas. Márc. 01, 2020 3:31 am
És megyünk... Jólesően hat a lelkemre, pedig eddig azt hittem nekem nincs is lelkem. Nem jutott. Nem került, sorra, amikor osztották, vagy egyszerűen az anyámnak volt igaza: A Sátán fattya vagy!
Hamar kirázom a gondolatot, és vele anyám múltbéli képét. Talán az is segít, hogy itt van velem. A kezemben. Kapaszkodó... Hogy is neveztem?? De ekkor kiérünk az erkély szélére. Csípővel megtámasztok a vasrácson, épp elég távolságra tőle ahhoz hogy ne zavarja a füstöm a hátszelében, de elég közel... hogy érezzem itt van velem. Jobban kell mint egy félslukknyi por! És ahogy felém vándorol az üveg, bár a füst üldözése hajt, másik kezemmel mégis érte nyúlok, és mélyen meghúzom. Csak ezután nyújtom vissza át.
A cigaretta befurakszik az ajkaim közé, gyullad a láng, füstöl a dohány, és ahogy végre mélyre húzom, tüdőre, szembefordulva a sötéttel, most érzem csak igazán, mennyire is szükségem volt erre. Kellemesen felsóhajtok.
Valamikor ekkor tör be a hangja a képbe. Oldalról. Felé fordulok, de csakis a fejem az ami felé réved, hasam tovább támaszt a fémen. Elgondolkozom.
- Arra vagy kíváncsi hogy kereslek e még fel összetörve... - alig csúszik be szünet - Vagy az érdekel kiütöm e még magam. - nyíl komolyan gondolom. Kérdezem. Kíváncsi vagyok arra, mit akar tőlem. Hogy hagyjam végre magára békén, vagy arra... mire számíthat a jövőben. Mert utóbbit én is szeretném tudni...
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
*Egy ideig a csend a főszereplő, míg Deadman túl nem jut az ivás és a füstölés szertartásán. Visszakapva az üveget, összeszedve a gondolataimat kérdezek…vagy inkább mondom, ami ott bujkált már régóta bennem. Két napja? Többnek éreztem, most is többnek érzem, jócskán megérett mint egy gyümölcs. Csak talán kissé kuszán adom elő, ami nekem fel sem tűnik, de Deadman figyel helyettem is, észreveszi a leheletnyi különbséget, ami számomra ott sem volt. Soha nem gondoltam arra, hogy nem segítenék már neki, nem volt terhes a jelenléte, sem a hülyeségei, sem az, hogy néha úgy jelent meg, hogy mindenki mást el kellett küldenem. Nem tettem volna, ha nem akarnám. Az üveget csak markolva fordulok felé egészen, mikor leesik mit miért kérdezett, bár nem sértődöm meg, azért rosszul esik, hogy ennyi év után feltételezi rólam, hogy elküldeném.* -Határozottan az utóbbi. Nézd…nem érdekel ha csacsira iszod magad és megint a lábtörlőmön alszol, míg meg nem érkezem, az sem ha otthon keltesz fel a legszebb álmomból. Megetetlek, megitatlak, be is takargatlak…de nem szeretnék még egyszer lábon kihordani egy infarktust. *Szabad kezem, már ami nem az üveget melengeti, a felkarjára teszem, ha közben el is nézett másmerre, most kénytelen lesz rám nézni. * -Komolyan mondom Deadman, halálra rémültem. Az érdekel, hogy vagy és az érdekelt az elmúlt két napban is amikor nem emelted fel a telefont. *S most, hogy ezt kimondtam, innom kell. Mert bár egész jól elszórakoztunk az utóbbi órában, vagy többen, de a lényeg nem tűnt el, nem vált semmivé, hanem ott rágcsált belül mindvégig, mert Deadman azt mondta, ne beszéljünk róla…még. De most már, most van, ugye? Ki kell fújnom a gőzt azzal, hogy benyakalok pár kortyot, és hagyom, hogy a fejembe szálljon, hogy könnyeket csaljon a szemeimbe az erejével, hogy minden tagom bizseregjen a zsibbadástól. *
"Határozottan az utóbbi. Nézd…nem érdekel ha csacsira iszod magad és megint a lábtörlőmön alszol, míg meg nem érkezem, az sem ha otthon keltesz fel a legszebb álmomból. Megetetlek, megitatlak, be is takargatlak…de nem szeretnék még egyszer lábon kihordani egy infarktust."
