Ville Deadman - Útkeresés...

admin Posts : 811

Deadman& Sapphire

* Lehet, hogy néha nem értem Deadmant és az ő világát, ezt elismerem, de ő abból a világból melybe belecsöppent és ott is ragadt, nem érti az enyémet. Nem az érte rajongóét, aki csápolva hallgatja a koncertjein és nem azét, aki miatta veszi meg azokat a bizonyos szennylapokat, hanem azét aki olykor picit belelát az életébe, a lelkébe, azét aki csendesen hallgat amikor kell és beszél amikor ő hallgat. *
-De azok a grimaszok nem nekem szólnak. Ez a grimasz csak az enyém volt. Mellesleg nem nézem a szennylapokat. *A megmagyarázó, „na ugye” mosolyom most viszont csak az övé. Az adok-kapok mentén aztán rajtam a sor a dallamokkal, míg magába nem ölel a csend. A gitárhúrok hangjai tovább toltak egy másik világba, és ebben a világban csak mosolyogni látom a legtöbbször sötét árnyakkal teli arcot és zavartan pislogó szemeket. A jóváhagyására bólintok, mielőtt még meggondolja magát, bár…ezen a ponton úgy érzem, ettől már nem kell félnem.*
-Akkor ezt megbeszéltük. *Hagyom rá és elkezdek helyezkedni, hogy lábaimat kihúzva az alkalmi melegedőből, rávegyem valami olyasmire, amit eddig nem csinált. Nekem legalábbis, hogy másnak megtette-e, azt nem tudom. Csúszok picit lejjebb, hogy elérjem a kezét, közben őt is figyelem, látom ahogy a gondolatokból szavak lesznek, és szemeiben ott a bizonytalanság, a kíváncsiság de mellette olyasmi is amit talán még sosem láttam bennük…nyugalom? Jobb lábammal megtalálva a jobb kezét, a tenyere alá tolom, megtenném a másik oldallal is de elég nagy tornamutatvány lenne, így lemondok a széttárt lábakról és remélve, hogy nála mindkét oldal hasonlóképp működik, csak rájön, hogy mit akarok. *
-Mit hogy csinálok? *Keze alatt táncot járnak a lábujjaim míg el nem kezdi melengetni, masszírozni…utóbbit szélesebb mosollyal jutalmazom. Elgondolkodom a kérdésén, azt hiszem értem és bár nem tudatosan csináltam soha, nem szándékos és jól megtervezett akció volt, azért még tudom…mit csináltam.*
-Soha nem a sztárt láttam benned, hanem az embert. Most is. *Azt hiszem, ő észre sem vette de egy idő után emberként kezdett viselkedni és kint hagyta az ajtón kívül a sztárt, azt a másik világot, ami elzárt előle mindent, amit most megtalált. Persze egy pszichomókus minden bizonnyal jobban megmagyarázná, tőlem csak ennyire telik. *

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

#127Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Csüt. Ápr. 02, 2020 7:39 pm

És mozdul... És.. nem is vettem észre /hogy nem vettem észre??/ ahogy a lábai a kezem alá tepernek, de aztán tudatosul, és ahogy szemeim rápillantva a tényre pláne ahogy az ujjai ficánkolni kezdenek, hirtelen nevetés szalad ki a számon. De csak egy egész rövid. Aztán...
..aztán az én ujjaim is engedelmeskednek, rászorítok a lábára az orrom előtt, és finoman gyúrogatni kezdem.
Nem mintha... úgy egyáltalán tudnám ezt hogyan kell csinálni...

Egy darabig csak figyelem, a saját kezemet, de hallom ám, útközben, és vele együtt gondolkozok. Talán percekbe is beletelhet, de az is lehet hogy hosszú pillanatok.
Csak azután nézek fel rá.

- Most úgy megcsókolnálak.. - a szemeim résnyire szűkülnek. De hogy így van e?? - ... de az olyan sztáros lenne, én meg nem akarok több hülyeséget csinálni... - őszinte?? Őszinte. Legalább. De valamiért vele már nem akarom játszani a szokásos lépéseket..
Már senkivelse akarom játszani.
Legalábbis egyelőre.
Egy ideig biztosan.

- Szóval köszönöm. - bólintok rá, és...

.. és elmosolyodom.

admin Posts : 811

Deadman& Sapphire

* Végre eljut az agyáig mit akarok és mozdulnak a kezei is, én meg ahogy ráfognak a lábaimra, hátrahajtom a fejem és belemerülök az élvezetbe. Nekem ne mondja senki, hogy egy kiadós nap után, bokáig tűsarkúban, nem emeli majdnem egy szintre ezt az élvezetet az orgazmussal. Csak egy rövid nyögés szakad ki belőlem az első nyomkodásra, mosolyom a nevetésének szól, végül elveszek a gyurmázásban. Ez jó, nagyon jó, ennél a tevékenységnél az a legjobb, hogy mindegy mennyire vagy béna vagy vérprofi, ugyanolyan jólesik. Szóval ha voltak is kétségei Deadmannek a technikáját illetően, látszólagos elalélásom a bizonyíték arra, hogy jól csinálja. Hosszú percek telnek el, mire újra megszólal, de már megszoktam vele a csendet, és most…a harapófogóval kihúzott szavai után, nem zavar. A hangjára mintha álomból ébrednék, emelem fel a fejem s nézek rá mosolyt keresve, de most komolynak látszik, ahogy a röpke, ártatlan vallomás is. *
-Te mindig meg akarsz csókolni. *Mosolyodom el és ingatom meg a fejem, de hangomban csöppnyi gúny sincs amivel degradálnám az igyekezetét. De emlékszem arra amikor nem mondta csak megtette. Na az, sztáros volt. Ez a mostani csak…aranyos. S végre megérkezik a mosoly is amit hiányoltam, de ebben már nincsen semmi szándékosság, nincs kelletlenség, nincs muszáj. Ez a mosoly a lelkéből jön. *
-Bármikor. Szívesen. Majd szólok mikor nem vagy sztáros. *Utalok vissza a csókolásra való hajlamaira, majd a lábaim felé intek a fejemmel.* -Jól csinálod. Pechedre. Ezek után nem lesz kibújó. De! Cserébe hajlandó vagyok viszonozni. *Egyik szemöldököm feljebb vonom a mosolyom felett, majd visszahajtom a fejem oda ahol volt. *

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

#129Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Kedd Ápr. 14, 2020 4:06 pm

- Hú! Ez ilyen gyorsan még nem ment.. - guvad a szemem a nyögésére, persze jó így elszórakozni vele, de azért más terepen egész más a dörgés.
A kezem mégse áll le. Talán mert valahonnan sejtem hogy ez.. jólesik neki, akkor meg miért ne, szóval csaknem lehetek olyan szar...

Utána viszont.. meglep. Nem az amit mond... vagyis... lehet hogy épp az. Sose gondolkoztam még el ilyeneken. Ki-milyennek lát, vagy én hogyan látom saját magam. Egyszerűen csak létezem. Lélegzem.. iszom ha kell, dohányzom ha hív a vágy, és a szex...
De elharapom ezt a nem ideillő részletet, még előhívna sok kellemetlen gondolatot.
Inkább csak az azt követő szavaira figyelek.
Amire meg megint elmosolyodom.

- Na necsigázz.. Masszázs?? - nevetem. Hogy honnan jött ez?? Az ég tudja! Az én lábaimat tapogatni tuti nem fogja, senki se, így maradhat egyetlen opció.
Illetveeee...

.. még valami amire még nemkészültem fel.
Vagyis az egyelőre nincs is.

_________________

"Remember those walls I built
Well baby they're tumbling down
And they didn't even put up a fight
They didn't even make a sound
I found a way to let you in
But I never really had a doubt
Standing in the light of your halo
I got my angel now"

admin Posts : 811

Deadman& Sapphire

*Nem hittem, hogy a nyögésem, ami a lábmasszírozásnak szól, mennyi mindent vált ki Deadmanből. Épp csak felpislantok az egyik szememmel mikor döbbenve közli a félreérthető félreérthetetlent. A gúvadó szemek meg…na, muszáj felnevetnem, de ez csak rövid kacaj mely után marad az élvezet és a kis csend. Nem hiába ajánlom fel később, a csókos megjegyzésem után, hogy viszonzom. Érzésem szerint, ha nem gyömöszkölte még senki lábát, akkor neki sem volt része ilyen…hétköznapi, nem sztáros élvezetben, olyanban, ami nem a szexről szól, bár majdnem egy szintre emelném a vele járó kielégülést…de csak majdnem. *
-Naná! Egyszer majd megmutatom milyen az ha megtapossák a hátad, vagy gyömöszkölik a nyakad és a vállad. Élvezet szex nélkül. Egészen spirituális. *Felnézve rá kacsintok, de nem azért, mert most lódítanék, vagy bevinném az erdőbe, sokkal inkább, hogy kedvet csináljak neki hozzá. *
-Egyszer majd. Addig barátkozz a gondolattal. *Elhúzom a lábaimat és felülve magam alá gyűröm, nem volt még elég, bár ebből sosem elég érzésem szerint, az időm azonban véges. A mai napra legalábbis. A rum is elfogyott. *
-Lassan mennem kell. Nagyon lassan. *Úgy hiszem a nagyján túl vagyunk. Maradtak még nyitott kérdések, de itt már a harapófogó sem tudna segíteni, csak az idő, meg a nyakmasszázs…de! Átléptünk egy nagyon fontos határvonalat.*

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

#131Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Hétf. Május 04, 2020 3:34 pm

"Spirituális"...
Már maga a szó viszketéssel tölt el, de nem érzem szükségét hogy ezt részletezzem. Pláne, mert valami készül beférkőzni a képbe. Emlékek... De nem engedem. Ezért csak egy kiadósat sóhajtok, és elmosolyodom.
Amikor a lábai viszont eltűnnek, jön az a szöveg...
Az egyedülmaradás gondolata már nem tölt el annyira nehézséggel, nem úgy mint órákkal ezelőtt, mégse esik jól hogy lépnie kell.
Nem baj. Talán ez a helyes lépés.
Helyes.. - megpiszkálja a szó az agyamat, és valami azt súgja a 'helyes' úton járok.
A felépülésén.
És ez tényleg megnyugtató érzéssel tölt el.
Valahogy felszabadulok.

- Hát.. ha nagyon lassan.. - szólalok aztán mégis meg, és igyekszem nem komolyra venni a figurát.
Nem ANNYIRA komolyra. - Akkor még egy utolsó dal bele kell férjen... - vigyorgom, és újra a gitárért nyúlok.

Igazából... akárhogy is gondolkodok, egyetlen dal jár a fejemben. Nem saját.. de talán pont ez az, amivel kezdtem. Az egyik legelső.. Ott.. az aluljáró hideg kövén, Phoenix-ben. És bármennyire is szarul alakultak azóta az események, bármi is történt, anélkül a dal nélkül most nem lennék itt.
Talán már rég nem lennék itt....
Egy ilyen lány mellett...

Rámosolygom.. aztán ahogy ujjaim lassan végigpengetnek a húrokon, megköszörülöm a torkomat, és belekezdek.

Poison Heart
(Ramones)

No one ever thought this one would survive
Helpless child, gonna walk a drum beat behind
Lock you in a dream, never let you go
Never let you laugh or smile, not you.

Well, I just want to walk right out of this world,
'Cause everybody has a poison heart
I just want to walk right out of this world,
'Cause everybody has a poison heart.

Making friends with a homeless torn up man
He just kind of smiles, it really shakes me up.
There's danger on every corner but I'm okay
Walking down the street trying to forget yesterday.

Well, I just want to walk right out of this world,
'Cause everybody has a poison heart.
I just want to walk right out of this world,
'Cause everybody has a poison heart,
A poison heart, a poison heart, a poison heart ... yeah!

You know that life really takes its toll
And a poet's gut reaction is to search his very soul
So much damn confusion before my eyes,
But nothing seems to phase me and this one still survives.

I just want to walk right out of this world,
'Cause everybody has a poison heart.
I just want to walk right out of this world,
'Cause everybody has a poison heart,
Well, I just want to walk right out of this world,
'Cause everybody has a poison heart.
A poison heart, a poison heart, a poison heart.
A poison heart, a poison heart, a poison heart, a poison heart.

admin Posts : 811

Deadman& Sapphire

*Láttam már számtalan arcát, jót vagy rosszat egyaránt, ismerem a hangulatait…de még mindig vannak fehér foltok, hiányok abból a sokból, ami eddig ott lapult a mélyben. Az egyik kikandikál most. Elégedett? Felszabadult? Boldog? Sokadszorra simulnak ki a vonásai a mai nap folyamán és most már nem csak remélem hanem hiszem is, hogy miattam. Valamit még is csak jól csinálhattam, ha ezt elértem nála. Rohadt hosszú volt az út idáig, de megérte.
Nem sietek, de mennem kell és mondom is, hogy készüljön, de azért nem szándékozom azonnal kiugrani az ablakon, hogy elcsaljam a lépcsőket. Maradok még, mosolyogva és…azt hiszem lehetek elégedett is. Vele, magammal. *
-Akár kettő is. *Szeretem hallgatni, de most játszik nekem először…csak nekem és ez jó, egészen más. Nem fekszem el a maradék helyen, nem hajtom hátra a fejem, hogy lehunyt pilláim mögött hallgassam…őt nézem mosolyogva míg a gitár húrjai pendülnek, míg lágyan karcos hangja betölti a szoba terét. Felhúzott térdeimet ölelem, lábujjaim ritmusra mozognak, állam a térdemen. Nem ismerem a dal történetét, sem azt milyen szerepet játszott az életében, de önkéntelenül is párhuzamot vonok, hiszen emlékszem még a kisfiúra aki az apja mellett ült. Egyszer és utoljára jól érezve magát, a legszebb napon. Amikor vége, megvárom míg a dal bennem is elcsendesül, aztán felülök és odahajolok hozzá. Puszit nyomok az arcára.*
-Csodás végszó volt.