Elmosolyodom. Még előre, de ahogy a keze a karomra vándorol, automatikusan rá nézek, és csak azután a szemeibe. Valamikor ekkor folytatja. Ahogy a szemeit nézem, muszáj őszintén gondolkodnom. Muszáj belegondolnom, mekkora az esélye. Mekkora az esélye annak hogy.... Nagyot sóhajtok, de visszavetül a tekintetem a sötétre. Amióta csak visszagondolok, mindig is húzott a halál szele. Magával. Ez nem tagadható, de hogy egyszer engedek e?? Őszintén nem tudnám megmondani. De ez az.. amit nem mondhatsz ki a szemeibe. Neki, nem. Ezt valahol belülről érzem. Ezért egész másképpen kezdek neki.
Megfordulok, a keze lassan csúszik le az enyémről. A cigarettát a számba húzom, de alig csak egy lélegzetnyit szippantok, amikor már seggem támasztja a korlátot mögöttem. Mégis fejjel felé fordulok.
- Tudom hogy azt akarod hallani tőlem, hogy többé nem fog előfordulni. - nézek a szemeibe. Mosolygok. De nem igazi valódi mosoly ez. - De ilyet nem mondhatok. Nem ígérhetek. - és ez őszinte. Teljes mértékig. - Azt viszont megígérhetem... - egy nagyadag levegővel lélegzem be, ahogy újra fordulok, vissza, hassal fordulva az előttünk tornyosuló képre. Vegas legbelső fényei még idáig is ellátszanak. - hogy bármi is lesz, mindig tudni fogom hol számíthatok segítségre. - és újra mosolygok. Most már a szemeibe. És hogy az a nyíltszívű mosoly most tényleg komolyan is gondolja azt amit mond, arról a szemeim biztosítják ha kételkedne. Talán ő az egyetlen akire még számíthatok... Az egyetlen... Bármi is történik.
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 811
#112Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Szer. Márc. 04, 2020 7:00 am
Deadman& Sapphire
* Nem is tudom mit vártam tőle. Hogy majd megígéri, vagy azt mondja gondolkodik rajta? Végül is semmit, mert nála sosem lehet tudni….de a mosoly az elején...a mosoly az jó, ugye? Attól még lehet komoly, őszinte, vagy egyszerűen csak...ésszerű? Volt már valaha ésszerű? Kezem lecsúszik az övéről és míg ő szippant egyet a cigijéből, tehetetlenül lóg a testem mellett, nem igazán tudok mit kezdeni vele, és ez nem túl gyakran fordul elő. Új érzés a tehetetlenség. A szavaira, melyek nehezen de végül megérkeznek, önkéntelenül elhúzódik a szám, mert félek, hogy tényleg igaza lesz; nem azt kapom amit vártam. S persze megint igazam van...de legalább őszinte. Ezt az egyet biztosan tudom, és bármit is mondott, bármi is volt a lényege, már annak is örülök, hogy mndezt mosolyogva mondja és nem magába fordulva, komoran, a semmibe nézve, ahogy korábban. Valami történt az már tuti, amitől ilyen lett. Hogy milyen lett, még magam előtt sem sikerült tisztázni, de más és a jobb irányba. Persze mindezzel nem ment meg a potenciális infarktustól, rreménytelen sóhajjal nézek fel az égre. * -Okkkéééé! Azt hiszem keresnem kell egy kardiológust. * Még mindig nem merek igazán kérdezni, de muszáj lesz, legalább addig merüljünk el a dolgokba, míg ilyen beszédes. Felé fordulok, ránézek, próbálom elcsípni a tekintetét. Halvány mosoly, amivel az iménti mondatom kap egy kis vicces élt, de tudja, hogy komolyan gondolom...ha tud a sorok között olvasni, igyekszem bármire felkészülni, ha már nem akar ígérni semmit sem az istenadta. * -Azt mondtad, két napig dalokat írtál. Segített? Abban, hogy...rendbejöjj? Vagy megtaláld az utad küszöbét? Hogy eljuss idáig? * Végre tehetetlenül lógó kezemnek is jut feladat, az utolsó mondatnál körbemutatok a teraszon, magunk körül, érthetően a jelen helyzetre gondolok, arra, hogy most itt vagyunk és arra, hogy eddig hogyan foglaltuk el egymás idejét, figyelmét, arra, hogy...megváltozott. *
"Okkkéééé! Azt hiszem keresnem kell egy kardiológust."
Nagyot sóhajtok. Pedig úgy érzem, mosolyognom kéne. Belső mosolyra késztet a szám, az eszem, és valami megmozdul bennem. Valami olyan, ami már rég nem tette... Az érzés, hogy törődnek velem... Messzire eső, rég elfeledett érzés. Ott, talán hetekkel ezelőtt veszett a semmibe. Vagy akár évekre... Istentelenül jólesik.
Nyelnem kell, de figyelmembe szakad megint a kép. Szembe. És ahogy tovább beszél, muszáj megrágjak minden a fejembe tóduló gondolatot. Csak újabb szippantás után nézek újra felé, és válaszolok. - Annyit mondhatok, hogy felégettem mindent. Minden hidat. Mindent ami csak a múlthoz kötött. - támaszkodom meg, részben előre dőlve alkarjaimmal a korlát szélén. Megint előre nézek. - Már nem rángathat vissza. Többé már nem engedem. - és ebben is meggyőződött vagyok. És hogy sikerül e? Szeretném azt hinni. Szeretnék benne hinni. Hinni akarok a döntésemnek. Innentől már minden könnyebb lesz. Rendben lesz... Rendben lesz??
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
*Nem kell a mosolya ahhoz, hogy tudjam, a szavaim bár volt némi humor bennük, azért komolyan célt értek. Elég csak ránéznem, a vonásait, a kelletlen nyeldeklést. Bingó! Az újabb kérdések már szívszorongatóak abból a szempontból, hogy még mindig nem tudom jót teszek velük, vagy újra bezárkózik. Lélegzetvisszafojtva várom, hogy megszólaljon, elég hosszú idő tekintve, hogy húzza holmi szippantással, füsteregetéssel…francba azzal a hülye cigivel, nem csak az ő egészségét rongálja, hanem az én idegszálaimon is képes táncot járni. Aztán amikor végre megkapom a választ, hát nem tudok vele mit kezdeni. Hogy felégetett minden hidat és Octi – gondolom, róla van szó – nem rángathatja vissza…az korántsem elég. * -És most könnyebb? Úgy értem…milyen érzés? Felszabadító, ijesztő, magányos….vagy milyen? *Most vajon hogy érzi magát? Mert az addig oké, hogy nem rég őrjítően jót játszottunk és Deadman tényleg felszabadultan nevetett ahogy még sosem láttam, de mi lesz holnap, és azután? Amikor visszamegy a darálóba, a színpadra, oda ahol October mindig jelen volt. Sóhajtok egyet és iszom még egy nagy kortyot, s utána visszanyújtom felé kínálva. Ha elveszi, mindkét kezem szabad és bele tudok túrni a hajamba, hogy megmasszírozzam a fejem, kihúzzam a gumit ami összetartja. Eddig feszített hajhagymáim fellélegeznek, akárcsak én. Talán még sem olyan reménytelen, talán többet is ki tudok szedni belőle, hogy tudjam, hogyan állunk.*
_________________
Soha ne mondd, hogy soha
Ville Deadman Wallow
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Job : A 'Slaves of Hell' rockzenekar frontembere
Location : mindig máshol
Posts : 2241
#115Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Vas. Márc. 08, 2020 1:21 am
"... milyen érzés? ..."
Jó lenne ezen elgondolkozni. De nem készültem még fel rá. Erre még nem. Hogy szavakba öntsem... Tettekbe... Meghatározásokba, vagy egyáltalán kategóriákkal éljek. Olyan.. olyan... Megnyugtató. Ez az egy szó kapargat az elmémben, a nyugalom érzése. A beletörődésé. Az elfogadásé. A jövőbeli reményeké, minden rendben lesz. Nem törölhet ki már senki.. semmit, nincs amivel földre kényszeríthetne. És szeretnék ebben hinni.
Hozzá fordulok, felé, és csak nézem, ahogy kibontja a haját. Az üveg a kezemben, magam se tudom mikor vagy hogyan került bele, de mindvégig csak figyelem, ahogy meglebbenti az a kevéske szél. Szép. Ez az egy biztosan beesik az elmémbe, tulajdonképpen tetszik nekem. Aztán mégis meghúzom azt az üveget. Kiadósan és mélyen. Még mindig nem szoktam a rum ízét.
- Határozottan könnyebb. - választom aztán ki a sorból, ami érzem, a legközelebb áll a valósághoz. De talán van itt még más is ami kikívánkozik.