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

#133Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Szomb. Május 09, 2020 4:22 am

"Akár kettő is."

Elmosolyodom... Hát akkor legyen kettő...
Az ujjaim végigpengetnek a húrokon, és belekezdek abba a dalba, amit nem játszottam már... nagyon régen. Nem én írtam, de mintha rólam is szólna. Mélyen... Ott, régen... komolyan hittem azt hogy az egész világ csak szörnyekkel van tele, és most...
Belemosolyodom az érzésbe, valamikor a dal közepén, de mivel abszolút nem illik oda, hamar korrigálok. Átadom magam a hangulatnak.. Az akkori.. hangulatnak. És most valahogy a jelennek is, a dalban fájdalomról beszélek, de a végén.. valahogy csak kiütközik közben az én őszinte mosolyom is.
Kis híján elnevetem...
De azért sikerül... igen, megemberelem magam, és sikerül méltóképp befejezni.
Végül.

Alig halkul el a csönd.. én mégse mozdulok, nem követeli meg az ütem, de aztán meglep az a felém suhanó cuppanós...
Oké, nem kéne hogy meglepjen, de a szemeim kitágulnak, az első pillanatban, aztán nevetésbe rántják a szám, ahogy már hozzá fordulva vigyorra gerjedek.

- Nemazt mondtad kettő..?? - húznak résnyire szűkülve a szemeim, persze leveheti hogy csak játszom vele, én is élvezem. Élvezem a napot.. vagy már inkább az éjszakát, félig, de legfőképpen élvezem vele. És ebben már nagyon rég nem volt részem...
Piszkosul rég.
Ezért...

Ha nem szól bele, kérés nélkül belekezdek egy újabb dalba.
Kivéve ha beleszól.
Mert ha beleszól, akkor csöndbemaradok.
A gitár legalábbis.

_________________

"Remember those walls I built
Well baby they're tumbling down
And they didn't even put up a fight
They didn't even make a sound
I found a way to let you in
But I never really had a doubt
Standing in the light of your halo
I got my angel now"

admin Posts : 811

Deadman& Sapphire

*Egészen más egy ilyen kis magánkoncert, mintha Deadman a színpadon állva adná elő az éppen aktuális közönség kedvenc számát, más a hangulat…és más a hangja is. Hozzátesz ehhez az is, amiről énekel. Kicsit olyan mint amikor a beesik a szalonba, az én kedvem is megváltozik tőle, akaratlanul is átveszem a hangulatát, hogy aztán abból valamilyen minta alakuljon ki a bőrén. Figyelem miként változnak a vonások az arcán, és elmosolyodom én is mikor majdnem elneveti magát, szinte kisfiúsak azok a vonások, pár évet le is tagadhatna abban a néhány röpke pillanatban. Nem tudom megállni, hogy a végén ne pusziljam meg, valahogy odakívánkozik ez is, mint a mosoly, vagy a gondolat, hogy soha többé nem hallgatom házon kívül. S az alkudozásra el kell nevessem magam, mert igaza van és mert meglépi. Érzem belőle a marasztalást és amúgy nekem sincs sok kedvem véget vetni a jó hangulatnak amiért annyit dolgoztam, nem mintha fáradtság lett volna…de, néha az volt, de nem sajnálom tőle. *
-Deee azt mondtam. *Nyújtom el a szót és fintorgok is hozzá ahogy illik, mely szinte azonnal visszarándul a könnyed vigyorba. Szándékos megjátszással, eltúlzott mozdulatokkal rendezem vissza magam a korábbi, zenehallgatós pózomba, majd ha addig nem kezdte el, a kezemmel intek, hogy mehet de ajkaimon ott játszik a jókedv is, nehogy a lelkére vegye, épp csak hatott rám az a könnyedség ami belőle árad most. Olyannyira, hogy néha még én is beleénekelek halkan, mint amikor otthon magamnak dúdolgatok s a végét el is nevetem mint egy szégyenlős kislány. *
-Ejjj! Mibe fog kerülni nekem a magánkoncertje Mr. Wallow? *Ingatom a fejem s vigyorgok féktelenül ahogy a kedvem is diktálja. Ez nem ér! Így reggelig itt fogok maradni. *

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

#135Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Csüt. Május 14, 2020 5:09 pm

Lassan halkul el a dal....
Nem elég lassan.
Megszívom az orromat ahogy végzek, de még mindig.. csak magam elé bámulok. Nem lógó orral, neki a néma éjszakának, hanem a szemben lévő falat figyelem. Csak áldozok a nyugalom himnuszának.
Aztán elmosolyodom amikor újra felé fordulok.

- Hmmm.. Most hogy mondod.. - ráncolom játékosan a szemöldökeimet - Grid tuti kiszámlázna érte egy párszázezrest.. - vigyorgok. - De mondok én neked valamit... Nem mondjuk el neki!?? - inkább kérdezem mint mondom, és a szemöldökeim már az egekben hasítanak, jórészt.. jórészt mert így tartja az ütem. A kedvem, és még egész sokmindnen más is, egyszerűen a lakásban sündörgő eszme.
És JÓÓÓÓ.. most így felvenni a fonalát.
Csak erre a rövid időre.

- Akarsz még?? - a szemeim újra csíkban, és nem emlékszem.. mikor ültem le csak így, egy szál gitárral utoljára, egyszerűen csak élvezni... a zenét.. az érzést... a végtelen jelenséget. Nem emlékszem már ezekre az időkre..
És talán ez a legfájdalmasabb az egészben.