- Egyszerűbb... nyugodtabb.. tökéletesebb.. - fordulok vissza a városkép felé, és lehunyom a szemeimet, hogy hagyjam, hogy az alkohol, lassan átigya a zsigereimet. Bizsergető egy érzés...
- Megnyugtató... - ezt már csak csukott szemmel engedem, ahogy az arcomon érzem, ahogy magával ránt engem is, a lassú, arcomon betörő végigfutó szél. Igen, megnyugtató... Ahogy ez a hosszúra nyúló néhány perc, vele. Talán előbb kellett volna őt felírni...
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
*Két napnyi alkotás, elmélkedés és…talán józanodás után, legalább azt szavakba tudja önteni, hogy új életet kezd. Ha már idáig eljutottunk, joggal hihetném azt, hogy képes az érzéseit is megfogalmazni. Az a dal amit eljátszott nekem, erre enged következtetni…hogy tisztába jött az érzéseivel. A hosszú szünet azonban ennek az ellenkezőjét mutatja, muszáj vagyok valamit kezdeni magammal addig is, míg ő teletölti a tüdejét jó kis sűrű füsttel, hogy aztán kifújja. Csak az első válasz egyezik azzal amit én kérdeztem, a listámat elhajítja, de ott egye meg a fene ha képes más érzelmeket társítani a jelenlegi állapotához. A „nyugodtabb”-nál hagyom, hogy a hajam a vállamra omoljon és belekapjon a könnyű szellő, a korlátra támaszkodom mellette, szórakozottan azt próbálom felfedezni, ő mit néz. A szavai…tulajdonképpen örülök mindnek, de az egyik szöget üt a fejembe. Korábban azt mondta, Octoberrel minden tökéletes volt, most viszont nélküle tökéletes. Ez érdekel, de továbbra is félve kérdezek, mert rohadt sok munkám van abban, hogy így megnyílt, nem akarok újra zárt ajtón kopogni.* -Mitől tökéletesebb? És…mitől megnyugtató? *Kezdem megérteni, én sem tudnám szavakba önteni, de értem amit érez. Mintha már nem lenne az amire eddig oda kellett figyelnie, már nincs ami elterelje…és ettől ráér önmagára. Mint ma…amikor kezében kártyalapokkal azért harcolt, hogy ne kelljen velem táncórára jönnie. Elmosolyodom, az arcának emléke még mindig ott vidul bennem. * -Akkor legközelebb, ha varratni jössz, már nem akarsz majd minden pillanatban felugrani? *Ez…csak úgy eszembe jutott, jót derülök rajta, mármint a gondolaton. Fülem mögé tolom a tincseket, melyek eddig takarták fél arcomat, ahogy előre kellett hajolnom, hogy a korlátra támaszkodhassak, most viszont biztos, hogy látja a mosolyomat, a nevetőráncokkal ölelt szememet, a reménykedő vonásokat. *
Csak lehunyt szemeimen túl érzékelem... A világot. Mint ahogy az ő szavait is, lassú kanyarulatokkal keresik az utat a fülembe. Én meg nem engedem el. A korlátot.. az érzést... a tökéletességet. Ebbe a pillanatba sűrűsödik össze minden. Minden amit érezni akarok...
Aztán mégis felnyitom. Talán percek múlva, talán kevesebb. Egy utolsó szippantás, a cigarettámat tövig égetve, aztán rendben lepöckölöm. Épp a többi helyére. Kikényszerítem a füstöt mielőtt felé fordulnék.
- Tökéletes.. mert soha nem éreztem még magam ennyire szabadnak.. - csak kimérten beszélek. Sehol semmi cécó, vagy cirádás, kifestett kifejezések, csakis az igazat beszélem. - És megnyugtató, mert isteni itt kinn veled. - és elmosolyodom. Lassan, és kedvesen, ahogy megint a szemeibe nézek. Ha előre gondolkozom, soha nem mondhattam volna ezt meg. Hogy mennyit fog jelenteni. Már csak az hogy itt van velem. Mellettem... És ez több, mint amit a többség valaha is megtett értem...
Még mindig mosolygok, de a tüdőm már megint húz. Újabb cigaretta eszményi képe villan be az elmémbe, de lusta vagyok.. visszamászni az asztalig. Így inkább csak a messzeség felé fordulok, és beleburkolózom újabb félpercnyi csöndbe. Ha ő nem beszél... Viszont amint megteszi, elmosolyodok a hirtelen témaváltáson. Már ha úgy alapból nem késztetne mosolyra a szövege.
- Semmit nem ígérhetek.. - viccesen összehúzott szemeimen túl biccentek, de hogy így lesz e?? Valószínűleg. Persze ki tudja, jöhet még bármi tűz, tsunami vagy akár gépfegyveresek, van... amikor egyszerűen muszájból kell reagálni! Még mindig mosolygok, de hogy a saját hülye gondolataimon, vagy egyszerűen tetszik nekem, azt még nem tudom eldönteni. Viszont a kezem mozdul.. Ahogy felfűzi a haját a füle mögé, valahogy az enyém is követi a lépést. Végigsimít a füle mögött...
- De mindent meg fogok próbálni. - és rákacsintok.
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 811
#118Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Vas. Márc. 15, 2020 7:09 am
Deadman& Sapphire
*Hosszú, némaságba burkolózó percek telnek el mielőtt válaszol és ebbe beletartozik a füst kifújása és a csikk ledobása is. Mindezt követem a tekintetemmel, az utolsó mozzanatnál megemelkednek a szemöldökeim. Tényleg veszek neki egy hamutartót, olyan kis állványosat, hogy még lehajolnia se kelljen. Leszoktatni a cigiről esélytelen. A válaszra bólintok. Értem, nem rég megfogalmazódott bennem ugyanez a gondolat, csak homályosabb volt a bizonytalanság miatt. Most viszont ő mondja ki és ha így érez, ha ki is mondja, akkor valóságos. A második mondat már egészen más, inkább hat mókázásnak mint komolynak, de ez is éppolyan valóságos, mint az első. Elmosolyodom, nem a válasz miatt hanem az ő derűs arca miatt amivel megajándékoz. Egy csipetnyi visszatér a kártyázós Deadmanből, de most sokkal lassabb, nincs benne semmi kapkodás, semmi energia. * -Az jó, örülök. *Veszek egy nagy levegőt és aztán mégsem mondom ki, hogy „pedig jobb lenne most bent”. Mert fázik a lábam, mégis hagyom a dolgokat itt kint lecsengeni. Azt hiszem ennyi elég, nem akarom tudni mi történt pontosan abban a két, némasággal teli napban, ha ő nem mondja el…de azt muszáj volt kihoznom belőle, hogy most hogy van, hogyan érez, mi az ami mélyen legbelül eltelíti. Hiába van meg, amíg az ember nem mondja ki saját magának és másnak, nem tudatosul, nem lesz valós. A témaváltást nem terveztem előre, de emlékezve korábbi félszavas beszélgetéseinkre, eszembe jutott néhány pillanat, néhány apróbb nevetéssel teli pillanat, néhány mókás, megjátszott haraggal teli. * -Ó, remek! Akkor maradsz sajtkukac. Le foglak kötözni. Ezt mondtam már? *Biztos vagyok abban, hogy megígértem korábban, csak még nem jutottunk el odáig. A nevetés halk de rövid, mert ahogy a hajamhoz nyúl, ahogy a fülem mögé tolja a kósza tincset…talán életemben először zavarba jövök. Sosem csinált ilyet, nem mintha ellenemre lenne, de tőle túl bizalmas a mozdulat, új, szokatlan. * -Nagyon ajánlom, különben kénytelen leszek Diablot a hasadra ültetni. *S én is kacsintok, elképzelve a lehetetlent, megmosolyogtat a helyzet. Az a helyzet. Sosem jöttek ki jól egymással és nem tudom melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás. Bár kétségtelen, hogy Diablo fújt először Deadmanre. Végül a mosoly eltűnik, de a derű nem, csupán komollyá váló álarcom mögé bújik. Ha ott van még a keze a fülemnél, hajamnál, ráfogok elhúzom onnan de nem engedem el.* -Örülök, hogy jól vagy. *Talán túlzás azt állítani, hogy jól van, de az biztos, hogy jó úton halad. Még vannak benne gátak, magas falak, talán sosem omlanak le, de ha nem, akkor erősek annyira, hogy ne jöjjön ki onnan semmilyen szarság még egyszer. *
Elvigyorodok. El, mert elhiszem neki. És el, mert kinézem belőle. A próbálkozást, vagy akár azt is hogy cselekszik, vagy akár cselekedne.. már ha hagynám. Viccesen kijózanító a gondolat. De mert igazából semmit nem ígérhetek, és ez így van jól, tudja is ezt rólam, kimondom hát tisztán a tényeket. Mert tényleg nem ígérhetek semmit... Viszont a mozdulat, ami vele jön, ösztönös, ösztönösen cselekszem. Semmi átgondolt él, vagy tényleges cél, egyszerűen... közelebb érzem most magamhoz mint bárki mást az életben. És ez megbolondít. De aztán kizökkent.