_________________

"Remember those walls I built
Well baby they're tumbling down
And they didn't even put up a fight
They didn't even make a sound
I found a way to let you in
But I never really had a doubt
Standing in the light of your halo
I got my angel now"

admin Posts : 811

Deadman& Sapphire

*Azzal a szemöldökráncolással még egy lapáttal rátesz arra a könnyedségre, ami a dalaival közénk férkőzött. Talán mondhatom azt, hogy a kártyajáték sem térített el minket magunktól, de most mintha két egészen más ember ülne a kanapén mint korábban. Torokhangon nevetek, majd megjátszott döbbenettel kerekítem el szemeimet. Már szinte fáj annyira túlzásba viszem, de na…párszázezer? *
-Ezt komolyan mondod? Túl drága vagy te nekem. *S értem így is, úgy is, fejemet rázva, amit végül kissé hátradöntök mint aki alaposan megfontolja a választ. Pedig…*
-Neeem, nem mondjuk el neki. *Nevetek fel meggyűrve orrnyergemet, tincseimet rázva, őt és a gitárt nézve felváltva. Gridhez volt már szerencsém, igaz nem személyesen, de a stílus átsüt bármin. Éteren, papíron keresztül. Gridnek ilyet nem szabad elmondani. És tudtam, hogy nem enged el, a kérdés felesleges is, az az arc, szinte bármire rá tudna most venni. *
-Hát van még? Hallom a fejemben a pénztárgép csilingelését. *Hátradőlök, mert úgy tűnik maradok még és ahhoz nem illő a „mindjárt felpattanok” póz. Sosem hallottam még így játszani, ez az oldala eddig ismeretlen volt a számomra, de mintha neki is. Nehéz itt hagyni, olyan érzés, mintha akkor minden eltűnne, mintha ez csak álom lenne és ha elmegyek, felébredek, és Deadman ugyanaz a búskomor, a fájdalom mocsarában néha elsüllyedő, megtört ember maradna. Ezt pedig végképp nem akarom. *
-Akarok még.

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

#137Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Csüt. Május 21, 2020 10:48 pm

Túl drága?? Szélesre húz a mosolyom.
Meglehet, de nemhiába ülök itt mellette, nemmindenkinek jár egy ilyen bemutató. Pláne nem egy legfrissebb szerzeménnyel, amit... egy darabig elgondolkozom előadjak e. Menni fog e... De miért ne menne!?! Hisz eldöntöttem...

Ráncolom a szemeimet, miközben minden figyelmem a gitáré. Az ujjaim maguktól járnak, de még csak a húrok felett, visszaidéznek. Betéve tudom a szöveget, de az ütem... kell, hogy gyorsban végigfussak az egészen..
És aztán...
... hatalmasra húz a sóhajom.

Nem panaszkodó, de itt már látszik, hogy már nem a szórakozás a tét. Nem mások szerzeménye. Ez valami szívből jövő. Valami mély. És..
energiára van szükségem hogy meginduljon.

Mert miért ne!

Aztán belekezdek.

Zipping cupid in a body bag well-worn
Next to the mausoleum he was born in
Picking up the pieces of this gory glory of it all
From eve to morn, for eve to mourn

Have no fear
There are wounds that are not meant to heal
And they sing in venere veritas
Come inside let the fire burn you alive
And sing baby sing
There are wounds that are not meant to heal at all

There is a method to our sadness
As we drag the mirror ball and chain
Through the twilight again dressed up in shame

Have no fear
There are wounds that are not meant to heal
And they sing in venere veritas
Come inside let the fire burn you alive
And sing baby sing
There are wounds that are not meant to heal at all

In venere veritas

Let's fall apart together now
Let's fall apart together now

_________________

"Remember those walls I built
Well baby they're tumbling down
And they didn't even put up a fight
They didn't even make a sound
I found a way to let you in
But I never really had a doubt
Standing in the light of your halo
I got my angel now"

admin Posts : 811

Deadman& Sapphire

*Jó nézni a szinte sosem látott nevetőráncokat a szemei körül, ahogy elnyúlnak, majd összerándulnak, attól függően, mennyire akar nevetni. S én is nevetek vele együtt, míg azt nem látom, hogy gondolatban bólint, neki készül. Mielőtt az első hang felcsendülne, tudom most valami más következik, mint eddig volt. Annyi érzelmet láttam már az arcán, ez sem fog ki rajtam, ha Deadman keveset is beszélt a találkozásaink során, azt nem mondhatom, hogy az érzelmeit nem engedte az arcára. Számtalan vonását ismerem, és ez most egy régi…egy újba oltva…vagy fordítva. Nem rég azt mondta, túl kell élnie, túl kell lépnie azon ami történt és a dal valahol ezt hivatott kicsalogatni a lelkéből. Az elmúlt napok eredménye, s azzal, hogy ezt megírta talán a fájdalmat is kiírta magából, azért képes felszabadultan nevetni, azért olyan, amilyen még sosem volt, ezernyi súly gördült le róla. S arra gondolok, megtehette volna ezt már sokkal előbb is, de talán nem volt meg hozzá az a lökés, ami a földre taszította, hogy később felemelje. Megérinti az én lelkemet is, hiszen nekem is van olyan sebem amit régóta hordozok és tudom, hogy bármit teszek, örökre ott marad. Halványul ugyan, de seb marad, nem lesz belőle soha vékony, alig látszó fehér heg. Mert kell emlékeztető, hogy még egyszer ne kövessük el ugyanazt a hibát. S mikor a dallam a csendbe vész, felnézve rá tekintetemben talán látható is a ki nem mondott kérdés. „Ugye nem követed el még egyszer, ugye emlékezni fogsz milyen a sötétben?” *
-Ez egy jó kezdet. Köszönöm, hogy megajándékoztál vele. *Kezdet ahhoz, hogy valamit lezárjon, kezdet a túléléshez, hogy képes legyen továbblépni, bármit is jelentsen ez a számára. S ezzel teljese egész mindaz amibe belefogott azután, hogy ott hagyott kétségek között a szalonban. *
-Te aztán tudod hogyan kell marasztalni, kis piszok. *Ráncolom az orrnyergem lassan felnőtté váló mosolyom felett. Hát hogy kiismert már ő is engem, alattomban, míg én kérdeztem és ő nem válaszolt. Azok a hosszú órák elegek voltak hozzá, s míg pátyolgattam a lelkét, ő sem volt rest. Hányszor mondhattam volna nemet, és küldhettem volna el…az üzletnek nem tesz jót, ha munka közben küldöm el a vendéget, de én akartam úgy. Talán nekem is szükségem volt rá, csak nem fogtam fel. Hogy mire, azt még nem tudom, csak azt érzem, hogy jót tesz a lelkemnek…nem csak a nevetése, nem csak a játéka hanem úgy egészben ahogy van, a hibáival együtt, amiken moroghatok, a szótlansága ami belőlem hozza ki a szavakat és most a nevetése, a jó kedve ami minden beszélgetésünk megkoronázása. S bár az imént már indultam volna, most képtelen vagyok, mert úgy érzem valami félbe maradna. Persze ő szemrebbenés nélkül kilépne a szalon ajtaján hasonló esetben, ez is az ő része, én más vagyok. *