- És ezt vehetem fenyegetésnek... - elnevetem. Nem tudom miért. És nem tudom miért nem tűrjük meg egymást azzal a döggel mi ketten, de őszintén, ez a mozdulat jobban megrémít, mint bármiféle kötél gondolata. Persze ha hinnék neki. (Hiszek!) Vagy ha hagynám hogy ilyet tegyen, de ahogy az ujjai az enyéimre futnak, és a kezeivel öleli körbe, az a szemeiből szóló sugallat már sokkal inkább a helyére tesz mindent.
- Én is. - mosolyodom el, aztán közelebb hajolok. De ahelyett hogy megcsókolnám, ahelyett... mint ahogy szokásosan, valahogy a homlokára kerül fel az a mindent elsöprő rövid csók. Nem vágytól fűtött, de elmond mindent. Hogy mennyire is értékelem. Azt amit értem tesz. És tudom... érzem. Mégse fogom tudni meghálálni. Soha...
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
*Azért egy ígérettel mégis gazdagabb lettem. Hogy nem ígérhet semmit, de már ez is jóval több és reményre okot adó, mint a két nappal ezelőtti állapot. És komolyan mondtam azt, hogy megijesztett, hogy féltem úgy látni. Egyszer már megnyílt előttem, amikor a gyerekkoráról mesélt, rohadt nehéz lehetett nem az utcán maradni, elkallódni, felállni a földről ahova az élet döngölte. De úgy tűnik volt valami ami még annál is lejjebb taszította. Haragudhatnék Octoberre, mert tudom, hogy valamilyen szinten hozzá köthető, de nem teszem, nem tisztem ítélkezni. Másrészt, tényleg örülök, hogy jól van, de az a száznyolcvan fokos fordulat amivel fogadott és amivel végigjátszottuk a Black Jack-et, ugyanolyan ijesztő volt mint a fél lábbal a halál küszöbén egyensúlyozó. Mert szokatlan volt, tőle távoli…legalábbis eddig. A beszélgetésünk árnyalta a szakadékot a kettő között, muszáj volt helyére rángatni, hogy stabil legyen. Nem szeretném ha megint kibillenne egyik vagy másik oldalra. A témaváltás ösztönös és vágyott egyszerre, picit nevetni szeretnék.* -Veheted. *Bólintok rá a kijelentésre, mert ismer már annyira, hogy ne kérdezzen vissza. Deja vu kerülget amikor az arcomhoz, a hajamhoz ér és ez kifejezőbbé válik azzal, hogy közel hajol hozzám. Csókra számítok, az vesse rám az első követ, aki a múlt fényében pontosan tudja mi fog történni. Hogy nem az. Most sincs időm arra, hogy elhárítsam vagy egyáltalán elgondolkozzam azon, hogy mit tegyek ha igazam lesz. Ettől azonban megkímél. Nem a homlokcsók hoz zavarba, hanem a tévedésem és megkönnyebbülten mosolyodom el. Az egésznek érezhető üzenete van, bár sosem szoktam filozofálni, erre azért fogékony vagyok. Mellette ne lennék? Ne vicceljünk már! Ha Deadmannek elmenne a hangja, akkor is megértetné magát az egész világgal. * -Okké! Szeretném ha odabent is jól éreznénk magunkat. *Vetek rá egy most már nem is olyan zavart, mint inkább derűs és ravasz mosolyt. S mintha titok lenne a nagyvilág előtt, elsuttogom a problémám.* -Fázik a lábam. *El is indulok befelé, hogy a kanapéra vessem magam, remélve, hogy önként felkínálja megint a lábmelegítő combját. *
"Okké! Szeretném ha odabent is jól éreznénk magunkat. ... Fázik a lábam. "
A szavai meglepnek.. Oké, nem ez a helyes szó. Automatikusan nézek a lába fele, de még mielőtt cselekedhetnék, nekiindul, és meg se áll a belső térségig. Csendben elmosolyodom. Demert... igazából a ciginek lőttek, meg mert odabenn mellette azért mégis kellemesebb, én is ellököm magam, és visszafele, becsukom magam mögött az üvegajtót. Hoppá, a rum kinnmaradt!
Megint vissza, üveg, aztán megint az ajtó. Csak halkan koccan az üvegalja a dohányzón, de a nyakát még nem engedem el amikor leülök. Alig lötyög benne.
- Most..?? - kérdezem. Hogy tanácstalan lennék? Még talán az is. Ismeretlen terep. Az eddigi konfiguráció egy nő mellett, nem szokott hosszan tartani. Mármint.. anélkül hogy sikamlóssá válna a helyzet, de.. ezügyben ez annyira ugye nem játszható verzió. Szóóvaaaal.... Értelmes közös időtöltések?? Bár lenne tapasztalatom.
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 811
#122Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Vas. Márc. 22, 2020 11:34 am
Deadman& Sapphire
*Úgy néz le a lábamra, mint aki most vette észre, hogy vannak. Végül is nem a lábaim voltak az elmúlt percek főszereplői, azért sem említettem és nem rohantam be lélekszakadva, hogy felvegyem a csizmám. Az igazság az, hogy míg Deadman nyiladozott mint egy virág, eszembe sem jutott, nem is éreztem, csak most, hogy viszonylag rendbe tettük a dolgokat. Míg táncot jár a szoba-ajtó-erkély-rum szögek között, én elhelyezkedem a korábbi elnyúlós, félig fekvésbe. Az üveg is megérkezik, halkan koppan az asztalon, de mivel nem ereszti, úgy gondolom a maradékra szüksége van. A kérdés…erős a gyanúm, hogy a további időtöltésre szól. Nekem sincs ötletem, hogyan lehetne folytatni azt a sok mindent amivel megtöltöttük a délutánt.* -Most, megihatod a maradékot és ha megmelegedtek a lábaim, el is mosogathatunk. *Halál komolyan mondom, legalábbis nem nevetek, csak a szemeim. Pedig még értelmes elfoglaltság is lehetne, tekintve, hogy az egészet elpoénkodnánk. Azt viszont határozottan érzem, hogy többet úgy sem húzok ki belőle, és a lényeg már régen meg volt. Láttam, beszéltem vele, tudom, hogy a két napi hallgatás nem a legrosszabbal végződött. Addig viszont biztos, hogy nem megyek el, míg meg nem beszéljük mikor látom újra. Még nem bízom abban, hogy nem tűnik el megint, tudni akarom mikortól aggódjak.*
_________________
Soha ne mondd, hogy soha
Ville Deadman Wallow
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Job : A 'Slaves of Hell' rockzenekar frontembere
Location : mindig máshol
Posts : 2241
#123Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Kedd Márc. 24, 2020 2:40 am
"Most, megihatod a maradékot és ha megmelegedtek a lábaim, el is mosogathatunk."
Ráncolom a szemeimet. Próbálom levágni ezt komolyan gondolta e. Persze az üveget nem azért tartom a kezemben, mert benyakalnám één, az egészet, hanem mert ha osztozunk, osztozzunk mindenben alapon, aztán lemarom az asztalról, és átnyújtom először felé.
- Előbb Te. - még mindig ráncolok. - De mosogatásra nálam ne számíts! - ez konkrét kijelentés. Komplett. Ha akarja, szurkolni tudok, vagy legalábbis azt hiszem, de másra rohadtul alkalmatlan vagyok. Szóval mást kell kitalálni...
És ha időközben a lábai megint a combom alá férkőznek, hagyom, és a kezembe kerül újra a gitár. Csak random dallamot ♫ játszom... De ha nem.. Ha egyszerűen csak bámul rám, akkor nagyot sóhajtok, véve az enyhe célzást (az volt??) és a kanapén feszítő lábaira marok, hogy kézzel egyszerűen megmelegítsem őket.
Na ilyet se csináltam még.... Azt mondják mindent el kell kezdeni.
Egyszer.