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

#139Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Pént. Május 29, 2020 3:17 pm

A szemei beszélnek...
És nem tudom, én nem akarom e megérteni őket, vagy csak túl fájdalmasak a válaszok. Túl frissek. Túl frissen bizalmasok, és nem akarom elrontani a pillanatot.
Mert ez egy nagyszerű pillanat... Már én is érzem.
Pótolhatatlan...
Épp ezért a szemeim válaszként alig szűkülnek, és helyette mosolyba fullad az egész - nem vidám, de legalább őszinte - ahogy újra szavakkal beszél, és dolgom végeztével kerül vissza a gitár, esik le a hasa függőbe a kanapé mellé, és a nyakát a kartámaszon támasztom meg.
Csak ezután, még mindig ugyanazzal a mosollyal fordulok vissza felé.

- Köszönöm hogy mellettem vagy... (állsz.) - mosolyodom el, most már úgy igazian, és mivel nem tudom, nemegészen hogy a kezeimmel mihez kezdjek, egyszerűen könyékkel megtámasztok a térdeimen, és összefűzöm őket.
Mármint a tenyereimet.
Mert őszintén, nem is tudom mihez kezdhetnék.

Hogyan mondjam el....

_________________

"Remember those walls I built
Well baby they're tumbling down
And they didn't even put up a fight
They didn't even make a sound
I found a way to let you in
But I never really had a doubt
Standing in the light of your halo
I got my angel now"

admin Posts : 811

Deadman& Sapphire

* Vagy megértette vagy nem a pillantásom s az azt közvetítő kérdést, most ha rá nézek nem fogadnék egyikre sem. Néha…vagy majdnem mindig felveszi azt az álarcot ami mögé nem látok, de így van ez a kezdetektől. Csak a mosoly ad választ, hogy ez most egy jó pillanat, csak épp nem tudom mire. A csend néhány lélegzetvételnyi ideig lebeg kettőnk között míg meg nem szólal, s jólesik egy kicsit lebegni benne. Nem elüldözni hanem megvárni míg magától elillan az a habkönnyű hangulat amit a muzsika hozott. Távozásával sem lesz rosszabb, épp csak más. És szeretem amikor mosolyog. *
-Mindig melletted voltam…vagyok. *Suttogom, mert úgy érzem ha ennél hangosabban mondom, akkor valamit kettétörök, mert hiába a mosolya, az a bizonytalanság ami belőle árad mindent felülír. Nem tudom mikor lettem erre érzékeny, s csak vele szemben, vagy mással is kialakult, mert sosem volt az enyém. Most mégis, mintha a lelkem ajtaján kopogtatna, hogy eresszem be, itt van, nézzem, lássam. Kicsit olyan érzésem van, mint amikor beszabadul a szalonba és az első pillanatban, egyetlen vétlen gesztussal árulja el, hogy valami baja van, de utána rögtön jön az álca, a csend. Most is…szólt, mosolygott…s aztán minden nonverbális jel segítségért kiált. Közelebb araszolok hozzá, meghagyva a kettőnk között szokásos apró de teret adó távolságot, s kezemet kinyújtva fogok rá az övéire, melyek egymással kulcsolódnak össze. Érzésem szerint csak azért, mert úgy sem tudna mit kezdeni velük…a gitár híján? *
-Tudod, hogy jó hallgatóság vagyok és azt is, hogy…olyan vagyok mint Vegas. Ami nálam történik az nálam is marad. *Elveszem a kezem, az érintés csak arra kellett, hogy magamra vonjam a figyelmét. Nem mondom ki, mert félek attól, hogy visszabújik a csigaházába, de tudom, hogy valami még maradt, valami még bántja, dacára annak amit az elmúlt két napban művelt, ami megváltoztatta…de a nyomai halványan még megmaradtak…és ha a kosz ott marad az üvegen, később csak elkened.*

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

#141Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Szer. Jún. 03, 2020 4:12 pm

"Mindig melletted voltam…vagyok."

Ez igaz... Ha komolyan visszagondolok, mindig is anyám helyett anyám volt. Egy nővér... Valaki, aki képen vág, ha kell.. és amikor kell.
Ha megérdemlem...
Elmosolyodom a gondolatra, de csak magam elé.
Hogy nem vettem eddig észre...
Miért nem vettem észre.

Köszörülök a torkomon, de csak hogy maga alá fojtsa az előbbi mosolyt.
Tetszik. A helyzet, a pillanat, ez a csendes-nyugalmas kijózanító magány, vele. Az este.
És... van még mit elmondanom...

Ahogy a kezei az enyémre futnak, csak akkor nézek fel a szemeibe, bele a szemeibe.. úgy igazán, és meglátom benne azt az aprócska jelet.
Azt ami még egész másfelé is futhat.
De aztán észbe kapok.
És ahogy eltávolodik, újra, hosszú mosoly fut ki az arcomon.

- Csak... azt akartam mondani - nyögvenyelem - hogy képtelen vagyok szavakkal elmondani mennyit is jelent az, hogy itt vagy velem... - akad el - Hogy mellettem vagy. - sóhajtok, lassan fellökve magam a térdeimről. Egész fura ez az egész. Én nem szoktam beszélni... Ilyenekről beszélni... Egyáltalán.

- Még soha, senki nem tette ezt meg értem.... Még soha. - és ez az igazság. De ami a legfontosabb... - És... és jólesik. - mosolyodom el, de úgy igazán. Valódian. Nem álarcok mögé bújva, egyszerűen csak.. szabadjára engedem. Minden érzésemet.
Már rég nem tehettem meg...
Kurvára rég...
És felszabadító az érzés.
Könnyűvé tesz.
Súlytalanná.
Élvezem hogy minden olyan egyszerűnek tűnik.
Piszok egyszerűnek...

Még ha rohadtul bonyolult is minden.

_________________

"Remember those walls I built
Well baby they're tumbling down
And they didn't even put up a fight
They didn't even make a sound
I found a way to let you in
But I never really had a doubt
Standing in the light of your halo
I got my angel now"

admin Posts : 811

Deadman& Sapphire

*Érzem, a hangulat kicsit más, kicsit változik, ahogy Deadman hajlik el valami felé, amit még nem ismerek, amiről nincs tudomásom. Ha visszagondolok a mai napra, hogyan kezdődött, hogyan folytattuk, és most hol tartunk, az egész olyan mint a hullámvasút. Egyszer fent, egyszer lent és mi is lassan szenvedjük magunkat a csúcsra, hogy aztán villámgyorsan kerüljünk le. De bármiért is vagyunk most lent, a korábbiakhoz képest nyugalmat érzek nem vihart. Mintha elértünk volna a végéhez, kiszállhatunk és ahogy a hullámvasútnál is, itt is elégedetten, kiszórakozva magunkat…és jöhet a mesélés, élménybeszámoló, nálunk egy kicsit más…de ahogy a szemeimbe néz, tudom, hogy most jött el a pillanat. Mintha a homlokára lenne írva. S amikor megszólal, elmosolyodom attól a sziklától aminek legördülő hangját hallani vélem. *
-A kezdetektől melletted vagyok. És tudod miért? *Nézek rá kérdőn, de már a pillantásom is költői, hiszen számtalanszor kérdezte már, miért teszem, meg hogyan.*
-Mert eltekintve attól, hogy mindig kikövetelted magadnak a helyet a szalonban, soha nem voltál sztár. Ott nem. Csak egy esendő ember akinek rengeteg problémája van és nem próbáltad meg pökhendiség mögé rejteni, még ha nem is akartál beszélni róluk. *Az egészben az a szomorú, hogy rajtam kívül senki nem tette meg ezt vele, hogy mellette volt, hogy támogatta…még Octi sem jutott eszébe. Pedig neki kellett volna azt tennie amit nekem, az ő nevének kellett volna Deadman eszébe jutnia. Ennek ellenére nem ítélem el a csajt, fogalmam sincs a háttérről, hogy mi és hogyan zajlott köztük. Többek között azért nem olvasom a bulvár sajtót, mert sosem írnak igazat, ha arra alapozok, nekem most nem kellene itt lennem és Deadmannek sem kellene ilyenekről beszélnie. S mindaz amit mondott rólam most, egy kicsit felbátorít arra, hogy én nézzek utána a valóságnak. Hátradőlök a kanapén, de maradok az iménti közelségben hozzá, épp csak lazábban helyezkedem el, karomat a támlára ejtve.*
-Amikor idejöttem, Octiról kérdeztem, és azt kérted, ne beszéljünk róla, egyelőre. Igazából nem is ő érdekelt, hanem te. Úgy mentél el a szalonból, hogy azt mondtad, fogalmad sincs mi lesz veled nélküle, azóta eltelt két nap, és mintha kicseréltek volna, de ismersz már. Nekem ez is gyanús. Szóval örülnék ha elmondanád mi történt a két véglet között. *Sőt! Bár tetszik amit látok és az elmúlt órák fantasztikusan teltek, de félek attól, hogy ez is csak egy ideiglenes állapot, aztán megint beüt valami és még mélyebbre taszítja. És én oda is utána megyek. *

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

#143Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Hétf. Jún. 08, 2020 1:47 am

Az amit mond... és AHOGY mondja... Még nemegészen tudom hogyan érint.
De egy(etlen) dolgot biztosan tudok. Ma már érzem. Mindig mellettem volt... Igaza van... Ő mellettem volt...
Csak én...

Nem is igazán engedem elfolyni a gondolatot, és talán ő az aki partner ebben, amikor bár érzem hogy elkényelmesedik, mégis újra kérdez, és ez újult erőt ad a gondolatoknak.
Az egész másfajta gondolatoknak.
És...
igazából nem is baj hogy belekérdez.
Nem kéne bajnak lennie...

Hatalmas sóhaj hagyja el a tüdőmet, de nem tudom hogy mert fájdalmas e.
Akárhogy is, én is hanyattdőlök, és elengedve, szemközt nézve a szembefallal belekezdek.
Akármibe!

- Igazából.. - próbálnám megfogni a végét. Valamelyiket. Legalább hogy rendet.. rendszert találjak az egészben. Annyira sok volt ez a pár nap..

- Elmentem a házhoz. - kezdek aztán a közepébe csapva bele. De nem érti. Biztos vagyok benne hogy egy szót se ért belőle, ezért pontosítok.

- Muszáj volt... gondolkodnom. - tartok rövid szünetet - A válaszokat Te adtad meg nekem.. - pillantok fel a szemeibe. - Azt mondtad, ő az akit akarok. És ehhez muszáj volt újra éreznem... - visszafordulok a semmibe. A szembenfekvő fal felé, csak hogy valami semleges terep fogadjon amíg töprengek. - Érezni újra azt, amit vele éreztem. Újra átélni... még ha csak az emlékeimben is, hagyni hogy fájjon.. És tudni, hogy bármikor véget vethetek... - nyelek bele. Még mindig felkavar az érzés. Valahol legbelül. Pedig tudom hogy végeztem. Végeztem vele...

- Kinn voltam azon a hegytetőn, ahol legelőször és utoljára vele.. - mosolyodom el, most megint a szemeibe. - Abban a házban... az erdőben.. ahol először megcsókolt.. - merengek el.

- Jó volt érezni újra azt az illatot... azt az ízt.. csak úgy átadni magam... a meg nem történteknek.. - nem véletlenül fogalmazok így. Mindaz.. nem történt meg. Eldöntöttem. Veszik a múlt, csak egy ellehetetlenített verzió marad, és itt maradok én, a mában, nyitottan az eljövendőkre. Semmi más lehetőség nem maradt...

- Aztán fegyújtottam. - olyan természetesen mondom ki, mintha csak az lenne. És az is. A lelkemben... Muszáj volt hogy mindent elégessek, hogy felégessem. - Hogy véget vessek. - a vége már hangosan csúszik ki.
Hogy van e tovább?? Nem tudom mire kíváncsi még belőlem, igazából... nem is igazán tudom mire gondol.

- Kíváncsi vagy még valamire!?? - fordulok oda hozzá, teljes természetességgel. Hogy megjátszás? Nemegészen. Inkább csak egy fájdalmas seben álló feltépett heg, ami lassan idomul vissza minden percben.
Valami azt súgja, jót tesz ha beszélek.
Valami fura és ismeretlen.
Már ha egyáltalán kíváncsi még valamire.