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 811
#124Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Szomb. Márc. 28, 2020 6:33 am
Deadman& Sapphire
*Talán idejekorán elárulom magam azzal, hogy szélesen elmosolyodom, de nem bírom ki a nélkül Deadman gondráncokkal tűzdelt homlokát és zavartan pislogó szemeit nézni. A mosogatás rám is hasonló hatással van, csak nekem meg is kell csinálnom otthon, ha nem akarom, hogy a szennyes edények a fejemre boruljanak. Megvont vállal kísérve veszem el az üveget és kortyolok bele egy aprót, mára elég volt az alkoholból, éppen azon a határon járok, amikor még kellemesen elzsibbaszt, de még képes vagyok tisztán gondolkodni és nem vihogni mindenen. * -Vicceltem. *Kacsintok rá még mindig mosolyogva s visszanyújtom az üveget.* -A többi a tiéd. Érdemes lett volna lefotózni az arcodat. *Halkan belekuncogok a mondatba, közben igyekszem a lábaimat visszagyömöszölni korábbi helyére. A gitár a kezeibe kerülve életre kel és nekem csak annyit kell tennem, hogy hátrahajtom a fejem, lehunyom a szemeimet és hallgatom a kellemes dallamot. Nem az a gitárnyúzós fajta, de most valahogy erre a lágyságra vágyom, az ejtőzésre, a nyugalomra. * -Ezt meg tudnám szokni. Rendszert csinálhatnánk belőle….mit gondolsz? *Nézek fel rá mikor a dallam véget ér és szösszenetnyi csend áll be kettőnk közé. S most tényleg csak bámulok rá, mert igazából még mindig nem tudom mikor mire gondol, azt viszont tudom, hogy a mai random délután a kedvére volt, a változás meg az enyémre. Kihúzom a lábaimat alóla és feltelepítem a combjára, picit meglökdösve…célozgatva valami olyasmire amit még én sem próbáltam ki soha. S valószínűleg eszembe sem jutott volna, ha nem iszom meg a rum felét. Ha érti a célzást és rákap a lábaimra, talán meg is lepődöm rajta. Annyi mindent elmesélt már nekem, de még mindig nem ismerem. S rájövök, hogy mi az amit nem tudok róla. Az a csendes magány, amiben akkor merül el, mikor nem Deadman, nem ünnepelt sztár, hanem „csak” egy ember. Na, az a csendes magány ismeretlen számomra, abba nyerek most bepillantást, abba a körbe enged most be maga mellé. *
Orbitális kő esik le a másik oldalon. Ide-Los Angelesig hallani, és amikor visszafelé jön az üveg, egyszerűen belekapok. Legurítom én a maradékot, és foglal is helyett már a földön a kanapé mellett. Nem kell már az ide...
- Szerintem elég grimaszt látsz ha kinyitod valamelyik szennylapot. - már csak mosolyogva engedem, nem hatnak meg az ilyen részletek, de addig jó, amíg nem kerül elő fényképezőgép. Addig minden szabadabb és kiteljesedett. És ahogy a lábai is visszatérnek kellő utat túrva maguknak, az én ujjaim meg a húrokra kívánkoznak, hogy belekezdjek.. és játsszak.. valamit emlékezetből... valami könnyűt... Valami szívhez szólót, és szívről beszélőt, és valami olyat, amit nem sokaknak szoktam. Nem sokak előtt...
Aztán... Aztán a szavai törnek be a hirtelen kialakult rövid csöndbe. Az ujjaim még mindig a húrokon, csakis előre figyelek, de nem szólok egy árva mukkot sem. Mégis valahogy boldog vagyok. Egész... kiteljesedett. Könnyed... lélegzésre képes. És nem sok ilyen pillanat akad egy életben. Épp ezért kell megbecsülni minden percét.
Felé fordulok aztán, félig ejtve, oldalra a fejem, ahogy rámosolyodok.
- Örülnék neki.. - és mosolygok. Továbbra is. De hogy lenne még mit mondanom?? Lenne... És talán... Nagyot sóhajtok, ahogy vissza a kanapé lábához kerül a gitár, és alig mozdulok, csak felé, oldalt, hogy bal karommal újra a hónom alá kapva a kanapéhátat, megtámaszkodjak.
- Hogy csinálod ezt?? - a szemeim résnyiek. Kérdezek, mert érdekel. Tudni szeretném. Hogy hogyan képes ennyire... Teljesen más érzéseket kiváltani belőlem, mint a legtöbben. Nyugalmat... összeszedettséget... felmérést.. hideg öntudatot... (Ez utóbbi biztos??) Akárhogy is, de valamire képes velem. És szeretném... Nagyon szeretném megérteni... Csak épp nem értek semmit sem. És kezd megszokottá válni az érzés.
_________________
"Remember those walls I built Well baby they're tumbling down And they didn't even put up a fight They didn't even make a sound I found a way to let you in But I never really had a doubt Standing in the light of your halo I got my angel now"
Kezdőlap
by 
Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... 