_________________

"Remember those walls I built
Well baby they're tumbling down
And they didn't even put up a fight
They didn't even make a sound
I found a way to let you in
But I never really had a doubt
Standing in the light of your halo
I got my angel now"

admin Posts : 811

Deadman& Sapphire

*Azért van egy hosszúra nyúló pillanat amikor úgy érzem, elcsesztem. Amikor rákérdeztem arra a két felém néma napra, még magabiztosabb voltam. Az elmúlt percek csendessége és nyugalma bátorrá tett és gondoltam Deadman már felkészült arra, hogy elmondja, hogy egyáltalán végiggondolja, vagy újraélje, míg szavakba önti. Ám a csendbe oltott sóhaj a bordáimnak dobja a szívemet, hogy az visszapattan róluk. A hátradőlése nem nyugtat meg, abban a néhány pillanatba még annyi minden belefér, akár egy visszakozás is, észre sem veszem, hogy a levegő a tüdőmbe szorul, annyira várom a választ, vagy valamit amit kapok, és azon agyalok, hogyan birkózom meg vele. Csak amikor megszólal fújom ki lopva a levegőt, nem kicsit megkönnyebbülve, és nyelem vissza a kérdéseimet. Milyen ház?...Milyen ház? Hol van az a ház? De úgy érzem sosem tudom meg, ismerve már Deadmant és a mesélését. Vagy lerendezi három szóban, vagy bakugrik, jelen esetben az utóbbi. Nem szólok közbe, fejemet a tenyerembe hajtom, úgy könyökölök a kanapé háttámláján, és próbálom elrendezni magamban az új infókat. Néha csak közbe bólintok amikor tudok helyeselni, igen…úgy volt…ezt én mondtam. Emlékszem, mielőtt kiviharzott volna a szalonból, se szó, se beszéd és még Diablo is csak pislogott. És érzem, hogy érez…minden egyes szóval beletép a lelkébe újra és újra, és hiába a mosoly, tudom, hogy még mindig fáj neki. Valamiért viszont sikerült elengednie, nem emészti belül, csak hagyja, hogy eltelítse a fájdalom, túllépjen rajta és maga mögött hagyja. Helyette is büszke vagyok rá. A döbbenet akkor ér el az elégedetten hallgató némaságom mellett, amikor azt mondja, hogy felgyújtotta a házat. Képtelen vagyok csukva tartani a számat, ajkaim nem kicsit nyílnak el és úgy is maradnak. Nem tudom, én képes lennék-e annyira szeretni, hogy utána mindent leromboljak. Én sajnálnám a házat, akkor is ha rossz emlékek fűződnének hozzá, inkább kifesteném, átrendezném, új dolgokat vennék bele. Igen, azt hiszem én az építő jellegű felejtős vagyok, Deadman meg a rombolós. *
-És jobb lett? *Mert oké, hogy megkönnyebbült és láthatóan tett egy lépést vagy többet előre, új dalokat írt, jó kedve van, kitakarított és láthatóan ki van cserélve, de vajon tartós lesz? *
-Tudod…én úgy gondolom, az emlékek akár rosszak, akár jók, a lényünk részei. Azoktól leszünk azok akik vagyunk, azok formálnak minket. Ha eldobod, a lelkedből dobsz el egy darabot. Neked megtörtént, elfelejteni úgy sem fogod, vele élni kell megtanulni. *Az pedig nem megy két nap alatt. Olyan mint a fogyókúra, bár bizarr párhuzam, de így van. Gyors és drasztikus, és épp addig tart az eredmény, ameddig a türelem, aztán csőstől visszajön a duplája. De ha életmódot váltunk, az kitart egy életen át.*

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

#145Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Szer. Jún. 10, 2020 3:42 pm

A szavai.. lassan kúsznak be a fejembe. Az értelme, vele egy meghatározó gondolat.
Tényleg jobb lett?? Vagy csak én szeretném azt hinni hogy az??
Nemszámít.
Ez az egy a válaszom.
Csak valamiért nem mondom ki kereken.

Bólintok helyette, de aztán mégis akad mellé egy-két gondolat.

- Nem tehettem mást... - és ez igaz. Nagyon is. Nem bírtam vele. Érzem.
Még most is, hacsak visszaköszön az emlékeimben, bennakad az a néhány pillanat.
Muszáj rászórni pár lapát földet...
Inkább rá, mint rám.

És ez az egy nyilvánvaló.

- Ez a darab már úgysem fog kelleni.. - mosolyodom el, de nem igazi mosoly ez. Vagy vidámság, de jól esik hogy törődik velem. Hogy segít... Hogy próbál... megmagyarázni.
De nem szorul magyarázatra minden.
Ez a legfőképp.

Van amikor csak úgy hagyni kell...
Megtörténni.
Ez az egyetlen lehetőség...

_________________

"Remember those walls I built
Well baby they're tumbling down
And they didn't even put up a fight
They didn't even make a sound
I found a way to let you in
But I never really had a doubt
Standing in the light of your halo
I got my angel now"

admin Posts : 811

Deadman& Sapphire

*Bólint, hogy jobb lett, de nem hiszek neki. Lehet, hogy most jobb, de nem lesz tartós. Talán kitart néhány hónapig, egy évig, de előbb vagy utóbb szép lassan visszakúszik. Elkerülni nem tudja, és mindabból amit tőle hallottam, úgy hiszem, nem csak egy „éljünk együtt” kapcsolat volt, Deadman részéről egyáltalán nem, akárminek is látszott kívülről, akárminek is akarták láttatni. Könnyednek, felhőtlennek, vidámnak, miénk a világnak…Deadman ennél sokkal mélyebben érzett…érez most is valahol a lelke mélyén, elásott halom alatt. *
-Nem, valóban nem. *Nem hagyták. A sors aki úgy rendezte ahogy, vagy October, teljesen mindegy. És úgy hiszem, attól, hogy az a ház ahol a legszebb perceiket élték meg, rommá lett, nem old meg semmit. A barátja vagyok, és igen, törődöm vele, épp ezért nem mondom azt, amit hallani akar. Egy kicsit talán szomorúan mosolyodom el, fejemet még jobban oldalra hajtva, és bár lazán megvonom a vállam, komolyan mondom. *
-De. Egyszer majd kelleni fog. Csak akkor már másképp fogod látni az egészet. Lesz más ami fontosabb. *Felhúzom a lábaimat, államat a térdemre támasztva nézem tovább. És azt hiszem ezek után, nincs olyan téma, amire ne mernék rákérdezni, főleg most, hogy ilyen közlékeny. Önszántából.*
-Szóval mától új élet? Lesz új ház is, amit saját kezűleg takarítasz? Kis kuckó, csendes, sötét sarokkal…és…most már soha nem kell majd az ajtó elől összeszedjelek? *Ez az utolsó a legfontosabb. Nem mintha nem tenném meg ha úgy alakul, de nagyon remélem ismer már annyira, hogy tudja, mire akarok kilyukadni. Nem akarok még egy halálfélelemmel teli éjszakát, és nem akarom, hogy aggódnom kelljen érte.*

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

#147Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Pént. Júl. 03, 2020 7:03 pm

"De. Egyszer majd kelleni fog. Csak akkor már másképp fogod látni az egészet. Lesz más ami fontosabb."

Elmosolyodom. Nem tudom miért. Nem tudom valódi e. De nem is igazán akarom tudni. Egyszerűen kell. A túlélésért. Ez a néhány, elhomályosult pillanat, amit képes vagyok most a sötétben tartani. Akármeddig is tar ki a sötét...
Muszáj hogy fellélegezzek.

Nem érzem szükségét hogy beszéljek, vagy legalábbis nem tudom mit mondhatnék. Ami megnyugtathatná?? Képes lenne megnyugodni?? Még erre se vennék mérget.
De ő az aki kisegít, azzal hogy tovább lép, és talán ez a sokadik dolog amiért hálás vagyok neki.
Nagyon sok mindenért hálás vagyok...

- Új élet. - vágom rá. Ez az egy biztos. Hogy ház?? És a többi!?? - Maradjunk egyelőre ennyinél. - mosolyodom el. De ez a mosoly már biztosabban őszinte, elvégre.. egy napra egy döntés bőven elég. Vagy kettőre... A többit meg majd meglátjuk.

_________________

"Remember those walls I built
Well baby they're tumbling down
And they didn't even put up a fight
They didn't even make a sound
I found a way to let you in
But I never really had a doubt
Standing in the light of your halo
I got my angel now"

admin Posts : 811

Deadman& Sapphire

*Hiszem, hogy idővel könnyebb lesz, ha már elért idáig...odáig, hogy ezt ki is mondja. S azt is hiszem, hogy ami most még fáj, amiről nem akar beszélni, amit eltemetett magában, az később ha fel is bukkan, már nem okoz olyan problémát, aminek az eredménye egy felgyújtott ház. Nekem kicsit drasztikus, durva....megelégszem egy üveg falhoz vágásával is, vagy kettőével, mindegy csak nagyot csattanjon, hogy megijedjek tőle és minél apróbb szilánkokra törik, annál jobb. A takarítás gyógyít, felszabadítja a lelket....hoppécska! Deadman jó úton halad, ha takarított, noha nem a leégett kúriát szedte össze. A gondolaton elmosolyodom, elképzelem fülig kormosan, kócosan. Jól áll neki.
A kapott válasz azonban nem elégít ki. Ne akarjak többet, ugye? Mégis keveslem, főleg azért, mert a végét nem is említette és akkor most esélyes, hogy egyszer újra lábtörlőt játszik a szalonom előtt? *
-Oké. Új élet. Új tetkó? Nem? Igen? Igen! Vágd rá nyugodtan, nem parázok be. *Legalább az legyen már, persze ötletem még nincs és amilyen szenya, megint "rám bízza". Szellemkastély a vállára? Leölt sárkány? Mesés...túl mesés. Míg ezt megvitatom magamban, addig lelkesen bólogatok, hogy kedvet korbácsoljak neki hozzá. *
-És a vége? Azzal mi lesz? *Kérdezek rá mégis, mert mondhatni az új élet evidens, ha a régit lezárta, de tényleg a frász fog kerülgetni minden nap, reggel és este, félve fogok kinézni az ajtó elé. *

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

#149Tárgy: Re: Ville Deadman - Útkeresés... Szer. Júl. 08, 2020 3:53 pm

Elvigyorodok. Nem magam csinálom, önkéntelen. Észre se veszem, mennyire képes... "meghatni"... a szövegével, de biztos csak a személyisége teszi. Lehet csak az tölt el gyógyító érzéssel.

- Meglátjuk.. - csak csíkká húzott szemeimen túl engedem, de ez a csík.. nemazacsík. Ez inkább vicces.. hálás... és valahol biztos boldog is. Az is. Cseppnyi fény ebben a zűrzavaros ködben.
Épp elég, hogy kilássak az ablakon.

- Lehet hogy szavadon foglak..! - alig másodpercek múlva engedem, újra, csak most már sokkal több bizalmasságot engedek bele. Mert miért is ne.. Amíg még van hely... esemény, vagy egy biztos pont amire egyszer majd hálás lesz hogy emlékezzek...
Majd meglátjuk...

Aztán mégis beütközik valami más is. Ami nem kicsit szemfüles, csak a szokásosan, de már újabb mosolyt ránt ki az arcomon.
Amolyan rajtakapottat.

Felsóhajtok, de nem panaszosan teszem. Csak engedem. Mint most mindent, és a válaszok...

- Mármint... kinek a vége..!? - terelek. Abban jó vagyok. Hogy játék?? Fel is foghatnám úgy az életet. Egy egyszerű.. néha bonyolult, sakktábla játszmájaként. Ahol soha nem születik győztes. Mind vesztesek vagyunk...
Sokat veszítettünk...
Mindannyian.

_________________

"Remember those walls I built
Well baby they're tumbling down
And they didn't even put up a fight
They didn't even make a sound
I found a way to let you in
But I never really had a doubt
Standing in the light of your halo
I got my angel now"

admin Posts : 811

Deadman& Sapphire

* A mosolynak is vannak formái, korábban gyakorta vadásztam arra a formájúra, amit most kapok. Baszki! Ennyi kellett hozzá? Mindegy, hálás vagyok, hogy végre megkaptam, de nyugodt még nem. Nem, mert ahogy az lenni szokott, nem mindenre kaptam választ. Oké, hogy benne van a tetkóban, újra talizunk, hosszú órákig fogunk beszélgetni, mint rég…de ha már új élet, legyen alapja is. *
-Én is a szavadon foglak. *Csípem el gyorsan a sorok közé becsempészett ígéretet, a ki nem mondott, csak kivigyorgottat. Elcsípem, ahogy nem hagyom feledésbe merülni az utolsó mondatot, amit olyan szépen próbál elsunnyogni. Érdemes lesz megjegyezni azt a vigyort, amivel visszakérdez. Már készült rá. Szemet forgatok, pont úgy ahogy ő a szavakat forgatja. Ki.*
-Nem kinek, hanem minek. A mondatom vége, a kérdőjel előtt. *S még mutatom is, nehogy félrekanyarodjon, szemöldökeim emelkednek a homlokomra, ajkaim elnyílnak de csak azért, hogy nagyobb teret adjak a nyelvemmel csinált hangnak…klikk-klakk. *

_________________

Soha ne mondd, hogy soha

» Ville Deadman Wallow
» Ville Deadman Wallow és a "Slaves of Hell"
» Ville bá & Ravin a komisz
» Run, baby, run - October, Ville & Birdie
» Madness at first sight - Birdie, Ville és Té a jótékonysági bulin

Ville Deadman - Útkeresés...

Ville Deadman - Útkeresés...

Similar topics

Similar topics